Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-10 / 8. szám

1990. JANUÁR 10., SZERDA MEGYEI 3 Botrányos viselkedés a tanácsházán Kié lesz az utolsó szó Nagytarcsán? A megyei tanácson nem rit­kák a panaszos ügyek. Az utóbbi időben megszaporod­tak a nagytarcsai bejelenté­sek is. Panaszkodott a titkár, az elnök és legutóbb a 6 fős apparátus öt dolgozója levél­ben. Levelüket dr. Petrik Já­nosnak a megyei tanács vb- titkárának címezték. Kérik az illetékeseket, vizsgálják ki és mielőbb tegyenek intézkedése­ket a tarthatatlan állapotok megszüntetésére. Megkérdője­lezik a vb-tikár, Rátkai Ottó emberi és szakmai alkalmas­ságát funkciója betöltésére. A megyei vezetők úgy dön­töttek, apparátusi értekezletet hívnak össze és szemtől szem­be szólaltatják meg az érin- . tett feleket. Ezt a döntést szül­te az is, hogy olyan egymásnak ellentmondó dolgokat mond­tak el a nagytarcsai vezetők és dolgozók a megyénél, ame­lyek nehezítették az igazság kiderítését. Tegnap reggel már-már kezdődni látszott az értekez­let, minden érintett megje­lent, amikor Rátkai Ottó vb- titkár váratlanul kihívta a megyei vezetőt és közölte, nem hajlandó részt venni a megbeszélésen, ha jegyző- könyvvezető és a sajtó képvi­selője jelen van. A nem várt felszólalást kö­vetően Petrik János megkérte a két érintettet, hogy távoz­zon, nehogy emiatt hiúsuljon meg az értekezlet. Rátkai Ottó hosszas huzavona után azt mondta, csak az apparátus dolgozói előtt hajlandó beszél­ni. A döntés; zárt ülés. Űjabb közlés: Rátkai így sem haj­landó részt venni az , ülésen, mivek itt ellene szisztemati­kus és embeirtelén eljárás' fo­lyik. összepakolt és távozni készült, azzal, hogy feljelen­tést tesz magasabb szervek­nél. Petrik János többször fel­hívta a figyelmét az értekezlet fontosságára és tudomására Mától a Romániába induló segélyszállítmányok benzint, gázolajat, margarint, étolajat, fűszerpaprikát, tőkehúst, vala­mint nyugati importból szár­mazó élelmiszereket nem tar­talmazhatnak. Ezt Dobi Miklós alezredes, a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnoksá­hozta, hogy ez a magatartás 6Úlyos munkavégzési szabály- sértésnek minősül és ezt nem tudja elfogadni. Az indulatos vita után Rát­kai Ottó távozott a tanácshá­záról. A megyei titkár össze­foglalta a történteket és ja­vaslatot tett, hogy Rátkai Ottó távollétében is tartsák meg az értekezletet. Először Csimáné Pócsa Anna értékelte a ta­valyi év munkáját, majd fel­sorakoztatta azokat a pon­tokat, amelyeken vitáik ala­pultak. Elmondta egyebek mel­lett, hogy a vb-titkár nem utalványozott, elzárt bizonyos ügyiratokat, építési engedélyt adott ki beépített területre és mint azt a megye is tanúsír tóttá, a népszavazáskor sem állt helyt. Állítólag nem vett részt a gamesz revíziós mun­kájában, ellenőrzéseket nem végzett. Hallhattuk, hogy a népszavazás óta gyakorlatilag nem is dolgozott. A tanácselnök után egymást követően szót kapott mind az öt megjelent tanácsi dolgozó, akik szintén véleményt alkot­tak vezetőjükről. A záró gondolatokat Petrik János mondta, megköszönve a helytállást valamennyi dolgo­zónak. ö is és a jelenlévők valamennyien sajnálatosnak tartják, hogy Rátkai Ottó nem állt ki igaza mellett és an­nak ellenére, hogy tudta, ügyével a megyei tanács fog­lalkozik, botrányosan és fe­nyegetőzve távozott. A hogyan továbbra egye­lőre nincs válasz. Nem tudni, miként alakulnak az esemé­nyek Nagytarcsán. Nem tud­ható még. hogy a vb vagy a tanártestület,.. amely tavaly februárban kinevezte Rátkai Ottót, hogyan foglal állást. Annyi viszont bizonyos, hogy a mai megyei vb-ülésen e téma terítékre kerül, bár még a hasonló témájú b agi irat- köteget be sem lepte a por. Árvái Magdolna gának illetékese közölte azzal az indokkal, miszerint az em­lített termékek további kivitele veszlyeztetné a hazai ellátást. Az előírás nem vonatkozik a tranzitküld térné ny ekre, vala­mint a Magyarországon devi­záért vásárolt árukra. 0 ÍRTA Rendszerember Évtizedek óta külföldön él, de sokat foglalkozott (volt) hazája tegnapjával és mindenkori jelenével. Itthoni viszonyaink gyö­keres átalakulása lehetővé tette, hogy magyarországi sajtóorgánumokban is pub­likáljon. Mint most a Vi­lágban (90/1.), három oldalt betöltő tanulmányt. Kende Péter. Ismert tények ösz- szefoglalása és eredeti gon­dolatok. nézőpontok felso­rakoztatása. Sok megálla­pítással egyetérthetünk, van, amivel vitatkozni kell, s akad olyan is, amit egé­szen másként látunk. Ter­mészetes. Egyetlen olyasmi akad, ami kirí a szövegből. Ez pedig nem más, mint K. P. tollából szokatlan ál­talánosítás. Azt irta ugyan­is ......amikor 1989-ben, a s zólásszabadság első fuval­lataival eljött” a számadás .,... .pillanata, a rendszer emberei...” Igen, ezen akadtunk fenn, a tudóstól szokatlan — mert K. P. odakint egyetemi tanár — általánosításon, a szüksé­ges fogalmi pontosság mel­lőzésén. Kiket értsünk a rendszer emberein? K. P. szerint azokat is értenünk kell alatta, akik bűnrésze­sek, mivel „évtizedeken át eltűrték és fedezték” azt, ami az országban történt. Túl azon, hogy az eltűrés, valamint a fedezés között hatalmas a tartalmi kü­lönbség, indokolt a kérdés: akkor kollektív bűnrésze­sek vagyunk mindannyian, akik ebben a hazában élünk? Soha a történelemben nem volt igaz egy nép kol­lektív bűnössége. Esetünk­ben pedig végképp nem le­het az. A rendszer embe­rei ezért veszedelmes fo­galom, pontatlanságával csupán arra jó, hogy han­gulati elem legyen, bűntu­datot sugalljon sokakban a maroknyi — ha vannak ilyenek — tisztával, maku­látlannak maradttal, s ép­pen ezért most akár pe- nitenciát is kiróhatókkal szemben! Veszedelmes, mert hamis munkamegosz­tás! A rendszerember meg a nemrendszerember: tör­ténelmietlen kitaláció. Ak- tuálpolitikai pillanatfoga­lom. Ha nem az általunk is tisztelt K. P. irta volna le, nem csodálkoznánk, de így... KLIENS Segélyszállítmányok Romániába Amit tilos kivinni Paprikás krumpli kolbász nélkül Lehúzhatják a Tovatűntek már azok az idők, amikor egy négytagú csa­lád az apa tisztviselői keresetéből vasárnap beülhetett ebédre egy hangulatos kisvendéglőbe. Túlzás lenne azt állítani, hogy a hétfőtől életbe lépett áremelések szorították ki az embereket az éttermekből. Ez már évekkel ezelőtt megtörtént, hiszen ta­valy már az átlag magyar is csak jeles alkalmakkor tért be, ma pedig már ő sem. Január 8-tól végképp sírhat­nak a vendéglősök. Amikor egy harmadosztályú üzletben 156 forintba kerül egy adag sajttal töltött borda, akár szedhetik is a sátorfájukat. Pontosan így tesz majd Nagy János, a váci 497-es számú Deákvár Ételbár üzletvezetője is, mert egyszerűen képtelen lesz kifizetni a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalatnak az átalánydíjat. Mint mondja, es­te kilenckor már egyetlen vendége sincs, pedig a szeszes italok árát eddig nem is mer­te emelni. Ám az előfizetéses ebéd díja egyik napról a má­sikra lett harminchárom húsz­ról 44 forint, s erre a hétre máris százzal kevesebben fi­zettek be, mint decemberben. Nem jönnek a kismamák, a nyugdíjasok, kevesebb megren­delés futott be a DCM dolgo­zóitól is. A pilisvörösvári Tárna Étte­rem vezetője, Keczkés László azt állítja: manapság csak ní­vós helyet vagy harmadosztá­lyú üzletet érdemes vinni. Pa­naszkodik ő is, sok az a 94 ezer forint, amit a vállalatnak be kell fizetnie, ha esik, ha fúj. Mert miből teremtse elő a pénzt, amikor délután 3-kor kénytelen bezárni, mert az energia ötször annyiba kerül, mint amennyit ez idő után a betérő vendégek fogyasztanak. Pedig valaha jól menő üzlet volt az övé: hetente háromszor jöttek a fiatalok diszkóba, s hajnalig ropták a táncot a bá- lozók. Most viszont? A sze­mélyzetet szélnek eresztette, egyetlen takarítónőt alkalmaz, szakácsnak megteszi az édes­anyja, s ha valami csoda foly­tán jobb napja van, beugrik segíteni még a 80 (!) éves nagymamája is. Mint mondja, nem csali többé a Csali csárda, és kopár a Kopár is. Kong az ürességtől a nagy­kőrösi Gödör kisvendéglő. Az ember azt hinné, hogy itt a vasút mellett, míg a vonatra várnak, könnyebben elcsábul- nak, 22 forintért megisznak egy-egy sört az emberek, öz­vegy Vásárhelyi Mihályné is panaszkodik, ötvenért se kell a babgulyás és a marhapörkölt. Mondja, csak öt-hat adagot főznek egyszerre, s ha az el­fogy, megint annyit. Háborog a 75 ezer forintos átalánydíj Sűrűn kattog az árazógép Borús, felhős reggelre ébred­tünk január 8-án. A hangu­latunk azonban vélhetően nem csak a hideg, ködös reg­gel miatt volt borongós. Va­lószínűleg mindannyiunknak eszébe jutott, hogy ezen a hét­főn az élelmiszerboltokban alaposan átírják az árjegyzé­ket. Az senkinek sem okozott különösebb meglepetést — a közérteseknek sem —, hogy ezen a napon nem sokan tér­tek be az üzletekbe, mert az emberek elkezdték a tartalé­kok felélését. Gyömrőn, a legnagyobb ABC-ben — délidőben — meg­lehetősen kevesen válogattak az áruk között. A vevők is is­merkedtek az árakkal. Nyitrai Miklós üzletvezető elmondta, még fogalmuk sincs arról, hogy mennyire esik vissza a forgalmuk. El kell telnie egy jó hónapnak is, mire egyáltalán megközelítő becslést tudnak készíteni ar­ról, hogy a jövőben milyen mennyiségben kell rendelni tejet, sajtot, húst. Amíg beszélgetünk a veze­tővel, a sarokban az elárusí­tó kezében sűrűn kattog az árazógép. A beérkező vegyi árukra nyomják a kis fehér cédulákat. — A vevőink tulajdonkép­pen megkönnyítették a dol­gunkat — folytatja a vezető. — Szombaton kiürültek a pol­cok, s így zárás után három óra alatt elvégeztük az ára­zást. Felvágottból, tőkehús­ból már rpegérkezett a friss szállítmány, a sajtokat hol­napra várjuk. Szép kenyeret, zsömlét kaptunk ma, remé­lem, a vevőknek az a viga­szuk meglesz, hogy a pénzü­kért jobb minőségű árut kap­nak majd. A boltvezető búcsúzóul még megjegyzi, hogy az áremelé­seknek szerinte még nincs vége. Egyelőre nem változott a húsos konzervek, a száraz- tészták, az ólai. margarin ára sem. A termelők viszont re­besgették, hogy itt is számít­hatunk korrekciókra. Magamban arra gondolok, ezt az Ígéretüket biztosan be­tartják ... A pénztárgép melletti rako­dónál a vevők csöndesen te­szik szatyrukba a megvett epnivalót. Inkább csak tej, kenyér kerül a kosarakba. Mindenki egy kicsit fásultnak, enerváltnak tűnik. Egy bar­na hajú fiatalasszony fázó­san húzza össze magán a ka­bátot. Kérdésemre kesernyés mosollyal felel. Egyelőre még nem tudja, hogy a családi költségvetést mennyire ter­helik majd az új árak. Nem­rég vágtak disznót, teli a mélyhűtőjük. Csak friss ke­nyérért szaladt át a közértbe, tejet sem visz, a kisfia úgy­sem szereti. Egy fekete bőrkabátos, az ötvenes éveiben járó férfi már keményebben fogalmaz. Véleményére ráillik a régi mondás, a nyomdafestéket nem tűrné meg. A monori Forrás Áruház­nál is sokkal kisebb a nyüzs­gés, mint a korábbi napok­ban. A pultokat már feltöl- tötték áruval, csak a vásárló kevés. A kijáratnál ősz hajú néni igyekszik a kerékpárja felé. — A nyugdíjam még az öt­ezer forintot sem éri el, har­mincévi munka után ez több mint elkeserítő. Nehogy meg­írja a nevemet, jobb ha az is­merősök nem szánakoznak az emberen ... A fiamékhoz sem fordulok, van elég bajuk ne­kik is. Vettem tíz deka pari- zert, meg egy kis kenyeret, két vacsorára beosztom. Ne­kem nem volt arra pénzem, hogy előre „bespájzoljak”, ap­ránként kell megvásárolnom a legszükségesebbeket. — A családosok sincsenek könnyebb helyzetben — lép mellénk egy fiatalasszony. — Két kamaszgyerekem van, mit mondjak, ha éhesek? Azt, hogy csak egy szelet húst egyetek, mert drágább lett az élelmiszer. A családi pótlék pedig gyerekenként csak 300 forinttal lesz több. Nem tu­dom, mi lesz velünk? Mond­ja, a kormány kapkodó gaz­daságpolitikájának következ­ményeit miért csak velünk, kisemberekkel fizettetik meg?! A kérdés ott marad a leve­gőben, senki nem tud rá vá­laszolni. Hargitai Éva rolót miatt, amit, állítja, éppen hogy összekrajcároznak. Kántor Sándort, a Pest Me­gyei Vendéglátóipari Vállalat vezérigazgatóját nem lepik meg az effajta panaszok. Tisz­tában van vele; a melegkony­hás üzletek akár le is húzhat­ják a rolót. Igaz, április 1-jé- től — amennyiben megtörténik a cégbírósági bejegyzés —, szándékuk szerint Vácott és Cegléden 40, illetve 251 milliós apporttal, egy-egy részvénytár­saságot hoznának létre. Ám abban hamar megegyezünk, hogy ez pusztán a cégtábla át­festését jelenti majd, ugyanis a vállalattal ma szerződésben álló üzletvezetők számára a feltételek mit sem változnak, pontosabban azokon az új részvénytársaságok módosít­hatnak majd, ha akarnak. A visegrádi Hotel Silvanus vendégkörét — lévén, hogy döntő többségben nyugatiak —, mit sem zavarja majd a drá­gább konyha. Mint azt Hor­váth László igazgatóhelyettes­től megtudtuk, nincs még új ár az . étlapon, mert nem kaptak még a drágább nyers­anyagokból. S bár az a honi vendég, aki legalább három éjszakát eltölt a szállodában, kétszeri étkezéssel naponta 470 forintot fizet a kétágyas, fürdőszobás szobáért. Ám a kedvezmény karácsonykor sem volt igazán csalogató. Ezentúl feltehetően úgy kalku­lálnak majd, hogy bélszín he­lyet sertéshús vagy tyúk, eset­leg aprólék kerül ezért a pén­zért a kedvezményezett ma­gyar tányérjára. Mondhatják erre a szeré­nyebb pénztárcájú olvasók: úgy kell nekik! Mert hát ezt a szolgáltatást — ami önmagá­ban akár dicséretes is lehet —, csak a gazdagabbak vehetik igénybe. A többségnek viszont marad az otthon főzött papri­káskrumpli — kolbász nélkül persze ! Fazekas Eszter Gondolatok a kendő alatt Régi, jó ismerősök va­gyunk. Hiszen Nagyková­csi utcáján éppúgy köszön­töttük egymást, mint a Moszkva téren, a metró- kijárat szomszédságában. S nemhogy köszöntöttük, köszöntjük hanem a sze­rény vevőkör egyik állandó tagja vagyok. Fokhagymá­ra. Mert a sokszoknyás Pe­rus néni téien fokhagymá­ban „utazik”. Tavaszodván gondosan összekötött hó­virággal, az első ibolyával jelentkezik. Aztán meg kirukkol a primőrökkel. Kis mennyiségben, kis té­telekben. De kiáll az alkal­mi standra, mert ahogy szemérmesen még tavaly bevallotta: itt néhány fil­lérrel, vagy forinttal töb­bet lehet kérni azért, ami a kertben megterem. Hideg van. Az áremelés második napja. Am most is ott találom a presszó és a pavilon közé behúzódva. Babusgatja gondosan ösz- szefont fokhagyma-füzé­reit, néhány fej káposztát, meg az otthon gyúrt, aranylóan sárgálló tésztá­ból összeállított csomago­kat. Az ' utóbbi nem gép­pel készült — mondogatja, amikor sokallják az árát. Még széttárja tenyerét is, melyen a metélökés az év­tizedek során komoly nyo­mot hagyott... Zavartan toporog, ami­kor megszólítom, s a szo­kott fűzér fokhagymát ké­rem. Hidegtől pirosló ke­zét dörzsölgeti, tengerkék tiszta szemét lesüti. Nehe­zen nyögi ki: a régi áron már nem megy. Egy hú­szassal többe jön. Mert drágább a kenyér, az a li­ter tej, amely nélkül nem reggel a reggel, s nem es­te az este. Kínlódik, s res­telkedik. De hát a tsz-nyug- díj nem emelkedik úgy, mint az árak. A malacka vágásáért is többet kért a böllér 89-ben, mint 88-ban. Pedig az nem fagyoskodik egész nap ... .. .Leszegett fejjel áll ve­lem szemben. Kínban va­gyok. Hiszen mégiscsak a hetvenediket tapossa. ... — Egyre kevesebb jön össze. A busz is drágább lesz. Nem éri meg bejönni. Az­tán a fűtés. Lemondok a gázról, régi paraszt szokás szerint eddig is csak a konyhában volt meleg. Meg karácsonykor a szobában. De kell az egy ilyen magá­nyos öregasszonynak? Messze elnéz, valahová vissza a fiatalságába, mi­közben mondja: nem gon­doltam, hogy éppoly ke­serves évek köszöntenek rám, mint egykoron. Új­ra kezdhetem a megélhe­tésért a harcot... Vajon tényleg lesz még újabb, áremelés? Mi lesz azokkal, akik a városokban nem tudják megfizetni a lak­bért, s velünk, ha a ház- adóra nem futja? Még több lakója lesz a pálya­udvaroknak, a buszvárók­nak? .., Egyre többen mennek el mellettem. Meg sem kérdik „mennyi”, pedig ta­valy ilyenkor mindenki ve­vő volt mindenre, ami a kosárban volt. Most este hatkor is van ebből a ke­vésből. .. Igazgatja a kendőjét, mintha a gondolatokat akarná kiszabadítani alóla. Nem tudok mit mondani. Nem tudok válaszolni az egyesek által demagógnak tartott kérdésre: miért csak a kevesek gyarapbd-' nak, azoknak az az előny miért nem adatik meg akik önmagukról két bőrt lehúzva „vonják az igát” Szemrehányásként árad nak: felém a gondolátok a kendő alól. Mi lesz azok­kal, akiknek kiskertje j sincs, a bérlakásban élő öregekkel? Mert ö, ahogy mondja, legfeljebb egy hétre beosztva eszi meg azt a káposztát, amire nem talál itt vevőt. De akinek ez sincs? Nem tudok válaszolni, képtelen lennék közhelye­ket hozzávágni, a pénzt le- j perkálva továbbállni. Mi- j közben mondanom kellene j valami vigasztalót — de üres a tarsolyom. Üres, hi­szen egy cipőben járunk. Járunk? Toporgunk. Hét- százmillió forint jut a népszámlálásra, tízmillió Apeh-reklámra, meg előtte kétszázmilliónál több nép­szavazásra? Talán magya­rázhatnám a fontosságát, értelmét mindennek, de lá­tom a szemén minden hiá­ba. Ügy érzi, úgy értéke­li a helyzetet; ez a társada­lom, a mostani generáció derékhada cserbenhagyta ót, őket, az öregeket. Itt, mindenre van pénz, mond­ja, mondogatja, csak az emberekre, az emberekért nincs. Meggyőzhetem az el­lenkezőjéről öt, s a vele egykorúakat? Nem! Mert ritkán néznek tévét, elvét­ve hallgatnak rádiót, s így a magyarázatot is az utcán szedik fel a vevők­től, azokat a morzsákat, amelyekből kialakítják az összképet. Igazuk van? A maguk szempontjából, szemszögéből — minden­képpen! Varga Edit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom