Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
4 1989. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT Ki nyaralt közülük az idén? Pedagógusok kezdés előtt uosem volt, most aztán végképp nem irigylésre méltó a pedagógusok helyzete. Nincs sajtótermék, nincs média, amely mostanában ne foglalkozna folyton a bérükkel, a gerincükkel, a hivatásudatukkal — pláne, így- tanévkezdés idején. Hogy bemehnek-e az első órára szeptember 4-én 8 órakor, az azt hiszem, most már azon is múlik, hogy békén hagyjuk őket. Hisz nekik most a legfőbb gondjuk — higgyék el nekem, amerre jártam, ezt tapasztaltam —, hogy a gyerekeket tiszta, rendes tanteremmel, rendezett környezetben fogadják. Pest megyei barangolásom során két iskolába vetődtem el, A választás teljesen ötletszerű volt. Mint egy illedelmes kisdiák, álltam a küszöbön a Dunakeszi 1, Sz. Általános Iskola tanári szobája előtt. A tanárit úgy tíz évvel ezelőtt egy szeríárhelyiségből alakították ki, de még most is megteszi. Ha én nem hoznám szóba, ők, a tanárok, nem fanyalognának. Megszokták. A tantestület létszáma 34, a gyerekeké pedig közel négyszáz. Ehhez képest a nevelői szobában négy asztalt és tizenhat széket számláltam össze. Hogy a többiek hol készülnek fel az óráikra ...? Ki hol tud: otthon, osztályteremben stb. Most nagyobb gondjuk inkább — mondja a néhány percét számomra szabaddá tevő igazgatónő, Molnár Lajosní —, hogy a tanév olajozottan beinduljon. Az „anyaiskolának” számító 1. Számú Általános Iskoláról idén szeptembertől levált a Radnóti Gimnázium épületében lévő 5. számú. Itt az egyesben jó a hangulat. A pedagógusok és az igazgató között is. A mi iskolánk tavaly volt a mélyponton — folytatja Molnárné. — Ma még nem érzem azt a rettenetes elkeseredést. Leginkább nekem fő a fejem, mert egyelőre nem sikerült énekszakost szereznem. Képzelje el. a Budapesti Tanítóképző Főiskolán nincs se ének, se német tanszék. Németet tanító pedagógust azért sikerült szereztem, így az első és a második osztályban megkezdjük a német nyelv oktatását. Ehhez persze hozzásegített, hogy , a Művelődési Minisztérium pályázaton — amelyet a közoktatás differenciált fejlesztésére szolgáló kísérlet címén hirdettek — 150 000 forintot elnyertünk. Ezt a pénzt a magyartanítás új módszereire és a mór említett német nyelv- oktatás bevezetésére fordítjuk. Ügy látszik, rám is hatnak médiák, ezért szóba hozom a béreket. Az igazgatónő elmosolyodik. Tudja, hogy a társadalomban most erősen pedagógusellenes a hangulat.- Konkrétumokat kérdezek: mennyi a pályakezdő és a nyugdíj előtt álló szakképzett pedagógusok bére, illetve Váci anziksz A Szentendrei-sziget bal felső peremén, közvetlenül a révhez vezető koccanásos út kanyarulatánál, egy betonerőd ítmény alatt állék meg. Nézem ezt az istenadta torzszüleményt, hát csak ráfövök: ez egy betonlábakon álló üvegdgpoz. ,Alicsak,. valami ráírva: Százlábú presz- szó. Ha százon nem is, de két tucatnyin lecövekelt valaha ez a vendéglátó egység. Makacsul szürkén ez a kolosszus. Makacsul és magányosan, mert ember — ez a kétlábú teremtéskorona — még mutatóban sem akad a Százlábú környékén. Sem alant, sem fölönt. Egyedül őrzi hát a Duna nyugalmát ez a valami. Vajh’ kié ő és merre van gazdája? •k A révnél már jó néhány száz méteres a kocsisor, de mi, autóbusszal ide érkező gyalogjárók is valami százan toporgunk a parton, lesve a váci oldalról felénk közelgő s egyre nagyobbnak látszó kompóriást. Lassan halad a békés ladik, van időnk körbenézni. Bárcsak ne lenne! Annyi szemetet, papírt, mocskot nemigen lát Európában az ember, mint itt, e kies Dunakanyar kies sarkában. Tejeszacskók és kefiresdobozok, papírzsebkendők és megsárgúlt újságfecnik piszkosfehér szőnyege csúfítja az őszbe nyíló partszegélyt. Milyen szebb lesz majd a kép, ha már a tél hava befödő ezt a magyar szokást is! . ★ En még vidám céllövöldést soha nem láttam. Nincs ez másként itt, a rév kapujában sem: emberem unott arccal, fogpiszkálva lesi a Dunát s a túloldali sokablakos börtönt. Magányos ez a férfi, mint magányosak mellette a letaglózott puskák, mögötte a kopott lőfal, meg a bóvlisor. Egy lövés — egy ólomdarabka — tíz forint. Hát csoda, hogy nem tülekednek a férfiak, a gyerekek lődözni? Hétvégeken azért álcád néhány kapatos vendég, aki rászán a lövésekre néhány százast — mondja az erős termetű férfi. Azok. akik nem tudják: ennyi pénzért akár három zsák hasonló bóvlit is vásárolhatnának a váci KGST- piacon. •k Állunk a komp jegypénztáránál, várunk sorunkra. Fogy a gléda. mint fogy a türelem és az őszi derű. Egy odaát tizenkét forint — szól ki a kalitból az éltes korú pénztáros. Visszaútra nem ad jegyet, azért a bilétáért újólag sorba kell állni a túlpart! kalitka előtt. Tizenkét forint? — hüledezik mögöttem néhány rég látott anyafi. Tavaly még hatért vittek át minket, előtte három forintért. Nézem az érkező kompot, ugyan mi változott a kishajózási vállalat szolgáltatása színvonalán? Látom, semmi. Ugyanolyan koszos, csikkel teleszórt és olajfoltos padozatú, mint tavaly, tavalyelőtt volt. ★ Vác földjén, közvetlenül a Duna-parton idősebb úr árulja zsákbamacskáit. Sárga, titokzatos tasakok azok inkább, s ha a betűszerető ember legombol egy húszast, válogathat közülük. Mert a tasakokban könyvek vannak. Titok a címük, mint ahogyan rejtett az értékük is. Egyik tasak vékonyabb, a másik vastagabb. A könyvek némelyike száz forintot is ér, a legtöbbje húsz-harmincat — magyarázza a Móra Könyvkiadó bizományosa. Nohát, áldozzunk a betű oltárán. Lányom válogat a tasakok között. Egykedvűen, hiszen neki mindegy, mi van azokban a titokzatos sárga zsákokban: egyaránt szereti a húsz-, avagy a százforintos köteteket. — Olyat válassz, kicsim, amelyik jó vaskos — súgja oda az öregúr. Tanácsát megfogadván, kihalászunk egy jókora könyvpotykát. Fölbontjuk a tasakot s látjuk: Jókai Mórtól a Szegény gazdagok. (' Otthon van már belőle kettő... Beszc Imre mennyi lesz szeptember 1jétől? Nem keresi a papírokat, fejből mondja a hozzávetőleges adatokat bruttóban. Egy pályakezdőnek most körülbelül 6 ezret tudunk adni, akinek pedig még van egy-két éve a nyugdíjig, és kiválóan teljesít, olyan 12—13 ezer között mozog a fizetése. Mogyoród a következő állomás, ahová ellátogatunk. Ebédidő körül érünk oda. A pedagógusok nagy része már szétszéledt, Kurucz Katalin igazgatóhelyettes az emeletről szalad le, éppen megszemlélte kolléganője munkáját. Osztálytermében szépen lefestette a szekrényeket és az asztalokat — saját kezűleg. Szóval, készen állnak az osztály- termek a gyermekek fogadására. Az igazgatónő leül velem szemben, Viktor nevű hatéves kisfia illedelmesen félrevonul és rajzolgat. Egy műszakban tanítanak, és ez igen nagy szó. Pedagógushiány ...? Hát igen, az itt is akad. És pont egy ének szakos hiányzik ebben az iskolában is. Méghozzá egy olyan ének szakos, aki technikát is tudna tanítani. Kurucz Katalin ismeri a közvéleményt. Mit akarnak még, mennyit akarnak még a pedagógusok? Ezért szinte kérés nélkül hozza a megcáfolhatatlan bizonyítékokat. Sorolja: egy három éve pályán lévő tá. nítónak 5750 forint a bruttója. A középmezőnybe tartozók, az 1971-ben kezdett tanár 8400 forintot, a tanító pedig 7600 forintot kap szeptember elsejétől. Végül megnézzük egv nyugdíj előtt álló bérét: 10 950 forint, természetesen az is bruttóban. De talán nem is az a baj, hogy a hivatástudatunkra nem adnak az üzletben sem cipőt, sem kenyeret. Háném — és itt nagyot sóhajt — jó lenne végre színházba jutni, könyvet venni, moziba járni! Szóval ahhoz, hogy adni tudjunk, ugyanúgy fel kellene töltődnünk, mint egy színésznek, mielőtt színpadra lép. Kérdezze meg a testület bármely tagját, ki volt közülük az idén nyaralni? A férfiak — mert nekünk szerencsénk van. öt kollégánk férfi — családfenntartók. S volt közöttük tavaly, aki lyukas cipőben járt tanítani. A nők többsége sem a butikokban, hanem a rongyosboltban vásárol. És ami talán a legfontosabb lenne, nem tudunk az egészségünkkel törődni. Ez nemcsak idő kérdése. Aztán heszel még az igazgatóhelyettes az új év új kísérleteiről is. de bevallom, arra már nemigen tudtam figyelni. Csak egyet éreztem — és remélem, ezzel a véleményemmel nem állok egyedül — ideje lenne a pedagógust ebből a több évtizedes „lenézett” státusból kiemelni! Nemcsak miattuk, hanem a gyermekeinkért és az ő gyermekeikért is. Antal Piroska Pedagógiai tudománytár Nevelésügy Pedagógiai szakirodalmunk egyik legnagyobb lélegzetű munkája, A magyar nevelés története, az idén jelent meg a könyvesboltokban. A kétkötetesre tervezett összeállítás első darabját a XX. század második felének ismert magyar tudósainak nevei fémjelzik, olyanoké, mint Mészáros István, Köpeczi Béla, Ko- sáry Domokos, Rajkó Mátyás, Orosz Lajos és Romlási Sándor. Az idén megjelent első kötet főszerkesztője Horváth Márton, rajta kívül azonban a Magyar Tudományos Akadémia — időközben megszűnt — pedagógiai kutatócsoportjának az érdeme, hogy neveléstörténészeink és történettudományunk legkiválóbbjai vállaltak feladatokat az első, teljességre törekvő és részletes neveléstörténetünk megalkotásában, amely az államalapítástól 1849-ig öleli fel az eddigi kutatások történetét. A második kötet — amely a szabadságharc bukásától napjainkig tekinti át művelődés- történetünk legfontosabb mozzanatait — a Tankönyvkiadó gondozásában ugyancsak nemsokára kapható lesz. E nagyszabású munka egyik legfigyelemreméltóbb vonása, hogy az oktatást és a nevelést, az adott kor társadalmi, gazdasági, kulturális környezetébe helyezve igyekszik bemutatni. A mű előszavában Köpeczi Béla utal arra is, hogy a neveléstörténeti kutatásnak szembe kell néznie ma a történettudományt foglalkoztató problémákkal is. Erről így ír: „Bármely, ma felmerülő neveléstudományi problémát logikailag élesebben, rendszertahílag világosabb okfejtéssel lehet tárgyalni, ha fejlődésének történeti körülményeit is figyelemmel kísérjfikf^Jia bemutatjuk azt is, hogy az újra meg újra felmerülő pedagógiai kérdésekre más-más korszakokban milyen választ adtak." A több mint háromnegyed évezredet átfogó munka kilenc fejezetre oszlik. Az időben legnagyobb részt, a középkor és a reneszánsz, valamint a három részre szakadt ország nevelésügyét Mészáros István foglalja össze. A 17. század második felének és a 18. sz. elejének neveléstörténetét Köpeczi Béla írásai alapján ismerhetjük meg. Kosáry Domokos a rendi-egyházi nevelési rendszerről és a felvilágosult abszolutizmus oktatásügyi reformjáról ad hű képet. A reformkori pedagógiai törekvésekről Bajkó Mátyás és Orosz Lajos közös munkája alapján alkothatunk véleményt. Az 1848—49-es polgári forradalom és szabadság- harc felgyorsult művelődési életébe Komlósi Sándor munkája révén kapunk betekintést. A szép kivitelű kötetet, amelyet név- és helynévmutató egészít ki, egyaránt ajánljuk a pedagógusok és a pedagógia iránt érdeklődők figyelmébe. A. P. Egészségügyi szakiskolát adnak át ma Kerepcstarcsán. Az új létesítményben egyszerre 180 diák sajátíthatja cl az egészség- ügyi szakismereteket, s a végzősök a közelben lévő kórház munkaerőgondját is enyhíthetik. Az iskola szomszédságában elkészült az új tanuszoda is, melyben az itt tanuló diákok és a környező iskolák tanulói sajátíthatják el az úszást Színházi levél Gondok nyara Margitai Ági és Mertz Tibor a Gyulai Várszínház Jolán és a férfiak előadásának egyik jelenetében Befejeződött a nyári színházi évad, melynek fő jellemzője az idén az volt, hogy komoly egzisztenciális gondok közepette zajlott. Nem azért mondom ezt, mert a siránkozók és a siránkozások számát akarom szaporítani. Épp ellenkezőleg: inkább azért érdemes a gondokat emlegetni, mert az is világos most a szezon befejeztével, hegy minden gond, nehézség, akadály dacára is volt nyári színházi évad. És a közkedvelt egy- r&szt-másrészt népi társasjátékot sem akarom játszani, amikor azt vélem: a majdnem megoldhatatlan nehézségek ellenére is voltak szép eredményei is ennek a szabadtéri évadnak. Azt nem állítom, hogy sok volt belőlük, de volt. Holott nagyon könnyen előfordulhatott volna, hogy említésre méltó pozitívumok nélkül telik el a nyári ávad két-két és fél hónapja. Eredménynek könyvelem el például, hogy megyénkben az idén is (még utoljára?) sikerült megszervezni a Zsámbéki szombatok előadás-sorozatát. Hogy összejött a Pest Megyei Színkör egy jó színvonalú Karnyóné előadása. Májusban ezek még nem sok reménnyel kecsegtettek, és igazából meg sem lepődhettünk volna, ha a tervekből végül is nem lesz semmi. Eredmény volt az a majdnem magánszorgalmú kezdeményezés, arpely egy Ba- laton-felvidéki kis községet, Kapolcsot négy-öt napra az ország kulturális érdeklődésének a középpontjába tudta állítani, színházzal, kiállításokkal, hangversenyekkel igazolva nér hány megszállott ember elképzeléseinek igazát. Eredménynek tartom, hogy Szolnok megyében, egy hajdani kastély parkjában, egészen sajátos elképzelésekkel, Shakespeare- vígjátékot tudtak játszani, a játék és a játékosság jegyében. Eredmény szerintem, hogy a nagy hagyományú Gyulai Várszínházban ez az évad is a magyar drámák jegyében telt el, és egy jelentős darab, igaz, nagyon megkésett bemutatása mellett (Eörsi István Jolán és a férfiak című darabjáról van szó, amelyet a korábbi ellenvélemények és óvatoskodások meg félelmek ellenére is — mert felvállalni a Várszínház — futotta egy másfél évtizeddel ezelőtti, akkor is figyelmet érdemlő, mára meg különösen aktuális dráma (Száraz György A nagyszerű halál című műve) felújítására is. és játszották Tamási Áron érdemtelenül alig ismert játékát. az Ördögölő Józsiást is. Pedig hát épp Gyulán mutatkoztak a legsúlyosabb kétségek. hogy „összejön-e" ez az idei nyár. mert olyanok voltak a pénzügyi körülmények. Eredmény volt, hogy a kaposvári színház idén is játszani tudott Boglárlellén. Hogy Kőszegen is legalább a Juri- sich várban megmentették a játéklehetőségeket s egy izgalmas Sütő András-drá nát (Káin és Ábel) színre tudtak vinni. Eredménynek tartom, hogy Sopronban azaz Fertőrákoson a Barlangszínházban megint, voltak előadások Hogy Tatán operaelőadást tudtak tartani. Hogy Veszprémben egy nem hibátlan, de érdekes új magyar drámát vittek színre (Kocsis István Az áldozat című művét), Ha ennyi pozitívumot fel lehet sorolni egy nyári szezonról. az már akár megnyugtató is lehetne. Am. nem az. Ezek ugyanis csak az egyik oldal tényei, és hozzá úgy, hogy az előadások egy részét nem minősítettéin, — mert hát elég egyenetlen volt ezeknek a pro. dukcióknak a művészi színvonala. Ami a nyugtalanságra okot ad, az pedig a másik oldal. E másik oldalhoz sorolható, hogy például a budapesti szabadtéri kínálat korántsem volt olyan, amilyennek szerettük volna, és nem a pénzhiány miatt nem volt olyan. A két évvel ezelőtti, s akkor sem valami jól sikerült margitszigeti Aida felújítása, a Budai Parkszínpad nagyon vegyes, olykor erősen alkalmi műsora, a Várban a Karmelita udvar Szent- endre-pótléknak szánt opera- előadása (Bajazzók), s a tavalyi nagy szentendrei siker, A piros bugyelláris felújítása nem nagyon hozta lázba a közönséget. A Sziget más programjai szintén az erősen mérsékelt jelzővel illethetők. A Hilton Szálló dominikánus udvarának Cimarosa-operaelő- dása szintén felmelegített produkció volt. Nem volt gondok nélküli a legpatinásabb magyar szabadtéri színhely, a Szegedi Szabadiért Játékok nyara sem. A költségvetés által biztosított pénzek itt egyszerűen nem elegendőek a tervezett előadások kiadásainak fedezésére. A bevétel sem pótolja teljes egészében ezt a hiányt. És ha a jövő évadra ezeken a körülményeken nem sikerül változtatni, kérdésessé válik Szeged működése, "éppúgy, mint a Gyulai Várszínházé vagy a szintén paninós Ag'ria Játékoké. Ezek tehát, nagy vonalakban. a tények. A tények háttere azonban ennél sokkal bonyolultabb. Olyan összefüggésekről van szó, amelyek túlmutatnak a kultúra szűkebb szféráján, s a kultúrán belül a színházak ügyén. Közhely, hogy a művelődés, a kultúra kérdései — a pénzügyi kérdések is — függvényei a politikai és gazdasági (pénzügyi) helyzetnek. Ma, amikor ezekben a kérdésekben részint csak a bizonytalanság a biztos, részint azt tapasztaljuk, hogy az állam mint mecénás, mint a művelődéshez és a kultúrához szükséges pénzek biztosítója, fokozatosan háttérbe húzódik (hogy miért, azt. itt most nem tudjuk elemezni), nem csodálkozhatunk, ha a művelődési intézmények, a kulturális szervek, műhelyek tevékenységében is lényegében ugyanazok a gondok jelentkeznek mint a magyar társadalom és gazdaság életének szarni s más pontján. Gyakorlaflag minden értékőrző kulturális tevékenységnek egyfajta ellen- áramlással szemben kell. manapság érvényesülnie A felszínen maradás óriási energiákat emészt fel Ez a művészi munkáiéi vonja el az erőket. És ez az, ami különösen aggasztó. Takács István \ Új szakiskola
