Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-28 / 150. szám

1990. JÜNIUS 28., CSÜTÖRTÖK %$£û1an 3 Ő írta Elhantolva Szakmánkról ír nem túl­ságosan hízelgőén a szak­mabéli, Megay László. Az Élet és Irodalom (90/25.) ha­sábjain publikált dolgozat­ban értjük mi a gúnyt is, az iróniát is, még azt is, hogy a Magyar Fórum mai (és a Magyar Nemzet volt) főmunkatársa magát sem kíméli, mert azt írta: „... bennem pedig feltámadt a rég elhantolt hírlapíró ...” Ha elhantolták, el, ha fel­támadt, fel, legyen ez M. L. ügye-dolga, bár nem egé­szen értjük, akkor, ki írhat­ta a Magyar Nemzetben, s ki írja a Magyar Fórumban M. L. névvel a cikkek soka­ságát. Az elhantolt és feltámadt hírlapíró persze nem ezzel kergetett bennünket a két­ségbeesésbe, hanem ... Ha­nem azzal, amikor azt írta: „Aligha tévedek, hogy va­lamennyi szakma közül ott osztották ki működési en­gedély gyanánt a legtöbb vörös könyvecskét.” Talán mégis: téved. Csak lapunk­nál maradunk. A legkemé­nyebb pártállami-állam­párti időkben is ezek sze­rint az itt dolgozóknak a kétharmada/!) nem rendel­kezett működési engedély- lyel... Hogy ezt nem vet­tük észre! Mármint azok, akiknek (az egyharmadnak) volt „működési engedélye”, vörös (párt)könyvecskéje. Igaz, e z t a „működési en­gedélyt” itt senki senkitől nem kérte számon, annál inkább a tehetséget, a szor­galmat, az áldozatkészsé­get ... Egy elhantolt hírlap­írótól persze illetlenség számon kérni, mit tud és mit nem tud arról a szak­máról, ahonnét elhantoltat- ta magát, hiszen, ha elhan­tolták, nem volt, nem lehe­tett (fizikailag? szellemi- .leg?) ott jelen. Éppen, mert nem lehetett ott, aligha más, mint egy feltâmadottnak a hamari okossága az is, hogy „Az egy főre eső besúgók szá­ma ezen a pályán volt a legnagyobb ...” Vajon egy elhantolt honnét szerezte az ismereteket? A szakma egészét minősítő ismerete­ket?! Korántsem sértve, csupán bölcs rezignációval kérdjük: a tényeket nagy szabádossággal kezelő, az inszinuáló megállapítástól sem ódzkodó hírlapírás mennyivel lesz jobb, mint a „működési engedélyes"?! Érdemes ezért feltámad­Til ? I KLIENS Jónás József élettársa, Sza­bó Imréné kéri, munkahelyén, a Szigetszentmiklósi Építőipa­ri Költségvetési Üzemben be­szélgessünk: — Tudja, otthon van a kis­lány, aki máig sem heverte ki az édesapja elvesztését. Imádták egymást — szeme könnybelábad, lehajtott fejjel sír. — Nem kezdő vezető volt a párom. Évekig vitt kamio­nokat Irakba, meg Iránba, a Volánbusznál is meg voltak vele elégedve. A nagyobb ke­reset reményében ment át a kft.-hez. Nem tudom meg­mondani, mennyi volt a fize­tése, tudja, szinte semmiről nem volt papír. Még munkaszerződés sem volt — Képzelje, még egy mun­kaszerződést sem tudott fel­mutatni a cég — veszi át a szót Józan Ilona, Szabóné munkahelyi vezetője, aki na­gyon sokat segített az asz- szonynak a hivatalos ügyek intézésében. Az özvegy csak a munkatársaira, illetve a munkahelyére számíthatott. Az Európabusztól semmilyen támogatást nem kapott. — Sőt — mondja Józan Ilona — ott nehezítették az ügyintézést, ahol csak tud­ták. Jónás József a baleset után még húsz napig élt. Er­re az időre az özvegy máig nem kapta meg a táppénzt. Radikális átalakítás kívánatos a felsőoktatásban A tölgyfák korán halnak meg Az erdő, a fa nemzeti kincs, s ezért azokkal értő módon il­lik gazdálkodni. Ezt a megál­lapítást mind gyakrabban le­het hallani, de azt is, hogy a magyar erdőkben egyre nyíl­tabb a rablógazdálkodás. A napokban éppen a Magyaror­szági Zöld Párt elnökségi ülé­sén hangzott el, hogy renge­teg a tarvágás, amelynek so­rán az adott területekről min­den fát kitermelnek. A pusz­tává lett egykori erdők helyé­re pedig csak ötven százalék­ban ültetnek csemetéket. Szakemberek hangoztatják, hogy az ideális az volna, ha például a tölgyeseket 120 éves koruk után vágnák ki. Ha­zánkban, gazdaságossági okok­ra hivatkozva, gyakran több tíz évvel korábbra hozzák ki­termelésüket. A témával kapcsolatban ke­restük meg Bágyoni János Pest megyei erdészeti felügye­lőt. Elmondta, hogy az érté­(Yimola Károly felvételei) kés fafajtákra, azok telepíté­sére kevés állami pénz jut. Évek óta mindössze 20 millió forintos támogatást élveznek, amely nevetségesen csekélyke összeg. Ezért inkább a nemes nyár- és akácfák ültetését kénytelenek szorgalmazni. Idén Pest megyében előrelát­hatóan 500—700 hektárnyi te­rülettel szélesedhet az erdőség. Vitatkozott azzal a megálla­pítással, hogy a tarvágást kö­vetően a kiirtott erdőrésznek mindössze 50 százalékát ülte­tik be. Azon egyszerű oknál fogva helytelen a zöldek meg­állapítása, mondta, mert tör­vény írja elő, hogy a kiter­melt erdő helyére új ültetvé­nyeket kell telepíteniük a gazdaságoknak. Esetenként valóban nem tudják megvárni a tölgyfák ideális vágási kor­határát, és nemcsak azért, mert kelendő a külpiacon. Oka néha a korai kitermelésnek az, hogy gyenge talajadottsá­gon húzódik a tölgyes, más­részt a fák minősége közepes, és erősen megértek a vágás­ra. Helyükre természetesen tölgyfákat illene ültetni. A rablógazdálkodás szomo­rú tényei közé tartozik az is, hogy a természetesnek öt-hat- szorosára felszaporított vadál­lomány sok helyen a már ele­ve kismértékű új telepítéseket is siralmas állapotba juttatja. A nagyvadak évente több ezer hektáron pusztítják el a zsen­ge facsemetéket. Ismert, hogy bizony a vad is kemény devi­zát hozó exportcikk, s ezért a \radszaporulatnak örülni kell. Akkor, hát mi lehet a meg­oldás!? A Magyarországi Zöld Párt támogatja azt az elkép­zelést. hogy a megyei erdőfel­ügyelőségek a Környezetvé­delmi Minisztériumhoz tartoz­zanak. Ugyanis a tárca a jö­vőben független lesz a pilla­natnyi gazdasági érdekektől. Érdemes lenne tehát minél előbb helyére rakni a kérdést: szabályozott erdőgazdálkodást csordogáló milliókból, vagy hagyni mindent a régi módon. Ahogy esik úgy puffantani a vadat, amíg csak egy is sza­ladgál a Pilisben, netán a Börzsönyben ! ? Gy. L. Nem tűr már további ha­lasztást a felsőoktatás radiká­lis átalakításának megkezdé­se. Ez volt a központi gondola­ta annak a sajtótájékoztató­nak, amelyet a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete hí­vott össze tegnap délután, a Gorkij fasori székházban. Erre az eseményre igen alaposan felkészültek a kollégáik véle­ményét képviselő pedagógu­sok. Kiindulópontnak tekintet­ték azt az állasfoglalást, ame­lyet a II. Országos Egyetemi Fórum hozott — Miskolcon. Ennek alapján ugyanis tartal­mas vitaanyag készült, amely részletezte az elképzeléseket és a szükséges intézkedéseket. Fölvetődött, hogy nyugat­európai felsőoktatási intézmé­nyekhez hasonlóan emelni kel­lene a hallgatók számát. Eh­hez azonban biztosítani kell a szociális hátteret is. Szóba ke­rült, a posztgraduális képzés, amelynek megvalósítása csak fokozatosan történhet. Az FDSZ jelenlévő képvise­lői kitértek arra, hogy az elő­terjesztés kitűzi ugyan az át­alakulás célját, de nem ad vá­laszt arra, milyen források áll­nak a rendelkezésre. Ügy íté­lik meg, hogy a katasztrofális pénzügyi feltételek javításá­ra azonnal meg kell tenni az első lépéseket. Hiányolják a bővebb tájékoztatást a főisko­lákról. Különös tekintettel a tanítóképző intézményekre, mert a közoktatás radikális át­alakítása nélkülözhetetlen a felsőoktatás megváltoztatásá­hoz. ^ A felsőoktatás reformjához elengedhetetlen a szervezeti­személyi megújítás. Ennek so­rán messzemenően érvényesül­ni kell az intézményi autonó­miának. A választandó kari- egyetemi tanácsokban a kellő számú hallgatói képviseletet biztosítani kell. Sokféle érdekes, és értékes gondolatsor hangzott el még ezen a sajtótájékoztatón, mindez azonban még csak a kezdet kezdete. Az igazi vita június 30-án, szombaton bon­takozhat ki, amikor a rektori, valamint a főigazgatói konfe­rencia együttes ülést tart a felsőoktatási autonómia, fi­nanszírozás, habilitáció, nem­zetközi kapcsolatok problé­máiról. Ám az igazi kezdetet csupán egy új felsőoktatási törvény biztosíthatja. Ez azönban csak ■jövő ősszel kerülne a Parla­ment elé. V. A. Pérfüdii/őken sem csiiingel es fü A titkot magukkal vitték 5 Az ember meggondolja, ^ hová tegye a lábát. Persze, ^ egyiket a másik után, no ^ de jó lesz vigyázni. Hátha ^ csilingel a fű, vagy arany- ^ alma pottyan a fejére. Ha modern a mese, akkor $ vasorrú bábuskákra, bo- ^ korból leselkedő kamerák- ^ ra, gyeptéglával rejtett ^ süllyesztőkre számíthatunk. ^ Jó lesz hát vigyázni: a fü- ^ vön légpárnás léptekkel ^ járni, a virágokat nem le- $ tépdesni, a vízben nem lu- ^ bickolni. Ki tudja, hátha ^ cápacsapda van a Balaton- i ban. Aligából kettő is van, ha már egyszer bejutott az em­ber. S ez már nem kunszt. A sorompót felemelik, ha le- perkáiunk hatvan forintot; az MSZMP KB gazdasági osztá­lyán kiadott belépési engedé­lyek januárban érvényüket veszítették. Meg értelmüket is. Minek jönne már ide hivatá­sos forradalmár, ők jártak Aliga I. üdülőházaiba, s mi­A baleset egy hétfőn, 1989. szeptember 25-én reggel hét óra előtt tíz perccel történt. A család tizenhat órával ké­sőbb, a tragédia egyik szem­tanújától — nem a kft. alkal­mazottaitól — értesült az esetről. Szabóné. miután az utazási iroda csepeli központ­jában semmi felvilágosítást vagy segítséget nem kapott — még azt sem tudták, Tatabá­nyán vagy Győrben fekszik kórházban a buszvezetőjük — ismerősök kocsiján ment meg­keresni az élettársát. Az Európabusz mindvégig ilyen nagy figyelmet fordított Jónás Józsefre. A társadalom- biztosítás számára minden iratot az asszony és munka­társai intéztek a kft. helyett. Több per is folyik az ügyben. Jónás József halála miatt ugyanis nem fizetett a bizto­sító a családnak, csupán az utasok kárát térítette a casco. A másik ügy, hogy az Euró­pabusz nem ismerte el üzemi balesetnek a három ember halálával végződő tragédiát. Annak ellenére, hogy a de­cember 20-án keltezett bal­eseti jegyzőkönyvben — ame­lyet a kft. képviselője is alá­írt s lepecsételt — az sze­repel aláhúzva, hogy a bal­eset üzemi jellege megállapít­ható. Annak ellenére, hogy Jónás József még csaknem három hétig élt, felépülésére szinte semmi esélyt nem adtak az orvosok. Kihallgatni nem le­hetett. Állított viszont tanú­kat a kft., hogy ki tudja, hon­nan származó, más méretű tömlő volt a busz első kere­kén. — Elmentünk Tatabányára, beszéltünk a vizsgálat veze­tőjével — magyarázza Józan Ilona. — Utána végre más irányban is kezdtek nyomoz­ni. És szakértő kiderítette, hogy Jónás József vétlen a balesetben. Mert a gumikö­peny gyári hibás volt, s ezt szabad szemmel nem lehetett látni. Fillérekkel indult volna el? Szabóné két gyermekkel maradt magára a szép csalá­di házban, amelynek bepuco- lására, az utolsó simításokra, a kert kialakítására kellett volna az Európabusztól re­mélt nagyobb jövedelem. Ren­des havi fixet ígértek — per­sze, nincs róla papír —, de a napidíjból, a valutában ka­pott üzemanyagpénzből bizto­san tudott volna valamennyit félrerakni. Valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni, mennyi pénzzel is indította útnak pi­lótáját az Európabusz a tra­gédia reggelén. Jónás József diplomatatáskája a menetle­véllel és egy sor más irattal együtt eltűnt. Az özvegy a férje holmijával együtt annyi pénzt vett át, amennyivel a bevásárlóbusz egyetlen utasa sem indult volna neki Auszt­riának — nemhogy a sofőr, akinek parkolási díjat, üzem­anyagot, esetleg bírságot kell kifizetnie —, 570 schillinget. Amíg beszélgetek Szabotté­val, bensőmben egyre hango­sabban és türelmetlenül jelez valami. Ez az asszony fél, döbbenek rá úgy félidőtájt. No igen. Perben áll a cég­gel, amely néhány hétig a fér­je munkáltatója volt, amelytől nemhogy szikrányi részvétet, vagy hivatalos segítséget nem kapott, de ott hátráltatták, ahol csak tudták. Emiatt jött késve az árvaellátás, a csalá­di pótlék. Per tehát van, de nem olyan, amilyenre gondolna az ember egy olyan cég esetében, amelynek rövid időn belül két busza okozott súlyos szeren­csétlenséget. Hiszen firtatta-e valaki, hogy honnan származ­tak, milyen úton kerültek a kft. buszára a gyári hibás gu­mik? Hogy milyen műszaki állomáson, és hogyan készítik fel a több ezer kilométeres utakra az Ikarusokat. , Utazni, villgot látni csodá- latos dolog. Olcsóbbnál ol­csóbb utak között válogatha­tunk, csak az újságok hirdeté­si rovatait kell böngészni. Ezek között ma is ott van­nak az Európabusz alkalmi já­ratai. Megértem Szabónét. Én is félek. Móza Katalin nek a választott tisztségvise­lők, akiknek Aliga II. villái dukáltak? Volt egy párt, vol­tak üdülői. Semmi sem a ré­gi már. A kutyaólak üresek, a vér­ebek annak idején a bent lé­vőket óvták a kintiektől. A kormányőrség helyén pénztár van, a pénztárosokat nem kell négyóránként váltani. A házi kikötőben maszek jachtokat ringat a víz, a rendőrség Vol­vo motorcsónakjai máshol járőröznek. A mostani fürdő- zőket nem lehet hullámátlé­pésért megfeddni. No és má­sok a vendégek is. Nyugati rendszámú autók állnak a gondozott utakon: most sem a közönséges földi halandók pihengélnek a nyolchektáros parkban. A fizetett pártmun­kások szobáiban 40 márka fejenként a szállás, a KB-ta- gok, miniszterek, miniszter- elnökök és helyetteseik villái­ban 71 márka a tarifa. Akad lakója a Kádár-villának is, január óta először teszi be oda a lábát más emberfia. Érintetlenül is hagytak mindent, a szokványbútorzat — persze nem a lakótelepi beépített —, szinte tükörké­pei a dobogókőinek, csak a dolgozószobából lett hálószo­ba, hogy gyerekekkel is le­hessen aludni. Tudja minden­ki, ha a Kádár-villát béreli ki, pedig az üdülő nem rek­lámozza. Nem üzletel a múlt­jával. A Minisztertanács el­nöki hivatala felügyelete alá tartozó Aliga egy utazási iro­da, az ÁG Tourist révén szerzi vendégeit, akár mesz- szi földről, akár helyből. És így nem olyan könnyű meg­tölteni. Bodnár József igazgató ada­tai szerint amíg pártüdülő volt Aliga, a beutaltak 140 forintot fizettek naponta tel­jes ellátásért, szállásért. Ak­koriban 70 millió forint álla­mi támogatás fedezte a ki­adás nagyobbik részét, most viszont a teljes önállóság je­gyében egy fillér nélkül pró­bálnak talpon maradni. Sze­rencsére minden épület fűt­hető, az ötvenes években épített házak is, a bennszü­löttek akkoriban államosított épületei, de még a piros tég­lás kápolna is, amely érte­kezletek tartására szolgál. Így aztán egész évben lehet fo­gadni a konferenciákat, a tu­ristacsoportokat, az üdülőket, a nyaralókat. A strandolókat, a kíváncsiakat. Mert az ember kíváncsi. Miből maradt ki, mit zártak el előle, mitől volt ez különb, mint a másik, vagy mint a szakszervezeti, a vállalati üdülők# hogy igazak-e a le­gendák, s hogy tényleg csi­lingel-e a fű? Ezekre nem kap választ a hatvan forintjáért. Nézhet, mint Rozi a mo­ziban, de akkor sem lát mást, mint presszószerű presszót, büfészerű büfét, uszodaszerű uszodát, bunkerszerű bunkert, tujaszerű tujákat, vízszerű vizet és fűszerű füvet. A fű nem csilingel, aranyalma nem pottyan a fejére, nincs cápa- csapda a Balatonban. Apart­manok vannak, turistaszobák és négycsillagos lakosztályok, köznépi stranddal kombinál­va. Ha nemcsak titokzatosság volt, hanem titok is, azt a régiek elvitték magukkal. J. A. Tényleg csilingel a fű?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom