Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-19 / 168. szám
kúrián 1953. Jt)LIUS 19., CSÜTÖRTÖK IREK MR , 1990. július 19., csü- lwn . törtök. Emília napja. A nap kél 5.06 — nyugszik 20.35 órakor. A hold kél 1.33 — nyugszik 13.42 órakor. Csütörtökön az ország nagy részén több órás napsütés várható, északkeleten azonban az időnként erősen megnövekvő felhőzetből egy-egy zápor kialakulhat. Az élénk északnyugati szelet többfelé kísérik erős széllökések, majd a szél csütörtökön kissé mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 fok körül alakul. A " Pilisi Parkerdőgazdaság megrendelésére készülnek ezek a kerítések. Ugyanis az elszaporodott vadállomány egyre gyakrabban látogatja az autóutakat, s Így köz- és önveszélyesek. védelmünket, védelmüket szolgálják az erdők szélén ezek a zöldre festett korlátok, melyek úgy igazán nem illenek bele a táj szépségébe (Erdős! Agnes felvétele) ^ Európai szabvány. Nagy a szakmai nyüzsgés Vácott, a MTSZ DCM Kft. üzemi csoportjánál. A harmi,ncfős gárda, amelyben mérnökök, közgazdászok és technikusok dolgoznak, fontosnak tartja az európai szabványra való áttérésről és az erre való gyártástechnológiai felkészülésről a nézetek kifejtését. ^ Folyékony kenyér. A Kőbányai Sörgyár dömsödi telepére naponta 3-4 ezer láda világos és minőségi sör érkezik Budapestről, Martfűről, Dunaújvárosból és esetenként Csehszlovákiából. Innen viszik a megye boltjaiba a sokak által szeretett italt. A nyári melegben a Kőbányai világos és az Arany ászok sör a legkeresettebb. Csak három mázsa Vittek a trezort Szerdára virradó éjjel betörtek a Szabói cs-Szatmár-Bereg megyei Nyírderzs község postahivatalába, s a tettesek magukkal vitték a páncélszekrényt. Az elkövetők az ajtó felfeszítésével jutottak be az épületbe. Sajnos, riasztóberendezés nem volt, így nyugodtan kiemelhették a helyéből a be- tontuskón álló több mint hárommázsás páncélszekrényt. A rendőrség megállapítása szerint azt kézi kocsival ismeretlen helyre szállították. A páncélszekrényben összesen 450 ezer forint készpénz és postai értékek voltak. A tettesek kilétének felderítésére a rendőrség forrónyomos csoportja folytatja a nyomozást. + A romtemplom temetője. Zsámbékon, a római katolikus egyházközség tagjai Répássy József tervei alapján rendbe hozzák a romtemplom melletti temetőt. Megjavítják a kerítést, és élő sövényt ültetnek mögé. A költségeket az egyház- közösség fedezi, erőgépekről a helyi tanács gondoskodik. + Ráckevei dadusok. A Cse- pel-sziget fővárosában, Ráckevén a tanács öt új dajka foglalkoztatásáról döntött. A gyermekfelügyelők már meg is kötötték munkaszerződésüket a tanács illetékes osztályával. Keften közülük a II., ketten a IV. számú óvodában foglalkoznak a kicsikkel, egy pedig naponta 2-2 órát dolgozik majd az I. és a III. számú intézményben. Vonaísirató Ismét róla van szó, akivel mindennap találkoztam. Aki felöl a gyerek Is úgy érdeklődik: A szép vonattal utazunk? — Ami igaz, igaz. Szépek a Budapest—Szob vonalon közlekedő új típusú kocsik vonatai. Ha szűk is, de hangulatos az utastér. Vagyis eddig még az volt. Újabban pedig akad lehangoló látvány is. Ügy emlékszem, két éve sem futnak még rendszeresen, de kissé mintha máris kopottak lennének. Láttunk már filctollas monogramot az üléshuzaton, egy támláról letépték a műanyag bevonatot. A nemrég még patyolattiszta mosdók a régi hagyományt idézőn koszosak, az ajtózárat megrongálták, bárki benyithat, zavarhat intim pillanatainkban. Szóval ezek a kocsik nem Európa, csak Szob irányába viszik az utast. Azt is, aki már Kismarosnál kiszáll és németül, angolul vagy francia nyelven alkot rólunk véleményt. Ha ismerné a magyar közmondásokat, talán így szerkesztené át egyiküket: Mutasd a vonatodat, megmondom, ki vagy! K. T. I. REMEM ZSIGMOND KILENCVEN ÉVE született Dormándon Reme* nyik Zsigmond (1900—1962) író. Jogásznak tanult, de tanulmányait félbehagyva 1920-ban felkerekedett, s hat évig kalandozott Dél-Amerikában, ahol divatkereskedő, bárzongorista, sőt még csempész is volt. Mindamellett két első műve is ott jelent meg; 1922- ben Chilében és 1924-ben Peruban. Hazatérése után írásait különböző lapok — például a Ma és a Nyúgat — közölték. 1927-ben Tamás Aladár és Bortnyik Sándor mellett egyik alapítója volt a rövid életű Új Föld című folyóiratnak. Első magyarul írt regénye, a „Bolhacirkusz” 1932-ben jelent meg. Ezért a regényéért egyébként vallás- gyalázás címén perbe is fogták. József Attila halála után ő leit a Szép Szó szerkesztője 1939-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Nem bírta sokáig az Újvilágban, 1941- ben hazatért. Életművét összefoglaló sorozata az „Apokalipszis hu- mana”, amelynek majd harminc kötete jelent meg. Ismert regénye a „Mese habbal”, az „Északi szél”, az „Élők és holtak”, a Por és hamu”, a „Vész és kaland”, a „Bűntudat”, „Az atyai ház”, valamint a „Kard és kocka”, amelyből film is készült. Megírta dél-amerikai úti élményeit is, amely „Vándorlások könyve” címmel jelent meg 1956-ban. Tvserdón, Akaiiban Mozgássérültek táborai A Pest megyei Vöröskereszt idén 7. alkalommal nyitja meg táborát Tőserdőn a szű- kebb pátria mozgássérült gyermekeinek. Július 24-től augusztus 1-jéig negyvenötük- ne<k nvaralását fedezi a humanitárius szervezet; a 100 ezernél többre rúgó költséget közadakozásból, a pályázatok bevételéből teremtették elő. A programban az önként vállalkozó pedagógusok, egészségügyi dolgozók, papok, vöröskeresztes aktivisták az önbizalmat. s a sérült gyermekek meglévő készségeit erősítő játéfkdk, vetélkedők, versenyek mellett tiszakécskei hajókirándulást. strandolást és lovaskocsi zást is terveznek. Ugyancsak félszáz sziqet- szentmiklósi és környékbeli, hátrányos helyzetű — nagycsaládos, szegény, testi vagy szellemi fogyatékos — gyermeknek nyit tábort a Vörös- kereszt szigetszentmiklósi városi vezetősége Balatonakalin. Az egyhetes tábor július 22-ér, nyílik. V. G. P. Átszaladt as autópályán Megállás nélkül továbhhajtott Belehalt sérüléseibe. Az M3-as autópálya 32-es kilométerénél, Aszód külterületén Grigore Ovidiu Crist ián román állampolgár személygépkocsival a belső sávban elütötte a bal pályatesten átfutó Zeke Józsefné 49 éves gödöllői lakost. A baleset elkerülése érdekében a gépkocsivezető* a kormányt félrerántotta, emiatt a jobboldali árokba futott, majd felborult. Zeke Józsefné sérüléseibe a kórházba szállítása után belehalt. Vigyázatlanul. Nagykőrösön Töröcsik Jánosné nyugdíjas nagykőrösi lakos figyelmetlenül lépett áV úttestre, ahol egy személyautó elütötte. Súlyosan megsérült. Cserbenhagy ás. Érden Ris- kó János betanított munkás, helyi lakos szabályos balra kanyarodás közben motorkerékpárral összeütközött egy kellő követési távolságot nem tartó ismeretlen személy feltehetően Zsiguli személygépkocsijával. A motorkerékpár utasa könnyebben megsérült, a gépkocsivezető megállás nélkül, a segítségnyújtást elmulasztva a helyszínről elhajtott. Életveszélyesen megsérült. Gödöllőn Epres Károly budapesti lakos személygépkocsival letért a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, ahol nekiütközött az autópálya hidbetonpillérének. Epres Károly életveszélyesen megsérült. Megcsúszott. Nagykőrösön Bujdosó János nyugdíjas, helyi lakos segédmotorkerékpárral megcsúszott, elesett és súlyosan megsérült. Tragikus karambol. Az 50- es út Pest megyei szakaszán Korpos Albert mérnök, román állampolgár személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget Juhász József kis iparos ócsai lakos személy- gépkocsijának. A balesetnél Juhász Józsefné a helyszínen életét vesztette. Korpos A1 bért és két utasa súlyos sérülést szenvedett. Juhász József másik' ’utasa is'súlyosan megsérült. Végzetes figyelmetlenség. Tápiógyörgyén Gazsi József alkalmi munkás, helyi lakos, személygépkocsival figyelmetlenül haladt és áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára. Ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Tóth Ferenc 17 éves tanuló újszilvási lakos motor- kerékpárossal. A balesetnél Tóth Ferenc életét vesztette, A személyautó vezetője és a motorkerékpár utasa súlyo san megsérült. Figyelmetlenül. Érden Ger- becsicsh Ottó nyugdíjas, he lyi lakos motorkerékpárral fi gvelmetlenül vezetett, nekiüt között egy előtte megállni szándékozó- személyautó hátuljának és súlyosan megsérült. A rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. ÍA rádió~és tv műsorából KOSSUTH RADIO 4.30: Kegyeli krónika. — 8.00; Hírek. Időjárás. — 8.05: Hangszemle. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.10: Népzenetár. — 11.25: A Szabó család. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45; Válaszolunk hallgatóinknak. — 1.1.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.15: Népzenéről mindenkinek. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Könyveim-bará- taim. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Zenés találkozás. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Hollandia — kisgazdaszem* mel. — 17.30: Kander zenés játékaiból. — 18.00: Esti krónika. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk. olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt ... — 19.40: A Kaláka együttes játszik. — 19.50: Haiszálgyökerek. — 20.00: Hírek. Időjárás. Lottó. — 20.05: Közvetlen kapcsolat. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30; Az űrutazás határai. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. — 0.00: Hírek. Időjárás. Lottó. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÄDIÖ 4.30: Reggeli zenés műsor. —6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.35: Sportreggel. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Robi, Tobl és Töfröcsó. — 8.37: Kököjszi és Bo- bojsza. — 8.56: Hátizsák. — 9.00 : Hírek. Időjárás. — 9.10: Nyári zeneszó. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: Nem Budapesten. Kőszegi Gábor műsora. — 17.00: RádióMa. — 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. — 21.03: A kígyó pillanata. — 21.23: Slágerről slágerre. — 22.00: Mi újság? — 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó. — 23.03 : Sporthíradó. — 23.10: A dzsessz története. — 23.50: Tip-top parádé. — 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.10: Szimfonikus zene. — 10.21: Gyermekkoromból. — 10.43: Amerikai szerzők rézfúvós kamarazenéjéből. — 11.21: Dvorák : VII. szimfónia. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.05: Evelyn Lear és Thomas Stewart operafelvételeiből. — 13.00: Hallgassuk újra! — 13.58: Kórusmuzsika. — 14.20: Barokk zene. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 16.40: Farsangi lakodalom. Vígopera. — 17.27: Durkó Zsolt művei. — 18.30: Román nyelvű műsor. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.59: Rienzi. Részletek Wagner operájából. — 21.00: Debreceni dzsessznapok. — 22.06: Napjaink zenéje. — 23.21: A Rádiószínház bemutatója. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Szózat. TV 1 8.58: Műsorismertetés. — 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Egy szívdobbanás fele. — 10.55: Mozgató. — 11.05: Képújság. — 16.4$: Képújság. — 16.53: Műsorismertetés. — 17.05: Vijesti. — 17.10: Műsorajánlat. — 17.15: Mindenki szereti a cirkuszt. — 18.00: A világ nagyvárosai. — 18.55: Műsorajánlat. — 19.00: „Engedjétek hozzám...”! — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.25: Közlemények, míísorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20.05: Seregélyek. — 21.35: Beszélgetés Szűcs Imrével. — 22.05: Hazai tükör. — 23.25: Híradó 3. TV 2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Bumm!!! — 18.00: Tele sport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.49: Tv 2. — 19.00: Titkos kül detés. — 20.29: Tv 2. — 21.00 Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Napzárta. — 22.15: Forró köny nyeimmel. — 23.50: Tv 2. SUPER 7.00: Pirkadat. — 9.15: Egyveleg. — 17.39: Nyár. — 19.30: Nemzetközi hírek. — 19.45: Idölánc. — 20.00: A kapcsolat. — 22.00: Nemzetközi hírek. — 22.15: Thlka fái. — 23.15: Édes és savanyú. — 23.45: Egyveleg. — 0.15: Nemzetközi hírek. — 0.30: Időlánc. — 0.45: Egyveleg. EUROSPORT 9.30: Aerobic. — 10.00: Tour de France. — 11.00: Mozgássérültek sportja. — 12.00: Evezés. — 13.00: Tenisz. — 18.30: Nemzetközi motorsport. — 19.00: Tour de France. — 22.00: Tenisz. — 23.00: Golf. — 0.00: Ausztrál labdarúgás. — 2.00: Tour de France. TV 5 18.00: Kincsvadászat. — 19.00: Te- leturizmus. — 19.30: Hírek. — 30.00: Első az egészség. — 21.00: Amerika—Afrika verseny. — 22.00: Híradó. — 22.33: Hiányjelek. — 23.30: Alice, ÏÏ ÍETI FILMTE GYZETB Sa igon — A 1 tiltott zóna Willem Dafoe cs Gregory Hincs, a két nyomozó Vietnam, mint téma, továbbra is eladható az amerikai filmgyártás piacán. Módosulásokat persze szenved. Ma már kevésbé uralkodó az olyan film, amelyben maguk a harcok láthatók, s inkább a periferikus vagy a különböző filmtípusukat „vietnamosító" témák, filmek jellemzőek. A korábbi A szarvasvadász vagy A szakasz helyett itt van például a Saigon — A tiltott zóna című munka. Christopher Crowe és Jacques Thibeau forgatókönyve (Crowe egyben a rendező is) nem a tényleges harcok felől közelít a nagy Vietnam-sokk- ra. Itt mellékeseményekről, melléktörténetekről van szó. Minden, amit látunk, tulaj- donképppen a háború peremén játszódik. És bár összefügg a cselekmény a háborúval (hiszen ez a harc az élet minden területét áthatja), a film mégis másra, egy gyilkosságsorozatra koncentrál. Igaz; hogy az áldozatok valamennyien saigoni prostituáltak, akiknek amerikai katonáktól származó gyerekeik voltak, tehát az amerikai hadsereg valamiképp érintett lehet az ügyben. De hát ez csak álcázásnak tekinthető, mert az igazi téma itt a haj-, sza a gyilkos után. Magyarán: bármennyire igyekszik is a film hangsúlyozni az ötlet vietnami specifikumait, azért itt lényegében egy krimit látunk, melyben két nyomozó (történetesen: az amerikai katonai rendőrség nyomozói, de ennek sincsen különösebb vagy meghatározó jelentősége) üldöz egy többszörös gyilkost, s eközben a szokásos nehézségekkel kell megküzdeniük, a helyi rendőrség leplezetlenül megvető hozzáállásától a különböző más bűnesetek és más bűnözők okozta bonyodalmakig. Vietnam és a krimi vegyítése egyébként nem a legrosz- szabb ötlet, mert kétségtelenül érdekessé teszi a helyszíni felvételeket (egy ázsiai nagyváros nyüzsgése mindig érdekes), és érdekessé teszi a felbukkanó figurákat is. Azonkívül a film mint krimi jól megcsinált, megvan a feszültsége, a tempója. Az azonban már kissé unalmas és visszaköszönő, hogy a tettes, egy magas rangú amerikai tiszt — de nemcsak ő — pszichopata. Az Apokalipszis, most óta már túl sok ilyen figurát láttunk, s ha voltak is ilyenek (mert voltak, ez tény), velük és elferdült lelkületűkkel nem magyarázható minden atrocitás, szörnyűség, szadizmus. Az okok sokkal mélyebben vannak, és erre épp az a film — A szakasz — mutatott rá, melynek egyik főszereplője az a Willem Dafoe volt, aki itt is az egyik nyomozót alakítja. S talán jellemző az is, hogy a színes bőrű Gregory Hines, aki a másik nyomozót játssza, olyan krimikben vált ismertté, mint a Gengszterek klubja vagy a Rémült rohanás ... Takács István A Ceglédi Építőipari Kisszövetkezet azonnal felvesz festő és kőműves szakmunkást Jelentkezni lehet a munkaügyi részlegnél, cím; Cegléd, Achim András u. 26. A Pest Megyei Hűtőipari Közös Vállalat Selves* általános iskolát végzett hűtőházi rakodóka t és női betanitott munkásokat, szakmai képesítést szerzett targoncavezetőket, valamint felsőfokú végzettségű, zöldség- és gyümölcsfeldolgozásban jártas gyártásvezetőt Bérezés; megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen Albertirsán, a Baross u. 78. sz. alatt. DCQT lírCVFI UÍQIAP Polltikal napilap, Megjelenik — -vasárnap kivételével - naponta. — Főszerkesztő : Báró András. — Főszerkesztő-helyettes- Csulák András -Szerkesz. rtOI RlCD ILI nillUtr tőség: Budapest m, Somogyi B. u. «. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANY1TOSZAM: 1U6. - Kiadja a Hírlapkiadó VállXt. Bud^ tér * 1WW ■ --------------------------------------------------------Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság- 138-2539 Telefax* ■ -------------------------------------------------------- 138-4416. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlankézbes ítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/A. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára hétköznap 5,80 Ft; szombaton 7,20 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 157 Ft; egy negyedévre 471 Ft; fél évre 912 Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetéa IMI Ft. - ISSN 0133-0659. Pest Megyei Hírlap (Index; 26 064 HU). * 6 «i. u, ctjfnu «vumkmuibk evei noinoei