Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-25 / 250. szám

1990. OKTOBER 25., CSÜTÖRTÖK Osztozkodnak a Galga völgyében Diktátum helyett társulás Megszűnt az évtizednél is tovább tartó kényszerházasság Ácsa, Galgagyörk, Püspökhat­van és Csővár között, az ön- kormányzati választások után minden településnek társadal­mi megbízatású polgármeste­re van. Ácsán a korábbi elöl­járónak, Czsba Pálnak (füg­getlen) szavazott bizalmat a lakosság. Galgagyörkön a mű­velődési intézmények igazga­tója, Matejcsok János (füg­getlen), Püspökhatvanban a kereszténydemokrata Pálhá- zi János, Csőváron pedig Ko­ren Mihály (az FKgP—Falu­védő Kör színeiben) lett az első ember. A válás velejárója az osz­tozkodás, de ez nyilvánvalóan kemény dió lesz. A közös igazgatás idején ugyanis so­ha nem készült településekre lebontott költségvetés, a pén­zeket mindig a megoldandó feladatokhoz rendelték. Köl­dökzsinóron függtek egymás­tól a falvak, amit azonban képtelenség egyik napról a másikra elvágni. A központi konyhát bizonyára sokáig kö­zösem tartják még fenn, de a gamesz például (a szerve­zet püspökhatvani székhelyű) „osztódásnak” indul. Vezetője, Szokol János se tudja, hányán maradnak majd a falvak ál­tal közösen finanszírozott munkákra, s ha a szervezetet úgymond vállalkozó típusra alakítják is, mennyi és mi­lyen jellegű munkát kaphat­nak majd az új önkormány­zatok, amelyek intézményeik­nél — jól felfogott érdekük­ből —, igyekeznek majd több szakmával rendelkezőket fog­lalkoztatni. Hasonló bizonytalanság ér­zékelhető Ácsán, a tanácsi apparátus többi dolgozója kö­rében is, hiszen nyilvánvaló, hogy nem mindenkire lesz szükség. A probléma attól különösen éles, hogy a térség­ben egyre kevesebb a munka- lehetőség: bezárt egy varroda, elbocsátottak embereket a Fer- romechanikától és példákat sorolhatnánk még. — Létérdekünk, hogy mun­kahelyeket teremtsünk — mondja Czeba Pál, Ácsa pol­gármestere. — Én egy olyan kft. vezetője vagyok, ahol jó néhány szakembert tudunk felvenni, s támogatok a te­lepülésen minden olyan vál­lalkozást, ami munkahelyet teremt. Itt jegyzem meg, hogy ha az acsai önkormány­zat megkapná a Prónay-kas- télyt, nyugati tőke bevonásá­val idegenforgalmi célra hasz­nosítanánk, s erről a törekvé­sünkről nem szívesen monda­nánk le. A kastély műemlék, amely­ben ma még katonai gyógy­szerraktár működik. Az épü­let sorsáról az Állami Va­gyonügynökség dönt majd, de Ácsa ajándékra vélhetően nem számíthat. Józan önmér­séklet dolga, miként foglal majd állást az önkormányzat, hiszen feltehetőleg sok-sok millióval és nagyon szigorú műemléki előírásokkal kell számolni. — Hiányzik a közszolgá­lati törvény, de a földkérdés­ben hosszúra nyúlt vita is megköti az önkormányzat ke­zét — folytatja a polgármes­ter. — Abban is nagy a bi­zonytalanság, hogy mennyi­ből gazdálkodhatunk majd, Véleményem szerint a koráb­ban közösen finanszírozott feladatok közül a szemétszál­lítást. a szennyvízszippantást ezután is együtt kell megol­danunk, önkéntesen alakított társulás formájában. Az önkormányzat pénztár­cájáról P álházi János, Püs­pökhatvan polgármestere is bizonytalanul nyilatkozik, s abban sincs véleménykülönb­ség, hogy az összekötő szála­kat nem lehet azonnal szét­vágni. ö azonban — pártál­lása okán —, más oldalról kö­zelít a rá váró feladatok­hoz. — Az természetes lzöteles- ségünk, hogy utat, közmüve­ket építsünk, ha lesz rá pénz. De forintok nélkül is tisz­tába tehető az erkölcs, amely­nek romlása minden bajunk forrása. Ezért tartom fontos­nak. hogy a gyerekek hittant tanuljanak az iskolában. Azt viszont nehezményezem, hogy ez a foglalkozás mindig a nulladik, vagy az utolsó órá­ra esik, amikor a tanulók még álmosak, vagy már fá­radtak. Olyan pedagóguso­kat várunik, akik hajlandóak letelepedni a falunkban, akik­nek a csengetés nem jelenti a munkaidő végét, akik képesek összefogni az ifjúságot. Ne­kik szolgálati lakást tudunk biztosítani, de szabad építési telkeink is vannak. Lassan elérkezik az ideje egy új is­kola építésének, és mi fontos­nak tartjuk saját konyha és ebédlő létesítését is, hiszen a diákokon kívül sok nyugdí­jasról és szociálisan rászoruló emberről kell gondoskodnunk. Pálházi János a rendszer- változást megelőzően nem vett Ö SBCMDTA Logika Az, hogy Végh-Alpár Sándor lenéz, megvet, gyű­löl stb. valakit, az ő magán­ügye. Ha ennek rövid időn belül (szept. 18., 19., 20., 21-, 22., október 20-i szám) a hatodik(l) nagy terjedelmű írásban ad hangot, az a Ku­rír szerkesztőinek az illeté­kessége. Az pedig, hogy a leleplezésre kiválasztott személy nyolcvanöt eszten­dős, már. nem is az etika, hanem az ízlés körébe tar­tozik. Ezt az egészet meg­ítélni ugyanakkor az olva­sónak a joga. Logikus sor­rend. Mégsem élünk ezzel a joggal. Irtózunk az alpá- riságtól, még olyan formá­ban is, hogy okát adjuk ir­tózásunknak, mert akkor részletekbe kellene bocsát­koznunk. Egyetlen mondattöredék az, ami V-A. S. szövegfo- lyamából mégis idézendő. Így hangzik: „Aki így nyi­latkozik .. nem ember, ha­nem bolsevik...” Megis­mételjük, mert annyira hi­hetetlen az, amit V-A. S. leírt: „nem ember..." Ne gyanakodjon tehát az olvasó sajtóhibára, ezt, így írta a szerző, bármennyire is hihetetlen. A logika szabályai sze­rint a következőket kérdez­hetjük: aki V-A. S.-nek nem tetszőén nyilatkozik, az nem ember? Üj isten szü­letett ezek szerint, aki ítél, emberek jobbra, nem em­berek balra?! A sokszoros rablógyilkos is ember, de a bolsevik nem az? Ki a bol­sevik? Akit egy hírlapíró (egy politikus, egy szom­széd, egy mérnök, egy pa­raszt) annak nyilvánít? Mi­nek alapján nyilvánítja an­nak? Ha az ítélő véleménye a mérce, akkor nem kell-e attól tartani, hogy veszedel­mesen szubjektív lesz a megítélés? S ha szubjektív, akkor lehet-e igaz? Ha vi­szont hamis, de igaznak fel­tüntetett, akkor vajon nem hazug-e? S ha hazug, ha tu­dotton az, mert mást mu­tat, mint ami, akkor nevez­hető-e még emberinek? Nem bolseviktempó-e az, hogy az én véleményem az igazság, a másiké a hamis­ság? Nem embertelen-e, mert embertől idegen em­berről azt írni, hogy nem ember? S ha nem ember, akkor kicsoda? Ha a bolse­vik nem ember, akkor akár tetszés szerint pusztítható? Van esetleg egy lista? És majd lesz egy a nem embe- rezőkről is... ? KLIENS részt a település közéletében. Munkahelyétől — az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti. Szakközépiskolától, ahol ma is gyakorlati oktató —, anyagilag függetlenítette magát. — Gondolhatja, hogy bér­emeléskor nem az első helyen voltam a listán, aminek vi­lágnézeti okai is lehettek. De erre most már nem érdemes szót fecsérelni. Az a dol­gom, hogy a kényszerhá­zasság szülte lako&sági pasz- szivitás aktivitásba fordulását elősegítsem. Isten első kul- túrparancsának szellemében — sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá a földet — szeretnék dolgozni, ami na­gyon kemény munkát köve­tel. Érte nem kérhető se kö­szönet. se elismerés, mert a megítéltetés nem ember dolga. Ki tudja? Mindenesetre sza­vazni az emberek dolga volt. Voksuk fejében pedig joguk van a számonkérésre. Fazekas Eszter KI FIZETI A SZOVJET HALLGATÓK ÖSZTÖNDÍJÁT? Mendemondák és az igazság Hét esztendővel ezelőtt tett hivatalos, baráti látogatást Mihail Gorbacsov a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A szomszédos ország első embere megismerkedett (az akkori) magyar gazdasággal, az egye­tem képzési módszerével, és mivel maga is végzett agrár­mérnök,. szakavatottan elisme­réssel szólt a gödöllőiek mun­kájáról. Az akkori látogatá­son — többek között — szóba került, hogy az egyetem vállal­ná szovjet hallgatók képzését, ha meg tudnak egyezni az ösz­töndíjfizetést illetően. A meg­állapodás végül is megkötte­tett, s azóta minden tanévben 20-30 egyetemista érkezik a Szovjetunió szinte minden tá­járól. Az ő mindennapi éle­tükről, képzésükről kérdeztük Hajós László docenst. □ Az utóbbi időben az egyetemen elterjedt a hír, hogy a magyar hallgatók azért kapnak kevesebb ösztöndíjat, mert az ott tanuló szovjet diákokat jobban támogatják. Mi ebből az igazság? — A hírnek semmi alapja nincs. Egyes hallgatók az el­múlt hetek eseményeinek ha­tására — gondolok itt a felső- oktatási intézmények tanulói­nak demonstrációjára — még inkább megkeverték a dolgot. A gödöllői egyetem hallgatói­nak egyébként ebben a tanév­ben — a többi egyetemhez ké­pest — valamivel jobban emelkedett az ösztöndíjuk. □ Mi a helyzet a szovjet hallgatók ösztöndíjával? — Hat esztendővel ezelőtt született egy olyan megállapo­dás, mely szerint a Szovjet Állami Oktatási Bizottság Moszkvából átutalta a pénzt az itteni nagykövetségüknek, az­után ők továbbították azt az egyetemnek. Ugyanakkor az ott tanuló magyar diákok ösz­töndíját az akkori Művelődés- ügyi Minisztérium utalta a moszkvai magyar nagykövet­ségre és onnan hasonló módon juttatták el a pénzt az érintett egyetemekre, főiskolákra. □ Értesüléseink szerint ez a forma az idei tanévtől meg­változott. — Való igaz, a szovjet fél kérésére, szeptember 1-jétől megszűnik ez a fent említett KGST-sokk, energiaszámla és aszály A pénzügyminiszter múlt he­ti sajtótájékoztatóján a ma­gyar történelem legsúlyosabb válságának nevezte azt a gaz­dasági krízist, amelybe az or­szág került. A politikai szen­zációt is jelentő pénzügymi­niszteri megnyilatkozás egy­szeriben lesöpörte az asztalról azt a sajtóvitát, amelyet a kö­zelmúltban a minisztérium po­litikai államtitkára váltott ki egy szakértői vélemény túlzot­tan pesszimistának minősítésé­vel. A miniszter által ismerte­tett adatokból ugyanis egyér­telművé vált, hogy az ország jövőre a teljes gazdasági ösz- szeomlástól csak egy rendkí­vül drasztikus fogyasztás- és életszínvonal-csökkenés árán menekülhet meg. Az előzetes számítások szerint a nemzeti jövedelem mintegy 3-4 száza­lékkal csökkenhet, az infláció várhatóan az ideinél is na­gyobb, 32-35 százalékos lesz, és az áremelések jelentős részét az év elején hajtják végre. Mintegy 45 milliárd forinttal csökkentik a költségvetési tá­mogatásokat, ezért jelentősen drágulnak az energiahordozók és a tejtermékek. A bérek csak mintegy 23 százalékkal nő­hetnek, hasonló arányban emelkedhetnek a nyugdíjak. Ez a reálbéreknek igen jelen­tős, a tíz százalékot közelítő visszaesésével jár. A pénzügy- miniszter drámai helyzetér­tékelése szerint a középréte­gek további életszínvonal­csökkenésére kell számítani, és gondolkodni kell azon, hogy a tehetősebb rétegek miként vál­lalhatnának nagyobb részt a súlyos válság terheiből. A sokkoló hatású bejelenté­sek után a legtöbben arra ki­váncsiak, hogy miként juthat­tunk ilyen helyzetbe, vajon miért nem tárta fel a kor­mányzat korábban a baj való­di nagyságát, és legfőképpen milyen kiút van a válságból. A pénzügyminiszter a KGST összeomlását, az egyre riasz­tóbb nagyságú energiaszám­lánkat, és az idei aszályt ne­vezte meg a válság legfőbb okának. Természetesen ezek valós veszteségforrások, ám mint a legtekintélyesebb hazai gaz­dasági szakértőket tömörítő Pénzügykutató Rt. ugyancsak a napokban nyilvánosságra ke­rült elemzéseiből kiderül, a válság elmélyülésében szerepe van a késlekedésnek is. A KGST ugyanis nem egyik pil­lanatról a másikra omlott ösz- sze, a szovjet energiamizériát már legalább egy éve sejteni lehet. Am a Szovjetunióval és a többi kelet-európai ország­gal tulajdonképpen még min­dig nem folynak érdemi, azaz magas szintű gazdasági tárgya­lások a kapcsolatok jövőjéről. Márpedig kapcsolatokra ez­után is szükség van, hiszen egy sor iparágunk és az egész energiaszektor olyannyira kö­tődik a régi partnerekhez, hogy azonnali átállás egysze­rűen elképzelhetetlen. A keleti diplomáciai kése­delem összefügg az eddigi, a jelek szerint meglehetősen kozmetikázott helyzetértéke­lésekkel is. Talán túlságosan is nagy illúziókat tápláltunk a Nyugattól várható segítséget illetően, talán túlságosan is a helyhatósági választásokra koncentráltak a kormánypár­tok, abból a nem is alaptalan feltételezésből kiindulva, hogy a sokkoló gazdasági adatok a választások előtt ronthatják az esélyeiket. A végeredmény is­meretében azonban — a hely- hatósági választások számait és a most megismert gazdasá­gi adatokat egyaránt értve ez­alatt — talán szerencsésebb és őszintébb dolog lett volna már a nyáron elmondani azt, amit a jelek szerint a szakemberek akkor is tudtak. Hogy igen­igen nagy bajban vagyunk. De van-e kiút? A magyar gazdaság . az elmúlt két évti­zedben ha botladozva is, de elindult a piacgazdaság felé vezető úton, s eközben a la­kosság igen sok hasznos gya­korlati tapasztalatot szerzett válságmenedzselésből, túlélés­ből, és főleg a vállalkozás százféle útjár ól-mód járói. Bár­milyen furcsán hangzik, a töb­bi, szintén csődbe jutott szo­cialista országhoz képest való­színűleg ez az egyetlen elő­nyünk, ami némi bizakodással tölthet el. A magyar lakosság ugyanis a háztájival, másod-, harmadgazdaságbeli teljesít­ményével az egyre hanyatló állami szektort éveken át el­lensúlyozni tudta, sőt, az elért minimális növekedésnek szin­te kizárólag ez volt a forrása. Ezt a Kelet-Európábán még ma is unikumnak számító vál­lalkozó kedvet kellene minden elképzelhető eszközzel támo­gatni, mert ez az egyetlen olyan tőke, amelyre biztosan számíthatunk. P. É. átutalgatás. A változtatás lé­nyege: ennek a hosszú és bo­nyolult eljárásnak az összevo­nása, egy úgynevezett deviza- mentes csere. Ezzel a megol­dással mindkét fél jól jár. Az itt tanuló szovjet hallgatók — természetesen tanulmányi eredményük függvényében — havonta 7 ezer 30 forintot kap­nak, melyből maguk fedezik, fizetik ki a kollégiumi vagy más szállásdíjukat, továbbá ebből étkeznek és ruházkod- nak. Egy szovjet rendelkezés szerint Magyarországon egyet­lenegy rúbelt sem válthatnak át forintra, s ha netán egy hallgató úgy dönt, hogy né­hány napra hazalátogat, ak­kor arra az időre vissza kell fizetnie az ösztöndíját. □ Ezt a fent említett össze­gű ösztöndíjat minden évfo­lyamon tanuló szovjet diák megkapja? — Természetesen minden szovjet hallgatónak kifizetik, s ha a tanulmányi eredményük meghaladja a 4,51-es átlagot, akkor húsz százalék pótlék is illeti őket. Sajnos azoknak, akik ezt a határt elérték az elmúlt tanévben, még a pénzt nem tudtuk kiutalni, mert a nagykövetség — az átállásra hivatkozva — nem küldte el az egyetemnek. □ Kap-e a GATE valami­lyen támogatást a Földműve­lésügyi Minisztériumtól, amelyből esetleg az ott tanuló külföldi diákokat is segíteni tudják? — Hat évvel ezelőtt, az ak­kori MÉM-től kaptunk 4 mil­lió forintot, melyet ilyen és hasonló célokra használhat­tunk és használtunk is fel. Hogy egy nagyon egyszerű példát említsek: vettünk egy Ikarus autóbuszt, amit a hét 5 napján a magyar, egy napján pedig — mondjuk — o szovjet hallgatók használhattak. Ma az egyetem éves költségvetéséből, ami körülbelül 1,3 milliárd fo­rint, próbálunk meg annyit kiszorítani, amennyit csak le­het. Annak idején a kapott négymillióból fejlesztettük azoknak a tanároknak, elő­adóknak a fizetését, akik orosz nyelven tanították a hallgatókat. □ Milyen nyelven tanulnak ma a szovjet diákok a gödöl­lői egyetemen? — Eddig, miután Magyaror­szágra érkeztek, egy esztendőt tanultak nyelviskolákban, s csak ez után kezdődött el az igazi egyetemi munka. Ma. hogy ezt is megspóroljuk, az új diákok nyomban beülnek a padokba, és az első két évben — a szaktantárgyak mellett — folyamatosan tanulják a ma­gyar nyelvet. Szerencsére nagy segítséget jelent, hogv vannak oroszul kitűnően be szélő oktatóink. Ebben támo­gatnak minket a martonvásá ri kutatóintézet munkatársa' is. Molnár Ildikó S1ABADC0ND0LK0DÓ Felség, a nép itt van A helyhatósági választás második fordu­lója előtt katolikus püspökök buzdították a népet, minél nagyobb számban járuljon az urnákhoz. A nyári népszavazás előtt az egyik megyei kisközség három lelkésze — katolikus, református, evangélikus — biz­tatta a nyáj rá tartozó részét, menjen el szavazni. Sem a messzeségben trónoló fő­papok, sem a nyáj közelében élő pászto­rok szava nem talált meghallgatásra. A pártok prédikátorai és a hivatalosnak vélt szószaporítók sem kaptak nagyobb figyel­met. A nép a második fordulóban sem ostro­molta meg a szavazóhelyiségeket. Fürge riporterek kerekedtek föl megtudakolni, mit csinált a nép. — Hát nem mindegy, ki a főnök — válaszolta az egyik néptag. A juhnyáj őrzője botjára támaszkodva a tá­volba kémlelt. A riporter egyre hango­sabb kérdésére, volt-e szavazni, oly néma maradt, mint a süket ember, aki otthon felejtette hallókészülékét. — Az a baj, mondta egy nyakkendős ember, hogy a választás éppen egybeesett az almaszüret­tel és a répaszedéssel. Ennek a feleletnek nagyon megörült a riporter, mert úgy vél­te, általánosabb tanulságot vonhat le. A nép dolgozott, ezért kerülte el a szavazó­helyiségeket. Holott... Ha a nép akart volna, reggel hattól hétig, délután öttől hatig bedobhat­ta volna cédulkáit, hiszen a két időpont között, amikor már és még világos van, szedi a répát és az almát, Boldi bátyám ezt mondta: — Nézd, öcsém, én úgy látom, a nép itten most már nem fontos. Népköztársaság? Nem jó. Nép­hatalom? Nem jó. Népi demokrácia? Nem jó. A dolgozó népet szolgálom? Nem jó. Népsport? Nem jó. Munkás-paraszt szár­mazás? Nem jó. Annak van respektje, akinek a dédje gyáros, földesúr volt. A tévében olyanokat mutogatnak, akiknek nagyapja harminc, negyven, száz holdakat birtokolt. Folyton azt hallom, mi vagyunk a népfelség. A népfelség kezébe van leté­ve minden. Felségnek sosem érezte magát a nép. Mi van letéve a kezébe? Egyre töb­beknek a munka sem lesz a kezében, anél­kül a munkás és a paraszt mit ér? Rendben van, Boldi bátyám, de ki ment el szavazni? És miért a régi elnökökre szavaztak? — öcsém, hát a réteg. — Ré­teg?! — Tudod, ezek a mindenfélék: vál­lalkozók, üzletelők, piacolók, korcsmáro- sok, bögrecsárdások, akik egy falusi foci­csapatot is el tudnak tartani, őnekik na­gyon jó a régi elnök, összeszoktak. Vele mindent meg tudnak mutyizni, miért baj­lódjanak valaki újjal? A magamszőrűnek mindegy. Mikor mentem én a tanácsra? Évente egyszer sem. Beszéltem néhány más néptaggal is. Gyanúsan hasonló volt a véleményük. PLEBEJUS í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom