Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám

/ PEST VILÁGPROLETÁRJAI,ECY1 MEGYEI WM/* W K-Jcwna EGYESÜLJETEKi MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT PEST MEGYEI LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM Ára : 4.*10 forint 1989. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK ________________i__________________ Ü LÉST TARTOTTA MECYE[ TANÁCS BIZOTTSÁGA Vitatkozónak a résztvevők Ma már az a szokatlan, ha a megszokott mederben foly­nak a dolgok a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak ülésein. Gyakori, hogy az előterjesztések során olyan kérdések is felmerülnek, ame­lyekre nehéz válaszolni. Ne­héz, mert — ez a testület teg­napi ülésén is több esetben kiderült — futni kell az infor­mációk után. S még így sem biztos, hogy mindenről időben megtud mindent az, akinek pedig a legnagyobb szüksége lenne rá. A másik szembeötlő változás a korábbi gyakorlat­hoz képest, hogy vitatkozób- bak, kételkedőbbek a vb-ta- gok, s néha maguk figyelmez­tetik társaikat — ha csak köz­vetve is, azzal például, hogy egymással kezdenek beszélget­ni, mint többször tegnap is —, ha túlságosan bő lére eresz­tik mondandójukat. A fecsegésre ezúttal keve­sebb lehetőség volt, mert ösz- szesen tizenkét napirendi pon­tot kellett megtárgyalnia a testületnek. A szeptember 15-én sorra kerülő tanácsülés előkészítéseként megvitatták és megtárgyalásra ajánlják a tanácstagoknak a megye mun­kaerőhelyzetéről, az új fog­lalkoztatáspolitikai eszközök működésének tapasztalatairól szóló beszámolót, a kétszínűi helyi-területi igazgatás meg­valósításáról és a további fel­adatokról készített tájékozta­tót, valamint a pót-előirányza­tok engedélyezéséről, a lakás­hoz jutás helyi feltételeit ja­vító kedvezményes kamatozá­sú bankhitel elvonásáról és új­rafelosztásáról, a rendőrségi körzeti megbízottak lakáshely­zetének javítása érdekében adható állami támogatások fel­osztásáról összeállított anya­gokat. A végrehajtó bizottság tag­jainak észrevételei alapján itt- ott kiegészített tanácsülési elő­terjesztések mellett természe­tesen nagy figyelmet szentelt a testület a saját döntési körébe tartozó témáknak is. Miután meghallgatták és elfogadták a vb lejárt határidejű határoza­tairól szóló jelentést, az egyik legfontosabb napirendként a nagykátai, a tápiógyörgyci és a tápiószecsői tanácsok együtt­működéséről, tevékenységük eredményeiről, gondjairól tár­gyalt a testület. Mint a két községi és a városi len levő képviselői lapították, szükség van a rend­szeres, alapvetően a segítség- nyújtásra figyelő vizsgálatok­ra, mert, ugye, több szem töb­bet lát. Amit a megyei tanács szakemberei láttak e három településen, az nagyon bizta­tó. Pénzgazdálkodásukra a szi­gorú takarékosság és az ész­szerűség a jellemző, kapcsola­tuk a lakossággal példamuta­tó, s jelentősen hozzájárul e népképviseleti szervezet iránti bizalom erősítéséhez. Azt ta­pasztalták a vizsgálatot vég­zők, hogy mindhárom helyen a magukénak érzik az emberek azokat a vezetőket, akiket ők választottak meg, mert látják, tudják, hogy mindent megtesz­nek értük. A megyei végrehajtó bizott­ság az elismerések mellett meg­fogalmazta azokat a teendő­ket is, amelyek segíthetnek a helyi tanácsok munkájának színvonalasabbá tételében. A legfontosabb feladatok között szerepel például az alsófokú oktatás helyzetének javítása, a közös célok megvalósítására a lakosság mozgósítása, a ható­sági munka kisebb hiányossá­gainak megszüntetése. Meghallgatták, majd kiküldték a szobából Rátkaí Ot­tót, hogy a végrehajtó bizottság tagjai eldöntsék: mi­lyen fegyelmi büntetést érdemel. A tényeken nem lehe­tett vitatkozni, azok önmagukért beszélnek. A mostani nagytarcsai vb-titkár korábbi munkahelyén, a Gödöllői Tanács főelőadójaként —■ bár nem az ő feladata lett volna — egy hozzzá fordulónak helyszíni szemle után használatbavételi engedélyt adott ki — egy fel sem épült házra! Igaz, az építtető egy korábban bontási en­gedéllyel eltüntetésre ítélt, a családi házhoz készült terv egy részére nagyjából hasonlító kis épületben lakott fe­leségével, de — mint azt a vizsgálatok megállapították — nyilvánvaló, hogy a két otthon — a tervezett és a már létező — nem azonos. Rátkai Ottó elismerte, hogy er­re ö is rájött, de a fiatalok szorult anyagi helyzetét meg­ismerve, mégis kiadta az engedélyt, bár megtehette vol­na, hogy a már álló kisebb épületre ad fennmaradási engedélyt, s az engedély nélküli építkezésért kivet némi bírságot. Meglehetősen eltérő volt a végrehajtó bizottsági ta­gok véleménye a történtek megítélésében. Volt, aki ar­ra hivatkozott, az az általános gyakorlat, hogy a taná­csok jórészt látatlanban adják ki a lakhatási engedé­lyeket, mert ennek birtokában az építkezők hozzájut­hatnak az OTP-töl felvett kölcsön utolsó tíz százaléká­hoz. A kockázat persze nagy, mert ha a lakás még nem alkalmas arra, amire készült — mint történetünkben —, akkor azonnal vissza kell fizetni a takarékpénztár­tól kapott forintokat a kamatokkal együtt. Az ügy má­sik szereplője, a gödöllői fiatalember is kénytelen volt leszurkolni a nem is létező házára felvett százezreket. Egy törvénysértő gyakorlat azonban nem adhat fel­mentést senkinek — ez volt végül is a vb-tagok véle­ménye. Némi megütközést keltett, hogy bár a vizsgálat során felmerült Rátkai Ottó alkalmatlansága is, a Nagy­tarcsai Tanács testületé néhány napja bizalmat szava­zott neki, még akkor is, ha az időközben beadott lemon­dását éppen az ülés kezdetén vonta vissza. Furcsállotta a megyei vb azt is — s ezért további vizsgálatokat ren­delt el —, hogy akinek kellett volna, azók építés közben nem ellenőrizték a munkát, amely valójában tehát nem is folyt. Rátkai Ottó elismerte felelősségét és megbánást ta­núsított, a kiszabott fegyelmi büntetést elfogadta, bár az csak tizenöt nap múlva emelkedik jogerőre, ha ad­dig nem nyújt be fellebbezést a munkaügyi bíróság­hoz. Az ügy tanulságai azonban túlmutatnak egy taná­csi munkatárs hibáin. (f. z.) A megyei tanács vb ezt kö­vetően módosította saját má­sodik féléves munkatervét, majd a Zsámbékon megszün­tetett csecsemőotthon ingatla­nának hasznosításáról döntött. Azaz nem is tudható ponto­san, hogy valóban a testület mondta-e ki a döntő szót, mert az írásos előterjesztésben csu­pa befejezett tényt közöltek. Az ingatlant már eladták, s az árából Tápiógyörgyén hetven hellyel bővítik az elmebetege­ket gondozó szociális otthont — a szerződést mostanra meg tanács je-' is kötötték a kivitelezővel. Így is megái- a vb-tagok legfeljebb bólint­hattak egyet egyetértésük je­leként, ezt a mozdulatot egyéb­ként meg is tették. A következő feladat pót-elő­irányzatok engedélyezése volt, majd fegyelmi ügyben dön­tött a végrehajtó bizottság. Rátkai Ottót, a Nagytarcsai Ta­nács jelenlegi végrehajtó bi­zottsági titkárát, aki korábban a Gödöllői Városi Tanács fő­előadójaként hatáskörét túl­lépve jogszabálysértést köve­tett el, nyolc egyetértő, egy ellenző, a büntetés súlyosbítá­sát indítványozó, és egy tar­tózkodó szavazattal egy esz­tendőre kizárta a jutalmazá­sokból. A tegnapi ülésen ezenkívül a testület hozzájárult Csaíótzkv Zoltán nagybörzsönyi vb-tit­kár felmondásának elfogadásá­hoz, s támogatásáról biztosí­totta Fodor Tibort, aki a gal- gahévízi vb-titkári posztra pá­lyázott. Sorsáról a helyi ta­nács dönt majd. Napirenden kívül tájékozta­tó hangzott el arról, hogy a négy társközség „házasságát” felbontó Verőce után tegnap­előtt a szokolyai falugyűlés részvevőinek többsége is úgy voksolt, hogy ragaszkodik ön­állósulásához, míg Kóspallag és Kismaros közös tanácsot hoz létre. Bár korábban a me­gyei végrehajtó bizottság n feltételek hiánya miatt nem támogatta a szokolyaiak ter­vét, a lakosságot képviselő szervezetek felelősségét ki­emelve a testület úgy döntött, hogy megváltoztatja korábbi álláspontját. A hozzászólások során felmerült: még ezek után sem biztos, hogy az ott élők többségének akarata jut érvényre, ám a megyei veze­tés nem látja értelmét, hogy útjába álljon az önállósulási törekvéseknek. Az már csak a toliforgatóban merült fel a vi­tát hallgatva, hogy nem len­ne-e célszerű egy ilyen kér­désben helyi szavazást kiírni, hiszen éppen az ilyen ügyek megoldására alkották meg né­hány esztendeje az ezt lehe­tővé tévő jogszabályt A megyei tanács végrehajtó bizottságának legközelebbi ülésére szeptember 27-én ke­rül sor. Furucz Zoltán ndk-menekültek Külügyi államtitkári nyilatkozat Az NSZK-ban szerdán fel­röppent hírekkel szemben: egyelőre nem törlik el a ví­zumkényszert Magyarország és az NSZK között, s szó sincs arról, hogy a hét végén 15 ezer NDK-állampolgár hagyná el Magyarországot. Mindezt Kovács László külügyi állam­titkár mondotta el az MTI- nek adott nyilatkozatában. — Magyarország és az NSZK közötti vízumkényszer felfüggesztéséről vagy meg­szüntetéséről semmiféle tár­gyalás nem folyik a két or­szág között, ezt az NSZK nem kezdeményezte. Igaz azonban az, hogy a magyar külpolitika évek óta tevékenykedik ennek érdekében. Elmondotta, hogy a magyar diplomácia tudomása szerint körülbelül másfél ezer olyan NDK-beli állampolgár tartóz­kodik hazánkban, aki már be­jelentette, hogy nem kíván hazatérni. Az államtitkár ez­után arról beszélt, hogy ha­zánkat köti az NDK-val kötött kétoldalú megállapodás, amelynek értelmében Magyar- ország NDK-állampolgárokat nem enged tovább olyan or­szágokba, amelyekre útiokmá­nyaik nem érvényesek. A ma­gyar Külügyminisztérium fel­vetette az NDK partnernek, hogy módosítsák e megállapo­dást. Végezetül rámutatott: mivel az áttelepülni kívánó NDK- állampolgárok csak illegálisan léphetik át a magyar—osztrák határt, rendkívül veszélyes helyzet alakul ki a naponta ismétlődő erőszakos határát­lépési kísérletek miatt. A ha­tárőrség ugyanis kizárólag önvédelemből használhat fegy­vert. És egy halálos baleset már történt. De ha ezek a kí­sérletek folytatódnak, akkor sajnos nincs kizárva, hogy újabb, hasonló tragédiák kö­vetkeznek be. A magyar ható­ságoknak azonban mindezek­kel együtt sem áll szándéká­ban az NDK-ba visszatérni nem kívánó állampolgárok hazatoloncolása. fiz kmméú es a francia kapcsolat Miénk (vök) a gyár i Ha a gödöllői Gcmi Árammérőgyárban készült műszerek alkalmasak volnának a gazdasági fe­szültség mérésére is, már tavaly a vörös, veszélyt jelző zónába lendült volna a mutatójuk. Pedig még nyereségesek voltak, de a Hozzáértők már lát­ták: sokáig nem tarthatnak ki. Persze nem kellett ehhez nagy jóstehetség. A szocialista export kény­szerű visszafogása önmagában kihsverhetetlen csapást jelentett számukra. Ugyanakkor nyilvánva­ló volt, hogy a tőkés export növelése naiv óhaj ma­rad jelentős befektetés nélkül. £s honnan lett vol­na éppen most pénzük, amikor hosszú évek óta alig tudtak valamit kiszorítani o korszerűsítésre? A gyár efőtt álló út keskeny ösvénnyé szűkült, ke­vés mozgásteret hagyva, nyilvánvalóvá vált: csak külső tőke segíthet rajtuk. A fejlesztésnél elvesz­tegetett éveket pedig ugyancsak külső „szellemi tő­kével” pótolhatják. Olyan manőversorozatba kezd­tek tehát, amit a Világgazdaság szakírója „nehe­zen átláthatónak” titulál, a Heti Világgazdaság újságírója „meglehetősen bonyolult üzletnek” ne­vez, a Magyar Hírlap munkatársa pedig egysze­rűen megkérdezte a megbízott vezérigazgatótól; „önök pontosan értik, mi történik a vállalat kö­rül?" a, mmi) Ülést tart a megyei pártbizottság Az MSZMP Pest Megyei Bi­zottsága szeptember 3-án tart­ja soron következő ülését, ame­lyen Hámori Csaba első titkár vezetésével tárgyalják meg a megyei pártértekezlet javasolt előterjesztéseinek tervezetét. Az ülés a párttagok számára ezúttal is nyilvános, s mivel a terem befogadóképessége kor­látozott, kérik, hogy az érdek­lődők előzetesen az 554-038- as (szeptember 1-jétől 1554- 053-as) telefonon jelezzék rész­vételi szándékukat. Megőrzi minőségét Csabai burgonyás kolbász Üjabb élelmiszerek fogyaszt­hatósági határidejét, illetve minőségmegőrzésének időtar­tamát állapította meg a gyár­tó kérésére a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a kereskedelmi, valamint a szo­ciális és egészségügyi minisz­terrel egyetértésben. KARRIER ELŐTT A BIOMIT Jär.47’ rr as r Kotrágya Terjed a kertészkedők, de a mezőgazdasági nagyüzemek némelyikében is a természetes hatóanyagok és növényvédő szerek alkalmazása. Minden bizonnyal beváltja a hozzá fűzött reményeket az a Biomit nevű lombtrágya is, amelynek feltalálója ár. Claus József, gyémántdiplomás agrármér­nök. Olyan alapanyaghoz nyúlt, amelyből jócskán akad Magyarországon: ez a dolomit. Hazánkban közel száz lelő­helyen aknázzák ki ezt a kő­zetet, de közülük érthetően a legtisztább minőségű és leg­gazdagabb természetes ható­anyagokat tartalmazó dolomit az, amelyik a kísérletek so­rán számításba jöhetett. Hatvan mezőgazdasági nagy­üzem, számos kistermelő, 15 növényi kultúrán próbálta ki a Biomitot, amelyet szusz­penzióként a növények levelé­re juttatnak, s amelyet annak viaszrétege old fel s így válik számára hasznosíthatóvá. Mivel mindenfajta növény­védő szerrel keverhető, így érthetően gyors karriert jósol­nak a Biomitnak a szakembe­rek. Az előzetes piackutatások eredményeként eddig 100 ton­nát forgalmazott a Duna Fü- szért Rt. Vácott lévő fiókja tőkés országokba, köztük is az NSZK-ba és Hollandiába. Az új termékek között van a Heves és Vidéke Áfész Ta­rantella elnevezésű sós kek­sze, amelyet félkilogrammos csomagolásban hozhatnak forgalomba a gyártástól szá­mított 90 napig. Újdonságnak számít a Heves Megyei Sütő­ipari Vállalat konyhakész ke­nyere, svájci kiflije, úgyneve­zett csavart briósa, illetve tejes zsemléje; mindegyik 5 hónapig őrzi meg minőségét, ha mínusz 18 Celsius fokon tárolják. Kukoricadarával készült az abonyi Űj Világ Tsz ízesített „tejbegríze”, amely 90 napig tartható el. A Baranya Me­gyei Tejipari Vállalat leg­újabb terméke, a félzsíros te­héntúró 0 és plusz 10 Celsius- fok között tárolva legalább 3, de legfeljebb 5 napig fogyaszt­ható az engedélyokirat sze­rint. Egy budapesti „Fizzé- ria” Kft. pizzaporral jelent­kezett, terméke 5 hónapig őr­zi meg biztonsággal a minő­ségét. Néhány új húskészftmény szavatossági idejét ugyancsak meghatározták. * belpolitikát III ■ tsP”! Megalakult az Országos Gazdaszövetség, mely szorgalmaz­za, hogy a gazdálkodás eredményét a jelenleginél sokkal na­gyobb mértékben élvezze a falusi lakosság, s ezért elengedhe­tetlen, hogy a tanácsok mielőbb határozzanak a földek hasz­nosításáról. • Huszonnégy országból kétszázötven szakértő érkezett a tegnap megkezdődött ipargazdasági konferenciára Budapestre, melyet Békési László pénzügyminiszter nyitott meg. 9 Két hét alatt több, mint tízezer aláírást gyűjtött a DEMISZ a köztársasági elnöki intézmény bevezetése érdeké­ben. Az akció tovább folytatódik. 9 Évtizedek óta először lá­togat a magyarországi reformátusok képviseletében egyházi vezető, Kocsis Elemér, a Magyarországi Református Egyház püspöke személyében, az Amerikai Egyesült Államokba. 9 A Politikai Foglyok Szövetsége több alternatív szervezettel kö­zösen határozatot hozott, hogy javasolják az Országgyűlésnek október 23-ának nemzeti ünneppé nyilvánítását. 9 A Magyar Néppárt aggodalommal állapítja meg, hogy a nemzeti, s ezen belül az állami vagyon különböző jogcímen történő elidege­nítése nem eléggé átgondolt, s nem ellenőrizhető. Ezért szük­ség van különböző érdekcsoportok kontrolljára is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom