Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-24 / 95. szám

1990. Április 24., kedd .«ft mi 3 j. Nem sokat, inkább eiadhatóf Villák, üdülők, hétvégi házak ML Vállalati fogyóküra A Szentendre felé — alig­hogy elhagyjuk a fővárost — egész falat betöltő hirdetés ad­ja ország-világ tudtára, hogy a budakalászi len nélkülözhe­tetlen. A szójátékra épülő rek­lám már sok vihart megélt. Vajon a gyár hogyan vészeli át ezt a nehéz időszakot, amely sok textilgyár számára nem hozott mást, mint cső­döt, s lassú vegetálást? —kér­dezem magamtól, miközben a megállótól a gyárig megte­szem az alig kétperces utat. Az első észrevétel, a kapun még a régi cégtábla díszeleg, pedig lassan másfél éve visel­hetnék a Buda-Flax Budaka­lászi Textil Rt. feliratot. Mi­kor ezt megemlítem Jokán Petemé ügyvezető igazgató­nak, elmondja, hogy o cserét tervbe vették, csakhogy nem is gondolnám, az is mennyi pénzbe kerül. S az elmúlt másfél évben az átalakulás­sal volt éppen elég gondjuk- bajuk, s a változtatást érthe­tően nem a cégtáblacserével kezdték. Csodaszer rséSki!3 A Buda-Flax még az úttö­rők közé tartozott, a nagyvál­lalatnál az elsők között hatá­rozták el 1988 nyarán a „nagy ugrást”; azt, hogy a vállalat gyárait részvénytársasággá alakítják. Az elért eredmények azt bizonyítják, hogy a gyors döntés ezúttal jó is volt. Megőrizték működőképessé­güket, s nem kell hivatkoz­niuk arra, hogy azért áll rosz- szul a szénájuk, mert az em­berek kevesebbet költenek ru­házkodásra, vagy hogy egyik biztos megrendelőjüket — a honvédséget — is elveszítet­ték, az isrnert politikai válto­zások miatt. A cég tavaly több mint 800 millió devizaforint tőkésexport-bevételt ért el, s ebből a budakalásziak 250 millióval vették ki a részü­ket. A számok azt mutatják, hogy ez közel húszszázalékos javulás. Hogy mi az a csodaszer, ami által ez bekövetkezett? Az ügyvezető igazgató szerint mindenképpen előny, hogy a hajdani 350 tagú vállalati köz­ponti apparátus helyett ma már csak egy tíztagú csapat tevékenykedik. Régen a gyá­rak vezetőit meghatározatlan időre nevezték ki. Ez már a múlté, a részvénytársaságok legfelsőbb fórumán, az éves közgyűlésen, maguk a részvé­nyesek döntenek arról, hogy további bizalmat szavaznak-e vezetőjüknek. Szigorúbb gazdáiko dús A saját házuk táján is kör­benéztek, hogyan lehetne ész­szerűbben megszervezni a munkát. Itt is volt egy kis „fo­gyókúra”, nyolcszáz helyett ma már csak ötszázhetvenen dolgoznak az rt.-nél. Idő előtt hazaküldtek a kubai lányokat, akiket gyenge munkaerőnek tartottak. Voltak, akik kor- kedvezménnyel nyugdíjba mehettek, másoknak új mun­kakört kellett vállalniuk. Nem engedhetik meg maguknak, hogy úgynevezett vattaembe­reket alkalmazzanak, vagy olyanokat vegyenek fel, akik teleírt munkakönyvvel jelent­keznek. A leépítés nem jelen­ti azt — hangsúlyozza az igazgatónő —, hogy szorgal­mas, jó munkásokra ne lenne szükségük. Szívesen végrehaj­tanának egy-két — úgymond — minőségi cserét. Az ittmaradóktól manapság már megkövetelik, hogy a munkaidejüket, kihasználják. A bérezés differenciáltabb, mint régen. Mióta önállóak lettek, szi­gorúbb költséggazdálkodásra kényszerültek. Mi tagadás, míg létezett a nagyvállalat, s kö­zös volt a „kassza”, mindenki lazábban költekezett. Mióta saját zsebre „megy a játék”, jobban odafigyelnek, mire, mennyit adnak ki. Valahol itt kezdődik az a sokszor emlege­tett tulajdonosi szemlélet... S talán ott folytatódik, hogy jobban figyelnek a piacra. Si­került túllépniük azokon a ré­gi beidegződéseken, amikor még azt nézték, a bázisévhez viszonyítva ki mennyit ter­melt. Olyan magától értetődő­nek tűnik, mégis sok éven át sok helyen nem vették figye­lembe, hogy nem sokat kell termelni, hanem olyan cikke­ket kell gyártani, amelyeket a vevő kedvel, szeret, s hajlan­dó érte pénzt fizetni. A vevő kegyeit kell keresni, s ennek érdekében a gyártmány fej­lesztési osztályukat is meg­erősítették, hogy minél diva­tosabb szöveteket készíthesse­nek. Nincs itt szó semmiféle csodaszerről, csak olyan dol­gokról, amiket az elmúlt évek­ben hajlamosak voltunk elfe­ledni. Hevesebb importtal Az igazgatónő jó eredmény­nek tartja, hogy az elmúlt két évben is tudtak fizetést emel­ni, termékeiket a világ 33 or­szágában ismerik, kétszer annyit exportálnak, mint amennyit importra költenek. Ennek következtében van megrendelésük, s megőrizték fizetőképességüket. Az örö­mük jogos lehet, hiszen ha körbenézünk, tapasztaljuk, hogy mindezeket manapság meglehetősen kevés gazdálko­dó egység mondhatja el ma­gáról. H. Ê. AC-.'-SS — Mint már mondottam, az én szakterületem az 1848. és az 1918-as időszak. Hat könyvem és közel száz tanul­mányom jelent meg ebben a témában, aminek viszont sem­mi köze a dákokhoz. (Nem olvastam Faur úr műveit, de a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség — RMDSZ — váradi prominensei megvétóz­ták a fenti állítást...) © Professzor úr, igaz az, hogy ön egy előadásán azt a kijelentést tette: Sokan túl nagynak találják a mai Romá­niát, revízióról beszélnek, pe­dig nem nagy, sőt, kicsi ez az ország. Valójában — őseink jussán — az Adriától Besszará- biáig, az Aquitumtól Belgrá- dig KELLENE terjedjen. — Szavaim rosszindulatú ki­forgatása ez. Én csupán azt kívántam érzékeltetni, mily nagy volt az a földdarab, ame­lyet a dákok, illetve őseink bejártak. Nem kommentáltam a vá­laszt, mint ahogy azt sem kö­zöltem, hogy az ominózus kije­lentést a mi évfolyamunkon tette a professzor vendégta­nári minőségében, a hetvenes évek közepén. © Beszéljünk talán a Vatrá- ról. Mi hívta életre, minek van szükség manapság egy olyan szervezetre, mely sokak sze­rint a rossz emlékű, sovinisz­ta Vasgárda utódja? — A Vatra nem utód, sem­mi köze a Gárdához! És nem politikai, hanem kulturális szervezet. Az RMDSZ kifogá­solja a létünket. Hadd emlé­keztessek rá, ők mint a romá­niai magyarság érdekképvise­leti szerve, rögtön a forrada­lom után megalakultak, mi vi­szont csak március 1-jén bon­tottunk zászlót. Azt is jó tud­ni; a Vatrának nincs országos, közös alapszabálya, és minden megye maga alakítja a prog­ramját. • Ml fér ebbe a programba? — Egy kulturális lap Cele trei Crisul címet. (Három Kö­rös vidéke.) Ez az orgánum vállalná a megye népi hagyo­mányainak ápolását, publiká­lási lehetőséget biztosítana az új írónemzedéknek. Alapít­ványt kívánunk létrehozni, amelyből román és magyar egyformán részesül. Ismétlem, nem politizálni akarunk, ha­nem a kultúra eszközeivel ki­fejezni a nemzet történelmi mivoltát. Üjra csak nem vitázom, bár volna mit . mondanom. A har­mincas évek elején tornaklu­bokban, önképzőkörökben és legényegyleti dalárdákban ápolták a német nacionaliz­must, s ebből a talajból fa­kadtak Hitler világuralmi ál­mai. A méltányosság kedvéért el kell mondani azt is, bizonyos szempontokból dr. Faur és stábja különbözik a többi Vat- rától, nem kis érdemük volt abban, hogy Váradon simán, kulturáltan zajlottak le a március 15-i ünnepségek. Az RMDSZ és a Vatra egyezsé­get kötött, semmi olyan egyé­ni akcióba nem kezd, amely irritálja a közhangulatot. Dr. Faurék állták a szavukat, le­mondtak egy szoboravatást és egy kultúrműsort, az RMDSZ pedig visszamondta a Dózsa váradi szereplését. Az ortodox püspökség szol­gálatkész titkára a belvárosi Holdas-templomot ajánlja, én a váradvelencei régi templo­Szent László szobra a székesegyház bejáratánál, mely sehogy sem illik bele az újromán történelembe (A szerző felvétele) Tömjén űzi a párt szellemét A dobogókői pártüdülővel könnyebb dolgunk van, az első járókelő útbaigazít. A Napsugár — ez még a konspirációi idők­ből való név — táblánál kell bekanyarodni, de a hatalmas há­zon már Hotel Dobogókő a fölirat. Ezt az üdülőt még január­ban átvette a Minisztertanács, azóta önálló gazdálkodásban működtetett háromcsillagos szálloda, s mint ilyen, a kapuja tárva-nyitva, a hajdani portásfülke üres, a recepción viszont nagyon készségesek. Előzetes bejelentés nélkül is. A nyaraló főtitkár télikertje A fiatal főportás, Oláh Lászr ló sorolja az adatokat, hogy a főépületben 27 kétágyas szoba van, meg nyolc apartman, a 2, épületben kilenc szoba, 2-3-4 mot választom, ennek a paró­kiáján jelentem be részvételi óhajomat az éjféli feltámadá­son. A pópa fiatal, világi em­ber, saját kocsijával száguldo­zik a hívei ügyeit rendezni. Hrlslos o inviol—Krisztus feltámadt ! Pont éjfélkor kilép a szen­télyből, amelynek merev te­kintetű szeráfi szentjei Bizán­cot idézik. Az óbrokát, pompás dalmatikában olyan ez a fia­tal pap, mint egy félisten, né­zéssel szuggerálja a tömeget. A több száz hívő nem fér be a templomba, papjuk kiáll az utcára, s a harangok zúgásá­ban a lépcsőről hirdeti: Em­berek, Krisztus értetek halt meg, hogy békében, szerétéi­ben éljetek. A nép visszazúg: Krisztus nem halt meg, Krisz­tus feltámadt! Zúgnak a harangok, a ke­zekben gyertya ég. A gyertyák úgy fénylenek az éjszakában, mint a tavaszi csillagok. Előtte a Szent László-temp- lomban, a katolikusok húsvéti vigíliáján vettem részt, abban a váradi templomban, amelyet már Gheorghiu Dej halálra ítélt, de a nép élőláncként vette körül, hogy megmentse a buldózerhaláltól. — Üjítsd meg, Istenünk az egész világot — könyörög az idős főpap az oltárnál, tex­tusként Pál apostol korin- thusbeliekhez írt levelét idézi: A szeretet soha el nem fogy. A magyar istenháza egyet­len hatalmas imádság. Az öreg orgona sípjai ősrégi gregorián dallamot zengenek. A hangok felkúsznak, úsznak a magas­ban, jótékony, lelket simogató hatásuk olyan, mint májusi eső a búzának. — Te Deum laudamus — mondja a főpap, s áldásra emeli reszketeg kezét. — Men­jetek békével és szeressétek egymást. Mint Krisztus szeret benneteket. A feltámadás csendes volt Váradon. A szívekbe béke költözött. ágyasak, a 3. épületben a sze­mélyzet lakik —. kilenc négy­zetméteres szobákban, család­dal, gyerekekkel —, a 4. épület pedig a Kádár-villa, ott most négy apartman van. És most éppen teljes ház, az üzlet ugyanis most kezd majd be­indulni. Húsvétra is küldtek az utazási irodák vendégeket, a mostani nyüzsgés és telt ház pedig egy nemzetközi, szakér­tői konferencia miatt vain. A tizenhárom országból érkezett vendégsereg egy percnyi időt sem hagy a szállodásoknak, de örülnek neki. Ha megy a bolt, az nekik jó. A főportás például szakmai kihívásnak érzi, hogy főiskola után mindjárt a mély vízben kezdheti a munkát, a műszakvezető, Fehér Béla pe­dig olyan üzletet lát benne, amely mindenkinek jó lehet. Igaz, csak év végéig működ­nek önállóan, a hotel sorsáról akkor döntenek majd végle­gesen. Addig próba: kell-e Do­bogókőn egy viszonylag olcsó szálloda; egy kétágyas, fürdő­szobás szoba, belföldieknek 1160 forint, az apartman 1600, a Kádár-lakosztály pedig 5760 forint éjszakánként. Mármint, amióta ismét államosították. Amíg pártüdülő volt, az egy­szerűbb párttagok, például egy esztergályos — mert Fehér Bé­la ilyennel is találkozott itt — 160 forintot fizettek naponta, a központi bizottság tagjai vi­szont 250-et. (Aztán enni is ilyen arányban kapták.) Kö­rülbelül. Mert nagyon régen volt már, az utolsó turnus ka­rácsony előtt ment el. Hogy milyenek voltak a beutaltak. Kétfélék. Az egyik, amelyik a bábban nem fizetett, a számlát átutalással egyenlítették ki. A presszóban most a nem­zetközi konferencia résztvevői között találunk nagy nehezen helyet, a műszákvezető, aki­nek az év elején emelték 10 ezer forintra a fizetését, s az üdülővezető megbízta az igaz­gatóhelyettesi teendőkkel is, a tömegen átverekedve magát hoz nekünk valami innivalót. Amíg a kis asztalnál üldögé­lünk, a múltról beszélgetünk. Arról, hogy Fehér Bélát csak a szükség hozta ide, s csak az tartotta itt. A személyzet kö­rébe bárki bejöhetett, őt is ut­cáról vették föl. Igaz, ki kel­lett töltenie a kérdőívben azt a rubrikát is. hogy mit csinált az édesapja 1956. októberében, de a „nem tudom” válaszra is fölvették. Már bárki lakhat itt. Van is olyan, aki azért jön, hogy ki­próbálja az „öreg” lakosztá­lyát. Be nem így hirdetik. De hát soíkan tudják. A villa ter­méskőből épült, elegáns a be­rendezése, de közelébe sem jön a leányfaluiénak. Modernek a bútorok, minden harmonizál. A színek, a csapok, a csempék, a télikert nádgarnitúrája, a szobafenyő, a pálmák. Semmi nagyzási hóbort, decer.s és ké­nyelmes lakosztályok. Marika néni, a villa háziasszonya- gondnoka mesél a „papáról” meg a „mamáról”. A dolgozó­hálóban aludt Kádár János, a franciaágyas hálában meg a felesége. Ennél az asztalnál dolgozott a „papa”. Külön für­dőszoba, ahol csak borotválko­zott. A másik, a „rendes” ak­kora, hogy szőnyeg kellett a közepére, ne legyen olyan üres. Aztán a szoba, ahol az ágy melletti szekrényre a „pa­pa” saját kezűleg vert be egy szöget. És azt egyetlen vendég­nek som engedik kihúzni. Ereklye. Egy közönséges pici­ke szög. Azon lógott éjjdl az órája. Most sehol semmi személyes tárgy, pedig minden úgy van, mint annak idején. Mégis olyan, mint egy múzeum. Ki­csit morbid, hálószoba-mú­zeum. Ha nekem fizetnék azt a majd hatezer forintot, akkor sem töltenék itt egyetlen éj­szakát sem. És nem ideológiai megfontolásból. ízlés dolga. Vannak vendé­gek, a Kádár-lakosztályt is ki szokták adni, s van, aki tudja, van, aki nem, hogy milyen ágyban alszik. Hogy mi is volt ez a ház, amelynek a szom­szédjában a BM-üdülő van, s ahová még tavaly átjárhattak a beutaltak úszni, szoláriu- mozni, szaunázni, golfozni... most, amióta szálloda lett a pártüdülőből, már nem jár­hatnak át a vendégek. A szom­széd üdülő szakított a múltjá­val, vagy a jelen szakított ve­le? A Hotel Dobogókőben már semmi nyoma a múltnak. Csak a személyzet tud róla mesélni. Mert ők maradtak. A többi ki­űzetett. Államosítással, név­változtatással, szemléletcseré­vel, meg tömjénnel. A toalet­tekben határozott és félreis­merhetetlen tömjénszag lenge­dez. Az utolsó szellemek ki­űzetésére? Jakubovits Anna (Vége) A feltámadás csendes volt Váradon. A szívekbe béke A Kádár-villa messze a főépülettől költözött. (Erdősi Agnes felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom