Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-16 / 244. szám

1989. OKTOBER 16., HÉTFŐ EIE 3 Múlt és jelen az orvoslásban Kórház kamaszkorban s Tízéves Pest megye legfiatalabb gyógyintézete, a kcrepes- S tárcsái Flór Ferenc Kórház. A jubileum tiszteletére előkészí­8 tett rendezvénysorozat része a hétfőn, október 16-án délután tartandó megemlékezés. Nem csupán az intézmény egy év­9 tizedes múltja, hanem a névadó, Flór Ferenc, az 1848-as sza­^ badságharc honvédorvosi karának vezetője (később a Rókus ^ Kórház főorvosa, majd igazgatója volt!) előtt is tisztelegnek ^ születésének 180. évfordulóján: megkoszorúzzák a kórház s parkjában álló mellszobrát. A főépületben 1979 őszén, 1982-ben a B szárnyban kez­dődött el a gyógyitómunka az 1010 ágyas egészségügyi komplexumban. Sokrétű feladat ellátására képes a Flór Ferenc Kórház. Mindenekelőtt általános gyó­gyító, egyes szakterületeken felsőfokú ellátást nyújt. Ilye­nek például a gyomor-, bél- és má.ibetegségek, az érrendszeri, a reuma, az urológia és bőr­gyógyászat, továbbá a rehabi­litációt igénylő megbetegedé­sek kezelése, gyógyítása. Az endoszkópia a legjobbak kö­zött számon tartott az ország­ban, s ugyancsak kiemelkedő az érbetegségek ellátása. Ugyanígy magas színvonalú a gyakorlata a fültőmirigy- műtéteknek. ség genetikai szűréséhez alkal­mas ultrahang-berendezések. A bevezetőben említett sze­rény rendezvényfüzér a hét elején kezdődött. Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész tárlatának megnyitásával. A kiállításon a művésznek az el­múlt egy évben készült, a kór­ház életét bemutató fotói lát­hatók. Valamennyi az intéz­mény tulajdona marad, s épp­úgy állandó tárlat tárgyai, mint az az endoszkópos mű- szertörténcti kiállítás, amelyet szintén erre az alkalomra gyűjtöttek össze. Október 17-én nyílik Zoltán Mária Flóra festőművész tárlata az épületben. A megemlékező események méltó zárórendez­vénye lesz az október 21-i ju­bileumi tudományos ülés. A hasznon osztoznak A Galga Menti Magyar— Kubai Barátság Mgtsz veze­tői, szakemberei a napokban tértek haza Túrára szovjet­unióbeli üzleti útjukról. Lévai Ferenc elnöktől megtudtuk, a kiutazás egyik célja üzleti el­számolás volt. Ugyanakkor tárgyaltak Lvotban egy tár­sulás egyik tagszövetkezeté­vel zöldség- és kukoricater­mesztési rendszerek, tech­nológiák átadásáról. A tárgyalások sikeresek voltak: lehetőség nyílt vegyes vállalatok alakítására. Száz vagon almára kaptak megren­delést, a megegyezés szerint a szovjet partner északi terü­letein értékesíti az árut, a ha­szon felét pedig a Galga menti szövetkezet kapja meg. A túrái gazdaságnak ja­nuár óta van árucsére-kap- csolata, ami eddig 2 millió forintos üzletet hozott — ez az összeg a magyar szövetke­zet teljes árucsereértékének a felét teszi ki. Lévai Ferenc elnök szerint egyébként javulnak a kapcso­latok a Ívovi partnerral. A. L. A. Szinte magától értetődően kapcsolódott be a kórház kör­zete gyógyító-megelőző mun­kájába is. A szakorvosi rende­lőintézetek szakmai támogatá­sán túl rendszeresek a szűrő- vizsgálatok. Január 1-jével alapjában megváltozik a gyógyintézetek finanszírozási, gazdálkodási rendje. S ki tudja, a jelenleg 320 milliós évi költségvetéssel működő Flór Ferenc Kórház­nak jut-e több? Mindenekelőtt műszerparkja bővítésére. A magyar kórházak többségében az e téren tapasztalható el­avultság egyre inkább gátja a gyógyításnak, mint mondjuk az épületek állaga. Ennek ellené­re a kerepestarcsai kórházban találhatók korszer^ eszközök, például speciális urológiai vizsgálatokhoz, valamint a szülészeti osztályon a terhes­Érvényielen felülbélyegzés Vámkezelt - eladható Egy éven keresztül volt ér­vényben a nem kereskedelmi forgalomban vámkezelt egyes termékek forgalmáról szóló 17/1987. (XII. 27.) ÁH-rendel- kezés. E jogszabály 1988. ja­nuár 15-étől három évre meg­tiltotta a vámkezelt. 24 ezer forint egyedi értéket megha­ladó áruk eladását, rá vonat­kozó bérleti vagy lízingszerző­dés megkötését. A tilalmat a vámokmányon lévő bélyegző- lenyomat hitelesítette. A jogszabályt 1989. január 1-jétöl 10/1988. (XII. 20.) ÁH- rendelkezéssel hatályon kívül helyezték. A vámszerveket és az országos parancsnokságot azóta számtalan esetben ke­resték meg a tilalmat jelentő bélyegzővel vámkezelt áruk tulajdonosai, kérvén, hogy ér­vénytelenítsék az eladási tilal­mat. Az Országos Árhivatal, az „Árszabályozás és termékfor­galmazás” 31. számában nem­sokára megjelenteti azt a tá­jékoztatót, amely közli: az ily módon vámkezelt árukra el­adási tilalom már nincs ér­vényben, az árucikkek jelen­leg szabadon értékesíthetők. Chinoin kontra Vác Törvénytelen a tanácsi határozat A közelmúltban levelet postázott a Környczetvcdcl- ^ mi cs Vízgazdálkodási Minisztérium a Váci Tanácsnak ^ és a Chinoin központjába. Ezzel szerettek volna pontot ^ tenni a Chinoin—Vác-ügy végére. Mint lapunkban is }! megírtuk, a Váci Tanács — azonnali hatállyal — bezárat- ^ ta a gyógyszergyár itteni telepét, s felíiiggesztette a hul- ^ ladékégctő működtetését. A Chinoin természetesen fcl- | lebbezett. A minisztérium törvénysértőnek minősítette a ta- $ nács határozatát, hatályon kívül helyezte azt, s enge- St délyezte az égetőmű használatát. Az álláspont változatlan marad Dr. Bóth János, Vác Város Tanácsának elnöke nem vál­toztat az álláspontján. To­vábbra sem ért egyet azzal, hogy a Chinoin váci telepén mérgező hulladékanyagot égessenek. Pedig az év eleji tiltó határozatukat megfelleb­bezte a budapesti nagyüzem igazgatósága, amely egyelőre nyertesnek látszik az ügyben. A Környezetvédelmi és Víz­gazdálkodási Minisztérium le­velét magam is olvashatom az elnök, dr. Kovács Tibor vb- titkár és dr. Szamosvölgyi Alfréd hatósági osztályvezető társaságában. Dr. Lucz Éva, a miniszté­rium osztályvezető-helyettese írta alá azt a dokumentumot, melynek ügyintézője dr. Szi­lágyi Péter volt. Az ügyirat tartalma szerint hatályon kí­vül helyezik a tanács döntését, mert szerintük alaptalan az az állítás, hogy a hulladékanya­gok nyilvántartása nem meg­felelő. Nem bizonyított a lég- szennyezés, az emberi szerve­zetre ható egészségügyi árta­lom. Van itt másféle irat is, amit ajánlatos végigböngészni. A váci Köjál még február 11-én állapította meg, hogy a klo- rid-ion kibocsátás égetés köz­ben meghaladja a határérté­ket. Ugyanígy a kéndioxid, amely szintén a már elavult­nak mondható svájci, Gelfi tí­pusú égetöberendezés működé­sekor szabadul fel. Április 27. óta ezért nem égetnek a telepen, de most itt az újabb veszély. A tanácselnök ezért levelet írt dr. Maróthy László miniszternek. Azt kérte, hogy vizsgáltassa felül ezt a dön­tést. melyet nem tart megala­pozottnak. Megnyugtató méré­sek ugyanis nem történtek, ilyen adatok a tanácshoz nem kerültek. Továbbra sem lehet tudni, hogy milyen összetételű anyagokat égettek eddig, s akarnak égetni ezután. — Bizalmatlanságunk a Chinoinnal szemben nem old­ható fel. Működését a környe­zetre veszélyesnek tartjuk —■ fogalmazza meg az elnök, s így folytatja: — Az égetés el­len tiltakozni fogunk. Betiltásról csak azért nem beszél, mert június 1-jétől új rendelet szabályozza, kinek hatásköre a levegő tisztasá­gáért döntést hozni. Ez pedig ma már nem a helyi tanács, hanem a Környezetvédelmi Minisztérium, illetve területi hatósága, a Kövizig. Maradnak tehát az egyéb eszközök. — Képviselőnk interpellál majd a Parlamentben. Az üzemnek vállalni kell a követ­kezményeit annak, hogy a hely­zetet feltárjuk a lakosság előtt. — Bizalmatlanságunk egyik forrása a város elvesztett, le­zárt déli vízmüve, amit a Chi­noin szennyezett be — említi meg Szamosvölgyi Alfréd. A tanács vezetői világos és biz­tos garanciákat szeretnének kapni arra, hogy ember és környezet ne kerüljön veszély­be a Chinoin jelenléte miatt. Kísérlet önmaguk népszerűsítésére A Chinoin szakértője, dr. Jelinek István nem csodálko­zik a minisztérium határoza­tán, hiszen korábban is tudta, hogy az égetöberendezés nem szennyezi a környezetet. Még­sem ültek örömünnepet — sem ő, sem a Chinoin vezetői, mert a szakembereknek sok­kal fontosabb a munka, mint a győzelem egy politikai csatá­rozásban. Ma is úgy tartják ugyanis, hogy nem szakmai vita részesei voltak, hanem a Váci Tanács és néhány politi­kai szervezet önmaguk nép­szerűsítésére tett kísérletének szenvedő alanyai. Természetesen élni kíván­nak a minisztérium felhatal­mazásával, hiszen a telep be­zárása óta sok hulladék hal­mozódott fel. Mint korábban A szemérmes társadalom védekezik A gyilkos közöny átka v Szerdán meghalt egy ember. Megfagyott! Kihűlt! Egy al­S koholista a csövesek közül. Senki nem fogja siratni. Lehet, ^ hogy a cimborák közül egyik-másik elballag majd a szegényes ^ állami temetésre, de ha (gy lesz, akkor ts csak távolról figycl­| nek majd, hiszen az alkalomhoz illő ruhájuk nincs, ültözetü- ^ két a célszerűség határozza meg. S ilyenkor, ősszel, amikor ^ már harap a hajnali hideg, semmiféle divatos holmi nem ér ^ fel egy szakadt, mocskos télikabáttal. Amúgy sem hiszem, 8 hogy fontosnak tartanák a temetést, az életet sem tartják an­S nak, s miért rendülnének meg a megváltó haláltól? Amikor a riportra készül­tem, úgy hittem, bohém, izgága alakok a csavargó hajléktala­nak. Isznak, randalíroznak, s ott hajtják álomra a fejüket, ahol részegségükben az éjsza­ka éri őket. Nem tudhattam, hogy külön világ az övéké, amiből mi — akik nem élünk benne — csak a külsőségeket ismerhetjük. Igen. Koszosak, rongyosak, alkoholisták, al­kalmi munkákból tengődnek. Hiába vártam... De vesszük-e a fáradságot, hogy ennél többet is megtud­junk róluk? A társadalom szemérmes és védekezik. Év­tizedekig tabutémának számí­tott a szegénység, a hajlékta­lanság. Ügy voltunk ezzel, mint azok, akiknek a panel­házába, a padlásra vagy a pincéjébe teköltözött egy csö­ves. Kitoloncoltatták a rend­őrrel, a kúpra pedig zárat sze­reltek, a probléma ezzel meg­oldódott ... Nem szeretnek panaszkodni a csövesek, nincs is, aki meg­hallgatná őket. Az a szerdai nap különlegesnek számít. Ta­lán a halál közelsége tette, a borongós hangulat, hogy egy hajléktalan beszélni kezdett. Ott, azon a lépcsőn ülve, ahonnan fél órája vitték el a kihűlt ember holttestét. — Persze, hogy ismertem a halottat. Benkei Istvánnak hívták, ötvenegy éves volt. Csövezett, mint én. Igen, ivott is, sokát... Tegnap este rosz- szul lett. A közeli étteremből szerzett maradék se kellett neki. Aludni sem tudott, csak is tették, gondosan megvizs­gálták az 50—100 tonna elége­tésre váró anyagot, hogy még csak véletlenül se keveredhes­sen közé a környezetet károsí­tó szer. Ugyanakkor semmifé­le ellenőrzést nem utasítanak vissza, sőt az első égetés alkal­mára — úgy tervezik — meg­hívnak minden érdekelt szak­hatóságot, beleértve a Váci Köjált is. Jó szándékukat bi­zonyítja az is, hogy az elmúlt hónapok alatt sem tétlenked­tek, megfogadtak minden olyan tanácsot, ami hozzájárulhat a berendezés biztonságos műkö­déséhez. Így például a hulla­déktároló köré csapadékgyűj­tőt építettek, s ha majd a vizsgálat az összegyűlt esővíz­ben méreg jelenlétét mutatná ki, ezt a vizet is „elégetnék”. Tehát a folyékony tüzelő­anyaggal megfelelő arányban vegyítik, s úgy juttatják az égetőműbe. Jelinek István azt is el­mondta, hogy ha csak rajtuk múlna, nem is indítanák el még egyszer a Gelphi kazánt. Sajnos, amíg a dorogi hulla­dékégető nem üzemel, rákény­szerülnek. Ugyanakkor bíznak abban, hogy már nem sokáig késlekedik a dorogi veszélyes- hulladék-megsemmisítő átadá­sa, s attól kezdve nem hasz­nálják a váci berendezést. Ko­rábban úgy képzelték, hogy szépen megtisztítva biztonsá­gi tartalékként meghagynák, de a történtek után jobbnak látják, ha még ilyen támadá­si felületet sem hagynak. Je­lenleg tárgyalnak egy céggel, amelynek eladnák az egész be­rendezést — el is szállítanák Vácról —, de feltételül szab­nák, hogy ha a szükség úgy hozza, a vásárló fogadja a Chinoin hulladékát is. Egyetlen kérdés maradt vá­lasz nélkül, hogyan alakul ké­sőbb a váci telep sorsa, mire használja majd ezt a területet a gyógyszergyár. A feleletet még Jelinek István sem tudja, de annyi bizonyos, semmiképp nem olyasmire, amivel a kör­nyezetet szennyeznék. Kovács—Mátrai remegett, nem szólt az egy szót sem, összehányt, össze­piszkított mindent. Este ti­zenegykor hívtam a mentőket, milyen címet adhattam volna, azt mondtam, ide jöjjenek az utca végére, vártam a kocsit, hiába. Reggelre meghalt. — Nem volt lakása, meg­mutatom, hol rendezkedett be. A közeli patak medréhez vezet. Csak nagy eső után van benne víz. Az összeboruló fák alatt állati pacoknak tűnik a rongyokból és a lomtalanítás­ból „megmentett” koszos pok­rócokból összerótt alom. — Itt élt... Hogy mióta? Nem olvassuk mi az időt. Nem beszélünk ilyenről. — Magamról persze, hogy tudom. Tizenhárom éve csö­vezek. Elváltam. Mennem kellett az anyósék házából. Előtte omlasztó vájár voltam, 1957-ben nyolcezerötszázat vittem haza havonta, nagy pénz volt az. Két fiamnak szakmát adtam ... — Rég volt, hagyjuk ... — Mondjál csak el mindent — biztatja Tóth György, aki magát csövcspártfogónak tart­ja. — Hátha segíthetnek. — Segítség, kiút? Nekem is ez lesz a kiút — mutat arra a helyre, ahol nemrég még a halott feküdt. — Na, mind­egy, kérdezz — löki oda mo­gorván a szavakat. — Mitől véres az arca? — Elestem tegnap, sokat ittam. — Mennyit "szokott? r — Napi két liter bort, de ha nincs, lehet sör vagy pá­linka is. — Na kérdezz, mire vagy még kiváncsi — sürget, mintha attól félne, később megbánja. — Miből él? — Miért magázol? — Kü­lönben pedig már eltörölték a KMK-t. (Közveszélyes mun­kakerülés.) — Tudom, nem azért kérde­zem ... — Üveget gyűjtök, segéd­munkát vállalok. — Na, kér­dezz tovább! — Megírhatom a nevedet? — A kérdés hallatán először látszik valami mosolyféle az arcán. Ne nézzünk oda — Azt hiszed, van mit ta­kargatnom, szégyellnem? Le­számoltam már én az élettel. Írd csak meg, Kasza István vagyok, a csöves. Tudod, hol nőttem én fel? Budapesten a XI. kerületben a Fehérvári úton ... Könyvek ... Tolsztoj, Ady ... Hagyjál békén! Írj, amit akarsz. Többet már ne kérdezz! Csöves vagyok, egy a sok közül... — Várjál még! Adjál húsz forintot, hogy valami hasznom legyen a cikkedből... Kavarog bennem a beszél­getés. Akaratlanul Egon Er­win Kisch riportja jut eszem­be, a hajléktalanok menedék­helyéről. Arról a helyről, ahol „egyszere gyötretik min­den érzékszerv”. Akkor még Magyarországon is volt mene­dék, télen, a fagyban, sanszot jelentett az életben maradás­ra. Azóta a társadalmi prü- déria miatt ilyesmiről évtize­deken át hallani sem akar­tunk. Telente menedékhellyé alakulnak a pályaudvarok, nem nézünk oda, vagy ha mégis, akkor rendőrért kiálta­nánk. Hiába... A gödöllői rendőrkapitány, dr. Füleki Lajos beismeri, te­hetetlenek, ha a csöves nem követett el bűncselekményt. Azért időről időre bekísérik őket a kapitányságra, az egyik annyira szakadt volt, hogy a rendőrök szedtek össze neki használt ruhákat. Furcsa, de nincs közöttük cigány, náluk nagyobb az összetartás, befo­gadják egymást. Tíz-tizenöt hajléktalan él Gödöllőn, számuk változik, mivel némelyikük vándorol, csak napokat tölt egy-egy vá­rosban. A kapitány szerint egyre több a csöves, vannak közöttük bűnözők is, akiket nem fogadott be senki. Ami a legmegdöbbentőbb, egyre- másra tünedeznek fel a fia­talkorúak is, akiket az utcára lökött az apjuk és az anyjuk. A legtöbb sehol lakó elmúlt már harmincéves, kettétört élet áll mögöttük. És alkoho­listák, de ki tudná megmon­dani, hogy az ital ok vagy okozat? Nem csukják fogdába a bűntelen csöveseket, a rend­őrség alagsorának padjain töltik az éjszakát, közel a ra­diátorhoz ... Másnap aztán átkísérik a szemközti tanács­házára őket. De mint Papp István ta­nácselnök szavaiból kiderül, ők sem tehetnek sokat. Nem rendelkeznek semmilyen szál­lással, ami — legalább télen — menedéket jelenthetne a hajléktalanoknak. Szociális otthonba sem utalhatják őket. Nemcsak azért, mert jó ré­szük a nyugdíjaskort még nem érte el, hanem mert he­lyük sincs, és a csövesek amúgy sem hajlandóak az életvitelük megváltoztatására. Megfeneklik a végén ? Hallani vélem az ingerült megjegyzést; dolgozzanak, lakjanak munkásszállón vagy béreljenek albérletet, éljenek úgy, mint más rendes ember. De éppen ez az alapvető baj, hogy ezt ők nem akarják. Em­beri tartásuk annyira meg­gyöngült, hogy képtelenek a normális életvitelre. Tulaj­donképpen mindegy, hogy egy régi lelki traumát, válást nem tudnak kiheverni, vagy ép­penséggel a. munkát nem sze­retik, s' ezért tengődnek egyik napról a másikra. Az a lé­nyeg, hogy nem is akarnak beilleszkedni a társadalomba, de ettől még léteznek, élnek, s nem lehet úgy csinálni, mintha nem volnának. Nem lehet szemérmesen félrefordí­tott fejjel tűrni, hogy telente hajléktalan emberek fagyja­nak meg... A menhely is jobb megol­dás a semminél. Budapesten már létezik ilyen, de tudtom­mal a megyében még nincs. A tanácselnök szerint Gödöllőn foglalkoznak a gondolattal, szeretnék a Ganz Árammé­rőgyár egyik feleslegessé vált épületét megszerezni. Persze, nekik sincs sok pénzük, s nem lenne mindegy, hogy a gyár átadná vagy eladná az épüle­tet, de reménykednek abban, hogy pályázatuk, melyet a Szociális és Egészségügyi Mi­nisztériumba juttattak el, pénzt hozhat. Szeretnének in­gyenkonyhát is felállítani, mert igaz ugyan, hogy Gö­döllőn most is százötvenen kapnak naponta meleg ételt, de ez, a gondoskodás csak azokhoz juthat el, akiknek ál­landó lakásuk van. Furcsa, de a menhely épü­letének megvásárlásán túl a többi már alig kerülne pénz­be, mégis attól tart a tanács­elnök, hogy az egész terv megfeneklik az emberek kö­zönyén. Mátrai Tibor A patakmeder oltalmában húz­zák meg magukat (Erdősi Ágnes felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom