Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-10 / 238. szám
1990. OKTOBER 10., SZERDA Aíeddig tartható a kulturális szükségállapot ? A rendelet nem elég Postabontás VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PT.: 311 -1446 A hétvégén megkezdődik Szentendrén az immár hagyományos régi zenei napok rendezvénysorozata, amely október^ 21-én, vasárnap zárul. Az első, ami föltűnik, hogy igen szerény a kínálat. Természetesen nem a fellépő együttesek színvonalára gondolok! Hanem az előadások száma kevés. Mint minden esztendőben eleddig, az idén is föltették a kérdést: lesz-e? Hogy miért? Fedezethiány miatt. Annak ellenére, hogy a közönség már megkedvelte ezt az őszi programot, a rávaló nagyon nehezen jön össze. Pedig most hihetetlenül szerény költségvetést készítettek: mindössze 120 ezer forintból fogják „kihozni” a hangversenyeket. Ezt a pénzt a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a városháza biztosítja. Annyit azonban szeretnék még hozzátenni, hogy a fellépő művészeknek igencsak szívügye ez az őszi muzsika. Nagyon szerény honoráriumért fognak szerepelni — né- hányan pedig semmit sem kérnek. Ez az információ Zászkaliczky Tamástól, a régi zenei napok művészeti vezetőjétől származik. — Akiket ide meghívtunk, mindannyian európai színvonalat képviselnek — tette hozzá. — Példaként említem a zár.ókoncertet. René Zosso és Anne Osnowycz Svájcból érkeznek, tekerőlanton és középkori pengető hangszeren játszanak, s énekelnek hozzá. A szerb népvándorlásnak 300. évfordulójára a Vujicsics együttes készült. Az október 14-i nyitó hangversenynek régi szerb népzene lesz a programja. Rendkívül érdekesnek ígérkezik október 20-án az ' ószláv liturgikus zene a szerb püspöki székesegyházban. A moszkvai patriarchátus Szirin kamarakórusa lép fel. □ Orgonaművészként hogyan látja a muzsika és a muzsikusok társadalmi helyzetét? — Általában azt tapasztalom, hogy kevesebb a koncert és kisebb a látogatottságuk. Öt-hat évvel ezelőtt egy Zene- akadémián megtartott orgonakoncert — bármelyik művészszel — szinte biztos telt házat jelentett. Erről már szó sincs! Hiszen egyre nehezedik a családok anyagi helyzete. Ugyanakkor a külföldi szereplési lehetőségek is megfogyatkoztak. Pontosabban szólva én magam ritkábban jutok el. Az elmúlt években többször felment a repülőjegy és a vonatközlekedés ára. A külföldi meghívók tisztességes honoráriumot fizetnek ugyan, de az odaérkeMegkerült a Hincz-pannó Szekfű Gyula javaslatára 1940-ben Mizser Pált bízták meg egy húsz négyzetméteres pannó — falikép — elkészítésével, mely a Goldberger-gyárba került. Ez volt az első munkástéma a magyar festészetben. Erről a művéről nem tudott a művészettörténelem. Most azonban váratlanul előkerült. Lábass Endre Az ünnep című könyvében ír egy rejtélyes pannóról, melyet a lépcsőházat bontó munkások az írónak ajándékoztak. Mindez nemrégen történt egy pesti bérházban, amely a Goldber- ger-gyár hajdani központja volt. Szánthó Imre az államosítás után közvetlenül a Gold- berger-gyárban dolgozott. 1949. július 9-én ' műteremfőnöke, Lakatos Antal szolt a 24 éves dekoratőrnek, hogy a gyáros Goldberger Leó képét azonnal fesse át egy ifjúmunkás alakjára. Azért, hogy a festményt ne semmisítsék meg. Már akkor gyanakodott Szánthó Imre, hogy Hincz Gyula alkotásával áll szemben. Felmérte a mű minőségét, s megoldotta, hogy az élmunkásjel- vényt hordó fiatal munkás kék zubbonyban jelenik meg a számtalan figurát felvonultató pannon, s jól illeszkedik Hincz alakjaihoz. Még a kor jellemző micisapkája is megjelenik. így e gyors elhatározás nyomán Hincz műve megmenekült. Szánthó Imre olvasta Lábass Endre könyvét, s ennek révén derült ki az igaz történet. Most a mentésben is része van a szentendrei alkotónak, Szánthó Imre festőművésznek, aki, szeptemberben új metszeteivel mutatkozott be az Erzsébetvárosi Galériában. Mégpedig hatvanötödik születésnapja alkalmából. Öröme akkor lenne teljes, ha az előkerült pannó a nagylelkű megtaláló adományképpen a váci Hincz- gyűj töménybe kerülne. Losonci Miklós Országos középiskolai vetélkedő Kortársunk, Széchenyi István születésének 200. évfordulójára készül az ország, az ünnepségsorozatok egyik jelentős eseménye a Kortársunk, Széchenyi címmel induló középiskolai vetélkedő, amelyet különböző médiák, szervezetek és szövetségek patronálnak, s melynek döntőjéről a televízió is közvetít. A vetélkedő célja: megismertetni Széchenyi eszmeiségét, gondolkodásmódját és jellemét a jelenkorral. A jelentkezőktől nem lexikális adatokat, hanem olyan válaszokat várnak a rendezők, melyek rávilágítanak arra, mennyiben alakították a nagy reformgondolkodó személyes döntései önmaga és Magyarország sorsát, jövőjét. Első lépésként a jelentkezőknek az alább ismertetett három kérdés közül az egyikre egy maximum ötoldalas dolgozattal vagy egy kb. 15 perces hanganyaggal kell vála-. szólni 1990. október 31-éig. Az anyagokat a következő címre várják: Péchy Mária 1119. Budapest, Leinigen u. 27—35.. Széchenyi István Gimnázium. Széchenyi 1. kérdés: Miért hagyott fel Széchenyi azzal a reménynyel, hogy katonai pályán ér el majd sikereket — s mit vállalt ezzel a pályamódosítással? 2. kérdés: Mi késztette Széchenyit arra, hogy meghirdesse a „polgárosulás szükségességét”? Mi lett e lépésének következménye? Hogyan hajtotta végre célját? 3. kérdés: Széchenyi 1848. szeptember elején lemond miniszteri hivataláról — kimenekül a forradalomból. Milyen következményekkel jár ez az önkéntes száműzetés? Amennyiben a dolgozat jó, szerzője bekerül az elődöntőbe. Az elődöntőket 1991. január—februárban bonyolítják az ország tizenhat városában. A középdöntőbe jutók 1991. március—áprilisban mérik össze erejüket, a döntőre pedig 1991 májusában kerül sor Nagycenken. Minden értékelhető munka jutalomban részesül, de a leglényegesebb jutalom a vetélkedőt megelőző elmélyült búvárkodás, amely hozzásegíti a résztvevőket Széchenyi alapos megismeréséhez. zésről már a vendégművésznek kell gondoskodnia. Ilyen esetben csak úgy éri meg elutazni, ha több fellépést biztosítanak. Egy koncert ráfizetés lenne. Emiatt nem jutottam el például egy fesztiválra. Ezen a helyzeten csak szponzorokkal lehetne segíteni. □ Véleménye szerint meddig tarthat ez a szükségállapot a kultúrában? — Nem tudom. Nem érthetek egyet azzal, hogy a — múltban is — az első megnyirbálható költség a kultúráé volt! Holott ez, olyanfajta tápláléka az embernek, mint bármely más élelmiszer. Ha hiányzik, az ember beteggé válik — közérzetén keresztül egészen erkölcsi tartásáig. □ Ha a kultúra háttérbe szorításának okait keressük, nem az elmúlt negyven évben találhatjuk meg? Gondolok arra, hogy különösen az ötvenes években igencsak erőltették a különféle színjátszó és más csoportok működését... — A kultúrát is — én úgy vélem —1 eszköznek használták. Mivel csakugyan túlzottan, szinte kötelezővé tették szakkörök, kórusok, színjátszók amatőrmozgalmát, nem spontán alakultak, agyonszervezett, irányított volt. A zenével kapcsolatban is tudok ilyet említeni. Például az ifjúsági előadásokra elvitték a tanulókat — függetlenül attól, hogy érdekelte-e őket vagy sem. Aztán kipipálhatnak egy rubrikát. Sajnos, a felülről irányítottság, az uniformizáltság egész iskolarendszerünkre érvényes volt. Ezen belül az ének-zene tanításra úgyszintén. Ezt mint pedagógus tapasztaltam. Az általános iskoláknak nem az lenne a feladatuk, hogy