Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-01 / 127. szám
4 1990. JÚNIUS 1., PÉNTEK Esztendőnként egyszer, a tanév végén, megemlékezünk a pedagógusokról. Az őket köszöntő ünnepségeken a mai diákok mellett ott áll sok hajdani tanítvány is. Felnőttként érezzük igazán, hogy volt tanáraink egyénisége, segítökész- sége mit jelentett nekünk. S röstelljük, hogy csupán egy nap ünnep jut számukra. Tizenhatodik alkalommal osztották ki — tegnap ketten vették át — a Pest Megyei Tanács által alapított Arany János Pedagógiai Díjat. Ez a legnagyobb elismerés, amelyet óvónők, tanárok, tanítók kaphatnak a megyében. Az Apáczai Csere János-díj viszont már országos elismerés. Ebben a kitüntetésben az idén Újvári István, a váci Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola vezető szaktanára részesült. Szombaton, déli 12 órakor, a Parlamentben veheti át e díjat — tizenegy kollégája társaságában, akik viszont a Kiváló Pedagógus címet vívták ki munkásságukkal. Ott lesz tehát az Országházban még: Drávay József általános iskolai igazgató (Abony), Jánosik Béla általános iskolai igazgató (Tápió- ság), Kiszely Károlyné óvodavezető (Diósd), Kokas Ferencné általános iskolai tanár (Albertirsa), Kostecki Árpád tanító (Nyáregyháza), Kovács Lajosné tanító (Halásztelek), Kovácsné Pölcz Piroska általános iskolai igazgató (Vác), Kránicz Józsefné általános iskolai tanár (Százhalombatta), Kun Péter gimnáziumi tanár (Szentendre), Vancsó Imréné szakközépiskolai tanár (Gödöllő) és Vitárius Sándor szaktanácsadó (Pécel). Az Arany János Pedagógiai Díjat Engelbrecht Imréné ráckevei és dr. Kovács József, a zsámbéki főiskola tanszékvezető tanára tegnap vehette át Cegléden. A Losontzi István Általános Iskolában került sor ugyanis a Pest megyei pedagógusnapi ünnepségre. A megyében 642 pedagógus részesült miniszteri dicséretben, 175-ben pedig a Pedagógus Szolgálati Emlékérem tulajdonosai lettek. Köszöntő helyett Nem lehet úgy beszélgetni dr. Kovács Józseffel, hogy perceken belül ide ne hívná a feleségét. Ám ha dr. Paulo- vics Teréziát kérdezem valamiről, nem kell sokat várnom arra, hogy férjét szólítsa; S ez náluk nem csupán formaság, udvarias gesztus. Lényüktől elválaszthatatlan az együttgondolkodás. Hosszú története van ennek, amely megismerkedésükkel kezdődött. A folytatás pedig egyre tartalmasabb lett. Ugyanis olyan közös témát találtak, amely — ha az ember őket hallgatja — kimeríthetetlen, befejezhetetlen. Hogy miről is van szó tulajdonképpen? Arról a fogalomkörről, amelybe a helytörténet, a néprajz, a nyelvjárás- tan, a műemlékvédelem — a népi emlékekkel egyetemben —, a természet és a környezet megóvása, az irodalom helyi hagyományai sorolhatók. Arról, amely népismeretre, szülőföldszeretetre nevel: a honismeretről. Dr. Kovács József kandidátus, a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola nyelv és irodalom tanszékének tanszékvezető tanára Sopronból hozta magával az indíttatást. Felesége, dr. Paulovics Ter- rézia adjunktus, a főiskola neveléstudományi tanszékének művelődéstörténet szakos tanára még a szülői házban, Ráckevén megtanulta: kincseket rejt az öregek emlékezete. Mindketten évtizedeken át A zengő ábécétől az egyenletig nvegesebb: amikor valamelyik kísebb-nagyobb gyerek száján kicsúszik a megszólítás: ANYUKA. Csupa nagybetűvel írom, mert szerintem abból a légkörből, amely ezt a „hátrányos” helyzetű iskolát körüllengi, semmi sem mondhat többet... S innen, az isten háta mögül startolva, négy gyermeke is megállja a helyét a tanintézetekben. Az egyik fiú ötödéves az orvosin, a másik harmadéves matek—fizika szakon, a kisebbek másodikosak, illetve elsősök. Busz is elvétve „téved errefelé”, s esős napokon tengelyakasztó lehet a homok, amely most fehéres porfelhőben kíséri a tsz teherautóit. Hogy lehet innen a megye összevont iskolái munkaközösségének vezetője valaki? Mint kiderül, a továbbképzési napokon jön össze az a négy ember, aki a déli részen azonos körülmények között tanít. Mert vannak még elszórt, megközelíthetetlennek tűnő települések, s elhivatott pedagógusok D unavarsányban, Lóréven, Pusztazámoron. Közülük az egyik dr. Engelbrecht Imréné, aki tegnap vehette át az Arany János Pedagógiai Díjat huszonhat éves munkájáért. A legkevesebbet, amit generációk, s egy társadalom adhat neki és társainak. Varga Edit vezettek honismereti szakköröket, majd pedig a főiskolán ők kezdték szervezni a honismereti szakkörvezető-képző tábort, amelyet dr. Kovács József vezet. Az eltelt öt esztendő alatt országosan is rangot vívott ki magának a zsámbéki B kategóriás bizonyítvány. Dr. Kovács József tizenöt éve tanít Zsámbékon.. Ezenközben több országos szintű tudományos egyesület vezetőségi tagja lett, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Pest megyei tagozatának alapítója, s a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága honismereti albizottságának tagjaként a honismereti mozgalom egyik irányító egyénisége lett. Nemcsak cikkei, tanulmányai, hanem több könyve is igazolja elhivatottságát. A nyári táborok tapasztalatai, gyarapodó tematikája döbbentette rá a házaspárt arra, milyen nagy szükség lenne a főiskolán honismereti szak- kollégiumra. Az első tábor anyagából összeállítottak egy tankönyvet, Táborverés címmel. Tanulmányozták a különböző tanítóképző főiskolai tanterveket, ezek módszertani dokumentumait, és azt a tantervet is, amelynek alapján az általános iskolákban fakultative oktatják a honismeretet. Mindezt összehangolták az általuk elgondolt tartalmi részszel. Elképzelésük mind a Művelődésügyi Minisztériumban, mind pedig Zsámbékon támogatásra talált, s az oktatás harmadik évfolyamába lép szeptembertől. A főiskola szerény anyagi kereteit úgy bővítik, hogy pályáznak, ahol csak lehet. Eötvös-, Soros-alapítványból nyertek támogatást, s most megpróbálkoztak a Pro Kultúrával. A minisztérium kétmillió forinttal segíti a szak^ kollégiumot, amely népfőiskolává alakul. Ugyanis érzik: még több tudást kell továbbítani a fiataloknak. Azért, hogy bárhová is kerülnek tanítóként, érzékenyek legyenek a hely történelmére, szellemi, tárgyi értékeire ... Ugye érthető, hogy miért írtam kettős portrét? Igaz, az Arany János Pedagógiai Díjat dr. Kovács József kapta. Én azonban úgy érzem: feleségével megosztva. Dehogyis! Megkettőzve... Vennes Aranka Keresem Ráckevén az újhegyi általános iskolát. Tanácstalan vállvonogatás a válasz mindenhonnan a kérdésre. A rendőrök között is csak egy akad, aki tudja, hogy messze, a homokon, az isten háta mögött található. Ottalan utak kanyarognak, kapaszkodj, hogy ne repülj — ha egy kicsit megugrik a sebességmérő. A házat tanyának nézem, csend üli meg nyitott ablakait. Az udvar felől színes papírszalagokkal játszadozik a májusi szél. Két ajtó „áll” előttem. A közelebb esőt, a bal oldalit választom. Ablakai mögött útjelzőként tornaórákon használatos ugrózsámoly sötétiik. A picinyke szobán átvágva, tömör faajtó sötétiik előttem. Belököm, de ugyanazzal a mozdulattal rántom is vissza. Irkákról, könyvekről felkapott pillantások kereszttüzébe kerülök — nem egy iskola folyosójára. Nincs irodaajtó, nincs tanári szoba, egyetlen pedagógus, s tizenhárom különböző korú gyerek van csak. S a táblákon az elsősnek szóló feladat szomszédságában jól megfér az egyenlet. Bajba kerülnék, ha meg kellene oldanom ... Óvodából iskolába való fel-, illetve előkészítés éppúgy feladata dr. Engelbrecht Imrénének, mint a nyolcadikosok továbbtanulása. Nézem kortalan, mosolygós, határtalan nyugalmat sugárzó arcát, s hallgatom halk szavát. Annak a pedagógusnak, aki huszonhat évvel ezelőtti!) elszegődött ide — férjestül — az isten háta mögé, tanítani. Falura, otthagyva a fővárost, az ötödik kerületet, ahol felnőtt, ahonnan tanulni járt, hogy taníthasson. Hogy a sokat emlegetett „lámpás” szerepét betölthesse ott, ahol hosszú esztendőkön át csak a petróleumlámpa világított. Kérdéseim naivak, ebben a szeretetet, megértést, biztonságot sugárzó környezetben sután hatnak. Főleg azzal szemben, aki nem is tudná másként elképzelni az életét. Megszokni sem, hogy csak „egyfelé", egy korosztályra figyeljen. Itt az örömet az adja, hogy az osztatlan, létszámát tekintve kis közösségben a nehezen tanuló gyerek nem sikkad el, felzárkózik a többi közé. Van rá ideje, a pedagógusnak meg türelme hozzá... Az utóbbit csak jómagam mondom. A legnagyobb öröm? Az arcán ülő mosoly derűre vált, amikor válaszol: a négy végzős nyolcadikost ebből az iskolából oda vették fel, ahol továbbtanulni szeretett volna. De számára még ennél is léPróféta a saját hazájában Mindannyian olvashattuk már, hogy nagy íróink, költőink mekkora szeretettel emlékeznek egykori tanáraikra. Ám magunkról is tudjuk, milyen meghatározó volt életünkre egy-egy pedagógus egyénisége. Sokan közülük nekik köszönhetjük pályánkat is. Mégpedig oly módon, hogy észrevétlenül meghatározták további utunkat. Biztos vagyok abban, hogy Újvári István is ilyen személyiség. Még elgondolni is nehéz, hogy a több mint három évtized alatt hány nemzedékben ültitte el hitét a Váci Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola vezető szaktanára. Hihetetlen meggyőző erővel képes beszélni a sakkról. Ugyanis rendkívüli szerepet tulajdonít ennek a matematikai gondolkodás fejlesztésében. Előszeretettel idézi Karinthy Frigyes szavait, aki szerint tudománynak játék — játéknak tudomány a sakk. Újvári István fiatal kora óta rajongója ennek a — hirtelenjében nem is tudom, hogyan nevezzem? — sportágnak. A pedagógus ugyanis ezt a megfogalmazást kevésnek tartja. Úgy véli, hogy nem fedi a teijes igazságot. Igaz, sakkszakkörébe jó tanulók járnak, azonban ami tudást itt megszereznek, az kedvezően hat eredményeikre. Tapasztalata szerint a sakk erőteljesen befolyásolja a gyerekek személyiségének alakulását. Becsületességre, tetteik következményeinek vállalására tanítja őket, és tudomásul veszik a vereséget is. E játékos tudomány, illetve tudomány és játék meghatározza Újvári István életét is. Következetesen és kitartóan próbálja elérni, hogy a sakk és a matematika összekapcsolásából tantárgy legyen. Ebben támogatásra, jó partnerekre talált saját iskolájában. Ugyanakkor a területi munka- közösség — valamint a Pest Megyei Tehetséggondozó Központ— vezetőjeként is szorgalmazza meggyőződésének terjesztését. Sok tanártársa tanult már a megyében is az ő tapasztalataiból. Igaz, nehezen terjed a fakultatív oktatás. Ennek csupán az az oka, hogy rendkívül sok energiát igényel. A pedagógus maga állítja össze a feladatlapokat, keresnie kell az újabb fejtörési lehetőségeket — s ez bizony eléggé időigényes. Újvári István azonban minden segítséget megad a lelkes kollégáknak. Néhány nappal ezelőtt a Pest Megyei Pedagógiai Intézet Kiadványszerkesztőségének gondozásában kötete jelent meg e témáról. Szívéhez szólt ugyanis a Tudományos Akadémia egyik munkacsoportjának az ezredfordulóra kidolgozott műveltségkép-koncepciója, amelyben a matematikai gondolkodás fejlesztésének kiemelt fontosságát hangsúlyozták. A sakkmatematika című könyvében kifejtette a sakk és a matematika kapcsolatáról szóló ismereteket. Bemutatja azt is, hogyan jutott el a váci szakközépiskolában az általa kidolgozott tantárgy bevezetéséhez. Mindehhez több mint száz ábrát mellékelt kollégája, Hirling István, s ez még izgalmasabbá teszi a könyvet. _ Alighanem ez a kulcsszó Újvári István, a gyakorló pedagógus esetében: izgalmas, lendületes órákat tart. Annyi bizonyos, hogy lelkesedése mindenkor magával ragadja diákjait. Mindezen tudás természetesen nemcsak középiskolai, hanem későbbi tanulmányaik során is nagy hasznukra vált. Programok egész hétre Ezt látni, hallani kell Közeleg az idegenforgalmi idény. Mind több ilyenkor az olyan program, amely nemcsak a helyi lakosság kulturális igényének kielégítését szolgálja, hanem a távolról érkező vendégeknek is vonzó, szórakoztató. Az idén is — immár nyolcadik alkalommal — megrendezik a hagyományos Zsámbéki szombatokat. Ennek keretében június 2-án este 7 órai kezdettel a művelődési házban a Debreceni Színjátszó Stúdió érkezik vendégjátékra a községbe. Két klasszikus egyfel- vonásost visznek színpadra. Az egyik Csehov Leánykérés című komédiája, a másik Az ephesusi özvegy című tragikus bohózat, amit Hubay Miklós fordításában mutatnak be. Ezen a napon — ugyancsak a művelődési házban — délelőtt 10 órától Kass János grafikusművész orvosokat és írókat ábrázoló bélyegeinek terveit mutatják be. A bélyeggyűjtőknek külön öröm, hogy az e tervek alapján készült bélyegeket ez alkalommal elsőnapi bélyegzéssel hozzák forgalomba. A Zsámbéki szombatok eseményeinek sorában június 8-án 12 óra 25-kor itt tartják meg a Magyar Rádió Ki nyer ma? című vetélkedőjét a művelődési házban. Szentendrén, a Pest Megyei Művelődési Központban június 3-án hirdetik ki A Föld napja Magyarországon témakörben kiírt megyei pályázat eredményeit. Ugyanitt kerül sor a beérkezett művekből rendezett kiállítás megnyitójára is. Vácott június 2-án kezdődnek a környezetvédelmi napok. Délelőtt 10 órakor a Hajós Alfréd diákcentrumban az általános iskolások környezetvédelmi vetélkedőt rendeznek. Az eseménysorozat ünnepélyes megnyitására délután fél 4-kor a művelődési központ aulájában kerül sor. A Cöncöl Társaság alkalmi színjátszó csoportja pedig bemutatja Lázár Ervin■ Ibolya című mesedarabját. Öcsán ugyancsak ünnepi eseménysorozat kezdődik. Június 1-jén a művelődési házban délután fél 2-kor a. Kincsvadászok című amerikai kalandfilmet vetítik, 3 órakor a Lekvár együttes szórakoztatja a gyermekeket, fél 5-kor a Vidám Színpad együttese lép a színpadra. Este 8 órakor Koncz Zsuzsa ad koncertet. A nap programja este a fél 10- kor kezdődő szabadtéri diszkóval zárul. Június 2-án délelőtt különböző sportversenyeket tartanak. Érdekesnek ígérkezik az Ablak szerkeszŰjvári István azonban nemcsak a diákok számára tartja fontosnak e tárgyat, amelynek nyolcvan százaléka matematika, húsz százaléka pedig sakk —, hanem a felnőtteknek is. Éppen ezért szeretné elérni, hogy a tévében, az újságokban is helyet kapjon. Hogy mennyire tudomány a játék, azt egész életével, munkásságával igazolja. S hogy tevékenysége nem marad elismerés nélkül, azt viszont az Apáczai Csere János-díj bizonyítja. V. A. tőségének és az ócsai öregfiúknak a focimeccse a sportpályán. Délután fél 6-kor a Dabasi Körzeti Zeneiskola ócsai tagozatának tanulói és az általános iskola amatőr csoportjai adnak műsort. Este 8 órakor kezdődik a Mikroszkóp Színpad együttesének vendégjátéka. Másnap, június 3-an délután 3 órakor Straub Dezső és Forgács Gábor szórakoztatja a közönséget. Délután fél 5-kor gyermekműsor, majd 6 órakor — ugyancsak a gyerekeknek — játékos vetélkedő szerepel a műsorban. Este 8 órakor kezdődik Zorán Sztevanovity és Kern András előadóestje. Budakeszin Erkel Ferenc- napokat rendeznek. Június 2-án reggel fél 10-kor kezdődik az Erkel-sakkverseny. Este 7 órakor több együttes kórusának bemutatkozása szórakoztatja a zenebarátokat. Június 3-án délelőtt fél 10-kor hirdetik ki az Erkel tanulmányi verseny eredményét. Tíz órakor Erkel Ferenc népszínműdalait hallgathatják e műfaj kedvelői. Délután fél 5-kor a Magyar Egészségvédők Egyesületének rendezésében az Erkel-háznál térzene várja a résztvevőket. Ünnepélyes esemény az Erkel-háznál a koszorúzás. Este 8 órakor Er- kel-művekből rendeznek hangversenyt a budakeszi római katolikus templomban. Érdekes programra invitálnak Hévízgyörkre, a Galga menti népművészeti találkozóra. A középkori templomnál egyházi kórusok és népdalkörök adnak hangversenyt. Nagykőrösön június 2-án reggel 9 és déli 12 óra között a Cifrakertben változatos szórakozások várják a gyermekeket. K. Z. Indulás vonattal Erdei túrák A Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára szabadidősport- és túraszakosztálya június 2-án, szombaton Visegrád—Urak asztala— Pilisszentlászló útvonalon túrázik. A csoport 7 óra 10 perckor találkozik a Rákospalota— Újpest vasútállomáson. A túravezető: Viola Róbertné. Június 3-án, vasárnap Gal- gamácsát keresik fel a túrázók Bernáth György vezetésével. A találkozó reggel 7 óra 15 perckor van, ugyancsak a Rákospalota—Újpest állomáson. A szakosztály tagjaihoz bárki csatlakozhat. Megyei vásárkalauz Aki szereti a piaci forgatagot, aki állatot vagy autót kíván vásárolni, egyaránt sok lehetőség közül válogathat ezen a hétvégen. Az ajánlatok között szerepel Abony, ahol szombaton országos állatvásárt rendeznek. Al- bertirsán a hónap első vasárnapján az országos állat- és kirakodóvásár és autóvásár iránt érdeklődőket várja. Vásári nap lesz vasárnap Cegléden is, ahol változatos autókínálatot ígérnek Ugyanitt kedden is érdemes felkeresniük a vásárt azoknak', akik állatot kívánnak venni Az autó iránt érdeklődőket június 3-án Érdre várják. Országos állat- és kirakodóvásár lesz ugyanezen a vasárnapon Kákán is. Mindig sok az eladó és a vásárló is az ócsai vásárokon. Június első szombatján bizonyára megtalálják azt, amit keresnek azok az érdeklődők, akik az országos állat- és kirakodóvásárt és az autóvásárt látogatják meg. Nem megosztva — megkettózve!