Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-29 / 229. szám

1990. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT 9 7 'WA! NO A politika olyan, mint a hobbi, magánügy A félelmek lehetnek újak? Egy vezető hallgatásai A hosszú asztalt már mind körbeülték, csak az igazgató táb­lából a teremben. Amint megérkezem, félrehív a kis konyhá­ba, és a sonkás szendvicsek között próbál meg lebeszélni szándékomról. Arról, hogy részt vegyek a vállalati tanács ülé­sén, amelyen eldől, hogy ő marad-e az igazgató, vagy sem. Az­zal érvel, hogy neki most itt mindent őszintén el kell mon­dania, hogy mit csinált, meg hogy hogyan. Ezek pedig olyan dolgok, amelyeket nem szeretne nyilvánosságra hozni. Jobb lenne, ha belátnám, a „sajtó nyilvánossága” előtt ő is, a ta­nács tagjai is szerepet játszanának. Pedig ők most őszinték akarnak lenni egymással, minek zavarnám meg bizalmas együttlétüket? Hoév választ igazgatót a tőkés? Máthé Csaba több mint öt esztendeje a Sancella Kft. ügyveze­tő igazgatója. A svéd—magyar vegyes vállalat neve így nem sokat mond, ám az, hogy „ők” a Libero, annál többet. Ez a cég első fecske volt a hazai vegyes vállalatok sorában, az alapítást tekintve és máig az eredményessége okán is. A munkastílus­ról és a munkakultúráról sokat elárul a nagykátai gyár kör­nyezete, az irodák külleme, az üzemcsarnokokban biztosított munkakörülmények. S aki belép a Sancella budapesti irodá­jába, azonnal látja, itt merőben más a főnök-beosztott viszony. Az ügyvezető igazgató egy olyan irodában ül, amely egy középvállalat osztályvezetői titkárnőjének is kicsiny volna. És nem csak kicsinyke, de a bejáratban még ajtó sincs. Máthé Csaba íróasztalától: ki­lát az előtérbe — ahol egy pult mögött ülő hölgy fogad­ja a betérőket —, s ha kinéz az ablakon, akkor szemben lé­vő irodákban dolgozó munka­társait látja. @ Hogyan választ igazgatót a tőkés, erre a kérdésre ke­restem választ a Sancellában. Máthé Csaba története nyil­ván nem tipikus, hiszen kine­vezése még a vegyes vállalatok hőskorában történt. Leginkább egy olyan színészhez hasonlít­ható ő, akinek óár filmje meg­bukott, ám az egyéni alakítás olyan jó volt, hogy mégis hír­nevet szerzett a művésznek. Máthé Csaba a Magyar Vis- cosa Gyár egyik igazgatója­ként . kszülí __kaossulatba a s véd Mölnlychf, céggel, mert eredetileg vállalata a Hunga- rotexszel együtt beszállt volná az üzletbe. Végül is a Viscosa kimaradt, óm addigra a své­dek jó munkakapcsolatba ke­rültek Máthé Csabával és a magyar fél támogatásával ki­nevezték a Sancella ügyvezető igazgatójává. — Itt nincs vállalati tanács, állásom nem a beosztottaim- tól, hanem a tulajdonostól függ — mondja Máthé Csaba. — Így évente megmérettetek. Nem nyugdíjas állás az enyém, addig ülök ebben a székben, amíg meg tudok felelni a tu­lajdonosok elvárásainak. Ez­zel együtt sok szempontból könnyebbnek érzem a hely­zetemet, mint sok. most há­rom vagy öt évre megválasz­tott avagy megerősített ma­gyar vállalati igazgatóét. Ugyanis meggyőződésem, hogy még egy kis üzemet sem ve­zethet eredményesen egy vál­lalati tanács. Mert nem tud­nak a tagjai egyszerre tulaj­donosok és munkavállalók is lenni. A Sancella svéd tulajdono­sát képviselő személy itt Ma­gyarországon pontosan ismeri a cég mexikói, angliai, auszt­ráliai vállalatának eredmé­nyeit, a piaci tendenciákat. Tehát, mintegy fölülről látja át a cégeket. Így a tulajdo­nos képes pontosan megítélni az igazgató tevékenységét. Persze a dolog másik oldala, hogy az igazgatótanácstól a vezető jó utasításokat kap. — Szerintem a vállalati ta­nácsok azért nem vezethetnek eredményesen egy céget, mert egyrészt a tagoknak nincs rá­látásuk az egész folyamatra, másrészt az a függőségi vi­szony, amely ilyenformán lét­rejön igazgató és tanácstagok között lehetetlenné teszi a korrekt munkát. Abszurd hely­zet, hogy a beosztott választ igazgatót, ám emez dönt an­nak a fizetéséről, jutalmáról. A legnagyobb baj, hogy egy ilyen tanács nem lehet tulaj­donos. Még bonyolultabb a felállás ott, ahol minisztériu­mi emberek is bekerülnek. Ok képviselnék a tulajdonost? Aligha. Meggyőződésem, hogy a vállalati tanácsok rendszere a múltból ittmaradt demagó­gia és talán addig sem él, amíg a privatizáció végbe­megy. O A demokrácia jelszavá­val választják most újjá eze­ket a testületeket? — Úgy gondolom a tulajdo­nosság és a demokrácia nem egymást kizáró dolgok — mondja erre Máthé Csaba. — Azt tapasztalom, hogy például Svédországban demokratiku­sabb légkör uralkodik egy-egy vállalatnál, mint nálunk. Ott elképzelhetetlen, hogy az igaz­gatónak nagyobb irodája le­gyen, mint a titkárnőnek. Egyforma szobákban dolgoz­nak, amelyek ajtajára csupán a nevük van kiírva. Ezek le­hetnének formális dolgok, de nem azok. — Nagykátán a Sancellánál tehát nincs vállalati tanács. És'konyán néz ki a dolgozók érdekvédelme? Egyáltalán, szükség van-e szakszervezetire ott, ahol a dolgozónak maga­san a környékbeli átlag fö­lött keresnek, ahol kimagas­lóan jók a munkafeltételek, ahol vállalati költségen a fi­zikai dolgozók angolul ta­nulhatnak? — Természetesen szakszer­vezetre szükség van. Sajnos nálunk nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Nem elég határozott, nem harcos. In­kább önsegélyező jelleggel dolgozik. • Ne vicceljen! Az igazga­tó azt szeretné, ha keményebb lenne a szakszervezet? — Azt szeretném, ha egyen­rangú partner lenne. Nálunk magas a mérce, sokat követe­lünk, igaz a feltételeket is biztosítjuk. A tőkés ezt nem emberbaráli szerétéiből teszi, hanem mert tisztában van ve­le: a dolgozó akkor teljesít a legjobban, ha elégedett.' De nálunk vannak elbocsátások. Érdekes, hogy a szellemi dol­gozók közül többtől válunk meg, mint fizikaitól. Tisztes felmondási idővel búcsúzunk azoktól, akikről egy idő után kiderül, nem felelnek meg a követelményeknek. Végül is a szakszervezetnek ezekben az ügyekben kellene hallatnia a szavát. Rendszerváltás zajlik a gaz­daságban, ennék egyik fontos állomása a vállalati tanácsok újraválasztása és az igazga­tók megerősítése avagy új vezetők kinevezése. A politi­ka kivonult a gazdaságból, de nem lehet vitatni, új politi­kai szempontok dominálnak a döntéseknél. Q ön még az egypártrend­1 szer ideién kè'rülî á Sancella élére. Érdekelték-e a tulaj­donosokat az, ön politikai né- ' zetei, vagy a pártállása? — Soha, senki ilyesmit nem kérdezett tőlem — válaszol Máthé Csaba. — Ezt a svéd partner magánügyemnek te­kinti, mint ahogy az is. Egy­általán, miért érdekelné olyas­mi, amiről tudja, természetes­nek tartja, hogy legföljebb a szabadidőmben foglalkozhat­nék vele? Móza Katalin A vállalati tanács elnöke és a sonkás szendvicsek társasá­gában abban maradunk, dönt­sön erről is a vt. A kérdésre, hogy ki akar nyilvános ülést, a huszonkét ember közül egy sem jelentkezik. Másnap az irodájában fogad a tisztségében megerősített igazgató, dr. Horváth József. Semmivel sem közlékenyebb, mint előző nap volt, valószí­nűleg soha nem fogom meg­tudni, milyen titokzatos dol­gok kellenek a Nyugat-Pest Megyei Élelmiszerkereskedel­mi Vállalat irányításához. A teakonyhában tett meggyőzési kísérlete alapján milliós hiá­nyokra, tőzsdei manipulációk­ra, gáláns megvesztegetésekre gyanakodtam — nekem is nagy kő esett volna le a szí­vemről, amikor termen kívül tudtam már az újságírót, s persze másnap, győzelmem tu­datában én sem teregettem volna ki már megóvott adui­mat. De a beszélgetés során az elejtett szavakból és az el­hangzott válaszokból másfelé terelődött a gyanúm. Amit az igazgató a beszél­getésünk alatt mindvégig éb­ren tartott. Mert időnként megkérdezte, ki küldött engem éppen hozzájuk, miért szánok erre a dologra annyi időt, hon­nan származik az informá­cióm, hogy éppen az ő válla­latukhoz menjek...? Nyakig bizalmatlanságban ült szem­ben velem, miközben próbált Őszinte lenni. Nehéz helyzet. Ha tényekről esett szó, nem kommentálta, ha a pártállását, politikai nézeteit kérdeztem, kitért a válasz elől. Egy mon­dat bevezetéseként elárulta — észre sem vette —, hogy teni­szezni jár. Amikor — néhány perc múlva — egy kérdés be­vezetőjeként megemlítettem, hogy teniszezni jár — gyana­kodva csapott le rám, honnan tudom? Előző napi félelmei világo­sak, érthetőek. Horváth József Minden törvényes és szabályos * A váratlan döntés váratlan helyzeteket teremt. Mi lesz az elindított folyamatokkal? Mit szólnak a hazai és a külföldi tárgyaló partnerek? Hogy ala­kulnak a nemzetközi kapcso­latok? Nem érdemes ismétel­ni, mert sokszor megírtuk, hogy a gyenge adottságú termő­földeken mi mindennel kísér­letezik, no meg arat sikert az Alagi Állami Tangazdaság. Elég az Ipoly menti gyümöl­csökre gondolni, az európai fő­városokban megrendelt csa­tornatisztító-eljárásra emlé­kezni. Azt tudni lehet, hogy ez a gazdaság most is jól áll, úgy­mond stabilan. Alapja bizo­nyosan a közösség jó munká­ja. Az, hogy kiváló szakembe­rek dolgoznak itt, de a kivá­lóak karához kell a jó diri­gens is. Göndöcs Lajost annak tartotta a szakma. Titkosan szavazlak Utoljára szeptember elején láttam a gazdaság dunakeszi központjában, ahol külföl­diekkel tárgyalt. Azóta már megvolt a vállalati tanács új- jáválasztása. Annak rendje- módja szerint történt a szava­zás. A város két üzeme közül, ahol a rendelet szerint újjá kellett választani e tanácso­kat, ez a gazdaság volt az egyik. A másik a Dunakeszi Konzervgyár, ahol úgyszintén bosszankodtak, hogy minek siettek a mandátum letelte után, ha a választást egy hó­nap múlva meg kell ismételni. Ám a demokrácia, az demokrá­cia, amit tiszteletben kell tar­tani. Minid a két helyen meg­adták a módját. A gazdaság AKI élén huszonöt évet töltött ag­rármérnök az igazgató, majd rövid ideig vezérigazgató, ta­valy novemberben még örül­hetett a testület bizalmának. Az új vállalati tanács azonban másként döntött a vezéri poszt sorsáról. Nem volt vita, csak előterjesztés. Tizennyolc érvé­nyes szavazatból tizennégyen ellene, négyen mellette. Az in­dokokról keveset tudunk, a szavazás titkos. Mindenesetre többen kiemelték a vezető jó­indulatát, szakmai tudását, családszeretetét, de talán ép­pen ez az utóbbi tulajdonság­gal függ össze, hogy a szeretett társ pár évvel ezelőtti elvesz­tése mintha megroppantotta volna a főnököt — mondták. Talán nemcsak munka-, ha­nem lelki társak is kellettek volna mellé. Mindenről ő be­szélhetne a leghitelesebben, ha rátalálnánk. Lakása telefon­számát óránként csöngetem, nem veszi fel. Göndöcs Lajos korkedvezményes nyugdíja­zásához hozzájárult az új vál­lalati tanács, a munka alól pe­dig felmentette. Tudás és politika A választás tisztességes meg­méretés. A győzelem vagy ve­reség más országokban nem üt mély sebet. Nálunk a kialakult előzmények miatt, egziszten­ciák mennek tönkre. Bár nem MARADT bizonyítható tételesen, ma azt mondják: a szakmán, hozzáér­tésen kívül a dolgokba bele­játszik a politika. Köszöni a bizalmat — Felmentik az igazgatót, mert divat felmenteni, s elve­tik a koncepcióját, ha jó, ha nem — kesereg egyik vezető, majd azt mondja: — Csak es­sek túl az egészen ! Ha megvá­lasztanak, később én vonulok ki majd emelt fővel. Dr. Sági Lajos, a Dunakeszi Konzervgyár igazgatója nem így gondolkodik. Többször jár­tam nála, s villanásnyi epizó­dok láttán is érzékeltem: csön­des, de kollégáitól munkát kö­vetelő ember. Sokat vállal ma­gára is. Nem kevés töprengé­sébe került neki sem, míg a munkatársaival végiggondol­ták, kijárták, hogy a nyolcva­nas évek viszonyai között azt mondhassák: Komoly hazai ke­reslet van, élénk a külföldi ér­deklődés, biztos piac vár a gyümölcssűrítményekre, be­főttekre, konzervekre, házi tésztákra, amiket náluk készí­tenek. Egyelőre, ha nem is ke­resnek busásan az emberek, biztosak abban, hogy lesz mun­kájuk. Elbocsátás helyett ma felvétel van. Az ilyen helyzet meghatározó egy választáson. Mégis, őszintén meg vallj a a sokat megélt, csak ebben a gyárban tizenöt éves vezetői gyakorlatot szerzett direktor: — Nagyon készültem szeptem­ber tizennegyedikére. A régi tanács 1985-ben választott meg, tavaly megerősített. Nem ké­szítettem előzetes felmérést. Bíztam benne, hogy bizalmat kapok. Ennek ellenére, mikor a huszonegy szavazatból hú­szat megkaptam, s kérdezték: ki akar szólni, csak arra vol­tam képes, hogy megköszön­jem a bizalmat. Emberek jövőképe — Jogász vagyok. Sokáig vol­tam jogtanácsos — folytatja az igazgató. Megfordult a fejem­ben, hogy ha minden kötél szakad, azt kezdem újra. No de ötvennégy és fél évesen? öt év kellett volna legalább, hogy újra tanuljam, s elfogadjon az a szakma. Én nem tagadom, hogy idegileg megviselt ez a helyzet. Az ember ilyenkor ön­kéntelenül mérlegre teszi: mennyit ért itt a munkája? A szavazás biztonságérzetet adhatott. Ennek birtokában mik lesznek a következő lépé­sek? — kérdezem, s a vála­szon kénytelen vagyok eltű­nődni. Sok egyéb elé helyezve azt mondja a megerősített igazga­tó, hogy a most is nyeresége­sen működő, stabil vállalatnál saját hatáskörben elő kell ké­szíteni lassanként a privatizá­ciót. Nem azért, hogy fejlesz­téshez való tőke érkezzen, mert ahogy nemrég, most is fejlesztenek. Persze, módjával, ahogy a mai hitel nagy kama­ta mellett lehet. Akkorából, amennyi nyereség nem is kép­ződik a termelésből. Privati­zálni kell, az üzemrészeket egy idő után sok kis kft.-vé alakí­tani, melynek a gyár egésze legfeljebb a vagyonkezelője lenne. Ez a jövő, de akkor vi­szont minek a vállalati tanács? Egyetlen alternatíva, ha vala­ki társul és részvénytársaság alakul. Erről a napokban ja­pánokkal tárgyaltak, de igent sem itt, sem más hazai kon­zervgyárban nem mondanak, csupán tájékozódnak a külföl­diek. Ki od majd munkát? A kft.-k bizonyára kevesebb embert alkalmaznak majd, s csak a nyereség vezérli őket. Nem tudni még, ha így alakul, ki ad állandó munkát az itt folyamatosan dolgozó, sok ala­csony képzettségű dolgozónak? A konzervipar a világon min­denütt idényjellegű. Beszélgettünk. Odalent a mű­helyekben zavartalanul ment a munka, a délelőtti műszakot befejezők csöndesen indultak a Budapest felől érkező vonat­hoz. Kovács T. István ötvennyolc éves. Azt akarta, hogy a nyugdíjig már ne kell­jen más igazgatók beosztottja­ként tengetni napjait, ne kell­jen volt MSZMP-tagságával állásért kilincselnie. Világos, érthető, mondja ő is, félti a munkahelyét, félti az igazgatói székét. Ma már azt is mondja, félt a szavazás eredményét megkockáztatni. Azt mondja, az emberek manapság igen­csak kiszámíthatatlanok, azért félt újságírót engedni a válla­lati tanács ülésére. Hátha nem az asztalnál, hanem a szavazó- fűikében lett volna ellenvéle­ményük. Ezért is nem értem mai félelmét. Több mint két­harmados többséggel válasz­tották újra. Nem is teljes egy­hangúsággal, az is gyanús len­ne. Szépen és tisztességesen győzött. Elérte, amit akart. Itt ül az irodájában, biztosítva van a korábbi fizetése, a szé­két sem cserélték ki az éjsza­ka, s mégis fél. Gyanakszik, árnyakat lát, rosszindulatot keres, és hallgat. ötvennyolc éves, és retteg. Talán életében először. Azt mondja, magának is köszönhe­ti, hogy ott vagyunk, ahol. Hogy ő párttag korában min­dig elmondta a véleményét, és senki nem akarta betapaszta­ni a száját. Hogy ő legalább annyit tett a dolgok ilyetén fordulatáért, mint az egyre szaporodó ellenállók. És meg van elégedve? Visz- Szakozik, nem válaszol.-A vál­lalat napjai, meg vannak szám­lálva: a közlöny megjelenésére váéiiák, elkezdik a privatizá­ciót, a vagyonügynökség eladja a boltjaikat, az állam zsebre teszi a pénzt, a vállalat pedig megszűnik. A vállalati tanács napjai is meg vannak számlál­va: nyílt titok, hogy csak az igazgatói kinevezésekhez kel­lett bábáskodniuk, azt beszé­lik, év végén szélnek eresztik őket. Az igazgató napjai is meg vannak számlálva: két év a nyugdíjig. Ha szerencséje van, a vállalat fölszámolása kitart addig. Ezt akarta? így akarja befejezni? Együtt a vállalattal, ahol csak négy és fél éve igazgató? Ahol még most is ABC-t építenek, ta­vasszal akarják átadni — ki­nek is? Ahol teniszütők árusí­tására vállalkoztak, amikor azt hitték, hogy a kereskedelem­nek csúfolt elosztási rendszer után piacot, üzletet, adásvé­telt akartak kipróbálni? Erre számított, amikor nem lépett át, meg be semelyik pártba? Nem kommentál, nem minősít, nem véleményez. Hallgat. Próbálom provokálni. Én bizony, ha eladó lennék, föl­háborodnék. Hogy a fizetésem fölemelése helyett új üzleteket építettek, amiből most sem a vállalatnak, sem az eladónak nincs haszna. Akkor nem ke­restem többet, most meg az állásomat is elveszíthetem. A válasz kitérő. Az embereknek annyi a bajuk, a fölháborodá- sukat már elfelejtették. Ezért, feledékenységből választották újra a régi igazgatót? Mit ígért,, mit ígérhetett nekik? Az egyetlen kérdés, amire vála­szol. Hogy a legkevésbé hát­rányos módon essenek túl a privatizáción. S ő erre ígére­tet tett a Visegrádiéi Százha­lombattáig dolgozó boltosok­nak. Hogy hogyan? Nem tud­ni, nem jelent még meg a köz­löny. És különben is. Minek teregesse ki a kártyáit? Olt vagyunk, ahol elkezdtük. Titkok, félelmek, hallgatások ülnek velünk az igazgatói szo­bában. Minden témát megta­pogattunk, minden kérdést érintettünk, és válasz nélkül maradt valamennyi, Visszaju­tottunk a csöndhöz. Csak a rettegést sikerült lokalizál­nunk. Az tölti meg a kört, amely végül bezárult. Jakubovits Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom