Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-20 / 169. szám

PEST MEG YEI XXXIV. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM Ára: 5,110 forint 1990. JÜLIUS 29., PÉNTEK Egy hónapos őrjárat a Dunakanyarban Sehol sem lesz vízkorlátozás À Duna Menti Regionális Vízművek szakemberei az idén június közepétől tar­tották meg egy hónapos mű­szaki és egészségügyi szem­léjüket a Dunakanyar köz­műellátási helyzetéről. Az Eckhardt Tiborral, a DMRV szolgáltatási osztályvezetőjé­vel készült tájékoztatóból megtudtuk, ezen a nyáron is mintegy 160 jobb és bal par­ton lévő község és város ta­nácsi vezetőivel és illetéke­seivel folytattak megbeszé­lést. A gödöllői, valamint a jobb és bal parti üzemigaz­gatóság szakemberei jórészt ismerik a helyi problémá­kat, hiszen naponta találkoz­nak a gondokkal Szobtól egészen Dunakesziig. Na­gyobb hibákról, fennakadás­ról szerencsére nem volt szó az idén — mondta Eckhardt Tibor. — Viszont a min­dennapos problémák közé tartozik, hogy ha valahol csőtörés van, vagy apróbb javítási munka, szinte min­denütt várni kell az aszfal­tozásra, az útburkolat vissza- javítására. Ennek többek szerint az az oka, hogy a ja­vító cégek általában megvár­ják, amíg négy-öt ilyen mun­ka összejön, és csak akkor végzik el a foltozást, mond­ván, hogy egyébként nem lenne gazdaságos. Az összegző értekezleten arról is szó volt, hogy előre­láthatóan az idei csúcsidő- szakban sehol sem lesz szük­ség vízkorlátozásra a DMRV- hez tartozó területeken. Egy helyütt, Solymáron ugyan már régebben leállítottak egy kutat, de a szakemberek szerint nagy a valószínűsé­ge annak, hogy július végén, augusztusban ideiglenesen ismét szükség lesz az üzembe állítására. Több településen szóvá tették, hogy a vízművek nem tájékoztatja megfelelően a lakosságot. Sokan nem tud­ják, hogy ha valami elrom­lik, kinek a segítségét kell kérni. A Köjál helyi, valamint megyei küldöttei — szeren­csére — sehol nem találtak szennyeződést. A vizsgálatok során csupán a fóti kutak vizéről derült ki, elnitráto- sodtak. Az elmúlt időszak­ban nagy port vert fel Vá­cott az egyik kút leállítása. Azt mondták: fertőz a vize. A vízművek munkatársai a lakók megnyugtatásául ezen az összegző értekezleten is elmondták, a kút olyannyira nem üzemel, hogy már a du­gattyúkat is leszerelték, te­hát ha egy-két hasmenéses megbetegedés fordul elő a városban, akkor annak nem ez a bizonyos kútvíz az oka. A csúcsidőszakban minden tartalékot be kell vetni an­nak érdekében, hogy a meg­nőtt igényeket vízhiány nél­kül ki tudják elégíteni, pél­dául ahhoz, hogy Foton le­gyen elegendő ivóvíz, ne a fővárosból kelljen vásárol­ni. A strandok ügye, mint mindig, most is nagy vihart kavart. Többen azt kifogá­solták, hogy a nyári hőség­ben miért teszik már ki dél­előtt 10 órakor például a leányfalui strand bejárata fölé a „Megtelt” táblát. Az előírás az előírás — hangzott a válasz. Minden fürdőhely­nek megvan a befogadóké­pessége, és a közégészség- ügyi szabályok sem hagyha­tók figyelmen kívül. Molnár Ildikó BIATOBBÁGY - MÁSODIK MENET A gátlástalanság ára Felháborítónak nevezték többen is a Parlament kör­nyezetvédelmi bizottságának ülésén, hogy súlyos környe­zet szennyezési ügyek bűnö­sei mentesülnék a felelős­ségre vonás alól az amnesz­tiatörvény révén. Az eddigi* többnyire felfüggesztett, enyhe büntetések sem tartot­ták vissza a veszélyes vegyi anyagok elhelyezéséért fele­lős embereket attól, hogy gátlástalanul szennyezzék környezetüket. Az amnesz­tiával pedig még az apaj- pusztai, a biatorbágyi s több más kirívó ügyben folytatott eljárás is megszűnik. Jávor Károly (MDF) kép­viselő elmondta, hogy az ülésre az ügyészségről jött, ahol feljelentést tett a bia­torbágyi üggyel kapcsolat­ban. A napokban járt a helyszínen, s megállapíthat­ta: az igen veszélyes anya­gok továbbra is ott találha­tók rendezetlenül a szabad ég alatt, egy tanyán. Az új eljárásra, illetve a már meg­kezdett folytatására tehát — a súlyos szennyezés további megléte miatt szükség van. Kérte a bizottság támogatá­sát. A jelenlévők szerint a minisztérium, illetve a re­gionális környezetvédelmi hatóságok vizsgálják meg az amnesztiával megszünte­tett eljárásokat, s mivel több esetben ma is meglévő szennyezésekről van szó, hi­vatalból kezdeményezzék — az amnesztiatörvényben fog­laltakra is tekintettel' — a felelősségre vonást. Miután Georgi Dimitrov bebalzsamozott holttestét szerdán elvitték a Szófia központjában épült mauzó­leumból és a központi teme­tőben elhamvasztották, az „1-es számú őrhely’’ meg­szűnt. A díszegyenruhás gár­disták elmentek, több őrség­váltást nem rendeznek itt. A hamvasztás még szer­dán reggel 7 óra körül meg­történt. A mauzóleumot he­tek óta éjjel-nappal blokád alatt tartó tüntetők nem vet­ték észre, hogyan és mikor vitték ki az épületből Di­mitrov koporsóját. A jelek szerint nem tudtak róla azok a veteránok sem, akik — egy nyilatkozatuk szerint — élő lánccal kívánták megvédeni a Dimitrov-mauzóleumoi a hasonló „merényletektől”. 1 Tíz napig bevált a kemence Fortyog már az ólomüveg Közismert, hogy az ország egyik legszennyezettebb vá­rosa Vác. Ezért is üdvözölhe­tő minden olyan beruházás, amely azzal az igénnyel ké­szül, hogy a környezeti ártal­mat is igyekszik kiküszöböl­ni. A Tungsram Rt. váci gyá­rában a hónap elején’ kezd­te meg működését az a kör­nyezetbarát kemence; ame­lyet mintegy 200 millió fo­rintért importáltak. Pos- teiner László főmérnök el­mondta, hogy tíz napig tar­tott a kemencé lassú felfűté­se, majd miután beállították a megfelelő hőfokot, meg­kezdték az üveg folyatását, s a méretbeállítást. A kísér­leti gyártás ideje alatt egy­előre kedvező tapasztalato­kat szereztek. Remélik, hogy a jövő hónap végén az ólom­üveggyártás már teljes in­tenzitású lesz. A 3—13 milliméter közötti átmérőjű ólomcsöveik a vi­lág minden tájára eljutnak, Romániától kezdve Indoné­ziáig megtalálhatók minden földrészen a Tungsram ter­mékei. A tervek szerint az év utolsó hónapjaiban mint­egy ezer tonnát exportálnak. A piackutatások eredménye­képpen a fénycsöveik nagy része is külföldön talál ve­vőre. A Tungsram-termékek egyharmada, egynegyede ke­rül csak a hazai vásárlók­hoz. A gyár termelési értéke az idén megközelíti az egy- milliárd forintot. H. Ê. AZ ÁR ELLEN ÚSZVA PÁRfTJ F Ki emlékeznék már ilyen csekélységre? Arra a 700 millió forintra, amelyet a Parlament szavazott meg a demokrácia nevében a demokratikus pártok idei tá­mogatására. Senki. Illetve: a pártok nagyon is emlé­keznek, mi jár nekik. S bizony, az elmúlt hetekben ezekkel a pár(t) forintokkal — a választások után fennmaradó 472 millióval — kellett foglalkoznia több minisztériumnak is. A pártok éhesek: pénz kell ne­kik. S különben is, ami jár, az jár. Igaz! Mert hiszen másutt is fizet az állam az adófizetők zsebéből a pár­toknak ... Szívből utáltam a pöffeszkedést akkor is, amikor ez nem számított erénynek. Miért ne utálnám most, ami­kor demokrácia van (lesz)?! Utálni valónak, mert íz­léstelennek tartom ezt a tüsténkedé-st a pártpénzek körül akkor, amikor százezreknek egy liter tej is nagy gond ... Vajon megér nekünk — Parlamentünk dön­tése ellenére! — ebből a 472 millióból — mert 228 millió már elúszott — 106 milliót a Demokrata Fó­rum, 59 milliót a Kisgazdapárt, 56 milliót a szocia­lista párt, 12 milliót az MSZMP, hogy a szabadde­mokraták 98 millióján már ne is töprengjek ... Volt és maradt eszményem az olyan párt, amely tagjai adományaiból és tagdíjaiból tartja el magát, amelynek tisztségviselői társadalmi munkában vise­lik, látják el a tisztséget és nem hivatásos forradal­márok avagy demokraták... S ha jut a tagdíjakból, az adományokból, akkor legyen néhány fizetett ügy­intéző is. plakát is, röplap is, hirdetés is ... Eszmé- nyam: illúzió. Annak idején goromba hatalmi szó­val tudatták ezt velem, most parlamenti döntéssel. Nem baj. Ennek ellenére az ember ne adja fel esz­ményeit. Az adófizetők pénzén pártoskodni nem nagy művészet. Az MSZMP (a volt) birodalmat tartott így fent. Most birodalm a k kezdenek körvonalazódni. Pártházakkal, kocsikkal, apparátusokkal, üdülők­kel ... A Parlamentben pártok (emberei) szavaznak a pártok támogatásáról. Van okom a csodálkozásra? Van okom utálkozni. * (M) Finiseinek az aratók Még néhány nap és befe­jeződik a búza aratása Pest megyében. A kedvező idő­járás meggyorsította a ter­més betakarítását. A gazda­ságoktól szerzett informá­ciók szerint a tavalyinál va­lamivel rosszabb hektáron­kénti hozamokat könyvel­hetnek el. Most derült ki valójában, hogy az elmúlt év őszén, illetve télen elma­radt égi áldás, a kevés csa­padék mennyire visszavetet­te a kalászosok fejlődését. Az már valóban a természet jótéteményének köszönhető, hogy idén tavasszal és még a nyár derekán is esett annyi eső, ami jótékonyan hatóit, Tegnap fejeződött be Ta- hitótfálun, a Kék Duna Szakszövetkezetnél a 415 hektáros búzatáblán a kom- bájnosok munkája. Kállai Péter, a növénytermesztési ágazat vezetője a hektáron­kénti 45 mázsás termést el­fogadhatónak ítélte meg, mondván, nem lesz akadálya a gabonaforgalmi vállalatok­hoz az 1500 tonna búza le­szállításának. A munkálatokat gyorsítot­ta a dunabogdányi Úttörő Tsz két kombájnosa, akik besegítettek a ‘ tahitótfa- luliaknak. Többéves együtt­működési kapcsolata van a két közös gazdaságnak, amelynek értelmében köl­csönösen segítik egymást a nyári aratási Csúcsszezon idején. ■ „ , Néhány nap múlva rövid karbantartást követően is­mét hadrendbe állhatnak a kombájnok, vágásra érett a közel 200 hektáros mustár­magtábla is. , Az előzetes becslések kiváló hozamot je­leznek. A betakarítandó ter­mést a vetőmagokat forgal­mazó hazai cégek értékesí­tik, illetve jut belőlük to- vábbnemesítésre a gyógynö- 1 vénykutatóknak is. Érden, a Benta Völgye Termelőszövetkezetben a jö- . vő héten, nagy valószínűség­gel hétfőn fejeződik be a 400 hektáros búzatáblán az ara- : tők múnkája. Sülé Károly, a növénytermesztési ágazat vezetője elégedetlen a ter­méssel. Az álig 40 mázsás hektáronkénti hozam mesz- sze elmarad a kívánalmak­tól, és sajnos egyértelműen az aszály számlájára írható. A tegnapi műszakkezdés a Benta-patak partja mellett húzódó táblára hívta a kom- bájnosokat. A E—516-os, eléggé elhasználódott kom­bájnok már valóban az ara­tás finiséhez érkezhettek. 'Nagy valószínűséggel közü­lük jó néhányat a betakarí- ' tási munkákat követően, gyors műhelyi gyógykezelés­re kell beszállítani. A gép­park egy része még nem áll le, hiszen beérett a 20 hektá­ros zab termése is. Itt aztán van miben gyönyörködniük az aratóknak, mert hosszú évek óta nem tapasztalt jó termés kerülhet levágásra. A szövetkezet szarvasmarha­állományának és a lovaknak lesz mit abrakolniuk. Gy. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom