Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-12 / 86. szám
PEST MEGYEI Rz új Országgyűlés akkuié üléss Várhatóan május 2-án XXXIV. ÉVFOLYAM, 83. SZÁM Ára: J,00 forint időd. Április 12., csütörtök Átadták a „Fehér Házat" K tl Oh •• SS QatOZEK os MSZP Várhatóan május 26—27-én tartja kongresszusát a Szocialista Párt. Az elnökség szerdai üléséről kiadott közlemény szerint a testület foglalkozott a párt parlamenti frakciójának helyzetével. A szocialista képviselőcsoport már a közeli napokban megkezdi a felkészülést az ország- gyűlési munkára; arra az ellenzéki szerepre, amelyet „a baloldal egyedüli képviselőjeként kíván betölteni az Országgyűlésben". Az elnökség megerősítette korábbi határozatát, hogy a húsvétot követő héten a párt országos irodája és vezető testületéi átköltöznek a Köztársaság téri új országos központba. A tervek szerint a Jászai Mari téri épületet, az úgynevezett „Fehér Házat” még ebben a hónapban berendezésével együtt átadják a kormánynak további hasznosításra. „Efáiyszeiáfeai Idájuk o gyárakat as ’áélléságra" A PEMÜ’ben mindennek ára van Nem éppen kellemes csevegésre gyűltek össze nemrég a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat kibővített vezetői értekezletének résztvevői Solymáron. Horváth Ferenc vezér- igazgató, aki lapunkban is többször nyilatkozott arról, hogy ésszerűsíteni kellene a cég szervezeti felépítését, ezúttal már a tényekről beszélt. A lényeg: valamennyi gyár és gazdasági társaság teljes önállóságot kap, a vállalati központ pedig elsősorban koordinál és kérésre segítséget nyújt. Persze, nem ingyen, s ez a dolog lényege. Mindennek megvan a pontos ára és értéke, s aki bármit tesz, előtte pontosan kiszámolhatja, menynyibe is kerül ' neki. Ennek megfelelően a különböző hitelek kamatait és törlesztő- részleteit mindig azok a gyárak fizetik, amelyek használják is az így vásárolt berenÖtoldalú megbeszélések OlajszáSSítási szerződés fél évre Az első féléves olaj szállítási szerződést Moszkvában aláírták a szovjet szállítók, a Magyar Olaj és Bányatermék Külkereskedelmi Vállalat (Mi- neralimpex), valamint — parafáidként — az Országos Kőolaj- és . Gázipari Tröszt (OKGT) illetékesei. Az olajszállítási szerződés megkötését a korábbi egyéves időtartam helyett fél évre vállalta a szovjet partner, ezt követően újabb féléves megállapodás jön majd létre. Az első féléves szerződésben az első negyedévre vállalt 1 millió 230 ezer tonna olaj már megérkezett. A megállapodás értelmében a második negyedévben 1 millió 570 ezer tonnát szállítanak. A szovjet olajimport problémáit minden negyedévben úgynevezett ötoldalú tanácskozáson, az olajszállító Szovjetunió, és az olajvásárló Lengyelország, NDK, Csehszlovákia és Magyarország képviselői vitatják meg, minden alkalommal más országban. Legutóbb Magyarországon, Siófokon tanácskoztak, májusban Berlinben ülnek össze, mint az OKGT szakemberei elmondták, egyre jellemzőbbek a heves viták az ötoldalú megbeszéléseken, mivel minden olajvásárló több olajat szeretne kapni az öt országot behálózó Barátság kőolaj vezetékrendszeren, mint eddig. Magyarország 1990-ben 6 millió 480 ezer tonna olajat importál. A hazánk területén élő szlovák nemzeti kisebbség napjainkra a teljes feloldódás veszélyébe került — figyelmeztet a kormányhoz és a politikai pártokhoz eljuttatott nyílt levelében a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége és helyi szervezeteinek elnöksége. @ A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivői nyilatkozatban üdvözlik az új. demokratikusan megválasztott Parlamentet, a nép bizalmát elnyert képviselőket, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a szabad választások ténye nem csökkenti a dolgozók félelmét a munkanélküliségtől, az infláció elszabadulásától. 0 Németh Miklós miniszterelnökkel, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel, Antall Józseffel, az MDF elnökével, Békési László pénzügyminiszterrel és a Kék Szalag Bizottság képviselőivel találkozott tegnap a hazánkban vendégeskedő Michael Wilson kanadai pénzügyminiszter. @ Az Alkotmánybíróság határozata a lakáscélú állami kölcsönök utáni 1990. évi adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos törvény és rendelet hatálytalanításáról április 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben, ennek értelmében áprilisban már senkinek sem kell kamatadót fizetnie. Az előző hónapokban befizetett összegek visszatérítése az OTP szerint az Országgyűlés döntésétől függ. G A Fővárosi Tanács felkérte Budapest lakóit, hogy a köztéri szobrok erőszakos eltávolítását mellőzze és a közvélemény erejével akadályozza meg, ® A közúti árufuvarozásban nincsenek valódi piaci viszonyok; a nagy állami vállalatok lényegesen több engedélyt kapnak, mint a magánszektor — hangzott el egyebek között a KIOSZ személy- és teherfuvarozók országos szakmai tagozatánál megtartott tegnapi sajtótájékoztatón. ® A Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Tanácsa sajnálatát fejezi ki és elnézést kér minden volt dolgozójától és hallgatójától, akik az elmúlt negyven évben politikai, világnézeti, illetve vallási meggyőződésük vagy tevékenységük miatt az egyetemről távozni kényszerültek, vagy ezen okok miatt sérelmet szenvedtek. # A hátrányos helyzetűeket szolgáló alapítványok kapjanak külön támogatást a foglalkoztatási alapból — sürgették a Munkaügyi Tanács tagjai. dezéseket. A vezérigazgató ígéretet tett arra is, hogy az exportért kapott úgynevezett kereskedelempolitikai támogatást is minden esetben átadják azoknak, akik közvetlenül maguk szervezik külföldi üzleteiket. Ám aki bajban van, s a központtól kér segítséget, minden átadott üzletért legalább háromszázalékos részesedést fizet — a központiak. A tiszta vizet a pohárba elv alkalmazása több gyárnak gondokat okozhat. Mivel már korábban eldöntötték a PEMÜ-ben, hogy a veszteséges gyárakat felszámolják, a vezérigazgató fontosnak tartotta erre a veszélyre figyelmeztetni a zsámbéki üzem dolgozóit. Ugyancsak nehéz helyzetben vannak a tmk-műbe’, y beliek. A szigor indokolt, hiszen a vállalatnak még soha nem volt évinduláskor akkora összegű hitele, mint áz idén. A januári adatok szerint a Budapest Bank Rt.-nek 370 millió, a CIB-aak pedig 320 millió forinttal tartoztak. ,.Kényszeríteni fogjuk a gyárakat az önálló cselekvésre” — mondta a vezérigazgató. Hogy sikerül-e egy ilyen átszervezéssel valóságos profitcentrumokat kialakítani, olyan önálló egységeket, amelyek megállnak a saját lábukon is, az néhány hónap múlva kiderül. F. Z. Befutottak a Toyoták Megérkeztek az első Toyota mentőautók, amelyek a jól ismert, elavult Nysákat váltják fel az Országos Mentőszolgálatnál. A korszerű szállítóeszközökből 1995-ig 1300 darab érkezik az országba. — Remélhetőleg Pest megyébe is jut belőle — Belső berendezésük elkészítésére öt cég pályázik, az elsőként felszerelt autók várhatóan augusztusban állnak szolgálatba Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének kezdeményezésére és meghívására konzultációt tartottak szerdán a Parlamentben az új Országgyűlésbe bejutott pártok vezető képviselői. A tanácskozáson — amelyen elsősorban az új Országgyűlés alakuló ülésének legfontosabb teendőiről esett szó — részt vett Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Tölgycssy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője, lords Vince, a Független Kisgazda-, Fölmunkás- és Polgári Párt elnöke, Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselője és Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A konzultáció befejeztével Szűrös Mátyás elmondta: a tanácskozás alapvető célja az volt, hogy a pártokkal kölcsönösen tisztázzák: mely időpont a legalkalmasabb az Országgyűlés alakuló ülésének megtartására. A kialakult álláspontok alapján Szűrös Mátyás az alakuló ülést május 2-án, 10 órára hívta össze. (Az alkotmány szerint ugyanis az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök, jelen esetben az ideiglenes államfő hívja össze a választások eredményének kihirdetését követő 30 napon belül.) A pártokkal sikerült megállapodásra jutni az alakuló ülés menetrendjében is — hangsúlyozta Szűrös Mátyás. Ennek megfelelően ünnepélyesen kezdődik majd az ülés: a Himnusz elhangzását követően művészi tolmácsolásban elhangzik Petőfi Sándornak A nemzetgyűléshez című költeménye, majd . az ideiglenes államfő mond megnyitó beszédet. Az alakuló ülésre díszvendégeket is meg kívánnak hívni, köztük Varga Bélát, az 1946—47-es Nemzet- gyűlés elnökét. A hivatalos program a korelnök és a négy jegyző kijelölésével kezdődik. A korelnök az eddigi adatok szerint Kéri Kálmán, az MDF listáján bejutott képviselő lesz, a jegyző pedig a négy legfiatalabb képviselő. Ezután jelentés hangzik el a megbízólevelek átvételéről, a mandátumok igazolásáról. A törvényben előírt kötelezettségének megfelelően beszámolót tart a választásokról az Országos Választási Bizottság, valamint a megbízott belügyminiszter. Többet kérnek a búzáért Exportot saját jogon A január 1-jétől érvényes, a tavalyinál magasabb árnál is többet akarnak kapni a termelők az étkezési búzáért — így foglal állást a Mezőgazda- sági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) gabonatermelőket tömörítő választmánya. A testület kevesli az első osztáyú étkezési búza tonnánkénti 5700, illetve a másod- osztályú 5100 forintos árát. A termelők szövetségében az első osztályú étkezési búzáért tonnánként legalább 1200 forinttal, a másodosztályúért 1300 forinttal többet követelnek. Ügy vélik ugyanis, hogy a termelői támogatások megvonását, továbbá a műtrágyák árának 75 százalékos, a növényvédő szerek, a szállítási és az energiaköltségek mintegy 30 százalékos növekedését nem ellensúlyozza, hogy magasabb lelt az erre az évre meghirdetett hatósági felvásárlási ár. A gabonatermelőket képviselő testület programjába fölvette a gabonafélék exportjával kapcsolatos kvótarendszer kidolgozását is. E szerint egyetértenek a gabonát exportáló vállalatok monopolhelyzetének megtörésével, és azzal, hogy a szakminisztérium szorgalmazza a termelők számára is a közvetlen exportjog kiszélesítését. Véleményük szerint minden termelő kapjon saját jogú exportot, azon viszont még vita van a választmányban is, hogy ez a jog átruházható legyen-e. A többség amellett állt ki, hogy ebben a piacgazdaság szabályozó hatásának ismeretében kell véglegesen állást foglalni. A 17 vidéki területi szövetség küldötteiből létrejött választmány vezetőjévé Várdaróci Józsefet, a kovácshi- dai Egyetértés Tsz főmezőgazdászát választották meg. Asztalitenisz EB Aranylányok A göteborgi asztalitenisz Európa-bajnokság női csapat- döntőjében Magyarország 3-0- ra nyert Csehszlovákia ellen, cs ezzel aranyérmes lett. T anulságos történet. Régi. Négyszáz esztendősnél is öregebb. A török hódoltság alatt levő Túrán országos vásárt rendeztek. A sokadalom, ahogyan ilyen eseményeken már akkor szokásos, kápráztató. Több napon át tart a vásár, portéka, pénz cserél gazdát. Az időpont 1585. augusztus 24-e. Bá- thori István végvári katonái — ahogyan akkor jelölték — megütik a vásárt. Hét halott az ára. A zsákmány 130 török fogoly, 150 "társzekérnyi áru. S nem mellesleg: a lakosságtól is bevasalnak négyezer tallért. Báthori vitézei úgy tűnnek el, ahogyan jöttek: köd előttük, köd utánuk. A folytatás? Ahogyan ma mondanák: hatalmas botrány. A budai basa ment: tisztségével fizetett a történtekért. Pontosabban azért, hogy ami történt, az megtörténhetett a hatalma — felelőssége, irányítása — alá tartozó területen. Szokatlan kapcsolat hatalom és felelősség viszonyában? Ennek a kapcsolatnak a jogosságához nélkülözhetetlen hatalom és felelősség viszonyának átláthatósága. Az, hogy tudni lehetett kétely nélkül: mert a budai basa korlátlan ura volt az alája rendelt területnek, az ott élőknek és az ott történhelők- nek, felelőssége is korlátlan. Nem védekezhetett azzal, valamelyik alvezére mulasztott, volt figyelmetA basa men len, tehetségtelen, kétbalkezes. Mert ő volt az első méltóság, ő tarthatta a hátát: ment tehát, mert mennie kellett. Hatalom és felelősség viszonyáról napjainkban egyre több szó esik. Sajnos, gyakran, az elviselhe- tőnél sokkal gyakrabban az indulatok, a szenvedélyek, azaz az érzelmek vezérlik a véleményt nyilvánítókat, mintsem az észérvek, a tények, a valóságból leszűrt tapasztalatok. Riasztóan hiányzik az indulatok fűtötte véleményekből a — szakszerűség. Például ... például ma Is tudunk a megye négy olyan községéről — s meglehet, van több is ilyen, csak nem tudunk róla —, ahol aláírásokat gyűjtenek tanácsi tisztségviselők visszahívására, végrehajtó bizottsági tagok lemondatása érdekében. Túl azon, hogy illenék tudni az aláírások gyűjtését kezdeményező politikai szervezetnek és aktivistáinak, hogy a visszahívás intézménye megszűnt, nem létezik már, azt még inkább illenék tudni: a végrehajtó bizottság titkárát nem lehet visszahívni! Nem lehet, mert ő nem választott, hanem kinevezett személy ... Látszatra apró példával-esettel folytatom. Lapunkban megjelentettük — szokásunkhoz híven változtatás nélkül — azt a „Nyílt levelet”, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége nagymarosi, letké- si, vámosmikolai, perőcsé- nyi és szobi ügyvivői intéztek „a Pest Megyei Tanács V. B. elnökéhez”. S azt, hogy a levél megfogalmazói-küldői nem téved- tek-tévesztettek, bizonyította, a szövegben megismétlik háromszor is: ,.a Pest Megyei Tanács V. B. elnöke”... Az ügyvivők egy nem létező tisztség nem létező betöltőjének címezték a levelet! Az április 4-i számban megjelent írás szerzői úgy látszik, annyit sem tudnak, hogy ilyen tisztség sok-sok éve nem létezik — bármely tanács első embere nem a vb. hanem a testület egészének az elnöke —, s ha ez a látszat, ha a szakszerűségről ez tanúskodik, akkor milyen erkölcsi-szakmai alapja van a követelésnek: az elnök mondjon le...?! Avagy politikai töltetű-tartalmú a követelés? S ha igen. akkor mellőzhető, nélkülözhető a minimális szakszerűség? S lehet-e pusztán politikai tartalmú vélemény-ítélet alapján egy, bármilyen állású köztisztviselő elmozdítását szorgalmazni? Sok-sok esztendő tapasztalatának birtokában a hírlapíró egyre szomorúbb. A maga szerény lehetőségeivel évtizedek óta hadakozik a helyi önkormányzatok ügyében, az igazgatási apparátusok szakszerűsége, megbecsültsége érdekében, a politikai szempontoknak a szakapparátustól való elkülönítéséért. Hol kinevették, hol lesajnálták, hol ráncba szedték mindezért azok, akik rettenetesen nagy bölcsnek hitték magukat, s akik ma — tisztelet a kivételnek — a politikai színpad ellenkező oldalán szakértenek... Élt bennem a remény: most majd másként lesz. Ez a remény egyre halványabb bennem. Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy ugyanúgy politikai szempontok kerülnek az első helyre, mint korábban, csak éppen más előjellel akkor, amikor a Jielyi ön- kormányzatról és annak apparátusáról van szó. L ehet, furcsán hat leírva, de akkor is igaz: a basa azért ment, mert a kétféle szakszerűség ütközésekor — a megelőzés és védekezés szak- szerűsége, illetve a vásár megütésének szakszerűsége viadalában — alul maradt, vesztett. Képzeljük el a basa kontra Báthori katonák politikai csatározását... s azt is, hogy a magasságom Porta a basa politikai gondolkodását kezdi firtatni... Nehéz elképzelni. Manapság: nehéz elképzelni?! Mészáros Ottó