Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-15 / 217. szám

L LŐ I Man Miért léptek vissza Veresen? r ß ß Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ kontra munkástanács A valóság a szövetkezet szemével ^ Augusztus 18-án irtunk arról, hogy munkástanács ala- 5 kult tíz-egynéhány taggal a Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ-nál. ^ Nem egy hagyományos szövetkezeti íórum végén, hanem ^ egy öntevékenyen szervezett gyűlés zárásaként, melyen S elhangzott az AFÉSZ-eket nem tartják életképeseknek ^ a rendszerváltás után. Tudósításunkat úgy fejeztük be, ^ hogy a munkástanácsnak és az AFÉSZ-nek sportszerű ^ küzdelmet kívántunk. A sportszerűséghez a magunk I módján úgy kívánunk hozzájárulni, hogy meghallgatjuk Ü a másik fel véleményét is, Jön a király és a tündér Hamarosan megkezdődnek a gödöllői Petőfi Sándor Műve­lődési Központban az idei szín­házi évad előadásai. A felnőt­teket október 9-én, este a veszprémi Petőfi Színház ven­dégjátéka várja Caragiale. Farsang című komédiájával Trokán Péter, Rajhona Ádám, Tarján Györgyi és Esztergá­lyos Cecília főszereplésével. A gyerekek október 10-én, délután Hegedűs Géza Mátyás király Debrecenben című da­rabjában tekinthetik meg az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában. Ugyancsak a ki­csiket várja a négyrészes báb­színházi bérletsorozat, amely a Bóbita, a tündér című pro­dukcióval veszi kezdetét októ­ber 15-én. A felsorolt előadásokra a gödöllői művelődési központ­ban szeptember 17-től lehet elővételben jegyeket vásárolni, bérletek pedig október 1-jétől válthatók. Vizsgával zárul Reflexmasszázs Vizsgával záruló reflexmasz- százs-tanfolyam kezdődik ok­tóber elsején a gödöllői Pető­fi Művelődési Központban. A dr. Palásti Katalin orvos és Tímár Zsuzsanna reflexológus által vezetett 24 órás tanfo­lyamra szeptember 20-ig vár­ják a jelentkezéseket a műve­lődési központ portáján. H osszú ideje figyelemmel kísérem a népművészet sorsának alakulását, az érté­keinkről folytatott vitákat és bizony sokszor szomorúan kellett megállapítanom, mesz- sze vagyunk attól az időtől, amikor olyan sokan voltak, akik hem átallották hepehu­pás, görbe vidékek rongyos, sáros, elmaradott faluiban mászkálni, és ismerkedtek az­zal a világgal, amelyben kín­lódott, robotolt, éhezett, pusz­tult a magyar paraszt, de azért bölcsőjétől a koporsóig és fejfáig művészetet rakott minden holmijára. Erről a világról beszélget­tem a minap fővárosban élő barátommal, aki velem együtt táncolt a kollégiumi esteken és büszke volt arra, hogy a kötelezően előírt húsz népdal helyett huszonhármat tud. Említettem egykori büszkesé­gének okát, s mondhatom, igen megsértődött. — Mondd, vajon a népi művészettel való bíbelődés nem hat-e úgy napjainkban, mintha kastélyok kertészei, akik rózsával, orchideával szoktak bánni, réten tépett virágokat: pipacsot, kakukk­füvet, szarkalábat, rezedát, nefelejcset akarnának bele­plántálni az üvegházak agyondolgozott földjébe, tem­perált levegőjébe? Gondolkodtam a kérdésen. Arra van itt szükség, hogy a virágokat nem kitépni kell a földjükből, hanem együtt éreztetni őket az egész föld­del, a föld szagával, szépsé­geivel és piszkával. Tapasztalnom kell, ha nem is közvetlen környezetemben, hogy a ma élőket nem l°het úgy beoltani a népművészet­tel, mint ahogyan himlő ellen elvégzik ezt okos orvosok. Sokszor érzem, hogy a mai, modernül gondolkodó milliók és a népművészetért rajongók, Keveset tudott a GSC NB III-as labdarúgócsapata múlt heti ellenfeléről, a H. Budai SE-ről, de azt igen, hogy a ka­tonaegyüttes az augusztusi be­vonulások után több jó játé­kossal erősödött. A nagy iramú találkozón mégis a vendégségbe utazó gö­döllőiek diadalmaskodtak. A 20. percben húsz méterről Si­mon ritkán látható kapáslövé­Földet oszt A minap a kezembe került a Reform című újság egy ré­gebbi száma. Legnagyobb meg­lepetésemre az egyik cikkben, amelyet a fóti tsz elnökhe- helyettese írt, az szerepelt, hogy az országban elsőként Veresegyházon osztottak föl­det! Hadd írjam ide nyoma­tékkai: osztottak és nem visz- szaadtak jogos tulajdonosaik­nak. Milyen áron osztja a fóti tsz a földet a jogos tulajdono­saiknak? Amikor osztani kezd­ték, még csak 6500 forint szán­tási, műtrágyázást költséget számoltak fel, mikorra a gaz­dákhoz kerültek a csekkek, ez az összeg már 7200 forintra emelkedett. S itt hadd tegyek egv kis kitérőt. Igaz, hogy Ve­resegyházon — az első tsz-gaz- da -megbeszélésen — az embe­rek ötven hektárt igényeltek vissza jogos tulajdonukból, vé­gül csak harminc hektárt vet­tek vissza. A tisztelt elnökhe­lyettes úr ebből azt a követ­keztetést vonta le, hogy a gaz­dák visszaléptek. Igen, visszaléptek! De nem vagy az azzal élők között megszakadt az összeköttetés. A két tábor között valami megpattant. — No, látod, itt a bökkenő — mondja az előbb idézett barátom. — A népművészetet alkotó, a népművészettel élő parasztembert már lámpással sem találod. Miért kellene tagadnod, hogy amíg a pa­raszti élet szegényszagú és piszkos volt, tiszta volt a mű­vészete, és minél írástudatla­nabb volf, annál mesésebb formákat rajzolt, vagy fara­gott a tulipános ládájára, a pásztorbotjára, esetleg a só­tartójára. Rajtam a sor, és én elisme­rem, hogy a mi esetünk jelen­leg az, hogy adva van az összegyűjtött, katalogizált né­pi stílus, és azzal a művész­embereknek kellene valamit tenniük, mert a vészharangok talán utoljára kongatják: nincs idő habozásra, gyorsan kell cselekedni, mert nemso­kára késő lesz, nem lesz ma­gvar paraszt és nem lesz népművészet, amelytől tanul­junk. Dr. Asztalos István mú­zeumigazgató megnyugtat. Lesz — a múzeumban. És az már rajtunk múlik, hogy a múzeumi anyag egy éltető művészet eleven megnyilatko­zásává válik-e. A gond csupán annyi — vé­lem —, hogyan lesz, hogy le­het a holt anyagból új, eleven művészet? Mert kevesen van­nak, akik érzik azt a hatal­mas alkotó kedvet, azt a vég­telen, minden bajon diadal­maskodó őserőt, amely ezt a művészetet megteremtette ví­gan, örömmel, játszva, öntu­datlan. Lehet, hogy egyesek sze­rint a népművészetnek, mint szónak dohos, halottas szaga se volt a gólnyitány, amit ké­sőbb még két találat követett. Az 5. fordulóban, vasárnap 16 órakor a székesfehérvári H. Szondi SE vendégszerepei Gö­döllőn. Az új ellenfél talán még nagyobb talány a városi stratégák előtt. Rájuk is érvé­nyes lehet az erősítés, hiszen egy hété 3-1-re megverték a Dunakeszit. A GSC edzője a legjobb formában levő labda­rúgókat küldi a pályára. ilyen áron? azért, mert nem tartanak igényt a földekre, hanem a magas költségek miatt. Miért fizessenek saját tulajdonukért ilyen magas összeget az előké­szítésért! Elnök és elnökhelyettes urak! Ébresztő! Még mindig becsapnak bennünket? Mi jo­gon kérnek ilyen magas szán­tási, műtrágyázási árat hektá­ronként? Ki kérte őket, hogy* ilyen horribilis összegért szánt­sanak, műtrágyázzanak? Vagy már nem emlékeznek arra, hogy annak idején jól meg­munkált és trágyázott földe­ket vettek el, ma pedig lerob­bant földeket osztanak? Nem volt elég, a helyi rendszervál­tás utolsó perceiben is kihasz­nálják az embereket, és sok százezer forintot zsebelnek be? Olyan minőségben adják vissza jogos tulajdonosaiknak a földet, amilyen minőségben annak idején elvették. Akkor nem ötven, hanem száz hek­tár is elkél. Jelel Mihály, a Kisgazdapárt veresegyházi szervezetének szervezőtitkára van, én azonban azt mondom: él benne a nép lelke, világit, vígasztal, jókedvre fakaszt. És amikor ezt állítom, akkor nem az ezt szeretném meg­fogalmazás, hanem a tapasz­talatok sokasága munkál ben­nem, amelyeket a Galga men­tén szereztem. A vácegresi fiatalokról kellene most szól­ni, a kartali asszonyokról, a galgahévizi táncosokról. Az itt felnőtt ifjú népművészekről, a kincseiket osztó idős nóta­fákról. . A Szaszkó József nyo­mába lépett fiatal citerások- ról. A fafaragással kísérletező sokakról. Azokról, akik mo­dern házuk egyik szögletében őrzik a rokkát, vagy a gu- zsalyt. Akik most tanulják az elfelejtett szövést. Akik felfe­dezték a fehér hímzés csodás virágmezejét. N em szeretnék merev szisz­témát kovácsolni a meg­ismert törekvésekből, de sze­retnék hozzájárulni annak az elképzelésnek a megvalósítá­sához, hogy minden művelt család asztalán helyet foglal­jon egy kis népművészet. Múltat idézőnek, emlékeztető­nek, útmutatónak. Fercsik Mihály Kovács Zoltán az ÁFÉSZ el­nöke ismertette, hogy a szövet­kezet részközgyűléseken tarto­zik számot adni munkájáról és terveiről — melyen minden tag részt vehet —, valamint a folyamat végén a küldöttgyű­lésen. — Ezt minden évben meg is' tesszük a szövetkezeti tör­vény előírása szerint. A veze­tőségnek az a meggyőződése, hogy a munkástanács alakítá­sát célul tűző gyűlést egyéni sérelmektől vezetve szervezte Füzy Árpád. Jellemző, hogy a szórólapon vállalkozói tanács­adást is hirdetett, amiről szó sem esett, de jó volt az érdek­lődés felcsigázására. Cserey Gyuláné, a felügyelő bizottság elnöke évtizedek óta Pécelen él: — Sokáig voltam a szövetke­zet főkönyvelője, s nyugdíja­zásom után sem szakadtam el az ÁFÉSZ-tól. Állítom, hogy minden döntést nagyon meg­fontoltan hoz az igazgatóság, és szó sincs a vagyon kiárusítá­sáról. Egy másik újságban a szövetkezetei kritizáló cikket öreg üzletünk fényképével il­lusztrálták. Azt a boltot éppen a vásárlók kérésére nem zár­tuk még be. De miért nem a szép áruházainkat fotózták le? Például azt, amelyikben vasárnap is dolgoznak az el­adók, a Maglódi úton, az emlí­tett bolttól pár száz méterre. A jót is be kell mutatni! És azt az embert is meg kell nézni, aki a rossz hírt terjeszti! Az elnök szerint a két falu­ban a kereskedelem 90-95 százalékát az ÁFÉSZ képvise­li. Éppen most kezdenek építe­ni egy ABC-áruházat Isasze- gen, a legújabb lakónegyedben, a helyi tanáccsal közösen. Pé- celről kék busszal be lehet jut­ni a fővárosba. Ha a lakók­nak nem tetszene a helyi kí­nálat, inkább ott vásárolnának. Az augusztus 14-i fórumon nemcsak a kereskedelem szín­vonalát kritizálták, hanem azt is, hogy a szövetkezet központ­jában érdemtelenül vettek fel milliókat prémium gyanánt, miközben a hálózati dolgozók keveset keresnek.’ Kovács Zoltán statisztikák­kal védi igazát. Az idén két alkalommal összesen 34 száza­lékos bérfejlesztésről határoz­tak. egyszer pedig átlagosan 9-9 ezer forint bérjellegű ju­talmat osztottak szét, a beosz­tott dolgozóknak is. A prémi­umfeltételeket március végéig kellett meghatározni. Mivel a tervezett nyereséget már az el­ső félévben elérték, az elnök az alapbérének a kétszeresét vehette volna fel, mégis ügy döntött, hogy csak a 150 száza­lékát fogadja el. Munka nélkül bért és pré­miumot más sem vett fel, s- amit az utóbbiból hazavittek az ÁFÉSZ-tól, az összességé­ben nem érte el az egymnlió forintot. A tagok a nyereség­ből öt év alatt 12 millió 761 ezer forintot kaptak. A vásár­lási visszatérítés — 4 millió 861 ezer forint — mellett tá­mogatják az isaszegi népi tánc­csoportot, a péceli férfikart, a gyermekintézményeket, a gö­döllői művelődési központot, az önvédelmi csoportokat. Legutóbb vásárlási utalványo­kat osztottak szét a több mint négyezer fős tagság számára, mintegy 75 százalékát az alap- részjegynek. Az elnök elismeri, hogy van még mit tenni a tagi érdekelt­ség erősítéséért, de cseleked­nek is azért, mert vagyonjegy­hez juttatják a tagokat, ami után sikeres gazdálkodás ese­tén — a küldöttgyűlés határo­zata alapján — osztalékot ad­nak. Előző írásunk felcíme az volt, hogy nincs egyedül a söprögető üzletkötő. A Pécel— Isaszeg ÁFÉSZ jogtanácsosa, dr. Moravszki Mónika cáfol ca, hogy Füzy Árpádot üzletkötő­nek, vagy kereskedelmi osz­tályvezetőnek hívták volna a céghez. Előző munkahelyén betanított esztergályos volt. Az áfészes karrierje szerződé­ses üzletvezetőként kezdődött, majd a központban, az annyit emlegetett pénzpazarló vízfej­ben lett boltcsoportvezető. Később osztott munkakörben ellátta a munkavédelmi elő­adói teendőket, legutóbb pedig — mint felmondásáig mindig — közös megegyezéssel az Idős ember kopogtatott be a szerkesztőségbe, s köszönés után nyomban azzal kezdte mondandóját, segítsünk nekik, vagyis a szilasligetieknek. S hogy mi is az a nagy gond, amihez egy lap segítsége kell? — Kérem szépen, a tanács egy elhalt idős néni házát örö­költe Szilasligeten a József Attila utca 4L szám alatt. A tanács úgy határozott, hogy odaadja az önkormányzati körnek, az pedig még a tava­szi választások előtt átadta a lakosságnak, mivel többen ÁFÉSZ első nyolc órában fng- lalkoztatott munkavédelmi fő­előadója lett. A dolog egyik szépséghibája a jogi vezető szerint az, hogy nem látta él a feladatát, nem dolgozott meg a pénzéért. így bár öt felsőfo­kú tanfolyamot végzett el pá­lyafutása során, fegyelmi ha­tározattal alacsonyabb mun­kakörbe helyezték, bolti eladó lett. Ezután jutott a vezetés tudo­mására, hogy azt a bizonyos meghívót írta és terjesztette, a szövetkezet érdekeit súlyosan sértve, kimerítve a rágalmazás törvényi tényállását is. Kije­lentései gyorsan megcáfolha­tok, de súlyosan sértették a szövetkezet erkölcsi és anyagi érdekeit. Ezért mondtak fel neki. Az elnök másként értékeli a központban dolgozók munká­ját. mint Füzy Árpád. Ismét számsorokkal bizonyította el­lenvéleményét. — Ha ez év végére romlana a gazdálkodás eredményessége — mondta Szokola Istvánné közgazdász —, előfordulha;, hogy a prémiumot vissza kell fizetni. Általában a féléves eredmény a második hat hó­napban apadni szokott. Így látják tehát a valóságot Pécelen az ÁFÉSZ-központban, ahol azon egyenesen jót kacag­tak, hogy a szövetkezet milli­árdos vagyonra tett volna szert. (Ez is elhangzott a mun­kástanács alakításával záruló fórumon.) A forgalom a milli­árdos, a vagyon ennek a tize­dét éri. Ám arra is vigyáznak. Nem privatizálják, hanem bér­be adják, a tulajdont megőriz­ve és a vagyont tovább gyara­pítva, állították. A munkástanáccsal keresik az együttműködés lehetőségét. Így vannak a pártok helyi szervezeteivel is. Bárkivel szívesen megbeszélik közös dolgaikat, de mint gazdálkodó szervezet, a politikai befolyá­sok ellen határozottan tilta­koznak. kérték, hogy legyen ott is mi­se. Bocsánat, kicsit előresza­ladtam, szóval érti, a választás előtt kedves gesztus volt ez, mert akkor az SZDSZ egyik vezetője, a Hajagos doktor képviselő akart lenni. Szóval lemondtak a házról, a kerepest római katolikus esperes pedig vállalta, hogy minden vasár­nap misét tart ott — mondta el egy szuszra Balajti János bácsi. Aztán azzal folytatta, hogy a házat úgy-ahogy berendez­ték olyan kápolnaformára. — A minap az egyik asz- szony, aki sokat segített ko­rábban is az egyháznak, sír­va jött panaszkodni, hogy aki annak idején lemondta az épületet, most az hajtogatja, szedje le a keresztet a fal­ról sürgősen. Ügy latszik, most kellene neki a ház, de a le­mondásról írás van a vb-tit- kárnál, A községrész lakóinak álma, hogy egyszer az egyre terjesz­kedő Szilasligeten is legyen egy igazi kápolna, és ezért az ott élők mindenre képesek. A József Attila utcai ház helyén vagy mellette kívánják ezt megoldani, a tervek még ki­forratlanok. Az elszántság vi­szont dicséretre méltó. Ügy vélik a szilasiak, hogy fontos egyházi cél és társadalmi igény is ez. A lakosság támo­gatását várják, kérik, hogy ki-ki lehetőségei szerint szak­munkát, pénzbeli segítséget, erkölcsi támogatást ajánljon fel. Egyelőre csak álomként említette az idős ember, hogy a pápa jövő évi látogatása ta­lán jó apropó lenne az alap­kő letételére. Addig viszont szeretnék nyugodtan használ­ni a házból kialakított kápol­nát hitük gyakorlásához, s lapunkon keresztül kérik a versengőket, a szavazatokért ölre menőket, hagyják ki har­cukból a fent említett házat, ami egyszer már Isten háza­ként működölt. á. m. Látkép a jelenből a jövőnek Ez is Gödöllő — pár száz méterre a városközponttól. A Dózsa György út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében a kép jobb szélén látható a posta épülete. Vele szemben magas kerítés takarja el azt a területet, melyen majd egyszer — valamikor — felépül az új posta. A Dó­zsa György út túloldalán a földszintes épületben található a városi könyvtár. Vajon milyen felvételt készíthetünk a most átadott panelház lakásának ablakából kétezer szeptemberében? tBalázs Gusztáv felvétele) A virágokat nem kitépni kell Kincset adnak, keresnek Fehérvári vendégek Az ellenfél csupa talány Balázs Gusztáv A szilasligetiek különös harca Szedjék le a keresztet? f 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom