Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
1930. MÁJUS 2., SZERDA 3 A gyerekek igazán örültek a friss lángosnak (Folytatás az 1. oldalról.) Reggel 9-kor a bejárattól már csak jó ötszáz méterre találok parkolóhelyet, százával állnak a kocsik az út mentén. A pénztárnál is hosz- szú a sor; két busz is érkezik NSZK-turistákkal. — Ezek sem ide jöttek még két éve majálisozni — jegyzi meg mellettem egy férfi. — Miért, te talán ide jártál? — néz rá az asszony mérgesen. — Délelőtt végigálltad, végigvártad a parádét, délutánra meg annyi erőd sem maradt, hogy átmenjünk a szomszédba. Beljebb ritkul a tömeg, már csak a látványosságok körül támad csoportosulás. A tip- rómalom előtt jó, ízes beszéddel a malom működését magyarázza az egyik őr. — Na szóval, az a lényeg, hogy a molnár lóvá tette a lovat. A ló ment, ment, egész nap szedte a lábát, s nem vette észre, hogy egy helyben jár, s közben a köveket forgatja. — Miért, talán mi észrevettük? Minket nem tettek lóvá az okosok? A megjegyzés osztatlan sikert arat, mindenki tudja, mire utal a kisöreg. Később, a lángossütőnél újra hallom a hangját, most a tejfölt méltatja. — Na nézd már, Károly, még tejfölt is adnak hozzá. Ez haladás. Aztán, hogy értsen a szóból mindenki, még hozzáfűzi: velem eddig csak a tésztát etették. Egy távoli ösvényen fiatal házaspár sétál, öklömnyi gyerekkel és bornyú nagyságú német doggal. A gyereket Gáspárnak hívják, a blö/cit Hankának. — Voltak már máskor is errefelé május elsején? — kérdem a fiatalasszonytól. — Mi mindig errefelé voltunk — nyomja meg a szót. — Lehet, nem a skanzenben és nem Szentendrén, de mindenesetre nem ott, ahol a főnökök elvárták. Frischmann Albert szatócsboltja a régi idők hangulatát árasztja, a majálisi kínálatból a rábaközi vertperecnek van a legnagyobb keletje. A falakon Zwack Uni- cum- és Franck kávéreklám; a főnökasszony szerint megint divatba jöttek az ilyen régi dolgok. Nosztalgiahullám, divathóbort, avagy ezzel is a közelmúlt „emlékeit” próbálják az emberek felejteni? Az öregpatak vendéglő teraszán minden hely foglalt, az egyiknél csak két úr ül. Engedélyt kérek, hogy melléjük telepedjünk. — A skanzen vegyestálat ajánlom — mondja a pincér, asztaltársaink rábólintanak, fiam és én úgyszintén. Evés közben megjön a hangunk. A két úrról kiderül, egyikük Hamburgban él, a másik az USA-ban, Wisconsin államban. — ’56 októberében együtt oldottunk kereket, de azóta nem láttuk egymást — mondja a hamburgi, aki Robert Pintérként mutatkozott be. — Pedig együtt gyerekesked- tünk, együtt jártunk egy zuglói suliba. — És azóta nem is voltak Magyarországon? — Nem. Most is csak a kíváncsiság hozott haza bennünket, no meg, hogy lássuk egymást annyi év után. — Csalódtak, mást vártak? — Nehéz volt elhinni, hogy május elsején reggel nem pattogó induló ébresztett bennünket. Én munkás voltam világéletemben, az apám is az volt, ráadásul szocdem. De május elsején nem az Internacionálét húzta a cigány az anyámnak, hanem azt: Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát. Utána majálisba mentünk, a hűvösvölgyi Nagyrétre. Emlékszem, volt ott egy vendéglő; olyan liptói túrót azóta sem ettem, mint az Aranykakasban. Van olyan is, aki nem leszólva emlegeti a régi májusokat, egyik azt kérdi tőlem: — Tudja maga, mi az utcabál? Mert én tudom. Ott ismertem meg a feleségemet, a Dózsa György úton. 1952-ben. Terka, emlékszel még, mire táncoltunk? Kigyúlt a fény a megszépült, új Lánchídon. Az volt akkor a sláger. Május egy, májusi majális. A századik május egy, amit ünnepként jegyez a krónika is, negyven év óta az első, amikor ki-ki azt csinált, amihez kedve volt. Szentendrén és mindenütt Magyarországon. (— matula —) ★ Az alábbi körkép jól érzékelteti: új szelek fújnak Magyarországon, több mint 40 év után gazdagabbak lettünk egy felismeréssel: a munka ünnepét nem feltétlen muszáj harsonáknak köszönteni reggel. Az igazi ünnep nem abból áll, hogy egymás sarkát taposva zászlókat cipelünk. Valami elmúlt, egy korszak lezárult. A jelek szerint nem bánta senki. ★ Szokatlanul egyszerű volt a majális Nagykőrösön. Még zászlókat sem nagyon lehetett látni. Mindennek ellenére, dacolva a borongós idővel, ezrek látogattak ki a Pálfája parkerdőbe, ahol a majálisokat rendezik. Nem volt tribün, s nem volt egyetlen beszéd sem, de a majális összes többi kelléke megtaláltatott; rotyogott a marhapörkölt, a paprikás krumpli, arattak a léggömb- és vattacukorárusok. ■A" Hasonlóan politikamentes hangulat volt Gödöllőn is, az Alsóparkban, ahol a majális ürügyén kirakodtak a lengyelek. Pólyák bóvli, magyar áru jól megfért egymással. Százhalombattán a játszóházban szimultánon versengtek az ifjú sakkozók Ételben, italban nem volt hiány, erről a Gödöllői Tangazdaság, az Agráregyetem és a Ganz Árammérőgyár Kft. gondoskodott. Volt egy nagy előnye az egész bulinak. Innen nem lehetett elkésni, mert nem volt miről elkésni. Egyetlen említésre méltó esemény a 36. gödöllői lovasverseny volt. ★ Cegléd polgárai a putrisarki erdőben találkoztak, hogy együtt töltsék a május elsejét. A régi ünnepek kötelező hangulatára csupán az emlékeztetett, hogy Sós János tanácselnök rövid köszöntőt mondott. Ezt követően nonstop műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket ismert énekesek és népszerű művészek. ★ Köznépi közérzetünkre jellemző hangulatban ünnepelt Monor, kicsit szomorkásán, kicsit vidáman, egyesek a főtéren, mások a sportpályán. A főtéri program szervezését a Vállalkozók Pártja vállalta magára; a nagyérdemű láthatott kígyóbűvölőt és bűvészt, s táncolhatott az utcabál forgatagában. ★ A főtéren a májusfa felállításával vette kezdetét Százhalombattán az ünnepi program. A fa díszítése közben a Forrás táncegyüttes tagjai ropták a táncot. Kint, a Barátság Művelődési Központ előtt felállított szabadtéri színpadon a magyar nóta kedvelőinek szólt a hegedű, bent, az előcsarnokban a gyerekek válogathattak a különféle, nekik szánt programok Sokan látogatták meg az érdi ünnepségen az MDF standját A Pest Megyei Venöéglátö Vállalatról szóló, március 8-án, 9-én, illetve 13-án megjelent írásainkkal kapcsolatban két levelet is kaptunk. A vállalat vezérigazgatója, Kántor Sándor és dr. Szálltai János jogtanácsos, okleveles közgazdász nem a kétrészes, „Mentőtutajon” című cikkhez küldött észrevételt, hanem ahhoz a nyúlfarknyi híradáshoz, mely a „Fogadós” alapítvány felfüggesztését tudatta. Ez az írás az újságban alig foglal el egy cigarettásdoboznyi helyet, ehhez képest túlzónak tűnik a „reakció”: az említett két levél egy teljes újságoldalt töltene be. Nem kívánjuk terhelni ezzel olvasóinkat, mint ahogyan azt sem várjuk el, hogy emlékezzenek a több mint egy hónapia megjelent írásokra. Részleteket közlünk tehát a hozzánk írt levelekből — melyekből az előzmények Is kiderülnek. Ugyanakkor idézünk a beszélgetésből, amelyet Kuncz Bélával, a Pest Megyei Tanács vagyonkezelő bizottságának vezetőjével folytattunk erről az alapítványról. Kánto* Sándor vezérigazgató: „Mátrai Tibor birtokában van a Fogadós alapítványra, valamint a váci rt. alapítására vonatkozó valamennyi irat, sőt — magnóra felvett beszélgetés keretében — a vállalat átszervezésében közreműködő belső és külső szakemberek nyilatkozatai is. így egyszerűen érthetetlen, miként állíthatja azt, hogv az alapítványba kerül 265 üzlet használati joga s a „mentőtutajon” csak a vendéglátósok kaptak volna helyet, az „egyszerű állampolgároknak” csak az az „öröm" maradt volna, hogy segítettek mintegy hatszáz vendéglátóson. Miként állíthatja továbbá azt, hogy „a tolakodóan kihangsúlyozott szociális célok voltak hivatottak elfedni a tényt: ez bizony a vagyon és a vezetői hatalom egy sajátos átmentése...” „A 265 üzletből csupán 87 szerepel a vállalat saját kezelésű ingatlanaiban. Arról van szó, hogy egy másfél évig tartó átszervezési folyamat során előbb három rt. jönne létre, a 265 üzlet kb. fele része bevonásával. A megmaradó másik, fele üzlettel pedig a vállalat átalakulna egy negyedik részvénytársasággá. Ezen átszervezés során a saját kezelésű ingatlanokban lévő 87 üzlet jogszerű használata ellenértékében kibocsátandó, úgynevezett amortizálódó részvények ez alatt a másfél év alatt a vállalat tulajdonából fokozatosan az alapítvány tulajdonába mennének át, mely foglalkoztatási közérdekű kötelezettségvállalási célokkal jött létre. Erre az átalakulásra azonban már 1991. év utolsó napjával kerülne sor, az akkor élő törvények által vezérelten.” Dr. Szántai János jogtanácsos: (Miután megismétli a vezérigazgató leveléből idézett érveket, a következőket írja) : „A részvénytársaságokba apportként beviendő tőkésített bérleti jog ellenében kibocsátásra kerülő részvények értékével növekszik a vállalat jelenlegi vagyona, nem pedig csökken. A további szervezetfejlesztés az Állami Vagyonügynökséggel való egyeztetési kötelezettség mellett hajtható végre. Ezért is feleslegesnek tartom azt a vezérigazgatói intézkedést, mely — ismereteink szerint — szándékában a tulajdonjog az alapítványba való átvitelének a felfüggesztésére vonatkozik, vagyis egy meg sem kezdett folyamatra, mely meg sem kerülheti az Állami Vagyonügynökséget. Végezetül az alapítvány nem zárt, ahhoz külső jogi és természetes személyek — megfelelő vagyon juttatása mellett — csatlakozhatnak. Az alapítványt a vállalat nem szociális, hanem elsősorban foglalkoztatási célokra hozta létre.” Szántai úr írását nyílt levélként szerette volna lapunkban megjelentetni. Az idézett részeken kívül terjedelmesen ismerteti az alapítvány lényegét. Ennek közzétételére azonban nincs szükség, mivel az időközben életbe lépett jogszabályok szerint az alapítvány megalakítása nem lehetséges. — Ezt az egész dolgot kétfelé kell bontani — kezdi Kuncz Béla, a Pest Megyei Tanács vagyonkezelő bizottságának vezetője, termelési és ellátásfelügyeleti osztályvezető. — A részvénytársaságokká alakulással kapcsolatban nem voltak fenntartásaink, hiszen kívánatos, hogy a társasági törvénnyel éljenek a vállalatok. Ezt azért találták ki — többek között —, hogy a cégek külső bevonásával technikai korszerűsítést hajthassanak végre. Az állami tulajdon nem kerül át a részvénytársaságokba, hiszen a vállalat — mint apportot — a bérleti jogát viszi be. Azonban, ha a vállalat teljes vagyonával alakul társasággá, az átalakulási törvény értelmében, az állami vagyonkezelőként kijelölt alapítót — adott esetben a tanácsot — megilleti a leendő társasági vagyon húsz százaléka. Ez később az önkormányzati tulajdon része lesz. Van egy második lépcsője is a teljes átalakulásnak. A vállalat tulajdonában maradt nyolcvan százalékot két év múlva el kell idegeníteni. S ennek a nyolcvan százaléknak a nyolcvan százaléka ismételten az államot illeti. És itt lé-> be az alapítvány. Ha az átalakítás során a vállalatot illető vagyonrész részvényeit berakják az alapítványba, akkor ahhoz az állam hozzáférni már nem tud, vagyis azzal kivonják a „második lépcsőből”. A „Fogadós” alapítvány ezért volt az adott törvényekkel szembenálló, de hozzáteszem, amikor elkezdték, nem volt az. Akkor még nem volt meg az állami vállalatok vagyonának védelméről szóló — és a vagyonügynökséggel kapcsolatos törvény, csak az átalakulási törvény, s az önmagában nem tiltotta volna az alapítvány' létrehozását. Egyébként a vendéglátó vállalat ezért csak felfüggesztette az alapítvánnyal kapcsolatos tervüket. Bíznak abban, hogy egy később születő törvény mégis lehetővé teszi a megvalósítását. Mátrai Tibor Májusfát állítottad fel Százha' lombattán között. A majálist rockzenekarok előadása zárta Százhalombattán. ★ Kis pénz, kis öröm — kis város, kis majális. így volt ez az idén Vácott. A sör langyos volt, a hangszórók időnként sípolva begerjedtek. Viszont nem tiltották a fűre lépést; gyalog és autóval is rámentek. Bárki ott lehetett a Duna- parti korzón, de a politikának úgy látszik, nem maradt helye. Sem az újnak, sem a réginek; egyik sem volt jelen a porondon. ★ Érden hagyományos térzene köszöntötte május elsejét, a városi tanács rendezésében a művelődési központ adott otthont az ünnepi programnak. Szám szerint 22-féle műsor között válogathattak a vendégek. Volt itt néptánc, dzsessz- balett, s föllépett a bukovinai székely népdalkor. Délután a profi színészek léptek színpadra. Az egész napos program itt is utcabállal végződött. ★ Gyömrőn ugyancsak volt vidám majális, igaz, nem május elsején, hanem még hétfőn. Május elsején viszont tucatnyi pedagógus és szülő dolgozott az I-es Számú Központi Általános Iskola udvarán. Az iskolavezetés tavaly ugyanis elhatározta, hogy létrehoz egy műanyagborítású sport- és játszóudvart társadalmi összefogással. Mivel több mint 400 ezer forint ösz- szegyűlt adományokból, mindez lehetővé tette, hogy május elsején elkezdődjön az érdemi munka. Volt tehát Pest megyében olyan község is, nevezetesen Gyömrő, ahol munkával ünnepelték a május elsejét. Tudósítottak: Ballai Ottó, Balázs Gusztáv, Dudás Zoltán, Fehér Ferenc, Gér József, Hancsovszki János és Koblencz Zsuzsa. A körhinta ma is divat (Matula Gy. Oszkár és Hancsovszki János felvételei) Levelek a felfüggesztett „Fogadósához ki alaptalan alapítvány
