Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
10 1990. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT ES MI LESZ A BETEGEKKEL? A történelem járta, • jár.'fk a maga útját. Ami már megesett, az tény. A következményei: szintén tények. Például az államosításkor megesett: köztulajdonba vettek egyházi ingatlanokat. S tény: az ily módon államivá lett tulajdonban gyakran egészségügyi, szociális intézményeket helyeztek el. Tény az is: ezekben n>a betegek gyógyulnak, időseket, rászorultakat gondoznak. 8 az is: a különféle felekezetek igényt tartanak egykori ingatlanaikra, ha nem is mindre. Az államosítás miatti jogsértésekért a Parlament és a Né- meth-kormány iné gkövet te az egyházakat. Az erkölcsi, a politikai rehabilitáció megtörtént. Am a tulajdonjogi, az anyagi — ennél sokkal bonyolultabb. Elég egy pillantást vetni a hosszú listára, amit az egyházak állítottak össze tulajdonuknak arról a részéről, amelyet visszakérnek, használni szeretnének. Mi a helyzet Pest megyében? Mit kívánnak visszakapni a felekezetek? S mire óhajtják használni? Ha nem a jelenlegi céljára, akkor mi lesz az egykori rendházból lett kórház betegeivel vagy a szociális otthon lakóival? Ezeket kérdeztük dr. Felmérd Istvántól, a Pest Megyei Tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől. — Talán az olvasót meglepi : a Szent Rókus Kórház már 1848 után, Flór Ferenc igazgatósága idején is állami volt, pontosabban Pest város ön- kormányzati tulajdonában állt. Persze az ellenkező eset is gyakori: valóban sok egykor egyházi épületben kaptak otthont egészségügyi és szociális létesítmények a 40-es évek második felében. A mi szűkebb pátriánkban ilyen például a megyei kórházak közül a Tárogató úti, a városiak közül a váci, egykori irgalmas rendi kórház, a szociális otthonok közül a péceli. a piliscsabai. • S ezekre az ingatlanokra vonatkozó igényüket jelezték az egyházak a megyei tanácson? — Csak a péceli esetében. A Jézus Szíve Társaság (Népleányok) rendházát kérték vissza, gazdasszonyképzést kívánnak folytatni a mai szociális otthonban, ahol száz Idős férfi és asszony él — a jó részük nem is péceli. Az otthont egyébként Gödöllő város tartja fenn. • Es visszakaphatják a Népleányok? — Elméletileg igen. A gyakorlatban azonban — úgy hiszem — a tisztességes az, ha az épület továbbra is megőrzi szociális otthon funkcióját, s ezzel együtt kapja vissza a rend. Ez ügyben azonban elférnek a nézetek. Az állam és az egyház kompromisszumáról van szó. Nevezetesen arról: a szociális hálózat amúgy is szűkös, nehéz körülményeit nem szabad tovább rontani. Új otthonok építésére gondolni a mai gazdasági helyzetben — ez illúziónak tűnik! A gondozottakat nem lehet kitenni az utcára. A tartományfőnök eddigi egyetlen tárgyalásunkon azt mondta: legalább ne vegyenek fel újakat... • S hogyan festene a komp- romisszum? — Meggyőződésem, hogy az egyházak önként vállalt karitatív szerepkörével igencsak összeegyeztethető lenne az : kapja vissza a rend egy épület tulajdonjogát, vegye át ezzel a szociális otthont, ahol egyébként eddig is rendszeresen tartottak istentiszteleteket. S ide kívánkozik: természetesen a Népleányok ko- rosabbjai szintén otthont találnának ebben az ellátási formában. Az állami támogatást pedig az egyház is megkaphatná a szociális otthon lakói után. De hadd ne beszéljek erről többet, hiszen a tárgyalások még tartanak ... A Mi a helyzet a többi ingatlannal? — A váci városi kórház volt irgalmas rendi része elöregedett, leromlott állapotú. Nem csoda, négy évszázada készültek az alapjai. Százhúsz ágyas gégészet és belgyógyászat van benne. A kórház már régebben kedvező ajánlatot kapott egy multinacionális cégtől, amely szállodává szerette volna alakítani, kiváltásképpen pedig egy modern, azázágyas pavilont emeltek volna. Ám a rendezetlen tulajdon- és érdekviszonyok miatt nem jött létre az üzlet, amely éppen az eladási moratórium idején vált volna időszerűvé. A piliscsabai II. számú szociális otthon, ahol eddig is egykori apácáik laktak, jelenlegi (azaz régi) funkcióját őrzi tovább, itt a tulaj- dón jog-változás neth jelentene semmilyen problémát. Végül a Tárogató úti kórház a „legnagyobb falat”, nehezen nyelné le a megye egészségügye, ha itt meg kellene szüntetni a gyógyítást. Szerencsére eddig még hozzánk nem érkezett igény, hogy visszakérné a katolikus egyház. • ön tehát nem helyesli visszaadni a tulajdont úgy, hogy szabadon rendelkezzék fölötte egykori birtokosa? — Ami a tulajdonjogot illeti, azt hiszem, nem vagyok hivatott eldönteni, jogos-e az igény vagy sem. Egészségügyi a szakmám. De annyit hadd mondjak: az orvos nem válogat a betegei között: ki hívő ki nem... A szociális otthonban ugyancsak nem e szerint döntenek arról, ki kapjon helyet, ki nem. Ma állampolgári jog részesedni az ellátásból. Ezért csak olyan kompromisszumokat tartok elfogadhatónak, amelyek nem járnak a gyógyító és szociális ellátási színvonal csökkenésével. Azt pedig talán említenem sem kell: törekszem az érdekütközések csökkentésére, keresem a járható utat... ★ Az interjúban említett péceli szociális otthon csütörtökön ünnepelte fennállásának első évfordulóját. Eljöttek ide a Jézus Szíve Társasága (Népleányok) testvérei is, akik meg- illetődötten tapasztalták, milyen családias, melegszívű otthon ez. Sólyomvári Jolán testvér a kérdésre — mi lesz az itt élő száz idős emberrel, ha a rendjük visszakapja egykori lelki- gyakorlatos házát? — így beszélt: — Jómagam 40 éve nem jártam itt. A rendünknek összesen két ingatlana volt, az egyik ez s a mellette levő gazdasági iskola (egyedülálló volt a maga nemében, amikor elkészült a 20-as években) s egy másik ház a Makarenko utcában. Az most veszélyeztetett gyermekek átmeneti otthona. Jelenleg mintegy 90 tagunk van, eddig albérletekben éltek, szeretnénk egy állandó, a működésünkhöz megfelelő otthonhoz jutni. Magam is úgy vélem, helyes, ha mi — a rend — elfogadunk más alkalmas objektumot, s nem ragaszkodunk ehhez az épülethez. Várjuk, milyen csereépületet ajánlanak fel nekünk, ahol élhetünk, ahol fiatalokat nevelhetünk. ★ Ugyancsak ott volt a szociális otthon születésnapi ünnepségén dr. Rókusfalvy Pál, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára. Tőle azt kér deztük: — Mi a véleménye, milyen elvi megoldást tart helyesnek az ilyen és hasonló esetekben ? — Az itt élő idős lakókat ennek az intézménynek keli gondoznia, felelősséggel. Tu dom, hogy az egyházaknak vannak igényeik, de azt hiszem ezek rendezéséhez még kor mányszintű — tehát miniszte riális — tárgyalások is kelle nek. A kérdéskör valóban csak elvi alapon tisztázható. Ügy vélem, azokat a funkciókat, amelyeket eddig az állam vál lalt, továbbra is — s ha mód van rá, még magasabb színvo nalon — eb kell látnia az ál lamnak. Ebből nem szabad engedni. Más kérdés, hpgy a funkciók átadásával, csereépü letekkel, kombinált megoldá sokkal meg lehet találni kompromisszum formáját. De az öregeket nem szabad — és nem is engedjük — a sorsuk ra hagyni! Azt gondolom: meg lehet egyezni az egyházakkal Az ő küldetésükbe is beletar tozik, hogy a nép elesettjeit szolgálják, melléjük állja nak... V. G. P. A Pest Megyei Tanács Táró gató úti kórháza. A patinás épületért még nem jeleníkez tek visszaigénylői, s a népjálet illetékesei ezt nem bánják, a betegek érdekében sem.. (cím fölötti képünk) (Erdősi Ágnes felvétele) Az egyházak hat(?) háza Biatorbágyon NEM KERÜLNEK AZ UTCÁRA Bia ős Torbágy még a hatvanas évek legelején lépett frigyre, persze nem önszántából. Ha az. embereket kérdezzük, ma is Mainak, illetve tor- bágyinak vallják magukat. Ennél az esketésnél, az egyházak természetesen nem működtek közre, bizonyíték rá, hogy mindmáig megtartották önállóságukat, hiszen két-két katolikus, illetve reformatais gyülekezet működik Biatorbágyon. Hat egykori Ingatlanukat kérik most vissza, szám szerint is a legtöbbet a megyé- b'm. Mutatom a listát Hernádi K~rolynak, a nagyközségi tanács elnökének; miszerint tanácsi bérlakásokról, könyvtárról, tanári lakásról, étteremről, presszóról, általános iskolai napköziről és művelődési házról van szó, de nem leszek okosabb. Csak azt tudom meg az elnöktől, hogy művelődési ház nincs a településen, meg hogy a tanári lakás címszó minden bizonnyal a torbágvi katolikus templom melletti épületet takarja. — Valaha ott volt a katolikus iskola, ma a ház hat pedagóguscsalád szolgálati lakása. Máshová nem tudjuk költöztetni őket, építési telkünk nincs — mondja Hernádi Károly. — Az utcára nem tehetünk senkit, de hogy mi lesz a megoldás, ha az egyház visszakapja az épületet, azt ma nem tudom. Senki nem tud semmit A lakók sem tudnak semmit, csak kérdeznek: — Akkor mi hová megyünk? Azért vállaltunk itt munkát, mert a tanács szolgálati lakást biztosított — mondja az egyik pedagógus. — Nemrég két erdélyi család költözött ide, az elmúlt hétvégén pedig Baranyából jöttek, gyerekesek. Az épület régen valóban katolikus iskola volt, később is az oktatást szolgálta, mígnem 1978- ban kiköltöztették a gyerekeket, mert a ház életveszélyessé vált. Ezután tatarozták s alakították ki a szolgálati lakásokat. Sajnos az alsó szint vizes, mert az udvart a törmelékkel töltötték fel. Az újabb renoválás már minket terhel, ám, ha így áll a dolog, meggondolom, költsek-e rá. — Valóban visszaigényeltük régi iskolánkat, valamint a Dózsa György út 6. szám alatti épületet, amiben a harangozó lakott. Ez utóbbi ház egyébként ma már igen rossz állagú, és magántulajdonba került — mondja Bartos Sándor, Torbágy katolikus plébánosa. — Arra gondoltunk, hogy az egykori iskola épületét oktatási vagy szociális célokra hasznosítanánk, bár hajlom a kompromisszumos megoldásra: maradjanak benne a pedagógusok, ám az egyházat akkor bérleti díj illetné meg. Katona Lajos, Torbágy református lelkésze úgy tájékoztatott, hogy ők semmit sem kértek vissza, mivel a gyülekezet 1946-ban, a kitelepítések után alakult. Tudomásunk szerint Szarka Miklós, Bia református lelkésze kikereste nálunk, mely ingatlanok jöhetnek szóba, ám azok oly rossz állapotúak, hogy kérdés, mit tud velük kezdeni az egyház. Hivatalból is megbocsátanak Varga Imre, Bia . katolikus plébánosa a Fejér megyei Etyeken el, s hozzá tartozik Herceghalom katolikus gyülekezete is. — Bián, a Szabadság úton lévő könyvtár épülete és a szomszédos ház illetne minket, amiben ma egy nyugdíjas pedagógus házaspár él — mondja Varga Imre. — Természetesen nem kívánjuk a lakókat az utcára tenni, de tudomásom szerint a tanácsnak van üresen álló ingatlana. A könyvtárat ugyancsak el lehetne helyezni másutt, például a Metternich- kastélyban. Valóban nem beszéltem a dologról a tanács elnökével, de úgy vélem, tudnia kellene, hogy az egyházak mit igényelhetnek vissza. Ugyanakkor semmilyen papír nincs a kezemben arról, hogy valóban megkapjuk-e az egykori ingatlanokat. — Felmérték, milyen hatást vált-majd ki az ingatlanok visszaigénylése? — Mi hivatalból a megbocsátás pártján állunk, de akkor is megoldották a falu hangulatát, amikor teherautóra rakták az embereket, s idegenbe küldték őket. Most, békésebb időszakban miért ne lehetne ezt a kérdést megnyugtató módon rendezni? — Mire használnák az épületeket? — Az 1938-ban Szegeden alapított Unum Sanctissimae Trinitatis szerzetesrendet szeretném letelepíteni Bián. A nővérek óvodát, napközit vezettek, hittant oktattak, lelkigyakorlatokat szerveztek, hitbuzgalom kiadványokkal foglalkoztak egykor, vagyis elsősorban az oktatásban lehetne számítani rájuk. Annál is inkább, mert a hitoktatás iránt iger; nagy az érdeklődés, magam pedig már-már nem győzöm a három települést. A szóban forgó épületek felújításra, átalakításra szorulnak, ennek fedezetét egyrészt valószínűleg a püspökség biztosítaná, másrészt az egyházközségre, a hívek adományaira számítunk. Varga Imrét nemrégiben megkeresték a biatorbágyi Kereszténydemokrata Néppárt képviselői, tudnák-e támogatni egy majdani ökumenikus nyugdíjasotthon létesítésének ügyét. Elvi megállapodás született. miszerint a katolikus gyülekezet biztosítana e célra a biai plébánia telkéből egy részt, s az ottani református felekezet kapcsolatai révén, alapítvány formájában külföldi pénzekhez juthatnának. Feltehetőleg ez az összeg nem lesz elegendő a bentlakásos otthon megteremtéséhez, így kezdetben fizetniük kellene a lakóknak. Motoszkál bennem a kérdés, vajorv a Biatorbágyi Tanácson miért ilyen készületlenek e témában? Annál is inkább, mivel a Pest Megyei Tanács 1990. március 22-én keltezett körlevelének címzettje valamennyi városi, nagyközségi (közös) és községi (közös) tanács elnöke. E levél hivatkozik a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. alkotmányerejű törvényre, amelynek értelmében az egyházak, mint jogi személyek, ingatlan-tulajdonjoggal rendelkezhetnek, s ennek szellemében a megyében működő egyházak és szerzetes- rendek bejelentették újbóli igényeiket egykori államosított ingatlanaikra a kormánynak. Az idézett körlevél felhívja a tanácsi vezetők figyelmét; kezdjék meg a tárgyalásokat az egyházakkal, hogy a hasznosításra tett javaslatok rnáj'dán konszenzuson aiápul- hassanak. EJ gon dől kod ta ló és megszívlelendő Ezt tudva, igen elgondolkoztató, hogy még a napokban is új családot költöztettek az egyik torbágyi pedagóguslakásba anélkül, hogy az egyháznak történő esetleges visz- szaadásról tájékoztatták volna az épület lakóit. Igaz ugyan, hogy az egyházi vezetők nem keresték fel a tanácsot, de a körlevél azt javasolja, és a politika változása is azt diktálja, hogy a tanácsok kínálják fel a közreműködésüket. Megszívlelendő e javaslat 'mindenütt, ahol ezt a lépést eddig még nem tették meg. Fazekas Eszter Szeptemberben felszentelik ji'j.« • ’s A hívek adakozásából, jórészt a helybeli iparosok társadalmi munkájával, az egyházközség szervezésében készült a kolostor Budakeszin, a plébánia kertjében. A KanSer Tibor tervei nyomán megvalósult szép épületben 13 cellaszoba van, ahová a soproni anyaház Isteni Megváltó Leányait várják. A kolostort szeptember 23-án szenteli a fehérvári püspök (Erdősi Ágnes felvételei)
