Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-19 / 168. szám

/Vs/ ntvfjtjvi Hírlap si»onr 1990. JULIUS 19. Kél fronton is Brazil pályázat Artur Nunes Coimbra, ismertebb nevén Zico, az egykori híres lab­darugó, akit visszavonulása után Brazília sportügyi államtitkárának neveztek ki, bejelentette : a dél­amerikai ország megpályázza az 1998-as labdarúgó-vb-döntő, vala­mint a 2000. évi nyári olimpiai já­tékok rendezési jogát. Az ezred­fordulón ünnepük az 500. évfor­dulóját annak, hogy portugál ha­jósok partraszálltak Brazíliában, valamint ekkor lesz 40 éves a fő­város. A Bp. Honvéd vendégszerepel Haifán Úszóváltó, , lelátó Amióta Mester Emil vette át a százhalombattai szabad­időközpont irányítását, min­den követ megmozgat azért, hogy rangos sporteseménye­ket vigyen a városba. A bat- taiak többek között bekapcso­lódtak a röplabdaszövetség legújabb népszerűsítő akció­jába, a strandröplabda orszá­gos bajnokságának második fordulóját rendezték a Dunai Kőolajipari Vállalat vízi sport­telepén. A döntőnek is Száz­halombatta ad otthont, augusztus 18—19-én. A hét­vége gazdag sportkínálatáról már jó előre beszámolt a lel­kes sportvezető, hogy minél többen tudják szombat-vasár­napi programjukba iktatni a sportrendezvényeket. Vasárnap 10 órakor kerül sor a Pest megyei úszó-csa­patbajnokság negyedik fordu­lójára. A váci. az abonyi és a szentendrei úszók mellett a Hasonló jeleneteket láthatnak a hétvégén az érdeklődők a százhalombattai szabadidőközpont terülcíén, a megyei úszó­csapatbajnokság következő fordulójában. Felvételünk a batíai triatlonverseny úszószámát idézi (Hancsovszki János felvétele) Élesben mentek a partik Campomanes tévedései $$ A Manilában megrendezett férfi sakk zónaközi döntő sikert J hozott Sax Gyula nemzetközi nagymesternek. A 39 éves spor- toló pályafutásának egyik legkiemelkedőbb egyéni eredményét X érte el azzal, hogy — a holtversennyel zárult összesítésben S jobb mezőnyértékszámával — végül is az 5. helyen végzett a § tornán, amelyen az 1992. évi sakkvilágbajnoki jelöltséget je- ^ lentö 11 továbbjutó helyért folyt a küzdelem. Mikor érezte biztosan, hogy to­vábbjuthat? — À színvonalasan megrende­zett viadalon jól sikerült a kezdé­sem, ami azután végig meghatá­rozta a játékomat. A 2—4. forduló jelentette a fordulópontot, amikor is egymás után háromszor nyerni tudtam, így utána már csak arra törekedtem, hogy tartsam pozíció­mat az élbolyban. Ezzel magyarázható, hogy a to­vábbi kilenc fordulóban remizett? — Bizonyos mértékig igen, hi­szen semmit sem kockáztattam, de így is volt két olyan partim, amelyben nyerhettem volna. Minek köszönhető, hogy a tar­taléksorból előrelépve a tovább­jutók közé került? — Talán épnen annak, hogy csak az utolsó pillanatban vált biztossá a részvételem, így külön nem is készülhettem fel a tornára. Ebben a tudatban azután könnyedebben vettem a mérkőzéseket, a jó kez­dés-pedig már lendületet adott. Pályafutása sikerei között hová heiyé’zi ‘ á manilai továbbjutást? — Mindenképpen nagy ered­ménynek tartom, hiszen megismé­teltem három évvel ezelőtti sike­remet, amikor szintén a világbaj.- nokjelöltek közé kerültem. Most már azonban megjött az étvá­gyam, és bízom a továbblépésben a feltehetőleg a svájci Korcsnoj elleni, januári páros mérkőzésen. A másik magyar résztvevőről, Portisch Lajosról alig érkezett hír. ö hogyan végzett? — Portischnak ezúttal „nem jött ki a lépés”. Végül is két mínusszal zárt, azaz három győzelme és öt döntetlenje mellett öt vereséget szedett össze, így 5,5 pontjával a továbbjutósért folyó harcba nem tudott beleszólni. Mi a véleménye arról a kijelen­tésről, amelyet Florencio Campo­manes, a nemzetközi szövetség el­nöke tett a manilai tornával kap­csolatban, miszerint megszűnőfél­ben van a szovjet hegemónia? — Nem tartom komolynak és megalapozottnak ezt a véleményt, szerintem Campomanes ezzel csak a szót szaporította. Az én benyo­másom ugyanis az, hogy a szovjet sakkozók állami támogatása nem csökkent, példa erre, hogy a ma­nilai küldöttségben is hemzsegtek a szekundánsok, akiknek az utaz­tatása nem két fillérbe került. Ami pedig az egymás közötti partikat illeti, azok csak egy-két esetben, teljesen nyílt helyzetekben voltak vérre menőek. Különben sem hin­ném a szovjet, fölény gyengülését, hiszen a vb-döntő két résztvevője, Kaszparov és Karpov, valamint a jelöltek közül hatan is ennek az országnak a színeit képviselik. Le­het, hogy a középmezőnyben némi teret vesztettek, de az élvonalat to­vábbra is ők határozzák meg, rá­adásul rengeteg fiataljuk kopogtat az ajtón. A manilai „kirándulás” után mi a legközelebbi terve? — Most pihenő jön, a legelső fontos erőpróba - ha a csapat ösz- szeállításánál számítanak rám — a novemberi sakkolimpia lesz — fe­jezte be nyilatkozatát Sax Gyula. helyi sportiskola legjobbjai randevúznak a városi strand területén. A keletnémet Pots- damból érkezik 20 fős ven­dégcsapat, az ő szereplésük avatja nemzetközive a battai versenyt. Az NDK-beliek a vendéglátók tavaly őszi kirán­dulását viszonozzák most. Az úszóprogramot színesítendő a szervezők családi úszóváltót is rendeznek, ezen háromfős családok indulását várják, ne­vezés a helyszínen, egy órával az úszóviadal kezdete előtt. A nagyszülők, szülők és gyerme­kek kötelező penzuma 3X50 méter. Mester Emil tervei sze­rint ingyenes vérnyomásmé­résre is lehetőség nyílik a helyszínen. A szabadidőközpont vezető­je az NB 111-as Dunai Kőolaj szűk programtervezetéről is beszámolt, a labdarúgócsapat előtt több edzömérkőzés erő­próbája áll. Így július 21-én, szombaton 11 órakor fogad­ják a Paks együttesét. Július 24-én, kedden 17 órai kezdettel jóval rangosabb féllel, az egy­kori bajnokcsapat Budapesti Honvéd gárdájával néznek íarkasszemet. A még mindig népszerű, volt szövetségi ka­pitány, Meze y György formá­lódó új csapata bizonyára so­kakat vonz majd a battai pá­lya nézőterére. Mester Emillel éppen a lelátó adta a következő témát, a battaiak ugyanis már régóta tervezik, hogy kicserélik a stadion nézőterének ütött-ko- pott deszkapadjaít kényelme­sebb műanyag ülőkékre. A szabadidőközpont vezetője szerint ez az átalakítás is hoz­zájárul a közönség magasabb színvonalú kiszolgálásához, és mindenképpen elkerülhelet­A BKV Metró K-Ny Üzemegysége középiskolát végzett munkatársak jelentkezését várja metró­segédvezetői munkakörbe A tanfolyami képzés ideje: 1,5 hónap. A tanfolyam idején a havi jövedelem: 8600 Ft. Havi kereseti lehetőség, az órateljesitéstől függően: 9-12 000 Ft + külön teltétel szerint, 2000 munkaóra után, 10 000 Ft munkaköri jutalom. 38 órás munkahét. Ingyenes utazás. BK.V Jelentkezés: BKV, Budapest X., Fehér út 1., telefon: 252-0968, Budapest XIV., Kacsóh Pongrác út 21-23., telefon: 252-9000, 19-es mellék. len, ha igazi nagycsapatokat akarnak Battára csábítani. N. A. Az elmúlt években bizony nemegyszer megtréfálta az időjárás a legkülönfélébb szabadtéri sportesemények gazdáit. Különösen rájárt a rúd az előző években az egyébként igen népszerű Ba- laton-átúszásra, amelyet több alkalommal is el kellett ha­lasztani, illetve le kellett ven­ni a műsorról a korábbi évek­ben. Talán ez a negatív tapasz­talatsorozat is belejátszott ab­ba, hogy ez évben a versenyt kiíró Országos Sporthivatalból speciális hangvételű levél ér­kezett, amelyben a követke­zők olvashatók: „A hagyomá­nyos Balaton-átúszás ez évben a tervek szerint augusztus 4- én kerülne lebonyolításra a megszokott helyszínen, Rév­fülöp—Boglárlelle között”. Tehát — biztos, ami biztos, feltételes módban, azaz előre is felemlítve annak a lehető­ségét, hogy a jelentkezők, esetleg hiába utaznak akár több száz kilométert is a spe­ciális erőpróba reményében, mégsem mehetnek biztosra. Ezután már minden kije­lentő módban: jelentkezni és nevezni reggel nyolctól a bog- lárlellei Platán strandon le­het majd a 100 forintos ne­vezési díj befizetésével egy­idejűleg. Bővebb felvilágosí­tást ad: Szántó József (06-82-12967) és Nagy József (1-115-225). Jó idő esetén több ezer rész­vevőre számítanak. A várható időjárásról viszont csak a me­teorológusok nyilatkozhat­nának ... J. K. Jóakarat-játékok Bubka sérült Hátsérülése miatt nem vesz részt a seattle-i Jóakarat-já­tékokon Szergej Bubka, a rúdugrás szovjet világcsúcs­tartója (6.06 m), aki a ver­senysorozat egyik nagy csilla­ga lehetett volna. A jelenté­sek szerint Bubka döntésében az is szerepet játszhatott, hogy az idén messze elma­radt régi formájától — mint emlékezetes, az első Jóakarat­játékokon, 1986-ban Moszk­vában világcsúcsot ugrott —, s több nemzetközi viadalon is csalódást okozott. A golfozóknál Kettős siker Üjabb kettős nemzetközi erőpró­bára került sor, amelyen a Kék Duna Golf Klub a Wiener Neu- stadt-i (Bécsújhely) GC Föhren- wald játékosaival mérte össze tu­dását. Az eddig is sikeresen végződő találkozók sorában a kellemes idő­járás, a jól előkészített pálya csak segítette a jól felkészült verseny­zők teljesítményét. A vendégek is nagy akarással vetették magukat a küzdelembe, de csak a 4. helyezés volt náluk a legjobb, amit a ver­senyen elértek. Mindenesetre di­cséret illeti a hazaiak kitűnő helytállását, akik küzdeni akarás­ban, sportszerűségben is példát mutattak. Eredmények. Férfiak: l. Henter Zsolt 4'1, 2. Zéman László 43, 3. Ke­néz István 40 pont. Nők: 1. Hen- terné Tringer Ágnes 42. 2. Vilpas- teur Monique (francia) 34, 3. Ma­darász Erika 36 pont. Ifjúságiak: 1. Kéri Csaba 45. 2. Varga Flórián 37, 3. Szlávy Marcell 27 pont. (óváry) A salakmoíoros *íi-döntő előtt Papucsok haragban Nem a legjobb előjelekkel készülnek a magyar salakmo­torosok a szombat esti páros világbajnoki döntőre, amely­nek az NSZK-beli Landshut ad otthont. Az elmúlt két hétvégen, Sze­geden, majd Chorzówban nem sikerült hozni a várt eredmé­nyeket a csapat világbajnoki B döntőben, s ráadásul a magyar páros két tagja, az egyformán debreceni Adorján Zoltán és Tihanyi Sándor között az utób­bi időben igencsak megromlott a kapcsolat. Mindez azzal van összefüggésben, hogy a jelen­legi elsőszámú hazái vaspapu- csos, Adorján saját egyesüle­tet alapított, az Adorján Speed­way Clubot, Tihanyi pedig ma­radt, a Hajdú Volánban. S a kiválás, mert nem is olyan rég még Adorján is a Hajdú Volán színeiben motorozott, nem járt zökkenők nélkül, ezt pedig egyesek arra használták fel, hogy a két versenyzőt szembe­állítsák. Lands búiban sok függ attól, miként tudják túl ten ni magu­kat a vélt vagy valós sérelme­ken, mert a páros döntőben csak úgy állhatnak helyt, ha nemcsak önmagukért, hanem társukért is motoroznak. Már­pedig az elmúlt évek eredmé­nyei köteleznek, ugyanis 1988- ban Bradfordban, majd tavaly Lesznóban egyaránt a hatodik helyen végzett az Adorján Zol­tán, Kócsó Antal összetételű magyar duó. Valószínűleg idén is ők kaptak volna lehetőséget, de a szegedi Kócsó lábát törte, így ezúttal csak szurkolhat tár­sai sikeréért. — Rendkívül kiegyensúlyo­zott a mezőny, így nehéz meg­jósolni, hogy melyik hely áll nekünk — nyilatkozta Tihanyi Sándor (27), aki két éve már szerepelt egyéni vb-döntőben, de páros vb-fináléban most először állhat rajthoz. — Az erőviszonyok alapján talán a csehszlovákokat, az új-zélan- dlakat és a nyugatnémeteket utasíthatjuk magunk mögé, ám a hazaiak nagyon fogadkoznak, szeretnének meglepetést okoz­ni, s érmes helyen zárni. Ami pedig a legjobbakat illeti: sze­rintem a világbajnok a dán— svéd—brit trióból kerül ki. A páros döntőben előbb 15 futamot (5—4—3—2—1—0 a pon­tok megoszlása) rendeznek 6—6 versenyző részvételével, majd következik a befejező három, a 7—9., a 4—6., és az 1—3. helyért. Megszűnés után fúzió Csütörtöki közgyűlés Miután megállapodtak, a héten a Bem SE és a Ceglédi VSE is közgyűlésen határozott labdarúgó-szakosztályának megszüntetéséről, azért, hogy kettőjük fúziójából megalakul­jon — csütörtökön 18 órakor, a helyőrségi klubban — az új, városi labdarúgó-egyesület, a Ceglédi Kossuth-Honvéd SE. A tervek szerint az első csapat az NB Ill-ban, a tartalé­kok a megyei II. osztályú mezőnyben szerepelnek, míg az után­pótlás képviselői négy csoportban — egy-egy ifjúsági és serdü­lő, illetve két előkészítő — készülnek korosztályuk bajnoki mérkőzéseire. A CVSE pályáján edz és játssza bajnoki mérkőzéseit a két felnőtt és az ifjúsági gárda, az utánpótlás-nevelés bázisát pe­dig a gerjei pályán alakítják ki. Ungureán László Aprohirdetesek KÖZLEMÉNYEK Bőrgyógyászati magánorvosi rendelés Bp. VIII., Harminckettesek tere 6/B, kedd. csü­törtök 16—18-ig. Az Omnibusz Utazási Iroda ajánlata: Kör­utazás Olaszországban, vallási emlékek és kegyhelyek felkeresésével. Útvonal: Jesolo— Róma—Assisi. Elhelyezés: 2—3 ágyas szállo­dai szobákban, Rómában. Villa Mater Re- demptorisbah, zarándokhelyen. Ellátás: fél- penzió. Időpont: szeptember 21—29. (9 nap). Részvételi díj : 26 000 Ft/fő. Jelentkezes és felvilágosítás irodáinkban: vidéken:, Cegléd, Szabadság tér 5. (tel.: 20/11-672): Budapes­ten: V., Engels tér, autóbusz-állomás (tel.: 117-2369), valaruint a többi fiókirodánkban. Ha jól prosperál a vállalata, köszönje meg ezt munkatársainak egy kellemes, nyárvégi tengerparti üdüléssel, amelynek fantasztiku­san kedvező árát csak négyszemközt közöl­jük önnel! Személyes megbeszélésre időpon­tot a Top Travel Incentív Tours 117-6341-es telefonszámán kérjen! Az év legkedvezőbb isztambuli ajánlata! 6 nap 6199 Ft! Top Travel Szulejmán Tours, a legtapaszaltabb Isztambul-specialista! Ho­tel Astoria hall, tel.: ! 17-3411/1371. A Volánbusz részvételi jegyes különjárato­kat indít Berlinbe. Az autóbusz vasárnap es­ténként 19 órakor indul a Budapest, Erzsébet (Engels) térről. Berlinből hétfő este indul vissza. A menettérti jegy ára: 2990 Ft -f 15 DM fő. Részletes felvilágosítás és jegyváltás a Volánbusz Erzsébet téri különjárati irodá­jában. Telefon: 117-29-09. Útra kellünk. Vo­lánbusz. A Volánbusz részvételi jegyes különjárato­kat indít Párizsba. Az autóbusz minden hét­főn, reggel 7 órakor indul a Budapest, Erzsé­bet (Engels) térről. Párizsból vissza szerdai napokon 19 órakor indul. A menettérti jegy ára 39C0 Ft -f 100 DM/fő. Részletes tájékozta­tás és jegyváltás a Volánbusz Erzsébet téri különjárati irodájában. Telefon: 117-29-09. Útra kellünk. Volánbusz. Sikerének titka: a megbízható Információ — Magyar Gazdasági Cégmutató. Kérje fel­vételét P. M. S. Kit. Bp Pf.: 248 1519. Tartsa meg magának dollárjait! Velünk fo­rintért utazhat külföldi tárgyalásaira, üzlet­kötéseire! A földkerekség 128 országába megszervezzük utazását irodánk devizakerete terhére. Keressen fel bennünket, szívesen megismerjük kívánságait egy kávé mellett! Időpontegyeztetés céljából hívja a 117-6341- es telefonszámot. Top Travel Business Tours — Társ az üzleti sikerhez! Eladó Felső-Törökhe- gyen 550 négyszögöles ÁLLÁS Kisszövetkezet jó ke­reseti lehetőséggel fel­vesz kőműves, ács szakmunkásokat, se­gédmunkásokat vagy komplex brigádokat. Érdeklődni lehet: „PILON” Kisszövet­kezet, Bp.. Minerva u. 15. 11T8, Tel.: 162-0132. A Volánbusz Ceglédi üzemigazgatósága azonnali belépéssel felvesz gyakorlott autószerelőket két mű­szakos munkakörbe, ív- és lánghegesztő la­katost egy műszakos munkakörbe, érettsé­gizett, gépelni tudó, pénztári és raktári feladatok ellátására alkalmas munkaerőt. Érdeklődni lehet sze­mélyesen: Cegléd, Külső Körösi út, mű­szaki telep. ____________ A utószerelő szakmun­kást felvesz a Volán­busz Szigethalmi üzemigazgatósága. Jó kereseti lehetőség, in­gyenes utazási igazol­vány Pest megyére. Gmk-lehetőség. Je­lentkezés : Szigetit.i­lom, autóbusz-állomás, műszaki osztályvezető. Telefon: (26)-65-014. À Pest Megyei Levél­tár takarítónőt keres négyórás munkaidő­ben. Nyugdíjasok előnyben. Telefon: 117­6088. ____________________ F elveszünk hegeszteni tudó lakatos szakmun­kásokat, speciális munkára. valamint asztalos szakmunkáso­kat. Jó kéréséi lehető­ség. Ferromechanika Ipari Kisszövetkezet. Aszód. Kossuth L. u. 19. szám. ____________ A z Üt- és Vasútépítő Vállalat gépjavító üze­me felvételre keres autó-motor, építőgép autó-villamossági, hid­raulika szerelőket, va­lamint teher jogosít­vánnyal rendelkező, kvalifikált építőgép­szerelőt műhelykocsi­ra. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Budaörs. Kamaraerdei út 1—3. (Megközelíthető a 87. 87 A és 88-as autóbu­szokkal.) Keresendő: Bazsó Zoltán üzemve­zető vagy Frank uó- zsef üzernvezetű-h. Te­lefon: 162-0006-tól 0009­_________ — E gészségügyi vállalat fel vél el re keres jo­gász, közgazdász vég­zettséggel igazgatási- osztály-vezetöt. gö­döllői munkahelyre. Angolnyel v-vizsgá- val előnyben. Pályáz­ni lehet 1990. augusz­tus 15-ig. Részletes önéletrajzot a Human Oltóanyagtermelő és Kutató intézet, Gö­döllő, Pf.: 89. 2100 címre kérjük. Felvi­lágosítás a 133-0564-es telefonszámon, 8—12 óráig, Csontos tstván- né dr.-nál. __________ F elveszünk D kategó­riával rendelkező gép­kocsivezetőt, rövidí­tett munkaidőre. Nyugdíjas is számí­tásba jöhet. Jelent­kezés: Gödi GA­M ESZ, Göd felső. Ta­nácsköztársaság Út 5. ADÁSVÉTEL Eladó 1 db AJax rugós kalapács kitűnő álla­potban, S-as. Baljel István kovácsmester, [nárcs. Arany J. u. 3. 2365. Nagykáta központjá­ban, harmadik emele­ti, három szoba össz­komfortos lakás ga­rázzsal azonnali be­költözéssel eladó. Ér­deklődni: Április 4. Mgtsz, Tápióbicske, Bartucz Sándornál Gödöllő központjában kisméretű, gázfűtéses, kertes ingatlan, 1,4 M Ft kp.-ért eladó. Ér­deklődni: a helyszí­nen, egész nap, Bá- thori u. 32. alatt. KE frsz.-ú Lada 1300/S személygépkocsi — megkímélt állapotban eladó. Vác, Vörös Hadsereg útja 20. — Munkanapokon, egész nap.___________________ Új gumiszerelő gép. valamint 1 centrírozó eladó : Vác, Kossuth utón 23._______________ Eladom 2,5 szobás, te­lefonos lakásomat. Ér­deklődni: Fegyveres Józsefné, Vác, Űrha­jós utca 4. II. emelet 10. — Telefonszám: (27)-1(1-546 (egész napi. Vállalkozók! Vállala­tok! Figyelem! Nagy­kőrös központjában minden tevékenységre alkalmas összközmű- ves. telefonos, ipari árammal ellátott, nagy kerttel rendelkező csa­ládi házban S0 négy­zetméteres, több helyi­séges műhelyt, nagy udvart, boltíves pincét bérbe adnánk vagy mindezekkel s némi tőkével, közreműkö­déssel üzleti vagy ipa­ri tevékenységbe be- szállnánk. Telefon: 50- 466. zártkert, telepített, lu­gasszőlővel, gyümölcs­fákkal. Érdeklődni le­het: Vác, Gerle utca 17. (16—19 óráig). Nie- dermüiJer Ainjrás. Eladó XVII., Pesti út 291. sz. alatt 3 szoba- összkomfortos családi ház. Érdeklődni a helyszínen.__________ _ G ödöllő közponjában 47 nm-es. gázkonvek- toros lakás, azonnal bekölözheően 1,1 M + 90 E OTP — eladó. Érdeklődni a délutáni órákban, a helyszínen. János u. 18. I. em. 4. Buksi norvégozó 9/100- as. 10 120-as kötőgépek eladók. Dunah araszt!. Kisfaludy u. 56. (lige­ten/) • _____________ _ E ladó zártkertben sa­ját tulajdonú. 200 n.- öl telek. Érdeklődni : Szada, Margita utca 26. Méhész.__________ É ladó Gödöllő köz­pontjában, 40 tun. 1 szobás, összkomfortos, erkélyes, nem panel, tehermentes örökla­kás. Érdeklődni : Mer- vald Anna, Gödöllő, Kossuth Lajos üt 21. II. em. 7/A. minden­nap 18 óra után. Üj családi ház eladó, 130 n.-öl. az egész alatt pince, tetőtér-beépítési lehetőség, esetleg ki­sebbre cserélhető. Ér­deklődni: Burda La­jos. Dabas. Szőlőhegy 24. 2370. Eladó Gödöllő. Lázár Vilmos u. 136. sz. alatt, 300-as telken 6x8 m-es, félig kész. tet.ő- tér-beépítéses ház. — Érdeklődni: Gödöllő. Kör u. 15. ___________ G y ömrő k ü It er ü l e t én 360 négyszögöl szőlő, sok gyümölcsfával, sürgősen eladó. Ér­deklődni: Gyömrő. Bercsényi u. 87. Ba­lázs Attila. ___________ E ladó TD-s. 1200-as Lada. friss műszaki­val (2 év). Monorier- dó, Gyöngyvirág u. 13. Érdeklődni: 17 óra után.________________ K eveset használt, táv­irányítós. programoz­ható videó Sinclair ZX Spectrum számí­tógép játékkazetták­kal. valamint egy régi típusú, üzemképes, de javításra szoruló. 3 szálas interlock áll­vánnyal, motorral el­adó. Érdeklődni: Al- bertirsa. Pesti u. 133. Tel.: 142._____________ P latós ZSUK kiste­herautó eladó. Cím: Mo nor Lenin u. 77. Eladó Pécelen, 63 nm-es, telefonos, pa- rabolaantennás örök­lakás, 3 férőhelyes garázzsal. Érdeklőd­ni: Gagarin tér 7. III. 4. Telefon: Pécel, •-.1, hétköznap este. T rán vár: 1970 000___ E ladó vagy kis ker­tes házra cserélhető. 53 nm-es, gázfűtéses, nem panel öröklakás (lehet Cegléd közelé­ben is). Érdeklődni: 16 óra után. Cegléd. Köztál saság u. 20—22. rí A. ih, ír 4i. _______ E ladó Vác, Lots Ká­roly utca 1. sz. alatt 138 négyzetméteres társasház. Érdeklődni Vác. Népek barátságá­nak útja 51. címen, na­ponta 17—20 óráig Forgács. Üzletnek vagy irodá­nak alkalmas 30 négy­zetméteres. illetve kí­vánság esetén 66 négy­zetméteresre bővíthe­tő reprezentatív he­lyiség, parkolási lehe­tőséggel, a városköz­pontban kiadó. Szabó, Nagykőrös, Jókai u. 1. 2750._______________ A Fóti Vörösmarty Mgtsz befőzési akciót szervez. Szedés helye: Vác, őszibarackos­ban, Váctól egy kilo­méterre, Rád felé ve­zető úton, a vácdukai elágazással szemben. Szedés ideje: július 20-tól Mariska-fajta 15 forint kg-onként; augusztus 10-től cliampion-fajta 20 fo­rint kg-onként; szep­tember i-jétől elberta- fajta 25 forint kg-on­ként. Nyitva tartás hétfőtől péntekig, szombaton: 7—16 órá­ig. Vasárnap: szün­nap. — Érdeklődni le­het: (27) -12-599-es te­lefonszámon. — Fi­gyelje további közié­in ényelnket! ________ K eresem azt a józan embert, aki társam le­hetne. akivel a magá­nyomat megoszhat- hatnám. 63 éves korig, lehetőleg váci legyen. Kocsival rendelkezem. Leveleket „Magányos 98 516” jeligére .a vá­ci hirdetőirodába (Jó­kai utca 9. 2600) ké­rem; ________ '_____ V ácott, Deákváron egy plusz két félszo­bás. bútorozatlan, fő- bérlő nélküli lakás, körülbelül egy évre kiadó. Ajánlatokat: Vác, Postaitok: 285. 2601. címre kérek.__ É sztergályosműhely — 40 nm. raktárhelyiség — 40 nm, bérbe adó. Megtekintés bármikor, értesítésre. „Gépek, ipari áram” jeligére: Dunakeszi. Pf. : 4. 2130. Felújított 30ll-es Ze- tor. egytengelyes, eké­vel, kultivátorral el­adó. Tel.: 134-9249. — Hétvégén : Zsámbék, Dózsa Gy. u. 32. 3000—75 000 forintig terjedő árat fizetek 1945 előtti, pléh játéko­kért, pl. autók, hajók, vonatok, figurák. Tel.: (1)-166-3108. __________ B udapesti, 37 éves, csinos, kedves, diplo­más. lakással, nyara­lóval rendelkező hölgy megismerkedne há­zasság céljából egy jóképű. szimpatikus megjelenésű fiatalem­berrel. Válaszokat „Romantika 121 655” jeligére a FeLszabadu- lás téri hirdetőbe. Nedves názfaiak utó­lagos vegyi szigetelése, bontás nélkül. Legol­csóbb. legbiztonságo­sabb Tel.: 113-4975. EPE A típusú ablakók, ajtók komplett tető- szerkezetek és külön­böző fűrészáruk kap­hatók. Zsalu-Center Kft. Pomáz, ipartelep. Tel. : (26)-25-066. Gránit, márvány sír­emlékek és sírkövek nagy választékban! Kripták készítése: Forberger kőfaragó­nál, Vác Néphadsereg u. 6. (AFiT-tai szem­ben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom