Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-30 / 203. szám
1990. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK Törvénymódosítás előtt Nők mundérban? Sérti az állampolgári jog- egyenlőséget, hogy a nőkre nem vonatkozik a hadkötelezettség — jelentette ki Mécs Imre (SZDSZ), az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén, szerdán délelőtt a Parlamentben. Hozzátette: érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy miként lehetne az alkotmányban szereplő állampolgári jogokat összhangba hozni majd az új honvédelmi törvénnyel. Véleménye szerint a nők — az édesanyákat kivéve —• jelentős segítséget nyújthatnának szolgálati idejük alatt a társadalom szociális gondjainak megoldásához. A hölgyek természetesen csak fegyver nélküli szolgálatra lehetnének behívhatok — tette hozzá. A javaslattal végül nem foglalkozott érdemben a bizottság, mert egyelőre csak a honvédelmi törvény módosítását tárgyalták. Ennek lényege, hogy 18 hónapról 12- re csökken a fegyveres szolgálat ideje, 18 hónap lesz a fegyver nélküli, s 22 hónap a pu.yári szolgálat. Sűrű program a Parlamentben Kötélhúzás — döntés nélkül Kisebb viták után két nagykövetjelöltnek nagy szavazat- többséggel, másik két leendő misszióvezetőnek pedig egyhangúlag szavazott bizalmat szerdai ülésén az Országgyűlés külügyi bizottsága. Dr. Kulcsár Kálmán kanadai, Varga György író műfordító csehszlovákiai nagyköveti jelölését erősítette meg a bizottság. Egyhangú támogatást kapott Benyhe János brazíliai és Kopányi Vilmos mexikói nagyköveti jelölése. A bős—nagymarosi építkezés leállításának nemzetközi jogi vonatkozásait tárgyalta a Parlament környezetvédelmi bizottsága, de állásfoglalása csak mára várható. Valki László professzor felkért szakértőként elmondta, hogy a súlyos károkat okozó építmény létrehozására — a meglévő szerződések ellenére — nem lehet kötelezni a kormányt. Ha a tárgyalások nem járnak eredménnyel, kezdeményezhetünk ismételt tárgyalásokat, de egyoldalúan is fel lehet bontani a szerződést, sőt a két fél által választott nemzetközi bizottságot fel lehet kérni a döntésre, illetőleg a Hágai Nemzetközi Bírósághoz lehet fordulni. A Duna elterelése a határ egyoldalú megváltoztatását eredményezi. Jogilag kiSZAJTATVA Háromféle forint Tucatnyi oka lehet (van) annak, miért van ügy, ahogyan van. Csakhogy kéttucatnyi oka adható (létezőként) annak, miért van rosszul az, ami van. Mármint ami a földadónál van. Szájtátva hallgatom ugyanis az éppen földügyben tárgyaló illetékeseknek a véleményét pró és kontra, miért jó, miért rossz ... Tagadhatatlan : laikus észszel felfoghatatlanul faramuci helyzet. Ugyanazért a hektár földért más adót fizet az egyéni gazdálkodó — aki eddig sem volt jelentéktelen tényező a megyében, hiszen a kisegítő és egyéni gazdaságok földterülete 60 ezer hektárnyi ma már —, másként adózik a termelőszövetkezet vagy az állami gazdaság, s megint másként az, aki tartósan bérbe vett — állami gazdasági, termelőszövetkezeti, tanácsi — földön termel. Az a háromféle forint persze gazdasági képtelenség, az ilyen képtelenségeknek az elviselésében azonban már nagy a rutinunk. Kérdés persze, ez a nagy rutin — s még inkább a sokféle képtelenség — mibe kerülhet a társadalomnak? Sokba, nagyon sokba. Lapunk hosszú évek óta bírálója annak a gyakorlatnak, amely nem tulajdonított különösebb jelentőséget az ilyen ellentmondásos helyzeteknek, a háromféle forintnak, amely úgy félt a szektorsemlegesség elvétől. mint ördög a tömjén- füsttől. Bíztunk benne: a tulajdonlás alapvető kérdéseinek napirendre tűzése, a földtulajdonreform változást hoz ebben a tekintetben is. Amit hallani, az