Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-10 / 264. szám

1990. NOVEMBER 10., SZOMBAT 3 Kérges kezű, de éles eszű Űri huncutság — mondják vidéki polgárok és parasztem­berek, ha a földtörvényt hoz­zák szóba előttük. Előbb sokan lelkesedtek, mások, vélhetően nem kevesebben búslakodtak, ki-ki a saját fölfogása és érde­ke szerint. Később a földtör­vénytervezet a lelkesedők in­dulatait erősítette, ma pedig a legtöbben egykedvűen legyin­tenek, a fenti népi bölcsességet hangoztatva. Voltaképpen nekik van iga­zuk, hiszen a parasztember ért a földhöz, izzad művelése közben, de képtelen eligazodni a jogi és politikai furfangok között. Lehetne mondani, min­denki tegye a dolgát, a poli­tikus is, meg a paraszt is. Csakhogy a paragrafusok kö­zötti járatlanság nem jelent együgyűséget, a földművelő ember is igyekszik követni a politikai csavarokat, s türe­lemmel várja, míg azok ki- egyenesednek, s számára is érthetővé, gazdaságilag követ­hetővé válnak. A várakozást viszont a föld tűri nehezen, hiszen az művelést, trágyát, vetőmagot vár, hogy rendel­tetésszerűen „működhessék”. Úgy tűnik, a politikusok sza­va erőteljesebb a természet törvényeinél. A kisgazdák har­sány választási propagandá­jukban rehabilitálást, földosz­tást ígértek tavasszal, s vél­hetően ennek is köszönhetik a rájuk voksolók szavazatainak jelentős részét. Programjuk nem egyezett a nagyobb párto­kéval, sokan támadták az 1947-es tulajdoni viszonyokra épített földtörvénytervezetü­ket. A kormánykoalíció igye­kezett az egyetértés látszatát kelteni, s egy tanácskozáson megállapodtak a leginkább vi­tatott kérdésekben. A kisgaz­dák engedtek, s ettől kezdve a földtörvénytervezet nem az övék, hanem a kormányé lett. Hamar kiderült, hogy az egyezség csak a látszat. A poli­tikusok csatároztak, a paraszt- emberek egykedvűen dolgoz­tak; s október elején az Alkot­mánybíróság döntött. Alkot­mányellenesnek minősítették a kormány földtörvényterveze­tét, arra hivatkozva, hogy „egyes személyek volt tulajdo­nát — aszerint, hogy mi volt a tulajdon tárgya — reprivati­zálják, másokét viszont nem”. A földtörvény ellen drukkolok megkapták a várva várt ne­met. A kisgazdák sem voltak restek, már másnap közle­ményben tették közzé saját értelmezésű állásfoglalásukat. Eszerint „az Alkotmánybíró­ság határozata kizárólag a jo­gilag hibátlan állami, illetve szövetkezeti tulajdont kívánja alkotmányjogi védelemben ré­szesíteni, ilyen védelem tehát a nem alkotmányos úton szer­zett tulajdont nem illeti meg.” Tudvalevő, hogy a pártállam erőszakos szövetkezetesítését, az így szerzett tulajdont nem tekintik alkotmányos útnak és vagyonnak. Itt tartott a fordulatokban nem szűkölködő földvita, ami­kor kérges kezű, de éles eszű parasztemberek úri huncut­ságnak minősítették a mögöt­tük és róluk szóló politizál- gatást. S hogy igazuk bizonyos legyen, a koalíciós pártok zárt ajtók mögött újrakezdték a ta­nácskozást a földtörvényről. Nem kétséges, hogy okos szakértők, a nemzetért lángoló honatyák ráncos homlokkal és lefegyverző érvekkel vitáznak a magyar parasztság sorsának jobbra fordításáért. Nem vi­tatható. hogy a kormány pri­vatizációs programja, s ennek részeként a földtörvény kidől­Kormányosztályzatok A Medián Közvélemény- és Piackutató Kft. — a Belügy­minisztérium megbízásából — telefonos közvélemény-kuta­tást végzett az október 25. és 28. közötti közlekedési blo­kádról. A felmérés során a megkér­dezettek legnagyobb része, 63 százaléka a kormányt tette fe­lelőssé a konfliktus kirobbaná­sáért, és csak 10 százalékuk marasztalta el pusztán a fuva­rozókat. A megkérdezettek többsége, 62 százaléka attól félt, hogy a konfliktus következtében véres összetűzésekre kerül sor. A közvélemény-kutatás ered­ményei között az események néhány fontos szereplőjét a megkérdezettek 1-től 5-ig mi­nősítették. A köztársasági elnök 4,1-es, a televízió 3,94-es, a taxisok 3,74-es, a szakszervezet 3,60 osztályzatot kaptak. A minisz­terelnök 3,29-re, a pénzügymi­niszter 2,50-re, a belügyminisz­ter 2,44, az ipari miniszter 2,25-re, az egész kormány 2,33- ra „felelt”. Ugyanakkor az emberek többsége nem gondol­ja, hogy a hatalmi viszonyok­nak meg kellene változnia. Privatizáció program szerint Vevőre várnak A magyarországi privatizá­ció megfelelő ütemben, egyen­letesen halad — hangsúlyozta Csépi Lajos, az Állami Va­gyonügynökség ügyvezető igazgatója szerdai sajtótájé­koztatóján. Az ügyvezető igaz­gató többször kitért arra, hogy nem helytálló a Világgazdaság című napilap november 7-i számának a Reuter hírügy­nökség alapján közölt elemzé­se. E cikk elsősorban a külföl­di beruházók véleménye alap­ján íródott, akiknek sok szem­pontból eltér az érdekük az Állami Vagyonügynökségtől, azaz az állami vagyon eladá­sával megbízott állami szervé­től — mondta. Az ÁVÜ március eleje óta 160 vállalat átalakulásában vett részt, a tranzakció 60 milliárd forint értékű állami vagyont érintett. Az első pri­vatizációs programban 20 ma­gyar vállalatot adnak el, de­cemberben újabb 20-25 vál­lalat eladását hirdetik meg, az ÁVÜ további programjai so­rán pedig mintegy 60 vállala­tét. Továbbra is meghatározó szerepet fog játszani a spontán privatizáció a vállalati átala­kulások terén. A legjelentő­sebb magyar vállalatok eladá­sát azonban különleges figye­lemmel kísérik, és így összes­ségében Magyarországon éven­te 1Ó0 vállalat kerülhet priva­tizálásra. Rácz Ernő, az ÁVÜ előpri­vatizációs igazgatóságának igazgatója elmondotta: a kis­kereskedelemre és szolgálta­tásokra vonatkozó előprivati­zációs törvény alapján egy hónap állt a vállalatok rendel­kezésére, hogy a törvény ha­tálya alá eső kereskedelmi egységeiket bejelentsék. Ed­dig csaknem 200 vállalattól ér­kezett bejelentés, 98 azonban határidő-módosítást kért, ame­lyek közül 51 kérelmét eluta­sították. Az AVÜ azonban úgy döntött, hogy ebben az évben konzekvencia nélkül küldhetik el újabb bejelentéseiket az érintett cégek. Rácz Ernő kifejtette, hogy számos vállalkozó már érdek­lődött a kereskedelmi, szolgál­tatási egységek vásárlásáról. Az Állami Vagyonügynökség előprivatizációs igazgatósága már kidolgozta az egységek vagyonértékelésére vonatkozó irányelveket, amelyeket ha­marosan közzétesznek. A va­gyonértékelésekre minden egyes esetben pályázatot írnak majd ki. Az ÁVÜ az árverezés módjái'ól is útmutatót bocsát majd ki. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy két dolog lassíthatja az előpriva­tizációt. Egyrészt .jelenleg még nem működik megfele­lően az Egzisztencia Alap, másrészt pedig minél előbb módosítani kell a helyiséggaz­dálkodásra vonatkozó jogsza­bályokat. gozása időigényes, a kapkodás, a felületesség évtizedekre rossz irányba fordíthatja a mező- gazdaság amúgy is kátyúban vergődő szekerét. Mindkettőnek törvényei vannak; a természeté objekti­ven megismerhetők, a paraszt- emberről pedig tudjuk, hogy bizalmatlan. Így aztán a tsz- tag már, az egyéni gazda pe­dig még nem foglalkozik iga­zán földjével; s az emberi kés­lekedést a természet ritkán korrigálja. Nem pótolhatja az időjárás a búza vetőmagjának zsákban maradását, a kiszórat- lan műtrágya terméscsökkentő hatását. A termelőszövetkeze­tek rossz birtokszerkezeten, el­idegenedett parasztsággal, de ellátták a hazai lakosságot éle­lemmel, s változó hatékony­sággal exportra is termeltek. A jövendő egyéni gazdák euró­pai méretű birtokaikon, gaz­dálkodó tudattal várhatóan ugyanezt tennék. A földtörvény körüli huza­vona miatt azonban ma mind­két tábor passzív a cselekede­teiben, legfeljebb a szópárba­jokban hangos. Közben a me­zőgazdaság szinte napról nap­ra hanyatlik, s teljesítményé­nek csökkenését az élelmet áruló pultokon aligha pótol­hatja a koalíciós béke vagy a szakítás. Rendkívüli felelősség ter­heli a kormányt, a szakmi­nisztériumot, a mezőgazdaság átalakításában tevékenyen po­litizáló pártokat a földtör­vény gyors és végleges kidol­gozásáért, illetőleg elfogadá­sáért. A normális termelés és élelmiszer-ellátás a valódi cél, s nem a személyes vagy a pártokhoz kötődő tételek, esz­mék, presztízsek igazolása. Persze lehet még vitatkozni, de ha sokáig húzódik a cselek­vés nélküli retorika, félő, hogy mindegy, kinek lesz igaza. V. Farkas József A szocialista neurózis vége? Kongresszus Pozsgay nélkül Péntektől háromnapos kong­resszust tart Siófokon a Ma­gyar Szocialista Párt. Tegnap Szekeres Imre, a párt orszá­gos titkára foglalta össze az MSZP közelmúltbeli szereplé­sének tanulságait. A beszá­molóban elhangzott, a párt a jövőben ne az örökséggel ve­sződjön, tagjai fejezzék be a nyilvános politikai neurózist. Zárt ülésen vitatták meg Pozsgay Imrének a pártból való kilépését indokló leve­lét. Ebben Pozsgay új társa­dalmi szervezet szükségessé ge mellett érvel. Bejelenti to­vábbá. hogy országgyűlési mandátumát, amelyet egyéb­ként nem egyéni jelöltként, hanem a szocialista párt lis­táján szerzett, független kép­viselőként továbbra is meg­tartja. B8Ä HÉT HÍRE KEZES KEZELŐ Budapest volt a helyszíne az országos polgármes­teri konferenciának. © Tudományos tanácskozást ren­deztek Pécsett, a környezetszennyezésnek az egészség­re gyakorolt hatásáról. © Balatonföldvár fogadta a II. külkereskedelmi konferencia résztvevőit. ® Országos kiállítás nyílt Szekszárdon a vegyipar munkavédelmi felszereléseiből. © Egerben a Nemeztakarók, nemez­sátrak című bemutató tekinthető meg. © A hét híre az is, hogy Veszprémben került sor a háromnapos nem­zetközi ingatlankezelési értekezletre. Nem kukorícúznak Árat törnek A Közös Piac 20 millió ECU (mintegy 24 millió dollár) se­gélyt ajánlott fel Magyaror­szágnak kukorica vásárlására, enyhítendő az aszálykárokat, melynek következtében 2,4 millió tonnával kevesebb ku­korica termett. Ismeretes, hogy Bush elnök 47,5 millió dolláros támogatást ajánlott Magyarországnak, amiből 7,5 millió a „tiszta” segély, a töb­bi kedvezményes hitel takar­mányvásárlásra. A segély­ként érkező takarmány a Földművelésügyi Minisztérium a szokásos csatornák kiikta­tásával kívánja értékesíteni, hogy letörje az indokolatla­nul magas hazai árakat. A legelső ingatlankezelők a legelső lakásépítők voltak. A kunyhó, a félig földbe vájt gö­dör fölé emelt tetőzet, az ép­pen ott talált anyagokból ösz- szeütött szárnyék egyaránt gondozást kívánt. Gondozást, mert rongálta az eső, a szél, nyűtte a használat, a fonadé­kokat szétszárította a napsü­tés... Ma ezt úgy nevezzük, hogy fenntartási és felújítási teendők. Amik legtöbbször arra hárulnak, akié az ingat­lan. Csakhogy: valójában kié az ingatlan? A tulajdonosi, a kezelői, a .használói jogok keveredése, tisztázatlansága napjainkban nehezen áttekinthető helyzet­ben láttatja azt a hatalmas vagyonrészt,' amelynek a ke­zelése nem magáhtulajdono- sok teendője. A megyében ti­zenhétezer bérlemény tartozik abba a körbe, amelyet a kü­lönböző szervezeti felállású, elnevezésű, rendeltetésű (leg­többször helyi felügyeletül in­gatlankezelői szervezetek al­kotnak. Vannak a kezelt in­gatlanok között hatalmas ér­tékű középületek és olyan há­zacskák is, amelyeket valaha elvették a jogos tulajdonosok­tól, aminek következtében év­tizedek óta nyűglődnek az épületekkel, mert a birtoknak NYOMATÉKÜL KÉT MINISZTER Kisgazda gazdasszony? C$áky László, a fóti gyer­mekváros igazgatója tegnap reggel értetlenkedve mondta: — Engem kész helyzet elé ál­lítottak ... Még csak előzetes tárgyalások voltak az Otthon­teremtő Tanya-alapítvánnyal a gazdász- és gazdasszony-kép- zésről, és most két miniszter jön ide, valamiféle kész el­képzelést támogatni. Nekünk is van koncepciónk, igaz, egé­szen más... A miniszterek érkezése előtti percekben berobbant az alapítvány főtitkára, a volt állami gondozott, Balogh Ár­pád, azzal: — Kérem, igazga­tó úr, fogadja a minisztereket a kastélynál, ott, ahol minket fogadtak 33 éve, mikor meg­nyílt a gyermekváros! A kérésnek az igazgató ele­get tett. Sőt, megmutatta a vendégeknek az intézet egy részét, benne a gazdaságot is, ahol már most is van módja az állami gondozottaknak is­merkedni a növénytermesz­téssel, a háziállatok némelyi­kével. Elvégre két eltérő jö­vőkép egyeztetéséhez ismerni kell a jelent... Miről is van szó? A meghí­vó szerint a fóti gyermekvá­ros és az Otthonteremtő Ta­nya-alapítvány szervezésében Nagy Ferenc József földmű­velésügyi és dr. Győriványi Sándor munkaügyi miniszter látogatást tesz a gyermekvá­rosban „a fentebb említett képzés nyomatéka céljából”. Érthető, ha az üdítő és fe­ketekávé melletti eszmecserét a direktor saját koncepciójuk­kal kezdte: azzal, hogy az it­teni gyermekek zöme nem vá­gyik a tanyai életre, sokuk még a kitartó munkára sem képes, s egyedül nehezen bir­kózik meg az élet nehézségei­vel. Az intézeten belül a kollé­giumi rendszer helyett az ön­álló életre szeretnénk nevelni a gyermekeket: lakáskulcsot adni és villanyórát a lakás­hoz, teljesítményelvű java­dalmazást szorgalmaznak, s azt, hogy a szakközép- és szakmunkásképző iskola ta­nulói együtt nevelkedjenek a „kinti gyermekekkel”. Van már itt gombatermesztő letéti diáktársaság, foglalkoznak a gyerekek növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, és nemrégi­ben fogtak a belső földosz­táshoz: aki az intézetben a lakók közül igényel, művelés­re, gazdálkodásra kaphat te­rületet ... E törekvések támo­gatásáról biztosította a megje­lenteket Fót új polgármeste­re, Mérei Sándor is. Balogh — saját koncepció­jukat ismertetve — azt mond­ta el: a Tanya Alapítvány célja, hogy az állami gondo­zásból kikerülők 5 év alatt a Kaptár Szakszövetkezet segít­ségével munkahelyhez jussa­nak, részvényesként tőkét gyüjthessenek, amiből azután lakást, telket, vagy, ha kíván­ják, tanyát vásárolhatnak az önálló életvitelhez. Bozsó Sándor, a Kaptár Szakszövetkezet elnök-igazga­tója arról szólt, hogy alapfo­kú, ezüstkalászos és aranyka­lászos farmsrgazdaképzást in­díthatnának. Nagy Ferenc József ugyan­csak szimpátiájáról biztosítot­ta a gazda és gazdasszonykép- zés ügyét, annál is inkább, mert a nevelési módszerek si­kerességéről győzték meg ausztriai tapasztalatai is. Két elképzelés. Megalapo­zott koncepciók. Érvek szól­nak az egyik, s ugyanúgy a másik változat mellett. Igaz, az egyiket két valóságos, ele­ven, aktív miniszter támoga­tása teszi veretesebbé. Remél­jük azt, hogy a protokolláris miniszter látogatása elmúltá­val nem ez, hanem az állami gondozottak érdekei döntik majd el, merre billen a mér­leg nyelve. V. G. P. Különbözőek az elképzelések, de közös a szándék, használni az állami gondozottaknak. Képünk előterében balról Nagy Fe­renc József földművelésügyi és dr. Győriványi Sándor mun­kaügyi miniszter, jobbról Csáky László, a fóti gyermekváros igazgatója (Vimola Károly felvétele) haszna szinte semmi, gond vele viszont seregnyi. Ideje kimondani: az ingat­lankezelői tevékenység tete­mes része egy hibás gyakor­latra (a szinte mindent álla­mosításra) alapozódott, s mert az alap hibás, amire szánták, arra alkalmatlan. A kezelő sokkal inkább kívánt élni ha­tóságként, mint kezes szol­gálóként, holott ez utóbbi lett volna a feladata. Mi több, ezt a feladatot a társadalmi érde­keltség is diktálta, csak éppen a feltételeket nem teremtették meg hozzá. Feltételek híján, a tehetetlenség láttán viszont a használók (bérlők) sem tulaj­donítottak nagy fontosságot a holnapnak : amiben vannak, amiért valamennyit fizetnek, annak az állapota (használha­tósága) milyen lesz öt vagy tíz év után. A lakbér, a bérleti díj hosz- szú időn át szinte jelképes összegnek bizonyult, amikor viszont emelkedni kezdett — s ennek az emelkedésnek aligha jutottunk a végére —, akkor­ra a nagyobb összeget gyorsan leértékelte az infláció ... Elég itt arra utalnom, a megyében a lakbérek minden forintjához 1,20-at tett hozzá a tanácsi költségvetés, hogy valamelyest győzze a felújítások-javítások meredeken emelkedő kiadá­sait, de persze nem győzte... A kezes kezelő óhaj maradt. Óhaj. még akkor is, ha a nyolc­vanas években, a korábbi gyakorlathoz mérten, lényegé- sen javult az ingatlankezelés szerepének, fontosságának, hasznának a megítélése. Amit beszédesen bizonyít a lakóház­javításra fordított összegeknek 1980-hoz mért megháromszo­rozódása a megyében. Érzékelteti a kusza helyzetet az is, hogy miközben fejleszte­ni kezdték (például speciális gépek, eszközök vásárlásával) az ingatlankezelő szervezetek javító, felújító részlegeit, a bérleményeknek egyre tágabb körét hirdették meg eladás­ra... Ezeknek az értékesítési akcióknak nincsen valami nagy sikerük. Az ár ugyanis legtöbbször méltányos, ám a bérlőnek (a bérlők egy részé­nek) nincsen pénze ... Olykor még annyi sem, hogy a lakbért folyamatosan fizetni tudja. Az ilyen helyzetű családoknak hiába kínálják fel a lehetősé­get: tulajdonosok lehetnék. Ók bérlők kívánnak maradni, olyan bérleményben, ahol mél­tányos díj fejében a kezes ke­zelő a használat zavartalansá­gának feltételeit megteremti. Álom? Addig az, míg nem tisztázott, ki a tulajdonosa a bérleménynek (hiszen a keze­lői szervezet nem lehet, holott fellép ilyen szerepben), melyek a tulajdonos, a kezelő, a bérlő jogai-kötelezettségei, mit kell értenünk méltányos díj alatt... Nem fenyeget bennünket az a „veszély”, hogy egyhamar rendeződnek a frontok, tiszta helyzet teremtődik. Meglepő, de igaz: a megyé­ben az ún. inaktív (keresővel nem rendelkező, nyugdíjas) háztartásokat terheli legin­kább az ingatlanfenntartás. Az egy főre jutó kiadások itt majdnem a kétszeresét teszik ki az aktív keresők háztartá­saiban kimutatható összegnek. A lakásgazdálkodás piacosítá­sa tehát elsőként őket hozhat­ja lehetetlen helyzetbe: csalá­dok tízezreit. Amibe bérlők éppúgy beletartoznak, mint a saját tulajdonukban élők, hi­szen — mint hallom — az ön- kormányzatok nagy terveket szőnek az ingatlanok tulajdo­nosainak a ráncba szedésére, a folyamatos karbantartás, javí­tás, felújítás gyakorlatának a kialakítására. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom