Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-15 / 217. szám
1990. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT %?£Man 3 Ki lesz a polgármester Örkényben? Két esélyes a célegyenesben Örkény, péntek reggel, néhány perccel 7 óra után. Az ABC-áruház melletti piac sarkán a választási plakátokat böngészik az emberek. Vitatkoznak: a jelöltek közül kire is kellene majd voksolni... — Én egyiket se választanám, mind a két polgármesterjelölt párttag volt, egy tűznél melegedtek — így a sildes sapkás, munkaruhás férfi. — Engem a pártállam nem jó sorsra szánt, ötvenholdas gazda voltam, meg azután az 56- os múltam miatt ültem is. Nem velük, nem a jelöltekkel van bajom. A nevemet? Azt ne írja meg. — Az enyémet se — mondja a svájcisapkás másik férfi. — Én a Kovács Istvánra fogok szavazni, mert Bocs József már valakit megfenyegetett a tsz-ben, hogy még a famíliáját is elzavarja majd a faluból. Tudja, a felsége eladta a földeket, a téesz földjeit, ami csak bérletben volt a szövetkezeté ... No hát elmondtam, nem szeretném, ha bajom lenne, ezért nem mondok nevet ... — Az enyém nem titok, özvegy Kovács Jánosnénak hívnak. Csak névrokona vagyok Kovács Istvánnak, de rá fogok szavazni. Negyven év alatt senki nem csinált annyit, mint ő másfél évi idejében. Nézze az utakat, a rendelőt is rendbe hozatta. A másik jelölt a piacot is el akarja rakatni innen, Kovács meg ragaszkodik hozzá. Meg azután neki nem járt házról házra senki... — Ugyan már — inti le az asszonyt egy arra járó kerékpáros —, bedobták az ajánlócédulát a postaládába, annak adtad, akinek akartad ... — Én meg a Bocs Józsi bácsira adtam a jelölést, szavazni is rá fogok, mert rendes, művelt, szavahihető ember. Határozott, komoly, a polgár- mesterséghez pedig tekintély kell — vélekedik Ulicska József, a Béke Tsz portása. — Táborokra szakadt a falu? — kérdezem Kéri László vb- titkárt, az Örkényi választási munkacsoport vezetőjét. — Érdekes képet mutat a 4 ezer 970 lelkes községben a jelölés. Azzal kezdem, a 35 közül 29 név maradt az önkormányzati képviselő-testületi jelölteMINDENNAPl KENYERÜNK ARA Most a sütőiparon van a sor Működik az inflációs mechanizmus. Az étkezési búza hatósági árának januári emelése után csak idő kérdése volt, hogy a hatás végiggyűrűzzön az árrendszer kötöttségei alól részlegesen már felszabadított búza-liszt-pékáru- vertikumon. Miután a januári áremelés az idén aratott ke- nyérnekvalóra vonatkozott — minőségtől függően 17, illetve 24,7 Százalékos volt az emelés —, augusztustól-szeptembertől a malomipar átlagosan húsz százalékkal növeli az egy ideje már szabadáras lisztek árát. Most a sütőiparon a sor. A múlt évi aratósztrájk nyomdokán most is újabb áremelést követelve lendült harcba az általános költségemelkedéstől jövedelmi pozícióját féltő nagyüzemi mezőgazdaság. Ám az új kormány júniusban „visszaverte” a még a régi irányítás ígéreteiből is táplálkozó támadást. Szeptembertől, miután a kormányzat a hatósági árformában tartott alapvető pékáruk — fehérkenyér, zsemle, kifli — árának emelésére előterjesztett javaslattal is sikerrel „megbirkózott”, a szabad pályán a sütőipar 13-15 százalékkal növeli a szabadáras portékák árát. A búzaáremelés tovagyűrűzéséről nehéz hiteles képet adni. Az ország lisztjét a Gabonatröszt múlt évi szétdarabo- lása után 19 önállósított megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat (GMV) őrli. A lisztek önköltségében az alapanyag kétharmad körüli arányt képvisel. A búza drágulása — tetézve a gyártási költségek általános emelkedésével — eltérő módon érinti a különböző adottságokkal tevékenykedő GMV-ket. A szabaddá vált lisztárak mellett viszont a cégeknek módjukban áll e különbözőségeket áraikban érvényesíteni. így a GMV-k más-más mértékben és más-más időpontokban emelték áraikat. A honi termelői lisztárakról ezért ma már csak „tól-ig” határok között lehet szólni, s az eltérések a kiskereskedelmi forgalomban levő lisztek esetében még tovább is nőhetnek. Kérdés, hogy a hazai másfél-kétmillió tonnás búzafelesleg, az export problémái és a belföldi fogyasztói jövedelemkorlát mellett milyen piaci mozgások elindítója lehet mindez. A sütőipari pozíciókat persze érzékenyen érinti az önköltségnek mintegy felét kitevő liszt drágulása. Feltéve, ha nem nyúlnak, mint ahogy teszik, az áremelés számukra mindinkább kétélű fegyveréhez. Az állami sütőipar termelése ugyanis az elmúlt évek átlagában ütemesen csökken (a kenyéré két-három százalékkal, a péksüteményeké öthattal), amit a fogyasztói pénztárcák kiürülésével magyaráznak, mások inkább a magánpékségek sikerének tudják be. Az elmúlt évtizedek központi fejlesztési politikájának következményeképp létrejött nagy kenyérgyárakat viszont aligha lehet másra, mint tömegcikkek — fehérkenyér, zsemle, kifli — gyártására használni. Az ország kenyerének javát előállító 38 állami sütőipari vállalat számára — tudtuk meg érdekképviselőjüktől, a Sütőipari Egyesüléstől — a liszt (az élesztő, az energia, az adalékanyagok, a munkaerő stb.) drágulása 1,4 milliárdos kiadási többletet okoz. Ezt a szakágazat tavalyi 1,1 milliár- dot kitevő nyereségéből aligha lenne képes „megemészteni”. A megrendítő hatás kivédésére a sütőipar megkísérelte a termelésében jelentékeny súlyt képviselő és ez ideig sem túl jövedelmező fehérkenyér hatósági árát 14,80-ról 16,40- re, a zsemle és a kifli 1,70-es árát pedig 1,90-re „emeltetni”. Máskülönben — hallottuk ugyancsak a Sütőipari Egyesülésben — a gyártói érdekeltség ezen pékáruk esetében elvész. Száz kilogramm fehérkenyérre például kalkulációik szerint az eddigi 53 forintos eredménytartalom mellett 130 forintos többletköltség jut ezután. Termelői körökben ezért is idézik fel mostanában sokan a fogyasztóiár-kiegészítés évtizedeken át életben volt intézményét. (Az árkiegészítés 1983-ban megszűnt, majd 1986-ban rövid időre újra élt, 1987 óta nincs.) Ha a helyzet nem változik, a gyártók kénytelenek a többi termék nagyobb mértékű drágításán behozni az általuk értékesített mennyiség harmadát kitevő hatósági áras pékárukon elszenvedett veszteségeiket. A jövő zenéje, hogy e körökben mit hoz a küszöbön- álló privatizáció. A kis malmok és kis pékségek tömegét nyelte el annak idején az államosítás s a nyomában járó centralizáció. Ma ezért itt a nagyoké a pálya, s az „akkor nem lesz elég kenyér” — fenyegető érvelése minden kormányzati ellenállást megtört mostanáig... — ti kéből, ennyien kapták meg az egy százalékot. Tizenöten közülük független jelöltek, hatan az SZDSZ színeiben indulnak. Négy független jelöltet támogat az SZDSZ—MDF—FKgP helyi koalíció, három MDF-je- lölt van, egyet állított a Phra- lipe cigányszervezet. — Polgármesterjelölt? Kettő akadt: Bocs József, a Béke Tsz beruházási vezetője és Kovács István, a jelenlegi megbízott tanácselnök. Mindketten többszörösét kapták a jelöléshez szükséges 3 százaléknak. Még annyit: az állampolgárok túlnyomó része személyesen, nyíltan, a választási munkacsoportnál adta át jelölését, s körülbelül 10-10 százalék levélben, vagy titkosan. A polgármesteri posztra pályázóké a szó. Bocs József: — Engem a három párt helyi szervezetei egyenként kerestek meg, előbb az SZDSZ, majd az MDF, végül a kisgazdák, és sok helybéli ember. Nem tudtam nemet mondani, noha nincsenek különös ambícióim. Bár jók az esélyeim, ha nem választanak meg, visszavár a munkám. Ma, pénteken este lesz a gyűlés, ahol bemutatnak mint jelöltet. Igaz, hogy 1963-tól ’88-ig tagja voltam az MSZMP-nek, de a közélettől elvonultan éltem az egyszerű emberek életét, nem tudtam igazán azonosulni. Úgy lettem párttag, hogy odahelyeztek a tanácsra vb- titkárnak, és ezzel gyakorlatilag együtt járt a párttagság. Elém tették a belépési nyilatkozatot és aláírtam. De érzelmi kötődés nélkül. Vallásos ember vagyok, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanultam. — A programom? Olyan légkört szeretnék teremteni, amelyben az emberek jól érzik magukat, eredményesen, hatékonyan tudnak dolgozni, amelyben megvan a közrend, e közbiztonság. Zöld utat akarok adni a privatizálásnak. í vállalkozásnak. Várjuk a földtörvényt. Igazi, fejlett szövetkezetét akarok. A földeladás' Helyi viszonylatban fényiéi magas volt az ár, 10 forin négyzetméterenként. De teljesen legális ügylet volt, a téesz- közgyűlés döntött az adásvételekről. — A tervek? Szennyvízcsatornát szeretnék, bölcsődét, telefont, szeméttelepet, kisvágó- hidat és hentesüzletet és szervizt, benzinkutat, panziót as M5-ÖS leágazásánál, s rende teremteni a tanácsi kezelési ingatlanok körül, magánkézbe adni azokat. Kovács István: — Nyitót könyv az életem, itt születtem itt nőttem fel, itt dolgoztán régebben a ruházati boltba: eladóként. Azt hiszem, másfé év alatt bebizonyítottam: képes vagyok tisztességesen intézni a község ügyeit, s am nagyon fontos: az emberek tá mogatásával és megelégedő sükre. Tagja voltam a: MSZMP-nek, majd az MSZP- nek is, jelenleg párton kívül vagyok, függetlenként indul tam. A fő célom, hogy az ön kormányzati törvény keretei tartalommal tölthessük meg Az alapoktól kell kezdeni min dent: az elmúlt 40 év össze: ügyét újravizsgálni, s csak az megtartani, ami jó volt, a töb bit kidobni. — Sok a feladat. Alig ké szült el az új kollégium, k lehetne használni turisztika célokra. Fejleszteni kellene a; oktatást, nyílhatna magánból csődé, s bár megépült 4,5 kilo méter szilárd burkolatú út több is elkelne. Lezárult a gáz program, de nem a telefonháf- lózat-fejlesztés! Szeyintem is meg kell oldani a szeméttelep és a szennyvízkezelés gondját, s fel kell készülni a magánvállalkozások segítésével is új munkahelyek teremtésére. Szeretném, ha a falu minden itt élőnek otthona lenne, ha sok lenne az egyesület, a baráti kör. Az enyém sem csekély. Azt hiszem, jó eséllyel indulok. Ezért is kezdtem most tanulni az Államigazgatási Főiskolán ... Lejegyezte: Vasvári G. Pál — A HÉT HÍREIP—1 VÁRRA VÁRVA Budapest volt a színhelye az európai mikrohullámú konferenciának. R Bábolna adott otthont az országos szakszervezeti kerekasztal-megbeszélésnek. 9 Kétnapos nemzetközi konferencia témája volt fővárosunkban a szolgáltatások szerepe Nyugat- és Kelet- Európa társadalmi fejlődésében. O Lezajlott a KIOSZ átalakuló közgyűlése. Q Nemzetközi technikai kiállítás nyílt Pécsett, Kéziszerszámoktól a számítógépekig címmel. $ A hét híre az is, hogy történészek, muzeológusok, régészek háromnapos nemzetközi tanácskozáson tárgyaltak a középkori várépítészetről. várak falain kívülre szorulva — mert odabenn kellett a hely az uraknak — a szolgálónépek építették meg szerény hajlékaikat, majd következtek a kereskedők, a mesteremberek az üzleteikkel, műhelyeikkel és persze otthonaikkal ... Állt már, gyarapodott a város. A vár a településnek már csak központja, baj esetén menedéke az ott élőknek. A 11—12. században hazánkban a várak alkották mind az egyházi, mind a világi köz- igazgatásnak (és hatalomnak) a központjait. Természetes következmény: központjai lettek a gazdasági, a kulturális tevékenységnek is. A 13. századból már írásos emlékek maradnak fenn a várak és környékük (civitas) szabadalmi jogairól, majd a tatárjárás után kerülnek ki a megyei ispánok (királyi megbízottak) hatásköréből, s kezdik meg létük új szakaszát: o városfejlődést. A magyar várak leghíresebbje a megyében lelhető. Visegrád. Hol jöhet számításba a visegrádi múlt mellett az olyan erősségek sorsa, mint a Váccal szembeni Bolhaváré, az érdligeti Kutyaváré, az elsőként 1401-ből okleveles em- lítésű Solymár váráé, de akár még Csővár váráé is, amelyet 1448-ban már helyreállíttatott (!) Ráskay György. Visegrád: fellegvár, alsóvár (Salamon-torony), palota hármasának csodálatos együttese. Az őserődítményt a 12. században építették ki várrá, ám jöttek a történelmi laklik, a tatárok 1242-ben elpusztították ... Bő egy évtized múltával viszont már állt a fellegvár, messzire látszó bizonyítékaként annak, miként hirdeti hatalmát a hatalom, s egyben miként félti-védi-óvja azt. Ügy látszik, a hatalom természete az évszázadok alatt nem sokat változott... hiszen még a múlt század második felében is nagy buzgalommal emelték hazánkban a várfalakat, igaz, akkor már csak katonai erődítések céljára. Péter, 1225-ben Visegrád várnagya — és egyben Pilis vármegye főispánja — már felpanaszolja urának az engedetleneket, amint ezt tette 1461-ben Csőri Miklós is, Csővár kapitánya, úgy vélve, a legfelsőbb akarat majd engedelmességre bírja az ellenkezőket. Mi módon? Sejthetjük. Talán abból is, hogy már 1240-ben királyi rendeletet kellett kibocsátani (IV. Béla) a vár(szolgáló)népek megtold- hatatlan kötelességeiről, terheik ugyanis elviselhetetlenné sokasodtak kisebb és nagyobb parancsolóik kéftye-kedve nyomán. Arra persze csak a kort kutató szaktörténész tudna felelni, mi volt — ha volt — az eredménye a királyi akaratnak... Burgfriede. Ezt, azaz várbékét óhajtott századokon át az alattvaló, tehát azoknak a szabályoknak az összességét, amelyek meghatározzák, kinek mi a kötelessége, s kinek mi a joga. Manapság sem lenne felesleges egy ilyen burgfriede némely „várakban” ... mert, amint eleink tartották, egy szikra várat gyújthat. Akik ezt nem tudják, azt sem értik, hogy azé a vár, kié a mező. Persze el ne feledjük, nyúl- vitéznek bokor a vára, ámde ne tegye ez elbizakodottá a parancsolókat, mert baj a várban bízni, nem katonáiban. Új erősségekre, várakra várva vajon ma kinek mi jut e bölcsességekből az eszébe?! Eleink ugyanis azt is tudták: a bölcsesség vénebb a visegrádi várnál, a butaság meg Attila sátránál... Mészáros Ottó Gyermekkezek remeke a homokvár. Áll is, míg nem jön egy kamasz, s lakli léptekkel szétdúlja. Kicsiben a történelem. Mert mennyi remeke állt a felnőttkezeknek! S morajló csatákban miként dúlták szét azokat marcona laklik, ilyen-olyan vitézek. Messzi-messzi időkben élt elődeink is már erősségekben, várakban vélték megőrizni, megtartani biztonságukat. A múlt század közepén a történészek a megyében hat ún. pogányvárat (honfoglalás előtti erősséget) tartottak számon: Bag, Gomba, Jenő, Sarlósár, Tete, Tinnye. A kutatások újabb másfél évszázada tovább gyarapította a sort. Fény derült a váci pogányvár létezésére, Tápióbicske határában a hármas földvárra — a területnek ma is Várhegy a neve az alföldi községben! —, a solymári, a tápiósági, a pé- celi erősségekre ugyancsak ráleltek a kései utódok. S ha például tudjuk, hogy a gombai leletek a pogányvárak régészeti kincsei között előkelő helyet foglalnak el, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy a váci pogány várat Varázshegyi Gusztáv irányításával kutatták meg, akkor már némi kóstolót kaptunk abból a sejtelmes világból, amely csupán a megyére korlátozottan is, a várakban, s a várak körül létezett. A vár a város csírája. Püspöki és királyi — megyei — Záporozott az ügyvéd káromkodása Szerencséden flótások? Pénteki számunkban Kérészéletű plakátok címmel közöltünk írást arról, hogy elmaradt a nyilvánosság a Zsámbéki művelődési házban tartott bírósági tárgyaláson. Egy négytagú banda ügyét tárgyalták, akik ez év februárjában betörtek a helyi ABC- áruházba. A tolvajokat meghallotta a közelben lakó Kiss Miklós ácsmester, értesíteni próbálta a rendőrséget, ám a betörők észrevették. Kegyetlenül megverték, megrugdosták és még át is hajtottak volna rajta gépkocsijukkal, ha nem feküdt volna olyan vészesen közel a falhoz. A zsámbékiakat érthetően felkavarta. megrázta az eset, az elkövetők borzalmas brutalitása, kíméletlensége. Nem ők kérték a helyszíni tárgyalást, hanem a bíróság. így volt praktikus, hiszen dr. Versits Piroska bíró látni akarta a helyszínt. Tehát a zsámbéki tárgyalás célja nem a példastatuálás, pláne nem a vádlottak pellengérre állítása volt. Magam egészen más ügyben járva Zsámbékon jutottam el a művelődési házba, ahol akkor már több mint egy órája kitartóan várakozott néhány tucatnyi ember. A bolthajtásos, öreg épület előcsarnokából kihúzódtak a napra a várakozók. — Ez küldött el minket a ... .-ba — mutat egy divatosan sportos öltözetű fiatal nőre az egyik várakozó. — Valamelyik bandataghoz tartozik. Ezek szedték le a tárgyalási plakátokat. Amaz meg — int egy középkorú asszony felé — azt ordítozta, hogy miért nem nyújtottunk elsősegélyt a sebesült embernek. Tudja, annak, akit az ő fia összevert. Vékonyka kis asszony — első pillantásra inkább kamaszfiúnak nézné az ember — bogárfekete szemű kislánnyal a karján jön ki a házból. Lelerakná a kicsit, az azonban fáradt. Dél felé jár az idő és ők már reggel kilenckor ott voltak, hogy láthassák a bizonyítási eljárásra kikísért vádlottat. Nincs tömeg a művelődési ház előtt. A tárgyalásról kirekesztett több mint száz zsámbéki hazament, de időnként jön valaki megérdeklődni, tart-e még a tárgyalás, lesz-e ítélethirdetés, és ha igen, nyilvánosan-e. így azután, amikor végre ebédszünetet rendelnek el odabent, és azzal jönnek ki az ügyvédek, hogy kettőkor ítélethirdetés lesz, percek alatt összeverődik a nép a művelődési ház előtt. Aki tűd, elszalad enni valamit. A vádlottak nem akarnak ebédelni, inkább a családtagokkal váltanak pár szót. A családtagok összeverődnek az előcsarnokban, ahová most már sok zsámbéki is behúzódik, hogy az elsők között mehessen majd be az ítélethirdetésre. Anyák, élettársak, barátnők, testvérek, nem tudom, csak sejtem. Félhangosan beszélgetnek, elszántak és ellenségesek. Különösen a nők. Egyikük azonnal „kiszúr”. Hangosan, hogy én is halljam, tesz egy megjegyzést rám a mellette álló nőnek. Hirtelen túl hűvösnek találom az előteret, kimegyek a napfényre. Zeng a tér. Az egyik vádlott ügyvédjétől hangos, aki fennhangon magyarázza: kisstílű bűnözők ezek, szerencsétlen flótások, akik csak azért loptak, hogy legyen mit enni a családnak. Az emberek döbbenten állnak, szólni sem tudnak. Ök ismerik a sértettet, tudják, hogy egy hónapig feküdt kórházban. Meg azután mindenki nehezen él mostanában, az ABC-t mégis legföljebb havonta egyszer fosztják ki. Inkább arról beszélgetnek, hogy az ügyvédek mire is építették fel a védelmet. Nevezetesen, hogy a betörésnek nincs köze a verekedéshez, ez két ügy. így a lopás lopás marad és nem rablás lesz, amely sokkal súlyosabb kategória. Ezek persze csak feltételezések, hiszen senki sem hallotta a védőbeszédeket. A bíró, dr. Versits Piroska kiküldi a kiskorúakat, mielőtt ítéletet hirdet. A karonülő gyerekekkel a nők beállnak az ajtóba. Hallani akarják az ítéletet, hiszen a párjukról van szó. Csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés miatt mérik rájuk a fegyházbüntetést. A másodrendű vádlott nyolc és fél évet, a többiek több mint hat évet kapnak. Az ötödrendű, szabadlábon védekező orgazda egy év két hónappal megússza, és két évre a kiskereskedői engedélyét is bevonják. Az anyák csendben sírnak, az egyik menyasszony hangosan zokog. A nagy hangú ügyvéd bejelenti, felmentésért kíván fellebbezni. A vádlottak arcát nem látom. De fejtartásukból ítélve farkasszemet néznek a törékeny bírónővel. A zsámbékiak csendben vonulnak ki a teremből. A nagy hangú ügyvéd dúltan távozik, miközben minősíthetetlenül káromkodik. A sértett nem jött el az ítélethirdetésre. M. K.
