Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-24 / 172. szám

1990. JCLIUS 24., KEDD A gyurgyalagot is elűzték Ne öljétek meg az orchideákat — Óvatosan, s ha lehet, némi mégilletödéssel üljön abba a fotelba, nemrég egy szarmata hadvezér ült azon a helyen. A fenti intelem Stavinonvszky Győzőék dabasi lakásán hang­zott el, egy meglehetősen XX. századi nappali szobában, s ha nem tudnám, hogy két komoly tanárember ül velem szemben, azt hinném, tréfálnak. Pedig nem tréfa, csupán a tények játékos közlése: az udvarukon végzett amatőr ásatások olyan tárgyakat hoz­tak a felszínre, melyek min­den kétséget kizáróan azt iga­zolják, ha nem is tegnap, de 500 és 800 közt szarmaták és kelták éltek ezen a környé­ken. Az asszonyaikat, lányo­kat ékesítő kalárisok néhány gyöngyszemét Stavinonvsz- kyék vigyázzák, bár van itt más vigyáznivaló is, amiket főleg a gyóni Paphegy körül bóklászva guberált Győző ta­nár úr. Ez utóbbiak szakszerű meghatározása: a nem forma­tartó kavicskultúrából szár­mazó pattintott kőszerszá­mok. — Ez például egy festékőrlő edény, melyben a totemjelek festéséhez szükséges anyagot őrölték — mutat egy furcsa alakú, hamutartóra emlékez­tető kődarabot a házigazda. — Ne vegye készpénznek — szól közbe a felesége. — Győző nem régész, az ő szak­területe a kémia és biológia. Nem szeretném, ha melléfog­na, ha kinevetnék a régészek. — Ön viszont történész ... — Épp ezért vagyok óvatos. Nem vétózom meg egyértel­műen a férjem feltételezéseit, de jobb, ha úgy fogalmazunk: egy sor fantáziaértékű fejté-- felezés meghatározásra vár a régészek részéről. Különben mutatok én ma­gának három olyan leletet, Szövetséggé alakult a honismereti mozgalom Nyilvántartásba vett történelem Országos Honismereti Szö­vetség néven, az új társadal­mi viszonyok adta lehetősé­gekkel összhangban szervező­dött szövetséggé a már eddig is nagy hagyományokkal ren­delkező honismereti mozga­lom. Az új szervezeti forma lehetővé teszi, hogy a mozga­lomban tevékenykedő hely- és üzemtörténet-írók, króni­kaírók, néprajzi, nyelvjárási és szociográfiai adatgyűjtő szakkörök, műemléki, múzeu­mi és természetbaráti körök és más hagyományőrző közös­ségek, lokálpatrióták munká­ját minden eddiginél jobban összehangolják. A szervezet ennek érdekében elhatározta, hogy nyilvántartást készít történelmi nagyjainkról, év­fordulóinkról, nemzeti erek­lyékről és a háborúk, szabad­ságharcok, forradalmak, vala­mint a fasizmus és a sztáli­nizmus áldozatai számára ál­lított emlékművekről, azért, hogy méltó megemlékezéseket szervezzenek. Felmerült egy évfordulónaptár készítésének gondolata is. Az Országos Honismereti Szövetség helyi szervezete — egyesületeket, társaságokat, szakköröket — a tagok ön­kéntes társulással alakítják. Küldötteik hozzák létre a me­gyei tagozatokat, bevonva a megyei intézmények azon képviselőit; akik a honisme­reti mozgalomban eddig is tevékenyen részt vettek. Jó példa erre a részvételre a Pest megyében évente meg­hirdetett krónikaíró-pályázat is, amely a népfront, a megyei tanács művelődési osztálya, a Pest Megyei Levéltár és a Pest Megyei Művelődési Köz­pont és könyvtár összefogá­sával jön létre minden esz­tendőben, és amelyre jelenleg is — akár nemzetiségi nyel­jen — még augusztus 31-ig pályázni lehet. Sz. K. melynek sem a korát, sem a rendeltetését ngm vonom két­ségbe. Mindhármat a Győző tanítványai találták, majd én kaptam ajándékba Győzőtől, nőnapra, névnapra, kará­csonyra. A tárgyak láttán az ember meghökken. Az én feleségem alighanem kidobna, ha név­napján egy „alig használt’’ török pipát tennék a virágok mellé. Stavinonvszky tanárnő nemcsak örült, de el volt ra­gadtatva. — Természetesen örültem — néz rám csodál­kozva, számára az az érthetet­len, hogy van olyan ember, akit hidegen hagy egy kétszáz éves füstölőszerszám. A török pipa terrakottából, a magyar párja agyagból készült, az utóbbi „csak” 120 éves. — Ez viszont minimum háromszáz — tesz elébem egy faragott elefántcsontot. — Egy török handzsár markolata volt, kútásás során került elő egy közeli tanyán. A talajból ítélve valamikor láp volt azon a vidéken, a handzsár tulajdo­nosa odaveszett a mocsárban. — Láp, mocsár Dabas kör­nyékén? — Manapság ez az egyik legvízszegényebb része az országnak. Stavinonvszky Győző térké­pet vesz elő a szekrényből, ■egy" 1860-äs1, katonái célokát szolgáló vízrajzi térképet. En­nek tanúsága szerint Dabast számtalan vadvíz, mocsár, láp, tocsogó vette körül, a mai víz­szegénység csak az 1913-as le- csapolással kezdődött, és 1950- ben végződött. Igaz, több ezer hold földet fordítottak termő­vé, de mint mindennek, ennek is ára volt. A talaj kiszáradt, a vegetáció és élővilág egy ré­sze kipusztult. — Többek közt az orchidea — sóhajt a tanár úr szomo­rúan. — Van, aki legyint, azt mondja, nekem ez a heppem, a vesszőparipám. Mi csak 1964-ben kerültünk Dabasra, mégis fáj az orchideák sorsa. Bennem az orchidea szó a trópusokat, a brazil Zöld Po­kolt asszociálja. Orchidea ma­gyar pusztán? — Egy alfaja, melyet szarvasbangónak neveznek. Csupán Dabas és Pécs kör­nyékén él, mifelénk mind ke­vesebb van már belőle. A nagyipari mezőgazdaság, illet­ve az ezen belüli szakszerűt­len talajmegmunkálás a halá­luk, beleértve a gyomirtók és egyéb vegyszerek hatását. Mutatok néhány fotót. Nézze csak: az a talaj, mely kiváló életfeltételt biztosított a szarvasbangónak, a kukoricát, napraforgót nem képes „eltar­tani”. Csak’ sínylődnek rajta a kultúrnövények, a föld ho­zama alig több, mint amit belevetettek. Ugyanez a hely­zet a szibériai nőszirommal és a kosborokkal is. Stavinonvszky Győző rohan, talpal, szeretné e ritkaságokat megmenteni. Sajnos, a város nem vesz tudomást az érté­keiről, nem akarja meghalla­ni a kétségbeesett kiáltást: emberek, ne öljétek meg az orchideákat! — Az állatvilág sem érde­kel senkit. Képzelje ezt a barbárságot! A Paphegy olda­lába, a gyurgyrlagfészkek tő- szomszédságába építették az agyaggalamblövö pályát! A gyurgyalag is magyar unikum, mi több, dabasi ritkaság. Volt. A lövések zaja elűzte a gyurgyalagpt, melyet más né­ven méhészmadárnak hívnak. A világ változik, egy sor jelkép már elvesztette vapy rövidesen elveszti eddigi je­lentőségét. Ilyenek a. címerek, az ország címerén túl a me­gyei és városi címerek körül is vihar dúl. Dabas címerében ott van az a bizonyos szarvas­bangó, s ha semmi, de ez mentes minden politikai hátsó gondolattól. Egyszerűen csak van, szép és kifejezője egy te­nyérnyi Magyarországnak. A szarvasbangót kár volna kivitatkozni a dabasi címer­ből, az pedig már egyenesen bűn, ha hagyjuk kipusztulni a paphegyi lankáról. Matula Gy. Oszkár Jogi takácsok— Megszánt munkáltatóknál dolgozók védel­me t Társasházi közös költség @ Â kártérí­tés alapja 0 Salát szerszám használata O S. G.-né vasadi betanított munkás 1987-ben gyesre ment. Amikor letelt a gyes ideje, a munkahelyi részlege megszűnt, és felajánlottak, neki egy 13U km-re lévő másik állást. Ö ezt nem tudta elfogadni és kérte, hogy 3 havi munkabérét fizes­se ki a vállalat. Ezt a munkál­tató nem tette meg, hanem azt tanácsolta a dolgozónak, hogy ő mondja fel a munkavi­szonyát. * A gyesen lévők védelmét szolgálja a 42 1990. (III. 12.) MT rendelet, amely kimondja, hogy a sorkatonai szolgálat, a gyermekgondozásra kapott fi­zetés nélküli szabadság, vala­mint a szülési szabadságon lévők a munkahely megszű­nése esetén nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Hogyha a munkáltató jogutód nélkül szűnik meg, a dolgozó számán ra a munkáltató háromhavi átlagkeresetnek megfelelő, de legalább a munkaviszony meg­szűnésekor! minimálbér há­romszorosának megfelelő ösz- szeget köteles megfizetni. Amennyiben a munkáltató a rendelet hatálybalépése előtt szűnt meg jogutód nélkül, a fizetési kötelezettséget a fog­lalkoztatási alapból kell telje­síteni, amelyet kérelemre az igénylő állandó lakóhelye sze­rinti munkaerő-közvetítő szerv folyósít. Ez a jogszabály tehát arra az esetre vonatkozik, amikor a dolgozó munkahelye meg­szűnése miatt teljesen védte­len helyzetbe kerül. Mos a helyzet akkor — mint olva­sónknál is —, amikor csak egy részleg szűnik meg. Ez esetben 'ugyanis a ' 'munkálta­tó megfelelő anyagi eszközök­kel rendelkezik ahhoz, hogy a törvény és a kollektív szer­ződés szerint kötelezettségei­nek eleget tegyen. Abban az esetben tehát, ha a dolgozó­nak nem tud megfelelő mun­kahelyet felajánlani, fel kell mondani a munkaviszonyt és ki kell fizetni a dolgozót meg­illető egyéb járandóságot is. Jogszerűtlen tehát az a mun­káltatói eljárás, amely a dol­gozót hívja fel a felmondás benyújtására. 0 E. K. aszódi előfizetőnk egy társasház közös képviselő­LAPSZELRE IRT ELETEK FŰEVŐ Zabigyerekként a titokzatosság lógott a nyakában. Félték-gyűlölték. Mint az olyat, aki nem illik bele az átlagosba. Aki más. Aki megengedheti magának, hogy más le­gyen. A nevét senki nem tudta. Fűevő. Így nevezték. Volt, aki azt mondta, vén ba­nya. A másik esküdött, negyven sincsen. A faluszéltől távol állt a háza. Azért oda- odalestek. Mit mível? Kölyökbandák oda- odakiabáltak, Füevő, Fűűevőő ..., s sza­ladtak vissza, biztos rejtekbe. Törődött ve­le? Nem? Ki tudja? Járta az erdőt. Akadtak gombászó, szed- rező asszonyok, akik találkoztak olykor vele. Ök mesélték, látták, amint kezéből evett az őz, vállán ült a galamb, keze inté­sére szétnyílt a legsűrűbb bozótos. Mások legyintettek. Ugyan már! Asszonymesék. Tudni csak annyit tudtak, hogy hátikába, oldaltarisznyába növényeket gyűjt. Oly­kor látták, amint azokat degeszre tömve botladozik ki az erdőből és surran be a házba. Egyszer a Eibinger Pista megleste, mit művelhet, de már el nem mondhatta senkinek, mert ahogyan visszaért a vára­kozó barátokhoz, nyögött egyet és vége volt. A doktor azt mondta, szívbénulás, de ki hiszi azt el?! Attól fogva senki nem le­selkedett Fűevő házánál, s aki ingerkedett a gondolattal, hamar megkapta, úgy jársz majd, mint a Fibinger István. Mikor érkezett? Hogyan? Aki emléke­zett rá, az is más és másként. Amikor a Patyi Jánosra rászakadt a tető. Annak már tizenkét esztendeje. Ugyan már! Ak­kor jött, amikor leégett a Tuli-tanya. En­nek nyolc, nem is, hét esztendeje. Miből él? Hát ez az! A boltban soha nem látták. Gyufája, sója, petrója? Ha mást nem, eze­ket vennie kell. Honnét, ha nem innét? S ha mégsem, akkor hogyan csinálja? Akadt elszánt, aki megkörnyékezte az adóügyis Julikát, mondaná már meg, fi­zet-e Fűevő. Julika azt felelte, nincsen annak semmi papírja itten nálunk. Ez hogyan lehetséges? Nem létezik olyan pol­gár, akit kienged a markából a hivatal. Vagy mégis? S ha igen, miért? Néhányon pusmogtak. Hogy ők biztos helyről tudják, nagy ember felesége volt ez a nő, de elzavarta a férje. Mások sze­rint a fenét volt ez asszony. Leány volt, s lett egy gyereke, akit megölt, tíz évet ült börtönben miatta. Hitték is, nem is. Amint azt ugyanúgy, hogy az erdőn át el-eltűnik valamerre. Viszi a titkos kenőcseit, súlyos pénzeket kap érte. Erdős Juló megeskü­dött, hogy látta, amint egy nagy nyugati kocsiba ült bele ott, a Disznóréten, ahol véget ér az erdőgazdasági út. Két férfi volt a kocsiban, azok várták. Juló nagy mesélő, hát a történetét is így fogadták, hiszen látta ő már a Smirka lányt is re­pülni ... Birinyiné volt az egyetlen, aki tényleg beszélt vele. A Gyíkos-pataknál akadtak össze, Birinyiné a sebét mosta, amit egy éles kő ejtett a bokáján, amikor Fűevő megállt mellette. És? És hát semmi, ezt mondta Birinyiné. Olyan normális, mint te vagy én. A hátikájából adott gézt. Kö­tésnek. És? Semmi és. Ment tovább. Hit­ték is, nem is. S ha összepaktáltak? Ha Birinyiné is ...? Hiszen furcsa asszony. Az ura eltűnt. A leánygyereke a kútba ug­rott. A fia Amerikába disszidált. Nem lenne véletlen, ha éppen ő... meg a Fű­evő ... kerülni kezdték. Birinyiné kinevet­te őket. De ez is csak a gyanút erősítette. Akit ennyi bánat ért, mit nevetgél?! Most már Birinyinét is figyelni, lesni kezdték. Megyen Fűevőhöz? Nappal nem látták, de attól még este, éjszaka...?! Na ugye! Ki lehet bizonyos benne, hogy nem megy, s ki az ellenkezőjében? Mire tanít­hatta meg Fűevő? Azt csak a Jóisten tud­ja, ezt mondta Verőn, pedig -az okos asz- szony, hallgatni kell rá. Hát hiszen ez az, a Jóisten majd elrendezi a dolgokat. Nem tűri a gonoszt, akár Birinyinénak, akár Fűevőnek hívják. Az a fontos, hogy a re­ményt ne adja fel az emberfia. S ha még­is a gonosz győzne? Mészáros Ottó je. A tulajdonostársak a kö­zös költségeiket átalány alap­ján fizetik. Nemrég az egyik tulajdonos a lakásába vízórát szereltetett fel, és ö csak az ál­tala ténylegesen fogyasztott mennyiséget, kívánja kiegyen­líteni, A lakók ezt a magatar­tást jogellenesnek tartják, mert a csatornázási vállalat megha­tározott összegben kötelezi fi­zetésre a házat. Sajnos erről a kérdésről a társasági szerződés nem rendelkezett, így a vitáju­kat nem tudják megoldani. Általános szabály szerint a tulajdonostársak — ha az ala­pító okirat eltérően nem ren­delkezik — a társasházzal kapcsolatos kezelési és üze­meltetési költségüket a tulaj­doni hányaduk szerint viselik. Mivel a közös költségek fel­osztása a társasházi élet leg- vitásabb területe, szükséges lenne, hogy ezt a kérdést a ta­gok az alapító okiratban ren­dezzék. Mégis a gyakorlatban ez csak a legritkább esetben történik meg, és a felek egye­dileg a közgyűlésen elfogadott szabályok szerint rendelkez­nek, amelyek a vita forrásai lehetnek. Abban az esetben te­hát, ha a félek a közgyűlésen átalány fizetésében állapod­nak meg, ezt a határozatot egyoldalúan nem lehet megvál­toztatni, hanem azt a közgyű­lésen a már meglévő adatok birtokában az alapító okirat­ban meghatározott szabályok szerint kell módosítani. A nem fizető tulajdonostárs ellen te­hát akár bírósági eljárás so­rán is fel lehet lépni. Más kérdés természetesen, hogy a tulajdonostárs által igazolt adatok hosszú távon nem hagyhatók figyelmen kí­vül, ilyen esetben ugyanis a közösségnek újfajta mérőszá­mot kell alkalmazni. • Ellopták a fényképezőgé­pét F. G. nagykőrösi fotósnak. A felelősséget a dolgozó vállal­ta, de a gép értékében nem tudtak a munkáltatóval meg­egyezni. Milyen szempontok szerint állapítják meg a kárté­rítés mértékét? A dolgozóval szemben a kár­térítés kiszabására a munkál­tató jogosult. A kár összegé­nek meghatározásánál a meg­rongált dolog kijavítására for­dított kiadást — ide értve az üzemviteli költséget is — és a javítás ellenére még fennma­radó esetleges értékcsökkenés mértékét, ha a dolog megsem­misült, vagy használhatatlan­ná vált, a beszerzési értékét, a dolog jogtalan eltulajdoní­tása esetén pedig a fogyasztói árat kell figyelembe venni. A hiányzó dolog értékét a fo­gyasztói ár, ha azonban a do­lognak fogyasztói ára nincsen, a beszerzési érték alapulvéte­lével kell megállapítani. A munkáltató azonban à jogszabály szerint kiszabható mértéknél alacsonyabb összeg­ben is megállapíthatja a kár­térítést, illetőleg annak kisza­bását mellőzheti is, ha az eset összes körülményei kellően in­dokolják. és az a társadalmi tu­lajdon megóvására irányuló nevelés érdekeit nem sérti. Mérséklésnek általában nincs helye, ha a károkozás­ból a dolgozó vagyoni előny­höz jutott, vagy a károkozás egyébként szándékosan, illetve ittas állapotban történt. A megőrzésre átadott dolgokért fennálló felelősség körében mérséklésnek csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben van helye. • H. s. gödöllői kőműves egy építőipari vállalatnál dolgozik. Munkájához saját szerszámát használja, melyért 200 Ft té­rítési díjban részesül. Ezt az összeget nevetségesen kevésnek tartja, de hiába tette szóvá pa­naszát, nem orvosolták. A saját szerszám használa­táért a kollektív szerződésben, a munkaügyi szabályzatban, a munkaszerződésben, a tagsági megállapodásban kell rendel­kezni. Fentiekben meghatá­rozni, hogy milyen saját tu­lajdonban álló szerszámot kö­teles a dolgozó a munkájához használni, és elő kell azt is ír­ni, hogy azok a munkavédelmi előírásoknak megfelelő álla­potban legyenek. Konkrétan szükséges meghatározni, hogy mely szerszámért mennyi a használati díj. Vitatott volt azonban,, hogy ez a szerszámhasználati díj jövedelemnek vagy a munka végzéséhez szükséges költség- térítésnek minősül-e? Ezért a 4 1990. (IV. 9.) KÖHÉM ren­delet meghatározta, hogy a szerszámhasználati díj havi 400 Ft-ig költségtérítésnek mi­nősül. tehát mentes a magán- személyek jövedelemadójáról szóló törvény előírásai alól. Fentiek figyelembevételével tehát a munkahely bármilyen nagyságrendű térítési díjat meghatározhat, csak ,a 400 Ft feletti rész után a dolgozónak adóznia kell. Amennyiben a kollektív szerződésben megha­tározott összeg nincs arányban a tényleges használattal, in­dítványozni kell, hogy a válla­lati szabályzatot a tényleges helyzetnek megfelelően módo­sítsák. Abban az esetben azon­ban. ha ez nem történik meg, a dolgozó munkaügyi vitát nem kezdeményezhet. Dr. Sinka Imre § Tíz nap rendeletéi A Magyar Közlöny 1990. évi 64. száma tartalmazza a tar­tósan külföldön foglalkoztatott dolgozók egyes járandóságairól szóló minisztertanácsi rendelet módosítását. Ennek megfelelő­en 1990. július 1. napjától a nem konvertibilis valutájú or-' szágokban külkereskedelmi szerződés teljesítésén dolgozók részére a teljes ellátmányt olyan arányban kell helyi pénznemben, illetve konverti­bilis valutában kifizetni, amely arányban az adott kül­kereskedelmi szerződés sze­rinti ellenértéket helyi pénz­nemben, illetve konvertibilis valutában meghatározzák. Ru­belelszámolású országokban (az NDK kivételével) azonban a teljes ellátmányon belül a konvertibilis hányad a 70 szá­zalékot nem haladhatja meg. rLecgyen meg a te akaratod" Szerzői jogsértés ítéletet hozott a Fővárosi Bíróság a Szerzői Jogvédő Hivatal által a Magyar Szín­kör ellen indított polgári el­járásban. A per adatai szerint a Magyar Színkör színházi kisszövetkezet, a Mindszenty József bíboros végrendeleté­ben a szerzői jogokkal meg­bízott alapítvány, a Liech­tensteinben bejegyzett Kardi­nál Mindszenty Stiftung elő­zetes engedélye nélkül adta ki a „Legyen meg a te aka­ratod” címmel gyűjteményes műveit Mindszenty bíboros müveiből, beszédeiből, és ez­zel súlyos szerzői jogsértést követett el. A bíróság első fo­kon hozott ítéletében a hiva­tal keresetének helyt adott, a kisszövetkezetet a szerzői jog­díj és pénzbírság megfizeté­sére, valamint erkölcsi elég­tétel adására kötelezte.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom