Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-20 / 17. szám

1990. JANUÄR 20., SZOMBAT Mùdan 3 Közgyógyellátás Igazolványt adnak A súlyos rokkant nyugdíja­sok kérvényezés nélkül, auto­matikusan kapják meg az úgy­nevezett közgyógyellátási iga­zolványt; a méltányossági ala­pon kiadott igazolványok után a helyi tanácsok bizonyos ősz- szeget kötelesek fizetni a tár­sadalombiztosításnak — mon­dotta dr. Matejka Zsuzsanna miniszteri biztos arról a két lényeges változásról, amelyet a közgyógyellátásról szóló mi­niszteri rendelettervezet tar­talmaz. A témát az Ország- gyűlés társadalom-biztosítási bizottsága január 22-i ülésén vitatja meg. A közgyógyellátásra jogo­sultak körét ismertetve Matej­ka Zsuzsanna kifejtette: iga­zolványra jogosultak az inté­zetben nevelt kiskorúak, a rendszeres szociális segélyben részesülök, a hadi gondozot­tak. a családi segélyt kapó sorkatonák, a rokkantsági já­radékosok, a súlyos rokkant­nyugdíjasok, valamint azok a beteg gyermekek, akik után eltartójuk emelt szintű csalá­di pótlékot kap. Az IKV elszámol a lakóközösségeknek Mennyibe kerül az otthonunk? Az Országgyűlés decemberi határozata szerint a bérlaká­sokat 1990-ben önkormányzati tulajdonba kell átadni. Ennek feltétele, hogy az önkormány­zati törvény megszülessen — ez az év második felére vár­ható. Az önkormányzati tulaj­don bevezetésével egyidejűleg meg kell szüntetni az ingat­lankezelő szervezetek állam- igazgatási felügyeletét, s e vál­lalatokat a társadalmi igények­nek, s a gazdaságos működés követelményeinek megfelelő­en át kell alakítani. Ez évtől meg kell változtatni a bérlő és bérbeadó viszonyát a költ­ségeket illetően. Tehát: az IKV kivonul a lakáskarban­tartásból, a bérlő a továbbiak­ban IKV-hozzájárulásra nem számíthat lakása felújításakor. Ez a teher önmagában erőtel­jesen nagyobb, mint amit a nominális lakbéremelés jelent. A komfort nélküli és a fél­komfortos lakások bére nem változik. A komfortosoké át­lagosan 25 százalékkal — négyzetméterenként 12-ről 15 forintra —, az összkomfortos lakásoké pedig átlagosan 46 százalékkal — 15-ről 22 forint­ra — emelkedik. A kiemelt övezetekben felszámítható pótlék 25-ről 50 százalékra nő. Változik a nem lakás célú he­lyiségek bére is. A már meglévő szerződések­nél az emelkedés legfeljebb 100 százalékot érhet el, új szerződések esetén a bérlő és a bérbeadó közötti megállapo­dás alapján állapítják meg a díjat. A lakbért megfizetni csak korlátozottan képes családok esetében szociális kompenzá­cióra kerül sor. E kategóriá­ba tartoznak a három- és több- gyermekesek, a testi fogyaté­kosok, valamint azok a csa­ládok. amelyeknél az egy főre Háborgó csömöriek Késik-e a gázvezeték? Pillanatnyilag két dolog biz­tos Csömörön: az, hogy hideg van, és hogy néhányan nem szeretik a tanácsot. Talán mondani sem kell, az állítások egymással összefüggenek. Mert a község négy utcájában — a Fürst Sándorban, a Máriában, a Rózsa Ferencben és a Kis- tarcsai úton — még mindig nincs gáz, holott azt a telepü­lés vezetői december végére ígérték. Azóta januárt írunk, ám az ott élőket hetek óta leg­feljebb csak mérgükben önti el a forróság. — Amikor azt nyilatkozták a tanácson, hogy az év végére bekötik a gázvezetéket, egy­ben szóltak, túl sok szenet már ne vegyünk — meséli Krizsán Mihályné, a Kistarcsai útról. — Aztán most. hogy kiderült, a gázra egyelőre várni kell. kapkodhatunk fühöz-fához. Valósággal könyörögni va­gyunk kénytelenek egy kis szénért. A gazdaságosabb koksz persze elfogyott, német brikettel tüzelünk, de sokan a hulladékot, szemetet égetik a kályhákban. -'*«* És hamarosan a többi panasz Is napvilágra kerül: például, hogy idestova két hónapja fi­zetik a környéken a még nem üzemelő gázvezeték fektetésé­re felvett OTP-kölcsönök rész­leteit, vagy hogy a Fürst Sán­dor utcában lakó tanácsi dol­gozók házaiban már azzal a gázzal fűtenek, főznek, melyet néhány méterrel odébb az óvo­dába be sem kötöttek. Balogi Istvánné, a település végrehaj­tó bizottságának titkára külö­nösen ez utóbbi vád hallatán kapja fel a fejét. — Szomorú vagyok, hogy Kémcsövek között ilyeneket állítanak rólunk. A Fürst Sándor utca körzetében nem is laknak tanácsi alkal­mazottak. Ami pedig a szén­vásárlást illeti, mi erről egy­szerűen nem beszélhettünk le senkit a falugyűlésen. A Kis- tarcsai út gázellátásának meg­oldásánál komoly problémát jelentett az, hogy a vezetéket egy híd alatt kellett elvinni. Egyrészt emiatt csúszott az üzembe helyezés, másrészt pe­dig egy budapesti mérőállo­más átadására vártunk, és vá­runk jelenleg is. Baloginé szavait csak meg­erősíti Marosvári Mihály, a Tigáz helyettes vezetője. Sze­rinte egyébként az eredeti tervben 1990-es üzembe he­lyezéssel szerepelt a csömöri gázhálózat kiépítése. Az, hogy egy-két utcát már tavaly si­került gázzal ellátni, csupán a véletlennek köszönhető. — Amit pedig a lakók sérel­meznek, az egyszerűen képte­lenség — magyarázza. — A Fürst Sándor utcában éppúgy nem lehet egyetlen házban sem gáz, mint ahogy mondjuk a Kistarcsai úton. A sokat em­legetett négy utca ugyanis azo­nos fővezetékre van rákötve. A fővárosi mérőállomás mű­szaki átadására mellesleg a jö­vő héten kerül sor, tehát való­színűleg két-három héten be­lül lesz gáz a kérdéses csömöri körzetben. Erre mondják, hogy az ígé­ret szép szó ... F. Zs. jutó jövedelem nem éri el a 4300 forint nettó összeget. Tá­mogatásban részesülnek a 70 éven felüli nyugdíjasok is, kö­zülük is elsősorban azok, akik­nek a nyugdíja nerfi éri el a létminimum háromszorosát. Gyorsítani kell a bérlakások értékesítésének folyamatát, csökkentve az eddig erőtelje­sen ható bürokratikus intézke­déseket. A lakás nélküli fia­talok az egyébként meglévő kedvezményeken felül 150 ezer forint támogatást kaphatnak. A víz- és csatornahasználati díjakat a lakás méretéhez iga­zodóan, a szobaszám alapján állapítják meg. Egyszobás la­kásnál ez 120, négyszobásnál 380 forint lehet. A bérleti dí­jak. a vízdíjak és egyéb szol­gáltatások fizetendő összegé­ről minden bérlő február vé­géig értesítést kap. A támoga­tásra jogosultaknak a helyi tanácstól kell igényelni a lak­bértámogatást a lakbérértesí­téshez mellékelt igénylőlapon. Míg Budapesten a lakás köb­méterenként 10 forint 20 fil­lért kell fizetni a vízért, Ba­ranyában például a kétszere­sét. Ahol vízórák működnek, az óra szerinti fogyasztást kell megfizetni. Ha a nyugdíjas vagy a vele együtt lakó sze­mélyeknek az átlagnyugdíja, illetve átlagjövedelme megha­ladja a 12 900 forintot, nem jár támogatás. A lakbéreket továbbra is el­sősorban a lakóházak fenntar­tására, felújítására fordítják: az elmúlt esztendőben például lakbérből, vízdíjból, helyiség­bérből, állami támogatásból 18 milliárd 400 millió forintot használtak fel. A megemelt lakbérek nyomán várhatóan további 2 milliárdot fordíthat­nak erre. Az ingatlankezelő vállalatok vállalkoznak arra, hogy — kérésre — a lakókö­zösségek rendelkezésére bo­csássák a bevételek és kiadá­sok elszámolását. A lakások megvásárlásával függ össze, hogy a jövőben a lakbér a bérlő és a bérbeadó közötti megállapodás tárgyává válik. ibi A hét híre KÉPTELENSÉG Sopron volt a helyszíne a kétnapos vámkonferen­ciának. G Kínai régészeti és iparművészeti kiállítás tekinthető meg a hét elejétől Székesfehérvárott. G Át­adták rendeltetésének Kaposvárott a műveseállomást. G Keszthely ad otthont a VII. nemzetközi vadászati téli egyetemnek. G A hét híre az is, hogy nemzetközi képzőművészeti kiállítás nyílt Szombathelyen, A rea­lizmus után címmel. Lshsngolo a látvány. Annak ellenére, hogy éppen a lát­ványnak kellett volna híveket toboroznia. Nem sikerült. Tár­latmegnyitó. A nem kicsiny városból összesen tizenegyen „sereglettek” össze az ese­ményre. Korábban egy-egy ilyen alkalomra nyolcvanan, százan is eljöttek. Mentség, magyarázat sokféle lehet. Van is. Nem a művészetek virág­zásának ideje ez, ezer okból nem az. A képek, a szobrok, a kisplasztikák egy része ki­mondottan jó színvonalú. A többi átlagos. Előre egyiket sem lehetett tudni. Az érdek­lődők mégis távol maradtak. Az esemény szervezője, a vá­ros kulturális életének fárad­hatatlan élesztője szomorúan közli: néhány hete azért kel­lett lemondanunk az új ma­gyar irodalmat bemutató est­ről, mert elővételben összesen hat jegy kelt el... Nem a ké­peknek, a szobroknak szólt te­hát az érdektelenség most. Egy folyamatról van szó. Az évtized közepéhez mér­ten a megye múzeumai nap­jainkra félmillió látogatót ve­szítettek el, ha egy-egy esz­tendőt vetünk össze. Magyarán, a látogatóknak a negyedét, mert a kétmilliónál több ér­deklődőből alig másfél millió maradt. Intő jelek rejlenek ezekben a lefelé vezető lép­csőkben, mert senki sem tud­ja, mikor és hol sikerül meg­állni. Nem lehet a kultúrát köte­lességként rárakni az állam­polgár vállára. Az igényt kell A Százhalombattai Dunai Kő­olajipari Vállalat gázkroma­tográfiás laboratóriumában sok érdekes munkát végeznek az ott dolgozók. Képünkön flou- ridion-koncentráció-. más né­ven taríalommeghatározást végez Kertész Tamásné (Pék Veronika felvétele) Anglia is majd' belerokkant Látszik-e a pincéből az alagút vége? Egy esztendővel ezelőtt jártam utoljára Budafokon, a tavaly még Promontorvin Borgazdasági Vállalatnak nevezett üzemben. Az alatta tekergő pincéket akkor alagútnak láttam. Alagútnak, melynek nem látszik a vége. Ugyanis az ezerhatszáz méter hosszú, még a törökök által felfedezett folyosórendszer két ol­dalán százötvenezer hordónyi eladhatatlan minőségű Bacchus- nedú sorakozott. S ez még csak a dolgok mélyén rejtőzött. Fönn a felszínen ennél is nagyobb volt az „állókészlet”: hetven irányftó-adminisztrativ, de főként improduktívnak nevezhető munkavállaló a központban, ugyanennyi a vidéki gyáregysé­gekben. S e száznegyven irodista úgy el lehetett foglalva, hogy jelenlétük ellenére a papírmunka jó részét több millió forintért egy külső cégnek kellett kiadni. Persze tavaly, mikor mind­erről hallottam, ez még szinte rendjén valónak tűnt. Tükröz­te az ország' gazdasági egysé­geinek általános állapotát. Amiben talán mégis kirítt a gazdaság egészéből: a pince- gazdaság még a többieknél is mélyebben volt. Olyannyira, hogy az akkor még éppen a veszteséges cégeket a legjob­ban ajnározó bank is megso­kallta a négy esztendeje tartó fizetésképtelenséget, az elké­pesztő összegre rúgó vesztesé­get, s megvonta a vállalat hi­teleit. Tulajdonképpen azóta érde­kes, merrefelé találja a Pro­montorvin az alagút végét. Ugyanis a vállalat lépéskény­szerbe került, a dotációk lan­gyos vizéből a valós gazdasá­gi helyzet hideg zuhanya alá kellett állnia. Dr. Gágány Ti­bor ekkor került a vállalat élére. — A szentendrei Márka­üzemből ültem az igazgatói székbe. A termeléssel, az ér­tékesítéssel foglalkoztam ad­dig, ehhez értettem leginkább, ezen a téren próbáltam tisztá­ra söpörni a gyárat. De az el­ső félév végén beláttam: a mai világban az e területen hozott intézkedések nem tud­ják kihúzni a céget a pácból. Hiába vezetünk be takarékos- sági intézkedéseket, hiába nö­veljük termelésünket, forgal­munkat, ha a vállalat érzéket­len a pénzre. Magyarán szól­va, az egységek vezetői nem is tudták, mennyi a nyereségük, az árbevételük. Még a tröszti elszámolási hagyományok él­tek az üzemekben, minden szám, adat összemosódott. A kiút ekkor abban látszott, hogy a vállalat gazdálkodásá­nak pénzérzékenysége növe­kedjék. Ez azonban igen érzé­kenyen érintette a Promontor­vin alkalmazottainak jó ré­szét. Átvilágítást kért a veze­tőség, ennek eredménye kimu­tatta: a hatszázhetven dolgo­zó közül csak háromszázötve­nen vannak, akikre valóban szüksége van a vállalatnak. A többiek — zömükben irá­nyító, vezető emberek, vala­mint adminisztrátorok — bár­mily kíméletlen is ilyet mon­dani, de nem járulnak hozzá ahhoz, hogy egyáltalán talpon maradjon a Promontorvin, nemhogy ahhoz, hogy az ordí- tóan alacsony átlagbérek emel­kedni tudjanak. Pedig egy át­lagfizetés arrafelé a mai árak mellett is mindössze száztíz­ezer forint évente ... Ettől persze még nem volna példa értékű a Promontorvin sorsa. Olyan vállalatot, mely­nél sóik ember keres keveset, nem pedig kevés dolgozó so­kat, bárhol lehet találni, olyat is, mely évek óta tisztában van a kényszerű elbocsátások szük­ségességével. E cégek zöme azonban a mai napig nem lé­pett. A Promontorvin azonban e területen is lépéskényszerbe került. Mint említettük, fel­ügyelő bankjuk megvonta a hitelüket. A teljes összeomlás, valamennyi dolgozó utcára ke­rülésének kivédésére csak egyet tehettek: részvénytársa­sággá alakulni, tőkét bevonni. Ez történik napjainkban a vállalatnál. A vezetők vállal­kozók lettek, nagyobb fizetés­sel, de vagyonuk kockáztatá­sával. Bár a főnöki bérek az egyenlőségről álmodozók köré­ben visszatetszést szülnek, vé­gül is ez a garanciája, hogy a vezetők szívügyüknek érezzék a vállalat sorsát. S hogy me­lyik főnök alkalmas szerepé­nek betöltésére? Amelyik ké­pes több pénzt varázsolni a dolgozók borítékjába. Tegyük hozzá: a megmaradó dolgozók borítékjába. Mert immár tőkése, tulajdonosa van a vállalatnak, aki pénzét vitte a vállalkozásba, s keményen megköveteli a nyereségessé­get, s az ehhez vezető lépések mielőbbi megtételét. A tulaj­donos ésszerűen akar gazdál­kodni. Az eddig üresen ásítozó pincerészben itatni a külföldi turistákat, akik eddig a Pro­montorvin KISZ-klubjában szorongtak. Bérbe adni a ki­használatlan üzemcsarnokot, a vidéki telephelyen, ahol négy dolgozót őrzött három éjjeli­őr, létszámot racionalizálni. S talán ez a kiútkeresés leg­nehezebb szakasza. Olyan ne­héz, hogy majd’ belerokkant Anglia, Spanyolország. S eh­hez a szakaszhoz hamarosan magyar vállatok százai érkez­nek. Hogyan zajlik ez a folya­mat a Promontorvinnél? Nehezen. A vállalat erőfe­szítései ellenére a dolgozók jó része nem veszi tudomásul a felmondást. De nehezen vet­ték tudomásul Angliában is, ahol felhalmozott tőkéjük volt a munkásoknak, s nem megél­hetési gondjaik. Többféle szakszervezet alakult a Pro­montorvinnél, melyek magu­kénak vallják a vállalatot. Csakhogy ennek a vállalatnak már tulajdonosa, tőkése van, aki nyereségesen, s nem szociális alapon kívánja vezetni a gyá­rat. Jól megfizetni azt, akire szükség van, a többit nem alkal­mazni, ez váltja fel az eddigi általános nem-megfizetettséget. Mindez helyénvaló volna egy olyan gazdasági környezetben, ahol az utcára kerülők jó része saját vállalkozásba kezdhetne, erről azonban ma nem beszélhetünk. Csak a külföldi tőke be­áramlásával remélhetnek jól megfizetett munkahelyeket a jöven­dő munkanélküliek, a tőke azonban nem jön oda, ahol valami­féle munkásönkormányzat naiv álmát dédelgetik oly sokan. Le­het., hogy ez lesz az ország gazdasági alagútjának a vége: mun­kahelyek azoknak, akik munkahelyét megszüntetheti a tu­lajdonos? Tóth Béla Endre iránta felkelteni. Kellene. Ma azonban szinte minden — a politikai harcokba belevesző közélet, a korábbiaknál sok- kal-sokkal nehezebb megélhe­tés, a közintézmények gyors elszegényedése, a művelődés megszállottjai táborának a fo­gyatkozása — a kultúra, az ilyen igények ellenében szól. Avagy éppen ezek az említett, meg a hasonló mozzanatok sürgetik nagyon is a kultúra, a műveltség, a képzettség fon­tossá, sőt elsődlegessé emelé­sét? A kérdés szónoki, hiszen nem lehet más a válasz, mint az igen. Az igen akkor is a válasz, ha tudjuk: jelen van a művé­szetek világában sokfajta ön­célú bűvészkedés, a modern­ség hordozójának kikiáltott semmitmondás, ha belátjuk, a közönségnek egy jelentős ré­sze nem hogy a realizmus után lenne — ahogyan a szombat- helyi tárlat elneveztetett —, hanem még annak is nagyon- nagyon előtte... Mert hiszen képtelenség, ha diplomát szer­zett emberek sem találkoznak össze tanulmányaik alatt a művészeteknek bármely ágá­val, nemhogy a kevésbé is­kolázottak. A megye joggal büszke a szentendrei, a gö­döllői művésztelepre, az isko­lát teremtő alkotókra, némely, a világban is jól ismert mú­zeumára. ám lehangoló, ha egy osztálynyi középiskolás — amint azt ezeknek a sorok­nak az írója kipróbálta — Munkácsy Mihály után egyet­len más festőművészt sem tud megnevezni. Figyeljük csak, mit írt Wes­selényi Miklós az 1833-ban megjelent Balítéletekről lap­jain! „Kevés otszág van, hol annyi eladósodott s birtoká­ból elélni nem tudó lenne, mint nálunk, hol van keve­sebb élelmét eszével kereső, de hol több a féltudós? Min­dennek lehet s van egyéb oka is; de legfőbb ugyan csak az egészséges életre való ész s valódi míveltség hiánya.” En­nek a valódi míveltségnek az emlegetése nem anakroniz­mus-e éppen napjainkban, amikor a pénzcsinálók látsza­nak korunk hősének, amikor ezer dologról esik szó, mint azonnali teendőről, de csak ezeregyedikként a kultúráról, a műveltségről...?! Az igazi kérdés persze nem ez. Hanem az. lehetséges-e bármilyen fel- emelkedés — társadalmi, gaz­dasági, s még előbb, erkölcsi — úgy, ha nem ott kezdjük a változtatásokat, ahol kellene?! Reális veszély napjainkban: a kultúra kevesek luxusio- gyasztásának az árucikke lesz, sokaknak viszont a látszatkul­túra marad, vagy még az sem. A ma sokat emlegetett polgá­rosodáshoz polgárok kellenek, kellenének. Lehet-e ebben re­ménykedni akkor, amikor pél­dául a megyében a szellemi foglalkozásúak háztartásaiban a legutóbbi öt évben — össze­hasonlító árakon számolva — ötödével, a munkás háztartá­sokban egyharmadával csök­kentek a kulturális célú ki­adások a teljes pénzköltésen belül. Képtelenség úgy kiala­kítani a műveltebb társadal­mat. hogy ennek hangoztatá­sa közben a kultúra minden szolgáltatását és termékét — elsőként az oktatást — üzleti „piaci” alapokra kívánják he­lyezni. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom