Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-12 / 110. szám

1990. MÄJUS 12., SZOMBAT 3 5a%fofap Pérez de Cuellar elutazott Pérez de Cueliár, az ENSZ főtitkára pénteken magyaror­szági tárgyalásai befejeztével sajtótájékoztatót tartott. El­mondta, hogy véleménye sze­rint Magyarország az alapvető politikai változások eredmé­nyeként helyes irányban ha­lad. Figyelemre méltó, hogy az átalakulás milyen zökkenő- mentesen, jelentősebb megráz­kódtatások nélkül zajlik le. Ez példaként szolgálhat a világ más országai számára. Hazánkból Pérez de Cuellar Albániába utazik. Siralmas a helyzet Monoron Totális csőd a MEZÖGÉP-nél Vol* egyszer egy jóhírű vál­lalat, a Monoron létesített MEZŐGÉP. Az Érden, Mono­ron, Bagón, valamint a fővá­rosban működő telephelyei az ; utóbbi két évben egy telep­hely kivételével kiváltak az anyacég kötelékéből, s az ön­álló gazdálkodás és vállal­kozás útját választották. Rész­vénytársasággá alakult egye­bek között a monori egység, míg az érdi gyár a városi ta­nács hatáskörében, mint álla­mi vállalat funkcionál to­vább. A telephelyek gyors önálló­sodásába keményen közreját­szott a vállalat szinte teljes eladósodása, amelyre nap­jainkban, pénzügyi helyzetét alapul véve elmondható, hogy a monori MEZŐGÉP a totális csőd állapotába jutott. A kényszerpályára került cég el­múlt évi adósságai meghalad­ták a vállalat összvagyonát. Némileg az esetenként balul sikerült gyártmány és üzlet- politikai „rendellenességek” is a gazdálkodási mélypont egyik oldalát alkották. A modell mára már túlhaladott Tulajdonosi jogosítványok A Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége tegnap délelőtt tartotta küldöttgyűlését a Hotel Agróban. A szövetség elnöksége beszámolt a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és társaságok tavalyi gazdálkodásáról, tájékoztató hangzott el az ellenőrzési iroda munkatervéről, a küldöttek meghallgatták a felügyelő bizottság beszámolóját, s jóváhagyták az idei költ­ségvetést. A napirendi pontok közül az első ígérkezett a legérdekesebb­nek, hiszen a mezőgazdasági szövetkezetek léte, nemléte nap­jainkban az agrárágazat egyik legégetőbb problémája. leszögezték, hogy a szocializ­mus mezőgazdasági szövetke­zeti modellje túlhaladottá vált. A megújulás sarkalatos pontja a tulajdon, és a tu­lajdonosi jogosítványok tisztá­zása. A privatizációt a társa­dalmi közmegegyezés alapján, a múlt és a jelen realitásának figyelembevételével tartják megvalósíthatónak. Ügy gon­dolják, a szövetkezetek erő­szakos felszámolása a falu újabb történelmi vereségét je­lentené. A szövetkezetek szer­vezeti átalakításában, veze­tőik kiválasztásában a min­denkori tulajdonosok akarata legyen a meghatározó. A leen­dő kormánytól olyan — a me­zőgazdasági termelés sajátos­ságait is figyelembe vevő — szabályozórendszer kialakítá­sát várják, amely a piac ér­tékítélete alapján a lehető legobjektívebben ismeri el és honorálja a gazdasági telje­sítményeket, A kormány gaz­dasági.. programjának segítői és nem ellenlábasai kívánnak lenni. Hargitai Éva éve mondták, hogy sok olyan kimutatást kell csi­nálniuk, amelynek nem látják az értelmét, nem tudják hasz­nálni. Ha ez megszűnik, a létszámot radikálisan lehet csökkenteni. Természetesen a leépítés nem jár majd zökke­nők nélkül. Számítani lehet arra is, hogyha a valódi tulaj­donosok alakítanak majd szö­vetkezetei, akkor jó néhány vezetői poszt nélkülözhető lesz, s az agrárszakemberek jó részének majd vállalkozóvá kell válni. Ezt az utat kell járni a tsz-eknek is, a szövet­kezeten beiül kell különböző vállalkozásokat kezdgményez;- niük. A küldöttértekezlet állásfog­lalást fogadott el. melyben — Már nem emlékszem pontosan, hányán voltunk MSZMP-tagok a Dabasi Taná­cson. A taggyűlésen, ahol nyi­latkoznunk kellett az MSZP- tagságról, körbeültünk egy nagy tárgyalóasztalt. A ta­nácselnök kezébe nyomták a papírt, amit alá kellett volna írnia annak, aki párttag ma­rad. ő továbbadta a szomszéd­jának, az néhány pillanatig tanulmányozta, majd tovább­adta. Valamennyien így tet­tünk, s egy perc alatt aláírás nélkül körbejárt a lap. „No, most már mindenki tanulmá­nyozta, talán dönteni kellene”, ezekkel a szavakkal próbál­ta menteni a kínos helyzetet a párttitkár. Ám, mivel senki nem mozdult, ö sem írta alá. Így ma egyetlen MSZP-tag sincs a tanács apparátusában. A RENITENSEK Emlékeztem erre a törté­netre, amelyet néhány hónapja hallottam a Dabasi Tanács egyik munkatársától, tehát a csütörtök esti dabasi MSZP- összejövetelen nem is keres­tem őket. De az azért megle­pett, hogy ismerős arcot alig láttam. Olyanokét, akikkel az­előtt különféle protokollese- ményeken gyakorta találkoz­tam. Hol vannak a Fehér Akác Tsz vezetői, akikhez ara­tás idején néhány évente el­látogatott Kádár János, akik érdemesnek találtattak arra, Raisza Gorbacsovát megismer­tessék a háztáji gazdálkodás előnyeivel. — Tessék mondani, hol van­nak az elvtársak? — kérde­zem Vörös Ferencet, a helyi költségvetési üzem vezetőjét. — Ketten maradtunk olya­nok, akik vezetőknek számí­tunk — válaszol. — Gondos Imre, a Budapest Bank he­lyi igazgatója és jómagam. Tudja, mi a komikus? Hogy évek óta mi voltunk a hőzön- gő, a renitens párttagok, aki­ket folyton rendre kellett uta­sítani. Azután mi lettünk a reformszárny. A szóbeli beszámolót dr. Gyovai Pál készítette. A szö­vetség titkárával a küldött- gyűlés megkezdése előtt sike­rült szót váltanom. — Ügy gondolom, hogy a jövő az önkéntesen, tulajdono­sok által szervezett téeszeké. Természetesen nem lehet meg­akadályozni, hogy aki már most vagy később teljesen önállóan akar dolgozni, az megkapja a földjét. Semmi­képpen sem lenne helyes, ha a meglevő termelőszövetkeze­teket egyszerűen szétvernék, s a romokon próbálnánk fel­építeni a nyugati típusú szö­vetkezeteket. Inkább a mosta­niakat kellene megújítani. Ar­ról'nem beszélve, hogy vannak olyan növények — búza, ku­korica, napraforgó —, amit nem lehet gazdaságosan kis- parcellákban termelni. Ezt a hagyományt kár lenne felrúg­ni politikai okok miatt. Nem kellene átesnünk a ló túlsó oldalára. Jó lenne fokozatosan haladni a feldolgozó, értékesí­tő, beszerző és szolgáltató szö­vetkezeti forma felé. A több tízezer tsz-tag védelmében is a szövetkezetek léte mellett kell voksolnunk. @ A mezőgazdaságban — s a termelőszövetkezeteken be­lül is — központi probléma a földkérdés ... — A decemberi tsz-kong- resszus állásfoglalása is az volt, hogy a föld azé legyen aki megműveli. Az oszthatat­lan földterületet valamilyen rendezőelv alapján a tsz-dol- gozók között kellene feloszta­ni. Természetesen bonyolul­tabb a helyzet, ha a parla­ment úgy dönt, hogy a 47-es tulajdonviszonyokat állítják vissza. A tagok nevén levő földhányaddal akkor sem lesz gond, de probléma lehet az állami és az oszthatatlan föld- tulajdonnal. Akkor a nem szövetkezeti tagok is részesül­hetnének az oszthatatlan föld- tulajdonból, s a rendezés min­denképpen a tsz-dolgozók hátrányára történne. A jelen­legi szövetkezeti kör gondolom csak kompromisszumokkal tudja ezt elfogadni. © Mi lehet a sorsa a szö­vetkezeti központoknak? — Koordináló szerep jutna nekik, pénzügyekkel, feldolgo­zással. értékesítéssel foglal­kozhatnának, ehhez a feltéte­lek megvannak. Kár lenne, ha a kiépített számítógépes há­lózat, a géppark veszendőbe menne. Már most kellene gondolniuk arra is a tsz- eknek, hogy olyan gépeket szerezzenek be, amellyel a nagyüzemben is dolgozhatná­nak, s a magántermelőknek a kisebb tábláit is megművelhe­tik. © Azt mondják, hogy a ter­melőszövetkezetekben nagy adminisztrációs stáb dolgozik. Nekik mi lesz a sorsuk? — A tsz-ek nem jókedvük­ben hoztak létre ilyen felduz­zasztott adminisztrációs ál­lományt. Már legalább húsz A monori Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat vezérigaz­gatója 1990. március 30-án a vállalati tanács ülésén, ame­lyen lényegében a MEZŐGÉP jövőjével kapcsolatos kérdé­sek, s a gazdálkodási helyzet elképesztően siralmas állapo­ta volt egyebek között te­rítéken, bejelentette lemondá­sát, s ezt a testület elfogad­ta. A vállalat jelenlegi mű­szaki igazgatója, aki azon a március 30-ai vt-ülésen, az elnöki teendőket is ellátta, pillanatnyilag elvégzi a ve­zérigazgatói ügyek, feladatok végzését is. A vállalati tanács elnöki tisztét pedig a budapes­ti telephely áruforgalmi osz­tályának vezetője tölti be. A monori vállalat tehát kényszerpályára került. A hi­vatalos ügymenet gyorsaságá­tól, s a különböző hivatali procedúrák, köztük a hitele­zők igényeinek rendezésétől is függ, hogy a cég új nevé­vel, mint Budapesti Mező- gazdasági Gépgyártó Vállalat, mikor kezdheti meg remél­hetőleg áldásosabb működé­sét. Információk szerint nem várt módon késik az új vál­lalat cégbírósági bejegyzése. A Monoron lévő vállalati központban jelenleg alig dol­goznak többen, mint tízen. Köztük a már említett műsza­ki igazgató és az adminisztrá­ciós hivatali stáb. Mint hír­lik, ők azok, akik a süllye­dő hajón tartózkodnak, kitar­tanak. A termelésben, a fizikai munkaterületeken lévők a te­lephelyek önállósodása kap­csán megőrizhették munkavi­szonyukat, nem fenyegeti őket a munkanélküliség réme. Az utóbbi két évben jócskán akadtak olyan szakemberek is, akik a születendő rt.-kben sem éreztek szakmai és eg­zisztenciális biztonságot, és más ríiunkaterületeken kama­toztatják megszerzett képes­ségeiket. (gyócsi) mA hét hírT IPARKODIK Pécsett magyar—amerikai szemináriumot rendez­tek A szerkezetváltás hatása a területi fejlesztésre címmel. @ Kecskemét fogadta a XVIII. vegyésznap résztvevőit. ^ Nyíregyháza adott otthont a kétnapos országos gyámügyi konferenciának. @ Nemzetközi ta­nácskozás vitatta meg Egerben az építmények tűzvé­delmét. ® Siófokon folytattak eszmecserét a Magyar Posta hírlapiéijesztési szakértői. © Székesfehérvár volt a színhelye a háromnapos országos pályaválasztá­si konferenciának. @ A hét híre az is, hogy lezajlott a Kisiparosok Országos Szervezete X. kongresszusa. Száz esztendőnél is régebbi formát elevenítenek fel a most ismét létrehozandó ipartestü­letek. Az 1884. évi XVII. tör­vénycikk mondta ki ugyanis ezek létrehozásának kötele­zettségét, illetve lehetőségét. A kötelezettség a „törvényha­tósági joggal felruházott s rendezett tanáccsal bíró váro­sokra”, valamint azokra a községekre vonatkozott, „ame­lyekben a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparo­sok száma legalább 100-ra megy”. Ez utóbbiaknál azt is kikötötte a törvény, hogy csak akkor áll fenn a kötelezettség, ha az érintett iparosok „két harmada által kívántatik”. A lehetőséggel viszont minden más település élhetett, ha az ott dolgozó iparosok kívánták a testületet, ám ehhez egyedi engedély kellett minden eset­ben a kereskedelemügyi mi­nisztertől ... Ami tehát a „bürokratikus” megkötöttséget illeti, ott sem kell szerény­kedni a múltunkkal: volt mit átvenni. A kérdés persze nem más, mint az: hatásosabban tevé­kenykednek-e majd az ipar­testületek, mint tették ezt a KIOSZ alapszervezetei ? Re­ménykedjünk. A valamikori törvény úgy szólt, az ipartes­tületnek „célja az iparosok között a rendet és egyetértést fenntartani, az iparhatóságot támogatni, s az iparosok érde­keit" előmozdítani”. Érdekes sorrend! Először az iparható­ság támogatása, s csak azt kö­vetően az érdekek előmozdí­tása ... Mintha ma nem lenne egészen természetes ez a sor­rend. A hatóságoknak sok vi­tája van a kisiparosok egy ki­csiny, de a közvélekedést nem alaptalanul nyugtalanító cso­portjával. Azokkal, akik érde­keiket úgy vélik „előmozdíta­ni”, hogy fittyet hánynak min­den jogi szabályozásra, s csak egyvalami a fontos: a pénz. A megyében például nem szá­mítanak a ritka esetek közé a több millió forintos adótarto­zások olyanok részéről, akik­nek valójában semmi közük a tisztes iparhoz, a szó nemes értelmében vett kisiparosok­hoz. A megyében 17 ezer felett van a kisiparosoknak a száma, a legnépesebb szakmai csopor­tot a teherautó-fuvarozók al­kotják, őket a személyszállító kisiparosok követik, majd a harmadik helyen a kőművese­ket találjuk. Ami egyben vá­lasz arra is, miként aránylik egymáshoz a jövedelmi lehe­tőség és a lakosság ellátásá­nak a követelménye. Miköz­ben ugyanis szabályos taxis­háborúk zajlanak a megye több városában, községek so­rában nincsen férfifodrász, ci­pőjavító ... Bővül a kisiparosok alkal­mazottainak a köre — most már nyolcezer felett van szá­muk —, ugyanakkor változat­lanul jelentős azoknak a tá­bora a megyében, akik nem adják fel a „biztosat”, az ál­lami állást, hanem ún. mun­kaviszony megtartása melletti iparjogosítványt váltanak ki. A mesterek egyharmada tar­tozik ide! Valamikor békélte­tési bizottságok dolgoztak az ipartestületeken belül. Nem tudom, a mostani újraalakulá- sok alkalmával feltámaszt­ják-e az érintettek ezt a for­mát is. Jó lenne. Mert igaz, valamikor ezek a bizottságok a segéd és mestere közötti vi­ták elsimítására koncentrál­tak, ám napjainkban talán el- kélne egy olyan békéltetési testület, amely a helyi közvé­lekedés és az iparosság azonos hullámhosszára állításán buz- gólkodna... Mészáros Ottó Meglepő lett volna, ha a napjainkban divatos nagy át­alakulási hullám nem éri el a kisiparosok szervezetét. Űj helyzethez új szervezet! Nem hatott váratlanul tehát a kongresszus döntése: a szer­vezet szövetséggé alakul át. Az alapszervezetek ipartestüle­tekként folytatják tevékeny­ségüket, s már ilyen formá­ban készítik elő a szövetség szeptemberben sorra kerülő alakuló kongresszusát. Ipar­testület. Van új a Napp alait? Avagy szinte minden új egy­ben régi is? A főváros után Pest megyé­ben dolgozik a legtöbb kisipa­ros. Ami egyben ennek a köz- igazgatási területnek a súlyát is jelzi az átalakulásban. Ez a súly mindenkor meghatáro­zó volt. A megye ugyanis a céhek korszakától fogva jelen­tős szerepet játszott az iparos­ság szervezkedésében, foglal­koztatásában. Ma sincsen ez máskülönben. Ugyanakkor igaz az is, a tisztességes ipar­űzőknek nagy gondot okoznak a fővárosból kiszoruló szeren­cselovagok, továbbá a kontá­rok, és azok a mindenre vál­lalkozók, akik nem értenek valójában semmihez. Belátha­tó tehát, ha már a húszas években például a gödöllői ipartestület határozatban mondta ki: a mesternek nemcsak szakmájában, hanem „erkölcsében is helyt kell áll­nia”. A kamarakórus kottára vár Tessék mondani, hol vannak az elvtársak? Keserűséget érzek a hangjá­ban és némi cinizmust. Imre rég elmúlt hatvan, neki már nincs félnivalója — mondja —, a többiek még érvényesül­ni akarnak. Hatvanketten ma­radtunk, jobbára középkorúak és idősebbek. Ádori Károly, a dabasi első titkár jó időben lelépett, az ejtőernyős időszak előtt. Ke­ményen nyilatkoznak vele kapcsolatban. Szavaikban egyszerre van megvetés és bűntudat. Ügy tűnik, számuk­ra ő testesíti meg a korrupt vezetőt, a hatalmával vissza­élő politikust. Ami a nagypoli­tikában Czinege, az Dabason Ádori, fogalmazza meg vala­ki. A bűntudatot az táplálja, hogy sok mindenről tudtak, tehettek volna valamit ellene, ha összefognak, mégis hallgat­tak. MEGTISZTULÁS Mégsem elnézőek azokkal szemben, akik hozzájuk ha­sonlóan — fásultságból, féle­lemből. vagy érdekből — cse­lekedtek egy hasonló helyzet­ben. Dabason most dagad a botrány a tanácselnök felmen­tése körül. Erről az MSZP tag­sága alig tud többet, mint az utca’ embere. Hol vannak azok az idők, amikor a hatásköri listán szereplő tanácselnök ügyéről először a pártban dön­töttek? A tanácstagok — an­nak ellenére, hogy visszahívá­si indítvány érkezett választó- kerületéből a tanácselnök el­len — megszavazták neki a magas jutalmat. Eltűnődöm azon, miért is gondolják a dabasi szocialis­ták, hogy a tanácstagokat ke­ményebb fából faragták, mint őket? őket, akik azzal, hogy az MSZP-t választották, a ne­hezebb útra léptek. Nem pa­naszkodnak, csak egykedvűen sorolják a tényeket, hogy mi­lyen atrocitásoknak voltak kitéve a választási kampány során. S, káröröm nélkül jegy­zik meg, az SZDSZ is azzal vesztett, hogy minden erejét a szocialisták lejáratására kon­centrálta. Kicsit gyanakodva kezdem méregetni a barázdált, nap­szítta arcú férfiakat, amikor valaki a tagrevízióról kezd beszélni. Arról, hogy igenis szükség volna egyfajta meg­tisztulásra a pártban. Nemcsak országosan, de Dabason is. Va­jon, milyen bűnök nyomhat­ják egyesek lelkét? Hiszen, aki a párt hátán kapaszkodott fel, az elvtársi összeköttetések ré­vén, kéz kezet mos alapon tol- lasodott meg, ma már nincs közöttük. Politikai bűneik leg­följebb az idősebbeknek lehet­nek. A hozzászólások hangneme, tartalma kezd ismerőssé vál­ni. Nemcsak nekem tűnik fel. Ingerült férfi kér szót és lá­tom, legszívesebben egyenként megrázná elvtársait. „Embe­rek, hát nem vesszük észre, hogy nem a munkahelyen va­gyunk? Ahol a kommunisták körülülték az asztalt. Főhe­lyen trónolt a főkommunista, a főnök, aki hintette az igét és osztotta a pénzt. Más idők járnak, és mi mindig csak ar­ról beszélünk, hogyan kellene csinálni. Tömegbázist kellene találnunk? Igen. Meg kellene nyerni valamennyit a negy­venszázaléknyi nem szavazott ingadozóból? Igen. Fiatalokat kellene magunk köré gyűjte­ni? Igen. De, könyörgöm! Miért nem arról beszélünk, hogyan?” MÉG MOST IS Szinte zihál. Talán túl van egy infarktuson. Nyilván pon­tosan tudja, hogy vigyáznia kell a motorra, mert kis szü­netet tart. Nagy önuralommal lejjebb viszi a hangját, de még sokáig szaporábban kap­kodja a levegőt. Nem hurrogják le, de igen határozott formában kinyilvá­nítják az utána szólók, hogy az MSZP vezetésének meg­újulása, a küszöbönálló kong­resszus döntően hat majd az önkormányzati választások kimenetelére. Az irányvonalat, a stratégiát is ott határozzák meg. Utána jöhet a taktika. A hatvankét dabasi MSZP- tag nevében tizenkilencen vá­lasztottak kongresszusi küldöt­tet, Gondos Imre személyében. A szavazócédulán három név szerepelt, mégis a voksolás csaknem teljes egységet tük­rözött. Eltűnődöm azon, amúgy mennyire egységesek ők, tizen­kilencen. Olyanok, mint egy kamarakórus. Már hallják, hogy valahol hamis a dallam, de egyedül képtelenek megta­lálni a fals hangot. A kottára várnak. Még most is. Móza Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom