Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-13 / 294. szám

PEST MEGYEI > XXXIII. ÉVFOLYAM, 294. SZÄM POLITIKAI NAPILAP Ára; 4,30 forint *• 1989. DECEMBER 13., SZERDA Országgyűlési bizottságok az állami költségvetésről A parlamentnek alaposan meg kell vitatnia a javaslatot A kormány jövő évi gazda­sági programjáról, a költség- vetés tervezetéről, valamint a fogyasztási adóról és a fo­gyasztási árkiegészítésről szó­ló törvényjavaslatról tárgyalt keddi ülésén az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága. Az építési bizottság hétfői ülésé­hez hasonlóan a képviselők­nek ez a csoportja is zárt ajtók mögött kezdte meg munkáját, s a történtekről nem tájékoz­tatták az újságírókat. A kormány gazdasági prog­ramjáról, az állami kötségve- tés tervezetéről már a meghí­vottak és az'újságírók jelenlé­tében tanácskoztak a képvise­lők. Az elnöklő Vida Kocsárd (Somogy megye) elöljáróban megjegyezte: a jelenlegi Or­szággyűlés legnehezebb és leg­keservesebb ülésszaka lesz a mostani, mert e két téma kap­csán tekintettel kell lennie egyrészt az ország kormányoz- hatóságának fenntartására, másrészt pedig százezrek, mil­liók sanyarú helyzetére. A képviselőknek ugyanakkor ar- ,£a. is figyelemmel kell lenniük, hogy 'ma kiszámíthatatlan a tömegek reakciója, ha életvi­szonyaik további romlásáról van szó. Márpedig Kollarik Istvánnak, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettesének beszámolójából kitűnt, hogy o lakosság életkörülményei ál­talában jövőre sem javulnak, sőt tovább nehezednek. Az új változat a költségve­tés hiányát 15 milliárd forint helyett 10 milliárd forintban szabja meg az állami támoga­tások mérséklése révén. A fogyasztói árszint is a korábbi elgondolásoknál 4-5 százalék­kal magasabb, 19,5 százalékkal nő 1990-ben. Az áremelkedé­sek Kollarik István szerint az élelmiszereknél, a közüzemi szolgáltatásoknál, a személy- szállításnál, az energiafelhasz­nálásnál és a lakáshasználati költségeknél várhatók elsősor­ban. Az infláció csak akkor lesz tartható a tervezett kere­tek között, ha a bérek 17 szá­zaléknál nem nőnek jobban. Az előzetes számítások sze­rint a reálbérek 2,5 százalék­kal, a reáljövedelmek pedig 1-1,5 százalékkal csökkennek. Ehhez kapcsolódik a 38 mil­liárd forint összegű szociálpo­litikai intézkedési csomag, amiből az OT elnokhelyettésé­......... —­...........—......... ■ m immmAt A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának tagegy­házai, a tanács közgyűlése továbbra is aggodalommal és fáj­dalommal kíséri figyelemmel a Romániában élő kisebbségek helyzetét, ezen belül különösképpen Tőkés László temesvári lelkész sorsának és szolgálatának alakulását. 9 A kisiparosok érdekvédelmi szervezete, a KIOSZ, tiltakozik az ellen, hogy kivonják a társadalombiztosítási alapból a családi pótlékokat, és helyette abból fedezzék az egészségügyi ellátás költségeit. 9 A Külügyminisztériumi Dolgozók önálló Szakszervezete aggodalommal figyeli a Külügyminisztérium jövő évi költ­ségvetése körül kialakult bizonytalan helyzetet. 9 Ünnepélyes bírói eskütételre került sor kedden az Igazságügyi Miniszté­rium épületében. 9 A Magyar Demokrata Keresztény Párt a Németh Miklós miniszterelnökhöz eljuttatott nyílt levelé­ben aggodalmát fejezte ki a magyar nép legszegényebb réte­geinek, az idős és tartósan beteg emberek sorsának alakulása miatt. 9 Befejeződött a Lakos József, szentesi rendőrkapi­tány 1946-os meggyilkolásának körülményeit'tisztázó tényfeltá­ró vizsgálat, amelyet a legfőbb ügyész rendelt el. 9 Követke­zetesen és időarányosan végrehajtják a Minisztertanácsnak a Hévízi-tó védelmére hozott határozatát a Bakonyi Bauxit­bánya Vállalatnál — állapította meg az e célra létrehozott el­lenőrző bizottság. 9 A Magyarországi Szociáldemokrata Párt támogatja a győri Rába Vagon- és Gépgyár mosonmagyaróvá­ri üzemében kialakult elszakadási kezdeményezést. Van új a Nap alatt ... ,.,,|iiHBWRuuüUüüuu«üL-|ri[iTi|riaflp~ir—ri~~irri~ir nirTliinr M ókás, hóbortos ötlet, ám, ki tudja, kevésbé környezetszennye­ző volta miatt nem hódit-e téret egyszer a pesti és Pest me­gyei utakon, településeken, városokban ez a furcsa szerzet. Furcsa, mert az eleje motorkerékpár, a hátulja meg személy­gépkocsi. S ellenőrizhetetlen hírek szerint kevésbé környezet- szennyező, mint a Trabantok s a Wartburgok. Bár, ami azt il­leti, parkolás szempontjából léte mifelénk megkérdőjeleződik nek elmondása szerint 33 mil­liárd forintot fordítanának az árnövekedések ellentételezé- (Folytatás a 2. oldalon.) Horn Gyula Brüsszelbe érkezett Horn Gyula külügyminiszter kedden Brüsszelbe érkezett, hogy részt vegyen a fejlett or­szágokat tömörítő úgynevezett Huszonnégyek csoportja kül­ügyminiszteri tanácskozásán, amelyen a Lengyelországnak és Magyarországnak nyújtott segítség kérdéseit és a tovább­lépés lehetőségeit vitatják meg. Magyar szakértők a helyszíni szemlén Vizsgálat a hősi zsilip ügyében Magyar szakértők is részt vesznek szerdán a bősi vizs­gálat helyszíni szemléjén — csatlakozva csehszlovák kollé­gáikhoz. Mint ismeretes, több mint egy hete a bősi létesít­mény alvízcsatornája felől nagy mennyiségű víz és hor­dalék jutott a zsilipkamrába, magával sodorva különféle szerkezeti elemeket is — tá­jékoztatta Udvardi László kormánybiztos az MTI mun­katársát. A kormánybiztos és a kör­nyező pártok, szervezetek megállapodásának megfelelően a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Tudományos Dolgozók De­mokratikus Szakszervezete, környezetvédő csoportja és a Magyarországi Zöld Párt meg­bízásából független szakember is helyet kap a helyszínre uta­zó csoportban. A megállapítá­sok értékelésére a december 21-i pozsonyi egyeztető meg­beszélésen kerül sor. A kor­mánybiztos felkérése alapján ezen a konzultáción részt vesz a Budapesti Műszaki Egyetem független tudományos szakér­tője is. A magyar fél már decem­ber 7-én a vízbetörés nyilvá­nosságra hozatalát követően azonnal tájékoztatást kért az illetékes csehszlovák kor­mánymeghatalmazottól az ese­ményekről. Jozef Oblozinsky a magyar—csehszlovák opera­tív csoport csehszlovák veze­tője azonban csak december 11-én, hétfőn ismertette a tör­ténteket a magyar szakembe­rekkel. Az ott elhangzottakról jegy­zőkönyv készült, amely többek között megállapítja, hogy az ideiglenes elzárás rögzítése meglazult, az elzáró fal lebil­lent és a hajózsilipbe úszott. Ezzel egyidejűleg több tízezer* köbméter homokos kavics sodródott be a vízzel a hajó­zsilip előtti térségbe. A jegy­zőkönyv szerint a hajózsilip kapuja nem rongálódott meg. Jelenleg a víz eltávolításával foglalkoznak, az új elzáró gyártása megkezdődött. Beszélgetés Crósz Károllyal Csak KB-tagságot vállalok A hét végén tartja kong­resszusát a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt, amelynek egyik szervezője Grósz Károly, ez alkalomból interjút adott az MTI—Press-nek. □ ön' mostanában sokat járja a vidéket, találkozik emberekkel. Hogyan érzi magát a kongresszus előtt? — Vegyesen. Tiszteletre méltó, ahogyan a párttagság egy jelentős része érzelmileg ragaszkodik a Magyar Szocia­lista Munkáspárthoz. Ebben a kötődésben nagyon sok a nosz­talgikus elem; a múlthoz, a múlt eredményeihez való fel­tétlen ragaszkodás. Van ebben a vonzódásban egy igen racio­nális momentum is: a magyar politikai palettának legyen még egy baloldali pártja. Régóta vallom, hogy a balol­dal nem állhat egy pártból. Át­meneti szituációban vagyunk: van tagság, de nincs vezetés az MSZMP-ben. Mozgalmunk jelenleg szervezetlen. A kong­resszusnak most azzal a fel­adattal kell megbirkóznia, hogy az MSZMP-nek legyen vezetése. □ önt miként éri az a diagnózis, hogy az országot az MSZMP juttatta válság­ba? — Ez az állítás egyszerűen nem igaz. Az országot elsősor­ban a nemzetközi gazdasági körülmények juttatták válság­ba. Az úgynevezett puha pia­con kényelmesen ellubickol­tunk és eközben azt hittük, hogy eredményeket érünk el. A válság másik oka az, hogy az ország néhány vezetője a vágyakat összetévesztette a lehetőségekkel. Nem vállalták fel a gazdasági átrendeződés társadalmi-politikfli következ­ményeit. Ebben azonban nem az MSZMP a ludas. Az ország nem négy-öt emberből állt. Amit most felhasználnak az MSZMP ellen, igenis demagó­gia. □ Hány tagja van az MSZMP-nek? A legkülön­bözőbb adatok láttak eddig napvilágot. — Hatvannégyezer és né­hány száz tagunk van, ők alá­írással erősítették meg tagsá­gukat. Legalább hatvanezer tagot tesz ki a számos kollek­tív levél. E leveleknek azon­ban utána kell még járnunk, ezért kerülhettek forgalomba a 120 ezres tagságról szóló hí­rek. □ Mikor jegyik be a pár­tot? — A hivatalos kérés még fo­lyamatban van, pontosabban már csak a választ várjuk az illetékes hatóságoktól. □ Sokak szerint ön ta­valy májusban még a me­gy ar progreszió egyik éllo­Aranylánc a pecsenyében (8 OLDAL) Megalakult a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Szövetsége Pest megyei elnököt választottak A mezőgazdasági szövetke­zetek VI. kongresszusa kedden a Budapest Kongresszusi Köz­pontban az érdekvédelemről és az írásban kiadott alapsza­bály-tervezetről nyitott vitá­val folytatta munkáját. Hetyei János, az érdekvé­delmi munkabizottság vezető­je, az adonyi Március 21. Tsz elnöke tájékoztatta a kong­resszust a bizottság munkájá­ról. Hangsúlyozta: a mező- gazdasági termelés jövedel­mezőségének romlása, a szö­vetkezeti modellváltás szüksé­gessége külön-külön is elegen­dő ahhoz, hogy a korábbi ér­dekképviseleti szervezetet új váltsa fel. Ezért a korábbi egypárti agrár- és szövetke­zetpolitika támogatása helyett jelenleg a többpárti agrár- és szövetkezeti reformkihívások ellen vagy azok mellett kell állást foglalni. Ilyen viszo­nyok mellett szükség van egy oiyan erős érdekképviseleti szervezetre, amely közvetíteni tudja a mezőgazdaságban dol­gozók véleményét, adott eset­ben követeléseiket. A kongresszust megelőző ta­nácskozásokon olyan elképze­lések kerültek felszínre, hogy az érdekvédelmi szervezet le­gyen a területi, illetve szak­mai szövetségek szövetsége. Az új szervezet vezető testü­letét illetően főleg az volt a vélemény, hogy a kongresszus a továbbiakra is fogadja el az országos tanács intézményét. A vita sarkalatos kérdésévé vált, hogy az érdekvédelmi (Folytatás a 3. oldalon.) Kabaré a kabaré után Az MSZP Országos Irodája a párt székhazában a Ma­gyar Rádió kérésére — nyitott házként — helyiséget biztosí­tott a szilveszteri műsor fel­vételéhez. Ehhez személyes részvételre meghívót kaptak a magyarországi pártok képvi­selői. A rendezvény végén a Magyar Október Párt képviselői nem voltak hajlan­dók elhagyni a termet. Azt a feltételt szabták, hogy csak abban az esetben távoznak, ha párthelyiséget biztosítanak számukra. Az MSZP gondnok­sága több alkalommal kérte távozásukat. Felhívták a fi­gyelmet arra, hogy a kérés teljesítésére csak a kormány jogosult. A Magyar Október Párt képviselői ennek ellenére nem hagytak fel jogsértő fel­lépésükkel. Bemutató Herceghalmon és CödöHón Jövőre ismét lesz OMÉK Széchenyi István kezdemé­nyezésére 1857-ben tartották az első gazdasági termény-, állat- és gépkiállítást. Az azóta eltelt közel 150 esztendő alatt a magyar agrárgazdaság rend­szeresen tartott mezőgazdasá­gi bemutatókat. A tradíciókat folytatva, a Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt — az OMÉK-ot — augusztus 31. és szeptember 9. között ren­vasa volt, ma már viszont a konzervatívok táborába so­rolják. — Az, hogy k* a haladó és ki a konzervatív — nagyon szubjektív dolog. Manapság könnyen dobálják a jelzőket az emberek. A címkéket úgy osz­togatják, mint a borravalót. Egyáltalán nem hat meg, ha azt mondják rám, hogy kon­zervatív vagyok. Persze nem mindegy, hogy ki mondja ró­lam. hogy mi vagyok. Hosszas vívódások után jutottam el ugyanis arra a felismerésre, hogy a „konstrukcióban" van a hiba. □ A társadalmi rend­szerre gondol? — Távolról sem, hanem a politikai intézményrendszerre. Maga a társadalmi mechaniz­mus nem működik jól. A poli­tika működése korszerűtlen és nem teljesítményorientált. A rossz társadalmi-politikai konstrukció tág teret adott a kontraszelekciónak. A döntési rendszerben túl sok volt a -szubjektivitás. Ez nem az em­beri tévedésekre vagy rosszin­dulatra vezethető vissza, ha­nem egyszerűen arra, hogy hiányzott a bírálat, a kontroll. Akinek nagyobb volt a szemé­lyes presztízse, annak volt iga­za, akár tévedett, akár nem. (Folytatás a 2. oldalon.) dezik meg a BNV területén. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Papócsi László mezőgaz­dasági miniszterhelyettes el­mondta, a kiállítás célja, hogy bemutassa az agrárágazatnak a kutatásban, a műszaki fej­lesztésben elért eredményeit. A hazánkban végbemenő poli­tikai, gazdasági, társadalmi átalakulásnak megfelelően a soron következő OMÉK a kö­zelmúlt hasonló rendezvé­nyeitől több lényeges vonat­kozásban eltér. Nem az el­múlt időszak, a megtett út si­kereit hangsúlyozó kiállítás megrendezése a cél. A koráb­bi „termelj többet, jobban élsz!" gazdasági jelmondat napjainkban túlhaladott. A ki­állítók a termelj mást és más­ként, amit a piac felvesz elv érvényesítésére törekednek. A „vállalkozó mezőgazdaság — naprakész piaci ismeret" azok a gondolatpárok, amelyek a legjobban kifejezhetik a be­mutató lényegét. A kiállítás 90 ezer négyzet- méteres helyén várhatóan 20- 25 ország mutatja be termé­keit. A kiállítási terület több mint a fele már gazdára ta­lált. Az NSZK, Nagy-Britan- nia, Finnország, Belgium, Ka­nada már jelezte, hogy önál­ló pavilont igényel. A ren­dezők számítanak a szocialista országok részvételére is. A ha­zai kiállítók közül kiemelten nagy területet igényelt a her­ceghalmi Hungahib Sertéste­nyésztési Rendszer és a herná­di Március 15. Tsz is. A ki-1 állítani akaró vállalatok, szö­vetkezetek február elsejéig jelentkezhetnek a Hungexpó- nál. A szervezők lehetővé teszik a kiállítók számára, hogy ter­mékeiket a helyszínen áru­síthassák. Az állattenyésztési bemutatón — a felhozataltól és a kínálattól függően — lehe­tőséget biztosítanak a tenyész­állatok árverésére is. A szakmai programok kere­tében Herceghalmon növény- védelmi bemutatót tartanak, Gödöllőn pedig az érdeklődő szakemberek a kiállított gépe­ket munka közben is megte­kinthetik. H. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom