Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-01 / 127. szám

1990. JÚNIUS 1., PÉNTEK 5 Pallos - pallosjog nélkül Hogy lesz-e Ráckevének új címere, vagy az eredeti, a kö­zépkorban használt címert állítják vissza, erről döntött tegnap a Duna-parti vá­ros tanácstestülete. A ja­vaslat már jó néhány hónapja megszületett, a címertervet Kéri Mihály festőművész, a Művészeti Alap tagja és Fe- gyó János múzeumigazgató választotta ki a leghitelesebb középkori dokumentumok alapján. Nem kellett sokat ku­tatniuk, keresniük, hamar megtalálták a megfelelő forrá­sokat. A címert legkorábbi változatában egy 1586-ból származó pecsétlenyomaton lelték meg. A címer reneszánsz pajzsot ábrázol, melynek jobb oldali mezejében (a címer mögül nézve) egy hegyével lefelé for­dított pallos látható, bal oldali mezejét pedig kilenc vörös­ezüst (fehér) sávozat ölti ki. Ez utóbbit — az Árpád-ház fel­ségjelét — Ráckeve 1440-től, királyi birtokká válásától használhatta címerében. A pajzs eredeti alapszíne vörös. A történészek és a témával foglalkozók nem tudnak arról, hogy a városnak lett volna pallosjoga a középkorban, de feltételezik, hogy a királyi várispán e jogokat gyakorolta. A Pest Megyei Levéltár szak­emberei tájékoztatták a tanács illetékeseit, hogy Ráckevének sem a középkorban, sem pe­dig az azt követő időben nem volt zászlója és zászlóhaszná­lati joga. Ezért most az űj zászlót az újonnan elfogadott címer színeiből állítják majd össze. Űgv tűnik, Csepel-sziget fő­városában az új címer és zászló kiválasztásával nem várják meg a jövő önkor­mányzatát. — molnár — Tápiószentmártonban Tárlat a kápolnában Ma, pénteken kerámiatárlat nyílik Tápiószentmártonban a Mária-kápolnában, melyet Po­gány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigaz­gatója nyit meg, délután 4 órakor. Kopacz Levente és Katalin erdélyi amatőr művészek mu­tatják be alkotásaikat. Leven­te 1962-ben született Gyergyó- szentm.iklóson, míg felesége 1967-ben Csíkkarcfalván. Mindketten Csíkszeredán nőt­tek fel. Hat, illetve a feleség négy évig foglalkozott kerámiával Csíkszeredán, majd 1988 májusában települtek át Ma­gyarországra. Most Tápió­szentmártonban folytatják művészi mesterségüket. Áss ügy ígazi vesziesei Zöldellő pihenőpark. Hamarosan kizöldell az a pihenőpark, amelyet a Biatorbágyi Nagyközségi Tanács létesített a vas­útállomás mellett. Ez idáig 350 ezer forintot tet­tek a földbe talajmunka és fűmag formájában, de — mivel padokat és gyermek-játszóeszkö­zöket is elhelyeznek — a költség ennél is több lesz. (Vimola Károly felvétele) Kertre nyíló ablakok Ha a tízéves gyerek ingázik... Szerintem méltánytalanság a hegyeket domboknak ne­vezni» nem tudom, miért hívják ezt a vidéke Galga menti G ö clÖ ílő i - d o m b Ságnak ? Mert Váchartyán és Püspökszilágy közt ugyancsak liheg a Skoda fölfelé, s fürgén kell lekergetni a kormányt a tűkanyarokkal spékelt kaptatón. A szerpenti­nen fölérve csodálatos kép bontakozik ki a reggeli párából, keleten, gyér lombú fák közt, átpiroslik a falu. Piros a ház­tetők cerépsipkája, ezürf a tciuplonrkereszt. G rimm-mesék hangulatát idézi a sok szín, a sok csillogás, ha költő volnék, versírásra ihletne. A látszat csalhat, kivált ha messziről nézzük a dolgokat. Püspökszilágyon nem ér csa­lódás, s még Födi doktornő szkeptikus szavai sem tudnak kizökkenteni a Grimm-mesés hangulatomból. — Javult a demográfia? De miért?! Kevesebb pénz jut szórakozásra, jövésre-me- nésre. valamivel el kell üssék az időt... Annak is nézzen utána, mennyien menekültek vissza a városi „j ólétből”. Egy időben sikk volt elköltöz­ni. de most meg megint jó lett a lenézett, leszólt szülő­hely! Beszélgessünk? Majd Magdi elmondja, amire maga kíváncsi. Viszontlátásra! — Ne üljön fel a modorá­nak — mondja* Magdi, Balog Pálné, a községi védőnő, s kinéz az ablakon a doktornő után. A vidéki körorvosok státusjárgánya felhördül, s a kék kipufogógáz pántlikát köt az út menti giicíniabokrokra. Aztán megint csend van; csak a verebek zsinatolnak az ab­lak alatt. — Valójában nem ilj’en tüskés, legfeljebb fáradt. De ő a legboidogabb, ha új gye­rek születik, nemegyszer a szülőknél is jobban odavan, ha valamelyik apróság meg­betegszik. Szereti a falut, sze­reti a körzetét. Húsz éve él itt, s úgy számon tart min­denkit, mint kotlós a csibéit. Dr. Fódi Mártának 900 „csibéje” van, köztük sok a gyerek. Az 1985-ös mélypont után most fölfelé ível a szü­letési mutató görbéje, 1988- ban öt, 1989-ben tizenhárom gyerek született. — Tizenhat éve vagyok itt védőnő, ez idő alatt egyetlen gyermekhalálozás sem volt. Ha jól emlékszem, egyetlen kró­nikus beteget tartottunk nyil­ván. egy asztmás kisfiút. Ez a betegség különben nem jel­lemző a környéken. A statisztika egzakt tudo­mány. nem enged fölöslegesen lelkendezni. A püspökszilágyi szikár számadatok alapján: 1947-ben, amikor Balogné idekerült, még ezren lakták a falut, ma 900-an. A tízszá­zalékos lélekszámcsökkenést elsősorban nem a gyér elköl- tözködések motiválják, hanem az a tény. hogy a temetés még mindig gyakoribb errefelé, mint a keresztelői vigasság. — Mennyire jellemző az egykedivat? — Majd minden családnál két gyerek van. Ennyire futja az átlagjövedelmekből. Püs- pökszilágyon a szó szoros ér­teimében vett szegény ember nincs, de kirívóan gazdagot sem talál. A közepes átlag a jellemző, noha rendkívül szor­galmasak. Kertészkednek, ál­latot tartanak, amellett, hogy a nagy többség bejár dolgoz­ni Vácra Szerintem a közel­jövőben javulni fog a hely­zet, kezd visszatérni a föld ázsiója, a falu vonzása, a ki­ürült porták újra benépesed­nek. — Szeretnék egy családhoz bekukkantani, szívesen elkí­sérem a szokásos kőrútján. Nem „kirakat"-családot aka­rok látni videóval és fajansz­törpékkel, hanem egy olyat, ahol hó végén már ritkán zizzen az ezres. Gyalog járjuk az utcát, sű­rűn kell köszöngetni, pedig ez idő tájt csak az asszonynép meg a vénemberek tesznek- vesznek a kertben. Nemcsak hátul, a konyhakertben, ha­nem elöl, a kiskertekben is. Mert a házak elé mindenüvé virágot ültetnek, a nyíló kék- liliom és feslő rózsák közt bódultán dongnak a méhek. — Sok errefelé a virág — jegyzem meg halkan. — Sok. Mert az emberek szeretik a virágot, szeretik, ha az ablakuk a kertre nyílik. Zachár Vincéék ablaka alatt is nyílik a virág, a napra ki­tolt kocsiban Máté gőgicsél, a család féléves kedvence és Magdi egyik „ügyfele”. A lakás egyszerű, praktikus, nincs semmi hivalkodó a Apajpuszta felejteni akar Az apaji emberek talán ki­csit felsóhajtottak, amikor hí­rét vették a közelmúltban a bia- torbágy—óbaroki súlyos kör­nyezetszennyezési botránynak. Azt gondolva, hogy valame­lyest elhomályosítja a közvé­lemény szemében az Apaj- pusztán elásott hordók ügyét. Leköpdösték a buszl Hiszen az eset nyomán annak idején az egész falu a vád­lottak padjara került. A Kis­kunsági Állami Gazdaság au­tóbuszát — jóval az ügy kipat­tanása után —, amellyel a dol­gozók kirándulni voltak vala­hol, egyszerűen megküpdös- ték. Ezért lélegeztek fel az újabb környezetszennyezési ügy hírére. Ám a közvéle­mény — és a sajtó — nem fe­lejt. Apajpuszta után a leg­nagyobb, ezzel a címmel kom­mentálták az újabb súlyos esetet a lapok. — Nem mi ástuk el azokat a hordókat — mondja egy traktoros, akivel Apajon, a gazdaság központja előtt be­szélgetek. — De mi élünk ret­tegésben azóta is. A víztor­nyunk még mindig száraz. Az én portámtól több mint egy ki­lométerre van az egészséges vizet adó kút és reményünk sincs arra, hogy egyhamar elér hozzánk a vezeték. Be­szélgettünk róla itt a faluban, hogy nincs jól ez így. Már­mint az, hogy a gazdaság be- lenyomorodik a kifizetett kör­nyezetvédelmi bírságba. Ugyanakkor abból a huszon­nyolcmillióból egy fillér sem kerül vissza ide, hogy végre vezetékes ivóvízhálózat épül­hessen. Vagyis minket büntet­nek. Borotvaélen táncolva — Mi csak a vízügyiek szavá­ban bízhatunk, ök állítják, hogy az ásott kutak meg az egyetlen mélyfúrású nincs ve­szélyben. De ők is tévedhet­nek. Olyan ez, mintha né­hány felelőtlen vezető bűné­ért — akik ráadásul már itt sincsenek vagy meghaltak — szobákban. De mindennek megvan a helye, a miértje és nem is hiányzik semmi. Zachár Vince műszerész, a váci ÁFÉSZ-nycmdában dol­gozik. Amíg csak Márton volt, a nagyobbik srác, Zachárné is bejárt Vácra. Ma „gyedes”, főz, mos, takarít, gyereket gon­doz — és kapálgatja a csöpp­nyi kertet. — Még egy gyerek? Az nem fog menni — rázza a fejét a fiatalasszony. — És nemcsak az anyagiak miatt, vannak itt más gondok is. A más gond az iskola. Ez bizonyíalanítja el a szülőket. A falunak csak négyosztályos iskolája van, attól feljebb már Váchartvánra kell járni. — Télben, nyárban, hóban, kánikulában — ki vannak té­ve mindennek a gyerekek. Igaz, van autóbusz. De mond­ja meg, mennyire lehet egy szülő nyugodt, ha a tízéves gyereke ingázik? Az étkezés­ről már nem is beszélve ... Az iskolai ebédelés egyre drágább, mind kevesebben ve­szik igénybe. A gyerekek dél­ben hazarohannak enni, az­tán talpalnak vissza külön­órára, foglalkozásra, kórus­ba, sportolni. A déli két járat között mindössze harminc perc van. — A nyolcosztályos oktatást vissza kell állítani — mond­ja Zachárné meggyőződéssel. — Nem beindítani, hanem visszaállítani! Az én időm­ben még létezett itt nyolc osztály, pedig akkor sem vol­tunk többen gyerekek. nekünk, egy egész falunak kellene bűnhődnünk. Valóban, milyen mértékben tehető felelőssé a hatszázöt­ven gazdasági dolgozó, pláne az Apaj községben élő embe­rek — eljárók, iskolások, cse­csemők és nyugdíjasok — az „évszázad környezetszennye­zéséért”? Mert igaz, hogy apa- jiak voltak azok is, akik elás­ták a hordókat, de ők nem egyenlőek a faluval. A bírság csak a kisebb tá­nyér feketeleves a Kiskun­sági Állami Gazdaság számá­ra. Az elszállítás és a hordók tartalmának megsemmisítése mintegy hetvennyolcmilliójá­ba fog kerülni a gazdaságnak. Míg ezt kinyögik, olyan beru­házásaik állnak le, mint az öntözőtelep építése, amely pe­dig terménnyel kamatozna. Mindennapos a banki sorban állás, borotvaélen táncolnak. Mégis, vagy talán éppen ezért meglepő, hogy idén is­mét lesz náluk kiskunsági pásztor- és lovasnapok. — Tavaly is megtartottuk — mondja Nagy László, a gaz­daság igazgatóságán. — Néhány napra elfeledkezhettünk a környezetszennyezés keltette rossz hírünkről, hiszen a ven­dégek nem bojkottálták a ren­dezvényt. Jelentős versenyek színhelye minden esztendőben Apajpuszta a lovasnapok ide­jén, már ezért sem lehetne ab­bahagyni. A mérleg eddig sem volt negatív. Igaz. nyereséget nem könyvelhettünk el egy-egy rendezvény után, de ráfizeté­sünk sem volt. Bevételünk el­sősorban a reklámokból szár­mazott és mindig vannak tá­mogatók; a legjelentősebb a Dunakanyar Intézőbizottság. Már tavaly is szerepeltek a bemutatón komondorok, ku­vaszok, pulik, idén pedig már itt rendezik meg az országos pásztorkutya-kiállítást. S ez a program kétségtelenül jobban beleillik a pusztai miliőbe, mint a körhintások és egyéb mutatványosok serege. Az a tény, hogy az angol hercegi pár ellátogatott a magyar pusztába, nyilván pezsdít va­lamit a pusztai idegenforgal­mon. S mivel a Bugaci csár­da villámcsapás miatt leégett, ráirányította a figyelmet Apaj- pusztára. Tehát a gazdaság még több vendégre számít. Könyörögni a földnek Tavaly tizennyolcezer kül­földi fordult meg itt, hogy megnézze a szürke gulyát, a rackajuhokat, mangalica ma­lacokat, s természetesen a mé­nest. Ha a közelben több szál­láshely és más vonzó program is akadna, a gazdaságnak nemigen kellene a szikes, gyönge földnek „könyörögni”, megélnének a pusztából. S ak­kor talán hordóügy sem lett volna és a falu sem kerül a közvélemény bíróságán a vád­lottak padjára. Móza Katalin A csikósok már gyakorolnak (Erdősi Ágnes felvétele) Balog Magdi védőnő: Jó fajta ez, erős, egészséges. De tö­rődni kell velük minden szempontból Talán ifjú Zachár Mártonnak már nem kell ingáznia, talán lesz megint Püspökszilágyon nyolcosztályos iskola. Annak a reményében írom ezt, hogy a majdani önkormányzat többet tesz majd a lakosságért iskotfaügyben. Matula Gy. Oszkár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom