Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-07 / 263. szám
8 1989. NOVEMBER 7„ KEDD IREK MR > 1989. november 7. •'In * Kedd. Rezső napja. A nap kél 6.36 — nyugszik 16.20 órakor. A hold kél 13.23 — nyugszik — órakor. I VaTTh AT O I II Ó.» A HASI Jobbára borult, párás iüo várható, eleinte főként a Dunántúlon, majd a késő esti óráktól egyre több helyen várható ismétlődő eső, záporcső. A délkeleti, déli szél élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 8 és 13 fok között várható. ^ Pártoló olvasók. A dunakeszi városi könyvtár jövőre eltörli az egy-, illetve háromforintos beiratkozási díjat. A dunakesziéit helyette a könyvpártoló rendszer bevezetésével próbálkoznak, melynek lényege, hogy beiratkozáskor 50-től 500 forintig bármilyen összeg felajánlható a könyvtár gyarapítására. A pártoló tagok ennek fejében igazolványt kapnak, és külön szolgáltatásokat a könyvtártól. <> Kiállítás. Szorúbaton délután nyílt meg Érden a Napház galériában Fuggerth J. Ferenc tűzzománctárlata. A kiállítás egész ideje alatt, január 31-ig ugyanitt, illetve a városi könyvtárban lesznek kaphatók a művész által készített tűzzománc ékszerek, fülbevalók, medálok. O Tcmplomfelújítás. Kartalon társadalmi Összefogással felújítják a községi templomot. <► MSZP-klub. A budakalászi tömegszervezeti székházban (Felszabadulás útja 3/a.) minden kedden délután 5 órától tart nyitva a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének klubja. Ügyeletét tart a párt helyi szervezete kedden és csütörtökön reggel 8-tól este 8-ig. Valuíaáríwl.Tiiraok Érv.: 1989. nov. 7-!ól 13-ig LEV DAVIDOVICS TR0CK1J SZÁZTÍZ EVE született Lev Davidovics Troc- kij, eredeti néven L. D. Brons- tein (187.9—15)40) orosz munkás- mozgalmi harcos. Jómódú zsidó földbérüő családjában született egy ukrajnai kis faluban, ahonnan kilencéves korában elkerült, s Odesz- szában tanult. Már diák korában megismerte a korabeli Oroszországot jellemző alapvető szociális ellentmondásokat. Tizenöt cs húszéves kora közötti gondolati fejlődésében a korabeli Oroszország szinte valamennyi szellemi áramlatán keresztül jutott el a szociáldemokráciáig, a marxizmusig. Tizenkilenc évesen megismerkedett a börtönéleítcl, a száműzetés gyötrelmeivel. A moszkvai börtönben hallott először Leninről, ott olvasta cl az orosz kapitalizmus fejlődéséről írott könyvet. Amikor száműzetésébe! megszökött, a szökéséhez szükséges hamis útlevelet egyik börtönőrének nevét kölcsönözve Trockij névre állíttatta ki; ezen a néven vonult be a történelembe. Egyébként — valószínűleg 1903-ban vagy 1903-ben — egyik útja során Budapesten is átutazott, s néhány napot itt töltött. Az oroszországi munkásmozgalom kiemelkedő alakja voll, aki a pártdemokráciára hivatkozva frakciószabadságot követelt, ezért 192G-ban kizárták a pártvezetésből, sőt a pártból is. Száműzték, majd külföldre távozott. Végül Mexikóban telepedett le, ahol — a sztálini vezetés megbízásából — cgy spanyol bérgyilkos végzett vele. A környezetvédelem lesz a témája az idén november 14- én immár 19. alkalommal megrendezendő szentendrei egészségnevelési konferenciának, amelyet a megyei Köjál egészségnevelési osztálya és a megyei egészségvédelmi tanács rendez a PMKK-ban. Napjaink egyik aktuális és leghálásabb témája a környezetvédelemről való polemizálás, ám érezhetően kevés eredménnyel. A rendezők védelmében szólva mondjuk el: nem a divat kedvéért tűzték napirendre ezt az ezer sebből vérző témakört, napirendjeiket jó előre tervezik. Volt már az eszmecsere középpontja az onkológia, a mentalhigiene, most ez következik. Elsősorban ebben is a megelőzést, így a környezetvédelemre nevelést célozzák az előadások, a viták, amelyek sorában — a szétküldött meghívók közlése szerint — szó .lesz többek között a Pest megyei helyzetképről, az aktuális feladatokról, környezetünk egészségünkre gyakorolt hatásáról, a környezet- és természetvédelmi nevelésről. E néhány kiragadott előadáscímből,is látnivaló, hogy az idei, szentendrei egészségnevelési konferencia elsősorban a pedagógustársadalom és az egészségügy párbeszéde lesz. A téma fontosságára tekintettel részben továbbképzési jelleggel is. De meghívást kaptak közművelődési szakemberek és a társszervek, meg a tömegszervezetek képviselői is. Kapcsolódó rendezvényként kiállítást láthatnak a résztvevők a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint az Érdi Vörösmarty-Mihály Gimnázium környezetvédelmi szakköre anyagából, a Szentendrei Városi Tanács ifjúsági környezetvédelmi plakátpályázatára érkezett legjobb munkákból és a Pest Megyei Pincegazdaság (Budafok) szentendrei Márka-üzem egysége üdítőitalaiból. K. E. A budapesti iskola szellemében Lélckclcmzők' Újra megalakult a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, amelyet 1948-ban az akkori politikai-ideológiai elfogultság miatt feloszlattak. A tudományos egyesületek sorába nemrég bejegyzett szervezetet azok a pszichoanalitikusok alakították meg, akik az utóbbi évtizedekben hazánkban fenntartották a lélekelemzés tudományának folytonosságát. Az egyesület célja a pszichoanalízis maradandó értékeinek megőrzése és továbbfejlesztése, az analitikusok képzése, a gyógyító- és kutatómunka színvonalának emelése — a pszichoanalízis nagy hagyományú ,, budapesti iskolájának" szellemében. Az egyesület tevékenységével a magyar egészségügy és pszichológiai kultúra fejlődését kívánja szolgálni. CeícjezjdiMt a p-ir.idicsom betakarítása a Rákos Mezeje Tsz- ben. Jó minőségű a paradicsommal, amelyet kizárólag exportra — Franciaországba. Olaszországba és Hollandiába — szállítanak folyamatosan. Képünkön Braciács Ágnes ellenőrzi a mai minősépét (Vimola Károly felvétele) 0 Évgyűrű. A rádióban és a televízióban is sokat reklámozott vállalati CSÉB évgyűrű bevezetésével foglalkoznak a kiskunlácházi Kiskun Mgtsz- nél. A bevezetés rendszeréről most készül tanulmány, melynek alkalmazásáról a szövetkezet vezetősége legközelebbi ülésén dönt majd. ■ •• '. . ... " ' • Pénznem Vételi Eladási ári. lít) egys. forintban Angol font 9 06?,96 9 623,56 Ausztrál dollár 4 199,29 4 777,59 Belga frank 148,25 157,43 Dán korona 821,25 850,81 Finn márka 1 244,01 1 427,15 Francia frank 917,45 947,19 Görög drachma 34,72 36,86 Holland forint 2 756,29> 2 926,79 ír font 8 260,20 8 771,11 Japán yen <1*000) 401,13 425.95 Kanadai dollár 4 918,fii 5 222,55 Kuvaiti dinár 1.9 248,96 20 4<?.k? Norvég korona 829,94 881.29 NSZK-márka 3 111,31 3 303.37 Ólasz líra (1000) 42,14 45,05 Osztrák schilling 44.2,01 469,35 Portugál escudo SG,33 38,57 Spanyol peseta 49,28 52,32 Svájci frank 3 545,0.2 3 7.34,30 Svéd korona 824,7fi 950,10 USA-dollár 5 763,14 6 1/19,62 FCU (Közös Piac) Jugoszláv dinér 6 3112,21 6 776,99 csekk (10 COC) 11,61 — Zúdul a megrendelés Meséit éli regiek lel... Ha kéményseprőt látunk — babona ide, babona oda — csak eimormoljuk a „varázsr igét”: szerencsét találunk. Szerencsét persze legfőképp azok találtak, akik idejében elvégeztették a. kéményvizsgálatokat és nem várták meg, hogy beköszöntsön a fűtési szezon. Ugrásszerűen megszaporodott ugyanis a kéményseprők munkája. Az idén sem javultunk meg és nem fogadtunk szót, hogy mondjuk már júniusban, júliusban szívesen látott vendég legyen lakásunkban a kémények kormos kezű karbantartója, javítója, tisztítója. Csöstől kapják most a megrendeléseket, s hogy mielőbb eleget tehessenek a megbízásoknak, a vállalat változtatott egész eddigi stratégiáján: a legtöbb egységükben- • - - -»füi-r» "»-y ’ ——* fydyiixr-n—itítoMp« szinte teljesen abbahagyták a kiegészítő tevékenységeket. Például a ceglédi, nagykőrösi és a gödöllői körzetben már csak két-két emberük foglalkozhat mással, a többiek a kéményeket „szállják meg”. Üj formában szervezték meg a brigádmunkát is. Jsmét egy példa: a nagykátai járásban egészen az év végéig négy-hat tagú csapatok járják a falvakat. Miután a gázbekötések engedélyezésének elengedhetetlen feltétele a kéményseprők igazolása a hibátlan kéményekről, a vállalat igyekszik, hogy rengeteg dolguk ellenére se kelljen 25—30 napot várni rájuk. Azoknak sem, akik későn ébredtek fel. D. Gy. Román vendégvárás spray-vcl Magyarok SiánkiM&zása A Határőrség Országos Parancsnoksága a következőkről tájékoztatta az MTI-t: az orosházi határőrkerület nagylaki forgalomellenőrző pontját november 3-án, pénteken 15.30 órakor elhagyó Misi Mihály szarvasi lakost a román átkelőhelyen szolgálatot teljesítő útlevélkezelő spraywel szembefújta. Misi Mihályt november 4-én 0.30 órakor visszaküldték Magyarországra. Az utas elmondta: panaszt tett amiatt, hogy a vámvizsgálat során szétszerelték a gépkocsiját, s azt nem voltak hajlandók ösz- szerakni. Ugyanezen a román átkelőhelyen november 3-án másokkal szemben is spray-t használtak: éjfélkor, az átkelőhelyen várakozó magyar utasokat visszaküldték Magyar- országra; az ennek okáról érdeklődő Horváth Péternek, valamint Szilvássy Emil és Szilvássy Emilné nyugdíjasoknak szintén a szemébe fújtak. Visszaérkezésük után a bejelentést megtették. Halálos és súlyos balesetek Misodródott a kanyarban Ittasan. Pomázon Tóth József 49 éves targoncavezető ittas állapotban vezetett, s személygépkocsival elütötte Gyöngyösi Imre 38 éves lakatost, aki kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. A baleset azért történt, mert a személyautó vezetője nem tartott kellő oldaltávolságot. Bevonták a jogosítványát. Felborult. Kocséron Zoboki István 62 éves nyugdíjas személygépkocsival .egy útka- nyarban kisodródott és felborult. Kórháza szállítás után belehalt sérüléseibe. Utasai, Bársony János 35 éves MÁVadó személygépkocsi-vezetés közben egy előzésnél elvesztette uralmát a gépjármű felett. A személyautó az árokba haladva felborult, majd visszavágódott az úttestre. A személyautó vezetője és utasa, az 53 éves Szécsényi Erzsébet súlyos sérüléseket szenvedett. Elütötte. ■ Cegléden , Mató György Balázs 23 éves méhhök személygépkocsival . elütötte a 13 éves Monori Terézt, aki megsérült. Neki a keresztnek. Ecseren Pál András 33 éves burkoló személygépkocsival haladva megcsúszott és nekiment az KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.15; Mai programok. — 8.20: Tudósok a közéletben. — 8.51. Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.05: Postabontás. — 11.35: Szép remények. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Múzeumi híradó. — 12.43: RTV-közönségszolcrálaí. — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Poggyász. — 14.35: Dzscsszmclódiák. — 14.55: A titok. — 13.00: „Ezredforduló”. — 1G.00: Tizenhat óra. — 16.15: Muzsikáló természet. — 16.20: Színitanoda. — 17.00: A nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján. — 17.30: A Szabó család. — 13.09: 5X5 perc. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Magyar népi játékdalok András Béla feldolgozásában. — 19.50: Beszélni nehéz. — 20.00: Gazdaságpolitikai műsor. — 20.30: Jurij Mazurov operaáriákat énekel. — 21.09: Démonok a Néva fölött. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: A Magyar Virtuózok hangversenye, — 23.30: Hangszerszólók. — 0M: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO I. 30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás, ütközően. — 6.05: Reggeli csúcs. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafényben: Zá- ray Márta és Vámosi János. — 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 9.05: Társalgó. — 10.03: Operettkedvelőknek. — 11.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 11.05: Segíthetünk? — II. 40: KI kopog? — 1?.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Asztali muzsika. — 13.00: Ilirek. Időjárás. Ütközben. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.13: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Sokféle. — 15.00: Hírok. Időjárás. Ütközben. — 15.05: Csúcsforgalom. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — I7i05: Kataposta. — 17.30: Segíthetünk? — 13.30: Popregiszter. — 19.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 10.05: Talpalávaló. — 19.30: Darál). — 20.09: Népszerű szovjet együttesek felvételeiből. — 20.20: A francia sanzon ismeretlen arcai. — 21.00: Hírek. Időjárás. Üíközben. — 21.05: Emberszabású számítógépek. — 21.20: „Nóta-só”. — 22.20: A régi magyar irodalomról — kezdőknek. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Ze- neközelbcn a hallgató. — 0.13: Éjiéi után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.00: Műsorismertetés. — 9.C3: Időszaki kiállítások. — 9.05: Hangversenyek Moszkvából. — 10.34: Az ifjú Anarcharsis utalása Görögországban. — 11.00: Magyar művészek operafelvételeiből. — 11.30: Zenekari muzsika. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.05: Budapesti Régi Zenei Napok: A Festetics vonósnégyes hangversenye. — 13.00: „Száz árbocból”. — 13.43: Évszázadok magyar muzsikája. — 13.56: A Magyar Néphadsereg központi zenekarának felvételeiből. — 14.23: Zenei tükör. — 14.53: A Régi Zene Együttes játszik. — 16.09: Hírek. Időjárás. — 16.05: Operarészletek. — 16.47: Salzburgi Mozart Hét — 1939. — 13.30: Na maternjem jeziku. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: ln der Muttersprache. — 19.35: Kamarazene. — 20.30: A Blanc folttól az Agulhes fokig. — 21.00: Széli György vezényli a clevelandi szimfonikus zenekart. — 21.59: 43 év az Országház szolgálatában. — 22.55: A népdal P.rit- ten műhelyében. — 23.16: Hans Magnus Enzcnsbergct 60 éves. — 24.00: Hírek. Időjárás. TV 1 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Panoráma. — 9.55: Jean Cocteau. — 10.55: Moszkvából jelentjük... — ll. 15: Mozgató. — 11.25: Képújság. — 16.40: Hírek. — 16.45: Pannon krónika. — 16.55: Nachrichten — Hírek német nyelven. — 17.00: Unser Bildschirm. — 17.30: RTV-kö- zönségszolgálat. — 17.35: Számadás. — 17.55: Nők a pult mögött. — 18.50: Ünnepi köszöntő. — 19.00: Reklám. — 19.05: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 29.05 : A korona ékköve. — 20.55: Reklám. — 21.0^: Stúdió »89. — 21.45: Iván gyermekkora. — 23.13: Híradó 3. TV 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.01: Telcsport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.48: Tv 2. — 19.00: Menekülés. — 21.35: Híradó 2. •— 21.55: Tv 2. Napzárta. — 22.40: Chopinia- na. — 23.10: Tv 2. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 7.35: Helyszíni közvetítés Moszkvából. — 9.30: Tv-játék (ism.). — 10.35: Sportvisszhangok (ism.). — 11.40: Tévébörze. — 16.15: Ipari tanulóknak. — 17.20: Rinortfilm. — 17.45: Objektív (Magazin). — 18.20: Magazin a természetvédelemről.— 19.00: Esti mese. — 20.00: Szovjet tv-cst. Látogatás a moszkvai Kremlben. — 20.35: A mai Moszkva. — 21.00: Koncert. — 21.35: Az embernek miért van szüksége szárnyakra? Szovjet film. — 22.50: Koncert (Komolyzene). — 23.35: A moszkvai színház életéről. 2. Műsora 16.05: Német nyelvtanfolyam gyerekeknek. ~ 16.30: Kelet-szlovákiai magazin. — 16.50: A nap percei. — 11.00: Csehszlovákia—NSZK asztalitenisz-mérkőzés. — 19.10: Torna. — 19.30: Híradó. — 29.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Híradó. — 22.0CU Világhíradó. — 22.15: Dokumentumfilm J. Gonzales szobrászról. MOSZKVAI TELEVlZiO 6.ftfl: Dokumentumfilm a Lening- radszkij proszpektről. — 6.40: Fúvószenekarok koncertje. — 7.29: Rajzfilm. — 7.30: Szkrjabin-muzsi- ka. — 7.45: Közvetítés a Vörös térről, a noszf 72. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről. — 10.00: Aranylánc. Játékfilm. — 11.30: A Pjatnyickij kórus énekel. — 12.05: Misszió. Dokumentumfilm. — 13.15: Játékfilm. — 14.30: lljics emlékezései. Dokumentumfilm. — 15.25: Csajkovsz- kij-muzsika. — 15.55: Románcok, románcok.;; Filmkonccrt. 16.45: Rajzfilmek. — 17.10: A komisszár. Játékfilm. — 19.09: összefoglaló a Vörös téri katonai felvonulásról. — 20.00: Ma este. ünnepi műsor. — 22.00: J. Cocteau: Zsebszínház. A Komszomol Színház előadásának tévéváltozata. — 23.30: Államhatár. Filmsorozat. 2. rész. — 0.37: Sporthírek. — 1.07: Irodalmi-művészeti találkozó. — 2.17: Lescsenko és Tolkunova énekel. SKY 9.30: Eurosport-étlap. — 10.00: Nemzetközi autó- cs motorsport. — 11.00: Jégkorong. — 13.00: Micsoda hét. — 14.00: Ökölvívás. — 15.C0: Kézilabda. 4 nemzet tornája. — 16.00: Dubai nyílt biliárdbaj- nokság. — 13.00: Kézilabda. 4 nemzet tornája. — 19.00: Micsoda hét! — 20.00: Dubai nyílt biliárdbajnokság. — 22.00: Forma—1 Ausztrál nagydíj. — 23.00: Grcg Lemond műsora. — 24.00: Micsoda hét. — 1.00: Műsorzárás. SUPER 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: üzleti hírek. — 7.30: Hírek. Időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 7.58: Időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 10.55: Európalia. Belgiumi művészeti fesztivál. — 14.30: Forró drót. — 15.30: Chart Attack. — 18.30: Hullámhosszon. — 18.30: Profil. — 19.30: Időlánc. — 20.00: Ultra sport. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.10: Ultra sport. — 0.10: Hírek. Időjárás. — 0.20: Egyveleg. — SL.20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. — 2.00: Műsorzárás. TV 5 16.00: Hírek. — 16.10: Űj világ. — 17.10: Esély a daloknak, varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.30: Pihenő idő. — 13.00: Horgász-vadász magazin. — 10.30: Hírek. Időjárás. — 13.40: Csillogó papiros. — 20.00: Jelenidő. Dokumentumműsor. — 20.55: Sportmagazin. — 22.00: Tv-híradó. — 22.23: Időjárás. — 22.30: Keddi kalendárium. — 23.50: Kercvet. — 0.15: Pierenee. Pireneos. Gazdasági kulturális műsor. — 0.45: Műsorzárás. dolgozó, Mészáros János 22 éves tehenész és Vér Péter Mihály 33 éves lakatos megsérültek. Árokba borult. Cegléden Berta László 18 éves tanuló személygépkocsival az árokba borult. A személyautó vezetője és utasa, Ladányi Zsolt 18 éves tanuló súlyos sérüléseket szenvedett. Életveszélyes. Érden Paksi László 34 éves kisiparos személygépkocsijával a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte az erősen ittas állapotban lévő Nagy Józsefnét, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Visszatért. Sülysápon egy személygépkocsi megcsúszott és nekiütközött az előtte lévőnek. melynek utasa. Szabó Illés 45 éves MÁV-dolgozó megsérült. A balesetet okozó gép- járművezető kocsiját otthagyva távozott, de később visz- szament, s ekkor igazolta magát: Oroszi István 34 éves padlóburkoló ittas állapotban volt. Figyelmetlenül. Vácon dr. Grofcsik Dezső 86 éves nyugdíjas személyautóval figyelmetlenül haladt és nekiütkö- zöt eev forgalmi ok miatt álló személyautónak. A gépkocsi vezetője és utasa, a 77 éves dr. Grofcsik Dezsőné súlyos sérüléseket szenvedett. RIotornsbaleset. Zsámhékon Harcos János la éves kőműves ittas állapotban vezetett motorkerékpárral felborult és megsérült. A kocsi „diktált”. Nagyká- tán Helgert Erika 22 éves előútszéli kókeresztnek. A személyautó vezetője megsérült. Vigyázatlanul. Nagykátán Bíró Éva 17 éves tanuló személygépkocsija felett elvesztette az uralmát és az árokba borult. A személyautó vezetője és utasa, a 14 éves Bori Ágnes megsérült. Gázolás. Budaörsön Tóth Imre 40 éves génkezelő személyautóval elütötte a 80 éves Nyári Istvánnét, aki megsérült. Megsérült. Pilisvögpsváron Geiszelhard Márton 57 éves bedolgozó személyautóval haladva elütötte a 67 éves Fetter Jánost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Vigyázatlanul. Érden Török Gabriella 20 éves eladó, ak^ jogosítvánnyal nem rendelkezik, segédmotoros kerékpárral irányjelzés nélkül kanyarodott balra és egy személyautóval összeütközve súlyosan megsérült. Nem adott elsőbbséget. Gödön Gál Imre 45 éves fejlesztési igazgató személyautóval haladva nem adta meg az elsőbbséget egy járműszerelvénynek. Az összeütközésnél utasa, Gál Imréné súlyosan megsérült. Óvatlanul. Sződligeten Kre- kács László 20 éves szerelő személygépkocsijával figyelmetlenül haladt, és elütötte Katalin István 55 éves kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bár 4 András. — Főszerkesztő-helyettes: Árkus István, Csuláfc András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: HM. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Fertile vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 133-4300. — Szerkesztősé------- gi titkárság: 138-2539. FIŰKSZERKESZTOSEGEINK: CÉG LEIM IIIJILAP. Cegléd. Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2830. Telefon: 45-3 52 — GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödölló, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. — MONO AI HÍRLAP. Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere í 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin út 45. pf. 32. 2601. Telefon: 10-005. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELHl). Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900. — közvetlenül vagv postautalványon átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,39 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 101.— Ft; egy negyedévre 303.— Ft; fél évre 606 — Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1212,—Ft. — ISSN 0133—0659. Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU). ISSN M3J—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 01SJ—1857 (Gödöllői Hírlap). ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN Biií—2758 (Vád Hírlap). Nem a divat kedvéért Eset* sebből vérző íémia