Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

4 ^£Man »89. AUGUSZTUS 1., KEDD Ő írta Fontos-ság Szellemes, szubjektív be­számolót olvashatunk a Hi­tel lapjain (89/15.) Esterhá­zy Péter tollából, arról az ötnapos írókongresszusról, amelyet Budapesten rende­zett meg az amerikai Wheatland Alapítvány. A sorokban gondolatszellők jogócskáznak, ám egyszer csak azt tapasztaljuk: or­kánná erősödtek. Azt írta ugyanis E. P., „ ... a művé­szeknek lelkiismeret-furda- lásuk van, ezért bizonyíta­ni kívánják nélkülözhetet­lenségüket, s szeretnének jó fiúnak mutatkozni a társadalom szigorú, de igaz­ságtalan tekintete előtt, e célból azután élterjeszke­dett egy szeriöz politikai, szociológiai beszédmód, az ideológia, a fontos-ság nyel­ve .. Szívünkből szól a szerzői Gyűléseken, tanácskozáso­kon zavartan körbepislog- va, könyvet, folyóiratot, új­ságot feszengve olvasva, egyre gyakrabban érezhet­jük: ugyan magyarul hang­zik, de mégsem értjük,.. Ennek a szeriőz, azaz ko­moly (kodó), ünnepélyes, írott, beszélt stílnek az el­uralkodása azzal jár, hogy még az is kacagtatóvá vá­lik, amin sírni kellene, sír- nivalóvá pedig az, amit ka- cagtatásra szántak a szó­ban, írásban megnyilatko- zók. Amikor emberek ma­roknyi csoportja lép fel a nép, a nemzet nevében, amikor alig ismert telepü­lések — ilyen, olyan, amo­lyan pártállású, színezetű, szándékú — lakói közül néhányon nyilatkozatot, követelést, felhívást, tilta­kozást tesznek közzé, ak­kor arra gondolunk: mily’ hamar tanul a szellem mun­kásaitól a pórnép ...! Saj­nos, van mit tanulnia ... Gátat szakítva árad a szöveg a fontos-ság hamis bizonytítékaként, s ha va­laki ebben a fontosságban kételkedni merészelne, jaj annak! Mert nemcsak e be­szédmód, nyelv terpeszke­dett el, hanem az is, amit megtestesít: a gondolko­dás- és magatartásmód, a mi-ugyan-mondjuk, de t*- úgysem-értitek-ezt... Legyen vigaszunk, amit E. P. írt: „A világ együtt hülyül”, KLIENS Oszmanisztikai együttműködés Az oszmán és a Habsburg birodalom tizenöt éves háború­jának hiteles forrásait tárták fel magyar és amerikai törté­nészek. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének és az indiánai egyetem oszmanisztikai kutatói négy év óta működnek együtt — a napokban Magyarorszá­gon találkoztak. Megállapod­tak abban, hogy közösen pub­likálják a tizenöt éves háború­ról valló XVI—XVII. századi török dokumentumokat, ame­lyeket még a szakmabeliek is csupán hivatkozásból ismer­nek. Közös kötetük előreláthatóan a következő évben jelenik meg az Akadémia Kiadó gondozá­sában. Ez a forrásmű jelentős információkkal gazdagítja mind a magyar, mind az egye­temes történelmet. E hosszú háború története ugyanis ke­véssé ismert, forrásait nem dolgozta fel kellő mértékben sem az osztrák, sem a magyar, sem a török történetírás. Érdektelen pedagógusok Kibogozható a gordiuszi csomó? A dolog egy tanfolyammal kezdődött. Ezt a tanfolyamot a Pest Megyei Pedagógiai In­tézet hirdette meg, eredetileg a diákmozgalmat segítő peda­gógusok számára. Ám — ahogy a szervező, Szőllösi Zsu­zsanna elmondta — erre nem nagyon akadt jelentkező. Alig volt érdeklődő, annak ellené­re, hogy az iskolai diákmoz­galom segítése viszonylag új, s még számos tisztázatlan fel­adat elé állítja az ezzel fog­lalkozó pedagógusokat. Konkrét megoldások Az érdektelenség miatt módosultak az eredeti elkép­Az első váci fényképész Csokornyakkendőben Te vagy az, Petőfi?. A szibériai változat­Nagy vihart kavart a ma­gyar közvéleményben annak az expedíciónak a híre, amely azért indult el két héttel ez­előtt Szibériába, hogy meg­keresse és hazahozza Petőfi Sándor csontvázát. Nagyon sokan kételkednek abban, hogy Petőfi Segesvárról orosz hadifogságba került, és nem hittek abban sem, hogy a köl­tő maradványait megtalál­ják. Ám a Morvái Ferenc költségén létrehozott Mega- morv Petőfi-expedíció július 29-én meglepő hírrel jött ha­za: megtalálták nagy költőnk sírját! Dr. Kiszely István antropo­lógus maga is bevallja, hogy nem hitt a dologban, csak azért utazott el a csapattal Szibériába, mert szerette vol­na tisztázni: igazak-e a költő szibériai tartózkodásáról szóló hírek. Petőfit a segesvári harctéren senki nem látta el­esni, és a szabadságharc leve­rése után az emberek hosszú évekig várták vissza. A kor­társak közül is sokan kétség­be vonták halálát, sőt Szend- rey Júlia is említi naplójá­ban, hogy nincs meggyőződve férje haláláról. Sokan gyaní­tották, hogy az asszony csak azért kérte férje halottá nyil­vánítását, mert mint férjezett nő nem köthetett volna má­sodszor is házasságot. Sokan állították, hogy még a szabadságharc leverése után is találkoztak Petőfivel. Az el­ső világháborúból hazatérő hadifoglyok szintén hoztak híreket arról, hogy Petőfi Szi­bériában van eltemetve, sőt századunk elején Barátosi Lénárt magyar geográfus ta­lált is egy sírt a Bajkálon túl, fejfáján Alekszandr Sztyepá- novics Petrovics magyar őr­nagy felírással. Egy hadifo­goly hazacsempészett egy Olyan orosz újságot is, amely­ben egy magyar nyelvű vers­töredék alatt Petőfi aláírása szerepelt, de az illetőt itthon csalással és hamisítással vá­dolták meg. A szibériai verzió újbóli felvetője egy munkácsi hely- történész, aki kollégáival együtt arra a feltételezésre jutott, hogy a Burját Köztár­saságban levő Barguzin teme­tőjében kell a sírt keresni. A helybéli családok leszárma­zottai még hallottak arról, hogy élt Barguzinban egy ti­tokzatos külföldi őrnagy, bi­zonyos Petrovics. Az illető igen rosszul, erős akcentussal beszélt oroszul, a városban megnősült, gyermeke szüle­tett, és 1856-ban meghalt. Dr. Kiszely István antropo­lógus, valamint két clevelandi és egy leningrádi antropoló­gus felelősségük teljes tuda­tában állítják: 21 kétségbe­vonhatatlan bizonyítékot ta­láltak arra, hogy június 17-én Barguzinban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval! Természetesen további vizs­gálatokra is szükség van, de ezzel egyelőre még várni kell. Nem érkezett meg ugyanis a Művelődési Minisztérium hi­vatalos kérelme a szovjet ha­tóságokhoz Petőfi Sándor föl­di maradványainak hazaszállí­tása érdekében, így az expe­díció kénytelen volt a ham­vakat egyelőre a Szovjetunió­ban hagyni. A kétkedők gyakran han­goztatják, Petőfi lelki alkatá­hoz egyáltalán nem illik az a tény, hogy hét évig nem is igyekezett hírt adni magáról. Ez talán valóban igaz, bár nem tudhatjuk, hogy nem tett-e erre — sikertelen — kí­sérleteket. K. A. Egy férfi, pettyes csokor- nyakkendővel. Bajusza ritkás, oldalszakálla összeér, így nem látjuk a szája sarkában a mo­solyt. Csak sejtjük, szeme ál­lásából. Az elválasztott, fejte­tőn át fésült haj még késlelte­ti a kor előrehaladtának kö­nyörtelen jelzését. A kép alatt a név: Erdősy Rezső. A portré egy tablóhoz készült, 1882-ben. A Veress Fe­renc által szerkesztett, hét évet megélt (épp száz éve megszűnt) folyóirat 45 alapí­tójának tablóját ma a Nem­zeti Történeti Fényképtár őr­zi. A fotótörténeti kutatások jelenlegi állása szerint a mai Pest megye területén a múlt században Abonyban, Ceglé­den, Nagykátán és Vácott mű­ködtek fényképészek. Ezek kö­zül a mesterek közül hiteles portré csak a váci Erdősy Re­zsőről maradt fenn. A millenniumkor az Erdősy műterem még működött. Ezt a hazai fotóséletet kitűnően is­merő dr. Möller Miklós 1896- ban megjelent Fényképészeti zsebkönyvéből tudjuk, mely a szakma teljes névjegyzékét tartalmazza, működési hely szerinti csoportosításban. A fényképezés feltalálásának 150. évfordulója alkalmából helytörténeti kutatásokhoz is kapcsolódó fotótörténeti kuta tások talán új lendületet kap­nak. Követendőnek látszik a Ko­márom Megyei Tanács azon kezdeményezése, amelynek ke­retében két füzetben kiadták a megye fotótörténetét. Fejér Zoltán-F I GYE LŐ AZ UTOLSÓ LÁTOGATÓ. Csütörtökön este egy kicsit la­zítani, kikapcsolódni ültem a tévé elé. Rumlis nap után, amely egy burkolt fenyegetést is hordozott magában: a feles­leges bírálatok leállíthatók egy telefonnal. S mit ad a sors, akarom mondani a tévé mű­sorszerkesztői: azt a bizonyos hiedelmet eleveníti fel, hozza elém, „csak egy telefon oda, ahova kell, s minden megoldó­dik ...” Nem hagyott elsza­kadni a valóságtól a Vladen Dozorcev, Rigában élő író mű­véből készült tévéjáték. S csa­tornát váltani sem volt erőm, hiszen a tegnappal, mely ma is kísért, szembesített. Szembesí­tett azzal a ténnyel, hogy vál­tozó világunkban, társadal­munkban a változó körülmé­nyek között is akadnak veze­tők — kisebb-nagyobb sarzsit viselve —, kik azt hiszik, a törvények felett állnak. Csele­kedetüket az vezérli: a kellő helyen csörgő telefon a törvé­nyek felrúgására, a jogok sem­mibevételére menlevelet ad­hat, ad. S közben a helyén ma­radhat, átmentheti önmagát, a bőrét a jövőbe. Az élet egy, ragyogóan meg­formált darabját hozta elém a tévéjáték, s nem utolsósorban Avar István briliáns játéka, s Kozák András markánsan megformált figurája. S a kér­dés nem önmagában való, mely elhangzik: miért is nehéz a megtisztulás? A válasszal nem marad adós Dozorcev, „csak tiszta, becsületes embe­rek vezethetnek bennünket, akik úgy élnek, ahogy hirde­tik”. TIZENKÉT HÓNAP AZ ER­DŐN. Egy sorozat befejező ré­sze került szombaton a képer­nyőre. Flóráját, faunáját te­kintve hazánk egyik leggaz­dagabb tájára, Gemencre ka­lauzoltak el a film készítői. Mintha egy képeskönyvben la­pozgattunk volna, úgy tárult elénk a táj varázsa, szépsége, állatvilágának értéke. Egysze­riben nem éreztem magam oly szegénynek — csak tudásanya­gomat hiányosnak, az ismerd meg hazádat tárgy- és téma­körben. SZESZÉLYES ÉVSZAKOK. Van, aki azt mondja: volt már ennél jobb is! Nekem viszont tetszett. Igazi könnyed, nyári szórakoztató magazin került elénk. A Mikó István, Gálvöl- gyi János, Balázs Péter által megformált figurák a nevetőiz­mokat megdolgoztatták. S a szellemes históriák sem voltak megvetendők gyurmáéktól. Szellemesen s ragyogó techni­kával. Nem tudom, hogy csi­nálják, csinálják (?), de a Benny Hill-show-nak nem si­került még ellaposodnia. Bír­ja még szusszal, szuflával, öt­lettel. Nem így Nagy Bandó András. Többet vártam tőle nemcsak mondandójának ak­tualitásában — mert ebben nem volt hiba! —, hanem szel­lemességében is. APRÓNÉP. Nagy, a felnőtt társadalom életében meglévő problémák foglalkoztatják az aprónépet. Akik éppúgy ag godnak a tervezett szálloda- építés miatt szigetük sorsáért, mint ahogy mi is, amikor azt halljuk, az atomtemető szom­szédságunkba költözne, vagy a hulladékégető. Jövőnk, sor­sunk, környezetünk, megélhe­tésünk hétköznapi gondjai­val találkozunk, azok köszön­nek vissza a képernyőről. S miért is ne, hiszen ami ma ap­róban jelentkezik, az holnap nagy gond lehet. Remélhetőleg a megoldás nem várat majd magára, a „boldog vég”, s utána jöhet a többpártrend­szer, a választások sora is. Csak játszom a gondolattal, nem ismerve a sorozat folyta­tásának témakörét. De amon­dó vagyok, hogy ez az ameri­kai kisfilmsorozat mondani­valójával túlnő a mesék vilá­gán. 48-AS EMLÉKHELYEK MA­GYARORSZÁGON. Van, ami­re büszkék lehetünk, de szé­gyenkeznivalónk is akad bőven. Mert azt, hogy a szabadság- harc vértanúinak emléke előtt tisztelgünk, elidőzünk gondo­latban az akkor történteknél — önmagában kevés. Sírok, kripták, emlékoszlopok málla­doznak, magukon viselve az idő vasfogát — nemtörődöm­ségünk nyomát. Ilyenkor min­dig az jut eszembe, a kokárda, október 6-a a Batthyány-em- lékmécsesnél külsőség. Külső­ség, ha nem párosul az emlék­helyek rendben tartásával, a gondoskodás ezernyi jelével. Varga Edit ban segíthet. A munkahelye­men a kollégáimtól is kérek és kapok tanácsokat, de ne­kem sokat jelent a kitekintés lehetősége, az, hogy más isko­lákban dolgozókkal is megbe­szélhetem szakmai nehézsé­geimet. Ezért jártam a tanfo­lyamra, és lettem tagja a Gor- diusznak is. Ide Sződligetre egyébként a tanítványaimmal » jöttem, így nem minden be­szélgetésre tudok beülni, vi­szont akadt már olyan elő­adás, ahová a gyerekeket is bevittem. Nagyon érdekes volt később meghallgatni a véleményüket. Mester Jolán az egyike azoknak, akik nem a „mű­hely” tagjaként érkeztek a tá­borba. — Budapesten, a Varga Ka­talin Kollégiumban dolgozom. Az az igazság, hogy korábban nem is hallottam a tanfolyam­ról, de a nyári továbbképző táborról értesítő szórólap a kezembe került. Felkeltette az érdeklődésemet, mivel év köz­ben olyan kevés idő marad szakmai továbbképzésre. Sze­rintem ez egy nagyon hasz­nos dolog. Talán azért nem jelentkeztek többen, mert egy pedagógus nyáron sem biztos, hogy ráér. Ezenkívül valószí­nűleg nem mindenhová jutott el a felhívás. Nyitott műhely A tábor valóban érdekes szakmai programot kírjált az érdeklődőknek. Hallhattak az alternatív közgazdasági gim­názium működésének tapasz­talatairól, az ifjúságkutatás jelenkori eredményeiről, az iskolai demokráoia elveiről és gyakorlatáról, a tanár-diák- szülő kapcsolatok szociológiai és pszichológiai vonatkozásai­ról. A szervezők ismert szak­embereket hívtak meg, akik­től a résztvevők természete­sen választ is kaphattak kér­déseikre, véleményükre, ta­pasztalataikra. S végezetül még egy infor­máció: a Gordiusz tagjai, je­lenleg a tavaszi tanfolyam résztvevői, de a szellemi mű­hely nyitott. Várja minden, tevékenysége iránt érdeklődő egyén, csoport, intézmény je­lentkezését. K. Á. zelések. Az idén Ifebruárban kezdődő tanfolyam résztvevői a munkájuk során felmerülő problémák kezeléséről, ennek módszereitől beszélgettek. A képzés során a pedagógusok saját iskolai környezetükben jelentkező eseteket meséltek el, és ezekre konkrét megoldá­si módokat kerestek. A tan­folyam zárásakor elhatároz­ták, hogy továbbra is együtt maradnak, hiszen az oktatás­nevelés során felmerülő gon­dok megbeszélése, a többiek tapasztalatainak felhasználá­sa nagymértékben segítheti tanári munkájukat. Az elha­tározást tett követte, így ala­kult meg a Gordiusz Szellemi Alkotó Műhely, amely erede­ti tevékenysége mellett szol­gáltatásokat is ajánl a téma iránt érdeklődő személyeknek, intézményeknek. — A tanfolyamot február­ban körülbelül huszonötén kezdtük, a májusi befejezésre úgy tizenöt résztvevő maradt — mondja Szőllősi Zsuzsanna. — Ez persze nagyon kevés, ha azt nézzük, hogy a me­gyében összesen mintegy 11 000 általános és középisko­lai tanár dolgozik. A szabad­idő csökkenésével, a romló életkörülményekkel lenne csu­pán magyarázható az érdek­lődés hiánya? Pedig minden iskolába küldtünk tájékozta­tót. Biztos vagyok benne, hogy számos pedagógusnak nagyon nagy szüksége van mindarra, amit a tanfolyam kínált. Nem elméleti dolgokról, hanem konkrét ügyekről, és ezek megoldásának lehetőségeiről volt szó. Az ilyen .jellegű to­vábbképzés a szakmai fejlő­dés fontos eleme. Ezért hívtuk életre a Gordiuszi, és ezért szerveztük meg nyári tovább­képző táborunkat is. Kevés az idő A tábor helyszíne Sződíiget, a volt KISZ-vezetőképző terü­lete, ahová július 24. és 30. között döntően a tanfolyam résztvevői jöttek el. Rupper Györgyi Pilisvörösvárról ér­kezett, az ottani szakmunkás- képzőben magyart tanít. — Én még csak egy éve dol­gozom, és nagyon fontos szá­momra minden olyan infor­máció, ami a napi munkám­Családi ünnep nyáron Búcsú Perbálon Perbálon már generációk óta megrendezik minden évben a háromnapos Anna-napi búcsút. A helybéliek egész héten ké­szülődnek otthonaikban, a szervezők pedig országszerte plakátokon hirdetik a nagy eseményt. Más helyeken a ka­rácsony a legnagyobb családi ünnep, itt, Perbálon az Anna- napok. Valamikor ez is vallási ünnep volt, Szent Anna a helyi katolikus templom névadója. A búcsú időpontját a tanácsel­nök a mai napig egyezteti az egyházzal, általában a hónap utolsó vasárnapját (Anna-nap július 26-án van) jelölik meg. Az egykor kitelepített roko­nok mindig ilyenkor jöttek vissza látogatóba az NSZK-ból, és az ország minden tájáról, de úgy két-három éve töme­gesen érkeznek erre az alka­lomra. Jó módja ez a velük való kapcsolattartásnak, mivel Perbálról annak idején nem egy helyre, hanem szétszórva telepítették ki az embereket, így testvérvárosi kapcsolat lé­tesítésére, mint a környező községeknek, nekik nem volt lehetőségük. A búcsút a tanácsháza mel­lett egy 30 méter sugarú kör­ben helyezték el. A helyi veze­tőség támogatja ezt a régi szép hagyományt. A bazárosok sát­rai mellett helyet adnak a népművészek és iparművészek pultjainak is, sőt, szorgalmaz­zák, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. A község vezetősége az An- na-napokat az utóbbi időkben a felszabadult légkör megte­remtése és a gondtalan szóra­kozás mellett egyre inkább a nívós közművelődés érdekében is igyekszik felhasználni. A feldíszített kultúrházban vasárnap és hétfő este Anna- bált tartanak, szombat este egyórás térzene volt a törökbá­linti sramlizenekar részvé­telével. Hajnalig tartó, több­napos esemény a Tájvédelmi Klub y „Zsámbéki-medence” című környezetvédelmi kiállí­tása, amelynek keretében hat­órás videoösszeállitást vetíte­nek a környék nevezetességei­ről, az itt élő idős emberek visszaemlékezéseiről. Jó dolog, hogy a gyerekek egyszer egy évben ízelítőt kap­nak, hogy hogyan szórakozott annak idején mozi, video, tv és rádió nélkül a falu lakossága, szüleik, nagyszüleik gyermek­korában. Kemencei Kálmán ta­nácselnök ígéretet tett, hogy amíg rajta múlik, ezt az ese­ményt mindig ünnepelni fog­ják itt. Szegő Krisztina

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom