Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

? 1990. MÁJUS 2., SZERDA Az NSZK’tél Pekingîg. Az NSZK-ban a Német Szakszervezeti Szövetség, a DGB és a Német Alkalmazot­tak Szakszervezete, a DAG szervezésében országszerte nagygyűléseket és felvonulá­sokat rendeztek a május else­jei munkástüntetések hagyo­mánya kezdetének századik évfordulója alkalmából. Idén a szónoklatok fő hangsúlyát a közelgő német egység szociális összetevőire helyezték. Május elseje megünneplése most egybeesett a fémipari dolgozók több tízezres figyel­meztető sztrájkjával. Ezzel a bértárgyalások előtt nyomaté­ket kívánnak adni béremelési és a 35 órás munkahét elfo­gadtatására irányuló követelé­seiknek. A vártnál lényegesen keve­sebb résztvevővel, a koráb­biakhoz képest némileg szeré­nyebb, a gigantomániás külső­ségeket mellőző május 1-jei megmozdulást rendeztek a hi­vatalos moszkvai szakszerve­zetek a Vörös téren. Az erős rendőri biztosítás mellett megtartott felvonuláson évti­zedek után először viszonylag szabadon részt vehetett bárki, s így felvonultak az alternatív szervezetek, pártok képviselői is, akik valójában a hivatalos szakszervezeti felvonulókkal szemben a mauzóleum mell­védjén álló legfelsőbb szovjet vezetés ellen tüntettek. A pontban délelőtt 10 óra­kor kezdődő nagygyűlést és az ezt követő felvonulást a Lenin- mauzóleum mellvédjéről meg­tekintette Mihail Gorbacsov elnök és Nyikolaj Rizskov kormányfő. Mellettük álltak az elnöki tanácsadó testület, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagjai, szakszervezeti vezetők. A Moszkvai Városi Tanácsot — és egyben a radi­kális reformok, a demokrati­zálás híveit — Gavril Popov Prepe/iczay ment, Tárgyán maradt ■p” ^ ^ ^ j ___ __I ® ^ jjjn Remaniai tüntetések Momamstmeotes öveiét" Bukarest szívében, az egye­tem és az Intercontinental Szálloda előtti téren és útsza­kaszon folytatódik a tüntetés. A többezres, folyamatos meg­mozdulás résztvevői vasárnap hatalmas transzparenst húztak ki a demonstráció színhelyén „kommunistamentes övezet” felirattal. A fiatalok mellükön „golani” (csavargók) felírással tüntetnek. Az Ideiglenes Nem­zeti Egységtanács keddi ülésén ugyanis Ion Iliescu elnök a tüntetőket „csavargóknak” ne­vezte, s azóta országos mére­tűvé kezd kibontakozni a fia­talok kezdeményezése: aki a tüntetőkkel egyetért, tűzze ki a nyomtatott felírást, .c ..:---­V asárnap délután az egye­tem épületénél, esőben rende­zett gyűlésen egy szónok fel­olvasta a Romániában nemrég megalakult magyar ifjúsági szervezetek szövetségének üd­vözletét, amelyet a bukaresti tüntetőkhöz küldtek. Ez az üzenet szolidaritásvállalást tar­talmazott, egyetértést a temes­vári kiáltványban megfogal­mazott követelések támogatá­sával. A tüntető tömeg többször félbeszakította a szónoklatot, tapsban tört ki, s perceken át skandálta: „Egység! Egység!” — kifejezve azt, hogy a temes­A litván miniszterelnök Washingtonban George Bush amerikai el­nök csütörtökön rövid meg­beszélésen fogadja Kqgimiera Prunskiene litván miniszter­elnököt — jelentette be ked­den a Fehér Ház. Mariin Fitz- water szóvivő kijelentette, hogy a találkozó pusztán „magánjellegű” lesz, és nem jelez semmiféle változást az Egyesült Államok Litvániával' kapcsolatos politikájában. Prunskiene már hetekkel korábban kívánt az Egyesült Államokba látogatni, de nem kapott beutazási engedélyt. Washington a múlt héten szolgálati jellegű vízumot adott az elnök asszonynak, de bizonytalan volt, hogy fogad­ják-e őt a kormány részéről. PIK Rt. PIK Rt PIK Rt. PIK Rt Ha Keszin veszi most,1 készpénz nélkül veszi! 3000 Ft-tól 40 000 Ft-lg hitelvásárlási akció, előleg lefizetése nélkül: esküvő, gyermeknap, névnap, lakberendezés, festés, tapétázás, nagytakarítás, nagymosás. Segítünk megoldani gondját, a Dunakeszi Áruház teljes áruválasztéka a rendelkezésére áll. Árengedmények. Kedvezmények. Ingyenes házhoz szállítás. PIK Rt. PIK Rt. PIK Rt. PIK Rt elnök képviselte. A rendez­vényről — ugyancsak a ko­rábbi gyakorlattal való szakí­tás jegyében — a szovjet tévé mindössze másfél órás közve­títést adott. Nyilván nem csupán a véletlen műve, hogy a demokratizálás, a reformok hívei a közvetítés befejezése után értek a mauzóleum elé. A szakszervezeti transzpa­rensek mellett radikális — a TASZSZ által „nyíltan provo­katívnak, szélsőségesnek, huli­gánnak” minősített — jelsza­vak, litván és orosz nemzeti zászlók is feltűntek a tömeg­ben. A Podkrepa ellenzéki szak- szervezeti szövetség felhívásá­ra május 1-jei nagygyűlést tartottak kedden az ellenzéki Demokratikus Erők Szövetsé­gének hívei Szófiában. A nagygyűlés hasonló mé­reteket öltött, mint a szocia­lista pártnak a bolgár főváros más pontján tartott május 1-jei tömegdemonstrációja. A Podkrepa felhívására tízezrek gyűltek össze szófiai központ­jában, a Bolgár Szocialista Párt székháza melletti téren. A választási küzdelem jegyé­ben tartott nagygyűlés részt­vevői a bolgár ellenzék kék zászlaival, választási győzel­met hirdető felirataival éltet­ték a 16 pártot és mozgalmat tömörítő Demokratikus Erők Szövetségét. Pekingben és Kína tartomá­nyi központjaiban a parkok­ban rendezett majálisokkal, zenés-táncos műsorokkal ün­nepelték május elsejét. Az el­múlt évek immár hagyomá­nyos gyakorlatának megfele­lően, Kínában sehol sem ren­deztek gijűléseket vagy felvo­nulásokat. A kínai párt- és ál­lami vezetők egy része együtt ünnepelt a lakossággal. Május elsején a pekingiek szabadon léphettek be a Tie- nanmen térre és sokan keres­ték fel a Mao Ce-tung földi maradványait őrző mauzóleu­mot, hogy virágokat helyezze­nek el a néhai elnök szobra előtt. Vasárnap Budapesten a |MOM Szakasits Árpád Műve­lődési Központjában rendkí­vüli ülést tartott a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt nagyválasztmá­nya. A több mint 500 küldött meghallgatta a vezetőség be­számolóját a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, vala­mint a koalíciós tárgyalások eddigi eredményeiről. Az ülé­sen — arra hivatkozva, hogy nem engedték be a tanácste­rembe — nem vett részt Pre- peliczay István, a párt főtit­kára. Az ülés a délutáni órákig zárt ajtók mögött, a sajtó munkatársainak kizárása mel­lett zajlott. Az újságírókat a tanácsteremben folyó esemé­nyekről csak a szünetben tá­jékoztatták. Nagy Ferenc, a párt alelnö- ke és Bereczky Vilmos szóvi­vő is ily módon tájékoztatta a sajtó képviselőit, késő dél­után. Nagy Ferenc elmondot­ta: a pártban hagyományosan augusztus 20-án tartandó, ám ezúttal előrehozott nagyvá­lasztmányi ülés rendben, a küldöttek aktív részvételével zajlott. A vezetőség beszámo­lója önkritikus hangú volt, a tagság előtt elismerték, hogy a párt politikai tevékenysége az utóbbi időben nem volt mindenben megfelelő. Gyak­ran csupán az elődük emlé­keiből éltek, amelyek nyomán a cselekvés nem volt egyér­telműen következetes. Ebből a helyzetből nehéz kilábalniuk — hangoztatták —, ám mivél a választások során kedvező pozícióba kerültek, ezekben a napokban pedig a koalíciós tárgyalások miatt is a figye­lem homlokterében vannak, hibáik feltűnőbbek. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen irányzatok érvényesültek a pártban, Nagy Ferenc el­mondotta : a párton belül, a választások idején, sőt még azon túl is volt olyan elkép­zelés, hogy az SZDSZ vagy az MDF kerül hatalomra, és va­lamelyikhez, természetesen igazodniuk kell. Adódott egy másik, valós — még napjainkban is élő — gond a pártban, mégpedig a város és a vidék ellentéte. Ennek lényege, hogy a vidéki tagság úgy érzi, sok a városi a pártvezetésben. Ugyanakkor régóta akarják saját tagjaikat is vezetőként látni. Feszültséget okozott a veze­tésben a generációváltás el­maradása is. A Független Kisgazdapárt agrárpolitikájáról Nagy Fe­renc úgy vélekedett, hogy földprogramjuk a tulajdon rehabilitációján alapszik, anyagi és erkölcsi kártérítést helyezve kilátásba. A mező- gazdasági és az élelmiszeripa­ri vertikumra kiterjedő tulaj­donrendezésben az önkéntes­séget tartják a legfontosabb­nak, vagyis a tulajdonjog ér­vényesítése mellett nem eről­tetik azt, hogy a nőit tulajdo­nos köteles a földjét haszná­latba venni. Ilyen szellemben a kisgazdák már csaknem tel­jes egészében összeállították a pártban a földtörvény ter­vezetét. Az ülésen a Független Kis­gazdapárt elnökévé Nagy Fe­rencet, az eddigi alelnököt választották meg, aki Vörös Vincét követi e tisztségben. A testület főtitkára Kiss Gyula (eddig Prepeliczay István volt>, ügyvezető alelnöke Ba­kos István lett. Négy alelnö­köt választottak: Cseh. Sándor, Hankó László. Németh Béla és Rajkai Zsolt személyében. A párt igazgatója Pohanko- vics István lett, az FKgP fő­ügyésze Torgyán József ma­radt. Szellők szárnyén Nyugat-Európából Mindig tanul az ember. Én a magam részéről például a Kék fény című tévéműsorból tudtam meg, hogy még a há­ború utáni években is volt Magyarországon menetrend­Repülőtéri nyitány Az első vidéki polgári repülőgépbázis Balatonkilitin, ahogy le­szálláskor látni szerű belföldi légi forgalom. Akkoriban . egyes élelmes tol­vajok repülőgéppel jártak más városokba fosztogatni, majd néhány óra múlva visszatér­tek Budapestre. Az ilyesféle kiruccanások résztvevőit sok­kal nehezebben tudta elkap­ni a rendőrség, mintha olyan helyen loptak volna, ahol már ismerték módszereiket. Aztán gazdasági okok miatt megszüntették a belföldi jára­tokat, s a repülőgépes tolvaj- lásnak is befellegzett. Ez utób­biért nem kár, a szakemberek viszont már évek óta beszél­nek arról, hogy Ferihegy mel­lett az ország más pontjain is szükség lenne leszállóhelyekre. A nagyobb városokban kiala­kított repülőterek szorosabbra fűzhetnék hazánk gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatait a nyugat-európai országokkal. A hosszas tervezgetést végre tett követte, s az elmúlt évben kísérleti jelleggel üzemeltetni kezdték a balatonkiliti, vala­mint a békéscsabai repülőte­reket. A tavalyi próba sike­rült, így néhány napja, április 28-án ünnepélyesen megnyi­tották a Siófok melletti rep­teret, amely már az első nap nagy forgalmat bonyolított le. Egy légi túra keretében 91, Május 1-jén szálltak le a dunakeszi repülőtérre a csillagtúra résztvevői, akik korábban már jártak a siófoki és a békéscsabai reptereken is (Vimola Károly és Koppány György felvételei) különböző nyugat-európai or­szágból érkező sportrepülő szállt le itt. Valószínűleg né­hány héten belül Békéscsaba, Nyíregyháza és Pécs is köz­forgalmú polgári repülőtérrel büszkélkedhet majd. Kálnoki Kis Sándor minisz­terhelyettes elmondta, hogy az eredeti elképzelések szerint az országban hat-nyolc helyen nyitottak volna repülőteret, de a politikai helyzet változá­sával ez a terv is módosításra szorul. Jövő év közepéig ha­zánkban hét szovjet katonai repülőtér szabadul fel. Ebből egyre — éppen a tökölire — igényt tart a Magyar Néphad­sereg, a többi viszont szóba jöhet polgári repülőtérként. A közeljövőben megnyíló repterek egyelőre nyugati üz­letemberek és turisták gépeit fogadják, illetve egyedi meg­rendelésre vállalnak személy- szállítást és árufuvarozást. A távlati tervek között szerepel azonban a menetrend szerinti belföldi légi forgalom beindí­tása. Először a Budapest— Pécs, Budapest—Nyíregyháza és a Budapest—Békéscsaba út­vonalon repülnek majd rend­szeres időközökben gépek, de a túristaidényben Siófokot is bekapcsolják majd. Ugyancsak a siófoki repülőtérről tervez­nek sétarepüléseket, hogy a nyaralók fentről is megcsodál­hassák a magyar tengert és a környék panorámáját. A belföldi járatok iránti igény felmérése után döntenek arról, mely napokon és hány gépet indítsanak Budapest és a többi város között. A jegyek ára sem biztos még, de az elő-, zetes számítások szerint egy út körülbelül 3500—4000 fo­rintba kerül majd. A távlati tervek között szerepel továb­bi belföldi repülőterek nyitá­sa, ez azonban csak akkor le­hetséges, ha eldől majd, ki lesz a katonai, illetve a volt MHSZ-repülőterek üzemelte­tője. Szakemberek szerint a Feri­hegyi repülőtér mellett Buda­pest környékén — Pest me­gyében — is szükség lenne olyan helyekre, ahol kisebb gépek leszállhatnának (remél­hetőleg tolvajok nélkül), de erről a későbbiekben dönte­nek majd az illetékes hatósá­gok. K. A. •% vári kiáltvány szerint Romá­niában a románok és a nemze­tiségek egységben élnek, s eh­hez kell biztosítani a lehetősé­get azzal, hogy a jelenlegi ve­zetésből eltávolítják a voll kommunista vezetőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom