Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-26 / 122. szám

1990. MÁJUS 20., SZOMBAT bártan 3 Királyi ötlet Vácról Kultúrtévé Tegnap este 8 óra 20 perc táján két tévéfilm között meglepő felhívás sonai vil­lantak elő a képernyőn. Emlékezetből idézem. Tisztelt nézőink! Az e félreértés terjedt el, hogy 50 forintért vetítünk fil­meket. A szerzői jogdíjakat a reklám bevételeiből fi­zetjük. Kulitúrigényeik ki­elégítését a Magyar Királyi Tv-től várják 100 forintért. A váci kábeltévé műsorát néztük. K. T. I. A megyei tanács ülése Meghosszabbított mandátummal A Magyar Közlöny május 10-i, 43. számának felmutatá­sával kezdte magyarázatát Balogh László a megyei ta­nács tegnapi ülésén, a szemé­lyi ügyekről szóló napirend előterjesztésének bevezetése­ként elmondta: félreértések­re adhat alapot az abban köz­readott minisztertanácsi ha­Savnak, lúgnak ellenáll Tizennégy óra alatt ezer pár készül (Erdős! Ágnes felvétele) Üj üzemmel gazdagodott a Sasad Mgtsz. A budaörsi Frank-tanyán tegnap adták át azt a telephelyet, ahol május végétől ipari védőkesztyűket gyártanak. Menzel Sándor ter­melési igazgató elmondta, hogy az új csarnokot 50 mil­lió forintért építették — sa­ját erőből, hitelfelvétel nél­kül. A gyártási „know-how”-t a francia Comasec cégtől vet­ték, attól a vállalattól, amely a világon a második legna­gyobb védőkesztyűgyártó. Évi egymillió pár pamut­tal bélelt PVC-kesztyűt dob­nak majd piacra a sasadiak. A próbagyártások alig egy évvel a szerződés-aláírás után — két héttel ezelőtt — már megkezdődtek. Az mgtsz ve­zetői örömmel újságolták, hogy a Kermitöl kiváló minő­sítést kaptak. Így nemsokára kapható lesz az üzletekben — 110 forintért — a savnak, lúgnak ellenálló PVC-kesztyű. Az üzemben három műszak­ban mennek a gépek, s az automata sorokon tizennégy óra alatt ezer pár kesztyűt tudnak elkészíteni. H. Ë. lenére próbálják ugyanazt az életszínvonalat nyújtani ne­künk, mint azelőtt — és ez sikerül is. Ha valamilyen könyv érdekel, megveszik, jár­hatok moziba, színházba, tűr­hetően öltözködöm. Ha valami finom ennivalót megkívánunk, azt az anyukám megveszi. Persze ha kétszáz forint a pa­radicsom kilója, akkor csak két szemet. Sajnos, egyelőre nem tudjuk kicserélni a régi Trabantunkat új kocsira, mint mások. Telkünk sincs. De hát mindenkinek el kell döntenie, hogy mit tart fontosabbnak az életében.” (U. Sz. hetedikes) „Ebben az országban ma sajnos nincs pénz semmire. Az emberek örülnek, ha az adót kifizetik és meg tudnak élni valahogy. A rengeteg munka mellett szüleimnek is kevés ideje jut rám és a test­véremre. Bár mi sokat beszél­getünk egymással, a közös já­ték, az együtt töltött hangula­tos esték, a tévénézés a csa­táddal hiányzik a mi életünk­ből is. Én, így gyerekfejjel tokát nézem a televízióban a Híradót, tájékozódom az or­szág dolgai felől. Bár vannak dolgok, amiket nem értek, bi­tóm abban, hogy ez a kis or­szág rendbe jön, és az én gye­rekeimnek még jobb lesz a sorsuk, mint nekem volt.” „A társadalomban tulajdon­képpen akkor van igazán sze­repe az embernek, amikor már dolgozik érte. Amíg tanu­lunk, nincs különösebb felada­tunk a társadalomban.” „Szeretném minél jobban megismerni az engem körül­vevő emberek életét és a tár­sadalom hasznos tagjaként szolgálni a hazámat. Kimon­dottan rendezett, meghitt csa­ládban élek, és én is ilyen boldog, szeretetteljes otthont szeretnék majd kialakítani. Sajnos a nehéz gazdasági helyzet családunk életén is tükröződik. Igaz, ml még nem éhezünk. Nem tudom meg­érem-e az emberi nyomor megszűnését.” (B. J. hetedi­kes) „Ügy érzem, a gyerekeknek jelentős szerepük van a tár­sadalomban. Minket tekinte­nek a felnőttek a jövő nemze­dékének, akik újat, szépet, 'jót fognak tenni az emberiség javára. Igaz, hogy a felnőttek egyes esetekben többet várnak el tőlünk, mint ami elvárható lenne. De akkor is jó gyerek­nek lenni, és ezt a kort még sokszor vissza fogjuk kívánni. Családi hagyományok A családban is fontos sze­rep hárul a gyerekre. Egyes esetekben ő az összetartó erő, más esetekben a családi ha­gyományok továbbvitelére ki­jelölt személy. Kor szerint a létra alsó fokán áll, de nem úgy van ez a betöltött szerepe szerint. Igaz, hogy nem tu­dunk annyit, mint a felnőttek, meggondolatlanok, önfejűek, sőt gyerekesek vagyunk, de mit lehet várni egy gyerektől? A felnőttek nem mindig vesznek minket tekintetbe, pedig a gyerekek megérzései a legjobbak. »Ah, ez csak egy gyerek« — mondják egyesek. Vajon mi is ilyenek leszünk felnőttként? A lélek alapjai gyermekkorban formálódnak, ezt szüléink is tapasztalhatták saját magukon. Ezúton kérek minden fel­nőttet arra; ha egy kiskorú lelki útravalóért fordul hoz­zájuk, ne intézzék el egy »most nem érek rá, fiam« fel­kiáltással. Hogy rendes em­ber-váljék belőlünk, meg kell teremteni az erkölcsi alapokat, melyekre majd építeni lehet.” (Bállá Krisztián) Szigetszentmiklósi gyerekek önvallomásaiból válogatta : Móza Katalin tározat, amely négy, közöttük Pest megye tanácselnökének korkedvezményes nyugdíjazá­sával való egyetértést fogal­mazta meg. Ez nem jelenti az ő lemondását, legkevésbé azt, hogy megkerülte volna a tes­tületet. Ügy vélte, a megyei tanács jogai nem csorbultak azzal, hogy írásban fordult a Minisztertanácshoz, közölve, nem kíván a következő hely- hatósági választásokon indul­ni. S ha mód van rá, tegyék lehetővé korkedvezményes nyugdíjaztatását június 8-i ha­tállyal. Akkor ugyanis még nem volt ismeretes a Parla­ment csütörtöki döntése, amely szeptember 23-ig meg­hosszabbítja a tanácsok man­dátumát. A megyei tanács elnöke te­hát a helyén marad. S ugyan­ezt kérte a megyei tanácsta­goktól is, hozzátéve, közvetít­sék kérését a helyi tanácsok­nak. Bebizonyosodott — hang­súlyozta —, hogy az elmúlt időszak legszilárdabb bázisai a tanácsok voltak, s ezzel ko­moly érdemeket szereztek a békés átmenet megvalósításá­ban. Ugyanilyen korrekten, pártsemlegesen kell tovább dolgozni, mert ezt kívánja az ország érdeke, s a lakosság­gal, a választókkal szembeni kötelesség. Csak így adhatják át tisztességgel a stafétabotot szeptemberben az újonnan megválasztottaknak. A minisz­terelnök hasonló szellemben foglalkozott e kérdéssel beszé­dében. Lojalitást kért az új kormány számára a meghosz- szabbított mandátumú taná­csoktól és azok végrehajtó apparátusától. Ugyanezt kéri a másik fél is, mintegy mun kafeltételként. Joggal elvár­ják; a kormány intézkedését, hogy pártjai ne lehetetlenít­sék — most már az ország- gyűlés által is felhatalmazott — a tanácsok életfenntartó, közigazgatási tevékenységét. Ezután Balogh László beje­lentette, hogy dr. Kocsis Pé ter általános elnökhelyettesi és Balázs Gézáné tanácselnök- helyettesi tisztségéről szep­tember 23-ával lemond és — további munkavállalási félté teleik megteremtése miatt — mindketten kérték felmenté­süket a munkavégzés alól jú­nius 1-jével. A testületi mun­ka folyamatossága érdekében ugyanakkor kötelességünknek tartjuk, hogy az átmeneti idő­szakban a tanácstagi, végre­hajtó bizottság tagsági és ta­nácsi bizottság elnöki megbi zatásaikat a ciklus végéig vál­tozatlanul teljesítsék. A me­gyei tanács elfogadta a le­mondást, és méltányolva az okokat, mindkét tisztségviselő kérésének helyt adott. Köszö­netét fejezte ki dr. Kocsis Péternek és Balázs Gézának a megyei tanácsnál végzett eredményes munkájukért. A továbbiakban több mint tíz napirendet tárgyaltak, s aktuális ügyekben döntött a megyei testület. K. E. IA HÉT HÍRE Szorítókan a vízgazdálkodási társulások Nehezen fizető partnerek Küldöttgyűlést tartott a Közép-Duna-völgyi Vízgazdál­kodási Társulatok területi vá­lasztmánya. Pest megye területén hat víztársulat működik. Az ülé­sen elhangzott, hogy manap­ság a megrendelők is sokkal óvatosabbak, s így a beruhá­zók — a kisebb munkák ki­vételével — nem tudnak hosz- szabb távra előre tervezni, helyzetüket a nehéz pénzügyi viszonyok határozzák meg. A társulatoknak előreláthatóan nem kis gondot jelent majd, hogy a közcélú beruházások­hoz az eddigi 55 helyett 40 százalékra csökken a MÉM- támogatás. A társulatok ezért elsősorban a közcélú víz- rendezési munkálatokat vég­zik el, s csak minimális pénzt fordítanak gépbeszerzésre. A munkaerővel is igyekeznek ta­karékoskodni, s a szellemi dolgozóknál létszámcsökke­nést terveznek, a feladatokat a munkakörök átcsoportosí­tásával szeretnék megoldani. Ügy vélik, ez év a társula­tok életének és gazdálkodá­sának legkritikusabb éve lesz. A leszűkült kereslet és a megbízhatatlan fizetők nehe­zítik a gazdálkodást. A küldöttgyűlésen hangsú­lyozták, hogy a szervezési munkára, az előkészítés ala­posságára és törvényességére még nagyobb figyelmet kell fordítani. A romló életfelté­telek mellett a lakosságot kü­lönösen irritálja, hogy ugrás­szerűen növekednek a közös költségek, az érdekeltségi hoz­zájárulások. A teherbíró ké­pesség csökkenésével mind érzékenyebb a lakosság. Ezt jelzi, hogy a különféle pana­szok, bejelentések száma ug­rásszerűen megemelkedett. Hargitai Éva SZERETESRE... Balatonszéplakon konferenciát rendeztek a piacgaz­dasági modell verseny- és árszabályozásáról. @ Kiállí­tás nyílt Békéscsabán, Grafikai technikák címmel. O Zamárdi volt a helyszíne a VII. cement- és mészipari napoknak. © Budapesten láthatók a Nemzetközi Zsidó Filmfesztiválra benevezett alkotások. © Hajdúszobosz­ló adott otthont a szakszervezeti üdülők szakácsai és felszolgálói országos versenyének. © Országos amatőr képző- és iparművészeti tárlat tekinthető meg Kecske­méten. © A hét híre az is, hogy Miskolc fogadta az or­szágos nőgyógyászati konferencia résztvevőit. Széppel kezdem, mert hiszen utána úgyis hajóikról toeJl ír­nom. Tudós ember, az első ma­gyar nyelvű orvosi felvilágosí­tó mű szerzője sexum amabi- íemnek, szeretésre méltó nem­nek. nevezi „az asszonyi ren­det.” Ki kételkedhetne ennek igazában? Mátyus István, mert róla van szó, 1766-ban adatta ki Diaetetica című munkáját, „Az az, A jó egészség meg­tartásának módját fundamen- tumosan ele-ado Könyv”-et. E munka régi-régi lapjain irigy­lendő hódolattal így írt a szer­ző: „...a természetnek bölcs mestere ... igen érzékeny s ép, könnyen hajladozó és ter­jedő gyenge testtel és éppen ehhez hasonló érzékeny sen- susokkal és elmebéli indula­tokkal ruházta légyen fel az asszonyi rendet.” A megyében, a legutóbbi évek átlagát tekintve, eszten­dőnként 8500—9000 között volt a terhességmegszakítások szá­ma! Az összes magzati veszte­ségek pedig elérték a 10,5-11 ezret. Résnyd bepillantás ez a nők kiszolgáltatott helyzetébe. Résnyi, mert folytathatjuk. Az­zal például, hogy a megye ren­delőintézeteiben a szülészet-nő­gyógyászati osztályokon egy év alatt negyedmilliót!) felett van a gyógykezelési eseteknek a száma.. Egy gyógykezelésre át­lagosan 11,9 perc jutott... Ne feledjük: ez csak egyet­len rendelési szakág, hiszen említhetem az onkológiát, az ideggyógyászatot, de akár az orthopédiát is, ahol — amint a gyakorló orvosok mondják — észrevehetően megnőtt azok­nak a női betegeknek a száma, akiknél egyértelműen kimutat­ható az irreális fizikai igénybe­vétel Okozta károsodás. Nem vigyáznak magukra? Vajon mi, férfiak, s mi, társadalom, vigyázunk-e reájuk? Ami a szavakat illeti: semmi baj nincsen. Sőt! Szavakból akár Paradicsomot is keríthetnének maguk köré a leányok és asz- szonyok, az ájtatos szövegek azonban keveset érnek akkor, amikor például — körzeti or­vosok tapasztalatai alapján — kiderül: a betegállományban levő nőknek a kilencven szá­zaléka változatlanul ellátni kényszerül a háztartási mun­kát. „Nékem olyan asszony kell, ha beteg is, keljen fel... ” A régi dalocska rendíthetetle­nül őrzi aktualitását: a férfi- öntudat is rendíthetetlennek látszik. A megyében dolgozó szülész­nőgyógyász szakorvosoknak a döntő része — kilencvenöt szá­zaléka — férfi. Vannak orvos­történelmi okai és hagyomá­nyai ennek az aránynak, de kétségtelenül vannak pszichés gyökerei is. Az orvos esetében igen, más ügyekben viszont — lásd éppen napjainkban az abortusz körül kibontakozott és egyre nagyobb hullámokat verő vitát — nehezen tűrik a nők, hogy sorsukról, legszemé­lyesebb jogaikról, testi-lelki bajaikról örökösen férfiak és szinte kivétel nélkül mindig férfiak vitatkoznak, döntenek. Talán törvényszerű a reak­ció erre a helyzetre: sokasodik azoknak a nőknek a száma, akik gyermeket kívánnak, de az apára csak a kezdet kezde­tén tartanak igényt... Ma már a megyében a gyermekeknek majdnem az egyhanmada él ún. töredékcsaládban, azaz el­vált — ritkábban özvegy — szülővel, illetve olyan anyával, aki házasságon kívül hozta vi­lágra utódját. A megyében szerzett tapasztalatok szerint elsősorban az értelmiségi fog­lalkozású nők esetében lett sa­játos érzelmi divattá a gyer­meket szülök, de férjhez nem megyek magatartás. Próféták mindig is voltak, akik a nők megváltását egy­szeri, huszáros rohammal vég­rehajtott társadalmi aktusnak látták, holott... Holott nem megváltani kell a nőket — s ki más lehetne a megváltó, mint a teremtés koronája! —, hanem eltávolítani az akadá­lyokat arról az útról, amelyen haladva azok lehetnek, akik: szellemi-fizikai értelemben nők. A nőgyógyászat tapaszta­latai látszatra egy orvosi terü­let szűk korlátái között halmo­zódnak fel, a valóságban azon­ban jelzések sokaságát hordják magukban. Ezekre a jelzésekre a gyakorlatban eléggé érzéket­lenül reagált a volt politikai kurzus, s a mai pártok eddig megismerhető elképzelései sem hordanak magukban sok biz­tatót. Kinek jut eszébe a mai felbolydult világban: „szere­lésre méltó...” Mészáros Ottó Az államtitkár bosszúja Teljes gőzzel, de békésen folyik a rendszerváltás. A volt kormánytisztviselők a hírek szerint korrekt mó­don adják át az ügyeket, sőt. működésük legutolsó pillanatáig dolgoznak a hi­vatalban. Ilyen önzetlen, az ország érdekeit messzemenően szem előtt tartó helytállás példája lehet dr. Varga Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár, ■aki annak el­lenére, hogy sokáig a mi­niszteri teendőket is neki kellett ellátnia, május 23- án még egy sorsdöntő ren­deletet jelentetett meg a Magyar Közlöny legutóbbi, 50. számában. A jogszabály, amely egy 1983-as helyébe lép, a zaj­és rezgésbírság kiszabásá­nak a korábbinál minden bizonnyal egyszerűbb, kor­szerűbb formájáról intéz­kedik. A bírságot mostan­tól kezdve a következő képlet alapján kell megál­lapítani. B = 40 ooo (1,5 T + \/C + VÜ—Ï) Ca Ez az összefüggés azonban csak üzemek esetében hasz­nálható. Ha a repülőgép za- jong, vagy a vasút rezeg, akkor egészen más a tészta. Akkor ez a képlet a jó; B=20000(2T2+D+H+50). Vannak persze még to­vábbi hasonlóan egyszerű, egymásból logikusan követ­kező összefüggések is, ter­mészetesen megfelelő ma­gyarázattal. Példának okáért az első képlet utol­só függvényét a CA-t így lehet megtudni: CA= 1 15 — (L+H) 15.7 A türelmes olvasó legyen kedves, ne vádolja azzal e pár sor szerzőjét, hogy megőrült. Magam se gon­dolnék ilyesmit például egy környezetvédelmi államtit­kárról. Másról van itt szó. Ez a képlet alighanem a távozó államférfi bosszúja. Egy időzített bomba. Ami az utódoknak egyre csak ke­tyeg. Az új miniszter né­zegeti, próbálgatja, számol­gatja. De nem jön ki. Hatá­lyon kívül helyezni nem meri, mert ugye kiderülne, hogy nem érti. Zseniális ötlet. Néhány ilyen hátrahagyott képlet az új minisztereknek, és a kormányzat néhány hét alatt idegileg kész. De miért kell rögtön a rosszindulatot feltételezni? Az államtitkár szegény az utóbbi hónapokban renge­teget dolgozott. Sokat bán­tották, támadták, macerál- ták. Ráadásul a minisztert is helyettesítette. És a vé­gére nagyon-nagyon elfá­radt. Csulák András

Next

/
Oldalképek
Tartalom