nem valami biztató! A jelek szerint maradna a sokféle forint, csak éppen most másfajta elosztásban, másfajta nem szektorsemlegességben . .. Ami tehát ugyanaz a fából vaskarika, csak éppen átfestve valamilyen új színre. A megye 530 ezer hektárnyi termőterülete akkor szolgálná igazán a tulajdonosokat is, a társadalmat is, ha a tulajdonlás sokszínűvé válásával egy időben éppen hogy uniformizálódna az adózás mikéntje. Mert amíg ugyanaz a hektár föld így is, úgy is, amúgy is adózhat, addig nehéz lesz eldönteni, a föld és ami terem rajta, az valójában mit ér. MOTTÓ zárt, hogy a csehszlovák fél ezt a lépest egyoldalúan megtegye. A költségvetési adó- és pénzügyi bizottság gazdálkodószervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról szóló törvénymódosításról, valamint az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásának kérdéséről tárgyalt. A gazdasági bizottság ülésén élénk vitát váltott ki Dragon Pál (FKgP) és Török Ferenc (SZDSZ) képviselők módosító indítványa a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvénnyel kapcsolatban. Lényege, hogy a szövetkezetekből a vagyonnal együtt történő kizárás lehetőségét a jelenleginél egyszerűbb módon kell biztosítani, és a jóváhagyáshoz legyen elég a tagság felének részvétele a közgyűlésen. A bizottság nem fogadta el a javaslatot. Az illetékes parlamenti bizottságok a nagyszámú módosító javaslat megvitatásával nem végeztek szerdára, ezért az eredetileg tervezettnél kevesebb törvényjavaslatot tűzhetett napirendjére Dörnbach Alajos elnökletével az Országgyűlés rendkívüli ülése szerdai munkanapján. A képviselők elsőként a kormányzati munkamegosztásról szóló törvényjavaslat hétfőn félbeszakított általános vitáját zárták le, majd a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslatról tárgyaltak, de erről nem sikerült dönteniük. A kormánypárti frakciók ugyanis azt szorgalmazták, hogy zárják le a törvénytervezet általános vitáját, az ellenzéki pártok képviselői viszont ezzel nem értettek egyet, mondván: ez esetben nem lenne lehetőség újabb módosító indítványok beterjesztésére. A javaslat — értékelve a polgármesteri pozíció súlyát — az állami felső szintű vezetés jövedelméhez közelítő javadalmazásra ad lehetőséget. A tervezet elsődleges alapelve, hogy a polgármester kizárólagos munkáltatója az önkormányzati testület, s tőle ne csupán jogi, hanem egzisztenciális függőségben is legyen. Az önkormányzati bizottság előadója, Böröcz István kijelentette, elfogadták: amennyiben a leendő polgár- mester munkaviszonya a helyi önkormányzati képviselő-testület megbízatásának lejártát követően az új polgármester megválasztásával szűnik meg, akkor ne három, hanem hathavi alapbérének megfelelő összeg illesse meg. Az összeférhetetlenségi szabályokkal kapcsolatban az a bizottság álláspontja, hogy a polgár- mester pártban ne viselhessen tisztséget, és ne lehessen országgyűlési képviselő. A bizottság kisebbségi álláspontját ismertető Kóródi Mária (SZDSZ) szerint a törvényjavaslat a tárgyalásra teljességgel alkalmatlan, mert nem kellően kidolgozott feltétel- rendszer alapján készült. A kormánypárt és az ellenzék közötti kötélhúzást tovább bonyolította az önkormányzati bizottság jövő hétre tervezett franciaországi utazása, amely veszélyeztette volna a módosító indítványok feletti bizottsági állásfoglalást, s döntésképtelenné tenné a Parlamentet. A felszólalók azon a véleményen voltak: a bizottság vagy mondja le vagy halassza el az utazást, hogy mielőbb és zökkenőmentesen sikerüljön megalkotni az ön- kormányzati választásokat alapvetően befolyásoló törvényt. Talpra álle a váci fonógyár? Ráfáztak, pedig meleg a helyzet Néhány hónappal ezelőtt örömmel adtak hírt arról, hogy a váci fonógyárban izraeli tökével megalakították a Master Piece Kft.-t. A szakembereknek az volt a véleménye, itt lesz Európa egyik legkorszerűbb fonodája. Az eltelt félév alatt aztán nagyot változott a világ. Az ott dolgozók azt rebesgették, hogy a vállalkozás pénzügyi gondokkal küzd, kevés az alapító törzstőke. Hat hónap alatt a veszteség is tetemes lett. s augusztus 23-án Na- ményi Péter ügyvezető igazgató is lemondott tisztségéről. A kft. ügyeiről már nem akart nyilatkozni, úgy vélte, a lemondás után ez nem lenne tisztességes. Ezért a Masterfil — a vegyes vállalatot a kft. tulajdonjogának 57 százaléka illeti meg — megbízott vezérigazgatóját, a felügyelőbizottság tagját, Bakonyi Györgyöt kérdeztük meg, bajba jutott-e a Master Piece? NAGY MÍNUSZ — Vácon 50-es és 60-as finomságú fésűsfonal készül, s úgy terveztük, hogy évi kétezer tonnát dobunk a piacra. A felét a hazai kötőipari vállalatoknak adtuk volna el. A kötöttárugyárak fizetési gondjai miatt azonban inkább az olcsóbb, durvább fonalakat keresték. Ezért ez az üzlet ugrott. Mire a tőkés piacra eljutottak a kiajánlásaink, több hónap eltelt. Volt egy olyan időszak, amikor csak termeltünk, de árbevételünk nem volt. Közben a rövid lejáratú hitelek kamata is egyre emelkedett. Az indulási nehézségekkel számoltunk, de tény, hogy ekkora mínuszt nem vártunk. O Pontosan mennyi a kft. vesztesége? — Az első nyolc hónap után nem készítettünk mérleget, becslésem szerint 50—70 millió forint lehet. Ezzel együtt a kft.-nek mindig volt alapanyaga, s bérfizetési gondjaink sem voltak. A veszteségeket eddig ugyanis a Masterfil fedezte. dén a butiksor fosztogatói okoznak gondot a kereskedőknek és a hatóságoknak egyaránt. A január óta tevékenykedő rendőrállomás személyzete teljes erőbedobással küzd, hogy kivédje, megelőzze az alvilág mind erőteljesebb támadásait. Már körözik a maglódi lakás- betörések tetteseit (kétszer két óra alatt történt meg a felderítés), s a péteri autófosztogatókat is elkapták. A gyöm- rői besurranó tolvaj előzetes letartóztatását azonban nem hagyta jóvá a bíróság, részben a megfelelő indokok, illetve bizonyítékok hiánya miatt. Ijesztő a dologban, hogy a be- surranót sokan ismerik a helybeliek közül, de rajtakapni mégsem sikerült, mert nem rombol, nem gyújtogat, nem erőszakoskodik, s szinte nem is hagy maga után nyomokat. A temetőfosztogatás felderítése eredményre vezetett, mert 270 bűncselekményt sikerült bizonyítani. Az iskolákat és tanácsi intézményeket meglopó két banda, s vezetőjük, (gúnynevén) az igazgató, is kézre került. Jól szervezett társaság volt. Amíg az egyik csoport idehaza tört be, szerte az országban s Erdélyben terítette az árui, addig a másik banda Budapesten rabolta ki az iskolákat és más gyermekintézményeket, s Gyomron értékesítette az elorzott műszaki cikkeket. Vagy két tucat gyöm- rői lakos az igazgató és bandája szerzeményeinek megvásárlásával orgazda lett. Egy másik banda illegálisan beszerzett valutából nyugati gépkocsikat hozott be az országba, mégpedig rokkant emberek nevén, hogy vámkedvezményt kapjanak, illetve szociális támogatást. Olyan rokkant embert is kihallgatott a rendőrség, akiről kiderült, fenyegetéssel vették rá, hogy írja alá a kedvezményeket igénylő kérvényt. A tisztességes állampolgárokra leeselkedő veszélyre jellemző, hogy január óta ötszáz bűncselekmény, illetve vétség miatt rendelt el nyomozást a rendőrállomás parancsnoka, s negyven gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba. A veszély azonban nem csökken, hiába a gyömrői rendőrök országosan is kiemelkedő (több mint hetvenszázalékos) bűn- felderítési eredménye. Utazó bűnözők bandái Az utazó bűnözők egyre nagyobb távolságokról keresik fel a monori körzetet, így Sülysápot, Úrit, Mendét, Gyomrot, Maglódat és Ecsert is. Leggyakrabban Budapestről, Dabasról, Ócsárol, Isaszeg- ről, Máriabesnyőről, Egerből. Gyöngyösről, Miskolcról, sőt még a Vas megyei Vépről is visszalátogatnak a fél évtizeddel korábban Gyömrőn vagy környékén lakó, vagy foglalkoztatott emberek, akik manapság koncentrált támadást intéznek elsősorban az intézmények és kereskedelmi egységek ellen. Aszódi László Antal Ki emlékszik már az igazi kenyérre... Drága lenne a nosztalgia Manapság divat a nosztalgia. Zenében, filmekben, múltba veszett mesterségek, szokások feltámasztásában. Nemrég az egyik Pest megyei kisközségben járva idős parasztasszony újságolta, hogy ha lesz ereje és gabonája, akkor ismét begyújt a régi sütőkemencébe, mert a mai kenyérárakkal egyre nehezebb lépést tartani. Gabonát is említett. bízván abban, hogy azt a kétholdnyi szántóföldet, amit egykoron a párjával együtt műveltek, rövidesen visszakapják, s azt bérbe adva meg- műveltetik. Annyi búzát és az állatok etetéséhez szükséges szemes takarmányt kapnak majd, amiből gondtalanul megélnek, hiszen ők már túl a hetedik X.-en, kevéssel is beérik. Leves és hús Mind több helyről hallani, hogy ismét lesznek olyanok, akik a kenyérnekvalót otthon dagasztják, és esetleg a pékségekben süttetik meg. Míg megint mások az otthoni vén kemencébe fűtenek be, mondván, annyi forgács, kukoricaszár vagy csutka mindig akad a ház körül, amivel fel lehet izzítani a kemencét. Amikor ezekről a próbálkozásokról beszámoltunk Polgárdi Józsefnek, a Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalat igazgatójának, az első reagálása az volt, hogy mai modern világunkban bizony furcsa lenne, ha ismét divatba jönne a kora hajnali befűtés a kenyérsütéshez. Amikor pedig arról értesült, hogy elképzelhetően újfent lesznek olyanok is, akik netán lisztet visznek majd a pékhez, s azért kenyeret vagy aprósüteményt kérnek, bizony elmosolyodott, s úgy válaszolt, hogy az már az illetőnek nem érné meg. Adatokkal érvelve támasztotta alá, hogy az áremelkedések ellenére még mindig olcsóbb, ha az üzletekben vagy a sütödék mintaboltjaiban vásárol a lakosság, mintsem úgymond, engedve a nosztalgiahullámnak, a hajdan volt kenyérsütések technikáját kívánnák ismét gyakorlattá tenni. Magyarországon napjainkban bőven tíz forintot költ egy állampolgár kenyérre vagy péksüteményre. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindez az egy napra kivetített élelmiszer-kiadásainak az egyha- toda, maximálisan az egytize- de. Ezek az arányok akkor kedvezőek igazán, ha a kenyér árát egy gombóc fagylalt vagy netán eay pohár üdítő árához hasonlítják. Egyébként, hogy valaki liszttel fizessen a kenyérért, annak is megvannak a játékszabályai. Például az. hogy 1 kiló kenyérért, mondjuk, 1 kiló 30 deka lisztet ad, s ezenfelül megfizeti a munkaköltséget is. És máris többe került, az ismert szólásmondást idézve, a leves, mint a hús! Mintaboltok A Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalatnál szeptembertől emelik a kenyér árát. Náluk az áremelés 11 és fél százalékos, tehát alatta marad az országos, már érvényben lévő 12,7 százalékos áremelkedésnek. Az igazgató azt is elmondta, hogy 26 sütödéjük és 47 mintaboltjuk van. Ezekben az üzletekben a házikenyeret 20 forintos kilónkénti áron értékesítik, de a kereskedelmi bolthálózatban már 23 forintért juthatnak hozzá a vásárlók. Ez a sütőipari vállalat területileg 400 ezer ember számára készíti termékeit. Közülük legalább 100 ezer az, aki a mintaboltokban vásárol. Nekik tehát mindenképpen megéri ez a fajta kenyérbeszerzési mód. Sütödéi fogás Aki a régi idők kenyerét kívánja fogyasztani, az ma mindenképpen ráfizet. A lisztek minősége, sikértartalma néhány évtizeddel ezelőtt olyan volt, hogy az abból készített kenyér akár egy hétig is megőrizte minőségét, fo- gyaszthatóságát. Ennek titka: a kenyérkészítéshez burgonyát is használtak. Napjaink energiaárai, és az adalékanyagok ára már nem teszi lehetővé az olcsó kenyérhez jutást. Polgárdi József befejezésül utalt arra, hogy például a szomszédos Ausztriában, az Alpok vidékén élők előre elkészített keverékanyagokbál készítik a kenyeret. Ehhez már nem kell mást hozzáadni, mint a vizet és élesztőt meg egy kevéske szintetikus anyagot. Ott a magángazdaságokban vagy panziókban a tulajdonosoknak érthetően maximálisan megéri, ha házilag készítik el a család vagy a vendégek kenyerét, illetve péksüteményét. Erre a sütödéi fogásra a hazai sütőipar is felkészült. A lényeg azonban változatlanul az, hogy legyen elegendő liszt, s abból a pékek ízletes, jó kenyeret süssenek. Talán a kis magánpékségeknek ez sikerülni fog. (gyöcsi) VAN RENDELES O Mi történt augusztus 22- én? — Egész napos ügyvezetői taggyűlést tartottunk, amelynek végén Naményi Péter lemondott. Ha egy vezető maga sem bízik abban, hogy a kitűzött feladatok megoldhatók, jobb, ha átadja a helyét, mert a fásultsága a kollégáira is átragadhat. A taggyűlésen meghatároztuk, hogy a veszteség év végéig már nem növekedhet, s jövőre némi nyereséget is el kell érni. A megrendelések most már biztosítottak, a jövő év első negyedére is kötöttünk üzleteket. Főleg a német és angol területre exportáljuk majd a fonalat. Úgy ítéljük meg, hogy ez a piac fizetőképes. Természetesen a hírnevet meg kell szerezni, s akkor magasabb árat is kaphatunk. Kétezer tonnával számolva, az árbevétel így is elérheti a nyolcmillió dollárt. JOVGRE JOBB O Közben azonban a gépvásárlásra felvett bankkölcsönt is törleszteni kell. — ötszáz millió forintnak megfelelő hitelt vettünk fel svájci frankban, s az árfolyam- változások miatt ez időközben 650 millióra növekedett, s a kezelési költség sem lett kevesebb. Ennek ellenére úgy véljük, hogy jövőre 10-15 százalékos nyereséget érhetünk cl, ami kompenzálhatja az indulási veszteségeket. A vegyes vállalatok öt évig adókedvezményt kapnak, így az elkövetkezendő három évben még lesz lehetőségünk az üzlet felfuttatására. A technika korszerű, s a kft. 220 ezres bér- színvonala sem megvetendő. Elképzelhető, hogy az üzletbe újabb partnereket vonunk be, s a kft.-t részvénytársasággá alakítjuk. O A nehézségeket látva a kft. külföldi partnere nem akart kiszállni a vállalkozásból? — Nem, ők is bíznak abban, hogy a kft.-nek sikerül egyenesbe kerülnie. H. £. LESZ\EK-E BENZINKUTAK? A 0—8-as szisztéma Egyelőre szünetelnek a tárgyalások az Áíor és a Kuvait Petroleum International közötti vegyes vállalat létrehozásáról, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyik fél is elállt volna együttműködési szándékától — mondta Sokorai István, az Áfor Ásványolajforgalmi Vállalat vezérigazgatója. Az Áfor, a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat, valamint a Kuvait Petroleum júliusban írták alá a szándék- nyilatkozatot, de közbejött azonban az iraki—kuvaiti konfliktus. Mindenesetre az eddigi tervek szerint a Kuvait Petroleum és az Áfor — a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével — 17 Áfor-töl tőállomást korszerűsítene. alakítana á( a Nyu- gat-Európá'oan ismert és elterjedt 0—8 benzinkút szisztémára. Az Áfor adná apportként a 17 töltőállomást. * 1