Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-16 / 40. szám
4 ^£Mod 1990. FEBRUÁR 16., PÉNTEK Müvek és szerzők egy kalap alatt A giccsadó két élete Elszabadult, nagy-nagy demokráciánkban egyre szaporodnak a nem egyértelműen üdvös állampolgári jogok. A szédületes gyorsasággal megalakult kiadóvállalatoknak joguk van már mindenféle, hasznot hozó, ám irodalomnak még véletlenül sem nevezhető könyvet megjelentetni, a pornótól a horrorig. A közönségnek pedig joga van azokat nem kevés forintért elolvasni. Természetesen a művelődési ágazatnak megvan ebből a maga haszna. Programok egész héfre Ezt látni, hallani kell Hiszen egy, még 1967-ben hozott miniszteri rendelet rögzíti, hogy mi után kell az úgynevezett kulturális járulékot fizetni. A rendeletet, amelyet a későbbiek során tovább bővítettek, szakmai körökben nemes egyszerűséggel csak giccsadóként emlegetik. Ez meghatározza, hogy a könyvkiadók milyen mértékű adót kötelesek leróni bizonyos műfajú regények megjelentetéséért. A legújabb kiegészítéseik szerint ide tartozik már a sci-fi is. Persze, így nagyon hétköznapi a képlet. Ugyanis egyszerűen a különféle műfajok megadóztatásáról van szó, és nem arról, hogy mi érték és mi nem. Mert hiszen a giccs- adóba sorolt műfajoknak is akadnak kiváló művelői, sőt, klasszikusai. Ma már túl vagyunk azon, hogy tagadjuk Agatha Christie vagy George Simenon kétségtelen írói erényeit, arról már nem is beszélve, hogy számos, úgynevezett igazi, komoly író kirándult a lenézett, giccsnek minősülő műfajokba. Irt sci-fit Jókai Mór és Alekszej Tolsztoj, krimit Edgar Allan Poe és Szerb Antal, s ki ne ismerné el, hogy a sci-fi élő klasszikusai Asimov és Stanislaw Lem. Ám ha egy regényük megjelenik, azért ugyanannyi giccsadót kell fizetni, mint egy hasonló terjedelmű Nemere István-könyvért. Az évek óta méltán népszerű Galaktika című folyóirat a soi-fi legjobb művelőinek írásait adja közre. Miután a Móra Könyvkiadó szerkesztősége, sok regény is megjelenik az ő gondozásukban. Kuczka Péter író, a Galaktika főszerkesztője, hasonlóan méltánytalannak érzi a rendelkezést. — A kettős adóztatás terhét nyögjük — mondja. — Hiszen fizetjük a nyereségadót, meg ezt a giccsadót, még a Galaktika című folyóiratért is. Tisztességtelennek tartom, mert azt jelenti, hogy a nyereségadó mellett ívenként további 25 fillér járulékot kell lerónunk. Csak az utóbbi egy tízíves. ötvenezer példányban megjelenő könyv esetén egymaga 125 ézer forint. Az elmondottakhoz még tegye hozzá, hogy az állami dotáció megszűnt. Ha a kiadó képes megélni, önmagát eltartani, jó, ha nem, úgy is — legfeljebb megszűnik. / Nos, a giccsadó az öndotációtól veszi el a pénzt, abból az összegből, amelyet eddig az értékes könyvek. megjelenítéséhez használtunk föl. Ebből egyértelműen következik, hogy a valódi irodalmi művek száma csökkenni fog, sőt, a folyamat már el is indult. A mi esetünkben ez különösen negatív, hiszen kevesebb lesz a viszonylag olcsó gyermekkönyv. Elég csak megszemlélni a kínálatot. És akkor még nem említettem a kiadások rovatból a nem csekély mértékű papír- és a nyomdaiáremeléseket. Véleményem szerint ez a rendelet gátolja az egészséges piaci gazdálkodás kialakulását. — Mit gondol a műfaji meghatározottságról? — Igazságtalannak tartom, hiszen teljesen szubjektív, ki mit minősít lektűrnek. Az író- szövetség legutóbbi közgyűlésén Glatz Ferenc művelődési miniszter bejelentette, hogy évente tízmillió forint támogatást kap a szövetség a minisztériumtól, valamint azt is, hogy létrehoznak egy alapítványt, amelyből mai magyar írók műveinek kiadását kívánják dotálni. Nos, ebből a bizonyos giccsadóból fedezik az alapítványhoz szükséges pénzt. Szép, szép az elképzelés, egyetértek az írók és a művek támogatásával —, de miért a mi bőrünkre?! Durva hasonlattal élek — előre is elnézést kérek érte —, de szeretném minél plasztikusadban megmagyarázni, mit is jelent ez. Az irodalmi alkotók egy része a prostituált, a minisztérium a rendőrség, s az írók egy másik része a kitartott. Ügy érzem, ennél sokkal tisztességesebb volna, ha a kulturális járulékot minden megjelenő könyvre kirónák, s az elvonások mértékében pedig csökkentő hatású lenne a kiadott értékes művek száma. Körmendi Zsuzsa Farsang van, báli szezon. Megyeszerte a legkülönbözőbb szervezetek élnek az alkalommal, hogy farsangi mulatság keretében, jókedv közepette erősítsék a kapcsolataikat tagjaikkal, a lakossággal. Ugyanakkor természetesen arra is törekszenek a művelődési intézmények, hogy a hétköznapokon is vonzó programokra invitálják a lakosságot. A hétvégi báli rendezvények közül talán a legérdekesebbnek ígérkezik az érdi városi művelődési központban a Székelykor rendezésében február 24-én este 8 órakor kezdődő székely bál. A talpalávalót itt Illés Antal és zenekara húzza. Vácott az ifjúsági klub tartja 23-án este 8 órai kezdettel farsangi bálját. A Madách Imre Művelődési Központ e heti kulturális eseményei sorában kiemelkedőnek ígérkezik február 21-én este 6 órai kezdettel a színházteremben a Tízen túliak színháza első előadása. Ekkor Molière' Amphitryon című művét mutatják be. A képzőművészet kedvelőinek, ugyancsak Vácott, az emeleti galériában Szamos-Horváth Tamás festőművész és Varga Tamás szobrászművész február 23- án megnyíló közös kiállítása jelenthet vonzó programot. Tápiószecsőn a Damjanich Művelődési Házban február 24- én délután 4 órai kezdettel tartják a jubileumi kulturális program záróünnepélyét, ami gálaműsorral fejeződik be. Pomázon február 17-én este 8 órai kezdettel a 2. számú általános iskola szülői munkaközössége rendezi farsangi bálját. Ugyancsak a pomázi művelődési központban pénteken este fél 6 órai kezdettel ez alkalommal is megrendezik a Nova Disco Klub találkozóját. Gödöllőn a képzőművészeti galérián érdekes látványosságnak ígérkezik Gulyás Gyula és Gulyás János Erdélyben készített film- és szociofotói- nak bemutatása. A Szentendrei Képtárban még e héten is látható Péreli Zsuzsa művészi gobelinjeinek tárlata. A vásárnaptár szerint február 17-én Aszódon országos állat- és kirakodóvásár, 18-án autóvásár lesz. Kiskunlacházán február 17-én ugyancsak orA szobai dísznövények ádáz kártevői az atkák, pajzstetvek és a tripszek. Az atkák a leveleken sárga, később megbámuló foltokat okoznak. A levelek fonákján tanyáznak az apró, zöldessárga vagy vörös színű állatok, pókhálószerű szövedéket alkotva. A tripszeket szintén a levelek fonákján lehet felfedezni. 1,5—2 mm nagyságúak, rendkívül gyorsan mozognak, ez fő ismertető- jegyük. Károsításuk a leveleken és a virágokon szintén világos foltok formájában tűnik elő. A pajzstetvek, ahogy a nevük is utal rá, védőpajzs alatt élnek, amely lehet fehér viaszbevonatú vagy barna. Többféle faj is károsíthatja a dísznövényeket, gyakoribbak azok, amelyek életük nagy részét mozdulatlanul, egy helyben élik le. Ha megtelepszenek a növényeken, akkor azok gyengén fejlődnek, a levelek sárgulnak, elszáradnak, leszágos állat- és kirakodóvásárt, valamint autóvásárt rendeznek. Vácott február 18-án országos állat- és kirakodóvásárt, valamint autóvásárt látogathatnak az érdeklődők. A Pest Megyei Moziüzemi Vállalat ceglédi és nagykőrösi videotékájában az újdonságok között tartják számon a Dundee őrnagy című színes, amerikai westernfilmet, valamint a Vikingek kincse című amerikai kalandfilmet. hullanak. A pajzstetveket érdemes vizes ruhával ledörzsölni a növényekről, majd 4-5 naponként Pyrotox spray-vel permetezni. A tripszek ellen szintén a Pyrotox javasolt, az atkák ellen valamilyen atkaölő szer, például Mitac alkalmazható eredményesen. Néhány jó tanács a permetezéshez: A téli időjárás megnehezíti a kezeléseket, hiszen nem lehet kivinni a növényeket a szabadba. A növényvédő szerek közül pedig csak a Pyrotox alkalmazható lakásban. A permetléből annyit készítsenek, amennyire feltétlenül szükség van. Szerezzünk be a permetlé elkészítéséhez mérőhengert, mérleget, kisméretű műanyag vödröt, kézi permetezőt. A permetlevet egyenletesen juttassuk a levél színére és fonákjára, a virágokat viszont kíméljük. (kasznár) K. Z. Dísznövények a lakásban HÉTFŐN ES PENTEKEN AGRARSZOVETSEG Az Agrárszövetség választási programja JuOSABSZÖOTT^I (Folytatás) Milyen agrárpolitikát támogatunk? ki elmúlt évtizedekben a magyar mezőgazdaság nagy áldozatokkal járó, de eredményes utat járt be. Az eredményekben szerepe volt annak, hogy a szövetkezetekben megmaradt a vegyes tulajdon, az egyéni kezdeményezés. A mezőgazdaság fejlesztéséért ozok a szövetkezeti tagok hozták a legnagyobb áldozatot, akik az átszervezés után a szövetkezetekben maradtak, és a rosszabb körülmények ellenére kitartóan dolgoztak. A szövetkezetek, állami gazdaságok és a kisgazdaságok pénzügyi helyzete 1982. óta fokozatosan romlik. Ez alapvetően a központilag kialakított gazdasági környezet következménye. Az Agrárszövetség olyan agrárpolitikát igényel és támogat, amely ösztönzi természeti adottságaink, gazdasági lehetőségeink, a meglevő termelőeszközök kihasználását, és biztos jövőt kínál a mezőgazdaságban dolgozóknak. Az agrárpolitika középpontjában az embernek kell állnia, el kell érni, hogy a mező- gazdasági munka, illetve a kockázata, más vállalkozásokéhoz hasonló anyagi lehetőségeket biztosítson. Célunk az, hogy a több mint egymilliót számláló parasztság munkájának leértékelődése álljon meg. A szabályzókat úgy kell módositani, hogy a termelők érdekeltek legyenek jövedelmük egy részének vállalkozási célokra történő fordításában. Az ország természeti adottságai kedvező lehetőségeket kínálnak a mezőgazdaság fejlesztésére, és azt nemzetközi mércével is versenyképessé teszik. E lehetőségek révén az agrárágazat olyan kiemelkedő szerepet tölthet be az egész magyar gazdaságban, amely jelentős mértékben motorjává válhat az átalakulásnak. A magyar mezőgazdaság csak elenyésző mértékben részesedett a kormány által az elmúlt évtizedekben felvett külföldi hitelekből, az ország összes eszközállományából is csak 20 százalékban részesedik. Az Agrárszövetség mégis vallja, hogy az agrárágazat saját maga képes a külföldi adósságállomány egyharmadát visszafizetni. Ehhez természetesen megfelelő feltételrendszert kell biztosítani. Ennek legfontosabb elemei a következők: a piaci lehetőségek érvényesítése a mezőgazdaságban, a szabad agrárexport és -import, a saját devizabevételek felhasználása, a külföldi hitelezők tulajdonosi bekapcsolása a mezőgazdasági vállalkozásokba, a vállalkozási adókulcsok csökkentése, a vállalkozási adminisztratív kötöttségek megszüntetése, a mezőgazdaság önálló intézményrendszerének (banki tevékenység, biztosítás, vagyonkezelés stb.) kiépítése. A mezőgazdaságban is alapvető fejlődési iránynak tekintjük a piaci viszonyok megteremtését. Ezzel egyidejűleg azonban szükséges állami kiegészítő eszközök működtetése is. Az agrártermékek kínálati helyzete megköveteli a nagybani piacok hálózatának, a tőzsdéknek a kiépítését. Ezek a korszerű kereskedelem feltételei, itt az érdekeltségi viszonyok ellenőrizhető módon jelennek meg. Működésükkel a termelés befolyásolása áttekinthető. A piaci viszonyok megteremtéséhez tartozik az is, hogy a monopolizált külkereskedelmi szervezeteket központi intézkedésekkel számolják fel, és termelői alapokon alakuljanak ki a központosítás nélküli bel- és külkereskedelmi szervezetek. Az Agrárszövetség álláspontja szerint a mezőgazdasági termeléshez szükséges ipari termékek árainak emelkedését a kínálati helyzet megteremtésével kell mérsékelni. Programunk egyik kulcskérdése a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztése Az Agrárszövetség az ország közvéleményének figyelmét az elnéptelenedő, elmaradott térségek felé is kívánja irányítani, ezeknek a fejlesztése központi erőforrásokat is szükségessé tesz. Az ebbe a kategóriába sorolható félezer településen közel félmillió ember lakik. Ezeknek a térségeknek a meghatározó ágazata a mezőgazdaság, ugyanakkor a kedvezőtlen természeti és gazdaságföldrajzi adottságok miatt a mezőgazdaság a jövőben sem lesz képes az érintett települések népességeltartó képességét növelni. Ehhez kormányzati segítség is szükséges. Van-e jövője a szövetkezésnek? A szövetkezetek nehéz helyzetbe jutottak. Divatossá vált a szövetkezetek válságáról beszélni. Meggyőződésünk, hogy nem a szövetkezés, hanem az agrárágazat van válságban, annak minden résztvevőjével együtt. A szövetkezőknek biztosítani kell a megújulásukhoz szükséges feltételeket. Az Agrárszövetség meggyőződéssel vallja, hogy a szövetkezés szabadsága állampolgári jog, a jogállamiság kiépítésének egyik tartópillére. A szövetkezés nem üzemforma, nem azonos a nagyüzemi termeléssel. A szövetkezés a társadalmi önszerveződés egyik fontos területe a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások területén egyaránt. A szövetkezés és a magántulajdon nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők. A szövetkezés szabadságát és törvényes garanciáit mielőbb egységes szövetkezeti törvényben szükséges rendezni. A jövő szövetkezetében a tagsági viszony meghatározó eleme nemcsak a termelésben való személyes részvétel, hanem a tulajdonosi, vagyoni közreműködés lesz. A tagoknak kell eldönteniük, hogy tőkéjüket, munkaerejüket milyen formában tudják a számukra leghatékonyabban hasznosítani, és ehhez milyen mértékben és szervezeti formában van szükség a közös gazdálkodásra, illetve a szövetkezeti közös tevékenységre. Meggyőződésünk, hogy a jövő társadalmában a feltehetően gyarapodó magántermelők mellett a jól működő szövetkezeteknek is meglesz a helye. (Folytatjuk) t