Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-08 / 185. szám

1993. AUGUSZTUS 8., SZERDA 3 — Mi volt a szoknya alatt? • ' » * . Baj lesz, ha ismét az erőszak diktál Kinek hol dobog a szíve ? A piac színes kavalkádjá- ban feltűnően öltözött, közép­korú nő surran a standok kö­zött. Szoknyájába három szur- tos, félmeztelen gyerek ka­paszkodik — vegyél üveggolyót, vegyél vízipisztolyt — mon­dogatják. A nő nem győzi csi- títgatni gyerekeit, csak ismé­telgeti : várjatok, mindjárt lesz minden. Szétnéz, majd az egyik asztal mellé áll jó szo­rosan. Karján egy dzseki lóg, eltakarja a pulton katonás rendben sorakozó fehérnemű­ket. Egy kis ideig válogat, rtiajd gyorsan odébb surran. Az asztalon három bugyinak hűlt helye. Az árus nem veszi azonnal észre, később felesle­ges tolvajt kiabálnia. A nő továbblép, a három gyerek még mindig csimpasz­kodik. A tömegben kiszemel magának egy félig nyitott tás­kát. Belenyúl, valami vasta­gat keresgél majd egyetlen mozdulattal felemeli felső szoknyáját és az alsószoknya hatalmas zsebébe csusszan a buksza. A tolvaj lebukott, va­laki ugyanis észrevette az úgynevezett alsószoknyás trükköt és felszólította a nőt, hogy adja elő a pénztárcát az alsószűknyából. A fenti eset az ország egyik legnagyobb, úgynevezett KGST-piacán történt. A gyáli lengyel piac, ahová szép szám­mal járnak más nemzetiségű árusok is, úgy vonzza a bűnö­zőket, mint a mágnes a vasat. — Kezdetben, amikor még a vásár nem volt ekkora — mondta Kovács Antal tanács­fogva logikusan torkollott a Szálasi-féle nemzetpusztító diktatúrába. Arról azonban igen, hogy egy olyan kon­zervatív rendszerrel van dol­gunk, amely mindenképpen visszalépést jelentett az első világháborút megelőző libera­lizmushoz képest, sőt annak kifejezetten ellenfelévé vált. Es itt most hagyjuk a törté­nelemkönyveket, s beszéljünk a lényegről. Annak a rendszernek, amely keresztény-nemzeti kurzus­ként jellemezte magát, abban állott menthetetlenül retrog- rád volta, s egyútrüal az okozta a saját, s vele a nemzet tra­gédiáját is, hogy azt a prog­ressziót, amely az első vi­lágháború előtt igen tetemes erőt képviselt Magyarorszá­gon, meg akarta semmisíteni — sajnos nem eredményte­lenül. A rendszer önjellem­zését szolgáló két jelző a keresztény és a nemzeti a szabad gondolkodás, a libe­ralizmus, a szocialista törek­vések ellen szolgált védő­pajzsul. A progresszió elleni vád az volt, hogy az ország általános romlását, az ország 324 ezer négyzetkilométeres területének 93 ezer négyzet- kilométerre való csökkentését, az országvesztést a szabad gondolkodás, a liberalizmus, a liberalizmusból fakadó, il­letve a vele járó nemzetiet- lenség okozta. Ehhez a vád­hoz azután teljes természe­tességgel csatlakozott egy erőteljes nacionalizmus és antiszemitizmus. A magától adódó kérdés ugyanis így hangzott: vajon elnök —, akkor a zöldségpiacot lepték el az árusok. Azután kényszermegoldásként a sport­egyesület vezetőivel úgy dön­töttünk, hogy vasárnapon­ként a sportpályára és annak a közvetlen környékére is be­engedjük a piacot, bár igazi megoldást ez sem jelentett. Amióta itt ez a vásár, szinte alig múlt el tanácsülés anél­kül, hogy a testület ne törte volna a fejét valamilyen meg­oldáson — folytatta a tanács­elnök. — Mivel a községnek nem volt és ma sincs olyan belső területe, ahol egy nagy­méretű vásárteret lehetne ki­alakítani. Felmerült — és a többség szerint ez jelentené a végső megoldást —, hogy egy külső területre költöztetnénk az árusokat. Ha ez megtörtén­ne, akkor viszont jelentkezik a következő probléma: hogyan lehet, máj $ megközelíteni, hol parkoljanak majd az autók, il­lemhelyekre és egyébre is szükség lenne. Pénz viszont nem volt és most sincs ilyen célokra. Tehát ez a megoldás, ha jónak látszik is, még várat magára. Kovács Antaltól megtud­tuk, hogy a sportegyesület és a helyi tanács a rendőrséggel közösen már hozott intézke­déseket. A rendőrök segítségül hívták a megyei kapitányságot és a vám- és pénzügyőrség munkatárait. Szigorúbb lett az ellenőrzés, igazoltatás. A sportegyesület megpróbált úgy javítani a dolgon, hogy saját költségén bekerítette a pályát. — Mi örülnénk a legjobban kik a vétkesek a szabad gon­dolkodásért, a liberalizmusért, a szociális gondolat terjedé­séért? A válasz pedig így: nyilvánvalóan nem a magya­rok, hanem az idegen elemek, a svábok, a tótok, a zsidók stb. A dolog lényege tehát ez. Az 1867-es kiegyezéssel meg­indult Magyarországon egy nagyszabású gazdasági, poli­tikai, kulturális, szellemi fej­lődés, amely szellemi szem­pontból az első világháborút megelőző, úgynevezett másor dik reformkorszakban csú­csosodott ki. A második re­formkorszaknak olyan hatal­mas eredményei vannak, mint Bartókék világraszólóan mo­dern zenéjének, a. szintén vi­lág-, illetve Európa-szintű modern magyar társadalom- tudományoknak, a modern magyar képzőművészetnek, s persze nagyon is nem utolsó­sorban a modern magyar iro­dalomnak a megszületése. Az ellenforradalommal hatalom­ra jutó keresztény-nemzeti kurzus mindezt nem csupán negligálja, de kárhoztatja, s a magyarság hanyatlásáért bűnbakká kiáltja ki. Nem vé­letlen, hogy a magyar szel­lemi élet kiválóságainak tö­mege emigrál. Trianoni sokkhatás Magyarán: a Horthy-kor- szak olyan konzervatív for­dulata és olyan retrográd pe­riódusa a magyar történelem­— fejezte be mondanivalóját Kovács Antal —, ha sikerülne valamilyen megoldást talál­nunk. Az is felmerült, hogy végleg fel kell számolni a pia­cot, de ez — mindannyian tudjuk — nem olyan egysze­rű. Ügy tűnik, az olcsóbb áruk, a Magyarországon hiánycikk­nek számító műszerek, alkat­részek és egyéb hasznos dol­gok miatt nem csökken az ér­deklődés e vásárok iránt. Ad­dig, amíg pontot nem teszünk az ügy végére, a sportpályán belül az egyesület szedi a helypénzt, azon kívül pedig a tanács emberei bírságolnak a szabálysértők, rendbontók kö­rében. A tanácselnök tájékoztatója alapján tehát az sem elképzel­hetetlen, az így összegyűlt pénzt arra fordítják majd. hogy a község határán kívül egy, a célnak megfelelő piacot alakítsanak ki. Molnár Ildikó Glccsinvázió Lengyelországból (cím fölötti képünk) A vállalkozásbarát- politika csak hangoztatott szólam, a kisiparosok nem érzik a vál­tozást, sőt egyes intézkedések kifejezetten nehezítik tevé­nek, amely szándékoltan, vagy szándéktalanul is a modernizá­ciós folyamattal való szem­befordulást testesíti meg. Igazságtalanok lennénk, ha e konzervatív fordulat kibonta­kozásánál, a liberalizmusel- lenesség kialakulásánál nem vennénk figyelembe olyan té­nyezőket, amilyen például Trianon kiheverhetetlen sokk­ja volt. Egyúttal azonban azt sem hagyhatjuk figyelmen kí­vül, hogy a történelmi folya­matok mindig alternatív jel­legűek. Ugyanazon problé­mákra különféle reagálások lehetségesek. A kurzus politikájára igen különböző karakterű figurák nyomták rá a bélyegüket. Voltak köztük formátumos, sok progresszív törekvést megtestesítő politikusok is. Gondoljunk Bethlen István­ra, Klebelsberg Kunóra, Te­leki Pálra. A Horthy-rend- szer számos pozitív politikai megnyilvánulása fűződik ne­vükhöz. Csakhogy a sors­döntő fordulatnál soha nem az ő törekvéseik érvénye­sültek, hanem azokéi, akik náluk jóval kisszerűbbek, koncepciótlanabbak, nagyon egyszerűen-kifejezve: konzer­vatívabbak voltak. S hogy e sorsdöntő fordulóban ez utób­biak kerekedtek felül, az már a keresztény-nemzeti kurzus logikájából következett. Ab­ból a liberalizmusellenes, progresszióellenes logikából, ami a kurzus lényege volt, s amelynek hegemóniája miatt aligha lesz valaha is rehabi­litálható a Horthy-rendszer. Hovanyccz László Törvény még nincsen. Ké­szül a törvényjavaslat, a szep­temberben az Országgyűlés ülésére benyújtandó tervezet jelenlegi munkacíme: A ter­mőföld tulajdonjogi kérdései­ről. Ez a tervezet kétségtele­nül meglehetősen távolra ke­rült attól a sommás követe­léstől, amelyet a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt eredeti — azóta több átalakításon túljutott —• agrárprogramjában így rögzí­tettek: „A parasztoktól elvett földet nekik, illetve törvényes örököseiknek — amennyiben ezt igénylik — vissza kell ad­ni. ” A másik szakasz: „Az 1947 nyarán befejeződött föld­osztás időpontjának megfele­lő tulajdonlási állapothoz kell visszatérni.” A szóban forgó tervezet tehát eléggé távolra került ettől, ám még mindig túlságosan közel van ahhoz az ingoványhoz, amelyet a követ­kezmények eléggé nem elem­zett sokasága alkot. Kérdés tehát, a parlamenti vita nyo­mán lesz-e törvény, s ha igen, akkor az milyen lesz? 44 ezer új gazda Csupán utalásként két, ve­szélyes gyúanyagot rejtő kér­déskör. Az egyik látszatra fo­galmazásbeli. A föld vissza­adása azoknak, akik megmű­velik, illetve akik a megmű­veléséről gondoskodnak, ko­rántsem szófűzési eltérés, ha­nem döntő tartalmi problémát takar. A másik kérdéskör az arra való válasz, vajon a föld­jüket visszaigénylők és -ka­pók, tehát egyéni gazdákká válók miféle társadalombiz­tosítási rendszerbe illeszked­hetnek be, miként őrzik meg (veszítik el?) eddig, tsz-tag- ként szerzett jogaikat. Villanásnyi fény ez abban a kérdésőserdőben, amely a föld­kérdés köznapi nevet viseli kenységüket — mondotta Ku- rucz Zsigmond, a KIOSZ el­nöke azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt napokban a kisipa­rosok érdekvédelmi szer­vezetének vezetői igyekeztek meggyőzni a kormányt köve­teléseik jogosságáról. Ennek érdekében felkeresték hivata­lában a pénzügyminisztert és tárgyaltak az Ipari és Keres- kede’mi Minisztérium helyet­tes államtitkáraival is. A kisiparosok „legfrissebb" gondja, hogy bevezették a nyugtaadási kötelezettségét. Főként a kistelepüléseken, a munkaviszonyuk, nyugdíjuk mellett dolgozó mesterek te­vékenységét visszaveti a szá­mukra bonyolult adminiszt­ráció,' sokan éppen emiatt szüntették meg iparukat. Kö­vetelik azt is, vezessék be is­mét a korábban jól bevált adóátalány intézményét, ez ugyancsak a bürokráciát csök­kentené, és nem terhelné a kisiparosokat fölösleges plusz­munkával. Ezt elsősorban az egyedül dolgozó iparosok sür­getik. Számuk meglehetősen nagy: a 170 ezer kisiparos, mintegy 65-70 százaléka mű­ködik alkalmazottak nélkül. Számos problémával küzde­nek azok is, akik viszont több alkalmazottat foglalkoz­tatnak. ök azt szeretnék, ha vállalkozásuk bővítése érde­kében adómentesen tartalé­kolhatnák beruházási célú jövedelmüket. Ez biztosítaná, hogy a korszerűtlen kisüze­mekből rövid időn belül mo­dern, kis- és középméretű ma­gáncégek fejlődhessenek ki. A kisiparosok javaslataikat — vállalkozásélénkítő cso­magtervként — eljuttatták a kormányzatnak, és azt remé­lik, hogy rövidesen kézzel­fogható, a kisiparosok hely­zetét javító és a vállalkozáso­kat valóban fellendítő intéz­kedések születnek. napjainkban, s amely szilárd talpköve lehet a Magyar Köz­társaság gazdasági rendjének, ám lehet olyan lavina is, amelynek sodrása mindent maga alá temet. Talán nem felesleges emlékeztetni rá: a megye mezőgazdasági kere­sőinek a negyven százaléka volt teljesen föld nélküli — cseléd és napszámos — abban a történelmi pillanatban, ami­kor eldőlt az ezeréves per és megkezdődött a földosztás. A megyében a földhöz juttatot- taknak a száma 43 953 fő volt — becslések szerint a hozzá­tartozókkal együtt ez kétszáz­ezer ember! —, akik 150 ezer holdat vehettek birtokukba. S nem feledkezhetünk el arról sem, amiről pedig napjaink­ban szinte szó sem esik: a me­gyében a földosztással párhu­zamosan 6326 család jutott házhoz és majdnem 15 ezren házhelijhez. Ezeknek a birto­koknak a tulajdonlapi rende­zése hosszú idő alatt ment végbe, azaz, ha az 1947-es ál­lapotot tekintenénk (tekint­hetnénk) mérvadónak, akkor a 15 ezer házhely (és mindaz, ami ma rajta áll?) sorsa is kétségessé válhat. Adatok, tapasztalatok, véle­mények gyűjtése közepette, a pró és kontra oldalon állók­kal beszélgetve, arra a furcsa következtetésre kellett jut­nom, hogy nem az alapkérdés­ben gyökerezik az ellentét, ha­nem a hogyanban, azaz az alapkérdés megoldásának mód­szertanában. Abban ugyanis nincsen vita, hogy aki tulaj­dont vesztett, annak kártala­nításra teremtődött igénye. A kétség ott van, hogy ennek az igénynek a kielégítése közben nem jön-e létre olyan, tulaj; doni helyzet, amely a földet" beláthatatlan spekulációk tár­gyává teszi, s ugyanakkor el­lehetetleníti a mezőgazdasági termelést? Ez a veszély reá­lis. Már napjainkban talál­kozhatni a megyében speku­lációs törekvésekkel, aligha véletlenül az agglomerációs övezet településein, ahol egy parcellázással tekintélyes va­gyonra váltható át a szülői (nagyszülői?) örökség... A minden megkötöttség (pl. művelési kötelezettség) nél­kül visszaadott földtulajdon ugyan politikai kortesfogás­nak tetszetős, a gazdasági ésszerűség mérlegén azonban képtelenségnek bizonyul. Voit (lesz) törvény Szakemberek számításai sze­rint a megye szántóterületé­nek legkevesebb tíz százalé­ka (29 ezer hektár!) válhat­na így átmenetileg már az első lépcsőben (egy, két, há­rom esztendőre?) parlaggá, s más művelési ágakban (kert, gyümölcsös, szőlő) ennél is rosszabb helyzet teremtődhet­ne. Érdekes és elgondolkoztató tapasztalat: a nagyüzemekben sokkal, de sokkal kevesebb a helyből (a tagok sorából) je­lentkező a földtulajdonra, mint a külső! A mezőgazda­sággal régóta nem vagy egy­általán nem foglalkozók gyor­san gyarapodó földigénylő- csapatában azok vannak több­ségben — és ez a megye kü­lönböző tájain megegyező ta­pasztalat —, akik a vissza­szerzett tulajdont bérbe ad­nák, illetve eladnák, de ma­guk nem kívánnak mezőgaz­dasági termeléssel foglalkoz­ni. Velük szemben viszont ott áll azoknak a szövetkezeti ta­goknak a serege, akik föld nélkül lettek tagok a közös­ben, s akiknek senki sem garantálhatja, birtokhoz jut­nak. A felosztható földek és a településenként összegeződő igények ugyanis nincsenek (nem lehetnek) arányos pár­ban, az eltérések kiegyenlít- hetetlenek. Ha megint az erő­szak diktál — még ha tör­vénynek is nevezik ezt az erő­szakot, hiszen annak idején is volt hatályos törvény a földtulajdon erőszakos átren­dezésére —, akkor a régi igazságtalanságok helyére újak lépnek, ennyi történik és nem több. Ez pedig hasznot senkinek sem hoz, kárt annál többet okoz... ! Éles különbséget kell tehát tenni — és ennek bizony ke­vés nyomát leltem az érde­kelt és ellenérdekelt feleknél £r- á földtulajdonlás átalakí­tása, korszerűsítése, és a volt földtulajdonosok reha­bilitációja, kártalanítása kö­zött. A paraszt tudja Szépen hangzik a Kisgazda- párt politikai nyilatkozatának az a mondata, amely szerint „A Kisgazdapárt szíve vidé­ken, a magyar faluban do­bog.” Nincsen okom kételked­ni ennek a hangzatos jelszó­nak az őszinteségében. Amint abban sincsen okom kételked­ni, hogy a magyar paraszt szí­ve a helyén van, azaz nem tesz olyat, ami a józan ész és a gazdálkodási ráció ellené­ben volna, s még kevésbé en­ged olyasmit tenni másoknak. Ha persze rábízzák a magyar parasztra azt, ami az ő szíve joga. Mészáros Ottó Ő MONDTA Hatalom Nem csekélység! Három teljes oldalt szentelt annak az interjúnak a Világ (90/31.), amelyet Szűrös Má­tyással, a Parlament szo­cialista párti alelnökével készített Kerekes Béla. A nagy terjedelmű anyagban persze seregnyi téma merül fel, s megtudhatjuk — nem először —, Sz. M. milyen kö­vetkezetesen harcolt a ha­talomban a hatalom ellen, talán éppen azért, mert mint mondotta, „nem va­gyok szerelmes a hatalom­ba”. Némi profánsággal azt Is írhatjuk, hogy Sz. M. min­den szinten szinte mindent elkövetett, hogy a mai helyzet bekövetkezzék, bár igaz: „Ma még egyelőre nem látom tisztán, hogy a születő új rendszer milyen arculatú lesz.” Nincsen egyedül! Sőt! Esetleg a nagy tömegben eltéved­het ... Talán-talán még­sem következik ez be, mert Sz. M. óvakodik a tisztség rejtette szédülettől. Telje­sen levett a lábunkról ben­nünket, amikor így érvelt: „ ... mint mondtam, nem vagyok szerelmes _ a hata­lomba. Sőt. Én —‘ ha tehe­tem — mindig magam ve­zetem az autómat, és adok arra, hogy a feleségem ne a szolgálati Mercedesszel jár­jon bevásárolni”. A szenzációs megoldások, lám, milyen egyszerűek! Az ember maga vezeti a kocsi­ját, nem engedi, hogy a fe­lesége „a szolgálati Merce­desszel” járjon bevásárolni, s máris megóvta magát a hatalom igézetétől, mámo­rától, egyáltalán attól, hogy beleszerelmesedjen a hata­lomba. Tagadhatatlan: mil­liók és milliók vannak azok. akik még a saját au­tójukat sem vezetik (mert nincsen nekik, mert nem telik rá), s akiknek a fele­sége amúgy gyalogosan (üs­se kő: kerékpárral) jár be­vásárolni. Igaz, ez utóbbi milliók semmiféle bizonyí­tékanem vélnek felfedez­ni ebben az állapotban, ha­nem természetesként élik meg azt: ez a sorsuk. Eszükbe sem jut, hogy ez a sors akár erény is lehet, na persze akkor, ha van mitől (miből) megtartóztatniuk magukat... KLIENS A vállalkozásbarát politika Csak hangoztatott szólam

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom