Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-28 / 229. szám

1989. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Induláskor kinőtte épületét Integráció után válás ■ Heti filmtegyzeté A híradó sztárjai Holly Hunter és William Hurt, A/híradó sztárjai főszereplői Márfaragják az emlékműveket Történelmi emlékpark Százhalombatta fiatal vá­ros, de miközben lépést tart a mai kor követelményeivel nagy figyelmet fordít a nem­zet értékeinek megőrzésére is. E gondolatok jegyében született meg — még április­ban — a Dunai Kőolajipari Vállalat 600 ezer forintos ala­pítványa, a város középpont­jában létesülő történelmi emlékpark megteremtésére. A csaknem 3000 négyzetméter­nyi, parkosított területen há­rom olyan emlékművet he­lyeznek el itt, ami történel­münk egy-egy sorsfordító ese­ményéhez kapcsolódik. A három mészkő kompozí­cióra benyújtott pályaművek közül az alapítványi zsűri György István Csaba (Borgó) szobrászművész tervét tartot­ta legalkalmasabbnak a kivi­telre. A döntés után, az alapítvány kezelésével megbízott százha­lombattai Barátság Művelő­dési Központ és Könyvtár megbízást adott a művésznek az alkotások kivitelezésére az­zal, hogy 1990. és 1993. között kell azokat a leendő emlék­parkba elhelyezni. Száznál több résztvevőre szá­mítanak azon az országos ta­nácskozáson, amely ma kezdő­dik Nagykőrösön. A kétnapos konferencia az agrárpedagógia gondjaival és a szakmódszer­tan kérdéseivel foglalkozik. Az első ilyen eseményre ugyancsak Nágykőrösön került sor egy évtizeddel ezelőtt. Most ismét a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet lesz a helyszíne a megbeszélésnek. Központi témája a munkata- nulás irányítása az élelmiszer­gazdasági szakoktatásban. A plenáris ülésen hét elő­adás hangzik majd el, a szek­cióüléséken pedig huszonöt. Ezek közül tízet külföldi szak­emberek tartanak. Ugyanis a szocialista országokban műkö­dő hasonló intézmények is fi­gyelemmel kísérik a hazánk­ban folyó mezőgazdasági szak­emberképzést. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézete, illetve a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület oktatási, köz- művelődési és központi szak­osztálya szervezésében megtar­tandó tanácskozás célja, hogy a pedagógusok erősítsék a cse­Űjhartyán 225 éve „új”, mert Hártyán Pest megye legősibb települései közé tartozik. Ne­vének első szótagja is sejteti, hogy itt korábban, azaz a kö­zépkorban is falu volt, amely­nek területe a honfoglalás után — nevének középkori Harquian, Harkyan alakjának Hark tövéből következtetve —, o fejedelmi törzs horkájá- nak (törzsi bíró) nemzetségi szállásterülete lehetett. (L. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp. 1978. Akadémia Kiadó). A horka eme téli szállása a XIII. századra kisnemesi, úgy­nevezett kulturális faluvá fej­lődött, és virágzott egészen a török dúlásig. Nevét legelő­ször V. Ince pápa 1276. május 20-án kelt bullája örökítette meg villa Harquian alakban. A „Hártyán!” nemesi család­név pedig — kezdetben „de Harkyan”, később „Hartyáni” alakban — a XV. századtól kezdve sűrűn előfordul az ok­levelekben. 1597-ben Hartyáni János Pest vármegye alispán­ja. Ez a legmagasabb közjogi méltóság ez idő tájt, mert Mélyen alul finanszírozott intézménnyé vált az évek so­rán a Pest Megyei Művelődé­si Központ és Könyvtár, ösz- szehasonlításul pusztán két be­szédes adat: a területében, né­pességében a Pest megyeinek negyede, Nógrád hasonló in­tézménye kétszer annyi pénz­zel gazdálkodik, mint a PMKK. Százhalombattának például nincs vonzáskörzete, mégis több a pénze. Ezek után — ha a könyvek, újságok, folyóiratok árának emelkedésére gondolunk —, nem kell matematikusnak len­nünk ahhoz, hogy kiszámoljuk, a forintokból mennyi juthat például a megyei könyvtár ál­lományának, gyűjteményének bővítésére. Pedig a PMKK 365, megyében működő könyvtár szakmai-módszertani tevé­kenységét irányítja, a rend­szerben pedig olyan szerepet játszik, hogy ha nála hiány­zik valami, az bénítólag hat a kiskönyvtárak szolgáltatására is. Az integrált intézmény — mert a megye 162 művelődési lékvésre orientáló oktatást. A résztvevő szakközépiskolai és szakmunkásképző intézeti pe­dagógusok, illetve szaktanács- adók természetesen átfogó ké­pet kapnak a hazai agrárszak­oktatás helyzetéről és elképze­léseiről is. Érdekesnek ígérke­zik az az előadás, amely egy iskolai felmérés nyomán ké­szült a munkára nevelésről. Minden bizonnyail meggyőző érveket sorakoztat föl majd az a beszámoló, amely a számító- gépes mezőgazdasági szakok­tatás hatékonyságáról szól. A mezőgazdasági szakember- képzés speciális helyet foglal el az oktatásban. Sajátosságait ugyanis földrajzi, ökológiai, történelmi és társadalmi ténye­zők alakítják. Az agrárszakok­tatás tartalmát alapvetően be­folyásolja az élelmiszerterme­lés, aminek jelentősége nap­jainkban egyre jobban nő. Éppen ezért választották színhelyül a nagykőrösi isko­lát, amely a különböző itthoni mezőgazdasági szakoktatási intézmények között tartalmi munkáját, felszereltségét és pedagógusikarát tekintve — ki­magasló. V. A. Pest megye főispánja ősi jo­gon maga a király volt. A középkori Hártyán falu a török hódoltág fél századát is túlélte. A Budai vilajet eminje 1562-ben 33 adóköte­les családot talált itt, köztük a nemes Hartyáni család tag­jait is, és 2 982 akcse adót ve­tett ki rájuk. A település pusztulása — még a 33 Pest megyei faluval együtt — 1597- ben, a 15-éves háború harma­dik évében következett be. A török kiűzetését egyetlen har­tyáni lakos sem érte meg. Et­től kezdve 167 éven át Hár­tyán lakatlan pusztaság, a forrásokban itt-ott Puszta- hartyán néven bukkan fel. 1644-ben kihalt a Hartyáni család. Pusztahartyán Beret- vás János, majd gróf Rádai Pál tulajdonába került, tőle vette meg 1731-ben gróf Gras- salkovich Antal (Mária Teré­zia kamaraelnöke és bizal­masa) 1 900 forintért, és in­dította el a falut újkori törté­netének útján: 1764-ben negy­ven — egyenként 50 magyar hold területű jobbágy telket és 10 „zselléreknek való földet” hasított ki pusztahartyáni bir­otthonának szakmai-módszer­tani tevékenységét is segíti, s vállán cipeli Szentendre és körzete művelődési feladatait is —, már induláskor, azaz ti­zenöt esztendeje kinőtte épü­letét. Logikus törekvés tehát, hogy a könyvtárnak helyet kell keresni, hiszen a kötetek ezrei a város különböző pont­jain, sőt még a pilisszentlász- lói iskola egyik bérelt tanter­mében is halomban tornyosul­nak. A katasztrofális helyzet úgy hiszem különösebb kom­mentárra nem szorul. Egy szó, mint száz, más megoldást kell keresni, ám eddig még nem akadt olyan nagyobb városi könyvtár, amely befogadhatná a fedélt keresőket. Indokolt lenne új épületet emelni vala­hol, ám erre a pénztelenség okán nincs sok remény, azaz a kérdés változatlanul megvá­laszolatlan. Az integráció a ludas egyéb­ként az alulfinanszírozásban, mert a PMKK-nak egy intéz­ményként juttatták a pénzt. Igaz ugyan, hogy az egykori elképzelésnek volt némi alap­ja, hiszen egy épületben kö­zös technikai felszereléssel és személyzettel végezve a fel­adatokat valóban praktikus elgondolás, ám az összetarto­zás helyett a különállás erősö­dött. S mint azt dr. Végh Ká­roly igazgató — a megyei ta­nács vb-ülésén tegnap — meg­fogalmazta, az integrációt Sokféle érdekességet gyűjtő emberrel találkoztam már. Ám olyannal, aki legféltettebb kin­csét adná át annak a város­nak — ahol mint betelepülő otthonra talált —, már keve­sebbel hozott össze a sors. Ku­csik Zoltán — a Dabasi Rend­őrkapitányság munkatársa — ilyen ember. Hogy milyen is? Arra gyűjteményének, hobbi­jának bemutatásával követ­keztethetünk a legpontosab­ban ... Mint minden gyerek fantá­ziáját, az övét is megragadták a színes képek a levelezőlapo­kon. Sokfelé utazott, hát egy­szerűen elhatározta, hogy gyűj­teni fogja az üdvözlőlapokat. Ma már közel 13 ezer darabot őriz, húszféle témakörben. A legkedvesebbek számára azok, amelyek egykori barlangkuta­tói múltjára emlékeztetik. A tokából és magyar, német, szlovák jobbágyokat, zsellére­ket telepített rá. Az akció el­ső kísérletre életképesnek bi­zonyult. Tíz év múlva már 260 állandó lakost írtak ösz- sze. 1772-ben az Űj-Hartyán nevet kapta a település Her- nádra és Vatyapusztára is ki­terjedő hatáskörrel. 1776—77- ben herceg Grassalkovich An­tal (a telepítő fia) remek ba­rokk stílusú templomot emel­tetett. Az első plébános ha­ladéktalanul gondoskodott az ifjúság neveléséről, 1781-ben megépült az első iskola, sőt a község egészségügyének ellá­tására egy chirurgust is alkal­maztak. Az újjátelepítés 225. évfor­dulóján tisztelettel és hálával emlékezünk őseinkre, akik szorgos, kitartó munkával megszelídítették ezt a 167 évig parlagon heverő, elvadult pusztát. Hasonló tisztelettel emléke­zünk a nagy telepítőre, gróf Grassalkovich Antalra is, aki 3 évi „immunitással” (adó- mentességgel), vetőmagelő­leggel, iga kölcsönzésével se­gítette a hősi küzdelmet. Kökényesi Imre úgymond személye képviseli, hiszen a megyei művelődési központnak és a megyei könyvtárnak is felelős igazga­tója van. Azért sok haszon is származott a házasságból: ren­dezvények, kiállítások együt­tes megtartása, közös kiadvá­nyok megjelentetése, nem utol­sósorban az a szemléletválto­zás, amely közelebb hozta a népművelőket és a könyvtá­rosokat. őket, akik mostoha körülményeik, elképesztően alacsony fizetésük ellenére magas szakmai színvonalon tették a dolgukat. A nemrégi­ben megkapott alapbéreme­lés — 12 dolgozójuk fizetése például a szakmai besorolás minimumát sem érte el —. újabb lendületet adott. És még valamit: végre megszűnt a kvalifikált szakemberek el­vándorlása, bár mint az igaz­gató hangsúlyozta, korántsem érkezett még el a hurráopti­mizmus ideje. Nemcsak a bérviszonyokban nem, a munkakörülmények­ben sem. Mert az, hogy az épület kényelmetlenül szűk, csak az egyik dolog. Nincs pénz a felújítására sem. A tetőtér beázik, a külső vízcső­hálózat teljes mértékben el­korrodált. Ha mindenütt el­zárják a csapokat, akkor is elfolyik óránként 40 forint árú víz. Baradla, a Pálvölgyi;.ia Bélre,_ a Szabadság barlangok kuta-‘ tóként, vagy turistaként meg­csodált látványait színes so­rozatok elevenítik föl. A ritka és értékesebb dara­bok között vannak a magyar űrhajóst, az 1945-ben a Dunán épített ideiglenes Manci hidat, vagy az Afrikából érkezett, idegen tájakat bemutató ké­peslapok. Féltett különleges­ségek az ismeretlen nyomdák­ban, illegálisan készített pél­dányok, s a Carte Maximu­mok, vagyis első napi bélyeg­zéssel ellátottak, vagy azok, amelyek nélkül nem tudtak volna régi épületeket, jármű­veket rekonstruálni az építé­szek, restaurátorok, ipartör­téneti kutatók! Azt, hogy ez a hobbi nem öncélú, bizonyítja több kiállí­tás Szombathelyen, Miskolcon, Budapesten. Két évvel ezelőtt Szombathelyen az országos ki­állításon több mint 20 ezer em­ber volt kíváncsi a magán- gyűjteményekre! Az idén au­gusztusban ugyanott, a ver­sennyel egybekötött bemuta­tón Kucsik Zoltán az aranyo­zott ezüst fokozatot érte el, ami az országos második helyezés­nek felel meg! Kucsik Zoltán már régen felajánlotta a városi tanács­nak gyűjteményét. Ki is néz­te azt a helyet, ahol kiállít­hatok lennének a képeslapok. Egy felvonulási épület, amit a lakótelep kivitelezője, a Dutép hagyott hátra. A vállalat rend­be is hozta a kiszemelt épüle­tet, mert őket is megkereste a gyűjtő. így ma már csak né­hány tízezer forint kellene ah­hoz, hogy ott véglegesen elhe­lyezhessék a gazdag anyagot. Ám időközben kiderült, hogy a tanácsiaknak más elképze­lése van. Ott egy helytörténeti múzeumot szeretnének létre­hozni, ám adnának helyet a sok ezer képes levelezőlapnak is. Ez az ötlet viszont ngm ta­lálkozott Kucsik Zoltán elkép­zelésével. Igaz, a tanácsnál nem mondtak nemet a fel­ajánlására, de biztos választ sem kapott. Talán érdemes volna komo­lyan fontolóra venni a gyűjtő ajánlatát Szerencsen van csak egy ehhez hasonló levelezőlap­gyűjtemény, amely ma — az örökhagyó végakarata szerint — az állam tulajdona ... Aszódi László Antal Hovatovább súlyos hiányér­zetünk támadna, ha valame­lyik filmforgalmazó cég jóvol­tából nem kapnánk meg he­ti kötelező filmünket a tömeg­kommunikációban dolgozó ú.j- sárírókról, riporterekről. Szerencsére ez a veszély mi­nimális. Egyelőre úgy tűnik, bőven van a talonban ilyen film. Jut belőle erre a hétre is. És mit tesz isten, ennek is a legnagyobb média, a televí­zió munkatársai közül kerül­nek ki a hősei, bár ők nincse­nek meghitt kapcsolatban a különböző kém- és ellenkém- meg terrorszervezetekkel, mint voltak a Gyilkos optika hősei. James L. Brooks amerikai filmje (ő írta és rendezte isi, A híradó sztárjai, inkább kar­riertörténet, s arról szól, hogy ha valaki elég ügyes, elég szí­vós, elég rámenős és elég gát­lástalan, valamint mindezeken felül még más nyolc emberre való önbizalom is dúl benne, akkor befuthat a nagy ameri­kai tévétársaságok valamelyi­kében, mint híradós személyi­ség, azaz olyan valaki, aki a hírműsorokban vezeti az adást, akár azonnal is reagálva az esetleg épp az adás ideje alatt történő fontos eseményekre. No és aztán, ha ebben a mun­kakörben sikeresnek mutatko­zott, elérheti, hogy (megtartva a fentebb elsorolt jó tulajdon­ságokat, sőt, tovább fejlesztve azokat) főnök lehet belőle, s elfoglalhatja azt a posztot, amelyet korábban annyira utált, — főleg az azon a posz­ton ülő főnök személye miatt. Időközben a felfelé ívelő karrierű fiatalember, bizonyos Tom Grunick, átgázol néhány kollégán és néhány női szíven. Partnernője és ellenlábasa, Jane Craig, a rámenős, agresz- szív, önbizalom-túltengéses, ■ „mindenkimáshülye” alapál­lású szerkesztőnő is avanzsaJ, belőle is adás vezető lesz. Az­tán egy szép napon Tómból kreálnak főnököt, a már emlí­tett ellenszenves úr helyére. És az addigiak alapján előle tudni lehet: Tomot éppúgy utálni fogják majd a beosz­tottjai. Megy tovább a nagy körforgás. Ha akarom, esetleg úgy is nézhetem ezt a filmet, mint az amerikai tévés tömegkom­munikáció kulisszák mögötti világának bírálatát, a műkö­Űgy látszik, ez a hét Wil­liam Hurt, amerikai színész hete a magyar mozikban. A híradó sztárjaiban is őt lát­tuk Tom szerepében, és a má­sik filmben is ő a sztár. Ran­da Haines filmjében — Egy kisebb isten gyermekei — azonban nem híradós, hanem gyógypedagógus, aki siketné­ma gyerekek nevelésével fog­lalkozik. Mintegy igazolandó, hogy jelenleg ő az egyik leg­sokoldalúbb s legfoglalkozta­tottabb amerikai férfi film­színész. Ez a film merőben más, mint a tömegkommunikációs mese. Itt ugyanis, legalább nyomokban, írói jelenlétei észlelhetünk. A film egy sike­res színdarabból került a vá­szonra; Mark Medoff művében pedig mégiscsak fellelhető a jó szemmel észrevett érdekes téma s a kellő szakmai tudás­dés mechanizmusának lelep- lezőjét. Az ugyanis tagadhatat­lan, hogy az európai — és kü­lönösen a magyar — néző szá­mára érdekességet jelent, ha megtudjuk, miképp manipulál­ják a nagy tévétársaságok a híreket, az eseményekről adott magyarázatokkal hogyan befo­lyásolják a közvéleményt, mi­lyen módszerekkel járatnak le prominens embereket. Nem mintha nem láttuk volna már ezt is számtalanszor a külön­böző filmekben, tévéfilmek­ben. De az mindig érdekes, ha a film készítői úgy tesznek, mintha lelepleznének. Holott a valóságban nemigen találha­tó itt semmiféle leleplezés. Az amerikaiak maguk is valószí­nűleg tudják, hogy a meg­számlálhatatlan tévéállomás hasonló műsoraiban mennyi a manipulálás — kevésbé fino­man fogalmazva, a tények és adatok szabadon kezelése, a vélemények ügyesen tárgyila­gossá álcázása mögött mennyi a célzatosság. Végül is nem olyan nagy titkok ezek. És,ha szétnézünk a magunk, háza tá­ján. manipulálással, „csúszta­tással”, tendenciózus szerkesz­téssel a hazai tömegtájékozta­tásban is találkozhatunk. Van azonban valami, ami ebben a filmben különösen ér­dekes: a a technikai háttér, amely a híradót kiszolgálja. Azt ugyan nem hiszem el, hogy egy valamennyire is ko­moly tévében (Amerikában) a legeslegutolsó pillanatban el­készülő kazettával a folyosóla­birintusban kellene rohannia a vezérlőpulhoz az asszisz­tenslánynak, mert erre kéznél vannak a remek elektronikus eszközök. S különben is, a spontaneitásnak elég csak a látszatát kelteni, mert. valójá­ban minden nagyon precízen működik, előre biztosítva, még a rögtönzések is, és mindeh­hez, ismétlem, a legfejlettebb technika áll a legtermészete­sebb módon rendelkezésre. És itt van az érdekesség. E tech­nika nélkül ugyanis még egy kisvárosi kábeltévé sem mű­ködhet, és főleg nem remélhe­ti, hogy a legcsekélyebb mér­tékben is versenyképes marad­hat. Ez olyan alapkövetel­mény, mint az, hogy zongora nélkül még Szvjatoszlav Rich­ter sem tudja előadni az Ap- pasionata szonátát. sál megírt dialógusok és je­lenetek. James, a gyógypedagógus, a film hőse, elhihető figura. Nem tucatpedagógus; speciális bá­násmódot igénylő tanítványai­val a legmeglepőbb módszere­ket is alkalmazva képes ered­ményeket elérni. Hogy egy már felnőtt fiatal lánnyal Sa- rahval ez a kapcsolat túlnő a tanítvány! szinten, az lehetne valami vad szentimentalizmus forrása is. A film szerencsére eddig nem megy el; megáll az érzelmesség mezsgyéjénél. Adagol egy kis humort, is; ez is enyhíti a könnyfacsaró jele­netek túlzásait. És külön bra­vúr, hogy a szereplők kitűnően alkalmazzák a siketnéma jel­beszédet, úgy, hogy még m\ nézők is értjük, miről „van szó”. Takács István K. Z. Agrdrpedagógia és szakmódszertan A mintát Nagykőrös adja Újhartyán 225éve új Mióta világ a világ — falu F. E. Ritka képeslapok Dabason Egy kisebb isten gyermekei Közös lónak túrós a háta?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom