Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-18 / 246. szám
1989. OKTÓBER 18., SZERDA Természetben tanulnak A közel 110 hektáron elterülő Halásztelki almáskertbcn megkezdték a szedd magad akciót. A kedvezményes áron kínált gyümölcsöt nagy lelkesedéssel szedik diákok, nyugdíjasok egyaránt. A nem éppen fiatal korosztályt a helyszínre buszok viszik. A fiatalabbakat viszont a kíváncsiság hozza ide, mint a csepeli óvodásokat is. Hazafelé készülnek telt kosarakkal (Erdősi Ágnes felvétele) Új pavilon a dabasi szociális otthonban Nemköíelező Az udvar közepén régi harangláb áll, mellette egy, fejkendős nénike a rádiót hallgatja. Kezében a kis harang kötele. Amikor felhangzik a déli harangszó, 6 is kongatni kezd. A jelenet a dabasi III. kerületi szociális otthonban játszódik nap mint nap. Az épület a század elején készült, valamikor karmelita kolostor volt, amelyet 1949- ben az állam paritásos szerződéssel szociális otthonná alakított áti Ez azt jelentette, hogy a benne lakó idős szerzeteseket átvették, sőt az ország más részeiről is ide irányították őket, mivel az otthonba 1980-ig egyházi beutalással lehetett bejutni. Később a Pest Megyei Tanács küldte ide a megyei illetőségű időseket, pontosabban csak a nőket. Az intézet vezetője, Csoó Lászlóné elmondta, hogy ez az átmeneti állapot — a volt apácák és a megyei beutaltak együttélése — 1985-ig tartott. Akkor a rendekhez tartozókat egyházi otthonokba helyezték át. A szomszédban egy régi, két tantermes iskola állt, üresen. Azt az épületegyütteshez csatolták, és megyei segítséggel, szállást is biztosító idősek klubját alakítottak ki. A beutaltak azonban megtarthatják lakásukat. Férfiakat is befogadnak, sőt, pillanatnyilag egy házaspár szintén itt lakik. Van, aki csak munkaidőben tartózkodik az otthonban, mert különben egyedül lenne. Megszervezték az egész városra kiterjedő házi .gondozást és étkeztetést is. így senki sincs abban a kényszer- helyzetben, hogy vagy otthon ül egész nap egyedül, étlen- szomjan, vagy bevonul a szociális otthonba. Idén végre az intézmény bővítésére is sor kerülhetett. Az otthonban eredetileg százan fértek el — mondta dr. Lukácsáé Gullai Anna, a dabasi tanács pénzügyi osztályának vezetője. — Hatalmas a területe, de annak ellenére, hogy, rendszeresen karbantartottuk, alaposan tönkrement, hiszen volt olyan szárny, amely ala pozás nélkül készült. Innen már korábban kiköltöztették a lakókat. Az új, 50 embert befogadó pavilon építését a felújítással együtt terveztük. Az egykori kápolnából tíz darab egyágyas szobát alakítottunk ki, s korszerűsítettük a fűtést is. Az irodát szintén hálótermekké rendeztük át. a személyzet pedig új épületbe került. Pénz híján be kellett érnünk a régi konyha felújításával. Az új szárny félig már elkészült. Semmi luxus, de a szociális otthonok általános színvonalához képest igen korszerű. A régi, nagy szobákból ki sebbeket alakítottak ki. Ezek 2-4 ágyasak, bár az egyszeme- lyes lakrészekre is igen nagy az igény. A legtöbb ember ugyanis a közösség miatt jön az otthonba, de fontos száma ra: arra is lehetősége legyen, hogy külön vonuljon, élvezze a magányt. A beutaltak nyugdíjuk 80 százalékát, de legfeljebb 2070 forintot fizetnek az ellátásért. Legalább 400 forint zsebpénze mindenkinek marad. Ha valakinek semmilyen jövedelme sincs, és tartásra kötelezhető hozzátartozója sem, annak az ellátása ingyenes, és 200 forint zsebpénzt is kap. Senki sem köteles házát, lakását az intézetre hagyni, mégis sokan ezt teszik. ,.Miért a gyerekem vagy rokonom örököljön, hiszen soha rám nem nyitja az ajtót” — szokták mondogatni. Vannak, akik még életükben tesznek felajánlásokat a szociális otthon javára a soron kívüli elhelyezés vagy egyágyas szoba reményében. E kéréseket igyekeznek teljesíteni, de soha nem azoknak a rovására, akik nem tudnak fizetni. Szegő Krisztina KISUUSAIAJ Vöő Imre múzeumigazgató egy hatalmas mamutfogat tart a kezében a Kisdunatáj legújabb számának első oldalán. A kép aláírásából kiderül az is, hogy a különleges lelet az egyik bányatóból került elő. A második oldalon olyan írással találkoznak az érdeklődők, amelyet a Pest Megyei Hírlapban már olvashattak, de témája miatt még mindig sokak érdeklődésére számíthat. Halásztelekről, a nemrég megtartott falufórumról, s a tanácsi dolgozók homályosnak tűnő ügyleteiről tájékzódhatnak belőle a körzet lakói. Ha történelminek nem is, de mindenképpen rendhagyónak lehet mondani a szeptember 9-én megtartott sziget- szentmiklósi pártértekezletet, amelyről a lap harmadik oldalán található írás tudósít. Már a cím is jelzi a tanácskozás végeredményét: A kétkedők között a reformszárny futott be. Ugyanitt egy rövidke cikkben meditál az újságíró, hogy az értekezleten született döntést felfelé pislogva hozták-e meg a résztvevők, vagy valóban a többség akaratát képviselték. A lap legutóbbi száma hat nevet említett meg, mint az esedékes tanácselnök-választás jelöltjeit. Közülük ezúttal néggyel közöl beszélgetést a Kisdunatáj. Egy Nyugat-Európában már mindennapos diagnosztikai berendezéssel gazdagodott a szigetszentmiklósi szakrendelő, az ultrahangos vizsgálati műszerrel. A dolog szépséghibája, hogy csupán egy hónapra hagyta Miklóson a gyártó NSZK-beli cég a gépet. Ha komoly a helyiek vásárlási szándéka, akkor marad a berendezés — ötmillió forintért cserébe. Ehhez szeretné összegyűjteni egy alapítvány segítségével a pénzt a rendelőintézet lelkes gárdája. Az erről szóló írást a hatodik oldalon találhatják az elvasók. Európában elsőként Puszfavacson Kell-e nekünk szanatóriumfalu? Hírlik, hogy Nyugat-Európában már évtizede léteznek úgynevezett nyugdíjasfalvak* ahol az öregségükre magukra maradt házaspárok, egyedülállók telepedtek le. Ezekben a lakónegyedekben városi szintű az egészségügyi, szociális és kereskedelmi ellátás, és mindenféle egyéb szolgáltatás. Autóbusszal szállítják az öregeket kirándulni, moziba, színházba, gyógyfürdőbe, s a kórházakban fenntartott helyük van. E nyugdíjasfalvakat — mint hallottuk — azért találták ki, mert a legtöbb ember irtózik a tömegszállástól, s attól, hogy szociális intézményben „bezárva ’ legyen kénytelen elviselni a legikülönbözőbb intcllektusú társai allűrjeit, rossz szokásait. A nyugdíjasfalvakban viszont saját házacskájukban élnek egyedül vagy kettesben, netán a maguk választotta, kipróbált jó barát társaságában. Részben a külföldi tapasztalatok sugallták a gondolatot a Népszava Barátság Klub vezetőinek — élükön Gerencsér Jenővel s a SZOT nyugdíjasbizottságának, hogy szorgalmazzák az első hazai nyugdíjasfalu létrehozását. Ők azonban hamarosan továbbfejlesztették az ötletet: Európa első szanatóriumfalujának terveit kezdték összekovácsolModell után építenék Elképzeléseik szerint egy- és kétszemélyes kicsi családi házakat építtetnének 800 ezer, illetve egymillió forintért. A kivitelezéshez szükséges pénzt a zömmel budapesti és külföldi nyugdíjasok saját házának, lakásának értékesítésével teremtenék elő. A szanatóriumfalunak külön boltja, 8-10 ágyas minikórháza, szakrendelője volna. Az öregeket általában otthonukban ápolnák, kórházba csak azok kerülnének, akiket odahaza már semmiképpen sem lehetne ellátni. Az elképzelések megvalósításának helyszíne tavasszal még Albertirsa volt, mert a szervezők arra számítottak, hogy ott hamarosan gyógyfürdő épül. Az egyik szomszéd község termelőszövetkezetének építőipari közössége vállalta az első húsz mintaház fölhúzását. Ebből a kollekcióA szolgáltatók kiszolgáltatottjai Az adó a fusizókat segíti Sűrűn csengenek a telefonok a szentendrei KIOSZ alapszervezetének irodájában. A hívók gyakorta kérik az itt dolgozókat, hogy ajánljanak nekik mesterembert, aki megjavítja az elromlott hűtőjüket, televíziójukat, vagy megkérdezik, kivel csináltathatnák meg az épülő házuk tetőszerkezetét. Ahogy Stefanovics János alapszervezeti titkár elmondta, sokszor tanácstalanok, s ilyenkor az emberek hajlamosak arra, hogy ingerülten a fejükhöz vágják, akkor minek vannak?! Talán nem is sejtik, a KIOSZ-ban azért tanácstalanok, mert ' az utóbbi időben sok szolgáltató kisiparos úgy gondolta, nem érdemes megtartania a? ipart. Szentendrén és az ide tartozó kilenc községben 1100 kisiparos dolgozik. A hiányszakmáknak azonban se szeri, se száma. Kevés a hűtőgépszerelő, a férfifodrász, az ács, a burkoló, a mezőgazdasági gépszerelő. Férfiszabó egyáltalán nincs, s cipész is csak három. Szentendrén, Duna- bogdányban és Budakalászon. Ezeken a kisebb településeken a lakosság még kevésbé számíthat az állami cégekre — ha javításról van szó —, mint a nagyobb városokban. Tudnak olyan esetről is, hogy valaki három évvel ezelőtt bevitte a mosógépét a Gél kához, s alkatrészhiány miatt nem tudják megcsinálni. Egy másik asszony négy hónapja várja, hogy a vasalóját megjavítsák. Kedvezmény kell A köztudatban úgy él, hogy a maszekok tele vannak pénzzel, van mit a tejbe aprítaniuk. Mint minden általánosítás, ez is sántít valahol. Manapság a kisiparosok körében is egyre nagyobb az elégedetlenség. Túlságosan magasnak találják a személyi jövedelem- adó mértékét, s a szolgáltatók szeretnék, ha az adóátalányt visszaállítanák. Különösen rosszul járnak azok, akik másodállásban kisiparosok. Az. állami cégnél, szövetkezetnél szerzett bérükhöz hozzáteszik a másodállásban szerzett pénzt, s ebből kell adózniuk. A KIOSZ-ban úgy gondolják, a kezdő iparosoknak és az ipari tanulót foglalkoztató mestereknek is kellene valami kedvezményt adni. Ami furcsa Jelenleg semmilyen érdekük nem fűződik ahhoz, hogy az ifjabb nemzedék tagjait is megtanítsák a szakma alapfogásaira. Nem találják szerencsésnek azt sem, hogy a befolyt adóból most a helyi tanácsok nem részesülnek, azóta a hivatalban is nyűgnek érzik, ha az iparosok problémáival kell foglalkozni. Sérelmesnek találják, hogy a vámkedvezményüket is megszüntették; még akkor sem kapnak engedményt, ha a külföldön vásárolt áruféleség nélkülözhetetlen a munkájukhoz. A tahitótfalui Hajdú Pál lakatos, gumijavító kisiparos úgy fogalmazott, ő igazán nem nyugatimádó, de az mégiscsak furcsa, hogy a szomszédos Ausztriában az adó mértéke maximum 50 százalék lehet, míg nálunk — ahol progresz- szíven emelkedik — még a 65 százalékot is elérheti. így a kisiparosok is számolgatnak, s arra a következtetésre jutnak, hogy egy bizonyos bevétel után már nem érdemes dolgozni. A maszekok azonban az 53 százalékos társadalomis biztosítást, még az adónál nagyobb csapásnak tartják. Hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben? Természetesen sokan megpróbálnak ügyeskedni, megkeresni a kiskaput, hogy minél kevesebb pénzt kelljen befizetni az államkasszába, A pluszköltségek egy részét pedig megpróbálják áthárítani a megrendelőkre, drágábban végzik szolgáltatásaikat. Persze ez is véges, hiszen manapság egyre többen kénytelenek megnézni azt, hogy megtakarított forintjaikat mire adják ki. Egyes vélemények szerint ez is a fusizóknak kedvez, akik jóval olcsóbban dolgoznak, hiszen ők a jövedelmükről nem készítenek adóbevallást. „Lefülelni” aligha lehet őket, hiszen a fusizó és a megrendelő nem tanúk előtt köti meg az üzletét. A kisiparosok nem örülnek annak sem, hogy a jogszabály- tervezet szerint 1990. január elsejétől mindenki szabadon vállalkozhat. Ügy gondolják, több olyan szerencselovag kezd majd vállalkozásba, aki nem lesz mestere az általa elvállalt munkának. Remélik, hogy változik A KIOSZ-ban szeretnék, ha problémáikat a kormány is meghallgatná, bár egyelőre még az országgyűlési képviselők között nincsenek olyanok, akik az érdekeiket képviselnék. Remélik, hogy a következő választások után ez a helyzet megváltozik. Ha nem, akkor könnyen előfordulhat, hogy nemcsak a kisiparosok járnak rosszul, de mi megrendelők még inkább kiszolgáltatottjaivá válunk a szolgáltatóiparnak. Hargitai Éva ból válogattak volna később az újonnan jelentkező, letelepedni vágyó nyugdíjasok, hogy a modell után nekik is fölépítsék kis házukat. Ám időközben kiderült, hogy Albertirsán nagyon sokba került volna a szanatóriumfalu infrastruktúrájának megteremtése: a földgázvezeték 6 kilométerre van a községtől, s egyértelműen a területet sem jelölték ki. Végül is Puszta- vacsra esett a választás — nem utolsósorban a megyei tanács javaslata alapján. Koudcs István, az Örkényi Nagyközségi Közös Tanács elnöke örömmel fogadta az ötletet. Három különböző helyet is javasolt a tanácsi vezetés a jövendő szanatóriumfalu megvalósítására. A legideálisabb- nak a repülőtér látszik, mert azt a Magyar Néphadsereg átadja polgári hasznosításra: a sík területet már nem kell drága pénzért elplaníroztatni, a villany ott van, s Puszta- vacstól 400-500 méterre fúrt kutak várják a vezetéképítést. S mivel az Örkényi tanácsnak nincs pénze bevinni Puszta- vacsra a gázt, a vizet, szívesen társulna a szanatóriumfalu megépítőivei, vállalva a rá háruló költséghányadot. Mégis visszakoznak Gerencsér Jenő szerint már elkészültek a kivitelezési és a költségvetési tervek. Ám a Népszava Barátság Klub mégis visszakozik, részben a gazdasági élet bizonytalansága, az infláció növekedésének veszélye miatt. A külföldi építőipari vállalkozás igazgató-tu- lajdofiosa is visszalépett, mondván, beteg. Aztán kiderült; az Általános Vállalkozási Bank nem zárkózott el a hitelnyújtástól — Gerencsér Jenő szerint —, az egész finanszírozás, a lakásértékesítés és kivitelezés szervezése, ellenőrzése a Népszava Barátság Klubot terhelte volna. Ekkora felelősséget végül is csak magukban, nem mertek vállalni. Ezek után a Pest Megyei Tanács elnökhelyettesétől, Val- kai Györgytől kérdeztük meg, mit tud a szanatóriumfalu sorsáról. Az elnökhelyettes elmondta, hogy augusztusban tárgyalt a Népszava Barátság Klub vezetőivel. Enyhén szólva túlzásnak tartotta, hogy a kivitelezési és költségvetési tervek léteznének. A klub vezetői egy írógéplapra ceruzával rajzolt skiccet adtak át neki a leendő szanat.