Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-18 / 246. szám

2 1&89. OKTÓBER 18., SZERDA Hazatérő bolgár muzulmánok A kapitan-andreevoi bolgár —török határátkelőnél mű­ködő ideiglenes bolgár sajtó- központ vezetője, Andrej Andreev történész írja az Ote- csesztven Front című szófiai lapban, hogy naponta már 1000-1200 bulgáriai muzulmán menekült érkezik vissza Tö­rökországból, s az érkezők be­számolói szerint Kapikulenál, a határ török oldalán további ezrek várnak sorsukra. And­reev úgy véli: a visszatérők «zárna október végéig megha­ladja a 60 ezret-, ami már az összes Törökországba távozot- tak 20 százalékát teszi ki. Medgyessy Péter thaiföldi tárgyalásai Magyar aktívum a mérlegen Magyarországon egyéni ar­culatú politikát és társadalmat szándékozunk kialakítani. Az emberek számára választási lehetőséget kívánunk biztosí­tani, ami csak pluralista vi­szonyok közepette lehetséges — fejtette ki egyebek között kedden Bangkokban Medgyes­sy Péter. A magyar miniszter­elnök-helyettes thaiföldi tár­gyalásainak homlokterében egyébként a két ország közti gazdasági együttműködés fej­lesztésének lehetőségei álltak, s a kilátásokat mindkét fél derűlátóan ítélte meg, noha .Válaszkeresés a jelenkor kihívásaira Gorbatsov-Braudt találkozó Az SZKP és a Szocialista Internacionálé, valamint a nyugatnémet SPD kapcsolatai, a Szovjetunióban zajló átala­kítás kérdései álltak annak az eszmecserének központjá­ban, amelyet kedden folytatott Moszkvában Mihail Gorbacsov .és Willy Brandt. A,z SZKP KB főtitkárának és a Szocintern elnökének, az SPD elnökének tárgyalásán megállapodás szü­letett arról, hogy jövőre Szoc- intern-küldöttség látogat a szovjet fővárosba, hogy felvá­zolja a rendszeres konzultá­ciók formáját és témaköreit. A találkozón nagy figyelmet szenteltek a szocialista eszmék Soráénak. Mihail Gorbacsov szerint szó sincs a szocializ­musnak és eszméinek csődjé­ről a szocialista országokban — mint azt Nyugaton állítják —, a szocializmus valójában optimális választ keres a je­lenkor kihívásaira. Brandt ér­tékelése szerint történelmi szempontból most „új kezdet­ről” lehet beszélni. Brandtnak arra a kérdésére, hogy a Nyugat mit tehet az átalakításért, Gorbacsov első­sorban a nemzetközi stabilitás, az államok között az elmúlt időszakban kialakult bizalom megőrzését említette. Négynapos moszkvai láto­gatását befejezve Willy Brandt kedden elutazott a szovjet fő­városból. még számos gátló tényezőt lenne kívánatos lebontani. Bangkoki megítélés szerint a kétoldalú kereskedelmi for­galmat a jelenlegi évi mintegy 40 millió dolláros szintről 80— 100 millióra lehetne növelni. Mivel a mérleg magyar aktí­vumot mutat, természetes, hogy a partnerország eladásai növelését szorgalmazza. Ez ko­rántsem ellenkezik azzal a magyar törekvéssel, hogy mi­nél magasabb szintű forgalom mellett váljék kiegyenlítetteb­bé a szaldó. A magyar minisz­terelnök-helyettes több konk­rét együttműködési kezdemé­nyezést is tett. Ezek felölelik hazánk részvételét Thaiföld 4 milliárd dolláros energetikai programjában, a kikötő- és vasútfejlesztést tervekben, szállítanánk autóbuszokat a bangkoki közlekedési vállala­toknak, tárolóeszközöket az agrárszektornak, együttmű­ködnénk az elektronikai ipar­ban, akár a speciális területe­ken is. Medgyessy Péter és a kísé­retében levő Gombocz Zoltán kereskedelmi államtitkár és Bényi József külügyminiszter- helyettes thaiföldi tárgyalásait befejezve, szerdán Indonéziá­ba utazik. Drezdában már megállapodtak a párbeszédről A nyilatkozat az első lépés Az embereket foglalkoztató problémákat kivizsgáló bizott­ságok felállításáról állapodott meg hétfőn Drezda főpolgár­mestere a lakosság és az egy­házak képviselőivel. MÁSFÉL ÉVES VIZSGÁLAT UTÁN-. WALDHEIM NEM BŰNÖS! Másfél évi sí tartó viBsgálát után a brit védelmi minisztérium kedden bejelentette, hogy Kurt Waldheim osztrák köztársasági elnök nem tekinthető felelősnek az 1944-ben Törökországban el­fogott hatfős brit kommandó haláláért. A brit védelmi minisztérium 16 tagú szakértő gárdája vizs­gálta át az összes hozzáférhető iratokat annak megállapítására, vajon az Athénban kivégzőosztag elé állított hat brit katona ha­lálában volt-e szerepe az akkor a Délkelet-Európát megszáll­va tartó náci haderő tisztjeként szolgált Kurt Waldheimnek. A vizsgálat azután kezdődött, a brit katonák sorsára vonatkozó több iraton megtalálták az ENSZ volt főtitkárának, Ausztria köztársasági elnökének aláírását, s ezen az alapon nyilváno­san azzal vádolták, hogy bűnrészes volt meggyilkolásukban. Tizennyolc hónapi vizsgálódásai alapján a brit. védelmi mi­nisztérium most arra a következtetésre jutott, hogy az akkor alacsony beosztású fiatal tisztként szolgált Waldheim nem te­hető felelőssé a történtekért. Nem történt emberrablás Közüggyé dagadt, s a közvé­lemény érdeklődésének kö­zéppontjába került Jelcin „ma­gánügye”, állítólagos elrablá­sának története. A legfelsőbb tanács hétfő esti ülésszakának erről a napirendi pontjáról rendkívül részletesen beszá­molt a szovjet televízió is. Eközben Jelcin kedden, az LT ülésének szünetében azt mondta nyugati újságíróknak, hogy a szovjet vezetés e kam­pánnyal újból megpróbálja le­járatni őt. A szeptember végi „ember­rablás” története a szovjet bel­ügyminiszter, a tömegtájékoz­tatási eszközök közlései elle­nére sem teljesen tiszta. Jel­cin „magánügynek” minősítet­te és nem cáfolta az LT ülésén, hogy a Moszkva melletti Usz- penszkojéban a kormánydá­csákat őrző két rendőrnek azt mondta: ismeretlenek gépko­csiba tuszkolták, zsákol húz­tak a fejére, majd egy hídról a folyóba hajították, ő viszont kiúszott, s rövid pihenő után visszaindült a nyaralókhoz. Előzőleg, amikor az LT elnök­ségének ülésén — éppen a pletykákról faggatták — Jel­cin azt, mondta, hogy talán csak viccelt, s humorát értel- . mezték rosszul a rendőrök. . Moszkvai sajtókörökben szá­mos találgatás látott napvilá­got az esetet illetően. Egyesek a „keresd a nőt” mondást em­legetik, mások — talán a La Az NDK hírügynökségének beszámolója szerint hétfőn es­te sajtóértekezleten ismertet­ték Wolfgang Berghofer fő­polgármester, a lakosság kép­viselői, valamint az evangéli­kus és a katolikus egyház megbízottai közötti tárgyalá­sok eredményét. A tárgyalófelek egyetértet­tek abban, hogy az NSZEP KB Politikai Bizottságának október 11-i nyilatkozata — amelyben a társadalommal folytatandó párbeszéd mellett foglalt állást — az első lépés a bonyolult társadalmi problé­mák megoldása érdekében. A főpolgármester bejelen­tette, hogy a jövő héten össze­ülő városi képviselőtestület­nek javasolni fogja olyan bi­zottságok felállítását, amelyek illetékes személyiségek támo­gatásával kivizsgálják a fel­merült problémákat. A lakos­ságnak a tanácskozáson részt vett képviselői a megvizsgá­landó kérdések közé sorolták a jogbiztonságot, a tájékozta­táspolitikát, a polgárok köz­életbe történő bevonását, az NDK-beli szocializmus társa­dalomelméletét, az utazási és kivándorlási lehetőségeket, az oktatást, a kultúrát, a gazda­ságot, a környezetvédelmet, a közellátást, valamint Drezda fejlődését. A drezdai tárgyalófelek megállapodtak, hogy folytat ják párbeszédüket. fCisSföldi események egy mondatban Uffe Ellemann-Jansen dán külügyminiszter október 24— 25-én munkalátogatást tesz Budapesten — jelentették be ked­den a dán fővárosban. A -A burgenlandi magyar és horvát nemzetiség régi kívánsága teljesült azzal a törvénnyel, ame­lyet, a kelet-ausztriai tartomány kabinetje hozott hétfőn este a kisebbségi nyelvek kötelező óvodai alkalmazásáról. A Hel­sinkiből úton van Magyarországra annak a segélyakciónak az első szállítmánya, amelyet a finn fővárosban működő Lions klubok kezdeményeztek a Magyarországra áttelepült erdélyi menekültek megsegítésére. A A dél-afrikai kormány kész megvitatni azokat az előfeltételeket, amelyeket az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) apartheidellenes szervezet vasár­nap szabadon bocsátott hét vezetője szabott a Pretoriával való tárgyalásokhoz. A Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden a líbiai Tobrukba érkezett, ahol Moamar Kadhafi köszöntötte és folytatták azt a tárgyalássorozatot, amelyet előző nap Egyip­tomban kezdtek meg a kétoldalú kapcsolatok normalizlásáról, az arab és az afrikai ügyekben folytatott eltérő politikai vo­nalakról. A Ladislav Adamec csehszlovák miniszterelnök egyiptofni kollégája, Atef Szidki meghívására kedden Kairó­ba érkezett. A Közel-keleti kőrútjának harmadik állomására, Bahreinbe érkezett kedden Kuvaitból Daniel Ortega nicara- guai államfő. A Kedden visszautazott az Egyesült Államok­ba az a hat kaliforniai rendőr, aki két hetet töltött Leningrád- ban a helyi rendfenntartó erők vendégeként, viszonozva a le- ningrádi rendőrség küldöttségének az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatását. Átcsempészték a határon Tőkés László levelét Temesvárról Legyőzni nem, csupán leigázni tudnak bennünket (Folytatás az 1 oldalról.) vezetői legtöbbje behódolt ne­ki, vétkes jóhiszeműséggel és vaksággal, vagy gyalázatos opportunizmussal járulva hoz­zá népünk pusztulásához. Nemzetiségi meghásoniásunk az egyházban jelentkezett a legkirívóbban. Kontraszelek­cióval kiválasztódott „főpap­jaink és írástudóink” elárul­ták vagy legalábbis megta­gadták egyházuk népét, ma­gyarságukat. Az egyetemes és történelmi nagyságrendű ro­mániai „buldózerpolitika" magyarságunk végső kálváriá­ját készíti elő. Érték- és hite- vesztett magyarok tömegei menekülnek a határokon túl­ra vagy az önfeladásba. Pusz­tulunk. Nyakunkon a hurok. a románok. A románokat vi­szont demokratikus polgári hagyományaik gyengesége mellett manipulált pán-nacio- nalista beállítottságuk tartja vissza a régi területi félelme­ket is „kondicionáló” szabad­ságért és demokráciáért való küzdelemtől. Éppen ezért, mi sem fontosabb, mint végre egymásra találnia a két nép­nek, és lebontva a nemzeti megosztottságból származó korlátokat, együtt fellépniük a társadalom demokratikus át­alakításáért. Utólag magam is jóleső érzéssel és nem kevés meglepődéssel nyugtázom volt és jelenlegi gyülekezetem, Dés és Temesvár felém áradó bi­zalmát és támogatását — ami a legnagyobb jutalma egész eddigi pályafutásomnak. Jó­zanul állíthatom, hogy az ő kiállásuk, odaadásuk és köz­reműködésük nélkül elszánt közéleti és jogvédelmi har­caimban semmire sem mentem volna. Nem tudni, mivel végződik a huzamos ideje tartó terror, a nemzetiségi és vallási elnyo­más az újabb, temesvári feje­zete, de az bizonyos, hogy Te­mesvárt csak fortéllyal, áru'- lással és tisztességtelen túlerő­vel sikerülhet térdre kénysze­ríteni. Éppen ezért, ezt a har­cot nem lehet elveszíteni: le­győzni nem, csupán leigázni tudnak bennünket — írja Tő­kés László. Langyos még az érdeklődés A falu érdekeit képviselnék Élet- és értékmentő segély­kiáltás hangzik mind gyak­rabban Erdélyből. Magam is azok közé tartozom, akik megelégelték a hallgatást és elhallgatást. A településrom­bolási program durva jelké­pi erejével segített végképp megértenünk, hogy mi megy végbe rajtunk, és áttörni a hallgatás masszív falát. Élni akarásunknak és önazonossá­gunkhoz való ragaszkodásunk­nak hangot kell adnunk. Fontos szerepe volt a meg­szólalásomban a középkelet- európai reformszellemnek is, melynek térhódítását szoron­gással és reménykedve követi szemmel minden hazai gon­dolkodó ember. Az általános megújulás kedvező politikai környezetet és viszonyokat te­remtett ahhoz, hogy minálunk is elkezdődjék valami — bár a segélykiáltás szintjén. Ezzel a meggyőződéssel, de a mások személyes szabadsá­gát éb felelősségét mégis tisz- téletbén tartó elvárással tekin­tek másokra: fog-e még vala­ki szólni? Mert joggal elvár­ható, hogy megszólaljanak azok, akiknek az írás és a szó­lás a kenyerük, az írók, az ige- hirdetők, a tudatos értelmiség, annál is inkább, mert az üldö­zések ellen viszonylag ők a legvédettebbek. A szabadság és demokrácia erőit nagymértékben gátolják a nemzeti ellentétek. Durván leegyszerűsítve, a magyarok azt mondják: miért mi szól­junk, hogy megint rajtunk csattanjon az ostor, s minden bajnak az ódiumát reánk há­rítsák? Hadd szóljanak előbb Már a 70-es években megfo­galmazódott a gondolat; jó lenne, ha a falvaknak közös érdekképviselete alakulna. A szerveződésre majd tíz esz­tendő múlva nyílt lehetőség. A kezdeményezés Somogy megyéből indult. Az ötletet a Hazafias Népfront karolta fel, s apostolkodásával nemrégi­ben jött létre a Magyar Falu­szövetség. Sajnos, sok megye nem vagy csak langyos érdeklődés­sel jelentkezett felhívásukra. Talán azért, mert a települé­sek n,ero értették meg a kez­deményezés igazi okát: azt, hogy a mostani politikai hely­zetben lehetőség nyílik a falu hátrányos helyzetét az ország elé tárni, jövőjét kézbe venni. Zavaró tényező volt az is, hogy az Urbanisztikai Társa­ság a Városok Szövetségét erőltette, s létrejöttük, illetve a párhuzamos szervezés meg­zavarta az embereket, hiszen ők később kibővítették ható­körüket minden településre. Amikor a Magyar Faluszö­vetség megalakult, azonnal megismételték felhívásukat. Tették ezt annak reményében, hogy azok a megyék is képvi­seltetni fogják magukat, ame­lyek eddig érdeklődés vagy megértés hiányában távol ma­radtak. A szervezetnek az a célja, hogy a falvak érdekeit képvi­selje az országos és területi, politikai, állami és gazdasági szerveknél. Ez megbízás alap­ján magában foglalja a jogi képviseletet is. Feladatul tűz­ték, hogy a terület- és telepü­lésfejlesztési politika kidolgo­zása során ugyancsak őrköd­nek a falvak érdekei felett. Figyelemmel kísérik helyze­tüket. tapasztalataikat össze­gyűjtik, elemzik, fellépnek az önállóságot sértő intézkedések ellen. Országos és regionális falunapúkat szerveznének,; díj­mentes tanácsadással szolgál­nak jogi, adó-- és gazdasági kérdésekben. Továbbra is igénylik a nép­frontmozgalom támogatását, cserébe részt vállalnának a HNF programjának megvaló­sításából. A faluszövetségbe felvételüket kérhetik' az ország mindazon kis települései, ahol ezt a falugyűlés vagy más he­lyi fórum igényli, illetve a je­lentkezést kezdeményezte. Ed­dig 160 község jelezte részvé­teli szándékát. A szervezők azt remélik, hogy alulról épít­kezve először megyei falu­szövetségek jönnek létre, ez­után végrehajtják az országos egyesítést. Sz. K. Valóságos szócsata alakult ki az ülésteremben Király Zoltán és Bállá Éva képvise­lők között a Szabad Demokra­ták Szövetségének aláírás- gyűjtési akciójáról. A csongrá­di képviselő hevesen támadta az SZDSZ-t, valamint azt a 200 ezer állampolgárt, akik már aláírták az ellenzéki szer­vezet fölhívását. Király Zol­tántól azt kérdeztük, vajon nem vezet-e a nyíltszíni vita frakción belül töréshez. — Remélem, nem. Ezért is hangsúlyoztam, hogy nem az SZDSZ egésze, hanem szélső­séges csoportja és szélsőséges módszerei ellen szóltam. Szá­momra elvi kérdés az, hogy tisztességes politizálás folyjon ebben az országban, s ami ez ellen szól, arról három-négy évvel ezelőtt is elmondtam a véleményemet, és most ugyan­csak elmondom. Ha mégis szakadásra kerül sor — sza­kadjunk! Bállá Évát az ebédszünetben dr. Tölgyessy Péter társaságá­ban találtuk. Arra a kérdé­sünkre, hogy miként reagál a vádakra az SZDSZ, a szövet­ség vezetőségének tagja így válaszolt: — Király Zoltán többször nyilatkozta, hogy köztársasági elnökjelölt akar lenni. Ennek tudatában kell minden mon­datát értelmezni. Ez az egyik dolog. A másik: látható, hogy ő valóban nem olvasta el a fölhívásunkat. Ezért úgy ér­zem, a vád nem áll. Üres, os­toba vádaskodás hangzott el egy elnökjelölt szájából. Az SZDSZ-nek nincsenek szélső­ségesei, ilyet állítani, csak po­litikai fogás. A demokratikus politizálásnak ellentmondó módszer ugyanis ráfogni va­lakire, akivel nem értenek egyet, hogy ostoba szélsőséges. 200 ezer állampolgárt szélső­ségesnek minősíteni, meglehe­tősen nevetséges. Késő délután Király Zoltán az SZDSZ vádaskodásaira hi­vatkozva bejelentette: nem in­dul a köztársasági elnökvá­lasztáson. ★ Varga Lajos Pest megyei képviselő az alkotmányt mó­dosító törvényjavaslat általá­nos vitájához azzal szólt hoz­zá. hogy elgondolkodott a „minden hatalom a dolgozó népé" kitételen. Az új válto­zatból ugyanis kimaradna a dolgozó jelző. — Dehogynem, egyetértek ezzel a javaslattal. Csupán azon meditáltam, mennyivel több a biztosíték arra, hogy ezzel a néppel, ennek a nép­nek a nevében kevésbé élnek majd vissza a politikusok, mint azt a dolgozó néppel tet­ték. Azt szeretném, ha a kép­viselőhöz kiegészülne olyan politikusokkal, akik nem akar­nak visszaélni a hatalmukkal. Ez persze csak a tetteikből derül majd ki. ★ A parlamenti ülés szünetei­ben a folyosókon természete­sen még mindig nagy vitatéma a Magyar Szocialista Párt megalakulása. Az újságírók a részletkérdésekre is kíván­csiak, mert jól érzékelhető be­lőlük. hogy sok még a bizony­talanság. Az új párt vezetői közül többen is jelen vannak az Országgyűlés mostani ülés­szakán, és tapasztalható: szí­nesen állnak a sajtó munka­társainak rendelkezésére. Dr. Lakos Lász'ót, a jász- karajenői Árpád Termelőszö­vetkezet elnökét, az országos elnökség tagját, az egyik szü­netben kérdeztük: megala­kult-e hétfőn az MSZP parla­menti frakciója? Egyáltalán: hányán mentek el a képvise­lők közül az Országos Iroda meghívására, hogy tisztázzák helyzetüket? Jelcin furcsa „magánügyei" Repubblica cikkére emlékezve — arra szavaznak, hogy a népszerű moszkvai képviselő felöntött a garatra, vagy ép­pen nagyon is józan fejjel cse­lekedett, s talán csak tényleg meg akarta tréfálni a kor­mányüdülő rendjének őreit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom