Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-16 / 297. szám

4 >1989. DECEMBER 16., SZOMBAT Kopjafák1 Jövőjükről csak kérdőjelesen szólhatnak Mindezekből majd történelem lesz Még azt is magával ragadja az itt dolgozók lelkesedé­se, aki először teszi be a lábát a Pest Megyei Művelő­dési Központ és Könyvtár olvasószolgálatába. Szinte hi­hetetlen, hogy ezen a helyen a könyvtár legbenső ter­mében 13 ezer 476 könyvet, kiadványt, dokumentumot őriznek. Java része Pest megyéről szóló, illetve szűkebb honunkban kiadott nyomdatermékek ezek. Kolh János, a népművészet Dömsödön élő ifjú mestere az elmúlás kertjének emlékmű­veit készíti, kopjafákat farag, ősi hagyomány újul fel ezzel a dömsödi református temető­ben. A kopjafa olcsóbb és em­berségesebb a kevély márvá­nyoknál és betonkolosszusok­nál i ? (Erdős! Agnes felvétele) — Az apró nyomtatványok fiókokban találhatók! — fi­gyelmeztet Pethö Zsoltné Né­meth Erika. — Pest megye sajtóbibliográfiáját 1794-től 1975-ig ezekben a rekeszekben őrizzük — mutat bal oldalra. Bizonyságul elém teszi a me­gye első folyóiratát, az Urá­niát, amely 1794-ben jelent meg Vácott. Azaz ez csupán másolat, s az utána követke­ző számokat mikrofilmre vet­ték. Ám a legújabb lapokat is gyűjtik. KIADATOTT VÁTZON — Mit tartanak a legérde­kesebbnek? — kíváncsisko­dom. Két másik kolléganője is azonnal felélénkül. Beszinger Erzsébet 1955 óta rakosgatja össze a helytörténeti anyagot. Almási Gertrud pedig négy Szigetszcntmiklós szülötte Búcsú Nádasdy Jánostól Ma temetik délelőtt 11 óra­kor a szigetszentmiklósi teme­tőben Nádasdy János festő­művészt, aki 83 évvel ezelőtt született e várossá növekedett hajdani faluban. A ’30-as évek elején végezte el a Képzőmű­vészeti Főiskolát Va szarv-fáZ nos tanítványaként, kiváló portréiért Nemes Marcell-díj- ban részesült. Pályája nem volt töretlen, s- ehhez az ’50-es évek igazságtalan meghurcol­tatásai is hozzájárultak. Egye­dül a tehetsége maradt sértet­len. Egy ideig Tökölön tanított, végül csak a művészetnek élt. Mindvégig hű maradt sziget­szentmiklósi motívumaihoz — a tájhoz, az arcokhoz. Amit létrehozott: művészet és doku­mentum, — erről tanúskodik a Haraszti utca, a Bába kút és a Lózst kopolya, valamint re­mek Duna-parti részletei. Ki­emelkedő rajztudása révén a szigetszentmiklósi környeze­tet a festészet magaslatára emelte. L. M. Részvénytársasággá alakul Világraszóló siker volt Részvénytársasággá alakít­ják át az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalatot. Erről ha­tározott a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöksége. A testület úgy vélte, hogy kül­földi tudományos kiadói part­nert is bevonhatnak a rész­vénytársaságba megfelelő ajánlat esetén. Erről — miként Berend T. Iván elnök beszá­molt — megkezdték a tárgya­lásokat. Az elnökség úgy ítélte meg, hogy a szigorodó gazdasági feltételek miatt vészhelyzetbe jutott Akadémiai Kiadó tevé­kenységének gyökeres átala­kítására, kiadói és folyóirat­politikájának teljes újraérté­kelésére van szükség. Az Aka­démia változatlanul feladatá­nak' tekinti a nemzet szelle­mi életében jelentős szerepet betöltő kiadói tevékenység fenntarátást és a tudományos kiadványok szubvencionálá­sát. A hazai űrkutatás helyzetét elemezve az elnökség megálla­pította, hogy e tudományág fejlesztése a következő idő­szakban is indokolt. Javasol­ta: hosszabbítsák meg az MTA Országos Műszaki Fejleszté­si Bizottság űrtechnikai fej­lesztési programját. Indoklásként elmondták: 1981—84 között vált „felnőt­té” a magyar űrkutatás, en­nek fontos műhelyei alakultak ki, részben a Vega-program végrehajtása során. Ebben az időszakban jöttek létre kap­csolataik a nyugat-európai és az amerikai intézményekkel. Tevékenységüket eredményeik alapján nemzetközileg is elis­merik. A magyar fizikusok és mérnökök világraszóló sikere volt például a Halley-üstököst vizsgáló Vega-szondák kulcs- fontosságú berendezéseinek el­készítése, az adatok értékelé­se. éve foglalkozik sajtófigyelés­sel. Mindegyikük tud különb­séget ajánlani. Mert nem csak régiségek, hanem nyom­datörténeti érdekességek is akadnak itt. Megyénkben oly jól ismert személy — Fáy András a szerzője az 1826-ban megjelent hasznos házi jegy­zeteknek. Minden bizonnyal az sem véletlen, hogy Vácott látott napvilágot az a tan­könyv, amelyet Raff György írt 1791-ben. A címe: Geográ­fia a' gyengébbek elméjekhez alkalmaztatott és magyarul kiadatott Vátzon, mégpedig Ambro Ferentz betűivel. Kor­dokumentum egy fényképek­kel illusztrált kötet, amelyet 1898-ban szerzett Friedrich Rovara. Erzsébet királynéról és a királyi családról szól. — Kik keresik fel az olva­sószolgálatot? — Diákok, főiskolások, ren­getegen! — sorolja Beszinger Erzsébet. — Jönnek amatőr kutatók és hivatásosak is. Annyira változatos az érdeklő­dők hivatása. Nagyon ritkán küldünk el anyagot, akkor is csak megyebeli könyvtárnak. Csak helyben lehet a doku­mentumokat tanulmányozni. — Hogyan gondoskodnak a régi könyvek állagmegóvásá­ról, restaurálásáról? — Évenként ellenőrizzük állapotukat. Szentendrén, Új­városban is működik megyei kötészet, s rendkívüli esetben a Széchényi Könyvtárhoz for­dulunk. NEMKÉR; HANEM HOZ Egy fiatal nő érkezik. Be- csey Zsuzsa azonban nem kér, hanem hoz! Apósa nagy néprajzgyűjtő, s egy fél évszá­zados könyvet küldött, amely jeles napokról, népszokások­ról szól. Természetesen csak kölcsön. — Nagy szerencse, hogy a könyvtár rendelkezik szerox géppel, le tudjuk másolni — jelenti ki Pethö Zsoltné Né meth Erika. — Külön érdeklődési köröm Szentendre — mondja. — 1988-tól elkezdtem kialakíta ni egy külön részt az olva sószolgálaton belül. Kikeres­tem minden Szentendrére vo­natkozó könyvet, apró nyom- tatványot, röplapokat, gyász- jelentéseket, plakátokat, sőt az újságcikkeket is. Mint különös kincset teszi elém a' fotókat, képeslap­másolatokat. — Egészen véletlenül fog tam ezeknek gyűjtésébe! Egy alkalommal dr. Wisinger Ist­ván zoológus keresett anyagot kutatásaihoz. Magától értető­dően elbeszélgettünk, s kide­rült, hogy ő szép számú ké­peslappal rendelkezik. Elhoz- ta, s én másolatokat készítet tem. Olyan különlegességekre bukkantam, ami nekem nem volt meg. Például a szőlőtele­pítés című képeslapra 1903 ból. A régi művésztelepről so­ha nem láttam azt a fajta ké­pet, amely a szanatórium- üdülőben készült a vendégek népes csoportjáról. EGY TELJES KORKÉP Megírta az utcanévtár tör­ténetét Szentendrén, amely nyomdában van. Az Írók, köl­tők Szentendrén címmel ké szülő kötetet, Sin Edit iroda lomtörténet szakos pedagó­gussal, a Ferenczy Múzeum könyvtárosával együtt készí­tik. — Ugyancsak izgalmas az a folyamat — szólal meg Almási Gertrud —, amely a sajtóban nyomon követhető. Úgy ér­zem, hogy most már van éri telme a sajtófigyelésnek. Na­ponta 30 körüli, lapot nézek át, a többit a sajtófigyelő szol­gálat küldi meg nekünk. Mind­ezekből — ha egyszer végig­nézzük —, pontosan összeáll egy teljes korkép, például a bős—nagymarosi vízi erőmű kapcsán is. Nagy segítség ne­künk, ha egy-egy nyomda vagy egyesület, szervezet küld hozzánk tiszteletpéldányokat a helyi kiadványokból, mert mindezekből majd történelem lesz. Kár, hogy ez a hatalmas szellemi értékeket képviselő könyv- és dokumentumgyűjtemény sorsa bizonytalan. Az itt dolgozók jövőjükről csak kérdőjelesen tudnak szólni. Annyi bizonyos, hogy ennek az anyagnak feltét­lenül együtt kell maradnia. Vennes Aranka Megkérdeztük Harangozó Terit | Egy éve különböző buda- pesti szórakozóhelyeken, ^ bárokban lép fel éjszakán- ^ ként. Meg sokfelé, ahová ^hívják, mindenhova elmegy: ^ vállalatoknál, kultúrházak- ^ ban énekel. Régi, fülbemá­szó, kellemes dallamú slá­gereit szívesen hallgatják. ^ A hangja, a külseje mit ^ sem változott, most is olyan, ^mint amikor — immár több $ mint két évtizede — a tö­rékeny vidéki kislány fel- ^ tűnt _ pódiumon. | Tizennyolc éves koráig r Bátya községben élt, ott is ^ született, Kalocsán érettsé­gizett. Szülei nagyon egy­szerű emberek, földműve- ^ lök. — ők igazából nem is örül­tek énekesi karrieremnek — mondja az énekesnő. — Tudod, nekem tényleg nagyon nehéz volt az indulásom, mert egye­dül, teljesen naivan, tisztán és védtelenül érkeztem a fővá­rosba. Szinte gyerek voltam még. Azt is elárulom, hogy csak itt, Pesten, huszonkét éves koromban csókolóztam elő­ször ... Nagyon későn érő tí­pus voltam. Hittem minden­ben, ami szép, és reményked­tem, bíztam az emberekben ,,, Aztán rettenetesen csalód­tam ... És egyszerűen, félelme­tes volt egyedül küzdenem. De nagyon akartam, és akkortájt szinte az egész falum megmoz­dult, hogy én Budapestre ke­rüljek, hogy engedjenek el a szüleim, hogy megpróbáljam ezt a nehéz, rögös pályát... Nem is tudom, hogyan bírtam ki az elején. Nyűglődtem rette­netesen, még lakásom sem volt, ágybérlet meg albérlet... Már majdnem megfutamod­tam, de szerencsére nagyon szívós és alapvetően optimista természet vagyok. Szép lassan aztán — keserű tapasztalatok árán — rájöttem, hogy sokkal vagányabbnak kell lenni, mert sokkal több csalódás éri az em- embert, ha naiv, ha mindent „mellre szív”, és nem tud ki­keveredni a hullámvölgyből... — Hogyan élsz? Mostanában milyen fellépéseid lesznek? — Két házasság után még keresem az Igazit, bár nem vagyok magányos ... Egy olyan társra vágyom, aki valamivel magához vonz, akire fel lehet nézni, aki tehetséges, okos, erős, bátor, ápolt, jóképű. És még egy nagyon lényeges do­log: nekem igazán fontos, hogy olyan férfi legyen az illető, akinek lelke is van. Aki őszin­te, akiben bízni, hinni lehet. Akir.ek én vagyok a legfonto­sabb. Szóval, keresem, de ér­demtelen kapcsolatokra nem pazarlóm el az energiámat. — Ami a fellépést illeti, Bu­dapesten a demokratikus dal- f cztiválon Dobos Attila• Ma­ma és Úgy szeretlek én című dalát énekeltem, decemberben pedig Ausztráliába indulok. Még nem jártam ott, ezt a tur­nét nagyon várom. Közös fel­lépésre készülök egy Magyar- országon még nem ismert, er­délyi származású, Nyugat-Né- metországban élő, tehetséges énekessel, Szabó Dániellel. Duettet fogunk énekelni. Eöry Éva Színházi levél Játékszín, kétszer Mertz Tibor, Hargitai Agl és Miklósi György a Joláü és a férfiak egyik jelenetében M űködik egy kis színház a budapesti Nagykörúton, Játékszín a neve, és a maga mivoltában különlegességnek, egyedinek számít a magyar színházak sorában. A Játékszín abban a te­remben játszik, amely meg­nyitása, 1899 óta mindig szín­háznak adott helyet. Olyan re­mek komikusok léptek fel benne, mint Salamon Béla, és ott működött 1923 és 1949 között Nagy Endre kabaréja is, Terézkörúti Színpad néven. (Á mai Lenin körút régen a Teréz körút nevet viselte.) Utoljára a Kamara Varieté székelt itt. A terem és a hely tehát patinás. Nagy. szerencse, hogy sikerült megőrizni szín­háznak, hiszen tudjuk, hogy több kitűnő, kis színházterem (például a Bethlen téri Szín­pad, a Bonbonniére Kabaré, a Blaha Lujza Színház vagy Tarka Színpad) megszűnt, vagy megszűnt színházként funkcionálni. A most itt működő színház egyedisége azonban nem pati­nájában van, hanem abban, hogy úgynevezett befogadó színház. Vagy legalábbis an­nak indult. Ez akkor annyit jelentett, hogy a színház kész előadásokat fogad be, melyek egy más színház társulatával kerülnek ott , színre. Magya­rán: amit valahol valamiért nem tudtak eljátszani, azt a Játékszín befogadta. Így került itt színre például az akkor még a Nemzeti Színházban dolgozó Zsámbéki Gábor ren­dezésében Kornis Mihály színműve, a Halleluja, melyet rögtön ki is átkozott az akko­ri kultúrpolitika. De játszot­tak kitűnő gyermekdarabokat is erre a célra szerveződött fiatal együttesek, a tragikusan fiatalon elhunyt Tímár Béla irányítása alatt. A színház jellege később változott. Saját társulata ugyan sosem jött létre, de megszerveződött egy igazgató­ság, mely az üzemmenetet, a szervezést intézte, és fokoza­tosan kialakult az a gyakorlat is, ami ma már a színház mű­ködési szisztémájává vált. Az tudniillik, hogy. a Játékszín maga szervez produkciókat úgy, hogy a tervezett előadás­ra rendezőt és színészeket szerződtet. Esetleg most is ját­szanak közös produkciós elő­adásokat, melyeknél valame­lyik állandó színház a part­ner. Ilyen értelemben a Játék­szín talán afféle vállalkozás már ma is, amilyen felé az elöbb-utóbb struktúraváltásra kényszerülő magyar színház halad. Nevezetesen: a legtöbb nyugati színházhoz hasonlóan cgy-egy előadásra, produkció­ra szervez társulatot, s amikor az az előadás lekerül a szín­ről, akkor a színész szerződé­se megszűnik. E módszerrel — elvileg legalábbis — igen kitűnő szereposztások hozha­tók létre, hiszen válogathat­nak megannyi színház meg­annyi jeles színésze között. Persze az egyeztetés ez eset­ben óriási gond, mert hát a színész nem. szabad, az anya­színházi elfoglaltságai megkö­tik, s megkötik esetleges más felkérések, tévés, rádiós, fil­mes stb. elfoglaltságok is. (És épp e más okok miatt azért mégsem teljesen azonos a Já­tékszín működési szisztémája egy nyugati magánszínházé­val, hiszen ott' az esetek túl­nyomó többségében a színész csak abban az egy produkció­ban van elfoglalva, amit a színházban játszik. Mellesleg: ott van jól megfizetve ...) Nos, a Játékszín mindezek­kel az adottságaival együtt, sajátos színfolt a magyar szín­házi életben. Sok kiváló elő­adásukra emlékezhetünk, sőt, felfedezésekre is tellett az erejükből — gondoljunk a Füst Milán-vígjátékok előásá- sára a feledés porrétegei alól. •A mostani két bemutatójuk (egymás utáni két estén) mintegy összegzi a színház műsoltervi törekvéseit. Az egyik darab egy majdnem el­feledett (bár filmváltozatában nem ismeretlen) vígjáték, a Janika. Békeffi István és Stella Adorján komédiája 1946-ban került először szín­re. A címszerep bravúros szí­nésznői lehetőséget rejt, hi­szen egy vonzó ifjú színész­nőt, bizonyos Polgár Gizit kell eljátszania, ám el kell ját­szania a színésznő kitalált, ti­zennégy éves fiát, Janikát is. Annak idején Turay Ida bril­lírozott a szerepben, s később a filmváltozatban is. Megle­pő, hogy ez a jól szerkesztett, jó humorú, jó szerepeket kí­náló, igazán színpadképes, kellemes komédia azóta sem került színre sehol sem. Most Berényi Gábornak, a Játékszín igazgatójának a rendezésében találtatott egy kiváló Gizi-Janika: Udvaros Dorottya. Aranyosan komé- diázik, tehetsége egészen új oldalait mutatja meg. Szín­háztörténeti érdekesség, hogy Turay Ida most az öltöztető­nőt, Malvinkát játssza, s hogy Udvaros Dorottyának a szín­padi mamáját az igazi mamá­ja, Dévai Kamilla alakítja. A másik bemutató tulajdon­képpen utánjátszás, hiszen a nyáron a Gyulai Várszínház­ban volta hazai premierje Eör- si István Jolán és a férfiak című „krónikájának”. Most, ugyanazzal a rendezővel, s majdnem teljesen azonos sze­replőgárdával, a Játékszín felhozta a darabot a főváros­ba és itt, ezen a kicsiny szín­padon, ebben a szűkebb já­téktérben s egy intim méretű nézőtér előtt, a dráma is ösz- szefogottabbá, hatásosabbá vált. E z a darab persze amúgy is hatásos, hiszen arról szól, hogy hősnője, Jolán, ho­gyan zuhan egyre lejjebb a kapcsolatai során, hogyan ke­rül össze egyre jelentéktele­nebb férfiakkal — és hogy milyen meghatározó, sőt, ki­kerülhetetlen erejű hatással van Jolán sorsára, kapcsola­taira az a tragikus tény, hogy első férjét, Istvánt, 1956 után kivégezték. Eörsi ezt a dara­bot 1977-ben írta, nem kis mértékben a saját 56 utáni él­ményei alapján — de felme­rül itt mindannyiunk számára a kérdés: a mi sorsunkat, kap­csolatainkat hogyan s meny­nyire befolyásolta 1956, s ami utána történt? Ács János ren­dezése, Margitai Ági Jolán- alakítása s a köré csoporto­suló férfiak galériája azt ad­ja a tudtunkra: múltunkból és jelenünkből nem lehet ki­törölni azt, amit 1956 jelen­tett. Tetszik vagy sem, együtt kell élnünk azoknak az októ­beri napoknak az emlékével és következményeivel. Takács István

Next

/
Oldalképek
Tartalom