Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

1989. AUGUSZTUS 29., KEDD Komák, sógorok, káderbébik helyett Stratégiai váltás előtt a művelődésügy A lakatosmester csak be­megy a munkaügyi osztályra, közli, hogy mihez ért. A leg­többször örülnek, hogy jött, s már másnap be is állhat a kol­légái közé. Ebből a szempont­ból neki könnyebb a dolga, mint az értelmiségi ember­nek. Benne tettvágy, érlelődik a koncepciója, melynek meg­valósítására sokszor egy fél életet is várnia kell. Türelem­ben, amíg a főnök elmegy, más pályára terelődnek a vetély- társak. A karrierről álszemé­rem miatt nem beszélünk, vagy elítélő módon szólunk. Pedig a becsületes karrier az emberi cselekvés mozgatója. Ha a szándék tiszta, megfelelő tudásalapra épül, nem tisztes­ségtelen megküzdeni érte. Nyíltan, versenyben A hivatali előmenetelről nyíl­tan és demokratikusan kell dönteni. Ennek megvannak a kialakult formái. Ám mégis gyakran megtörténik, hogy sógor-koma, befolyásos embe­rek ajánlottja kerül, nem is mindig rátermettként a veze­tői székbe. A Pest Megyei Ta­nács V. B. művelődési állandó bizottsága a napokban új el­járási rendet alakított ki, amelynek alapján személyi kérdésekről döntenek a jövő­ben. A szándékuk ezzel is a garanciateremtés volt a való­ban kollektív, valóban de­mokratikus döntések hozata­lára. Mi is a jobb megoldás? So­kat meditáltak ezen a bizott­ság tagjai, akik körében még az is szóba került, hogy vajon az használ-e a demokráciának, ha testületileg döntenek mond­juk egy osztályvezető kineve­zéséről. Nem lenne-e mégis jobb, hogy ha az adott ve­zető, mondjuk a tanácselnök helyettese, mérlegelhetné, ki­vel akar és kivel tud dolgoz­ni. Ezáltal egyszerűbb lenne a dolog, ám az idők szellemével az ilyesmi ellentétes. A tíz pontba foglalt eljárási rend javaslatát azért így is módo­sította, s e szerint véglegesí­tette a kollektív bölcsesség. A nyíltság jegyében úgy döntöt­tek, hogy egy-egy meghirde­tett pályázat után a jelentke­zőknek ki kell fejteniük kon­cepciójukat. Miután őket meg­hallgatták, dönteni kell a sze­mélyükről. Dr. Novúk Istvánnak, a mű­velődési osztály volt vezetőjé­nek még nem is olyan régen kellett pályáznia megbízatása további hosszabbításáért. Ám hamarosan távozott a megyé­ből, mert elnyerte a Fővárosi Tanácstól nyugdíjba vonuló dr. Mezei Gyula művelődési főosztályvezetői állását. Az utódlásért kiírt pályázatra, mint Balázs Gézáné, a me­gyei tanács elnökhelyettese el­mondta, nem jelentkeztek so­kan. Ennek okát találgatva, sok mindent lehet feltételez­ni. Ám az biztos, hogy a mai változó időkben a szakembe­rek nem nagyon akarják fel­adni a biztos állásukat. Az is tény, hogy túlságosan széles körű ismereteket, sokoldalú embert kíván a mostani sze­repkör bővülése. Művelődési és sportosztályokról van ugyan­is szó, ahol egyaránt foglal­kozni kell az iskolaüggyel, a közművelődéssel, a szakmun­kásképzéssel, a művészeti és kulturális élettel, valamint az iskolai, ifjúsági, a verseny- és a tömegsporttal. A bizottság előtti vizsgához tizenöt-tizenöt percet kapott a két pályázó, hogy koncepció­jukat kifejthessék. Egyikük Oberczán József, jelenleg osz­tályvezető-helyettes, aki nyi­tott könyvként ismeri már Pest megyét. Aszódi, váci ta­nárkodása, tanulmányi fel­ügyelőként szerzett tapaszta­latai ehhez hozzásegítették. A hetvenes évek elejétől főelő­adó az osztályon, közben meg­járta munkatársként a Műve­lődési Minisztériumot. Vido- musz Béla Nógrád megyéből érkezett, gazdag tanári, igaz gatói és tanácsi vezetői tapasz­talatokkal. Oberczánnál tíz év­vel fiatalabb, ö beszélhetett el­sőként elképzeléseiről. Amit leszűrtünk mondanivalójuk­ból: mindkét pályázó merített az osztály közösen kialakított terveiből. Bármelyikük is lesz a nyertes, közös sikernek köny­velhetik el, s fogalmaik sze­rint csak korrekt verseny­társnak és nem vetélytársnak tekintik egymást. Az önállóságra építve Vidomusz Béla különösen arra fordít nagy figyelmet, hogy előreláthatólag megnő a helyi tanácsok és szakigazga­tási szervek önállósága. Erő­södik a ma alternatívnak mon­dott szervezetek befolyása, részvétele a közéletben. A változó feladatok közt a tör­vényesség, a szakszerűség te­rületén kell majd a helybelie­ket segíteni. A települések egymástól eltérő fejlettsége a művelődésben is ellentmondá­sokat teremtett. Nem lesz könnyű, de törekedni kell azok feloldására. A gazdaságban be­következő szerkezetváltás miatt nagyobb gondot kell fordítani a szakképzésre. Vi­domusz Béla szerint javítani kell az érettségiző fiatalok arányán, mert különben ve­szélybe kerül az értelmiség utánpótlása. — Eredményesebb közokta­tás, hatékonyabb közművelő­dés, elevenebb sportélet. Eh­hez kell megteremteni a felté­teleket — mondotta. A rész­letekkel folytatva kiemelte, hogy nagyon fontos az anya­nyelvi nevelés az óvodákban. E mellett az, hogy a cigány népcsoport tagjai is küldjék ide a gyermekeiket. A szak­képzésről azt mondta; konver­tálható tudás kell a mai gyor­san változó világban. A köz- művelődés sikerének kulcsa pedig a jobb képességű és képzettségű káderek megszer­zése, nevelése. Csökkenteni a középfokú oktatás elmara­dottságán, javítani a tárgyi feltételeken. Általában straté­giai váltás kell a művelődés- ügyben — jelentette ki egye­bek között, A bizottság javaslata Sok kérdés és meditáció után, a megoszló szavazatok alapján, a bizottság úgy dön tött: Első számú jelöltként Oberczán Józsefet, második ként Vidomusz Bélát javasol­ják a megyei tanács művelő dési és sportosztálya vezető­jének. A pályázóknak még egy tor­túrát kell kiállniuk. Véglege­sen a megyei tanács legköze­lebbi ülésén döntenek a sor­sukról Kovács T. István őszinte csodálattal, s nem kevés irigységgel gyönyörkö­dünk a Fejér megyei Torda- son nemrég átadott általános iskola fotójában. A legszebb népi építészeti hagyományo­kat elevenítette fel a tervező — Makovecz Imre Ybl-díjas mérnök irodájának fiatal munkatársa — Tamás Gábor, szemben a már unalomig uniformizált iskolaépületek­kel. Bizony jó volna, ha Pest megyében is lennének ilyen iskolák. A tordasi példa egy­ben azt is bizonyítja, hogy az ország nehéz gazdasági hely­zetére való unos-untalan hi­vatkozás helyett, meg lehet találni a megvalósítás konk­rét lehetőségeit — csak iga zán akarni kell! VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 Kinek mihez van jega Mindenkinek van joga vi­lágra jönni, élni, sztrájkolni, házat építeni, házasodni, gye­reket nevelni, boldogan élni, dolgozni, hinni ebben vagy abban az eszmében és így to­vább. Ezek, és még nagyon sok minden, az emberi jogok fogalmába tartoznak. Néhány dolog azonban nagyon elgon­dolkoztatott. Egy ember azért kezdett éh­ségsztrájkot, mert a tanyája összedőlt, és az illetékes ta­nács nem volt hajlandó szá­mára másikat biztosítani. Hogy fedél legyen a feje fö­lött — ehhez joga van. De ahhoz is lett volna joga, hogy ne hagyja a házát összedőlni. A tanács által kiutalt szük­séglakást, mivel az nem felelt meg neki, joga volt .nem el­fogadni. Joga van ahhoz, hogy minden kívánságának megol­dását az egyre gyakrabban szidott „hatalomtól” várja? Aztán joguk van az Október 23. nevezetű pártnak és a Szabad Demokratáknak kije­lenteni, hogy október 23-át nemzeti ünnepként kívánják megünnepelni, és ahhoz is, hogy a kormánytól kérjék en­nek a napnak ünneppé nyil­vánítását. Joga van ehhez az MSZMP budapesti reformkö­rének is, csak sokan nem ért­jük: mit akarnak ezen a na­pon együtt ünnepelni? Mint már azt a volt elítéltek és a Szabad Demokraták ki is nyilvánították: a kommunis­tákkal, még ha reformkommu- nisták is, nem hajlandók együtt ünnepelni. Ha az ellenzék erről a nap­ról meg akar emlékezni, ám tegye! De akkor szóljanak arról is, hogy az október 23-át követő napok hova vezettek volna? Mert itt megint egy csomó kérdőjel lebeg a kom­munisták többsége előtt. Az MSZMP-nek is tisztáznia kel­lene már ezt a kérdést, -és adhatnának már egy végle­ges állásfoglalást megnyugta­tásként a nép — ez manapság divatos szó —, számára! Ez a tisztázás sokkal jobban meg­oldaná a nemzeti megbékélést, mint az, hogy ki kivel szeret­ne, és kivel nem akar meg­emlékezni. De beszéljünk még a jogok­ról! Joga van ugye egy len­gyelnek Magyarországon sef- telésből élni, a keletnémetnek — különféle segítségekkel — Nyugatra szökni, a románnak zárt vagonban Bécsbe „utaz­ni”. Manapság joga van a polgárnak szidni a rendőrt, ha ellene intézkedik, de joga van segítséget kérni tőle, ha sérelem éri. Ha „Állam bácsi” és a rend őrei mindent el­néznek, az hova vezet? Joga van itt mindenkinek mindenhez! A munkához is, de erről kevés szó esik mos­tanában. Pedig erről kellene többet és értelmesebben be­szélni, és arról, hogy az egyén­nek milyen kötelezettségei vannak azzal a társadalom­mal szemben, amelyikben él. Koroknai Gábor Vámosmikola Bővebb tájékoztatás? Érdekes beszélgetésbe csöp­pentem a minap: néhány he­lyi lakos azt latolgatta, vajon mi épül a gyermekorvosi ren­delő helyén. Volt, aki szol­gálati lakásra, más irodahe­lyiségre tippelt, többen meg úgy tudták, hogy rendőrőrs készül. Ábban mindenki egyetértett, hogy ez utóbbira bizony szükség van. kevés már a két körzeti megbízott. És folyt a beszélgetés kisa­játításról, telefonról, útépítés­ről és sok más községpolitikai kérdésről. Kiderült, hogy a pomáziak tájékoztatása sok kívánnivalót hagy maga után. A falugyűlések, lakossági fó­rumok legtöbbször formálisak, és időpontjukról is kevesen értesülnek. A tanácsi hirde­tőtáblákon is gyakrabban ol­vashatunk magánhirdetéseket, mint hivatalos tájékoztató közleményeket. A boltok ki­rakatában elhelyezett értesí­téseket kevesen veszik észre, nem is jár mindenki arra. A megyei vagy a helyi sajtóban is igen ritkán olvashatunk ilyesmiről, a gépkocsin elhe­lyezett „vándor-hangosbeszé- lő” sem megoldás. Hallgat a népfront is, ritka gyűléseiről csak véletlenül értesülhet a lakosság. Példamutató viszont a köz­ségünkben nem is olyan régóta működő alternatív szerveze­tek egyikének tájékoztatása. Az MDF helyi rendezvényei­ről a csaknem minden vil­lanyoszlopon megtalálható plakátjaikból értesülhetünk. A pomáziak — és ebben va­lamennyi beszélgető egyetér­tett — gyakoribb és szélesebb körű tájékoztatást várnak a tanácsi és egyéb helyi szer­vektől! Balogh Gyula Pomáz IJiahSb címke: bolsevik A lap augusztus 9-i számá­ban, a Belpolitikai Króniká­ban ez jelent meg: „... a párt nehézkesen szakad e’ bolsevik hagyományaitól...”. A budapesti József Attila la­kótelep MSZMP-reformköré- nek jó szándékát nem vonom kétségbe, de nem lehet egyet­érteni azzal a téveszmével, amely a bolsevizmust összeke­veri a sztálinizmussal. Ott ugyanis az derült ki, hogy az MSZMP-n belüli visz- szahúzó erők a bolsevikok. Iennen már csak egy lépés vezet ahhoz a mostanában sűrűn emlegetett elképzelés­hez, hogy az MSZMP-t debol- sevizálni kell. Csakhogy az MSZMP-t nem lehet debolse- vizálni, mert az nem bolsevik típusú párt. A kelet-európai pártok általában — az SZKP és az MSZMP is — szigorúan hierarchizált, felülről szerve­zett, bürokratikus hivatalnok­pártok. A bolsevik párt 1927- ig bizonyíthatóan mozgalmi párt volt, politikai gyakorla­tában platformszabadsággal. Még ekkor is alulról szerve­ződve, mindenféle határozat nélkül jöttek létre alapszerve­zetei a Szovjet-Oroszország- ban. A tagság nagy része a húszas évek elején még más pártokból verbuválódott (1921-es NEP-kongresszus). é Lehet, hogy a korábbi bé­lyegek mellett (fundamenta­listák, hagyományőrzők) meg­jelent egy újabb negatív cím­ke, és ez a bolsevik. De kór lenne, ha az MSZMP bírálatá­ban, helyenként mocskolásá- ban, túlharsognánk bizonyos ellenzéki köröket. Akkor egy csapatba kerülnénk azokkal, akik kiszolgálták a volt ha­talmat, de most — hivatkoz­va az elnyomásra és megfé­lemlítésre —, a demokrácia, a szabadság és a függetlenség legfőbb szószólói. Tehát az MSZMP-nek nem elszakadni, hanem visszatérni kell a bolsevik hagyományok­hoz. A pártot nem debplseyi- záiní, hanem desztaíinizáíni kellene sürgősen! Varga József Szigetszentmiklós SERPICO. Évekkel ezelőtt véletlenül került kezembe Pe­ter Maas vaskos könyve. Sú­lyosnak éreztem. S ahogy a hátsó borítón levő szöveget elolvastam, már tudtam: a krimik sorában egy szokatlan, ám annál érdekesebb, tanul­ságosabb történet került ke­zembe. A vaskos könyvet ak­kor nem tudtam letenni. Pénteken meg ott ragadtam a képernyő előtt. S ahogy hal­lom, nem én voltam az egyet­len, ki Serpico láttán azt mondja: krimi és krimi között óriási a különbség. Mert egy szeletét kaptuk a rosszul fize­tett, ám világvárosi rendőrség és a bűnözők világának, kap­csolatuk feje tetejére állított voltának. Serpico abba a vi­lágba kalauzolt el, ahová be­lopakodnak a törvény őrei kö­zé a bűnözők. Kéz kezet mos alapon kisebb alkukat köt­nek a csóró zsarukkal. Hogy mindkét fél jól járjon. A csó­rók pénzhez, a bűnözők elné­zéshez, lélegzetvételhez jussa­nak. Ebben a világban Serpicó- hoz hasonló elvű, tartású em­bernek nincs keresnivalója: ki ■Tv-figyelő nem segít a mocskos pénzt tisztára mosni, megsarcolni a kereskedőket, a titkos szeren­csejátékot közvetítőket. New York világváros — mint ahogy a történet is világváro­si. Aligha társíthatjuk gondo­latunkat helybéli, vagy hazai viszonyokra. Erre még vé­letlenül sincs módunk. De azért az foglalkoztat: ki nem hajlandó cinkosságra, vétke­sek közötti némaságra, annak könnyen megkezdődik kálvá­riája, kiközösítése. S itt már nincs oly nagy különbség. Mert sajnos van arra példa szűkebb pátriánkban is, hogy ki nem hajlandó részt vállalni a korrupcióban, tényét elfo­gadni, tudomásul venni — ar­ra rájár a rúd. Vagy így, vagy úgy. No, persze a szó szerinti fizikai megsemmisítésnek nincs kitéve — mint Serpico —, de azért idegrendszere, egészsége forog kockán, míg a nagyhangúakkal, a tekinté­lyesebbekkel, az összekötte­téssel bírókkal szemben meg­nyeri a csatát. A politikusok? Bízom benne, mifelénk egyre inkább odafigyelnek a tisz­tességre, az igazságra, s nem napi érdekeik vezérlik őket döntéseikben, cselekedeteik­ben. Még egy választás előtt sem... DELTA. Az ember csak ha látja, döbben rá, mi minden­ben szegődik társunkul a szá­mítógép. Hiszen, ahogy vasár­nap kora esti adásból kide­rült, egyre inkább hasznát veszik munkájukban az új autómodellek tervezői is. A számítógép, mely betört éle­tünkbe, hétköznapjainkba. S természetesen az autó, mely­ből egyre több futkározik út­jainkon. Sajnos kétlem, hogy mindenki odafigyelt a Deltá­ra. Melynek műsorából az is kiderült, mily veszélyek lesel­kednek a kocsiban utazó gye­rekekre kellő védelem hiá­nyában az ütközéseknél. A megrázó képsorok szerencsére csak bábuk katasztrófáját közvetítették. Ám az ilyen adásokat talán nem akkor kellene a képernyőre vinni, amikor fél ország úton van — telke, hétvégi háza, nyaralója között —, hanem később. Amikor többen ülnek le a képernyő elé. Látni, láttatni, milyen veszélyek leselkednek gyermekeinkre, utasainkra egy-egy út során. VÉGZETES MÁSODPER­CEK. Még mindig vasárnap, de este, s a kettes csatorna. Repülőkatasztrófa. Halottak, sebesültek. S az üzlet, az ér­dekek sajátos összjátéka. Ho­gyan, mi . is történt? A vál­lalatoknak nem érdeke ennek tisztázása, csak az áldozatok hozzátartozóinak, a sebesül­teknek. Mert egy hideg, ri­deg, csak az üzletre figyelő embertelen világban életeknél többet ér a vállalatok presz­tízse — a biztosító pénze. Merre haladunk? Csak re­ménykedem, hogy ebbe a? irányba azért nem! Még ak­kor sem, ha felerősödött a vállalati presztízs, a pénz fon­tossága erre mifelénk is. Varga Edit Batyuval mentek A Pest Megyei Hírlapban nemrég szép riportot olvas­hattunk a Budakeszi temető­ben dolgozó egri diákokról. (Diákok a temetőben.) A cikk így kezdődik: „A‘ településről 1946-ban úgy hatezer embert telepítettek ki Németország­ba. Lehet, hogy többet, meg­lehet, kevesebbet, erről pon­tos adataink nincsenek ...” De vannak, íme: az akkori 7322 lakásból 5201 személyt telepítettek ki. A kitelepítés hasonló volt a betelepülés­hez: egy batyuval jöttek és egy batyuval távoztak a svá­bok. De szekéren vagy uszá­lyokon jöttek, míg 1946-ban vagonokban kellett elmen­niük. Sokat foglalkoztam a sor­sukkal, 1967-ben, majd ’69- ben dr. Gödrössy Béla ügy­véd, a kitelepítettek szellemi vezetője meghívott egy egy hónapos tanulmányútra. Ír­tam a tapasztaltakról egy dol­gozatot, melynek egy példá­nyát a Pest Megyei Levéltár­ban is őrzik. Csak pár adatot említek most meg. Kint három elosztó, tarto­mányi tábprban (Laugen­brücken, Neckarrzimmern, Crailsheim), illetve a kör­nyékbeli községekben kaptak — átmenetileg — szállást és munkát. Onnan ezekbe a vá­rosokba igyekeztek: Heilb- ronn, Mannheim, Heidelberg, Stuttgart, Neckarsulm, Bruch- sol, Karlsruhe, és természete­sen ezek környékére. Szám szerint 201 településen tar­tózkodóval tartanak kapcsola­tot. Évente egy alkalommal „Treffet”, azaz találkozót hív­nak össze. Ez olyasmi, mint a valamikori templomi búcsú: Helye: Hassmerscheim, egyik valamikori táborhelyük. Padányi Lajos Budakeszi Iskolapélda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom