Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-16 / 140. szám

Változó szokásaink Ha nem Velence, akkor a szülők À nyár az utazások sze­zonja. Már akinek az. Egy­re többen ugyanis — azok közül, akik egyáltalán szünidőre mennek — kél részletben teszik ezt meg — egy kicsit nyáron, egy ki­csit meg bélen. 1 Am városunkban nem túl sokan hódolnak — hódolhat­nak a pihenés örömének, mi­vel errefelé az országos át­lagnál jóval kevesebb az át­lagfizetés, az árak meg vagy olyanok, mint másutt, vagy még magasabbak is; tehát a zártkertbe kell menni dolgoz­ni, esetleg vállalni a túlmű- szakot a megélhetés reményé­ben. Aki útra kel, az Is több dolog közül választhat. A legegyszerűbb, ha az ország távolabbi részén lakó ke­resztmamát, nagymamát ke­resi fel a család, aztán ott pihenget is, meg segít is az öregeknek. A másik lehető­ség a szakszervezeti beutaló, ez azonban egyre drágább, s szinte már az is kibogozhatat­lan — állítják sokan — ho­gyan lehet hozzájutni. (Van, aki tíz-tizenöt év szakszerve­zeti tagdíj befizetése után jut el először üdülőbe.) A ma­gyarországi nyaralások — például a Balaton — ellen szól, hogy az ottani árak min­den képzeletet meghaladó magasságokba emelkedtek. Egy négytagú család olcsób­ban nyaralhat akár az Ad­riánál, Olaszországban vagy valahol Görögországban, mint Saját országa tavánál. Az üdítő kivételt a nyári gyer­mektáborok jelentik. A városi — tavaly még úttörőtábor — Balatonakalin több turnust is fogad, ott- körösi személyzet főz, innen viszik a felszere­lést. S bár kissé lemaradt a technikában, a romantika — különösen a gyermekek sze­mében — pótolja azt. Még mindig a gyermekek­nél maradva, a Pálfájában lé­vő nyári napközis tábor is a kellemes időeltöltés színhelye, ahol sokféle programot is kí­nálnak. Az IBUSZ Nagykőrösön ta­valy harmincmillió forintos forgalmat bonyolított le. Az idén a slágerút mindenkép­pen az olasz—görög apart­man, egy akció keretében 10— 16 ezer forintért két heti, öt személyre szóló szállást lehe­tett így bérelni. A legdrágább — 66 ezer forintos — útjuk is olasz, de elkelt ez is. A leg­olcsóbbak az egynapos túrák, de az egyéni bolgár utakra sem lehet semmi rosszat mon­dani: 2300 forintért 10 napot ajánlottak a tengerparton — tájékoztatott Kecskeméti Rita. Az Omnibusz a kispénzű emberek utazási irodája — summázta cége legfontosabb jellemzőjét Masznyik Cézáné városi irodavezető. Azoké az embereké, akik vállalják a buszozást, s nem maradnak otthon. Az idei slágerútjuk a hétvége Velencében, ami mindössze 1600 forintba kerül. A Dunatours, a Pest Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal •utazási irodája — volt. Va­dász Katalin, az iroda veze­tője kérdésünkre elmondta, hogy június 1-jétől Country Tours néven betéti társaság­gá váltak, s ezen a néven folytatják tevékenységüket. Mint az nevükben is benne van, elsősorban o vidék utaz­tatását próbálják megszervez­ni. Természetesen külföldi utaztatásuk is jelentős, ök a velenceit 1500 forintért kínál­ják, hármasával indítják a buszokat. Elkelt a drágább­nak mondható spanyolországi 12 napos utazás is, ezért 18 500 forintot kellett fizet­ni. Kora ősszel Albániába in­dítanak majd csoportokat — eddigi tárgyalásaik reményt keltőek. Szintén ősztől há­romnapos müncheni utat ajánlanak, terveik szerint 2000 forintért. A mostani szervezeti felépítés előnye, hogy több kis iroda összefog­hat- s megtölthet egy buszt a jelentkezőkből. B. O. Hétköznapi bosszúságok Ez már nem az a város Sokat hallunk, olvasunk mostanában a környezetvéde­lemről. A téma nagyon idő­szerű. Véleményem szerint ide tartozik a városban elhe­lyezett szeméttárolók helyének kijelölése is. Naponta több alkalommal elhaladok Nagykőrösön a kis Hősök terén lévő szemetes mellett. Szemben a katolikus Színesben, fekete-fehérben' Szorító gondok között A napokban Budapesten akadt dolgom. Sorra ka­nyarodtak a külföldi buszok a Bazilika elé. Az idegenvezető­ket zömmel idős hölgyek és urak köyették. ízléses, színes öltözetük, ápoltságuk, vala­mint a fiatalos külsejük volt az, ami feltűnt nekem. Érdek­lődéssel, vidáman és felszaba­dultan készültek a látottak befogadására. A lendület, az életkedv, az erőnlét sugárzott róluk. Legtöbbjük, úgy vélem, hazai viszonyaik között kis­nyugdíjasnak számít, s a mun­kával töltött évek után ma a pihenés, a kikapcsolódás kor­szakát éli. A látottak hatására saját városunkban, Nagykőrösön fi­gyelni kezdtem az idősebb korosztályt. Az nálunk talán a rossz szemlélet beidegződé­se, hogy idős korában a sötét színek használata a kötelező. Többet árulnak el azonban az arcok, o megfáradt tekinte­tek, a sok munkától elnyomo- rodott testek, a dagadt, vissz- eres lábak. Sokuk még ma is terheket cipel, tápot, gázpalac­kot, permetezőtartályt vagy a kiskert termését a felvásárló­telepre eladni. Többnyire ko­pottas, viseltes a megjelenésük, és ritkán mosolygós az arcuk. Kis szatyraikban orvosságot és olcsó, számukra is elérhe­tő árú élelmet visznek. Isme­rik anyagi korlátáik határait, tehát megtanultak beosztással élni, s a lemondás keserűsé­gét ízlelik mindennap. Egy élet munkája után kapott kis nyugdíjuk manapság a tengö- déshez is alig elég, de ez a nemzedék sokat kibír, és szót­lanul takargatja a szegénysé­get. Nem utazásra vágyik, csak egy tisztességes temetés­re, aminek összegét úgy ku- porgatja össze, mert ezzel sem akarja terhelni a családját, a hozzátartozóit. Ha mégis el­fordulnak a mindennapok szo­rító gondjától, a világ szép tá­jait fekete-fehéren talán egy régi televízió varázsolja sze­rény otthonukba. Sokan közü­lük saját hazáju : nevezete­sebb vidékeit sem ismerik. Fiatalon volt a munka, a csa­lád szárnyra bocsátása. Most, idősen, megfáradva, anyagi erők híján se kedv nincs már, se lehetőség az utazgatásra. Köztudott, hogy súlyos gon­dokkal kell szembenéznünk, a jobb jövő képe még messze van. Jó lenne hinni, hogy lesz idő, amikor idős korosz­tályok elfogadható színvona­lon élhetnek majd, s a becsü­lettel végzett munka után a biztonságot nyújtó, tisztes megélhetés lesz a természe­tes. Az egykor hűségesen, öröm- mel és bízva dolgozók nagy többsége ma szerény, hallgatag és szemérmes. Ne­héz, próbára tett életükben sietősen szükség lenne a vál­tozásra. Sz. J. templom, oldalt a Központi Övoda, mellette a hinták a homokozóval, amely a gyer­mekek játszóhelyéül szolgál. Egészségi és esztétikai szem­pontból is megengedhetetlen a hulladékok orrfacsaró bűze, a tartályba már nem férő anyagok földre való dobálása. Sajnos ez mindennapi jelenség a város központjában. Szintén negatív tapasztala­tot szereztünk egyik vasárnap délelőtt, amikor az MDF ren­dezésében a trianoni békekö­tés 70 éves évfordulójára em­lékeztünk. Sajnálkozással vet­tük tudomásul, hogy az első világháborúban elesett hősök emlékműve előtti rész takarí- tatlan, piszkos. Sok idegen jár városunk­ban, főként így, a nyári hóna­pokban, amikor a 30-40 évvel ezelőtt végzett körösi diákok visszajönnek találkozókra, és szomorúan állapítják meg, ez a város már nem a régi, tisz­ta Nagykőrös. Hegedűs Károly né Nem pusztán az akaraton múlik A bukszába markol a nyár Motorizált világunkban per­sze könnyebb elérni a nyár javait, de a családi üdülés igény szerinti megszervezése ma sem pusztán csak az aka­raton múlik. Nézzünk hát egynéhány véleményt, anno 1990 nyaráról. Tervezni se hell * 20 Tóth Zita kereskedő: Nem­régen voltunk Olaszországban, a 3 nap alatt nyakára hágtunk 20 ezer forintnak. Előbb tehát gyűjteni kell egy kis pénzt, hogy egy hétre vagy kettőre elmehessünk még. Minden­képpen valahová a vízpartra. Szeretem a vállalati üdülőket, tavaly a TBF Volánét vettük igénybe, s nagyon jól éreztük magunkat. Édesapám most a Trakiszban dolgozik, nem tu­dom, hogy ott sikerül-e be­utalót kapnia. Ha nem, ma­radnak a hétvégi kiruccaná­sok a balatoni ismerősünkhöz. Ez olcsó is, tervezni se kell. Gödény Pál belügyi dolgo­zó: Tavaly Leányfalun volt a család, lehet, hogy most oda megyünk, a kempingbe. A vállalati üdülőt nem szeret­jük, inkább a drágább, de minden kötöttség nélküli meg­oldásokat választjuk. A gyere kék nagyon élvezik, Pestről hajón utazunk fel, és egy hé­tig maradunk. Külföld? Saj­nos arra már nem futja. Kulik László nyugdíjas: Jaj, én nagyon szeretek utaz ni, nyaralni. A feleségem i.s. Mondtuk az Univer ÁFÉSZ- nak — a múlt évben ennek a cégnek az üdülőjében vol­tunk kedvezményesen —, hogy idén is megyünk ám. Semmi akadálya, de hát fel­ment a tarifa, kettőnknek 8 ezer forintba kerül egy hét. Hogy sok ez vagy kevés, nem tudom, de nekünk ennyire már nem futja. Szerencsére van egy jó ismerősünk Haj­dúszoboszlón, valószínűleg ná­luk leszünk majd néhány na­pig­Kovács Sándor főágazatve­NAGYKŐRÖSI A bogyós gyümölcsökből készült konzerveket, némileg ellenkezve a magyar fogyasz­tói szokásokkal, az angolszász országokban igencsak kedvelik. A szamócadzsemből például mostanában az Egyesült Államokba is küldenek a körösi konzervgyárból. Amióta teljes érésre fordult e gyümölcs, naponta három műszakban 26-30 tonnát főznek meg belőle és töltenek üvegekbe (képünkön). Az eper után — mint mondják — a málna követke­zik, jórészt ugyancsak exportra (Erdösl Agnes felvétele) zetó: Életemben kétszer vol­tam üdülni, egyszer valamikor 1967 tájékán, legutóbb tíz éve. Négyszemélyes beutalót az el­múlt 15 év alatt csak egyszer kaptunk, pedig ami azt illeti, negyedszázad alatt elég sok tagdíjat befizettem a SZOT- nak. Idén a Tázerdö dűlőben, a kertben telik a nyár java, távolmaradásra 2-3 napnál többet nem tudunk engedé­lyezni magunknak. Ném azért mondom, mert savanyú a szőlő, de azt hiszem, az ön­költséges nyaralások többet érnek, mint a vállalati szer- vezésűek. Nem tagadom, jól keresek, de ahhoz, hogy kül­földre mehessünk, igen sok mindenről le kellene monda­nunk. Többet ér Györpál Attiláné adminiszt­rátor: Két lányunknak már megoldott a nyári programja; iskolai táborba mennek. Sze­retnénk ezenkívül még a csa­ládnak egy soltvadkerti be­utalót szerezni, bár nem na­gyon bízunk benne, a családo­soknak a Vadkerti-tó partján sem nagyon jut hely. Jó lenne pedig, mert utoljára valamikor 14 éve voltunk két hétig Sop­ronban. Lehet, hogy meg kell majd elégednünk az egy-két napos kiruccanásokkal Tisza- kécskére, ide-oda. Már gon­doltunk arra is, felszerelke­zünk sátrakkal, és hétvégeken végigkempingeljük a környé­ket. Szabarí István állattenyész­tő: Az én szakmám és a munkahelyi körülményeim olyanok, hogy nem nagyon gondolhatok a többnapos té- vollétre. Bár idén, ha nagyon akarnánk, se tudnánk elutaz­ni. Építkezünk. Idő sincs, pénzünkből se futja. Utoljára 3 éve volt a család Fonyódon. Az idén sem Kenyeres Antal nyugdíjas: Kifejezetten nyaralási célból idén sem megyünk sehová. Aki kerttel bánik, nem jut el messzire, másrészt a nyugdíj­jal nem nagyon ficánkolha­tunk. A gyerekek kirepültek a fészekből, ők már maguk oldják meg ezt a kérdést, saj­nos engem pedig a betegség visz évente a fürdőhelyekre, szanatóriumba. Régen volt, hogy SZOT-beutalót igénybe vettünk, akkor Debrecenben voltunk. My. J. Az ajtót már kifeszitették! Életmű a romok alatt A múlt ősz óta figyelek egy tanyát. Lakatlan. Nincs messze az úttól, kimagaslik a virágzó akácfák közül. Az egyik délután bekanyarodtam a gazlepte bekötőútra. Két­oldalt kalászoló, hamvaszöld rozstáblák. „Szocialista nagy­üzemi” földek. Mit tagadjam, becsalt a kíváncsiság. Mi maradt meg mementóként a múltból? A valamikori léckerítés kapuja összetörve, az udvaron gé- meskút maradványa. Istálló, ólak, kukoricagóré. No és a tanya, a lakóépület, persze üresen. A kép lehangoló. Egykori állapotában, az igényes gaz­da kétségtelen viszonylagos jólétét szolgálhatta. Legutolsó lakója viszont vajmi keveset fordított az épületek karban­tartására. Mostanra az ólak falai már düledeznek, a tetőt a viharok, no meg „szorgos kezek” megbontották, a cse­repet jószerivel elvitték. Ami nem kellett, az szétszórva az udvaron. Találok egy roskadt szekérmaradványt is. Amott, az illatozó akácok között eke­kapa, meg egy taliga, vázán jobb időket látott Berva-mo­ped roncsai rozsdásodnak. A kamrában egérrágta hám ma­radványra, néhány avítt szer­számra, a régi földmíves vi­lág rekvizitumaira bukkanok. Motoszkálásomra egy őzsuta ugrik meg és tűnik el a ma­gas rozsban, majd néhány ittmaradt házigalamb röppen ki a nyitott padlásajtón. Eny- nyi van a valamikori — min­den bizonnyal gazdag — há- ziállat-sereglet helyett. szünet nélküli robotról, a szenvedésről, a kínlódásról, az eldörzsölt könnyekről ad­nak hírt. Ezeket kellett vol­na megszüntetni, megváltoz­tatni, a könnyeket kisírható- vá tenni. Az élet lehetőségé­nek kiteljesítésével, a boldo­gulást elérhetővé tenni. Mind­ehhez gazdasági, racionális feltételek kellettek volna és kellenek most is, ahol még lehet. Kisgépeket, eszközö­ket, villanyt. Fényt, és kultú­rát. És gyereket, aki az apja mellett lesi el, tanulja meg a gazdálkodás fortélyát. A paraszti meteorológia tuéo- mányát. Mennyi érték ment és megy még ma is veszendőbe. Ilyen értelmetlenül! A paraszti élet eme végvárai tűnnek el nap­ról napra. Félreértés ne es­sék. A valamikor létrehozott, felépített és bejáratott gazda­ság, az értékteremtés rom­jait sajnálom. Nem azt, ami ezzel együtt járt, a munkát „látástól vakulásig”, az éb­redést pitymallatkor, ágyba- zuhanást nemsokkal kelés előtt. Nem beszélve az ara­tás, cséplés embert nem kí­mélő robotjáról. A házkörü­li munka, az állatok gondozá­sának sziszifuszi mindennap­jairól. Szerszám, eszköz alig. Szinte csak az ősi, de egyben a legcsodálatosabb szerszám, a kéz. Az emberi kéz. Aki látott már ilyen „szerszám­kezet” az tudja, a bőr re­pedéseiből. sérüléseiből, mi mindent ki lehet olvasni? A Gyereket, akit az anyja megtanít a háztartás össze­tett ismereteire. A foszlós kalács és a tejfölös lángos sütésére. A kistestvér pelen- kázására. Arra, hogy a mély­tüzű mályva a napot szereti, míg az estike el van az ár­nyékban is. Indulok a lakáshoz. Az aj­tót már tokostól kifeszítet­ték. Látszik, hogy a fal vályog, még mindig jó állapotban van és tégla-alapon nyugszik. Az ablakok üvegek nélkül ásítoznak. Belépek. A kony­hában búboskemence. A szo­bában fapadló. A mennyezet fából, mestergerendás, szép díszítő faragással. Látszik, aki készítette örömét lelte benne. A pácolás, lakkozás a hajda­ni gazdaasszony gondosságá­ról árulkodik. A kuékó mel­lett újságok, papírok. Füze­tek, „irkák” vegyesen. Bele­túrok. Kiveszek egy üdvözlő­lapot. Pécsett bélyegezték le. Leporolom, nehezen, de ol­vasható: Bori néninek, és An­ti bácsinak küldik csókjaikat Józsiék. Hol vannak már a címzettek, és kik lehettek a feladók? Ki tudja? Hol az ősök, és hol az utódok? Akik megteremtették ezt a hajlé­kot. akik itt éltek, szerettek. Születtek, és innen vitték a temetőbe őket. Akik ezt a darab földet megművelték, termővé tették, viselték a maguk és egymás gondját. Kilépek az ajtón. Mintha temetésen lennék. Az elmú­lás kint és bent. Már félhomály van, ahogy beszállok a kocsiba. Mielőtt becsuknám az ajtót, a város felől harangszó-foszlányt so­dor a fuvallat. Lélekharang? Ugyan ki halt meg? Csak nem a Bori néni. vagy az An­ti bácsi? Ez a tanya már biztosan. —tóba— A körösi ember a kertjében érzi legjobban magát. ; Jó 15 éve is van annak, amikor eme bölcs következte- ! tést e hasábokra vetettük, az üdülési, nyaralási szoká- ! sokról értekezvén nyár dereka táján. Azóta sok tapasz- : falattal gazdagodva e témában, csodálom, hogy a körösi ! ember nem sértődött meg amiatt, hogy valóságos igé- ! nyeit így lebecsültük. Mert ugye, ha valakinek kevésszer > vagy talán soha nem válnak valóra nyaraláshoz fűződő 1 álmai, balatoni, mátrai vagy uram bocsá, adriai" pihenés, ! korántsem jelenti azt, hogy jó szívvel megbékél azzal, ! amit szűkebb pátriája nyújt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom