Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-12 / 110. szám

XXXIV. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM Ara: 7 20 forint 1930. MÁJUS 13., SZOMBAT Cukorborsóval is próbálkoznak Hidegre állít Dunakeszi Drága dolog a leszerelés is Az utóbbi napokban na­gyobb mennyiségű hamisí­tott 5, 50 és 100 dolláros ke­rült forgalomba Szabadkán és környékén, amit tulajdo­nosaik a kelet-európai turis­táktól vásároltak. A ju­goszláv bűnüldöző szervek­nek eddig még egyetlen ha- misvaluta-árust sem sikerült tetten érniük, pedig a bevá­sárló turisták ezrével „tevé­kenykednek” az ócskapiaco­kon. Várható, hogy a hamis dollárok hamarosan a ma­gyar valutaüzéreknél is meg­jelennek. Befejezéséhez közeledik a felkészülés a szezonra a Du­nakeszi Hűtőipari Vállalat­nál is. Az évenkénti technoló­giai frissítés, amint azt Ru­dolf János, a vállalat igazga­tója elmondta, biztonságos­sá teszi a feldolgozást és a tárolást. Az idő mindinkább szorítja a karbantartókat, mert a közeli hetekben már megérkeznek az elő szamó­ca-, ribizli- és málnaszállít­mányok. A termelőkkel ide­jekorán megkötött szerző­dések alapján meg a saját területekről biztosítottnak látszanak az exportszállítá­sok. Az említett gyümölcsök legjelentősebb vásárlói a skandináv országok. Idén megpróbálkoznak a dunake- sziek a közkedvelt cukorbor­só feldolgozásával és ex­portjával is. Saját termelés­ben három hektárnyi terü- letröl' tíz tonnára számíta­nak. A hűtőházi kapacitás ki­használásának a döntő há nyadát a különböző zöldség­félék beszerzése adja. A ház­tájiban, kiskertekben és szaporodó bérelt földeken mind többen termelnek. Az utóbbi években kiala­kított saját felvásárlótele pék ;s a már említett őster­melőkkel, továbbá a téeszek­kel és állami gazdaságokkal megkötött szerződések biz­tosítják a vállalat számára a tervezett bel- és külkereske­delmi szállítási kötelezettsé­gek teljesítését. A dunakeszi hűtőipari cég igazgatója külön is örven­detesnek tartja, hogy saját termelés keretében mintegy 3500 tonnányi áru feldolgo­zása és tárolása várható. Ez a mennyiség tulajdonképpen a biztosítékát jelenti a válla­lat megnyugtató gazdasági eredményességének. Gy. L. : mnxrnmûÿ cmímm A pénteken megtartott ülésen több lényegi témát vitatott meg az Országgyűlés Választási és Mandátumvizsgáló, Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizott­sága. ® Für Lajos és Raffay Ernő képviselők a Honvédel­mi Minisztériumba látogattak, ahol a tárca vezetőivel foly­tattak megbeszélést. ® Göncz Árpád, köztársaságunk ideiglenes elnöke az Egyesült Államokba utazott, ahol iro­dalmi díszdoktorrá avatják. © Megkezdte munkálatait „Az élet védelmében” elnevezésű konferencia, melyet a Magzatvédő Társaság kezdeményezett. ® A Kereskedelmi Minisztérium értékelése szerint a külföldi tőke főleg a ke­reskedelem, az idegenforgalom, a vendéglátás és a szolgál­tatások területén mutat érdeklődést a befektetések során Magyarországon. © Sándor Béla, az MNB igazgatóhelyet­tese szerint az ország kereskedelmi mérlege kedvezőbb, mint az elmük évek hasonló időszakában. © Vezet Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye az új földosztásban, már mint­egy ötszáz farmgazdaság működik e térségben. © Jelenleg 30 ezer, Romániából érkezett menekült tartózkodik Ma­gyarországon, ezek sorsáról tárgyaltak a háromnapos nem­zetközi menekültügyi konferencián. © A litván parlament kérésére segélyszállítmány indul a Fidesz szervezésében, a Fuvar-Express teherautói a litván—lengyel határ felé próbálnak átjutni a szovjet blokádon. ® A Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja gyűjtést rendezett a Marosvásárhelyen bebörtönzött cigányok családjainak megsegítésére. A kiskatona szakszerű mozdulatokkal hatástalanítja a harckocsilövegeket i Megyénk déli csücskében, harckocsi, illetve tüzérségi Pusztavacson a Magyar Hon- lőszer, páncéltörő és csapat védség lőszerellátó központ- légvédelmi lőszer, valamint jában tartott tegnap sajtó- rakéta található. Mindez tájékoztatót és bemutatót a Honvédelmi Minisztérium. A bázist Horovicz Ferenc ezredes mutatta be. Hogy miért erre a lőszerraktárra esett a választás, hamar ki­derült. Itt ugyanis nemcsak tetemes mennyiségű lőszert raktároznak, de a Magyar Honvédség teljes készletéről is itt vezetik a számítógépes nyilvántartást. Százhuszon­nyolc típuscsaládból áll az arzenál. A honvédség kész­letében többféle gyalogsági, óriási érték, amelynek őrzé­se és állagának fenntartása kényes feladat. Itt Puszta­vacson a raktárak mellett laboratóriumokban, szere­lőműhelyekben ellenőrzik, javítják a felhalmozott kész­letet. A tíztől huszonöt évre tervezett élettartam alatt többször esik -át minden töl­tény különféle vizsgálato­kon. ■ A laboratóriumban szétszedik, kipróbálják, hogy működőképes-e, és ha nem, akkor feljavítják, újrafestik, s így kerülnek ismét a lősze- res ládákba. Nincsenek könnyű helyzetben az itt szolgálatot teljesítők, hiszen a raktárak túlnyomó része az ötvenes években épült, korszerűtlen, ahol targoncá­val nem lehet rakodni. Ezer tonna lőszer van egy-egy raktárban. A jövő év végére jelentős mértékben, egyharmadával csökken a Magyar Honvéd­ség létszáma: 31 ezer fővel kevesebben viselik majd a mundért, 75 ezer hivatásos és sorkatona védi majd a hazát. A haderőcsökkentés és az ezzel járó reform ter­mészetesen érinti a harci technikai eszközöket is. Ra­kétából is kevesebb lesz egy tucattal, repülőgépből 40, helikopterből 25 darabra nem lesz már szükség. Tü­zérségi lövegből félezer da­rab, harckocsiból pedig 450 vár selejtezésre — mondta a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Ungvár Gyula mérnök ve­zérőrnagy. Kép és szöveg: Hancsovszki János ,^ ímberfákfya Életveszélyben a vilniusi férfi Pénteken a nyíregyházi megyei kórházból Budapest­re a Honvéd Kórházba szállították Rimantas Dau- gintis vilniusi férfit, aki a záhonyi közúti határátkelő- helyen csütörtökön a késő esti órákban alkohollal le­öntötte és felgyújtotta ma­gát. A sérült testének felté­telezhetően mintegy 70—75 százaléka megégett, s való­színűleg a tüdő is égési sé­rülést szenvedett. ,*,***» Ölezer az olyan ház Tajpej! szexipar À gazdasági csoda minden jelét magán viselő Tajvan immár nemcsak elektroni­kai és egyéb termékeiről, hanem szexiparáról is neve­zetes. A tajvani fővárosban, Tajpejben megforduló kül­földiek szerint a modem metropolis az iparszerűen űzött kéjelgés központja. Tajpej különböző kerüle­teiben összesen több mint 5000 nyilvánosházat „üze­meltetnek”. A nyilvánoshá­zakban és hasonló intézmé­nyekben 200 ezer prostituál­tat foglalkoztatnak. «%■ Döntsön az új kormány A termelők túlságosan ala­csonynak tartják az étkezési búza hatósági felvásárlási árát, mivel az — szerintük — nem fedezi a termelési költségekéi. Mire számíthat­nak a gazdák, lesz-e felvá­sárlási ár-emelés? — Két hó­nappal az aratás előtt? Máhr András, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium közgazdasági fő­osztályvezető-helyettese el­mondta: az év eleje óta tud­nak arról, hogy az idei ter­mésű malmi, vagy más néven étkezési búza hatósági fel- vásárlási árával annak elle­nére elégedetlenek az üze­mekben, hogy tavaly októ­berben, az előző évihez ké­pest, egyszer már növelték. Mint ismeretes: a kormány­zat a gabonafélék (a kalá­szosok és a kukorica) felvá­sárlási árait szabaddá tette, így azokat a piaci viszonyok, a kereslet-kínálat alakulá­sa határozza meg. Az étke­zési búzát azonban továbbra is hatósági árformában hagyták azért, hogy a ke­nyér és más sütőipari termé­kek árának növelését némi­leg mérsékeljék. Az első osztályú étkezési búza ára tonnánként jelen­leg 5700 forint, a másodosz­tályúé pedig 5100 forint. Mivel október óta a.termelés költségei annyira emelked­tek, hogy az ilyen felvásár­lási ár esetén az üzemi nye­reség teljesen „eltűnik”, a MÉM-ben új kalkulációt ké­szítettek, és a kormány elé magasabb felvásárlási árat terjesztettek. A javaslatban az áll, hogy az első osztályú étkezési búza árát tonnán­ként további 800 forinttal, a másodosztályú búza árát 600 forinttal kell megemel­ni; ami már ismét hordoz a termelők számára tisztes nyereséget. A javaslat abban a programcsomagban van, amelyet — sürgősségi jelzés­sel ellátva — az ügyvezető kormány készül átadni az új kormánynak. Május 23-án Visegrádon az erdei művelődési házban tartják az Ismerd és védd vetélkedősorozat döntőjét. Ahogy Békefi Andrásné közművelődési előadó el­mondotta. az ország majdnem valamennyi megyéjéből érkeznek felső tagoza­tos tanulókból álló csapatok. A fiatalokat 23-án, szerdán reggel 10 órától fo­gadják Budapesten a Batthyány téren. Innen a Pilisi Parkerdőgazdaság autó^ buszai szállítják őket a Dunakanyarba. Megyénket e természetvédelmi vetél­kedőn a szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola csapata képviseli. A visegrádiak tudományos munkatársakat hívtak a zsűribe. A verseny jellegéből adódóan a tudáspróbát többnyire a szabadban tartják. A gyerekeknek fel kell ismerni a különböző fajta növényeket, állatokat. Egy madarász vezetésével elfogott madarakat kell a résztvevőknek meggyűrűzniük. Az egész napos ve­télkedő után ugyancsak a parkerdőgazdaság autóbuszai szállítják Budapestre a tanulókat és kísérőiket. Ismerd és védd

Next

/
Oldalképek
Tartalom