Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-24 / 278. szám
1989. NOVEMBER 24., PÉNTEK Teljesen automatizált, számítógép vezérlésű, nyomtatott áramkörök előállítására alkalmas galvanizáló gépsor készül szovjet megrendelésre a Cvemisz műhelyeiben. A gépen gyártott panelek a rádió- és tévégyártástól kezdve számos olyan területen felhasználhatók, ahol elektronikát alkalmaznak (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Erdélyi falu Pest megye térképén Az elhagyott otthont idézi © — Mikorra épülhet jel teljesen a falu? — Körülbelül öt év alatt kialakulhat Szeníkirálypuszta arculata. További öt év szükséges majd, mire minden a szándék szerint lesz. Szeretném megjegyezni, hogy nem csupán . erdélyiek letelepedését ■ szorgalmazzuk. A kezdeti időszakban legalább ezer ember beköltözésére számítunk. Tarján Miklós Isaszeg és Dány között, ahol a Tápió ered, van egy parányi település. Szentkirálypuszta a harmincas években alakult ki, koronauradalmi cselédházakból, ma Dányhoz tartozik. Történelmi nevezetességekkel nem büszkélkedhet. Most mégis az érdeklődés középpontjába került, -Egy évvel ezelőtt néhány erdélyi család felkereste Lit- key Miklós tsz-elnököt azzal a kéréssel, hogy itt letelepedhessenek. # — Hogyan született az elhatározás, hogy itt erdélyi falut építsenek — kérdeztük dr. Oláh Lajost, Dány Község Tanácsának vb-titkárát. — Először csak négy-öt család jött,' majd egyre többen. Béres János pünlkösdista lel* késznek itt van háza Szentkirálypusztán. Ö is találkozott az erdélyiekkel, aztán együtt mentek .a tsz elnökéhez. Litkey Miklós felkarolta a kezdeményezést. Van elegendő terület a parcellázásra. Eddig huszonegy telket mértünk ki. A tanács rendezési terve egyelőre százötven-kétszáz család letelepedési szándékával számol. A Tápió folyó völgye Erdélyre, Marosvásárhely vidékére emlékezteti a menekülőket. Önálló falut szeretnének itt alapítani. © — Kik tervezik, építik a falut? — A település rendezési terve Miklós Mária mérnök irányításával a Pesttervnél készült. © — Mekkora összeget fordítanak erre a nemes célra? — Huszonegy család már elkezdett építkezni, adományokból és a menekültügyi alapból. Építőanyag vásárlására 100-300 ezer forint közötti segélyösszeget kapnak. További negyvenhét házhelyet mérünk ki, amelyeket november végéig átadnak az igénylőknek. A tsz húszezer forintot kért egy-egy telekért, valójában nyolcvanRégóta tart a csatározás ezzel a népszavazással. A politikai pártok, felek és ellenfelek már mind elmondták róla a véleményüket, döntött és intézkedett a parlament, már minden magas fórumot megjárt e történelmünkben egyedülálló esemény. A vasárnapra kiírt népszavazás ügye az utcán kezdődött, a finis előtt legyen a szó ismét az utca emberéé. Megkérdeztünk néhány járókelőt, találomra választva ki őket, tudják-e már, hogy elmennek-e, s döntöt- tek-e már, hogy igen vagy nem kerüljön a rubrikákba. dunakeszi, kedd, kora hajnal, egy kis közért előtt nagy forgalom. Idősebb hölgy, Szekeres Sándorné, táskával, szatyrokkal. — Miért ne mennék el szavazni? Tudom is, hogy mire fogok. Erre a rendszerre. A mostanira, az újra. Elegem van nekem már a munkásőrségből is, a pártból is. Mit csináltak azok? Négyezer forint a nyugdíjam, ha kifizetem a gé"\ nem fogok enni. Nézze mtg, mi van a szatyromban. — Megnézem. Kis üvegben, rákötözött nejlon- zacskó alatt lötyög valami levesféle. — Mire elég négyezer forint? Segédmunkás voltam egész életemben, azt’ ez maradt belőle. Meg a fájós lábaim. — Csak azt nem tudom, még nem kaptam meg az értesítést, hogy x-et kell írni megint? 47-ben azt kellett. Akkor a kisgazdákra szavaztam. Majd ha megint a pártokra kell szavazni, akkor megint rájuk fogok. Most már talán több értelme lesz. NEM ÉRDEMES Fiatal férfi melegítőben. Rohan a közértbe, nem akar beszélgetni. Azt mondja, nem érdemes: — Én nem megyek szavazni, nincs értelme. Úgyis az lesz, amit ők akarnak. Hogy kik azok az ők, és hogy ő ki, titok marad. Idősebb férfi, kalapban, felöltőben. — Nem biztos, hogy elmegyek. Nézze kérem, 45-ben nem kellett ennyit spekulálni. Rendbe kellett hozni az országot, föl kellett építeni. Először a gazdaság volt soron, aztán jött a politika. Most is így kéne csinálni. Kár ennyit beszélni róla, különben sem tudom még, hogyan szavazok, ha elmegyek. Nem mondom meg a nevemet. Titkos a szavazás is, nem? RDM ÖT ÉVET Göd, kora délelőtt. Megint egy közértet választok, hiszen jószerivel üresek az utcák. Fiatal nő várakozik az üzlet előtt, két babakocsis gyerekre vigyáz. Molnárné Besze Katalin ápolónő: — Még semmit nem tudok. Nem kaptam meg az értesítést. Igaz, hogy anélkül is el lehet menni, de hova? Pedig elmennék. Bár, múlik-e valami rajta? A kenyér nem lesz olcsóbb, az biztos. Persze ez így durva, tudom, hogy máról-holnapra nem lehet mindent megváltoztatni. Most sokkal nyíltabban beszélnek a politikusok, mint eddig, és ez jó. Nagyon jó, hogy megszűnt a munkásőrség, egyetértek azzal, hogy számoljon el a párt a vagyonával, és eszembe sincs az MSZMP-t visszasírni. De gyors változásra nem lehet számítani. Szerintem legalább öt év kell. Ahhoz, hogy azt a hétköznapokon is érezzük. Mert az embereket leginkább a hétköznapi kis dolgaik érdeklik. Azt hiszem, a köztársasági elnököt is korai lenne még megválasztani. Szóval, csupa igent mondok, ha megtudom, hova menjek szavazni. Középkorú férfi, egy szál ingben, pedig igen hideg van. Bódi János, bedolgozó: — Persze, hogy tudom, mit akarok. Most például szenet venni, de nincs. Semmi sincs. Csak adó van meg adósság. Ez a népszavazás is rengetegbe kerül, jobb volna inkább, ha az adósságunkat törleszte- nénk belőle. Nem tudom, hogy elmenjek-e. Mindenki csinálja a maga kis pártját, az árak meg csak mennek fölfelé. Dolgozni meg nem érdemes, elviszi az egész jövedelmet az adó. Kifizetődőbb a kocsmában üldögélni, akkor jobban jár az ember. Megnézem majd a szavazólapot, ígérte valaki, hogy áthozza, mert én sem kaptam meg. De lehet, hogy kirándulni viszem inkább a családot. Jól öltözött férfi, ballonkabátban, szépen csomagolt itallal a kezében. NÉGYSZER NEM — Na, ezt jótól kérdezi. Az MSZP gödi szervezőbizottságának vagyok a tagja, Csan- kó János. Én voltam itt a pébétitkár. Hát persze hogy elmegyek szavazni. És négy nemet fogok mondani. Az elsőre — a köztársasági elnök választásának módjára — azért, nem pártfegyelemből, hanem mert szerintem úgy demokratikus a dolog, ha a nép választ elnököt. A többire meg dacból. Eldöntötték már, minek kérdezik megint. Cinikus vagyok? Igen, nem veszem komolyan. Hülyeség is volna, ha bejönne a négy nem, ezek már visszafordíthatatlan dolgok. Mi nem mennénk már vissza a munkahelyekre. De szerintem komolytalan dolog ez az egész. Az emberek többsége nem fog elmenni, tele van már a hócipőjük. Meglátjuk. J. A. ezret érnek. Igaz, hogy csak villany van, de a további közművesítéshez a tsz és a tanács száz-százezer forintos alapító tőkével hozzájárul. A közművesítés és a közösségi ház építésének költségeit szeretnénk abból a két és fél millió forint értékű valutából fedezni, amelyet Amerikából és Angliából kapunk.' Oktober 24-én Londonban az Angol— Magyar Baráti Táráaság hangversenyt szervezett az erdélyi falu támogatására. A koncerten, amelyen a Budapesti Vonósok is közreműködtek, húszezer font jgyűlt össze. Ezt is átutalják az alapítvány számlájára. A hangversenyt a társaság magyar származású elnöke, Paul Odescalchi szervezte. Védnöke Solti György és a walesi herceg volt. © — Milyen munkalehetőségek várják az itt letelepedőket? — Jelenleg csak a Magvető Termelőszövetkezet tud munkát adni. Öt erdélyi már itt dolgozik. Egyelőre húsz-harminc embert foglalkoztathatnak. Nyilván többen keresnek majd állást, ezért létesítünk kézműipari üzemet is. November 30-án összehívjuk a további telekigénylóket, szerződést kötünk velük. E találkozón részt vesz egy NSZK—svájci közös vállalat képviselője is, aki a munkalehetőségeket kívánja bővíteni. © — Kikre számíthatnak az oktatási, közművelődési munkában? Ami az iskolát illeti, Dány- ban nincs elég férőhely, de bővíteni akarjuk a felső tagozatot. Szentkirálypusztán óvodát és az alsó tagozatosok számára iskolát szeretnénk építeni. Isaszeg és Gödöllő is segít az oktatási gondok megoldásában. Több művész szándékozik letelepedni, művésztelepet alapítani. Az 6 részvételükre is számítunk a közművelődésben. A nagy titok Egyetlen újság sem neheztelhet azért, ha munkatársától valaki megtagadja a nyilatkozatot. A kiszemelt riportalany ebbéli döntése teljes mértékben magánügy. Kivéve, ha a téma viszont közügy. Ezt a helyzetet a tudósítónak kell tudnia minősíteni. Egy cipővásár fogalmaink szerint nem esemény. Ám ahol meglepően olcsón, ömlesztve kínálják a lábbeliket, nos arra már érdemes odafigyelni. Sőt, ha egy magyar kereskedő jelenik meg ilyetén jeles portékával, annak már-már szenzáció íze van. S a kérdések csak úgy kavarognak a tudósító (tudósítani akaró) agyában, s olyan választékot remél, amik unikumként hatnak majd az olvasóra. De számít a másik végletre is: semmi érdekes információt nem talál a vásáron. Mindezt megtudni kérdez, s várja a feleletet. Íme: Elégedjen meg azzal, ami lát, nincs mondandóm. Egyenes beszéd, de értelmezése nem rekedhet meg a dialógus keretei közt. Mert így is ugyanaz a tartalma: Kedves vásárlóim, íme az áru, vegyék, a többihez semmi közük. No, igen. A tudósító megérti, üzleti titkot bolygatott, ami pedig szent. Csak azt nem érti, mi a titkos abban, ami nyilvános amúgy? —ay Minden a vállalkozás ellen szól 4 kisiparos ugrási készül Kétcentisre nyírt pázsit, tuják katonás sorban, fehér házikó, muskátlik az ablakban, lakókocsi a kert végében — gondozott porta Dunakeszi egyik kis utcájában Horváth Józsefé. A kapu mellett tábla hirdeti a vas- és fémesztergályos mester műhelyének nyitvatartási idejét. A kertéhez hasonló példás rend uralkodik a műhelyben is: fúró-, maró-, eszterga-, fűrészelőgépek, satupad, szép tisztaság, az elkészült réz alkatrészek műanyag zsákba rakva, kis asztal a műhely sarkában. Körülötte az alkalmazottak. Nyolc óra van, pontos menetrend szerint reggeli ideje. ezer iorintos munKarunaszam- lát a Corvinban rosszul írták meg, hiányzott róla az évszám. Nem fogadták el. Pedig látható: mind a négy alkalmazott, de még a tanuló — a mester fia — is talpig munkaruhában dolgozik. — Szubjektivek az adóellenőrök. Idejönnek, körülnéznek, és az érzelmeik alapján döntik el, hogy mit számolhatok el költségnek és mit nem. Most például új gépeket kellene vennem. A többségük elavult már, az egyik 77-ben készült, kettő pedig már 1948 óta dolgozik. Most úgy néz ki a helyzet, hogy a saját jövedelmemből, ami nekem marad, és ami után adózok, abból vehetek gépeket. De miért vegyek abból? Nekem nem juthat a kultúrára, szórakozásra? Inkább elköltőm azt a pénzt. Lehet, hogy leépül az üzem, de nem bánom. Ha a társadalomnak, az államnak nem kell, hogy dolgozzak, akkor magamra költőm a pénzt. Én akkor is meg fogok élni, ha csak magamat dolgoztatom. Hiszen Horváth Józsefnek már mindene megvan. Húsz éve kisiparos, kész a háza, be van rendezve, van kocsija, az utazásokhoz, nyaralásokhoz a körülnézett, látta a kertet, a gondozott pázsitot, látta, hogy a műhelyben rend van és tisztaság — neki ez garancia volt arra, hogy nagy tételben, látatlanban adja a megrendelést. Szóval, a környezet is az üzlethez tartozik. Nyugaton az természetes, ha az iparos muskátlit vesz az ablakba, azt leírhatja az adóból. De hol vagyunk mi ettől? Nálunk még az üzemeltetés alapföltételeit sem lehet költségként elszámolni, Horváth József alig győzi sorolni, hogy a négy év alatt — azóta lakik ebben a házban, immár a sajátjában — 36 ezer forint volt a telefonszámlája, de az adóhivatal nem fogadja el. Mondván, közös telken van a háza a műhelyével, a számlának csak a felét számolhatja el. — Kétezer forint havonta a telefonszámla. Hogy lehet ennek a felét elbeszélgetni Dunakeszin? Van a posta meg az OTP, amiket föl lehet hívni, meg az anyósom, de azzal nem szeretek olyan sokat beszélgetni. És sorolja tovább. Nem fogadták el a húszezer forintos fűtőolaj számlát, mert rosszul volt kitöltve. Fűteni pedig kell. nem fagyhatnak meg az alkalmazottak. Aztán a több lakókocsi, szóval a nehezén túl van. Most már, azt mondja, elég neki annyi pénz, amennyiből fönntartja a családját, neveli a két gyerekét. — A húsz év alatt sokszor voltam optimista. Most, hogy változni látszik a helyzet, s a kisiparosokra, a vállalkozókra egyre nagyobb szükség lenne, az ember nem tud előre gondolkodni. Nem bánom, ha 30-40 százalék az adó, de tudni akarom, hogy jövőre is, meg azután is annyi lesz. Hogy tervezni tudjak, számolni tudjak, lássam értelmét a fejlesztésnek, a beruházásnak, Most pesszimista vagyok. Háromnaponként változnak a dolgok. Hárommillió forintot termelek egy évben. Ebből nekem ugyanannyi marad, mintha 300 ezer forintot termelnék csak. Akkor meg minek törjem magam? Horváth József várakozó állásponton van. Azt mondja, tudna akár tíz alkalmazottat is foglalkoztatni, tudna akár kétszer ennyit is termelni. Ha ez kellene az országnak, s ha erre biztatnák őt. De ma a vállalkozásbarát politika csak szólam. Hétköznapokon ellene, ellenük tesznek. Azt mondja, neki kell megküzdenie azért, hogy adhasson. Szüksége van neki erre? Szüksége van arra, hagy hadakozzon az adóhivatallal, hogy állja az irigyek ellenszenvét, a kisiparosoknak még ma is kijáró közutálatot? Mikor pedig dolgozhatna békésen, magányosan, csak a családi kasszába termelve? A mester munkásnadrágban, barna „művezetői” köpenyben van. Kétszer két lépésnyi irodájában egy régi szobaszekrény képviseli az adminisztrációt, a telefon pedig a főnök legfontosabb munkaeszköze. Csöng is szünet nélkül. — Most éppen a nyugatnémet—magyar vegyes vállalattól telefonáltak, hogy megkapták a teherautó-fékcsövek alkatrészeit, és kifogástalan a minősége. Nagyon örülök ennek a hírnek. Ennek a megrendelésnek ugyanis története van. Történt, hogy a vegyes vállalat képviselője meglátogatta a műhelyt, s rendelni akart. Horváth József húzódott, sok volt éppen a munkája, s akkor a nyáron, nem jött létre az üzlet. Később telefonáltak, hogy talál tak mást, olcsóbbat. Aztán, néhány hét múlva megint telefonáltak, hogy mégis szó lehetne a megrendelésről, mert az olcsóbb iparos használhatatlan alkatrészeket szállított. Hajlandók drágábbért is gyártatni, látatlanban is elhiszik, hogy ebből a műhelyből minőséget fognak kapni. — Az adóellenőrök hülyét kapnának, ha el akarnám számolni a műhely előtti tujá- kat. Pedig ez a német, amikor Horváth József jóleső büszkeséggel fogadja a házának és kertjének kijáró dicséretet, amikor kikísér. Azt mondja, irigylik is a szomszédok, pedig nem kéne irigykedniük. Vállalkozniuk kellene, minél több embernek kellene vállalkoznia, akkor az egész város, az egész ország ilyen rendezett lehetne. Hát mégsem olyan pesszimista? Még nem döntötte el, mondja. Most az ország- gyűlésbe készül, a karzatra. Közelről akarja látni, hogyan döntenek a jövőjéről. Akkor majd tudni fogja, mihez tartsa magát. Jakubovits Anna
