Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

1990. FEBRUÄR 17., SZOMBAT Csuk a ieikesesfésük offfhafatßun Tűzrőlpattant kft. mindenki számára jól megkö­zelíthető. Ezekről a termékek­ről pedig jószerével mindenki tud. csak éppen idáig nehe­zen lehetett hozzájutni. Ha felismernék végre a késlelte­tőszerek jelentőségét, évente tucatnyi emberi tragédiától és milliárdnyi anyagi veszteség­től kímélhetnénk meg az országot. ..Mellesleg’’ megtudhatom, hogy az üllői önkéntes tűzol­tók évi 100 ezer forintot kap­nak tűlük. a „konkurens” cég­től. De a kft. támogatja az AIDS-alapítványt is és fel­ajánlást tett az Üllői Tanács­nak, hogy írjon ki pályázatot Üllő főutcájának névváltozta­tására. Ha e pályázat megva­lósul. a nyertes pályázó 20 ezer forintot kap. Teherautók érkeznek. À parképítők és a bútorszállítóik leteszik az ásóikat, a gurtni- kat, és a műhelycsarnokba igyekeznek, hogy előkészítsék a platókat a lángmentesítésre. Fellegi László is köpenyt ölt magára, a kapához kísér, még elmondja, arra a legbüszkébb, hogy ezen a munkahelyen sen­ki sem arról beszél, melyik pártról, politikai vezetőről tud több disznóságot, pletykát, intrikát. Itt ez nem téma, szó­ba sem kerül. Az emberek esze azon jár, hogy egy kül­téri vasszerkezet vagy akár egy tenyérnyi függöny kezelé­se hogyan lehetne még haté­konyabb. Itt nem egy viccel, hanem egy ötlettel lehet vala­ki jópofa. Radosza Sándor Impozáns épület áll az üllői főutcán. Az udvaron parkosí­tanak. közben forog a beton­keverő puttonya. Az irodaépü­letbe már hordják a bútoro­kat. Egy fiatalasszony a fény­másoló gépet kezeli, aztán be­áll a bútorszállítókhoz, hely­reteszi a székeket, aztán visz- 8rámegy a géphez. Mintha itt nem lennének munkakörök, mintha itt mindenki minden­nel foglalkozna. — Tulajdonképpen a Pyro- stop Kft.-nek ez a felépítése. Itt az adminisztrátor kolléga­nő is beáll parkosítani, kesz­tyűt csomagolni, ha kell, és a portás is segít a lambériá­zásnál — mondja Fellegi László, a kft. vezetője. Megszállottnak nevezte ön­magát és a kollégáit. Olyanok­nak. akik nem hiszik el, hogy a tüzet csak vízzel, csak hab­bal. homokkal lehet megfé­kezni Ezért alakították ezt a kft.-t. amely a Desowag cég és a saját szabadalmaztatású égéskésleltető szereit hordja fel a fém- és faszerkezetek- re. színházi függönyökre, egyéb textíliákra. Ez a techno­lógia megakadályozza a gyul­ladást. — Jól tudom, hogy ez az újítás nem hozott nyereséget az eddig gyártónak? — A nagyvállalatoknál sok­szor az a baj, hogy népgazda­sági érdekből elvállalnak egy- egy részfeladatot, de „csak úgy”, a főtermékek mellett vé­geznek ilyen tevékenységet. Ha a termelésnek csupán fél-egy százalékát teszi ki, akkor nem igazán fordít nagy gondot arra. hogy nyereséges­sé tegye. Meghozza a pénzt a nagyobb tétel. Nálunk viszont ez a főprofil. És ha nem jön be a tervezett haszon az elő­állításon. akkor azt meghozza a szolgáltatás. A Pyrostop 22 dolgozójának' átlagbére nettó 20 ezer forint. Ehhez viszont „kötetlen” mun­kaidő-beosztás társul, ami azt jelenti, hogyha színházi füg­gönyt kell kezelni, akkor akár vasárnap éjjel is dolgoznak. S ha a Nyírségből jön a meg­rendelés. akkor odautaznak, még ha csak ezerforintos meg­rendelésről van is szó. — Vettünk néhány kocsit, hogy megoldjuk velük a szál­lításainkat. Felfestettük rájuk az emblémánkat, két kolléga pedig úgymond ... kipróbálta. Tettek néhány kört, örültek a kocsiknak. Hat hónapig 20 százalék fizetéslevonást kap­tak — mondja Fellegi László. Most már. hogy bebútoroz­ták az emeleti irodát, felme­gyünk. Itt minden fából van. mintha azt hirdetné, hogy nem az éghető anyagoktól, hanem a tűztöl kell félni. A faragott lépcsőkorlát, a kazettás fal­burkolatok nem hivalkodnak, talán csak reklámozzák az égéskésleltető szereket, ame­lyek alatt éppúgy érvényesül a fa erezete. — Beszélnek a bürokráciá­ról, a politikai terrorról. Mi megalakulásunk során egyik­kel sem találkoztunk. A tanács is. a Köjál is készségesen se­gített. A vállalkozásokat nem a szocializmus, hanem a pénz­ügyi terror öli meg! — fakadt ki a kft.-vezető. — Pedig mi azért keresünk az átlagnál egy kicsit jobban, mert többet dolgozunk. Kölcsönbérletbe vettünk egy fénymásolót és úgy ítéltük meg. hogy luxus lenne csupán a saját irataink másolásáért bérelni egy gépet. Ha az árat a lángmentesítési munkáink bevételéből kellene fizetni, akkor ugyanazt az „egyik zsebből a másikba" módszert vezetnénk be, amely a nemzetgazdaságban nem vált be. Ezért vállalunk irat­másolást is. s e tevékenysé­günk szintén felfutóban van. És hogy „jobban teljen az idő”, az üllői cég AIDS-vé- dőkesztyűket is gyárt gépko­csivezetők részére. Balese­tek alkalmával megvédheti a segítségnyújtókat a fertőzés­től. A kesztyűk, a motortűz el­leni takarók csomagolását is házon belül, többletmunkaerő nélkül oldják meg. Ha kell, a portás vagy. éppen a vezető is beáll dobozolni. De alig hogv bebuxorozták az irodát, már a tervezett szaküzlet helyét mu. tatja Fellegi László a telep elején. — Végül is a 4-es út Ketyeg a Ganz-őra SZAJTATVA Aki nincsen Nagy fizetés. Remek munka- körülmények. A technika cso­dái az irodában, számítógép, telefax, gyorsnyomtató . . . öröm lehet itt és ennyiért dol­gozni. A tőkés céggel közösen létrehozott vegyes vállalat szen­zációnak számít a kisvárosban. Amikor tehát meghirdették, hogy a fentebb említett bérrel és körülmények közé, a cso­dairodába titkárnőt keresnek, jöttek is, jöttek nagy szám­ban a jelentkezők. A bér mindenkit elbűvölt. A faburkolat, a süppedő sző­nyeg, a bőrrel behúzott búto­rok elkápráztatták a jelentke­zőket. Akik lógó orral távoz­tak néhány perc elteltével. Ki­vétel nélkül. Mind a három napon. Nem feleltek meg. Nem, mert bár a hirdetést pon­tosan fogalmazta meg a cég, a jelentkezők nem vették ko­molyan a feltételeket. Azt a feltételt például, hogy „angol nyelvből felsőfokú vizsga vagy annak megfelelő tudás”. Jöt­tek, jöttek. Közöttük egy sem tudott angolul . .. Volt, aki ígérte: megtanul. Volt, aki bi­zonygatta: ők az egész csa­láddal jól elboldogultak turis- taútjukon Londonban. Volt, aki remekül tudott angolul — tanítja tanárként —, csak ép­pen frászt kanott az iroda- technikai eszközök láttán, hi­szen ő azt sem tudja, mi mi­csoda, nemhogy kezelné azo­kat ... Száját tátva hallgatja tehát a hírlapíró az ügyvezető igaz­gató önkritikáját, ami szerint „olyan valakit kerestünk, aki nincsen”. S a jelek szerint va­lóban nincsen, mert ismét hir­dettek. Hasonló eredménnyel. Most már hajlanak a hagyo­mányos magyar megoldásra. Felvesznek két embert. Az egyik angolul beszél, a másik kezeli a telefonokat, a faxot, a számítógépet, gépel ... de mennyi idő alatt gépel le egy magyarul sem egyszerű szöve­get angol nyelvű fordításban a csak magyarul tudó titkár­nő? Jaj, el ne feledjem! Azt is mondta az ügyvezető, ha két embert vesznek fel, akkor megosztják az egy státusra szánt pénzt. Annyiért meg várhatják, ki jelentkezik ... MOTTÓ A HÉT HÍRE ÖRÖMKALÁCS Megalakult a Magyar—Brit Társaság. © Buda pest a színhelye az Európai Önkormányzati Fórum­nak. © Az Országgyűlés társadalombiztosítási bízol sága és az egészségügyi ellenzéki kerekasztal együttes ülést tartott. © Tárlat tekinthető meg Berettyóújfa­lun, Erdély fotóművészetéről. © Harkány adott ott­hont az országos komlótermesztési tanácskozásnak. (?' A fővárosban, a Petőfi Csarnokban orvosiműszer-kiál­lítás nyílt meg. © A hét híre az is, hogy Békéscsabán kelttésztaversenyt rendeztek. Feltámadóban van egy ré­gi, szép szokás: a kalács­sütés. A feltámasztó nem más, mint a kényszer. A fi­nompékáruk, a cukrászati ké­szítmények ára — egyre na­gyobb ára — azokat a házi­asszonyokat is ráveszi a sü­tésre, akik — anyjukkal el­lentétben — már nem tanul­ták meg otthon, leánykoruk­ban, miként lehet liszt, tej, tojás, zsiradék s esetleg némi töltelék segítségével ünnepi csemegét az asztalra tenni. Oklevelek adatai tanúsítják, a megyében a kalács már a tizennegyedik században ré­sze volt a jobbágyszolgáltatá­soknak. Egyszerűbben fogal­mazva: a seregnyi holmi kö­zött, melyet a jobbágy az urá­nak köteles volt adni, ott sze­repel a jelzett időtől már a kalács is. Valójában a köznép, elsőként is a parasztok ritka, ünnepi étke volt a kalács. Legtöbbször szerény különle­gességként: kenyértésztából kelesztve, tejjel gyúrva, némi tojáskenettel fényesítve. Az a sokféle forma, amelyet ma is­merünk, a későbbi századok­ban alakult ki, találékony asz- szonyok keze, s nem melléke­sen, a kamrák tartalma nyo­mán. Volt, akinek futotta mákra, dióra, mandulára, tú­róra, lekvárra, s akadt olyan is, aki töltelék helyett csupáln a tészta tetejét hintette meg, Pozsonyi beszélgetések, IV. Kézi vezérlés szlovák módra A múlttal való szembenézén, a toliforgatókban lezajló bel­ső vívódások jellemzik ezekben a napokban a Pozsonyban megjelenő magyar nyelvű napilap, az Üj Szó szerkesztőségét. A korábbi lapgazda, a kommunista párt teljes bénultságban van, és működésképtelensége szinte egyik percről a másikra következett be. A lap korábbi kézi vezérlése tehát egy csapás­ra megszűnt, s ez oly váratlanul jött, hogy az első pillanatok­ban nem is tudták, mit kezdjenek a teljes szabadsággal. Némi belső viták után kezdtek körvonalazódni a lehetőségek, ame­lyek egy cseppet sem megnyugtatóak. Mert adódik a kérdés: az egyébként kedvelt és olvasott újság hogyan tud elszámolni a múlttal és képes-e egy olyan fordulatra, amely elvezeti a gárdát a demokratikus tömegtájékoztatási rendszer egyenrangú tagjai közé? Nehezen megválaszolható kérdések kerültek szóba, ami­kor Kiss Józseffel, az Üj Szó főszerkesztőjével leültünk be­szélgetni a város szélén lévő hatalmas sajtópalota egyik tágas szobájába. — Ügy zajlott le minden pár nap alatt, hogy ezt nem is tudom máshoz hasonlítani, mint egy bomba robbanásá­hoz. amikor a légnyomás az embert kiröpíti, és egy hatal­mas gödörben találja magát, amelyből megpróbál kimász­ni, de még azt sem tudja, hol van igazán — emlékezik visz- sza. — November 16-án még állt a párt. sok ezren olyan szervezet tagjai voltunk, amely már a megújulásról vitatko­zott, ám az is biztos, hogy csak nagyon kevesen gondol­ták komolyan a változtatást. A közvélemény; a teljes bénult­ság. □ A lapnál közvetlen párt­irányítás érvényesült? — Igen. S helyzetünket csak nehezítette a kisebbségi létből fakadó teher, amely azt a veszélyt is magában hordoz­ta. hogy bármikor olyan ve­zetést ültethettek volna a lap élére, amely gondolkodás nél­kül kiszolgálja a pártappará- tur érdekeit. Nem adtak ugyan naponta utasításokat, de a különböző politikai ese­ményekhez kapcsolódva rend­szeresen előírták, mit kell ten­nünk. Tavaly némileg bővült a mozgásterünk, ám ez na­gyon esetleges volt, és bizony­talan. ezért nem is mérhet­tük föl igazán, mire is va­gyunk képesek. Hadd említ­sek egy konkrét példát, ame­lyet önök Magyarországon is bizonyára jól ismernek. A te­levízió Panoráma műsorának Dubcek-interjújáról van szó. Áprilisban a helyettesemmel együtt Kelet-Szlovákiában jár­tunk éppen, amikor összehív­ták a helyi pártvezetést. Ha akkor itthon vagyunk, talán a Pravda főszerkesztőjével si­kerül elérnünk, hogy higgad­tabban válaszoljanak. Nem így történt. A szlovák központi lap beszerzett egy csomó úgy­mond olvasói véleményt, s ezeknek a „leveleknek” a közlésére minket is köteleztek. Amikor megtudtam, mi tör­tént, azonnal visszajöttem, de már késő volt... □ Kihez tartozott a párt­apparátusban a lap? — Működött egy sajtóal­osztály, amelynek vezetőjével sikerült normális kapcsola­tot kialakítanunk. A baj csak az volt, hogy ő is félt. Ráadá- su' Szlovákia Kommunista Pártja titkárságának tagja voltam, tehát azt megtehettem, hogy a véleményemet elmon­dom, s volt is néha foganatja. Mondom: néha. □ Visszatérve a Panoráma­ügyhöz: csak a műsort elítélő levelek érkeztek akkor? 1 — Nem. szerkesztőségünk is kapott legalább harminc név­telen levelet, amelyeknek írói egyetértettek a Dubcek-inter- jú sugárzásával, s elmarasz­taltak bennünket magatartá­sunkért. Voltak olyan írások is, amelyek ugyan nem támo­gattak minket, de kiderült az is, hogy értik, megértik hely­zetünket. A magyar televízió elleni kampány öt napig tar­tott, utána Prágából — lát­va, hogy bumerángként csapó­dik vissza az egész — gyorsan leállították. □ Hogyan tudták elviselni ezt a megalázó helyzetet? — A helyettesemmel azt fontolgattuk, hogy lemon­dunk, de felvetődött a kérdés: no és akkor mi jön utána? A felelősséget nem akartuk át­hárítani másra, ám konzultál­tunk barátainkkal, és úgy dön­töttünk, nem szabad most el­mennünk. Maradtak a már be­járt utak, amelyeknek kétség­telenül voltak határai, de mégiscsak lehetőséget adtak arra, hogy elmondjuk vélemé­nyünket. Ehhez megfelelő tá­mogatást kaptunk a szerkesz­tőség munkatársaitól is. Több­ségükben megértették hely­zetünket, s a legnehezebb pil­lanatokban is létre lehetett hozni valamiféle egységet. Én személy szerint nagyon örül­tem ennek, mert bár én is úgy csöppentem az újságírás­ba. úgy tűnik, befogadtak. Igaz, én vagyok az első fő- szerkesztő. akinek a gyereke magyar iskolába jár. □ Miként viselték el a kol­légák a közvetlen pártirányí­tást? — Ki így, ki úgy, de álta­lában nehezen. Volt egy re­ferens, aki egy ideig szinte naponta sanyargatta a toli- forgatókat. elsősorban a fő­szerkesztő-helyettes révén. Amikor a Pravda főszerkesz­tőjével megválasztottak ■ tit­kársági tagnak, valamelyest javult a helyzet, mert adott esetben nagyobb befolyással lehettünk a pártvezetésre. Így került hozzánk — komoly har­cok árán — egy magyarorszá­gi szlovák nemzetiségű kollé­ga. A nemzetiségi kérdések­ben azonban jószerével egy­személyes harcot vívtam a testületben. Így például nem tudtam elérni, hogy a szlovák televízió hétfői félórás — az­óta már hosszabb — magyar adása egy sajátos arculatú híradó legyen, ne mechanikus másolata a szlovák műsornak. Hadd említsem meg, mert fur­csa fintora a sorsnak: a párt rendkívüli kongresszusa a központi bizottság tagjának választott, ám most már en­nek nincs különösebb jelen­tősége ! — Nincs könnyű helyzet­ben a szerkesztés, bizonyára nehéz hetek, hónapok várnak önökre. Körvonalazódik-e már a jövő? — Az elmúlt húsz esztendő­ben rengeteg baj és feszültség halmozódott fel, az ember nem is tudja, hol kezdje a rendcsinálást. Az első és talán legfontosabb, hogy felmér­jük, meddig jutottunk. Van­nak eredményeink, amelye­ket fel kell használnunk. Ab­ból indulunk ki, hogy meg­szűnt mind a párt, mind a lap monopolhelyzete, ezért új platformot kell létrehoznunk, amelynek lényeges vonásai már láthatók. Az Üj Szó to­vábbra is baloldali és néplap jellegű. Sajátos helyzetünk is meghatározza utunkat: leg­főbb célunk a magyar kisebb­ség szolgálata, képviselete. Naponta 80 ezer példány fogy el — hét végén 130 ezer —, ami azt jelenti, hogy csak­nem minden magyar család­ba eljut az Üj Szó. Befolyá­sunkat legalább megtartani, de inkább növelni szedetnénk. Furucz Zoltán mert többre nem telt. Ha így nézzük, korántsem tartozik demokratikus étkeink sorába a kalács, bár lelhetők kétség­telenül demokratikus formái. Így például az örömkalács, amelyet a menyasszonynak sütöttek, ajándékoztak, a vaskos, de csupán jelzett hu­mor jegyében mindenkor lyu­kas volt a közepén, legyen bár a legegyszerűbb kivitelű, vagy éppen az ellenkezője, változa­tos töltelékekkel dúsítottan. Esztendők óta növekszik a megyében a lisztfelhasználás. Volt egy szakasz, amikor — folyamatos csökkenés után — a legkisebb mennyiség fogyott el a háztartásokban ebből a nélkülözhetetlen alapanyag­ból. A naptáron 1985. állt. At­tól fogva azonban folyamatos a felhasználás, jeleként a ne­hezebb megélhetésnek, a nem okvetlenül az egészséges táp­lálkozáshoz tartozó, de ol­csóbb anyagok előtérbe kerü­lésének. Az évi 22 ezer tonna liszt, amelyet a megyében a lakosság az üzletekben meg­vásárol, nem kizárólag sütés­re szolgál. Készül belőle rán­tás, amint főtt tészta is, sz élesztőfelhasználás és a liszt- fogyasztás összevetése azon­ban félreérthetetlen irányza­tot jelöl: egyre több háztar­tásiján vélik takarékos meg­oldásnak a saját készítésű sü­teményt. Élesztő... Talán nem árt emlékeztetni rá, csupán egy évszázada ismeri, használja ezt a tésztaajzószert a sütés­re vállalkozó. Korábban ugyanis a kalács sem készül­hetett másként, mint a ke­nyér: kovásszal. Az élesztő könnyebbé, gyorsabbá tette a kalácstészta előállítását, azaz hódítani kezdett ez a szokás a városi háztartásokban is. Fur­csa módon azonban a népsze­rűség gyarapodása a választék fogyását hozta magával. Kez­dett egyenformába öltözni a kalács, ritkultak, eltűntek a hőkkön sült perecek, a kür- tőskalácsok, a kukoris, a pompos, a prémes, a tepszia- kalácsok, a kalinkók, a kucso- sok, a rostásak, az ablakosak, a gyermekeknek sütött malac­kalácsok ... Már csak a leg­nagyobb ünnepek előtt, hús- vétkor, karácsonykor, lako­dalomkor szánia rá magát a hozzáértő gazdaasszony, hogy valami különleges kelt tésztá­val örvendeztesse meg a csa­ládot, a vendégeket. Más al­kalmakkor megtette az egy­szerű fonott is, a kuglófhoz hasonlatos, vagy éppen a tej­jel, tojással gyúrt cipó. A rí­tus szépsége halványult, he­lyébe — mint annyi más dol­gunkban — a tömegfogyasz­tás kielégítése, a minél hama­rabb megoldandó feladat lé­pett. jövevényként került nyel­vünkbe — a szláv szókincs­ből — a kalács szó, ám az már honi lelemény, hogy ka­kastejjel sütött kalácsként kí­nálta gyermekének a kenyeret az édesanya, ha az emberke, de hiába, kalácsot, finom fa­latot kívánt. S mintha ez a kakastej mostanában divatba jöhetne... A sok évszázada kelt latin nyelvű hazai okira­tok circulus (kör) szóval je­lölték a kalácsot, ám koránt­sem az öröm tésztájaként em­lítették, hanem a kötelesség, a lerovandó járandóság egyis tételéként. Csoda-e, ha már több százada kikalapálódott közmondásként a nép böl­csessége : nem azé a kalács, aki süti, hanem aki meg­eszi ... mészáros Ottó A gödöllői Ganz Árammérőgyár érái egyelőre tovább „ke­tyegnek”, függetlenül attól, hogy a francia Schlumberger cég a gyár háromnegyed részét birtokolja é$ létrehozott egy kft.-t. Gyártmányaik továbbra is a jól bevált fogyasztásmérők, ám­de tervezik, hogy a fejlesztés során úgynevezett hangfrekven­ciás körvezérlésmérőket állítanak elő, amelyek a világ eddig legkorszerűbb távvezérelhető fogyasztáskapcsoló egységei. Képünk' á szereidében készült' (Vimola Károly felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom