Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám

/ WMiAan 199«. JANUAR 22., HÉTFŐ Kaukázus, válságövezet Viszonylagos nyugalom  korábbi napok véres ese­ményei után viszonylagos nyu­galom volt vasárnap a kauká­zusi válságövezetben. Bakuban a szombaton beve­zetett rendkívüli állapot és kijárási tilalom nyomán a hét utolsó napja a gyász je­gyében telt el. A város szá­mos épületén fekete lobogó lengett. A zavargások áldoza­tainak gyászszertartása hétfőn délben lesz. A bakui rádióban vasárnap többször felolvasták a város katonai parancsnokának nyu­galomra intő felhívását. A közlemény hangsúlyozza, hogy a belügyi csapatok és a ka­tonai egységek feladata a szél­sőséges megnyilvánulások megelőzése és a rend helyre- állítása. Ugyanakkor a városi tanács vasárnapi ülésén a rendkívüli állapot azonnali megszüntetését és a fegyveres erők egységeinek kivonását követelte. Hasonló követelé­sekkel lépett fel a bakui ki­kötőben összeverődött tömeg is. A szélsőséges hangadók azzal fenyegetőztek, hogy kö­vetelésük elutasítása esetén felrobbantják a közelben hor­gonyzó üzemanyag-szállító tar­tályhajót. A belügyi csapatok­nak végül sikerült szétoszlatni a tömeget. Továbbra is feszült a hely­zet Karabahban és a környe­ző területeken. Az MTI moszk­vai irodájának az örmény nemzeti mozgalomtól telefo­non kapott értesülése szerint vasárnap szórványos lövöldö­zések voltak Karabahban ör­mény és azerbajdzsán fegyve­resek között. Sztyépanakertben a fegyveres erők ellenőrzik a helyzetet. A város fontos léte­sítményeit fegyveres őrség vi­gyázza. A nemzetiségi viszály szításában vétkes helyi nacio­nalisták vezetői közül hatot letartóztattak. A szóvivő, be­számolt arról is.' -hogy - belügyi erők és a KGB emberei - ház­kutatásokat tartanak a .város­ban. Az azerbajdzsán blokád nyo­mán egyre nehezebb Jereván helyzete. Az Armenpress ör­mény hírszolgálati jroda mun­katársa az MTI érdeklődésé­re elmondta: a város kritikus helyzetbe került. Nincs üzem­anyag. akadozik az ellátás. Az erőművek leállása miatt nincs elég elektromos energia sem. A belügyi csapatokból és a KGB egységeiből álló erősítés ellenére sem urai a helyzetnek a határőrök Nahicsevánban. Vasárnap újabb határsértések voltak a szovjet—iráni és a szovjet—török határon. A ha­tár másik oldalán az iráni és a, török határőrizeti szervek megpróbálják megakadályoz­ni .a határsértőket, hogy mé­lyebben behatoljanak orszá­gaik területére. A szovjet hadsereg, a bel- ügyi alakulatok érkezésével folyamatosan kivonják a kau­kázusi válságövezetbe irányí­tott tartalékosokat. A tervek szerint szerdáig az utolsó tar­talékos katonának is vissza kell térnie lakóhelyére. SIOCDEM PÁRT? Jurij Afanaszjev szovjet kép­viselő más reformkommunis­tákkal szociáldemokrata pártot alapít, amennyiben az SZKP vezetése továbbra sem szánja el magát a párt demokratizá­lására. Radikálisnak tartott reform­kommunisták szombati moszk­vai találkozója után szóvivő­jük, Andrej Koptyajev kije­lentette: A többség Jurij Afa­naszjev történésszel és Gavriil Popov közgazdásszal ellenzi, hogy a pártvezetés jelölje ki az októberi kongresszus kül­dötteit, akiket a tagságnak kell megválasztania. A demok­ratizálás elmaradása esetén a reformkommunisták saját kongresszust rendeznek és azon szociáldemokrata pártot hoz­nak létre. A moszkvai tanácskozáson részt vett reformerek kisebbsé­ge Borisz Jelcin vezetésével viszont arra számít, hogy az SZKP vezetésében többségre jutva megújíthatják a pártot. Románia egy hónappal a forradalom után Zavarkeltési manőverek Romániában néhány nap múlva megkezdődnek azok a perek, amelyeken bíróság elé állítják a diktatúrában vétkes vezető személyeket. Bukarest­ben politikai perek kezdődnek, Temesváron pedig olyan sze­mélyek várják a felelősségre vonást, akik részvevői voltak a népirtásnak. Hivatalos közlés szerint a fővárosban 31, Te­mesváron pedig 22 személy el­len. készült vádirat, az első szakaszban őket vonják fele­lősségre. Vasárnap Bukarestben az egyetemi fiatalok nagygyűlést tartottak. Az egyetem előtti té­ren több ezer fiatal gyűlt össze, eredetileg abból az alkalomból, h.ogy megemlékezzen a népi forradalom kitörésének egy hó­napos fordulójáról. Az ösz- szejövetelt a rendőrség engedé­lyezte. A belpolitikai élet fejlemé- n-eihez tartozik, az ellenzék árára törekszik, hogy megbont­sa a Nemzeti Megmentési Front Tanácsát. Erre jó alkal­mát nyújt áz,' hogy továbbra is támadások érik Iliescu elnök első helyettesét. Dumitru Ma- zilut elsősorban „múltja” mi­att bírálják. Mazilu többször önkritikát gyakorolt és első­sorban azzal védekezik, hogy az utolsó öt évben nyíltan szembeszállt a Ceausescu-dik- tatúrával. Ennek ellenére erős a nyomás, hogy rábírják a frontot Mazilu eltávolítására. A frissen felépített kormányzó szerv, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa egyelőre meg­védte a politikust, de kérdéses, meddig fog ez sikerülni. A zavarkeltés és a szinte el­lenőrizhetetlen hírek terjedése változatlanul folyik. Megjelen­tek Bukarest utcáin olyan kis, kézzel írt feliratok, amelyek szerint „január 26-a véres nap lesz”. Január 26-a volt a dik­tátor születésnapja, s rémhírek szerint a Securitate megbúvó tagjai „véres nappá” akarják tenni ezt az évfordulót, ame­lyet már senki sem köszönt. A hangulat viszont olyan a fővá­rosban, hogy a híreszteléseket hivatalosán is cáfolni kellett. Gheorghe Diaconescu, a fő­ügyész helyettese nyilatkozott a sajtónak, kijelentve: „rossz­indulatú rémhír az, hogy nagy­arányú terrorista szervezkedés indult volna”. Élölánc Kijevtől Lvovig A független Ukrajnáért Tüntetők alkottak vasárnap élőláncot Kijev és Lvov kö­zött, hogy megemlékezzenek az alig néhány hétig fennállott független és egységes Ukrán Köztársaság kikiáltásának 71. évfordulójáról. A Kijev és az ötszáz kilométerre levő nyu- gat-ukrajinai Lvov között fel­álló «Klánéban a szervezők szerint mintegy százezer em­ber vett résat. Kijev központjában vasárnap az emberek sárga-kék nemze­tiszínű zászlókkal integettek, a transzparensek az egységes és független Ukrajnát éltették. A kijevi hatóságok által enge­délyezett békés tüntetést az ukrán nemzeti mozgalom szervezte. A mozgalom a szov­jet köztársaságok önkéntes szövetségét hirdeti, de van egy erős függetlenségi szárnya is. Az ukrán nacionalizmus fel­legvárának egyébként Lvovot tartják. Kijevben 1919. január 22-én kiáltották ki a korábbi orosz területén létrejött Ukrán Köz­társaság és az összeomlott Osztrák—Magyar Monarchia területén megalakult Nyugat­ukrajnai Köztársaság egyesü­lését és függetlenségét. Viktor Lincsevszki, a RUH szóvivője szerint a független Ukrajna megalakítói tudták, hogy fáradozásuk kudarcra van ítélve, de történelmi pre­cedenst akartak , teremteni. Egyik célunk éppen annak megtanítása, hogy a független­ségnek legitim történelmi alapja van — mondotta áz AP amerikai hírügynökség tudó­sítójának. A hivatalos szovjet történet- írás szerint Nyugat- és Kelet- Ukrajna 1939 szeptemberében egyesült, amikor a szovjet hadsereg a Hitler—Sztálin paktumnak megfelelően bevo­nult az addig Lengyelország­hoz tartozó Nyugat-Ukrajná­ba. Választási ígéret „Tetemrehívás" Gdanskban sok fiatal tünte­tett vasárnap Lengyelország első atomerőművének befeje zése ellen és azzal vádolta a Szolidaritást, s annak plnökét Lech Walesát, hogy megszegve választási ígéretét, az erőmű most felfüggesztett építésének folytatására készül. A Szent Brigitta-templom plébánosa Lech Walesához ha­sonlóan arra igyekezett — eredménytelenül — rábírni a fiatalokat, hogy a döntést az erőmű ügyében bízzák a szak értőkre. Ehelyett — úgy tűnik — helyi népszavazás lesz, mi után egy gdanski katolikus if júsági szervezet úgy döntött: maga szervezi meg és folytatja le a referendumot, aminek gondolatát korábban a gdanski Vajdasági tanács is elvetette, a Szolidaritás képviselői pedig megakadályozták, hogy a kér dés a parlament elé kerüljön. Külföld! események egy mondatban Az iráni határ mentén fekvő Nahicseváni Autonóm Köztársa ság — mely közigazgatásilag Azerbajdzsánhoz tartozik — szombaton kinyilvánította függetlenségét, s parlamentje úgy döntött, kilép a Szovjetunióból. A Milovan Gyilasz jugoszláv politikus, író, a „Találkozások Sztálinnal” című, nemrég ma gyárul is megjelent könyv szerzője negyvenkét év után újra Moszkvába látogat. A Legalább húsz halottja van az indiai katonaság és Kasmír függetlenségét követelő tüntetők össze­csapásának, amely vasárnap zajlott le Dzsammu és Kasmir szövetségi állam fővárosában, Srinagarban. A A Szlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsága szombati ülésén Peter Weisst választotta meg a párt új elnökévé. A A külföldön élő örmény nemzetiségűek „anyagi, pénzügyi és humanitárius” Se­gítséget szerveznek Örményország részére, és fegyveres önkén tesekkel is támogatni kívánják az azerik ellen harcoló testvé­reiket. A Magyarországot májusban felveszik az Európa Ta nácsba, amennyiben a március végi általános választások tel­jesen szabad és demokratikus körülmények között zajlanak le — közölte a Mainicsi Sinbun című japán lap Strasbourgból keltezett tudósítása. A A Fehér Ház nyilatkozatban támogatta a szovjet kormány jogát ahhoz: fenntartsa a rendet Azerbaj­dzsánban és megvédje állampolgárai biztonságát. A A Bolgár Földműves Népi Szövetség csak úgy hajlandó tárgyalni az ál­tala „kincstárinak” nevezet Bolgár Földműves Népi Szövetség gél — a két azonos nevű parasztpárt egyesüléséről, ha a je­lenleg Angel Dimitrov vezette kincstári BFNSZ felmondja szö­vetségét a BK-val és kilép a kormányból. A A Szovjetunió fennállása óta először fordul elő, hogy a brit kormány egyér­telműen helyesléséről biztosította Moszkva döntését a fegyve rés erők bevetéséről az azeri—örmény konflikus elhatalmaso­dásának megakadályozására. Elszámolás a bolsevikokkal? Kisgazda-programok A hét végén tartotta programismertető országos nagygyűlését a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt a főváros­ban, a MOM székházában, s a Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt az országos értekezletét Szegeden — az alföldi nagyváros egyúttal székhelye is az utóbbinak. Választási hadjárat-nak si­keres megvívása, történelmi szerepvállalásának teljesítése a Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt jelen­legi legnagyobb feladata — hangsúlyozta Vörös Vince el­nök a párt programismertető országos nagygyűlésén. ,, Még téziseinek ismertetése előtt szólalt fel Torgyán Jó­zsef, a párt választási irodá­jának vezetője. Arról szólt, hogy o magyar derhokratizá- ciós folyamat véghezviteléhez szükség van a szovjet csapatok haladéktalan kivonására ha­zánk területéről. Ha a Függet­len Kisgazdapárt kormányzó párt lesz, javasolni fogja, hogy Magyarország lépjen ki a Var­sói Szerződésből. A továbbiak­ban azt fejtegette, hqgy „addig nem tudunk jobb életet bizto­sítani magunknak, amíg a bolsevikokkal el nem számo­lunk.” A Független Kisgazdapárt programjában hangsúlyozza a magántulajdon elsődlegessé­gét, és kiáll a teljes vállalko­zási szabadság mellett, Szük­ségesnek tartja az adókulcsok csökkentését, illetőleg megfe­lelő adó- és hitelpolitikával a gazdaságélénkítő és új munka­helyteremtő beruházások tá­mogatását A program kulcs­eleme az agrárprogram, amelyben kifejtik, hogy a föld- tulajdonlásban az 1947 nyarán befejeződött földosztásnak megfelelő állapothoz kell visz- szatérni. A vitát követően a küldöt­tek határozatban egyebek kö­zött kifejtik, hogy a Független Kisgazdapárt a szabad válasz­tások küszöbén a kommunista Ipolyfabrik néven belga— magyar fafeldolgozó kft.-t ala­pított a letkési Ipoly Völgye Termelőszövetkezet a belga Juprelle székhelyű Bandura céggel. A társaság kizárólagosan a belga cég számára készít egyedi megrendelésekre nyu­gati luxusautókba díszítőele­meket, műszerfalat, könyöklőt, sebességváltót, kardánbokszot, sőt kívánságra autóba építhe­tő tárgyalóasztalt, vagy bám szekrényt. A kézi megmun-* kálású, festett és polírozott dí­szítőelemeket-— jelenleg még három belga szakember segít­ségével — már a letkésiek ké­szítik. A kft. működéséhez a magyar termelőszövetkezet egymillió forint készpénzt és apportként épületet, valamint infrastruktúrát biztosított, míg a belga cég ugyancsak egy­millió forint értékű devizá­val és megmunkálógépekkel járult hozzá az alapításhoz. Az összesen 6 millió forint alaptőkével rendelkező kft.-ta­gok részesedése a betéteknek megfelelően 50-50 százalék. Az egy réteg alumíniumot és hat réteg intarziás fát tartal­mazó díszítőelemekhez egye­lőre külföldről hozzák az alapanyagot. nagybirtok és a bankoligar­chiák ellen indul csatába. A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt első országos nagyválasztmányi ülésén a résztvevők egyhangúlag elfo­gadták a párt alapszabályát. Ennek értelmében a — Füg­getlen Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Párttól a kö­zelmúltban szegedi kezdemé­nyezésre különvált — Nemzeti Kisgazdapárt országos köz­pontjának székhelye Szeged lett. Célkitűzéseik között szerepel a nemzeti sajátosságokat tük­röző, keresztény etikán alapuló polgári demokratikus értékek védelme és fejlesztése. Képvi­seli a párt az agrárérdekeket és követeli a földtulajdon kér­désében az 1947-es állapot visszaállítását. A kistelepülé­sek önkormányzatának megte­remtése, a magántulajdonon alapuló valódi piacgazdaság létrehozása is szerepel az alap­szabályban rögzített célkitűzé­sek között. A földkérdésben nemcsak az 1947-es állapot visszaállítá­sát követeli a párt, hanem „új földosztást” hirdet, amelynek keretében felosztatnák a vesz­teséges állami gazdaságokat azok között, akik'városi mun­kanélküliként vissza akarnak térni a magyar faluba földet művelni. A programot a tanácskozás résztvevői elfogadták. Megvá­lasztották a 15 tagú ügyvivő testületet s a 7 tagú operatív bizottságot. Szigetköznél módosítás Részleges hajózási zárlat Három évtized után - gyermeksebészet a János Kórházban Anyu, haza akarok menni ! Csak azokat a dióbarna szemeket tudnám feledni! Azt a fájdalommal teli, könyörgő tekintetet. Sírásra görbül az apró száj, mert a kiságy végénél a csöpp­ség nem azt látja, akit várt. Mikor jön végre az ariyu? Ólom­lábakon jár az idő, minden egyes nap kész örökkévalóság ... Árva a ház, nincsen maradás. A család nem leli a helyét. Hiányzik valaki, valaki, akiért mindig aggódik az ember, de most... Most valahogy másképp jár az agy, nem engedelmes­kednek mindig a kezek és a lábak. Nincs játszótársa a barna­medvének, és a nagy fülű kutyus ábrázata is mintha még szo­morúbb lenne. Kevés a szó otthon. Nem siet haza a családfő, úgy sincs kivel kockázni, bújócskázni. Az anya gépiesen teszi a dolgát, gondolatai másutt, a kórházban vannak. Vajon mit csinál, eszik-e, alszik-e vagy egész nap sír a gyermeke? Hiába a törődés, a szeretet, a kórházban a gyermek két­ségbeesett, elhagyatott. Két- három éves koráig nem is lehet megmagyarázni neki, miért'ke­rült az idegen környezetbe, ahol ráadásul „bántják”. Sok­szor bizony még a nagyobbacs­kák sem fogják fel, hogy a ke­zelés érdekükben való, tűrni kell. Még az éjjel megmütik A fővárosi János Kórház gyermeksebészeti osztályán vagyunk. Ezen a hétvégén, szombat reggel 8-tól 24 órán át ők az ügyeletes felvételesek. Az 52 ágyas osztály vadonat­új, hivatalos átadása éppen ma van, de az első kis bete­gek néhány napja már megér­keztek. Érthető a sietség, hi­szen a János Kórházból közel 30 esztendeje elkerült a gyer­meksebészet, s azóta a főváros ezen része, illetve Pest megye budai települései közeli ellátás nélkül maradtak. Ide kerülnek ezentúl műtétre a fejlődési rendellenességgel született gyermekek, van általános ha­si és baleseti sebészet. — összeszokott orvosgárda települt át ide az erzsébeti Jahn Ferenc Kórház gyermek- sebészetéről — mondja dr. Bá­lint István adjunktus. — Ti­zenegy sebész, 3 altatóorvos, gyermekneurológus és rönt­genorvos dolgozik az osztá­lyon, s a körülbelül harmin­cas nővérlétszám is napokon belül a rendelkezésünkre áll. Európai színvonalú műtőnk, sa­ját röntgenünk van, s minden adott, amit egy 80 esztendős épület falain belül a mai kor igényeihez lehetett alakítani. Hamar abbamarad a beszél­getés, új beteg érkezett. B. Meg fogsz gyógyulni, kis- öreg (Hancsovszki János felvételei) Erikát Sülysápról hozták autón a szülei. A kislány sá­padt, hasi fájdalmakra pa- maszkodik. , • — Pénteken reggel hazajött Intarziás tárgyalóaszfal Csak luxusautókba Szombaton délelőtt. S?iget- köznél feloldották a hét eleje óta érvényben lévő teljes, de továbbra is fenntartják a rész­leges hajózási zárlatot. A kor­látozást a csehszlovák vízügyi hatóságok rendelték el, mert Nagybajcsnál csehszlovák kot­róhajó dolgozik a Duna hajóz­ható szakaszának legveszélye­sebb gázlójában. A munkák eljutottak abba a stádiumba, hogy ezentúl délelőtt 10 órától délután 4 óráig engedélyezik a hgjgk áthaladását ezen a sza­kaszon. Bár a dunai hajóforgalom ebben a téli időszakban a ko­rábbihoz képest jelentősen •kisebb, ez a kényszerű korlá­tozás Okozott gondokat a ha­józásban. A részleges korláto­zást egészen addig fenntart­ják, míg a veszélyes gázlóból el nem távolítanak 60 ezer köbméternyi kavicsos iszapot. A kotrási munkákat a jövőben főleg az éjszakai órákban vég­zik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom