Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-10 / 264. szám
1990. NOVEMBER 10., SZOMBAT 9 Önmagáért beszél a minősítés SENKI SEM LEHET PRÓFÉTA...? Az almát taszítja a világegyetem ? KOVÁCS ÁDÁM ÉS A SOROMPÓK Azt alighanem senki se merné állítani széles e hazában, hogy nem kockáztató, s nem vállalkozó ember Kovács Atlám. Vannak ellenségei, hívei, és nem kevesen, akik egyik táborhoz sem tartoznak, csupán kíváncsisággal, olykor kétkédve nézik: mit is tesz. Hangágyú, elektromos gyújtás, rákdiagnosztikai eljárás, celladam. Az utóbbit már törzskönyvezték mint gyógyító hatású anyagot, ha mint gyógyszert nem is. A polgármester ki-be jár az irodából. — Használjuk ki azt a pillanatot, míg magunk vagyunk — ajánlom a közös beszélgetés egyik résztvevőjének. — Mondja meg, miért ilyen népszerű Pongrácz János a szülőfalujában? Kivételt erősítene a régi mondás, hogy a saját hazájában senki sem lehet próféta. — Jó szervező. Amit ígér, azt biztosra lehet venni. Mindenkivel közvetlen, tisztelettudó — válaszolja a kérdezett, elharapva az utolsó szó végét, mert akiről beszélünk, visszajön, órájára néz, és azt mondja: Ha öt perc múlva nem érkeznek meg az útitársak, akkor indulnunk kell. „Atjárhatóbb ” határok Még szerencse, hogy magammal vittem Kemencére az útlevelemet. Negyedóra múltán már a határon túli Ipolyság főterén álltunk, s az első pillanatban azoknak a gratulációknak lehettünk tanúi, amiket Pongrácz János kapott odaát az ismerőseitől. A következő öt percben mpr a Városi Nemzeti Bizottság elnöke, Orbán Dezső társaságában beszélgettünk az Ipoly mente két oldalán élők baráti kapcsolatairól, amely mindig élénk és tartalmas volt, függetlenül a politikai fordulatoktól. Itt is kettesben maradtunk az elnökkel, mert Pongrácz Jánosnak azonnal intéznivalói támadtak, más hivatali szobákban. Addig a fiatal gépészmérnök-elnök elképzeléseire figyeltem, aki optimistán gondol a közeljövőre. Mert, ha az ismert szó- használattal élve, „átjárhatóbbá” válnak a határok, még élénkebbek lehetnek, most már nem csak a kulturális, hanem a gazdasági kapcsolatok is a két oldal között. Erről komoly elképzeléseket dédelget a két vezető, s láthatóan jó barát. Mindez hozzá tartozik ahhoz a képhez, amit a kemencéi vezetőről rajzolhatok. Heti témánk apropójából fogalmazom: nincsenek egyszemélyes példaképeim, csak a közért fáradozó emberek személyisége vonz, így az övé is. Sokszori találkozásunk után már teljesen , hitelesnek érzem, amit az utcán megszólított idős asszony mondott róla: — Ez az ember csak a falujának él. Mindig elöl járt A környező falvakban sokat lehet hallani mostanában azt az új keletű anekdotát, aminek ő volt a szereplője, a legélesebb politikai csatározások idején. Szervező érkezett a faluba, hogy gyűlést tartson, tagokat toborozzon a pártjának. Pongrácz Jánosnak nem volt ellene semmi kifogása. Készsége láttán egy lépéssel továbbment a szervező. Cinkos mosollyal segítségül hívta, mondván: — Le kéne itt járatni a megyei tanácselnököt. — Nézze, ha maga képes erre, én nem akadályozhatom meg — válaszolta Pongrácz. — Segíteni persze nem akarok, hisz közvetve az a főnököm. — No, meg a tanácselnököt is — folytatta a szervező. — Hát, ha sikerül — vont vállat az érintett —, de hát lássa be, hogy magam ellen mégse léphetek fel, ha már egyszer én lennék itt a célpont. A volt mezőgazdász több mint másfél évtizedet töltött el a község első számú embereként Kemencén. Ezalatt kiépültek a jól járható közutak, az itt nagy eredménynek számító vízvezeték-hálózat. Az orvosi rendelő mellett laboratóriumot is nyitottak. Élénkülhetett az idegenforgalom a romantikus, hegyi tájon épült szállodával, a sípálya kiépítésével. A helyi és letelepülő értelmiséget igyekeztek szép szolgálati lakásokkal is megtartani, odacsalogatni. Mo már a fogorvos miatt sem kell a községből elutazni. Pongrácz János tiltakozna, ha mindezt neki tulajdonítanám, nem a kemencei embereknek. Igaza lehetne, de az is tény, hogy mindig ő járt elöl, erjesztőjeként a dolgoknak, egészségét is alaposan megkoptatva. Az őszi nagy műtétje előtt azt mondta: utána már nem akar terhére lenni a községnek, ha netán beteges maradna. A tanácselnökből azonban mégis polgármester lett amiatt, hogy már mint nyugdíjast keresték meg az emberek. Ök a másik jelöltet nem ismerik eléggé — közölték. Ha tudnának az elnöknél jobbat, akkor megmondják őszintén, azt választanák. Most viszont kérik, ne hagyja magára a községet, amit biztos kezekben szeretnének tudni. A választáskor hetvennégy százalék jutott neki a voksolóból. Ha gazdagodna a polgár Az Ipolysági — sahyi — művelődési házban már együtt néztük meg Varga Zoltán igazgatóval és Németh Árpáddal, a váci művelődési központ két vezetőjével, Bqr- náth Elek Kemencére települt festőművész kiállítását. Aztán Cserba Istvánnal, a helyi művelődési ház igazgatójával került sor véleménycserére az együttműködés tágabb lehetőségeiről. Egy sörre még jutott idő a Hont vendéglőben, de aztán újra az óranézés következett, mert a polgármestert otthon testületi ülésre várták. Az én kérdéseimre csak út közben, a volán mellől válaszolhatott, hogy mivel is kell ezután folytatni a munkát. — Előbb-utóbb csatornázni, fejleszteni a helyi kereskedelmi ellátást, aminek gyengeségei különösen a taxisblokád idején mutatkoztak meg. Kereseti forrásokat kell .teremteni, mert bár itt van a vegyesipari szövetkezet, a téesz, meg az erdőgazdaság, fenyeget a munkanélküliség réme. Ha jön a külföldi tőke, megveszik valamelyik gazdálkodó céget, ott három ember fogja intézni azt, amit most húszán csinálnak. No de kérdés, mi lesz a többivel? Kellene egy jó, kis faluszövetkezet, amely a termeléstől az értékesítésig lekötné azt a sok pénzt, ami kiáramlik Kemencéről, Aztán, ha gazdagodna a polgár, az önkormányzat se lenne szegény. Több ez már mint portré, amit írni akartam, de róla a műfaji szabályok szerint nem lehet. Mindennapjait a teremtő emberi kapcsolatokat szervező mozgás jellemzi. Mégsem feltételezem, hogy a gyermekeinek valaki azt mondaná Kemencén: — Olyan legyél, mint ő. Csupán így jellemzik: nagyon rendes ember. Ez pedig sokkal értékesebb minősítés, mintha példaképnek tekintenék. Kovács T. István CS. KOVÄCS LÄSZLÖ GRAFIKÄJA 0 Most min dolgozik? — kérdeztük boszorkánykonyhájában a pilisborosjenői ház alagsorában, a műszerekkel, gépekkel, anyagokkal, alkatrészekkel telezsúfolt műhelyben. — Az energetikával foglalkozom. Olyan szerkezeteket lát itt, amelyek a Föld-hőből, a geotermikus energiából képesek villamos energiát termelni, hálózatba szervezni, elosztani. Ez persze csak egy része a dolgoknak, kapcsolatos ugyanis egy alapkutatással... ® Ha nem titok, elárulná mivel? — Hadd kezdem az elején. Az Uránia csillagvizsgálóban — ahová a Celladamról tartandó előadásra hívtak — azt találtam mondani: nem azért esik az alma a fáról, mert a Föld vonzza, hanem mert a világegyetem többi része arrafelé taszítja. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a fizikai világképünkről van szó. Fogadás lett a dologból. A résztvevőknek azt ajánlottam: ha elfogadják az érvelésemet, adjanak egy ezrest, ha nem, adok én száz Bartókot. Fizikusok, csillagászok, kozmológusok voltak ott. Es nézze — nyúl a zsebébe és nyitja a tárcát — ez az az ezres! Egy kísérlettel bizonyítottam, hogy a gravitáció nem egyéb, mint a megkötött energia viselkedése, s a kötöttség a taszításból ered. Ahol gyengül a taszítás, ott keletkezik a vonzás látszata. Innen nézvést úgy tűnik, az atom szerkezete sem azért olyan, mert ez az atom belső tulajdonsága, hanem azért, mert az univerzum olyan körötte, amilyen. Ahogyan a mélytengeri halat is a víz nyomása „tartja össze”, a felszínen szétrobban. ® S mi köze ennek a földhőhöz? — Csak egy lépés volt elgondolkodni azon, miként alakul a földön a hőháztartás. A kötött energiát földi körülmények között az ember felszabadítja, és körfolyamatban működteti: napenergia — növény — másodlagos energia- forrás (szén, kőolaj, földgáz) — és itt kezdődik a baj. Az évmilliók alatt megkötött energiát gyorsan elégetjük, így a légkörben nő a hőterhe- lés, s ezt a többlethőt a Föld a szén-dioxid-pajzs miatt nem tudja kisugározni az űrbe. Ez az úgynevezett üvegházhatás, mely veszélyezteti a biológiai környezetet. S épp ezen szeretnék változtatni. A geotermikus energia felhasználása ugyanis nem jár szén-dioxdd- termeléssel és égetéssel, ami gyorsan szabadít fel kötött energiát. A másik, az alapkutatás, az úgynevezett hideg technológia. Azon töröm a fejem, hogyan lehetne visszaforgatni, az égés sebességével ismét kötötté tenni a túlhőt. Izgalmas a probléma, én meg kísérletezem, mérek. Talán lesz eredménye is. ® A vége nem hangzott túl magabiztosan... — Kutató ember nem lehet magabiztos. Az én példaképem az osztályfőnököm, Fürst Péter, a gépipari technikumban arra tanított, hogy a problémát tisztelni kell, elemezve minden részletét, elfogulatlanul, logikusan és lépésről lépésre haladva megoldani. ® Manapság vállalkozó embereket állítanak példaképül. Példakép lett ön? — Hogyan? Lázadó, deviáns vagyok, olyan, aki a korlátokat gyakran sorompónak nézi, s ezen a sorompón keresztüllépve keresi a járható út elejét. Igaz, ha nem lennének ilyen emberek lehet, hogy még mindig a fa tetején csücsülnénk. Higgye el, nem egyszerű az ilyesfajta magatartást modellnek tekinteni. Azután vegyük a vállalkozást. Lehet, hogy kétkedni fog, de nekem mindegy, hogy éppen hiány- zik-e, vagy van egymillió a zsebemben. Csak azért veszek át bizonyos normákat, hogy létezni, dolgozni tudjak. Értelmesen dolgozni. Mert ex a lényeg. © S kik voltak még az ön példaképei? — Említhetném a nagyok egész generációját: Mechwart András, Ganz, Jendrassik, Széchenyi, Zipernovszky, Csonka ... Ami tán műszaki létemre különös dolog: példaképeimnek tartom a filozófusokat, Szókratésztől Voltaire-ig sok mindenkit. Mindegyikük egy külön világot épített fel, egyikük sem akart hasonlítani a többiekre. Végül hadd említem Albert Schweitzert, aki az élet tiszteletére nevelt. Ütjük-verjük egymást ezen a földön. Pedig az élet a legnagyobb érték. Az értelmes élet. V. G. P. Kitartással, küzdelemmel elért eredmény Sokból gyúrjon össze egyet Kísérletezem Üröm és Pi- lisbórosjenő közös általános iskolájában, hogy megtudjam, ki a tanulók példaképe. íme néhány a válaszok közül: — Dolly Roll, Kim Basinger, Dóra és Gál Edit, az egyik osztálytársam — mondja Géczy Mónika 5/A-s. — Akihez hasonlítani szeretnék? Magam. Más senki. Egyébként szimpatikus Kylie Minogue. Hogy az kicsoda? Egy ausztrál énekesnő. Nem, többet nem tudok róla, csak azt, hogy jóképű a barátja — így Dinyák Judit a 7/C-ből. Az én példaképem Sandy, jól énekel, meg szép is. Szeretnék olyan lenni, mint ő — vallja Veres Éva ötödikes, aki azért még hozzáteszi : ... és mondjuk a Mátyás király, mert igazságos volt, okos és szerette az embereket. Puskás Péter az 5/C-ből: az édesapám erejét, az édesanyám rendszeretetét tartom példámnak. Híres ember? Petőfi, Mátyás és Puskás Tivadar. Nem a bátyám, mert ő is Tivadar, hanem a másik, a névrokon ... — En a nagymamira szeretnék hasonlítani. Roppant aranyos, olyan igazi nagymama, melegszívű. Akiről tanultam? Nem, olyan nincs — így Tamási Margit hetedikes. A tanárnő nem áll kötélnek. Nem, higgyem el, ő erről a témáról egy mukkot se. Nem, a nevét se ... Érjem be azzal, amit a Parlamentben is szóvá- tettek, hogy elárasztotta a horror meg a pornó az életet, a példaképekről jobb hallgatni. De igazán, ő erről többet nem... Kolléganője, Pribelszkyné Mezei Andrea rajz—matematika szakos, egy osztályban még németet is tanít, készségesen elmondja: — Nem állítok senkit példaképül a gyerekek elé. Szemléletet próbálok adni nekik. Videokorban élünk, próbálok hát olyan filmeket beszerezni, amelyek művészettörténeti értékűek, amelyek kultúrát adnak. Mert a gyerekek a filmekből válogatják a példaképeiket, Schwarzenegger, Stallone mellett nehéz másnak „labdába rúgni”. — Matematikát nem lehet Ludolf-íéle szám, Pitago- rasz-tétel, Thalész-tétel nélkül tanítani, ahogyan rajzot sem Leonardo, Munkácsy, Van Gogh nélkül. Szabad a kezem, hogy kit választok, például Csontváryt, Cézanne-t nagyon szeretem. De az életművüket, az alkotásaikat tanítom, s nem őket magukat mint példaképeket. — Nekem? Van. Az apám, aki díszműkovács, s egész életében az elismertségért küzdött. Azután Mikusi Imre, a gimnáziumi matematikatanárom. A festők közül a már említett kedvenceim, s az irodalomban József Attila. Történelmi hős nincs. Legfeljebb kor. Az ókor rendkívül érdekel. tetszik. És mit tehet a katedrán álló, ha történelmet tanít? Mint Müller György, aki a munka mellett maga is tanul még a főiskolán. — Szerintem a gyerekeknek olyan mennyiségű információt kell feldolgozniuk, hogy abba részletés személyiségrajz, aminek alapján példaképet vá-. Oszthatnának, nem is fér bele. Kivált nem az újkorból. Azért vannak persze példaképek. — Kik? — A nemzeti történelem minden nagyobb személyisége. István király a maga vérfagyasztó törvényeivel, László király, akinek sok monda őrzi az emlékét, s olyan népmesehős, mint Mátyás. Azután a reformkor nagyjai, Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Wesselényi és Görgey, akiről mint katonáról „hálás dolog” tanítani. Ugyancsak izgatják a gyerekek képzeletét a világtörténelem nevezetes személyiségei, mint Napóleon, vagy a római császárok némelyike, például Caligula, s olyan királyok, mint XIV. Lajos. — Kit állít közülük példaképül? Kinek a mintáját kövessék? — Olyan még nem volt, hogy Valakit én állítottam volna példaként. A lényeg az, hogy álljanak össze a pozitív személyiségjegyek, s ezek hassanak. Az értékek szerintem nincsenek válságban, csak a társadalomnak az értékekhez való viszonya más. Olyan ez, mint a hűség. Aki sohasem volt hű, most nincs mibe kapaszkodnia. Aki rosszul választotta meg hűsége tárgyát, az könnyebben talál megfelelőbbet, s nem kell magát a hűséget^tanulnia. De ezek magasröptű dolgok. Maradjunk a tényéknél. Mert amikor az ember tanít, akkor konkrét minden: a gyerek, a téma, a közvetítendő érték, a nevelési helyzet... Tempora mutantur. Változnak az idők. Változik-e velük a példaképek rendszere? Ezt kérdem Czigány Ferenctől, a négy és fél száz csemete iskolaigazgatójától. — Hadd kezdem azzal, hogy az iskolánk névtelen. Az volt 1983-ban is, amikor avatták. Az úttörőcsapat névadója Stromfeld Aurél hadügyi népbiztos volt, de az úttörőcsapat már nem műkpdik az iskolában. — A tanterv korábban sem szabta meg, hogy kit állítson példaképül a gyerekek elé a pedagógus. De a tananyag, a történelem és az irodalom szereplői, s persze a többi tárgyé is adták a lehetőséget, ha úgy tetszik, a keretet. Változott a tanterv, s a szereplők „értéke”. A tanárra van bízva most, kit és mit óhajt tanítani. Amíg nincs új nemzeti alaptanterv, szabad a vásár. Szerencsére. Mert ettől a tanító, a tanár is szabadnak érzi magát. — Befolyás? Legfeljebb a társadalmi közhangulattól. Akit a társadalom elítél, azt aligha fogja a pedagógus például állítani, hiszen az iskolának sem célja a kettős nevelés. S hogy honnan tudja, ki „persona non grata”? Ott a tévé, a rádió, az újság. En sem szólnék bele mint igazgató. Legfeljebb, ha szélsőségesen torz példát találnék, kollégaként mondanám el a véleményemet. Nem szabad a pedagógus szabadságát korlátozni. Jómagam sem szeretném, ha az enyémet keretekbe gyömöszölnék. Egyébként testnevelés szakos vagyok, s magam sem állítok a gyerekek elé példaképeket. A példa: a kitartással, a küzdelemmel elért eredmény. Vasvári G. Pál *