beleverjenek a gyerekekbe bizonyos számú népdalt, verset, adatot, hanem az: hogy megszerettessék velük a muzsikát. □ Mi lenne a kiút ebből? — Hagyni kellene az önger- jesztést-önszerveződést a társadalom minden rétegében. O Lát-e reményt arra, hogy magától alakul ez a folyamat? — Felülről rendeleteket hozva nem lehet megoldani. Sok olyan pedagógust ismerek, aikiik köré gyűlnek a gyerekek, akiket követnek, s ez már — az ő szellemiségük, egyéniségük — egyfajta élesztő erőt sugároz. □ Kevesebbet koncertezik, miből él? — Sok mindenfélét csinálok: a Zeneműkiadó szerkesztőségének vagyok tagja. Ezen belül ugyanazzal foglalkozom, mint gyakorló muzsikusként: régi billentyűs zenével. Részben ez a megélhetés forrása, s számomra ez éppen olyan fontos, mint a koncert. Mivel nagyon sok a kiadói munkám. s hangversenyezem is, emiatt nem vállalhatok most tanítást. Úgy látom, a pedagógusokra borzasztóan nagy feladat hárul a jövőben. Ha én ezt egész emberként nem tudom tenni, akkor inkább nem vállalom. Vennes Aranka Változatlan kifogások Az idén már sokadszor maradt el a napi-heti képeslapok kézbesítése. Vagy másfelé irányították, vagy kihagyták a postai szállítócsomagból, vagy helyismeret hiányában a szállítmány máshol, más helységben kötött ki. Furcsaság? Lelkiismeretlenség? Tudatosság? Emlékeztetni szeretnék arra, hogy volt az életünkben olyan korszak, mikor egy napilap is sok volt. Számosán csak vasárnap vették meg az újságot. Ma már viszont sok család járat egy vagy két napilapot, mert a sajtó: krónika. Csak kapja meg az előfizető a kedvenc lapját. A posta miért nem tudja ezt megoldani? Padányi Lajos Budakeszi Tilt tábla, fütyülnek rá Vácott az Árpád út 85 A és 85 B épület lakói vagyunk. Házunk mellett egyirányú bekötőút, a Diák utca van, melynek sarkán behajtani tilos tábla figyelmezteti a gépkocsi- vezetőket. Sajnos hiába. A teherautók nem törődve a KRESZ-táblával, behajtanak az utcába, veszélyeztetve ezzel gyermekeinket és az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjait. A járdák a nagy igénybevételtől rég tönkrementek. Kértük a váci rendőrséget és a tanács illetékeseit, hogy zárják' le ezt a kis utat a gépjármű- forgalom elől. Eddig még választ sem kaptunk. Kollár György Vác Volt ttisszér, lesz visszér! A minap egy esős délután keresztülhúzta a számításainkat, s kis családunk a tévé elé szorult. Amikor bekapcsoltuk a készüléket, Visszérbetegségek címmel a Tv 2. műsorát sugározták; a riporter és a feltaláló beszélgetését, amelyből egy új találmányt ismerhettünk meg. , Nos, kiderült, hogy ez egy kenőcs, ami nem csodaszer, nem valami teljesen új dolog, hanem a gyógyászatban már használatos alapanyagok új kiszerelése. Megszünteti a fájdalmakat, sőt eltünteti a vissz- eret. Mindez eddig csodálatos, a továbbiakban hallottak azonban már kevésbé. Nagyon meglepő volt a feltaláló reagálása a riporter két kérdésére. Az egyik a megnevezéssel kapcsolatos, miszerint mi a különbség a „C” és „D” megjelölésű szerek között? A feltaláló nagyon egyszerűen elintézte a dolgot, mivel — szerinte — nem érdemes ezen vitatkozni. (Mint utóbb kiderült, Álom? Valóság? A Taksonyi Szószóló szeptemberi számában két cikk témája a község iskolája. Az egyiknek a szerzője szerint sok iskolában álom még a nyugati nyelvek tanítása. A valóság náluk sem a legrózsaszinübb, de a tanulók hatvan százaléka tanulhat németül, három osztály angolul az eddig kötelező orosz helyett. Egy első és második osztályuk kétnyelvű. A másik szerző örömmel közli, hogy tavaly szeptemberben a megyében elsőként vezették be a kétnyelvű német nyelvoktatást. (Azt nem árulja el, melyik az a két német nyelv, amelyet oktatnak.) Itt a magyart és a matematikát kivéve mindent németül tanulnak. Ennek a cikknek a szerzője úgy tudja, a tanulók hatvanöt százaléka tanulhat németül. Akik nem ezt választják, azok a negyedik osztálytól angolt vagy oroszt tanulhatnak. Az egyik cikk szerzője szerint egész Magyarországon álom még, hogy a gyerekek legalább e?ry hangszeren megtanuljanak játszani. Nálunk viszont az idén folytatódik az önköltséges gitár-, trombita-, elekíromosorgona- és harmonikaoktatás. A másik úgy tudja, hogy a gitáron, barmó- nikán, elektromos orgonán kívül fúvós hangszereken tanulhatnak a gyerekek. Az egyik cikk szerzője szerint az iskolában az átlagbér 11 ezer 887 forint. A másik úgy tudja, hogy 10 ezer 812. Nincs ebben semmi különös, vélhetné a jóhiszemű olvasó. Az egyik szerző így tudja, a másik úgy. Ha viszont az olvasó nemcsak jóhiszemű, hanem jó szemű is, meglepődve fedezi föl, hogy mindkét cikk szerzője ugyanaz a személy. Kérdés: mikor látott álmot, s mikor mondta a valóságot? —r—1 a riporter lábára is felkent ,,C” jelű hatékonyabb, tehát igenis érdemes lett volna vitatkozni.) A másik kérdés az árat és annak miértjét firtatta. A 220 forintos tubus nem túl nagy, egy beteg — napi négy-öt ke- negetés mellett — észre sem veszi, s már el is fogyott. De hogy miért ilyen borsos az ára, azt nem tudtuk meg. Azt viszont igen, hogy a beteg embernek semmi sem lehet drága. ha az egészségéről van szó! Mindezt a feltaláló szájából hallottuk. Tehát előttünk a lehetőség: meggyógyulhatunk! De valóban azok a kisnyugdíjasok, azok a beteg emberek jutnak hozzá a csodálatos kenceficéhez, akiknek legnagyobb szüksége lenne rá? Az ár hallatán, ismerve a mai viszonyokat, erősen kétlem. A magyar számára több lehetőség adódik: maradhat beteg, lehet még betegebb, ha a gyógyulást választja, felkophat az álla. Érdemes lenne most már elgondolkodni a tisztelt illetékeseknek: a ' gyógyulás reménye pont azoktól kerül legmesszebbre, akiknek legnagyobb szükségük lenne a segítségre. Szijné Faika Ágnes Nagykőrös Szennyvíz a faunába Természet- és erdővédelmi táborban voltam a nyár végén, Visegrádon. Egyik nap a Duna partján sétálgattunk, s egészen véletlenül vettük észre, hogy egy traktoros férfi szennyvizet engedett a folyóba. Amíg táborozásunkéit" aíva^tahí- tottak, hogy védjük a természeteta felnőttek szennyezik a környezetet és a természetes vizeinket. Szerintem ezekre a felnőttekre is ráférne egy kis fegyelem, és egy ilyen tábor. Az ott töltött pár napon egyébként nagyon jól éreztük magunkat, de ez az eset kicsit mindannyiunkat elszomorított. Szabó Emese Pilisszentiván ★ Kedves kis — mint a szülők által megadott adatból kiderült — tízéves olvasónk a történetét kiszínezett ceruzarajzával tette szemléletesebbé. Köszönjük. Azután sajnos igazat kell adnunk: előfordul, hogy a felnőttek bort isznak, ám vizet prédikálnak. (Mindezek után csodálkoznak, hogy a fiatalság miért olyan, amilyen.) Valóban sok felnőttre ráférne egy ilyen tábor. tietekig nem tér a posta Napoik óta több százan csak nyitogatjuk a levélszekrényünket, de az üres. Sem újság, sem levél nem található benne. Pomáz nagy részén szünetel a postaforgalom, ami nem ritkaság községünkben. Minden évben többször is előfordul, amikor a kézbesítő beteg vagy szabadságát tölti. Legutóbb három hónappal ezelőtt történt meg ugyanez. Hiába fizettük ki előre az újságok, a folyóiratok árát, hiába rótta le a levél feladója a kézbesítési díjat, a küldemények nem jutnak el a címzettekhez. A posta illetékesei nem törődnek azzal, hogy egy- egy levél milyen fontos lehet, hány embernek okozhat problémát, esetleg anyagi veszteséget egy-egy nem kézbesített küldemény. Hány segítség- nyújtás marad el. mivel a kérést a posta nem továbbítja. Érdeklődésünkre a válasz mindig ugyanaz: nincs ember. A magyarázat nem elfogadható. Ma sajnos munkanélküliség van, sokan keresnek valami jövedelmet hozó elfoglaltságot. Többen vállalnak — fizetésük kiegészítésére — mellékfoglalkozást. Különösen a kisnyugdíjasok örülnének némi munkalehetőségnek. Egy- egy kézbesítői körzetet több jelentkező között is fel lehetne osztani, így kevesebb munka jutna az alkalmi postásokra. Humánusabb megoldás lenne az is, ha ilyen esetekben más környék kézbesítőire bíznák a feladatot, például mindkét körzetben más-más napon vinnék ki a leheleket. Az azonban, hogy napokig, hetekig nem jár a posta, tarthatatlan. Amennyiben a helyi posta nem talál megoldást, szüntesse meg tevékenységét, de el nem végzett szolgáltatásokért, ki nem kézbesített sajtótermékekért ne kérjen díjazást, Baloyh Gyula Pomáz •k A pomázi postahivatal vezetőiénél azt a választ kaptuk, hosy a távlratkézbesítök hordták ki a leveleket a címzetteknek. Az újságokat is megkaptál; mindennap az előfizetők — legalábbis a postahivatal illetékesének véleménye szerint. Azt ő sem tagadja, hogy a reggeli lapokai késve kézbesítették. Véleményünk szerint akkor teljesítik a szerződésben foglaltakat, ha a reggeli lapokat nvole óráig eljuttatják az előfizetőkhöz. Biztosít-e a biztosító? Az 1950-es évek vége felé az akkor még monoyoihely- zetben lévő Állami Biztosítónál általános biztosítást kötöttünk lakásunkra, amelynek éves összegét folyamatosan és rendszeresen fizettük. Aztán jött az 1966-os esztendő, amely az akkori lakásunk újjáépítésével kezdődött. A tavaszi árvizek miatt a belvíz olyan mértékben megrongálta épületünket, hogy számításainkon felül le fellett bontani és az akkor lehetséges, belvízkárosultak részére /íyújtott kamatmentes kölcsönből újat kellett építenünk. Ez együtt járt azzal, hogy a biztosítás összegét az OTP-kölesön törlesztési összegébe beépítették, és az OTP utalta át évről évre az Állami Biztosító részére. Tíz év múlva újabb kölcsönt vettem fel lakásom bővítéséhez, mely űjabb biztosítást vont maga után. Időközben saját kérésünkre módosítottuk magasabb összegű biztosításra a lakásbiztosításunkat, és azt az OTP-vel egyetértésben pontosan fizettük. Pár év múlva figyeltem fel erre, írtam egy levelet a biztosítónak, amelyre nem is válaszoltak. Csak hosszas utánajárás után kaptam meg a feleslegesen kifizetett biztosítási összeget. őszintén szólva már akkor fel akartam bontani a szerződést, de közben azt gondoltam: mi lesz, ha éppen azután történik valami, ami kártérítést igényelne, akkor nem lesz biztosításom? Megmaradtam továbbra is az Állami Biztosítónál, mivel ekkor még nem volt más lehetőség. Tavasszal a televízióban, a rádióban, a sajtóban új típusú biztosítást hirdetett az Állami Biztosító és a Hungária Biztosító is, melyből kiderült, hogy az eddig kötött biztosításunk már nem is létezik, illetve csak más formában. Tehát jó lesz, ha én is megváltoztatom az eddigi biztosításomat. Ehhez viszont előre kell tudnom, hogy mennyit, fizessek ! Ügy látszott, együtt gondolkodtunk a biztosítóval, mert pár napon belül a gödöllői fiók értesített, hogy munkatársuk hamarosan felkeres az ú.i biztosítás ügvében. A biztosító ügynöke helyett szeptember elején egy levél érkezett, amelvben értesítettek. hogy az ügynök látogatása eredménytelen volt. ezért felbontják biztosítási szerződésemet, melyről az OTP-t is értesítik. A véletlen sietett segítségemre. másnap a biztosító ügynökével találkoztam a házunkban. Aki 'hasonló ügy miatt a szomszédomat kereste. Ügy határoztam, ha már a véletlen összehozott bennünket megkötöm az új biztosítási szerződést, így sikerült a lakásomat biztosítani. Gólya József Ferenc Túra
