Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-30 / 125. szám
1990. MÁJUS 30., SZERDA SwîïrEÎ&JpJ' V ___ K annán A hagyományosnál olcsóbb Budaörsön javában építik a lakótelep és az autópálya közötti területen azt a 49 lakásos házsort, amelyeknek lakótere 80—129 négyzetméter között lesz és mindegyikhez garázs tartozik. A városi költségvetési üzem mint generálkivitelező 24 ezer forintos négyzetméterenkénti árból szeptemberre befejezi az építkezést. Ez az összeg alatta van a panelépítési költségeknek (Vimola Károly felvétele) Üléseztek az országgyűlési bizottságok Viták javaslatokról, módosításokról Tegnap az Országgyűlés öt bizottsága tanácskozott. A külügyi bizottság Magyarország varsói szerződésbeli tagságával foglalkozott, katonai szakértőket is meghallgatva arról, milyen kötelezettségeket ró a Magyar Köztársaságra VSZ-tagsága, illetve milyen zavart okozhat katonai szempontból a kilépés, ami a szakértők szerint sem lehetetlen, sőt már bizonyos előkészítő munkálatokra is sor került. A szervezetből való kilépés általános óhaj Magyarországon, ez ügyben azonban a bizottLehúzták a rolót, de rést nyitottak rajta Utolsók az elsőkből? Az egészséges embernek fel sem tűnik, hogy a főváros forgalmas csomópontjain lévő aluljárókba csak lépcsőkön lehet lejutni. Budapesten például egyetlen olyan mozi akad, ahol a nézőtérre rokkantkocsival is be lehet menni. A lakótelepi lakások ajtajai oly szűkek, hogy rajtuk ezzel a járművel ki-be járni csak kőművesmunka után lehet. Külföldön léteznek olyan fürdőszobai segédeszközök, amelyekről láb nélküli honfitársaink álmodni sem mernek. Tudomásom szerint még a legelegánsabb szállodáinkban sincs olyan mellékhelyiség, ahol egy rokkant alapvető emberi szükségét elvégezhetné, mert a kocsijával be sem tud menni az illemhelyre, nemhogy a vécé mellett lenne valami, amiben megkapaszkodhatnál Egy szó, mint száz, a mozgásában teljes mértékben korlátozott émbér jobb, ha ki fem dugja az orrát az utcára ... A hazai rokkantkocsik messze nem tudnak annyit, mint a Nyugatról származó testvéreik, a segédeszközök választéka pedig igen szegényes. Csak Budapesten kétezer ember akad, aki örömest kicserélné régi rokkantkocsiját, ha ingyen hozzájuthatna egy nyugati sorstársa által már levetett darabhoz. Ezért látszott nagyon is életképesnek Eckhardt György ötlete, miszerint egy stockholmi kórházból ingyen juttatna Magyarországra kocsikat és segédeszközöket, ha valaki elhozná a szállítmányt. Némi különbség A férfi maga is évek óta rokkantkocsival közlekedik, mert egy balesetben mindkét lábát elveszítette. De közlekedik, és nem a négy fal között ül, mert 1956 óta Svédországban és nem itthon él. Nyugaton ugyanis elképzelhetetlen a fentebb már vázolt állapot. Neki munkahelye is van, nem úgy, mint magyar sorstársainak, akikről jóformán tudomást sem vesz a társadalom. Eckhardt György felkereste a Mozgássérültek Budapesti Egyesületét, s az elnök asszonynak felkínálta: kapocs lesz a stockholmi kórház és a mozgássérültek egyesülete között. Az ajánlat óta eltelt több mint két esztendő, de nem történt semmi. Illetve annyi azért igen, hogy a legelőször Magyarországra szánt rakományt egyszer elvitték a csehszlovákok, egyszer meg a lengyelek. Hívom telefonon Mach Andrásáé elnök asszonyt, hogy megtudakoljam: mit sikerült azóta intéznie. — Ne higgye, hogy nem próbáltam meg mindent, de egyszerűen nem találtam olyan fuvarozót, aki számunkra megfizethető áron elhozta volna a szállítmányt — állítja Mach Andrásné. — Az egyesületnek nincs költségvetése, adományokból élünk, így nem tudjuk állni a több százezer forintos fuvardíjat. Telefonon akartam felvenni a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, többször hagytam üzenetet, de nem kaptam visszahívást. Pedig volna helyük a kocsiknak és a segédeszközöknek, mert kocsit például — sokkal gyengébb minőségűt persze — csak minden ötödik ‘esztendőben kaphatnak a-'rokkanták! — Valami tehetetlenséget érzek a dolog mögött. Hiszen mi magyarok oly sokszor megmutattuk már, hogy képesek vagyunk az összefogásra. Százezreket gyűjtöttünk beteg gyerekeknek, élelmiszert, gyógyszert vittünk a forradalom idején áz erdélyieknek ... Mach Andrásné kifakad: — Mondja meg, mi't tehetnék még! Fél lábbal ülök a tolókocsimban, már-már teljesen bénán! Van olyan sorstársunk, akit nem tudtak megtanítani könyökmankóval járni, de hiába kapott rokkantkocsit, a 22 négyzetméteres lakásában képtelen vele mozogni. Tudja, mit mondtak neki? Azt, hogy cseréljen lakást! De könyörgöm, miből fizesse meg a különbözetet, hisz dolgozni nem tud, nincs keresete... Tárcsázom a Hungarocamion számát, dr. Kapcsos Károly fuvarozási vezérigazgató-helyettes régi ismerősöm: — Tudja, hogy hasonló kéréssel időről időre hányán keresnek meg bennünket? — kérdez vissza. — Már a Máltai Szeretetszolgálat előtt is kénytelenek voltunk lehúzni a rolót, annyi ingyenes és kedvezményes díjtételű fuvarigényt jelentettek be az év első negyedében. Valóban megkeresett bennünket személyesen is ezzel a problémával Mach Andrásné, és tényleg elakadt a dolog. De tudja mit? Ha pontosan megmondják, mikor mehetünk a szállítmányért Stockholmba, elhozzuk ingyen a fuvart — ígérte dr. Kapcsos Károly. a fuvart, kimozdult a hosszú idő óta holtponton lévő ügy. A 7. számú vámhivatalban azt az ígéretet tették, ha a rakomány hiteles ajándékozólevéllel, pontos tárgylista kíséretében érkezik Stockholmból, a szállítmány vámmentes lesz. A stockholmi kórházban Lief Andersson és Brit Marell várják az egyesület levelét, s két-három héttel előbb értesítéssel lesznek, mikor jöhet a kamion, hiszen a fuvarozóvállalatnak ez volt az egyetlen kérése, lévén nem akar üresjáratban küldeni egy kocsit Stpckholmba, A szűkebb pátriának Szabó Gábor megígérte — mivel a Svédországban élő úr gyökerei Pest megyébe, Budakeszire nyúlnak vissza, s az ügy lapunk közreműködésével oldódik meg —, felveszik a kapcsolatot a Mozgássérültek Pest Megyei Egyesületével, s az adományból a megyében élő rokkantak is kapnak majd. Reméljük, mielőbb tudósíthatjuk lapunk olvasóit arról, hogy a svéd adomány megérkezett Magyarországra. Fazekas Eszter ság nem támogat felelőtlen és egyoldalú lépéseket. A távlati cél — a kormányprogrammal összhangban — az lehet, hogy Magyarország része legyen az egységes európai védelmi rendszernek. Addig azonban a külügyi bizottság szükségesnek tartja egy parlamenti vegyes bizottság létrehozását, amely a Varsói Szerződéssel, illetőleg az esetleges kilépéssel vagy az erről folytatandó tárgyalásokkal összefüggő részletkérdéseket folyamatosan tisztázná. Az alkotmányügyi, törvény- előkészítő és igazságügyi bizottság hétfőn megkezdett munkáját folytatva, azokat a sürgősséggel benyújtott indítványokat, törvényjavaslatokat vitatta meg, amelyeket már a múlt heti plenáris ülésen terveztek megtárgyalni. A bizottság támogatta a nemzeti és nyelvi kisebbségek ország- gyűlési képviseletéről szóló törvény módosítását, amely csupán arra szorítkozik, hogy a nemzetiségi képviselők parlamenti megválasztására korábban megszabott 30 napot 60-ra változtatja. A testület módosításokkal elfogadta a felszámolási eljárásról szóló jogszabály kiegészítését szorgalmazó javaslatot is. Szakmailag viszont kifogásolhatónak minősítette a volt egyházi tulajdonú állami ingatlanok elidegenítésének tilalmáról szóló indítványt. Ezt a tervezetet a jogászok a benyújtott formában elvetették, minthogy azonban a kérdést fontosnak tartották, egy másik törvényjavaslatba — ez átfogóan korlátozná az állami ingatlanok eladásának lehetőségét — beépítették. A bizottságban rövid vita zajlott az alkotmánymódosításról, ennek alapján várható, hogy a csütörtöki plenáris ülésen elsősorban azok a pártok érvelnek a javasolt módosítások ellen, amelyek nem érintettek az MDF—SZDSZ paktumban. Az szinte bizonyos, hogy a Fidesz is módosító javaslatokkal áll elő. Az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság tegnapi ülésén hallgatta meg Verebéig Imrét, a Belügyminisztérium leendő közigazgatási államtitkárát. Szakmai elképzeléseinek kifejtésére a testület nem tartott igényt, mondván, ezt már korábban megtette az azóta kinevezett belügyminiszter. Verebély Imre arról is szólt, hogy szakemberként kíván tevékenykedni, ezért felfüggesztette MSZP-tagságát. Elmondta azt is, hogy az ön- kormányzati és helyhatósági választási törvény tervezete elkészült, szakmailag alaposan megvitatott és előkészített, a Parlamentnek jóformán már csak a politikai döntéseket kell meghoznia. A képviselők várhatóan a hét végén vagy a jövő hét elején — a kormány álláspontjával együtt — megkapják az anyagot, s ha a plénum nem június közepén, hanem két-három héttel később fejezné be ülésszakát, akkor is elegendő idő állna rendelkezésre megvitatásához. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a nemzetiségek parlamenti képviseletéről tárgyalt, ezúttal a magyarországi délszlávok és a horvátok meghívottal fejtették ki nézeteiket, miszerint célszerű lenne a nemzetiségi településeket egy választókörzetté“ összevonni. s így" választani képviselőket, arányos részvételt biztosítva a hazai nemzetiségek részére. A kulturális bizottság véleménye alapján pótvizsgára kényszerül a megyei lapkiadó vállalatok, illetve a megyei lapok tulajdonjogának átalakításáról szóló állásfoglalás-tervezet. Több ellenzéki képviselő szerint a javaslat lefedi, illetve keresztezi ugyanis tulajdonviszonyokkal • foglalkozó ad hoc bizottság munkáját, illetőleg az MSZP vagyonának elszámoltatására vonatkozó indítványt. Ő ÍRTA (In)Diszkréten Kiváló művészre, Egri Istvánra, „a mesterre, a tanárra, a barátra” emlékezik születésének 85. évfordulóján Léner Péter, a Film, Színház, Muzsika (90/21.) lapjain. Az illendő és szép szavak közé becsúszott valami, amit — még ma sem — aligha tarthatunk természetesnek. Az ugyanis rendben van, a valóságnak megfelel, hogy „A nagypolgári családok házaiban, a közép- osztálybeli családok lakásaiban a művészek mindig jelen voltak. Zongoráztak, énekeltek, szavaltak, fölolvastak.” Szülei házában L. P. is így ismerkedett meg Egri Istvánnal. Ami viszont az idézetteket követi, az már (talán?) jogtalanul kapna polgárjogot napjaink mindent-reha- bilitálásában. L. P. ugyanis így folytatta az előbb citáltakat: „Diszkréten, stílusosan, természetesen honorálták őket: színházi vacsorák, otthon, kávéházakban, társaskörökben.” Tehát egy vacsora. A művésznek. Honoráriumként. Feltételezhe tőén azért, mert máskülön ben a jeles zongora-, ének művész, színész, éhkoppon maradt volna. Persze, ha valakinek családja is volt.. De ezt ne firtassuk. Érjük be annyival, ameny- nyit L. P. írt erről. Szerinte ugyanis „A mecenatúra kialakult polgári formái voltak ezek.” Tehát zongorázz, dalolj, szavalj, olvass fel, s akkor következhet a mece natúra kialakult polgári formája, a vacsora ... Nem ártana persze tudni, miként gondolkodtak ezekről a va csorákról a művészek. Akik aligha így képzelték el tehetségük honorálását, de más híján ... Vagy a kevés mással egyetemben ebbe is beletörődtek? Meglehet. S meglehet, mert napjainkban egyre több a munka- nélküli előadó- és színművész, s mert egyre több a nagypolgár, meg a reménybeli középosztálybeli család ismét lesznek (vannak?) ilyen mecenatúravacsorák. Diszkréten persze. Ne tudja az egész város, csak a fele... Ágaskodik bennünk az indiszkrét kérdések ördöge, vajon az étlapon mi szerepel majd? S kinek kívánjunk jó étvágyat... ?! KLIENS Ingyenfuvar A Hungarocamion egyébként valóban méltányosan bánik a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével. Azt már Szabó Gábortól, az egyesület másik társadalmi munkás mozgássérültjétől tudom, hogy a vállalat rendszeresen biztosít buszokat a beteg emberek számára szervezett kirándulásokhoz, hogy áraikhoz képest fillérekért szállítottak bálás ruhát külföldről, amit ugyancsak a rászorult egyesületi tagok között osztottak szét. A hírre, miszerint a Hungarocamion ingyen elvállalja S ajnos nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy leírjam: az idén újabb rekordot dönt majd a bűnözés a megyében. Újabbat, mert tavaly már megdöntötte a minden korábbi évben elért legmagasabb arányokat is, hiszen például a betöréses lopásoknak a száma egyetlen esztendő alatt több mint negyven százalékkal emelkedett! Ennek ellenére sincsen szünet, sőt! Bárhol jár a megyében az ember, akár városban, akár községben, sorozatban hallja, hol törtek be családi házakba, panellakásokba, üzletekbe, óvodákba, iskolákba, miként feszítették fel az árusítópavilonokat, lopták el a településnek vizet szolgáltató kutak egyikéről a szivattyút (ami azért már nem kis teljesítmény!), miként támadnak meg iskolába igyekvő gyereket, elvéve karóráját, néhány forintját... Az elbizonytalanodott társadalomra teljes lendülettel rászabadult az alvilág. Mert most lehet, most mindent szabad ... S valóban, mindent szabad. Mert ha szabad — a megye nem egy helyén kínálnak! — az ún. KGST-piacokon fegyvert árulni, ha szabad szervezett bandákkal meglepni a vásárokat és itt a piros, hol a pirossal néhány óra alatt tízezreket keresni, ha szabad adni és venni a valódi meg a hamis valutát, akkor ... Pest megye a főváros után a legfertőzötBŰM tebb terület, a megyék között itt történik a legtöbb bűncselekmény. Az egyre lehetetlenebb körülmények között dolgozó rendőrség dicsérete: a nyomozati eredményességet tekintve országosan a harmadik hely a megyéé. Ennek ellenére vagy ezzel együtt is száz, ismertté vált bűncselekményből tavaly harminchatot sikerült úgy lezárni, hogy a tettesek az igazságszolgáltatás kezére kerültek. Ez az arány érthetővé teszi, miért kifizetődő részvényesként beszállni a Bűn Rt. ügyleteibe. Érthetővé teszi azt is, hogy egy év alatt negyedével nőtt meg a bűncselekményeknek a száma a megyében — ami sajnálatosan az országos átlagot is meghaladó mérték — s hogy egyre több esetben sokkolja a közvéleményt a profi, azaz a szervezett, a pontos munkamegosztáson alapuló bűnözés. A politikai küzdelmek túlságos hőfoka, a szándékkal felfújt „leleplezések” figyelmet lekötő hatása, a kormányzati váltás elhúzódása egy-egy elem abban a felismerésben, amely ma az alvilágot jellemzi. Ennek a felismerésnek az a lényege, hogy az elbizonytalanított bűnüldözés és igazságszolgáltatás. a mással törődő polgár, az ezernyi tűszúrással megbénított hatóság egész egyszerűen nem képes kellő eréllyel fellépni a Bűn Rt. nagyurai és kis csibészei ellen. A most lehet lélektani pillanat immár tart egy ideje, egyre elviselhetetlenebbé téve a polgár életét, aki most már — a megye több településén találkoztunk ilyen kezdeményezéssel — tehetetlenségében polgárőrséget, magánrendőrséget szervez az önként jelentkezőkből. Aligha ez kínálja a megoldást, lelkes amatőrök az egyre elszemtelenedettebb, technikailag mind jobban felkészült, felszerelt profikkal szemben. A polgár a hatóságoktól vár védelmet. Nem alaptalanul. A polgár: adózik. Biztonsága fejében is adóforintokat fizet. Hamis és veszedelmes tehát az az érvelés, ami szerint a megnehezedett gazdasági helyzet automatikusan növeli a bűnözést. Igaz lenne, hogy akinek keservesebb a kenyér megkeresése, az tolvaj, betörő, rabló lesz? Ugyan már! A tüntető magabiztossággal fellépő alvilágot ne keverjük össze azokkal, akik át- kozódva ugyan, de beérik a kevesebbel, mégsem jut eszükbe a bűn útjára lépni. A Bűn Rt tagjai, urai és szolgái döntő részben olyanok, akik a bűnözést életformának, foglalkozásnak tekintik! A megye kirándulóhelyein nem alkalmi tolvajok, hanem szervezett bandák fosztogatják a magukra hagyott gépkocsikat, ahogy szervezett bandák kezén tűnnek el az ellopott gépkocsik közül a soha többé elő nem kerülők ... Országosan Pest megyében jut a legtöbb bűncselekmény kiderítése egy-egy rendőrre. S ha ehhez még az is társul — márpedig társul —, hogy elképesztő a hátország — az ecseri postarablást egyórányi késéssel tudta meg a rendőrség, ennyi időt kellett várni telefonvonalra... —, hogy egyre több bűnöző hivalkodik a „jogállamiság” emlegetésével, akkor meglehetősen pontos kép áll előttünk arról, miért félnek egyre inkább az emberek. L ehet fölényesen legyin- teni erre — és a politikai pártok országos irányítói között, furcsa módon, sokkal több a legyintgető, mint helyben —, ám amikor valaki már szó szerint a bőrén érzi a Bűn Rt. létezését, akkor balta, vasdorong után kap, akkor már a díjbeszedőt sem akarja beengedni... Tartunk a Bűn Rt. uraitól és szolgálóitól? Jobban tartunk attól, hogy még egy jó ideig — újabb választási kampány kezdődött el! — más lesz a téma, holott lehet-e más téma akkor, amikor a polgár fél?! Mészáros Ottó
