Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-22 / 276. szám

1989. NOVEMBER 22., SZERDA Ő ÍRTA Nagy a díj Kitüntetések, díjak áhí­tozol nem vagyunk, ezért pusztán kellemes olvasniva­lóként böngésztük végig Bi­hari Tamás dolgozatát a Vi­lágban (89/26.). Cseppet sem zavart bennünket, hogy egy már nem létező testület (az Elnöki Tanács) alkalma­zottja (a kitüntetési osztály­vezető) beszélgetett (vala­mikor) az újságíróval. Az sem okozott bizonytalanko­dást bennünk, hogy a cikk­ben összemosódik a dí­jak odaítélésének, illetve a kitüntetések adományozd sáriak joga, mert egészen véletlenül (szakmánk infor­mációjaként) tudjuk, amit illik tudni. S persze, azt is természetesnek vesszük, hogy a mai rítusnak megfe­lelően a dolgozatban ott van minden, ami szem-szájnak ingere, bitó, börtön, levitéz- lett gazdasági vezetők... Picit csodálkoztunk vi­szont akkor, amikor B. T. azt írta, hogy „kevesen sír­ják majd vissza a Magyar Népköztársaság Hőse” ki­tüntetést. Ezt ugyanis Far­kas Bertalan kapta, s ebben mai „nagytakarításban” is a tény tény: járt a vi­lágűrben. Avagy már ebben az ügyben is vannak egé­szen megbízható új infor­mációk?! Csodálkozásunk akkor let igazán nagy, amikor az Ál­lami-díj és a Kossuth-díj nagydíj fokozatáról azt ol­vashattuk szemrehányóan hogy „... huszonhat éve eb­ben a kitüntetésben senki sem részesült.” Ez a tény ellentmondani látszik an­nak, hogy e hazában kizá­rólag vaktában osztogatták az elismerést, s még inkább rácáfol erre a névsor. Né­gyen kaptak nagydíjat: Ko­dály Zoltán (kétszer), Ries Frigyes, Lukács György, Lyka Károly. Mit mond­junk? Nem akármilyen ne­vek! Büszkén vállalhatók. Manapság persze ebben sem lehetünk biztosak... Hi­szen B. T. is úgy folytatja eszmefuttatását, hogy „nem kevesen, méltatlanul jutot­tak ehhez az elismerés­hez ...” Ez kollektív becsü­letsértés, hiszen ki dönti el — talán B. T.? —, hogy kik tartoznak a nem kevesen” közé az Állami-díj, a Kos­suth-díj kitüntetettjei kö­zül? S az ilyen becsületsér­téseknek nagy (lenne) a díja, ha jogállamban él­nénk ,.. KLIENS Politizáló agrárágazat A hazánkban zajló reform- folyamatok kedvező hátteret adnak az agrármozgalom meg­újulásának. Az agrár- és szö­vetkezetpolitika felülvizsgála­tára idén, az esztendő első fe­lében már sor került. A TOT szövetkezetpolitikai bizottsága úgy fogalmazott, hogy Ma­gyarországon sajátos nemzeti modellként jött létre és for­málódott a mezőgazdasági nagyüzem. Az 1960-as évek közepétől a háztáji gazdaság árutermelővé válása s ezen túlmenően az ipari tevékeny­ség szabad gyakorlásának ki­harcolása, valamint a külön­böző gazdasági társaságok megjelenése, nemzetközileg is figyelemre méltó eredménye­ket hozott. A Pest Megyei Mezőgazda- sági Termelők Szövetsége, a közelmúltban történt megala­kításakor már belevehette programtervezetébe azt, hogy: törekszik az esélyegyenlőséget sértő ár-, adó- és pénzügyi in­tézkedések feltárására, vala­mint nyilvánosságra hozatalá­ra. Ezért, ha szükséges, igény­be veszik a tiltakozás minden számításba jöhető módját. A szövetkezeti tag — dolgo­zói, vállalkozói és tulajdonosi — pozíciójában csak az egész kollektíva akaratából követ­kezhet be változás. Egy új, vállalkozó centrikusabb szö­vetkezeti modell meggyökere- sedése viszont nem megy má­ról holnapra. A jövő szövet­kezetében a tagsági viszony meghatározó eleme nem a ter­melésben való személyes rész­vétel, hanem a tulajdonosi vagyoni közreműködés lesz. A változó piacgazdaság elviseli, sőt megköveteli a termőföl­deket igénylő parasztréteg, az oly sokszor emlégetett farmer­típusú magánszektor térnye­rését is. A közösbe vitt föl­dek feldarabolása azonban csak ott szorgalmazható, ahol az adott téesz már huzamo­sabb ideje a padlón hever. Az új földosztást hirdető, a már említett farmergazdálko­dást idealizáló törekvések azt igénylik, hogy ne csak a tagi, hanem a szövetkezet közös tu­lajdonában levő, valamint ál­lami földeket is jogi kényszer­rel, a legjövedelmezőbb meg­művelést ígérők tulajdonába és használatába adják. Azon­ban ez a hirtelen előállt föld­éhség vajon kikre, a társada­lom mely korosztályaira ala­pozódik? Az ugyanis köztu­dott, hogy a huszonévesek — de nyugodtan lehet állítani, a középkorosztály tekintélyes hányada — messze kerültek a mezőgazdasági munkáktól. Földművelési ismereteik hiá­nyosak, vagy egyáltalán nem léteznek. Azok, akik meg ér­tenének hozzá, már öregek és kiábrándultak. A vállalkozásra képes — viszont tulajdonnal, tőkével még nem rendelkező — tagi csoportok, különösen a fiata­labb nemzedék, a téeszek tá­mogatásával válhatnak a szö­vetkezeti vagyon valóságos gazdáivá. Akik a szövetkezeti Művészkörökben még forog az a sokszorosított, egyszerű kivitelű, magyar—angol nyel­vű meghívó, amelyen egy bé­lyegzőforma emblémában ti­zenkét apró csillag szimboli­zálja az egyesült Európát. Kö­zépen a felirat: First Europ’ Art Meeting Hungary. A kor­társ zene-, az előadó-, a képző- és iparművészet találkozóját a jövő óv szeptember 7. és 14. között rendezik meg a buda­keszi vadasparkiban. Az ese­mény első szponzora az NSZK- beli Hindelang dixielandegyüt­tes. A találkozó bevételének 50 százalékát a szervezők a Nemzetközi Vöröskeresztnek ajánlják fel. Mit érdemes még tudni er­ről a rendezvényről? Azt pél­dául, hogy a nemzetközi sza­badtéri művésztalálkozón a képző- és iparművészek szá­mára ötezer négyzetméternyi kiállítóhely áll majd rendel­kezésre. A szervezők szívesen látják a nemzetközi mezőnybe a ha­tulajdonra épülő gazdálkodást szorgalmazzák, a vállalkozás egyik lehetséges formájaként, a földbérletet jelölik meg. így jöhet esetleg létre — a már említett bérleti forma tartós alkalmazása révén — a ma­gyar mezőgazdáságban a ve­gyes tulajdonlás fokozatos ki­alakulása. A Pest Megyei Mezőgazda- sági Termelők Szövetségéhez már több, mint hetven kister­melő is csatlakozott, jelezve, hogy szükség van az érdekvé­delemre, a piaci és gazdálko­dási stratégia összehangolásá­ra. Gyócsi László Az emlékezetes 1973-as energiaár-robbanást követően a szokottnál is erőteljesebb kőolaj- és földgázlelőhely-ku- tatásokba fogtak a jobbára importra szoruló országokban, köztük hazánkban is. A kö­zepes és mélyfúrások aztán gyakorta azt eredményezték, hogy az említett energiahor­dozó helyett kitűnő gyógyha­tású termálvízre leltek az olajbányászok. Egy ilyen pró­bafúrás során Tápiószentmár- ton határában találtak rá az 50 Celsius-fokos, kénes tartal­mú gyógyvízre. A helyi Aranyszarvas Ter­melőszövetkezet vezetősége már a kezdetekkor nagy fan­táziát látott a termálkút hasznosításában, ß annak rendje-módja szerint alapos előkészületek után, három me­dencéből álló tsz-strandot ala­kítottak ki, a hozzá szükséges infrastrukturális, szociális, környezetvédelmi és higiéniai háttérrel. A szántóföldi nö­vénytermesztési célokra szin­te alkalmatlan területet aztán egyik évről a másikra telek- vásárlók lepték el. A kellemes környezet, s annak „gyöngy­szeme”, a meleg vizű strand vonzza a látogatókat. A lendületet kapott vállal­kozási hullám szerencsére nem kerüli el Tápiószentmár- ton határát sem. A tsz portá­ján már megfordultak az USA-ból és az NSZK-ból ér­kezett üzletemberek. Biztató az érdeklődés osztrák részről, hiszen számos tőkés cég érde­kelt a magyarországi gyógy- idegenforgalom fejlesztésében. Szabó János, a szövetkezet el­nöke a témával kapcsolatban elmondta, hogy akadt már olyan vállalkozó is, aki annyi­ra belelkesedett, hogy meg­ígérte, már ezen a télen fe­dett fürdőben lubickolhat a nagyérdemű. Aztán az ígéret­ből semmi sem lett. Az illető felszívódott, mint a kámfor. Szólt arról is. hogy nem sza- ban elkapkodni az esetleges részvételt valamilyen kft.