Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-08 / 211. szám

1990. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT W.Hf/J 9 >* Ü k A M A Tankönyvekről a felekezetek gond oskodnak Jelentkezőben nines hiány Eassan elcsendesült a hit­oktatás körüli vihar. Elősze­leit már januárban érezni le­hetett, tavasszal fokozódott ereje, a nyári hónapokban pe­dig valóságai tombolt. Adó­dott pedig ez mindabból, hogy a hitoktatásnak helyet keres­tek az iskolákban. Az egyházak képviselői azpnban úgy látták, hogy ne az iskolák, hanem az egyházak szervezzék meg a hitoktatást. Ez természetesen nem jelen­tette azt, hogy nem lehet be­iratkozni az iskolában a hit­tanra, hanem csupán arról volt szó, hogy a hitoktató személyé­ről és a tananyagról döntse­nek ők. A rengeteg tisztázatlan kér­désből hasonló mennyiségű félreértés adódott. Az egyik az volt, hogy bekerüljön-e az is­kolai bizonyítványba a részvé­tel ténye vagy sem. Igencsak nagy vitát váltott ki az esetle­ges kötelezővé tétel is. Aztán: meg kellett változtatni azt az eredeti állásfoglalást, hogy a hitoktatókat az iskola fizesse. Ez ugyanis a pedagógusokban keltett ellenérzéseket. Ügy vélték, hogy mindez az ő bér­keretüket terhelné, s ily mó­don anyagilag hátrányosabb helyzetbe kerülnének. Megszü­letett a megoldás: központi keretből az iskola vagy az egyház részesüljön, ebből do­tálhatja a hitoktatókat.' E néhány kiemelés csupán töredéke annak a folyamat­nak, amely — úgy tűnik — egészséges mederbe terelődik. A vitában ugyanis társadal­munk legszélesebb rétegei képviseltek időnként majd­hogynem szélsőségesnek tűnő nézeteket. Ám mindezt a tisztesség ke­retei között, meghallgatva, megértve a másik álláspontját — mégha esetleg nem is fo­gadták el azt. Nemcsak képvi­selők. pártok fogalmazták meg aggályaikat, hanem tiltakozó jegyzék is született, amelyet az ELTE szociológiai tanszékének néhány munkatársa kezdemé­nyezett. Attól tartva, hogy a felekezeteken kívüliekre ugyancsak ráerőltetik a hitok­tatást. Ezenközben a Művelődési Közlönyben megjelent rende­let július 1-jétőlaz egyházak hittudományi akadémiáit egyetemekké nyilvánította. Ezekben az intézményekben és hittudományi főiskolákon szerzett okleveleket az állami egyetemek és főiskolák diplo­máival tette egyenértékűvé. Sőt, a nappali tagozatos teoló­gus hallgatók tanulmányi ide­je most már. munkaviszonyban eltöltött időnek számít. Július közepén olvasták fel a templomokban Paskai Lász­ló bíboros prímás, esztergomi érsek pásztor levelét, a hitok­tatás ügyéről. Arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy alap­vető kötelességeik közé tarto­zik gyermekeik vallási neve­léséről való gondoskodás. Aligha lehetne teljes képet adni a hitoktatás körüli prob­lémáról. Hiszen ezek oly mér­tékben előtérbe kerültek, hogy jóformán nem jelent meg olyan sajtóorgánum, amelyben ne csaptak volna össze véle­mények és ellenvélemények. Napjainkban azonban a be­iratkozás kötötte le az érintet­tek minden idejét. A pótjelent­kezés határideje tegnap lejárt, de azzal már a hét elején tisz­tában voltak az "iskolák és plé­bániák, hogy ez a határidő nem tartható be. A Művelődé­si és Közoktatási Minisztérium szeptember 15-éig kérte az összesített adatok beküldését. Minden valószínűség szerint azonban ez is csúszni fog. Er­ről tájékoztatott a váci egyház- megyei hatóság igazgatója dr. Zavecz József. Nagyon sok »jó­indulattal, segítőkészséggel ta­lálkoznak az iskolákban, ám a tárgyi feltételek megteremtése, a tantermek biztosítása szá­mukra is nehézséget okoz. Űgyszintén az idő. Több he­lyütt megoldoták, hogy első órában tartják a hittant, s gondoskodnak azokról a gye­rekekről, akik nem látogatják ezeket az órákat. Tudvalévő ugyanis, hogy ez az oktatás nem mehet a többi tantárgy rovására. Tankönyvekről az egyházak gondoskodnak. Erről annyit tudtunk meg, hogy van ele­gendő. Dr. Bognár Lajos, az esztergomi érsekség budapesti hitoktatási felügyelőségétől arról tájékoztatott, hogy ren­getegen jelentkeznek hitokta­tónak. Igaz ugyan, hogy hitoktató­kat is kell képezni. Így az el­következő néhány év nagy ter­het ró a lelkészekre. A távo­labbi jövőben nem elképzelhe­tetlen. hogy vidéki tanárképző főiskolákon Kecskeméten, Nagykőrösön, Kaposvárott — egyszakos, illetve két-három szakos pedagógusok mellett hitoktatókat is képeznek majd. Végleges adatokról tehát sem a hittanítókról, sem pedig a -tanulókról nem szolgálha­tunk. Mindössze annyit tu­dunk, hogy nagyon sok a je lentkezö. Igaz, akadták telepü lések, ahol ennek már kiala­kult hagyományai vannak, nem történik változás. Eddig is szép számmal tanulták ott a gyerekek a hittant. Azt mond­ják, náluk minden ugyanúgy megy, mint régen, csak most legalizált formában. Eljutottunk tehát oda, hogy megkezdődhet az oktatás. Ügy is mondhatnám: megérkeztünk a folyamat valódi kezdetéhek Ez természetesen sok újabb kérdést, problémát fog felvet­ni. Annyi bizonyos, hogy mindez hozzájárul majd a ma­gyar kulturáltsági szint eme­léséhez. Erre azonban alighanem még hosszú esztendőket kell várni. Vennes Aranka (Vimola Károly felvétele) Mennyekig érő sóhaj Ki a túlélésben, ki a túlvilágban bízik Szinte hihetetlen, hogy ebben az országban el lehet valamit nor­málisan is intézni. Pláne, hogy az előzményeik erre semmi reményt nem adtak. íviosc éppen a hittan oktatásáról van szó. Amint világossá vált, hogy a világnézetét immár nem kell titkolnia a vallásos ember­nek, s a kormány kidobolta az iskolai hittanoktatást, azonnal elsza­badullak az indulatok és a rendeletek. Egymásnak is, de a józan észnek is ellentmondó nyilatkozatok, cáfolatok, utasítások, követelmények kezdtek keringeni — így, utólag nézve pusztán csak azért, hogy tönk­retegyék a pedagógusok, iskolaigazgatók idegeit, s a tantervmódosítá­sok miatt amúgy sem pihenésre termett demokratikus vakációját. Hál’ istennek, a jövő héten kezdődő hitoktatás az iskola és a plébániák kölcsönös megelé­gedésére indul — legalábbis abban a három iskolában, ahol erről érdeklődtünk. Teljes me­gyei körképet nem sikerült kapnunk, ugyanis összesítés — szerencsére — sehol nem törté­nik, a megoldást mindenütt a helyiekre bízták. A csobánkai általános isko­lában még júniusban meg­egyezett arról az igazgató és a katolikus pap, hogy mindket­tőjüknél lehet jelentkezni a hitórákra. Augusztusig az isko­lában egy gyereket, a papnál huszonhatot írattak be a 220 tanulóból. A beiratkozás ha­táridejét központilag meghosz- szabbították e hét végéig — de Völgy es József, az iskola igazgatója szerint így sem fog­ja elérni az elmúlt években szokásos létszámot, amikor mindenféle minisztériumi jó­váhagyás nélkül is általában 40 gyereket járattak hitoktatásra. Lehet, hogy a hitélet is olyan, mint a tiltott gyümölcs, szaba­don szedve már nem olyan édes? És lehet, hogy most a marxista hitvallásúak járnak majd titokban pártirodákon rejtett őrsgyűlésre? Csobánkát főleg katolikusok lakják, de van néhány szerb, illetve református is. Ök nem jelentkeztek az iskolában, pe­dig az igazgató készséggel áll­na rendelkezésükre. De ők valószínűleg most is úgy old­ják meg a dolgot, ahogy eddig. Hogy hol és mikor lesznek a hittanórák, ez egyrészt a szülő­kön múlik, akik választhatnak a templom és az iskola között, másrészt az órarenden, amely például a felsősöket kora dél­utánig teljesen leköti. Valószí­nűleg tanítás utánra teszi a lelkész a foglalkozásokat, ed­dig is így volt, az iskola pedig vállalja, hogy azon a kétheti egy délutánon nem szervez a gyerekeknek más programot. Gödöllőn, az Erkel Ferenc Általános Iskolában semmilyen adattal nem tudott Palágyi Ist­ván igazgató szolgálni. Min­dent, a beíratástól a helyiségek biztosításán át, az órabeosztá­sig az egyházak intéznek. Az igazgató és a lelkészek „kerék­asztalánál” egyeztek meg eb­ben, s abban is, hogy nem za­varják egymás köreit. Valószí­nűleg vasárnapi iskolákba jár­nak majd a vallásos gyerekek a papjaikhoz. Ha esetleg hét­köznap délután, akkor az is­kola tesz engedményt: máskor­ra teszi a szakkört, korrepetá­lást. Megnyugtatóak a körül­mények, mondja az igazgató. Ha a lelkészekkel nem sikerült volna a normális együttműkö­dés, nehéz helyzetben volna az iskola. Tahitótfalu általános Iskolá­jában sincs semmi gond, mondja az igazgatónő, Haness Lászlóné. Az atyák most mérik föl, hogy hány báránykára szá­míthatnak, kértek az iskolától órarendet, hogy igazodni tud­janak hozzá, hogy egyeztetni tudjanak a kisoroszi iskolával, s a kettőt a hittanóra időpont­jával. Eddig sem volt semmi gond sem a lelkészekkel, sem a hittanórákkal, sem a temp­lomoknak az iskolával. Akkor most miért lenne? — kérdezi az igazgatónő, s akkorát sóhajt, majd a mennyekig ér. — Bennem nagy vihart ka­vart ez az > egész dolog, a na­ponta változó hírek. Kár volt. Ismerjük itt mindannyian egy­mást, meg tudjuk beszélni a dolgainkat. A hitoktatás sem új dolog, persze, hogy most is normális körülmények között történik. Legalább ez. — Mi nem? , — A többi. Engem nagyon megvisel, hogy negyven évig nem volt fontos, ml történik és hogyan az iskolákban. És úgy látom, o helyzet csöppet seny változott. De azért még mindig optimista Vagyok. — Mennyire? — Nézze, a szocialista em­bertípus kialakítása, mint ne­velési cél, az Idén már nem került a tantervbe. De más sem. Mert ugye, nem jár min­denki hittanra, velük mi le­gyen? Az én optimizmusom azt diktálja, hogy most a túl­élésre kell fölkészítenünk a gyerekeket, arra, hogy normá­lis. ép idegzetű emberek ma­radjanak, már amennyire ez lehetséges ebben a helyzetben. Emberségre. a társadalmi rendszerektől független emberi értékekre próbáljuk nevelni őket. Hogy mindannyian túlél­jük. — ön szerint mikor mond­hatjuk majd. hogy „túléltük"? — Nem tudom, nem merek jóslásba bocsátkozni. De bí­zom benne, hogy most is si­kerül. J. A. — Bejártuk a Pilisi, a Börzsöny egy részét, a budai hegye- két, tucatnyi tanácsnál érdeklődtünk: mutatnának helyet, ahová elvihetnér.k a cserkészeket táborozni. Mindenütt kiépí­tett létesítményeket ajánlottak. Nem tudtuk elfogadni, hiszen a lényeg éppen az, hogy a gyerekeknek maguknak kell megte­remteni a fel rétéi eket — mondja Hellner Péter, a Budakeszin működő prohászka Ottokár Cserkészcsapat parancsnoka. — Vé­gül eljutottunk a Nógrád megyei Diósjenőre, ám a kiszemelt terülten a tájvédelmi felügyelő nem engedélyezte a táborozást. Igaza volt: a védett körzetben olyan növény- és állatvilág él, amit vétek lenne háborgatni. És akkor találkoztunk egy oda­való férfival, aki megmutatta nekünk a Nagy Máté-rétet. Ez az, ezt kerestük! Es a választásunkat később igazolva éreztük, hi­szen kiderült; itt a háború előtt sok-sok cserkész táborozott. Cserkészlábor Diósjenön A A SZOLGÁLÓ SZERETETBEN VÁLSZ EMBERRÉ Az illetékes Köjál szakem­berei csóválták a fejüket, vé­gül a parancsnok kezébe nyom­ták az előírásokat tartalmazó listát: legyen a tábor terüle­tén háromfázisú mosogató, a követelményeknek megfelelő zuhanyozó, mellékhelyiségek és minden egyéb, ahogyan az a Köjál nagykönyvében elő van írva. Aztán, ha mindent rend­ben találnak, jöhetnek a gye­rekek ! Augusztus 9-én a budakeszi római katolikus templomban mise volt, a Diósjenőre induló cserkészek akkor tettek tábori fogadalmat. Hetvenkilenc gye­rek szállt buszra, többségük 10-12 esztendős. Mindössze há­rom felnőtt kísérte őket, kö­zöttük Száraz László káplán, s néhány, félig-meddig még gyerek ifivezető. — Diósjenön olyan szeretet­tel fogadtak, amilyenben az embernek csak otthorv van ré­sze — folytatja Hellner Péter. — A parókián adtak helyet holmijainknak, csak a legszük­ségesebb dolgokat vittük ma­gunkkal a jövendő táborunk területére. Az őrsök előre meg- határozott program szerint lát­tak munkához; első dolguk a tábori WC-k megépítése volt. Másfél nap alatt állt minden: a kemény talajban kivájtuk a tűzhely helyét, felállítottuk a zuhanyozót, felvertük a sátra­kat, kialakítottuk a templom­részt, az imádkozóhelyet, a zászlótartókat, és természete­sen az őrhelyeket. És akkor megérkeztek a kö- jálosok. Szó, ami szó, igen el­csodálkoztak azon, pmil, lát­tak: egy 150 literes fékete hor­dóba beépítve a zuhanyrózsa, a vizet a patakról hordták, a nap estig kellemesen felmele- gílette. A tűzhelyen vaslap, rajta fazékban főtt az étel. A konyhai sátorban katonás rend. A hatóság mindent elfo­gadott, sőt, kijelentették: ha ez a cserkészcsapat jövőre is eljön, a maguk részéről öröm­mel fogadják a gyerekeket. Tíz nap, maga a Paradicsom! A tábor bejárata nádfedeles székelykapu, őrsi ötlet alap­ján, a gyerekek kivitelezésében készült. Egy hatalmas gyer­tyánfa tetejéről vigyázták, amin órákig szívesen kupor­gott a szolgálatos. Az imádko­zóhelyen egy füzetbe mindenki beírhatta: a táborért, a tár­sért. szüléikért, testvérekért szóljon a fohász. A lelki épü­lést szolgálta ez éppúgy, mint a tábori mise, vagy a kétna­ponként beiktatott példabeszé­dek. — A foglalkozásoknak, prog­ramoknak természetesen volt egy-egy szellemi és fizikai­testi épülést szolgáló része is. Mindazt, amit a gyerekek még otthon, a foglalkozások kere­tében megtanultak, a táboro­zás során hasznosították — folytatja a csapat parancsnoka. — A portyázás például elkép­zelhetetlen megfelelő terep­mozgás, térképismeret, tájolás nélkül vagy a morzejelek tu­dása híján. Az olimpiai nap­nak éppoly sikere volt, mint amikor egy-egy ősi mesterség fogásaira tanítottuk meg cser­készeinket. A legtöbb gyerek a regös­napra emlékezik szívesen: — megtanultunk szalmából ko­szorút fonni, készítettünk sí­pot nádból, fából, s a magunk sütötte kenyeret ettük — me­sélik. — Olyan volt az a kenyér, mint az erdélyi kürtöskalács. Nyársra húztuk, parázson sü­töttük — mondja Andris. — No, és az esti tábortüzek, a „ki mit tud" — emlékezik Ági. — Mennyit nevettük a szakácspá- ródián! — Bezzeg a túra kemény volt! — kapcsolódik a beszél­getésbe Hellner Péter. — Edze­ni kell még magatokat a jövő nyárig. Az igazi cserkésztábor el­képzelhetetlen tábori posta nélkül. Csodálkoztak is a diósjenőiek, amikor megérkez­tek az első, a gyerekek által még otthon készített levelező­lapok a szülőktől, merthogy a cserkészek látogatása tilos volt. — Több variáció i* készült a tábori levelezőlapra, végül a zsűri a legjobbnak ítéltet fo­gadta el sokszorosításra — véli Hellner Péter. Ha valaki mostanában elve­tődik a Nagy Máté-rétre, e tábor nyomait sem fedezi fel. A törvények szellemében az ott-tartózkodás végeztével mindent az eredeti állapotába kell visszaállítani. A tűzhely­nek kivájt gödröt visszatemet­ték, rajta azóta újból kinőtt a fű. S hogy mibe került a tizen­egy nap? Nos, lényegesen ke­vesebbe, mint a kiépített út­törőtáborokban való részvétel. A Budakeszi Nagyközségi Ta­nács személyenként ugyanany- nyi támogatást adott a cserké­szeknek, mint az úttörőtáborba indulóknak. Ám az iskolában a szülőktől pénzt is szedtek, a cserkészek viszont kijöttek a tanács által folyósított 127 ezer forintból. Sőt, nyolc gyerek — a nagycsaládosok csemetéi — ingyen vettek részt a táboro­záson. És a 79 cserkész nem csak azért érezte jól magát, mert minden percüket értel­mesen töltötték, hanem azért is, mert valami mást, valami többet kaptak. Azt, ami maga a tábor. Fazekas Eszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom