Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-02 / 28. szám
pest MEUVE. 1990. FEBRUAR 2., PÉNTEK FERENCZY-CENTENÁRIUM Megújul egy kiállítás Áriakísérettel baktattam Szentendrén a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága felé. Rádióval a kezében lépkedett mögöttem valaki, éppen operaáriát közvetítettek, Mephisto cinikuskodott a Faustból. „Eladó az egész világ” ... „Mindenki hitvány pénzt imád” ... „És az átkos Mam- monért ontnak annyi drága vért”... Talán ez az akaratlan dalhallgatás ébresztette bennem a kérdések csokrát, a frisset az eltervezett helyett. Bihari József igazgató úrtól azt próbáltam megtudakolni, hogy ezekben az ínségessé lett időkben, amikor az emberek számára a megélhetés, a család életvitelének szinten tartása az égető probléma, mit futunk tenni nemzeti 'kincseink, tárgyi kultúránk fenntartása, ápolása, mentése, gazdagítása érdekében. Múzeumbiztonság — Mi az, amit régészeti, történelmi, irodalomtörténeti, művészettörténeti kutatásban, feladatok végzésével, célok elérésével megvalósíthatunk legközelebb, vagyis ebben az esztendőben? — Tennivaló lesz elegendő, ha addig nyújtózhatunk is, ameddig a takaró ér. Pest megyében Abonyban, Aszódon, Cegléden, Dömsödön, Galga- mácsán, Isaszegen, Nagykőrösön, Ráckevén, Szobon, Tápió- szelén, Verőcemaroson és Ze- begényben — Szentendrén tizenöt kiállítóhelyen — igyekszünk múzeumügyben előbbre jutni. Ezeken kívül szakmailag hozzánk tartozik több gyűjtemény, bemutatóhely. (A Galga mente gazdag ezekben, dr, Asztalos István foglalkozik velük nagy hozzáértéssel és szorgalommal.) Ám induljunk Szentendréről. Megyei múzeumi székhelyünk a Fe- renczy Múzeum. A névadó művész testvérpár, Béni és Noémi emlékének adózunk ebben az esztendőben, születési centenáriumuk alkalmából. Június 17-én lesz a megemlékezés. Országos emlékbizottság alakult az előkészítésére Pozsgay Imre államminiszter elnökletével, részt vesz benne a Művelődési Minisztérium képviseletében Pusztai Ferenc államtitkár, és ez az emlékbizottság szervezi azokat a kiemelkedő országos eseményeket, amelyek a Ferenczy család, közelebbről pedig Béni és Noémi tevékenységéi elevenítik föl. Szentendrei kiállításuk teljesen megújul, a megyei tanács nagylelkű anyagi támogatásával új katalógus készül. Másfél millió forintot adnak, ez dokumentált ígéret, már a költségvetésünkbe beépíthettük. A kiállítás újjá- rendezéséhez hasznosítjuk és azokra a nélkülözhetetlen berendezésekre fordítjuk, amelyek vagyonvédelmi, múzeumbiztonsági célt szolgálnak. Ezt a centenáriumig feltétlenül meg kell csinálni. Eddig ilyen egyrészt nem volt, másrészt ami volt, az elavult. Készül egy teljesen új múzeumi műtárgyjegyzék, bizonyos kronológiai változásokra sor kerül. Olyan tárgyakat is láthat a nagyközönség, amelyek eddig nem szerepeltek a bemutatókon. A centenárium alkalmából — már híre kelt — Ferenczy Béni egy Petőfi-szobrát fémbe öntik, kiállítják. A Nemzeti Galériában is emlékkiállításra készülnek, emlékülést tartanak, a Kerepesi temetőben pedig kegyeleti koszorúzást terveznek. A művelődési kormányzat és a megyei tanács vezetése a nehéz anyagi viszonyok ellenére támogatja a centenáriumi ünnepségeikre a felkészülést — említette Bihari József. — Az évforduló csak egy része annak, amit a múzeum nyújt ebben az esztendőben Szentendrén. — Igen, hiszen a kortárs élő képzőművészet támogatását, ennek kontinuitását biztosítandó, most elsőként február 4-én a Szentendre közelében élő és alkotó Péreli Zsuzsanna textilművész nagy gyűjteményes kiállítása nyílik. Ezt követi egy körvonalazódó új kapcsolat nyomán sorra kerülő bemutatkozás: a spanyol- országi Valenciából művészi plakátsereget kapunk, történelmi bikaviadalok plakátjait, ilyen még Magyarországon nem volt. Mindkettőnek helyet a Szentendrei Képtár ad. Utána Barcsay mester egyik legjobb tanítványa, Balogh László, aki most januárvan volt hatvanesztendős, nagy retrospektív gyűjtemé. nyes kiállítással készül. Erre igényes könyvkatalógust adunk ki. Ez a Szentendrei nyár tárlatlátogató közönségét örvendezteti meg. Ezt követően a szentendrei művésztelephez kapcsolódóan egész életművével idekötődő Major Tamásné Beck Judit kiállítására kerül sor (édesapja Beck ö. Fülöp szobrászművész volt, a Nyugat című folyóirat emblémáját az ő terve díszíti, országszerte sok köztéri szobra áll). Ez a kiállítás egyúttal egy művész- dinasztia előtti tisztelgés. Mivel Beck Ö. Fülöp neve, élete Pápa városához kötődik, a kiállítást Pápával közösen ter. vezzük, rendezzük, ott látható először és úgy érkezik a Szentendrei Képtárba. Iparművészek fóruma A kiállítások sorát majd a Pest megyei iparművészeké zárja. Három-négy esztendeje, hogy az igazgatóság a képzőművészek mellett különös gondot fordít az itt élő és alkotó iparművészekre, támogatja munkálkodásukat. Cél. hogy nekik is lehessen fórumuk, bemutatkozási lehetőségük. Kétévenként, egyik évben képző- a másikban az iparművészek alkotásai kapnak helyet a Szentendrei Képtárban. A legkvalitásosabb iparművészek fóruma ez, megyei intézmények díjazzák a legszebb műveket, gyárak, kollektívák szponzorálásával. Hommage Barcsay — Ha a Ferenczy-centená- riumról szóltunk, feltétlenül meg kell emlékeznünk Barcsay Jenő mesterről is, akinek szintén januárban ünnepeltük a születésnapját. A mester mindig nagy szeretettel fogadta a Pest Megyei Hírlap munkatársait, szakíróit. Most, 90. születésnapjára, Hommage Barcsay Jenő címmel emlékkiállítást rendeztünk, amelyen tizenkilenc festőművész, az ő tanítványai, növendékei képekkel, táblaképekkel tisztelegtek a mester emléke előtt. Ez a kiállítás a Barcsay-házban februárban és márciusban látható. A Képzőművészeti Főisko Ián, amelynek Barcsay mester négy évtizeden át professzora volt, tantermet neveztek el róla, pompás kiállítást rendeztek, egyrészt a mester ana tómiai rajzaiból, másrészt az ott tanuló, alkotó fiatal mű vészjelöltek munkáiból. Mintegy tisztelgésként és a folyamatosságot igazolandó. Szentendrén, mint Bihari József említette, továbbra is a Kovács Margit-gyűjtemény vonzza a legtöbb látogatót. A kerámiaművész nemzetközi elismerésének fénye nem halványul. Igazolja az is, hogy immár hetedik alkalómmal jelentetik meg tízezer példányban a művészetéről szóló minikönyvet. Ez a mai világban a múzeum anyagi gondjait enyhíti, hiszen emelkedett a belépő ára, a látogatottság változatlan, a minikönyv kelendő. Ez és a katalógus iránt mutatkozó igény szavatolja a múzeum zavartalan működését. E. K. Programok egész hétre Ezt látni, hallani kell A farsang jegyében zajlik1 az élet ezen a héten a megyei művelődési intézményekben, de azért bőven jut kellemes időtöltésre lehetőség azoknak is, akik a komoly szórakozást kedvelik. A különböző műsorfüzetekben lapozgatva, igazán változatos programlehetőséggel ismerkedhetünk meg. A váci Madách Imre Művelődési Központ műsorajánlatában szinte minden napra jut egy-egy farsangi esemény. Szombaton délután 6 órakor a színházteremben, a modern zene kedvelőinek pedig a Bartók Béla Zeneiskolában a Veszprém városi vegyes kar nyújt maradandó élményt szombaton este ugyancsak 6 órai kezdettel. E koncert közreműködői között olvassuk a váci Harmónia kórus nevét. A szombati nap eseménye a családi hétvége, amelyben délután 2 órától egészen a késő esti órákig minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozást. Vasárnap délután 4 órától gyerekeknek rendezett bohócbállal szerez kellemes órákat Esztergályos Cecília és a Midi együttes. Még megemlíthetjük e hét váci szórakozási lehetőségei sorában a csütörtökön délután 6 órakor kezdődő Sas-kabarét. Szentendre e hétvégi eseménysorának legkiemelkedőbb vonzerejét a családi vasárnap és a tél végi ócskapiac rendezvényei jelentik. Tápiószecsőn a romániai segélyakcióban részt vevők részére rendeznek február 3-án délután 3 órakor ajándékműsort a művelődési házban. Foton a Vörösmarty Művelődési Házban szombaton délután 5 órai kezdettel' a 2. számú iskola tanulói tartanak diákbált. Néhány érdekes ajánlat a kéDzőművészet barátainak. A Szentendrei Képtárban vasárnap, február 4-én délelőtt 11 órakor tartják Péreli Zsuzsa gobelinművész kiállításának ünnepélyes megnyitóját. Megkezdődött a XXII. magyar filmszemle Előtérben a tényfilm A jelző — hogy tudnillik magyar filmszemle — egy idő óta elmaradt a szokásos februári filmes esemény címéből. Okkol, joggal. Evek óta egyre nagyobb súlyt kapott a szemléken a dokumentumfilm, a tényfilm, a filmszociográfia, a valóságfeltáró mű — azaz eltolódott az arány, háttérbe szorult a játékfilm. És nem feltétlenül csak a számok szerint, hanem művészi súlyában, érdekességében, hatásosságában,' aktualitásában is. Mi tagadás, izgalmasabbak voltak azok az alkotások, amelyek napjaink vagy a közelmúlt tabutémáit feszegették, mint azok a játékfilmek, amelyek jó része megmaradt alkotói magánbeszédnek, önkifejezésnek, olykor öntetszelgésnek. Az idei szemle tovább erősíti ezt a tendenciát, összesen negyvenhárom filmet vetítenek a mától február 8-ig tartó eseménysorozaton (a fő színhely most is a Budapest Kongresszusi Központ, de lesznek vetítések a Kossuth és a Puskin moziban is), A játékfilmek száma tizenhat, a dokumentumfilmeké huszonhét. Érdekesség: a filmek alkotóinak több mint a fele első- vagy másodfilmes rendező vagy forgatókönyvíró — tehát igen erős a kezdő filmművészek mezőnye. (Ami persze nem értékítélet, csak tényközlés.) A másodfilmesek közt is olyan nevek vannak, mint a tavalyi egyik meglepetés, Söth Sándor, Potyautasok című új filmjével. Érdekes, hogy a Tutajosok, a szemle nyitó bemutatója ma este szintén bizonyos értelemben dokumentumfilm is: Elek Judit (ő készítette a Martinovics Ignác pere és a Mária-nap című filmeket is), egy annak idején óriási visszhangot és szélsőséges indulatokat kiváltott perről, a tiszaeszlári hírhedt vérvád-jjerről készítette új munkáját, felelevenítve az 1880-as évek légkörét, s az antiszemitizmus és nacionalizmus fenyegető veszélyét. (Szomorúan aktuális témák ezek ma is). A dokumentumfilmek közül a Gyarmathi Lívia—Böszörményi Géza alkotópáros új munkája, a Hol zsarnokság van ..., az 50-es évekről szól; egy bíró visszaemlékezéseit rögzíti. Buglya Sándor egy újabb tabutémát dolgoz föl: a budaörsi svábok 1946-os kitelepítéseiről forgatta Sváb passió című filmjét. Zsombolyai János, az 1956-os halálraítéltekről, Gulyás Gyula és Gulyás János — Malen- ki robot címmel — a háború utáni hetekben — hónapokban a Szovjetunióba elhurcol- takról készített dokumentumfilmet. Az előzetes információk szerint a legtöbb dokumentumfilm tulajdonképpen inkább a televízió képernyőjére való alkotás — mint ahogy a játékfilmek egy része sem feltétlenül tekintendő mozifilmnek. A műfaji váltás mellett ez a sti- láris váltás is alighanem egyik jellemzője lesz a mostani szemlének, amelynek zsűrije 8-án, csütörtökön délelőtt nyilvános vitát rendez, aznap este pedig, a záróelőadáson, Hartai László Dámák című dokumentumjátékfilmjét vetítik. (takács) A Gödöllő Galériában még ezen a héten látható Réti Zoltán festőművész tárlata, itt Madách Imre, Az ember tragédiája és a Mózes című műveihez készült akvarellek tekinthetők meg. Csepelen a művelődési központban az a honfoglalókról szóló 50 rajz látható, ami László Gyula régészprofesszor ceruzája alól került ki. Budapesten a Mezőgazda- sági Múzeumban e hét végén a zenei program keretében február 4-én délelőtt 11 órai kezdettel a boldogi hagyományőrző együttes mutatja be művészetét. A hétvégi vásárnaptárban február 4-én Cegléd autóvásárral, február 6-án — kedden — országos állatvásárral szerepel. Érden február 4-én autóvásárt rendeznek. Ugyancsak február 3Tán Öcsán tartanak országos állat- és kirakodóvásárt, valamint autóvásárt. Tápiógyörgyén február 4-én országos állat- és kirakodóvásár lesz. A megyei Moziüzemi Vállalat ceglédi és nagykőrösi videotékájában az elmúlt napokban érkezett újdonságok közül különös érdeklődésre számíthat A törvényen kívüli Josey Valles című színes amerikai westernfilm, A leves egy személyre című színes amerikai filmvígjáték, valamint A dollárköteg című színes, feliratos amerikai bűnügyi kalandfilm. Háztartási kis ABC Tárolás a hűtőszekrényben A napi szükségleteinket meghaladó élelmiszer-vásárlások alkalmával természetesen gondoskodni kell azok tárolásáról. Különös gondot okoz, hogy miként tároljuk a gyorsan romló élelmiszereket. A modern konyhában természetesen nagy segítséget jelent ebben a hűtőszekrény. A jól működő hűtőszekrény használata azonban bizonyos ismereteket igényel a háziasszonytól. Mindenekelőtt tisztában kell lennie ázzál, hogy a hűtés, sőt a fagyasztás sem pusztítja el az egészségre ártalmas baktériumokat, csak azok életműködését, szaporodását lelassítja, illetve a fagyasztás következtében megállítja azt. Jó tudni, hogy a vásárlás napján ajánlatos elfogyasztani a különböző krémeket, a tejszínes készítményeket, a tejet. A húsféleségek közül a belsőségeket — tüdőt, vesét — valamint a darált húst. Még a hűtőszekrényben se tartsuk egy napnál tovább a gombát. A nem fagyasztott, nyers, darabolt baromfi, a hal, a máj, a disznósajt, a hidegkonyhai készítmények, a grillcsirke, a hurka és a tejszín egy napig tárolható a jól beállított hűtőszekrényben. Általában veszély nélkül két napig fogyaszthatjuk a hűtő- szekrényben tárolt darabolt húst, a vágott, belezett baromfit — ha az egészben van —, a tejfölt, a körözöttet, a kenőmájast, a májpástétomot, a szeletelt párizsit, a rakott húst és a különféle főtt füstölt húsokat, mint például sonka, tarja. Nem ajánlatos még a hűtő- szekrényben sem három napnál tovább tartani a szeletelt felvágottakat, a virsliféleségeket, és a főzőkolbászt. A tejtermékek közül a gomolyát és a tehéntúrót, valamint a lágysajtokat. Hasznos tudni, hogy a zöldáru, a retek, a friss paradicsom és a gyümölcsök hosszabb ideig tartják meg frissességüket, ha a hűtőszekrényben tartjuk azokat. Az ilyen zöldárukat azonban csak dobozban, vagy becsomagolva rakjuk a hűtőbe. K. Z. A Cement- és Mészművek Váci Gyára [elvételre keres vegyész- és villamosmérnök, illetve üzemmérnök végzettségű szakembereket Bérezés; megállapodás szerint. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen, a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül, a Cement- és Mészművek Váci Gyára személyzeti és oktatási osztályán. Cím: Cement- és Mészművek Váci Gyára, Vác, Pf.: 198. 2601. 1990. FEBRUÁR 2. II. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Az e heti szám tartalmából: Gheorghiu-Dej segített „dobbantani” Románia büszkeségének Tőkés László vallomása Miért ölték meg a jogászt? Kötnének-e életbiztosítást Végvári Józseffel? Johnny Hallyday-interjú Telefonáljon Bokor Imrének! (Pénteken 14 és 15 óra között: 118-8516).