-ben vagy netán rt.-ben. Szükség van a jelentkező cégek beha­tóan alapos vizsgálatára. Ah­hoz, hogy itt a jövőben motel vagy hotel létesüljön, kemény valuta kell, s nem is kevés. Ezen a héten, november 25- ére jelezte érkezését egy osztrák üzletember, s vele akár részletkérdésekről is tár­gyalhatnak. Részt kíván ven­ni az Aranyszarvas Tsz az 1989. december 4—6-án, a Pesti Vigadóban tartandó nemzetközi befektetési börzén, hiszen azzal a céllal szervezik, hogy valóban működőképes közép-kelet-európai tőzsde kezdje meg áldásos tevékeny­ségét. zai jelentkezőket, s megkülön­böztetett figyelmet kívánnak szentelni a Pest megyei ér­deklődőknek, már csak azért is, mert a kezdeményezés a megyéből, Budakesziről in­dult. Az ott élő számos mű­vész közül Varga Vilmos fes­tő bocsátotta útjára a vállal­kozást, aki egy másik alapít­ványt is tett a fiatal magyar művészek segítésére, nemzet­közi megismertetésére. Varga Vilmos egyébként még októ­berben Algírban járt, ahol ki­állításának bevételét az algíri gyerekek élelmezésére, otthon- teremtésére ajánlotta fel. ' Az Europ’ Art Meeting ren­dezvény megvalósítására két festménye szerzői jogdíjáról mondott le, amely alkotásairól képeslapok készülnek. A ta­lálkozó nevezési díja tízezer forint, amely összeget csekken, 1990. február 5-ig kell elkül­deni a Varga Vilmos-alapít- vány címére, 2092 Budakeszi, Esze Tamás u. 14. f 17 Szép könyörgés szentmise után Miért csupán az aranyat? Ünnepi hangversenyre ke­rült sor november 19-én este a budaörsi katolikus temp­lomban. öt esztendeje alakult meg ugyanis a Pro Musica ve­gyes kar. Annak idején nagy újdonságnak számított ez az esemény a településen, amely igencsak szűkölködik énekka­rokban. Fél évtizeddel ezelőtt tették ki a toborzót a budaörsi ta­nácsháza bejáratánál. Nem Kossuth Lajos üzent, hanem néhány lelkes dalszerető és énekelni tudó helybéli ember: kórust alakítanak. Egyikük, Bandur Erzsébet óvónő azt javasolta: próbálják megnyer­ni Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagyot, kiváló művészt vezetőnek. Kérésük meghallgatásra ta­lált, mert a rádió karigazgató­ját is izgatta a feladat: meg­alakítani, útjára indítani egy amatőr együttest. Simán ment tehát minden, mert — ha nem is sok ember, de — lelkes, szorgalmas tagok jelentkeztek a környező falvakból és a fő­városból. Három hónap múl­tán már felléptek egy ünnep­ségen, később azonban önálló koncerteket adtak. Mégpedig rendszerint telt ház előtt — nagy sikerrel. A tapsot mindenkor megér­demlik, keményen megdolgoz­nak érte. Kedden és pénteken este háromórás fegyelmezett próbát tartanak. Jókedvűek. Közben ugyanis közösséggé formálódott a harminc ember. Névnapokon köszöntik egy­mást, kirándulni járnak, így a családok is összeismerked­tek. Megoldották azt, hogy a próbák alatt legyen, aki vi­gyáz a gyerekekre. Becsülendő a kitartásuk, s egymás iránti tiszteletük. Sap­szon Ferencnek kitűnő helyet­tese akadt Zalayné Füles Márta énekpedagógus szemé­lyében. A szólamvezetőkre mindenkor számítani lehet: a szopránnak Szabóki Tünde, a enornak Hornyák Tamás, a basszusnak Illés Károly a izólamvezetője. Zongorakísé­rőjük Mohai Mária. Mozgalmasak napjaik mos­tanában. November 17-én a Ráday kollégium dísztermé­ben minősítő hangversenyre került sor. Több kórussal együtt tartották meg ezt az eseményt. Húszperces progra­mot kellett összeállítaniuk. Előadásuk alapján úgy döntött a zsűri, hogy arany fokozatra érdemesek. Nagy Olivér, a Ze­neakadémia nyugalmazott professzora volt az elnök. Meglepetten kérdezte Sapszon Ferenctöl: miért csupán az aranyat pályázták meg? Hi­szen ez az együttes maga­sabb minősítést is megérde­melne: a fesztiválkórus fo­kozatot. Ám a karnagy és az ének­kar tagjai úgy érzik, hogy az arany szép eredmény ötesz­tendős tevékenységük után. Ahhoz, hogy továbblépjenek, szakmailag még biztosabbak legyenek, inkább gyakorolnak még néhány hóhapig. Létszámuk most már meg­közelíti az ötvenet, azonban nem tettek le arról, hogy száz­tagú vegyes karrá fejlődjenek. Átlagéletkoruk negyven esz­tendő körül alakul, ám akad közöttük néhány diák is. Alighanem ez a sikeres mi­nősítő még felszabadultabbá tette az együttest a jubileumi koncerten. Az esti szentmise után Kodály—Balassi Szép könyörgés című művével kezdtek. Elhangzott az est fo­lyamán előadásukban többek között Bach, Bárdos, Farkas, Gasparini, Mozart, Josquin dalmű — szám szerint tizen­hét! Ez alkalommal is bebizo­nyosodott, hogy az együttes erőssége a régi zene: madri­gálok, kánonok interpretálása. Több, ritkán hallható dal került be általuk a rádió ze­nei archívumába, ám élő adásban is szerepeltek már negyvenperces műsorral. No­vember 22-én szerdán újabb rádiófelvétel készül velük. Hangszalagra kerül Perti: In­ter vestibulum, Farkas Fe­renc—Babits Mihály: Erdély és Gasparini: Adoramus te Christie. Ez utóbbival aratták a legnagyobb sikert a minő­sítő vizsgán. Vennes Aranka Csőváron ötven évre vannak az ezredfordulótól Óvoda a halottasház tövében Nemrég felmérés készült a megye általános iskoláinak műszaki állapotáról, az intézmények tárgyi működési feltételeiről. Nos, a kép nagyon rossz, néhol egyenesen drámai. Azt már megszokták a pedagógusok, diákok és szülők, hogy tűzoltólaktanyában, pártházban, könyvtár­ban, tanári szobában tanulnak a gyerekek, s ez ügyben még most, a demográfiai hullám középiskolába való át- kerülésével sincs elmozdulás, hiszen kisebb csoportokra kell bontani az osztályokat például a nyelvi, vagy a ma­tematikaórákon. Kényszerből, szükségből azt is elfogadják, hogy oktatási intézmények sora vár például födémfelújításra, de nincs rá pénz, így nem marad más, mint az egymást követő sta­tikai vizsgálatok és a sűrű fo­hász. Már nem kutatják, ki volt az az őrült, aki kitalálta és ráerőszakolta az oktatás­ügyre az úgynevezett Forfa- iskolákat, amelyeket 10-12 év után szanálni kell, mert a falból egyszerűen kihullanak a szerelvények, s ha egy jól megtermett gyerek viccből be­lerúg a falba, hát benne ma­rad a lába. Életveszélyes az iskola Nem messze a fővárostól, Pomázon létezik olyan iskola, amely öt! telep-, azaz telek­helyű. Egyetlen intézmény nyolc épületben oktat. Közöt­tük iskolának csak jóindulat­tal alkalmas családi házakban is. Azt már borzongva teszem hozzá, hogy ugyanitt, a kisegí­tő iskolásoknak a főforgalmi úton kell átkelniük azért, ha elemi szükségletüket kívánják elvégezni, mert csak az út túl­oldalán levő épületben van mellékhelyiség. Hogy a gye­rekeknek zsibongóul a családi ház előszobája szolgál, az már ezek után említésre sem mél­tó probléma. És e súlyos helyzeteket saj­nos még mindig lehet fokoz­ni! A mindössze 734 lelket számláló Csővár általános is­koláját nemrégiben életveszé­lyessé nyilvánították. A tele­pülésen az összevont 1—3. és 2—4. osztályba összesen har­minckét gyerek jár. Az 1936- ban leventeotthonnak épült iskola lejtős területen, löszös talajon áll, képletes hasonlat­tal élve a talponmaradási esé­lyei alig jobbak, mint a kor­csolyapályán először megállni akaróé. A csúszó talaj követ­keztében az épület állandóan repedezik, toldozgatták-fol- dozgatták is éppen eleget. En­nek ellenére jobb híján azzal kísérleteztek egykor, hogy erős alapra, az iskola oldalá­hoz illesztik az óvoda épüle­tét. Ebből az elképzelésből azonban szerencsére semmi sem lett. ám a kicsik elhelye­zése most minden képzeletet felülmúl. Az ovisoknak egy, valami­kor istállónak készült épület­ben biztosítottak helyet, de az, most tessék figyelni (!), mind­össze húsz méterre van a te­mető ravatalozójától, higiénés körülményei pedig a balkáni állapotokkal egyenlőek: a gye­rekek pottyantós vécére jár­nak! Summa summarum, amikor a statikus rátette az iskola épületére a jelzést, s közölte, amennyiben az megreped, azonnal rohanjanak ki, mert az épületre ráomlik a tető, az iskolásokat rögtön a művelő­dési ház klubhelyiségébe, il­letve az onnan 500 méterre le­vő sportöltözőbe telepítették át, azóta ott tanulnak. Vak vezet világtalant A megyei tanács legutóbbi ülésén e drámai helyzet miatt interpellált Komáromi Gyula, a közös tanács. Ácsa vb-titká- ra. A napokban postázott vá­laszlevél tartalmáról Tárd Sándornétól, a megyei tanács művelődési osztályának beru­házásokkal foglalkozó épí­tészmérnök főelőadójától ér­deklődtünk. — A helyszíni szemlén ta­pasztaltak maximálisan alá­támasztották az interpelláció jogosságát, ám a megyei ta­nács sajnos az idén nem. s vár­hatóan jövőre sem lesz abban a helyzetben, hogy pénzügyi tá­mogatást nyújthasson — állít­ja Tarci Sándorné. — Azzal tisztában vagyunk, hogy a te­lepülés ezt a problémát önma­ga képtelen megoldani, ezért levélben kértünk támogatást Glatz Ferenc művelődési mi­nisztertől. Reméljük, hogy a minisztériumnak sikerül egy­milliót kipréselnie magából. Közben annak is utána néz­tünk. hogy a minisztérium ál­tal 1986-ban tanteremfejlesz­tésre biztosított pénzéből Po- máz hárommillió forintot ka­pott, ám ezt az összeget nem használták fel, mert a tanács­nak nem állt rendelkezésért a tervezett három tanterem létesítéséhez szükséges önerős rész. Tudjuk, hogy a pomá- ziak most ezt a pénzt tante­rem-korszerűsítésre, -felújítás­ra kívánják fordítani, de er­re, információink szerint nincs lehetőség. Így tehát ezt a pénzt átcsoportosíthatjuk Csővárnak. Nekik egyébként ugyancsak van hárommilliójuk, amit a rettenetes óvodai állapotok megszüntetésére tartalékoltak. Ez összesen hétmillió forint, ahhoz, hogy a már kijelölt te­rületen felépülhessen az új, két tantermes iskola és egy foglalkoztató az óvodásoknak. Mint megtudtuk, a régi is­kolában volt egy tornaszoba is. amiről azonban a jelen kö­rülmények között álmodni sem lehet. Akkor sem. ha a bon­tott anyagból valamennyi fo- rintosítható érték még meg­menthető. hiszen ez is szüksé­ges az új épület megvalósítá­sához. Utazó szennyes edények A melegítőkonyhát viszont mindenképpen ki kell alakítani, mert amióta kiköltöztek a gye­rekek a régi iskolából, azóta az ebédet a tányérokkal, evőeszkö­zökkel együtt Ácsáról kapják. Mosogatni viszont nem lehet, ezért a szennyes edényeket naponta vissza kell külde­niük. A megye azt javasolta a csőváriaknak, hogy azonnal kezdjenek hozzá az új épület terveztetéséhez, ők pedig meg­kérték már a kiszemelt terü­letre a statikai szakvéleményt. Nem árt a fokozott óvatosság! A vagyon valóságos gazdái A bevétel fele a Nemzetközi Vöröskereszté Szabadtéri művésztalálkozó Jön a tőke Tápiószentmártonba Strandol a téesz Csak sejtem, mit szól majd Pomáz, hogy elveszik a településtől a milliókat. Ügy tűnik, vak vezet világta­lant. hiszen annak a falunak kell segítenie, amelyik ma­ga is éppen elég nagy bajban van. Erre a szituációra igaz a mondás: szegény ember vízzel főz! Fazekas Eszter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom