Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-16 / 165. szám
4 1990. JÚLIUS 16., HÉTFŐ A visegrádi lovas íjászok vágtában is célba találtak Két király előtt vívtak a Toldik Időgépbe ültek Visegrádon A Toldi Miklós-választás kiválóan ki van találva. S ebben a kijelentésben nincs semmi pejoratív, mögöttes gondolat. Ez a tény. A visegrádi palotajátékokkal jól tudták ötvözni az ötödik esztendeje mindig meghirdetett Toldi Miklós-válasz- tást. Sporttörténelmi ismeretekbe oltva és fordítva. A vetélkedőknek szurkoló közönség maga sem veszi észre, és máris egész sor dolgot megtudott Zsigmond idejéről. A korabeli kosztümökben, vértekben mérkőző bajnokok, a reneszánsz hangszereken megszólaló zene mintha idő- gépbe ültetné a közönséget. A Toldi Miklós-választás jól fci van találva, de hasznot inkább még csak a műanyag pajzs-, kard-, vért- és sisak- árusoknak, baziárosoknak és vattacukor-készítőknek hoz. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárnak — a produkció rendezőjének — be kell érnie azzal, hogy nem fizet rá a kétnapos műsorra. Szombaton ezernégyszáz fizető nézője volt a Toldi-vá- lasztás elődöntőjének, s ez rekord az eddigi versengések történetében. Mint ahogy rekord dőlt meg vasárnap is. Amikor a tizenegy Toldi-jelölt döntő mérkőzését vívta, közel háromezren váltották meg a nyolcvan, illetve negyven forintos belépőt. S ezért nem csupán tizenegy muszklis embernek szurkolhattak, hanem bravúros bajvívásokat láthattak. Jöttek a lovas íjászok, a vágtában dárdájukkal apró karikákait megcélzó vitézek, a XV. századi vértekben csörgő-zörgő cseh bajvívók. S bravúrt könyvelhetett el a rendezés, hiszen két, történelmi korban egymástól távoleső királyt hozott össze: Toldi Miklós uralkodóját, Zsigmondit és Mátyást, akit erős embere, Kinizsi Pál is elkísért a századokon átívelő utazásra. A molnárlegényt, aki malomkőtálcán nyújtotta urának a serleget, Lóska Zoltán alakította, aki az idén — mivel háromszor nyerte el a Toldi Miklós címet — már a zsűriben foglalt helyet. A verseny immáron nemzetközivé szélesedett, hiszen a tíz magyar Toldi-jélöltt mellett egy olasz ifjú is pályázott a címre. Ö Faenzából érkezett, akárcsak a műsorban nagy sikert arató olasz zászlós- és doboscsoport. A közönség nem csupán szép felvonulásukért és pergő taktusaikért fogadta őket kegyeibe, hanem csodálatos, valóiban korhű kosztümjeikért is. A mélyzöld bársonyból készült öltözetükben, fodros, csipkés ingeikben, puha csizmáikban olyanok voltak, mintha Zeffirelli valamelyik reneszánsz témájú filmjéből léptek volna ki. Mi tagadás, mellettük a két magyar király udvartartása — a visegrádi Salamon bajvívó kör és a lovasiskola tagjai — szegény rokonnak tűntek. A produkció és a pergő műsorvezetés azonban mindenért kárpótolt. A közönség egyébként a Tol- di-verseny első fordulójában Az olaszországi Faenza zöld bársonyba öltözött küldöttsége bizony vajmi kevés sportszerűségről tett tanúbizonyságot. Míg az igen összeszokott Tol- di-jelöltek — hiszen a többség nem először áll ki e címért — ellenfeleiket biztatták, egymásnak szurkoltak a malomkőhajítás és a petrencerúd- emelés közben, a nézők olykor igen otromba bekiabálásokkal díjaztak egy-egy kevésbé sikeres versenyzőt. Az örökös műsorvezető deák, Papp János javaslatára azután a szünetben minden fitymáló kipróbálhatta erejét rúdtartásban és félmázsás súlydobásban. így a második fordulóra elfogytak a lekicsinylő bekiabálások, s szinte minden versenyzőt hangosan biztattak. Persze a leg- zajosabban a környékbeli — kismarosi és szentendrei — jelöltet, no meg a nagy esélyes dorogi Fekete Lászlót, aki az indulók között szinte már profinak számított. M. K. A petrencerúd tartásának fortélya: ha fárad a karod, told ki a hasad! 'Kiállítótér me kb ó Egyszemélyes világnyelv % A szentendrei Mű^ vésztelepi Galériában ^ egész júliusban látható ^ Tőrös Gábor szobortárk lata. Van abban valami jelképes, hogy Tőrös Gábor Nagybányáról érkezett, s ugyanazt igazolja, amit a nagybányai és az azt követő, folytató szentendrei festészet: megszűnt Erdély és Magyarország Európa széle lenni — művészetének eredményeit tekintve ugyanúgy a képzőművészet központja, mint a francia képírás. Ezt az igazságot Tőrös szobrokkal bizonyítja. Mestere az eddig eléggé nem méltatott Vida Géza volt. Az a Vida Géza, aki Boda Gáborhoz hasonlóan külön világot jelont századunk magyar-európai szobrászatéban. Tőrös Gábor Tordán született 1934-ben. 1960-ban kapott szobrászdiplomát a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán, kiállítása nyílt Kézdivásárhe- lyen, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Bukarestben és most Szentendrén. Sajátosan gyűrt, repedésekre és megbontott gömbformákra hangszerelt bronzalakkal fejezi ki a közös emberi sorsot, érzelmeket. Művészete egyszemélyes szobrászati világnyelv, meggyőző és átvehető mindenki számára. Az üreges áttörések Gandhi emlékét ugyanúgy állandósult plasztikai jellé alakítják, mint a Madár önvalóját. Teremtett szépségeinek alapja nemcsak a formai bizTőrös Gábor: Madár IV. tonság, hanem a lelkűiét őrzött erkölcse, amely tisztességhez és becsülethez köti eszményeit, s ebben nem ismer kompromisszumot. Azért olyan kemény és végérvényes az általa mintázott Misztótfa- lusi Kis Miklós, Zrínyi és Bethlen Gábor tekintete, mert ő maga is ilyen elvek szerint igazodik az igazsághoz. A roncsolt élet sérülései gyógyulnak vésője és hite nyomán, annak igazolásául, hogy a szobrász nem élhet másért, mint azért, hogy esztétikai rendszerével megszüntesse, örömmé alakítsa a világ zavarát. Losonci Miklós A Szuzai menyegző a szegedi szabadtérin Sütő András ígéretet tett arra, hogy amennyiben egészségi állapota megengedi, részt vesz a „Szuzai menyegző” című drámájának szegedi bemutatóján. A Szegedi Szabadtéri Játékok július 20-a és augusztus 22-e közötti idei évadján kizárólag magyar szerzők színműveit láthatja a közönség. Nikolényi István művészeti Képül a nehéz kő (helyett 50 kilós vaskorong) (Erdősi Ágnes felvételei) Koncertek és kamaszálmok A kis herceg hitével Lányok. Pillanatonként változó hangulattal, ok nélkül könnybe boruló, mindig csillogó szemmel, féktelen jókedvvel, a legváratlanabb pillanatokban kibuggyanó kacagással, a felnőttek számára néha elképesztő öltözködéssel, érzelem- mentesnek tűnő megnyilvánulásokkal és szégyellni való(?) érzelmekkel. Mennek az utcán, s minduntalan nevetgélnek. Valahogy úgy, mint ahogy azt Karinthy megírta. Ilyen a felszín. De vajon milyen is lehet egy kamaszlány? Milyen vágyai, elképzelései vannak a jövőről, az életről? S mit tesz azért, hogy a kitűzött célt valóban el is érje? A filigrán termetű, mosolygós, hamvas arcú, szőke lánynak ugyanolyan nagyratörő álmai vannak, mint nekünk voltak egykor. Hiszen valaha mindannyian meg akartuk váltani a világot, és hittük, ha másnak nem is, nekünk bizonyosan sikerül. Aztán átéltük ki- sebb-nagyobb kudarcainkat, s közülünk az mondhatja magát szerencsésnek, aki felnőtt fejjel is képes az egészséges álmodozásra, aki nem vesztette el teljesen gyermeki optimizmusát. Váradi Tünde tizenöt évének hitével és bizakodásával állítja, hogy belőle operetténekesnő lesz. Az érdi kislány évek óta tudatosan készül erre. Kezdetben csak annyit tudott, hogy szereti és szívesen hallgatja a zenét. Már hatesztendősen azért ostromolta a szüleit, hogy zongorázni szeretne. Édesanyja és édesapja egy darabig ellenállt, de negyedikes korában megkapta végül a hőn áhított hangszert, és megkezdődhetett a tanulás. Zongora- tanárnője, Sass Józsefné vette észre, hogy szép énekhangja van. Az ö bátorítására 1984- ben benevezett az érdi városi énekversenyre, amelyet meg is nyert. Ettől kezdve minden évben indult a megméretésen — s mint bánatosan megjegyzi, az első hely egy ízben nem jött össze, mert be volt rekedve. így akkor csak ezüst fokozatot kapott. Jogos büszkeség csillan a szemében, amikor megemlíti, hogy az egykor oly hevesen ellenkező szülők kislányukon keresztül szerették meg a komoly zenét. A családban egyedül a nővére dohog néha, mert ha Tünde leül a zongora mellé, akkor a közös szobából bizony neki kell elvonulni a magnetofonnal. Persze az is előfordul, hogy az idősebb lány fölfigyel egy-egy zenedarabra, megtetszik neki, s arra kéri a húgát, játssza el még egyszer. Szóval van néha egy kis pur- parlé, de hát olyan testvérek, akik sohasem veszekednek, csak az anyák legszebb álmaiban léteznek. Tünde ősszel kezdi el a budapesti Táncsics Mihály Gimnázium ének-zene tagozatán a második osztályt. Otthon, Érden pedig a zeneiskola Vörösmarty- gimnáziumba kihelyezett magánének-tagozatára jár, ahol Sass József karnagy a tanára. Ö oktatja a hangképzést és a beszédtechnikát az ifjú énekesjelölteknek. Figyelembe veszi kis tanítványai kívánságait és az általuk választott dalokat tanítja meg nekik. Így énekelte már Tünde a Carment és a Figaro házasságából a Cheru- bin-áriát is. Élete nagy élményéről kérdezem. Habozás nélkül vágja rá, hogy a közös föllépés Sass Szilviával, tavaly december 28-án, a Vigadóban. A koncertet a rádió is közvetítette. Még azt is hozzáteszi, nagy siker volt, és a Budapesti vonószenekar tagjai, akik szintén a hangverseny szereplői voltak, külön gratuláltak neki a szereplés után. Mindezt természetes egyszerűséggel, mindenfajta dicsekvési szándék, nagyképűség nélkül mondja, úgy, ahogy csak az ő korában, gyermeki lelkesedéssel lehet örülni valaminek. Ezt az örömet egyedül az rontja el, hogy bizony az osztálytársak jó része warlóan emberi módon veszi tudomásul a sikert. El-elhang- zanuk csípős megjegyzések, amelyek megkeserítik az örömöt. De hát ezt is meg kell szokni, mert bizony ilyenek vagyunk. Néha irigyek, néha rosszmájúak, ha a másik eredményes, és nem mi. A szőke, irigylésre méltóan naiv és romantikus kislány nehezen értve az effajta kellemetlenkedéseket. őszinte hittel készül egy rögös pályára. Olyanra, ahol a fent említett reakciók az átlagnál is gyakoribbak. Mit is mondhatunk erre? A Kis herceg írója, Saint- Exupéry szerint „az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal” .. . Körmendi Zsuzsa vezető elmondotta, hogy bővült a tervezett műsor, ugyanis az Európai Közösség Ifjúsági Zenekara — amelyet Claudio Abbado alapított 1976-ban — az első kelet-európai turnéjába két magyarországi koncertet is beiktatott. Augusztus 21- én Budapesten, a Kongresszusi Központban, a következő napon pedig a szegedi Dóm téren lépnek közönség elé. Az Európa Tanács 12 tagállama által támogatott turnéra jeles külföldi államférfiakat is meghívtak. A játékok műsorában szereplő művészek egyelőre intézményektől bérelt termekben próbálnak, de néhány nap múlva — tekintettel arra, hogy a díszletek jórészt elkészültek — már a Dóm téri színpadra léphetnek. Véget ért a Bartók Béla- kórusverseny Ünnepi záróesttel: eredményhirdetéssel, díj kiosztással és gálaműsorral szombaton este befejeződött Debrecenben a Bartók Béla XIV. Nemzetközi Kórusverseny. A hatnapos zenei fesztiválon 16 országból 36 kórus mérkőzött öt kategóriában. A női karok versenyében ír, a kamarakórusok közül kubai, a vegyes karoknál dán, a gyermekkórusok közűi bolgár, az ifjúsági kórusok versenyében pedig magyar győzelem született. A kategóriagyőztesek nagydíjas versenyét a dán „Lille Muko” kórus nyerte. A Bartók Béla XIV Nemzetközi Kórusversenyt Luko- vics András, a fesztivál igazgatója zárta be a debreceni sportcsarnokban, a díjakat és a folklórdiplomákat Deb- reczeni Ferenc megbízott városi tanácselnök adta át a győzteseknek. Az 1800 énekes a záróünnepségen együtt énekelt el egy részletet Händel Alleluja, a Messiás című oratóriumából.