óriumfa- lu „terveként”. Végül is csak egy ötletet kapott. Ennek ellenére a megyei tanács egészségügyi és szociális, illetve műszaki osztálya a pénzügyesekkel megtárgyalta a leendő szanatóriumfalu ügyét. A szakemberek arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy eleve elhibázott ötletről van szó. Ugyanis — tolmácsolta a véleményeket Valkai György — szerencsétlen dolog volna a nyugdíjasokat kiszakítani többgenerációs élő közösségekből. Ezek az öregek előbb-utóbb a társadalom kitaszítottjainak éreznék magukat. Szomorú realitások S még mielőtt arra gondolhattunk volna, hogy a hivatali bürokrácia ezúttal is keresztbe akar tenni egy nagyszerűnek ígérkező vállalkozásnak, Valkai György a következőket adta elő: A megyei tanács szakemberei, bár az ötletet elhibázott- nak tartják, mégis segítségüket ajánlották fel. A szanatóriumfalu helyszínéül javasolták Dabast, mert ott egy jól fölszerelt rendelőintézet működik. Ezt nem fogadták el a szervezők. Akkor a megyei szakemberek Pusztavacsot javasolták, de nem a falutól 3 kilométerre — mint ahogy a Barátság Klub terveiben szerepelt —. hanem szorosan a településhez csatolva. Ajánlották, hogy a megyei tanács tervező vállalata készítse el a terveket, s ők vállalnák is társadalmi munkában a területkutatást, s a rendezési terv elkészítését. Szükség volna egészségügyi szakemberekre, gerontológusok, szociológusok, pszichológusok szakvéleményére, mielőtt belevágnak a nagy vállalkozásba. Mert az odatelepülő, ma még fiatal, azaz 60-65 esztendős nyugdíjasok 10-15 év múlva annyival idősebbek lesznek. Mit kezd majd akkor azokkal az aggastyánokkal a terület fel nem készült egészségügyi hálózata? Sorolta még kérdéseit, kétkedéseit Valkai György, maga és munkatársai felelősségérzetét szemléltetve. Végül megjegyezte, hogy üzleti vállalkozásról lévén szó, nem akarják megakadályozni a szanatóriumfalu felépítését de mindenképpen a gazdasá-’ gosság, és az emberiesség medrébe kívánják terelni az ügyet. Még annyit, hogy az egyik fél tervei, álmai első olvasásra, hallásra csodálatosnak tűnnek. A másik fél érvei _ e llenérvei — logikusak. Mi, laikusként, nem akarunk döntőbírók lenni a szanatóriumfalu ügyében. Egy biztos: az elmagányosodás folyamata világjelenség! Az egyedül maradó nyugdíjasainkkal min- denkéopen törődni illik és kell. Ha róluk van szó. táján egyetlen ötlet sem tűnik halva születettnek... Aszódi László Antal A reggelihez A szavak súlya Idegen nyelvet tanuló ismerősöm mondja: ez rettenetes, minden szónak ezer féle értelme van, homlokegyenest ellenkező tartalmakat is kifejezhetnek, hogy fogom én azt megjegyezni? Nem rettenetes ai, válaszolom csöndesen, a magyarban sincs másképp. Megszokás dolga az egész. Azt viszont nehezebb megszokni, ha anyanyelve szavait használja az ember pontatlanul és fellengzősen Egyre több kézirat kerül elém, amelyben .csak úgy hemzsegnek az oda nem illő szavak. A legkevesebb, hogy szóra alig érdemes dolgokon megdöbbennek. Más orgánumok közleményeiben is rendre ilyesmibe ütközöm Apróságokat tartanak fölháborítónak, vér- lázítónak, égbekiáltónak. Rendetlenkedő gyerekek romboló vandálok, a be.városban undorító mocsok, kosz és szemét. Dühükben a legsúlyosabb szavakat sem tartják elegendőnek, ezért fokoznak: legocsmá- nyabb, legmocskosabb, leg- felháborítóbb, legvérlázi- tóbb, legrosszindvlat.úbb. legvandálabb. De hát csoda? Akik csak véletlenül találják el, mikor ba, mikor ban, tmkor aki, mikor amely, azoktól nem várható el a szavak értelmének, súlyának, tartalmának ismerete. Nekik alighanem a magyar szó olyan, mint külhoni nyelvet tanuló ismerősömnek az idegen. k. p.
