Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT 3 KI LEGYEM A KONGRESSZUSI KÜLDÖTT? Választási kötélhúzás Fúton Egymást segítik ki? Agrárpolitika mint pénzszivattyú mmh HÉT HÍREHBBH buszker:;g6 Pillanatnyilag nem szeretnék fóti küldött lenni. Az eddigi tájékozódások alapján ugyanis azt tartom az egyik legnagyobb veszélynek, hogy a kongresszusra jelöltek kedve egyszerűen elmegy a körülöttük gyűrűző huzavona láttán. Remélem persze, hogy az általuk képviselendő mondanivaló átsegíti őket a jelenlegi nehéz helyzeten. Augusztus elején még úgy nézett ki, hogy minden idők legdemokratikusabb fóti szavalása következik. Ehelyett — vagy ezzel együtt — meglehetősen konok választási küzdelem bontakozott ki, amelynek egyes elemei presztízscsatára vallanak. A nagyközségi pártbizottság — újszerű módon — még ajánlás szinten sem állított jelölteket a területen élő párttagság elé. Teljes mértékben az alapszervezetekre hagyta: kit bíznak meg képviseletükkel a városi és megyei pártértekezleten valamint az MSZMP soron következő kongresszusán. Az előbbi két fórumra minden gond nélkül megválasztották a küldötteket. A kongresszusra 7 párttagot „neveztek" az alapszervezetek, s az augusztus 26-ra összehívott összevont taggyűlés lett volna hivatott eldönteni, hogy a hétből végül is ki maradjon „állva”. Az összevont taggyűlés azonban nem volt határozatképes, mivel csak nyolc- van-egynéhányan vettek rajta részt, s még legalább harminc párttag jelenléte lett volna szükséges a döntésképességhez. Semmi probléma — gondolták a szervezők —, hiszen már előzőleg is úgy tervezték, hogy mozgó urnával teszik teljessé a pártszavazást. A körbejáró szavazólistán azonban már csak két név szerepelt. S pontosan ezt kifogásolta az ellentábor, amely felvetette: az eredeti listát kellett volna körbehordozni. Az ellentábor: a fóti központú Vörösmarty Termelő- szövetkezet. Korántsem mondható, hogy minden kérdésben ellenlábasa lenne a nagyközségieknek, ám most, a választás során, valahogy úgy alakult. A szövetkezetiek már augusztus 17-én megtartották az összevont jelölő- s egyben választó taggyűlésüket. Az itteni hetvennyolc résztvevő elegenPénzbe kerül, ha segíteni akar Kutyavilág Vasadon A gyengébb lelkületű olvasó gyakran borzad az erdő közepén fához kötözött, autóból kidobott, kegyetlenül megvert, sorsára hagyott kutyákról szóló történeteket olvasva. Zöldek ide, állatvédők oda, sok helyütt valóban kutyába sem veszik a derék négylábúnkat. Ám annak sincs köny- pyű dolga, akinek valamilyen oknál fogva meg kell válnia kedvencétől. Arról ugyan sokan hallottak már, hogy létezik valahol egy kutyamenhely, ott befogadják a gazdátlan állatokat, de hogy pontosan hol is van ez, hogyan lehet odajutni, kevesen tudják. A hirdetésekben mindössze ennyi szerepel; Fekete István Országos Állatvédő Egyesület állattelepe, Vasad. — Két nap alatt sem találnak oda — közli lakonikus tömörséggel a faluszéli ház előtt álldogáló bácsika, s hamarosan kiderül, nem beszélt a levegőbe. Tengelyig érő sárban, jó tízperces bizonytalan irányú zötykölődés után a kevésbé tapasztalt országjárók már bizonyára föladták volna a hasztalan keresést. A fák között kanyargó keskeny út, úgy tűnik, egyenesen a világ végére vezet. Ám a második bal kanyar s a ki tudja, hányadik zökkenő után a bokrokból elővillan néhány égő szempár a hozzátartozó bozontos kutyaüstökökkel, mérhetetlen kíváncsisággal fürkészve a frissen érkezett jövevényeket. Talán jó helyen járunk. Egy nagyobb bokorcsoport mögül föltűnik maga a telep, jóval kisebb, mint ahogyan azt gondoltuk. Csupán a hozzátartozó lárma hatalmas. A zuhogó esőre fittyet hányó négylábúak felmérhetetlen tömege kavarog, rohangál, ugrál, acsarkodik a víztől fölázott udvaron. Szemmel láthatóan nem túl népszerűek körükben a takaros kis kutyaházak, csupán a kölyküket szoptató anyák bújnak a biztos fedezékbe. Egyébként ők sokkal jobban állnak lakások terén, mint mi emberek, egy főre éppen egy lakás esik — illetve most az eső mindegyikre. A motorberregésre hamarosan elősiet a telep két őre, s már első percben leszögezik, ők nem nyilatkoznak, erre egyedül a telepvezető, Szabó Ottó az illetékes, ám ő pillanatnyilag nincs itt. Hogy miért, ez a nagy titokzatosság, nehezen tudom csak meg. Meglehetősen homályos a magyarázat: mindenféle rosszakarók szeretnének „alátenni” a telepnek, zavarják őket az állatok — több kilométeres körzetben egy lélek sem lakik —, aztán az előző telepről, Fótról is jártak mendemondák, sikkasztásokról, sötét üzletekről beszéltek mindenfelé. Persze mindez régen volt, az új telep már ötödik éve áll itt Vasadon. Számomra lehetetlen az összehasonlítás, az ápolók állítják, lényegesen jobb körülmények között élnek itt az állatok, mint előző helyükön. S valóban, aki úgy képzeli el a vasad! „ebszeretetotthont”, hogy ott kis helyen összezsúfolva, csupa elhanyagolt, kiéhezett elvadult állat szaladgál, az téved. Minden van itt, ami kell, kifutók, kennelek a frissiben érkezettek, harapósabb ebek részére, s sovány kutyát is csak egyet láttam, egy csodaszép német vizslát, de őt sem az elégtelen koszt, hanem a bőséges gyermekáldás viselte meg. A kerítésen túl már ott sorakoznak az új drótrácsok, hamarosan megkezdődik a telepbővítés, a kifutókat kibetonozzák, hogy egyszerűbb legyen tisztán tartásuk. Persze lehetne ez a telep sokkal nagyobb, sokkal szebb, lehetne olyan álomszállás, mint amelyekhez hasonlót nyugati filmekben láttunk. Ehhez is csupán három dolog szükségeltetne, akár Bismarc szerint a háborúhoz; pénz, pénz és megint pénz. Abból azonban nincs elegendő, az egyesület pártolótagjainak száma ma mintegy háromezer fő, s ki-ki lehetőségéhez mérten járul hozzá a telep fenntartásához. Éppen ezért elmúltak már azok az idők, amikor ingyen juthatott házőrzőhöz, vagy épp ölebhez itt, aki arra, vágyott. Minden kutyának megvan a maga ára, — hogy pontosan mi szabja meg a fajtatisztaságon túl, nehéz lenne megmondani, — amit a kutyára vágyónak le kell szurkolnia. A plafon ötezer forint, nem kis pénz, igaz, jóval kevesebb, mint a tenyésztőnél vásárolt jószágok ára. (Ott persze törzskönyv, s jobb helyeken garancia is együtt jár az „áruval”.) Ettől függetlenül gyorsan cserélődik a telep „lakossága”, naponta harminc-negyven adó, s vevő is megfordul errefelé. (Hogyan találnak ide, rejtély.) A telep tőszomszédságában egv takaros kőház, a hozzá tartozó több száz négyszögöl telekkel ugyancsak gazdára vái, már évek óta. Akadna rá jelentkező, ' ám eddig mind megfutamodott, egytől egyig. Ki érti, miért.., Nagy A. © Nyíregyháza adott otthont az országos, munka- védelmi vándorgyűlésnek. © Budapest volt a színhelye a VII. országos gyógyszerészügyi szervezési konferenciának. © Kiállítás nyílt a Budavári Palotában, Auschwitz figyelmeztet címmel. © Miskolc fogadta a nemzetközi hidromechanizációs kollokvium résztvevőit. © Fővárosunkban felavatták Rényi Alfréd matematikus emléktábláját. ©, A hét híre az is, hogy Egerben rendezték meg az autóbusz-szakértők országos tanácskozását. dő volt a határozatképességhez. Szövetkezeti dolgozót választottak kongresszusi küldöttnek. Az ágas-bogas vita minden részletét lehetetlenség ismertetni. A körülmények ismerete érdekében azonban szükséges elmondani, hogy a nagyközségi és a szövetkezeti pártbizottság egymástól függetlenül dolgozik. Utóbbi a Dunakeszi Városi Pártbizottság irányítása alá tartozik. A városi bizottság — igen nemesen — úgy határozott, hogy a fótiak egy küldöttel képviseltethetik magukat a kongresszuson. E gesztus nélkül a fóti dolgozóknak és lakosoknak nem lett volna meg a delegálási joguk, mivel .legkevesebb 600 párttag jelölhet egy küldöttet. Foton viszont a nagyközségi és a termelőszövetkezeti alapszervezetekben együttesen is csak 416 párttag tevékenykedik. A kesziek nem sejthették, milyen vihart kavarnak azzal, hogy kongresszusi részvevőküldési lehetőségeikből egyről lemondanak (így három maradt). A fótiak viszont teljes komolysággal estek a választásnak. Az semmiképpen sem mondható róluk, hogy mechanikusan és sematikusan kezelnék e feladatot. A jó szándék sem kérdőjelezhető meg. A nagyközségiek olyan küldöttet szeretnének, aki egyértelműen fóti érdeket képvisel. A szövetkezetiek viszont azt mondják, hogy megválasztottjuk — aki ugyan Vácott lakik — ébredéstől elalvásig a fótiakért (is) dolgozik, jól ismeri a községiek minden örömét és gondját, s tenni is képes e térségért. A megyei mandátumvizsgáló bizottság semmi kivetnivalót nem talál a küldöttjelölés szokatlanul- demokratikus módjában, azt viszont nem érti, miért nem sikerül „egy tető alá hozni” a nagyközségi és a szövetkezeti párttagságot. A vitát ugyanis egy közösen tartott, összevont taggyűlés dönthetné el megnyugtatóan. A szövetkezetiek szerint ennek az az akadálya, hogy munkaidő után nagyon nehéz összeverbuválni a szétszórtan lakó tagságot. Augusztus 31-én újabb választási gyűlés volt a Vörösmarty szövetkezetben. Meghívták erre a nagyközségiek által legtámogatottabb jelöltet is, aki azonban előzetesen jelezte, hogy sem résztvenni. sem a szavazólistán szerepelni nem kíván, mert a nagyközségi választást tartja érvényesnek. Az eredményt közölni fölösleges, hiszen úgyis vitatott. A jelöltek kölcsönösen távol tartják magukat az „ellentábor” választási fórumaitól, a döntés pedig késik, késlekedik. Ki képviseli végül is Fótot a kongresszuson? A válaszra még várni kell. K. Gy. — Rossz napom volt ma. Reggel rálépett egy tehén a labatnra... Gondolom, minősének itt sokan, akinkéi ez megtörténhet... Néma csend fogadta a kül- döttKózgyülés első felszólalójának szavait. Egy bátortalan nevetés után Vegre „leesett a tantusz”, és tapsoan, hahotában tört ki a terem. Valóban kissé eltávolodott a Mezőgazdasági Szövetkezetek Pest Megyei Területi Szövetsége, a reszöv azoktól, akiknek érdekeit hivatottak védeni. A tegnapi küldöttközgyűlés napirendje is azt tükrözte, hogy változtatni kívánnak eddigi módszereiken. Dr. Samu János, a tsz-kon- ferencia altai választott munkabizottság Pest megyét képviselő tagja úgy fogalmazott, hogy rengeteget beszéltek egy éven keresztül, írások, béad- vanyok tömkelegé készült, mégsem lehet mondani, hogy megoldás született volna. Sok minden azon múlik, hogyan lesz a kongresszus után. Végre valóban a kezükbe kell venni a sorsuk irányítását, hiszen a segélykiáltásaik rendre süket fülekre találtak. A jelenlegi agrárpolitika szinte kimerül abban, hogy a pénzszivattyút bekapcsolták. Jellemző, hogy az MSZMP programtervezetében meg sem említik jószerével az agrárágazatot. A szövetkezet jövője a mezőgazdaságban — volt a címe Nagy Tamás előadásának, aki egyébként szintén Pest megyét képviselte a munkabizottságban. Nem skatulyákba szorítva képzeli a jövőt, a spontán fejlődést tartja a legüdvözítőbbnek. Ami persze nem jelenti azt, hogy egy sor kérdésre ne kellene választ találni. A földtulajdon, a versenysemlegesség problémájának tisztázása mellett különösen fontosnak tartotta az oktatást. Nem a hagyományos „fejtágítókra” gondolt; hanem arra, hogy a tagságot „át kell képezni”, meg kell értetni velük, hogy a változások milyen előnyökkel járhatnak, s milyen kockázattal. Végül egy tanmesét mondott a marakodó két rókáról, melyek verembe estek. Külön- külön egyikük sem juthat ki a csapdából, de ha sikerül megbékélniük és segítik egymást, megmenekülhetnek ... így érzékeltette az agrárágazat helyzetét, s azt, hogy csak az ösz- szefogás segíthet. Ezt az összefogást szorgalmazza a megújuló megyei érdekvédelem is, amint az a Dr. Gyovai Pál által ismertetett' javaslatból kitűnik. Megváltozna a szervezet neve. Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége lenne az utód- szervezet titulusa. Mint a „címből” is sejthető, bárki tagja lehetne a szövetségnek, egyéni vállalkozótól a gazdasági társaságokon át egészen a mezőgazdasági szövetkezetekig. M. T. Az idősek még emlékeznek a faiíaruszokcd, azaz a teher- gépkocsi-aivázakra epiteit ía- oodékra, amelyek nemi védelmet kínálták az utasoknak a negyvenes evek végén, az ötvenes évek elejen, amikor ilyen íakaruszok testesítettek meg nagyouQ részben az autó- busz-köziekedest. Hazunkban a tarsas gépkocsik jelentős számoan történő gyártása 1948-ban kezdődött meg, s tíz év elteltével, 1956-ban mar 1416 ilyen jármű készült el a mátyásföldi Ikarus gyárban. Nemi összehasonlításra-' ad alapot, ha tudjuk: a tavalyi busztermelés 12 350 darab volt. Talán nincsen benne túlzás, ha azt állítjuk: ahhoz mérten például, hogy 1910-ben került először elektromos világítás szériakocsira, a közutak motoros szekerei, ahogyan a kezdetekkor nevezték az új járműveket, hatalmas pályát futottak be. Ma a megyében például nincsen olyan település, amelyet ne érintene az autóbusz-közlekedés. Sőt: a városok mindegyikében és a községek egy tekintélyes részében is, a kényelmet helyi járatok hivatottak szolgálni. Ahogyan a megyében, úgy az országban is megbénulna az élet a sokat szidott, de nélkülözhetetlen eszközök híján. Amit érzékeltet két adatnak a megismerése: a helyi köz,- lekedtetésű buszokat 2,3 milliárd, a távolsági járatokat pedig 629 millió utas vette igénybe tavaly. Kevesen tudják: hazánkban is gyártottak Mercedeseket! Valamikor ugyanis a MÁ- VAG-ban olyan autóbuszokat készítettek, amelyek orrán, a Mercedes-csillag alatt zománcozott embléma hirdette: „MÁVAG Lizenzia Mercedes- Benz”. A megye buszállományát alkotó 1100 jármű között persze ma hiába keresnénk a háromtagú csillaggal büszkél- kedőket: be keli érni szerényebb emblémát viselőkkel. Igaz, az annak idején licence alapján készített Mercedes— MÁVAG buszok mellé azok is felsorakoztak, amelyeket a Magyar Waggon gyárban állítottak elő, ám a látszatverseny ellenére sem volt tülekedés a niacon: kevés jármű kellett. Kevés, mert drága volt a buszközlekedés, s mert a gazdasági-társadalmi szerkezet eleve nem indokolta az állomány gvarapítását, hiszen kevés volt az utas is a helyközi járatokon. A helyi járatok döntő része ugyanakkor magánvállalkozásként ’ létezett, azaz nem szolgáltatás jelleggel, tehát szó sem lehetett dotációról, kedvezményes díjszabásról. Nevet a nézőközönség, ha régi filmeken felbukkan az ormótlan tüzelőszerkezettel felszerelt fagázas busz: a háború. a benzinhiány teremtménye. S mennyi mást is a kényszer hozott létre! A buszkeringő kényszerlépései mára sem szűntek meg, hiszen az állománynak az egyharmada tíz évnél régebben került le a gyártószalagról. Ehhez képest kész csoda, hogy az üzem- képtelen járműveknek az aránya a teljes állományon belül 6,4 százalékot tett ki 1988-ban. Ami elsősorban az ötletes szerelőgárdát dicséri: a megye helyi járatain több olyan busz is közlekedik, amelynek csupán az alvázkerete és a karosszériája az eredeti ... Sok vitát váltanak ki ezek a helyi járatok a megyében. Számuk most már s'zázhúsz felett van, s ezek a — ahogyan a hivatalos szaknyelv jelöli — viszonylatok 700 kilométer hosszúságban hálózzák be az érintett településeket. Egy év alatt 43 millió utast juttatnak el úti céljához, bár ez a cél nem túlságosan távoli: a helyi járatokon közlekedők átlagosan három kilométert tesznek meg. Gyakran azonban mégis heves viták zajlanak le azon, mihez- kihez legyen tíz vagy ötven méterrel közelebb a megálló... Kényelem, megszokás az oka, hogy nem szeretünk gyalogolni? Az országban közlekedő közhasználatú járművek közül az autóbuszokon a legmagasabb — 44 százalék volt tavaly — a helykihasználás. Ami azzal egyenlő, hogy itt a leggyakoribb a zsúfoltság, hiszen az említett 44 százalékba éppúgy beletartozik a késői órák néhány utasa, mint a csúcsidők embertengere. A gazdaságosság és a helyi Igények összeegyeztetése nem megy könnyen, s bár napjainkban már vannak kezdeményezések bizonyos személy- szállítási feladatoknak magán- vállalkozásként történő ellátására, aligha tévedünk, ha úgy véljük: a buszkeringőt továbbra is az állami cégeknek kell járniuk. Mészáros Ottó SZÁZ éaÁÉRT - ECY VOMAL A vecsésiekletették a garast Vecsésen több mint huszonötezren élnek közel kétezer otthonban. Ehhez a lakószámhoz, valamint az igényekhez képest a nagyközségi kézi kap- psolású telefonközpont kapacitása — mindössze 300 vonal — még a minimális elvárásoknak sem képes megfelelni. Még az orvosok otthonaiba, a szolgáltató kisiparosok munkahelyére sem jut vonal. Sok bejárót — bármilyen fontos ügylethez kötött feladatuk van is pesti munkahelyükön — a lakásukon nem lehet elérni telefonon. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy a mamut település Budapesttel határos, de nem érhető el közvetlen tárcsázással... Mondani sem kell, hogy a helyzet javítása érdekében % település tisztségviselői és lakosai már minden lehetséges fórumon szót emeltek az évek során. Vecsésen azonban nem elégedtek meg az igények jelzésével. Településfejlesztési hozzájárulás és társadalmi munka révén mód nyílt arra, hogy a jelenlegi telefonközpontban egy hatszáz vonalas, máshonnan leszerelt berendezést építsenek fel. E megoldást egy tizenegy tagú tanácsi koordinációs bizottság találta meg, a Budapest Vidéki Posta Igazgatósággal karöltve. A bizottság vezetője, d’Elhougne Győző elmondta, hogy a helyi kisiparosok vadonatúj épületet húztak fel az új telefonközpontnak. Az alapanyagot a tanács adta, az iparosemberek pedig ingyen építettek. A nagyközség kilencven kisiparosa között volt, aki 600 órán át dolgozott az építkezésnél. Mindazoknak — szám szerint ötvennek —, akik legalább száz órát teljesítettek, egy-egy telefonvonalat biztosit a posta. További 30 állomást a közüle- teknek tartottak fenn, 200 vonalat pedig a lakosság kap. Vecsésen jelenleg kilencszáz telefonigénylő van, akik hajlandóak anyagilag is segíteni a hálózatbővítést. Az esélyes igénylők már be is fizettek fejenként 40 ezer forintot a hálózat fejlesztésére. Így 12 millió forint jött össze. A kisiparosok által épített új telefonközpont értéke 10 millió forint. összeadva már egész szép summa ... amihez sem a posta sem az állam nem tett hozzá. A helybeliek most azt kérik, ha már ilyen módon kifejezték igényeik komolyságát és tettrekészségüket, tegyék lehetővé, hogy a későbbiekben a helyi központ az országos távhívó-hálózathoz kapcsolódhasson. Ez ügyben a térség országgyűlési képviselője már az illetékes minisztert is megkereste. Nem lebecsülendő tárgyalási alap: ezt és ezt tettük az asztalra, azt és azt szeretnénk... A tanácsi bizottság szempontokat is kidolgozott a vonalak szétosztásához. Tekintve, hogy Vecsésen nem csak a telefonrendszert, hanem a víz- és a gázhálózatot is túlnyomórészt lakossági pénzből építették vagy bővítették, nem mondható, hogy rendhagyó lenne a telefonügyben tapasztalt összefogás. Mindamellett az sem lenne jó, ha a kormányzati, központi figyelem az eddigiekhez hasonlóan működne, mondván, a vecsésiek úgyis megoldják maguk. Hiszen hogyan oldhatnák meg például a tízéves építési tilalom miatti gondjaikat? Miképpen ellensúlyozhatják az időközbeni áremeléseket és más hátrányokat? Az itt élőknek jogos igényük, hogy az agglomerációval átgondoltabban. körültekintőbben foglalkozzanak végre azok, akikre tartozik.
