Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

8 ip 1989. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Isten malmai lassan őrölnek A Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ez év júniusában fegyel­mi eljárást indított Jamrik László, a Bagi Nagyközségi Közös Tanács elnöke ellen. A tanácselnök fele­lősségre vonását a megyei NEB ja­vasolta Szénást Ágnes hévízgyörki pedagógus panaszos levele alapján. A vizsgálat lefolytatása után — fe­gyelmi vétség elkövetésének hiányá­ban — az eljárást megszüntették. Az ügyről a végrehajtó bizottság a következőket állapította meg: Szénást Ágnes a tanácselnök ké­résére még 1986 nyarán átengedte szolgálati lakását az új hévígyörki orvosnak azzal a feltétellel, hogy abba legkésőbb 1987. augusztus 1- jén visszaköltözhet. Az írásos meg­állapodás aláírása előtt nem sokkal döntött úgy a tanácstestület, hogy az új orvos szolgálati lakását a hé­vízgyörki kirendeltségen kell kiala­kítani. Ennek elkészülte után ,a pe­dagógus is visszakapta volna szol­gálati lakását. Csakhogy közben megváltozott a helyzet, felerősödtek ugyanis a Hé- vízgyörk önállósodását követelő hangok. Végül, hosszas huzavona után a tanácstestület megváltoztat­va korábbi döntését: úgy határozott, hogy az orvos maradjon az átme­netileg kapott szolgálati lakásban. Ezzel egyidejűleg megbízták a he­lyi végrehajtó bizottság titkárát, hogy rendezze Szénást Ágnes ügyét. Ekkor három lakást is felajánlottak a pedagógusnak, ám ő — különböző indokokra hivatkozva — egyiket sem fogadta el. Mivel a tanácsnak több szolgálati lakása nincs, így venni szeretnének egyet, ám jelem leg Hévízgyörkön nincs eladó in­gatlan. Végeredmény: a tanácsel­nöknek rajta kívül álló, objektív okokból nem sikerült rendeznie Szé- nási Ágnes lakásproblémáját. Az érem másik oldala viszont az, hogy egy jószándékú, áldozatkész ember immáron két éve nem kapja vissza sem a neki jogosan kiutalt szolgá­lati lakást, sem másikat helyette. Kiä felelős? — Őszintén sajnálom, hogy így alakultak a dolgok — mondja Jam­rik László tanácselnök. — Amikor 1986-ban elkértük Szénási Ágnestől a lakását, csupán ideiglenesnek tűnt ez a megoldás. Az nyilvánvaló volt, hogy új orvost csak úgy tudunk a faluba hozni, ha szolgálati lakást is biztosítunk. Ennek kialakítására a hévízgyörki kirendeltség épületét jelöltük ki, de ott 1986-ban még á patika működött, mert annak épüle­tét tatarozták. 1987 decemberében a gyógyszertár kissé késve ugyan, de kiköltözött. Akkorra viszont már le­veleket, aláírásokat kaptunk a hé- vízgyörkiektől, hogy ne alakítsuk át a kirendeltséget, mert arra a ké­sőbbiekben még szükség lehet. — ön szerint ki a felelős azért, hogy még mindig nem rendeződött ez az ügy? — Egyrészt a megváltozott hely­zet. 1986-ban a hévízgyörkiek még nem is gondolhattak az önállósodás­ra, azóta ez lehetővé vált. Másrészt Szénási Ágnes sem könnyítette meg a helyzetünket. Három lakást is fel­ajánlottunk neki. Igaz, az egyik elég rossz állapotban van, de rendbeho­zattuk volna. A másik — itt Bagón — egy nagyon szép, két szoba össz­komfortos lakás, amit azért nem fo­gadott el, mert szerinte messze van az iskolától. Pedig csak két-három kilométer oda az út. Nem követtem el fegyelmi vétséget, bár így utólag belátom, hogy talán tényleg hatá­rozottabban kellett volna az ügyben eljárnom. De nem csak nekem! Ez nem is az én hatáskörömbe tarto­zik. Megosztott a falu A tanácselnök a beszélgetés alatt egy szóval sem említette azt a tényt, amit már nem csak a helybéliek tudnak: közte és a tanács vb-titká­ra között enyhén szólva nincs va­lami jó viszony. Márpedig az két­ségtelen, hogy a vezetők közti tor­zsalkodás befolyásolja a döntéseket, azok végrehajtását, és egyáltalán: az vétlenül és jószándékból is, de — helyzetbe juttattam. — Véleménye szerint ki a felelős a történtekért? — Ágnes egyrészt a kialakult helyzet, másrészt az itteni hatalmi harcok áldozata. — ön egészen a közelmúltig Hé- vízgyörk elöljárója volt, s mint ilyen, tagja a tanácstestületnek ... — 1988—89-ben már minden tes­tületi ülésen foglalkoztunk a kér­déssel. Több határozat is született azzal kapcsolatban, hogyan lehet az ügyet megoldani, de az az igazság, hogy a tanácstestület sem egységes. Többen vitatták, hogy miért kell egy egyedülálló pedagógusnak la­kást adni. sőt egyesek még Szénást Ágnes cigány származását is fel- hánytorgatták. Megoldást a szak- igazgatási szervnek kellett volna ta­lálnia, de a tanácstestület is erélye­sebben sürgethette volna a dolgot. De — ahogy már mondtam — a tes­tületen belül is ellentétek vannak. Csak az igazamat keresem tűnik, de később már nem egyszer könnybe lábad a szeme. — Tulajdonképpen miért engedte át a lakását az orvosnak? — Beláttam azt, hogy szükség van orvosra. Mikor az iskolában rosszul lett egy gyerek, mindig a szomszéd faluba kellett vele rohan­ni. Nem hittem, hogy így járok. — A tanács több lakást is fel­ajánlott önnek, miért nem fogadta el egyiket sem? — Háromról tudok. Az egyik egy rossz állapotban levő vályogház, ami beázott. Azt nem lehetett volna ren- . . , .. . desen megcsinálni. A másik Bagón jj [JQ2 ßlkßlt volt. Én Hévízgyörkön tanítok, eb­ben a faluban szeretnék lakni. Kü­lönben is: ha a két község szétválik, hogy lehet nekem hévízgyörki peda­gógus létemre Bagón szolgálati la­kásom? Harmadikként pedig azt ajánlották, hogy a kirendeltség épü­letében alakítanak ki nekem egy la­kást. Mit gondol, nem tiltakozott volna a falu az ellen, ha egy peda­gógus odaköltözik, mikor az orvos­nak sem engedték meg? — Tudja, hogy a tanácselnök el­len fegyelmi eljárás indult az ügy miatt? — Hallottam róla, és nagyon sajnálom. Nem azért írtam a megyei NEB-nek, én csak az igazamat ke­resem. Nekem törvényesen utalták ki azt a szolgálati lakást. Végül el­fogadtam azt a megoldást, hogy kapok helyette egy másikat. Itt az iskolában a kollégáim tudják, hogy lakást keresünk, ők is próbálnak se­gíteni. Tavasszal már majdnem meg tudtunk venni egy házat, de végül a tulajdonosok másnak adták el. Most újból hallottam egy lehetőség­ről, talán ez sikerül. A megyei NEB a tanácselnökünknek és nekem is írt egy levelet, amely szerint ez év november 30-ig rendezni kell az ügyemet. Ha ugyanis a két község szétválik, az új tanács nem fogja teljesíteni a régi ígéretét. — Hisz abban, hogy három hónap alatt sikerül megoldani azt, ami két év alatt nem ment? — Nem. Én már elvesztettem minden reményemet. A ház elkelt S hogyan látja az ügyet a tanács­testület egy másik tagja? — Hévízgyörk mindig is „nehéz” hely volt. A háború előtt a vallási ellentétek szültek itt személyi tor­zsalkodásokat, talán ezek megma­radtak napjainkig — mondja Mol­nár Béla. — Most is vannak nézet- eltérések a helyi vezetők között. Vé­leményem szerint a tanácselnöknek sokkal erélyesebbnek kellett volna lennie ebben az ügyben. Másrészt a vb-titkárnő szerepe sem tisztázott. Még tavaly az egyik testületi ülésen például bejelentette, hogy találtak az orvosnak egy házat, amit a ta­nács megvesz, és akkor Szénási Ág­nes is visszamehet a lakásába. Nemsokára megtudtuk, hogy meg­vette a házat — saját magának. A tanácstestületen belül a bagiakat nem nagyon érdekli ez a probléma, a hévízgyörkiek pedig egymás kö­zött sem tudnak megegyezni. Az ügy károsultja, Szénási Ágnes barátságos, mosolygós fiatal nő. A beszélgetés elején még vidámnak Hát igen. Mit is fűzhet még ehhez hozzá a krónikás? Talán csak annyit, hogy ezt az ügyet még ennek a közös tanácsnak kell megoldania. Ha az Elnöki Tanács engedélyezi Hévízgyörknek a különválást, az új tanács érthetően nem tartja majd magára nézve kötelezőnek a régi döntést. Lesz-e mostanában eladó ház Hévízgyör­kön? Rendeződik-e a helyzet három hónap alatt? Nem biztos. Ahogy a régi mondás tartja: Isten malmai lassan őrölnek. Kecskés Ágnes Burgenlandi barangolás SZEMLÉLETVÁLTOZÁS UTÁN TŐKÉSTÁRS KERESTETIK Ha szeméttelep, akkor Szentmártonkáta. Nekem legalábbis a 31-es út mellett található, szinte állandóan füstölgő szeméthegyek jelennek meg a szemem előtt, ha ezt a szót hallom. Amíg nem jártam Burgenlandban, el­képzelni sem tudjam, hogy léteznek modern, higiénikus, úgyszólván szag­talan szemétfeldolgozó üzemek. A közelmúltban a Pest Megyei Tanács vezetői tanulmányozták a szeméteíhelyezés és -feldolgozás kor­szerű megoldásait, majd szakembe­rek, a főváros környéki agglomerá­ció településtisztasággal foglalkozó vállalatainak vezetői követték őket. Mielőtt sandán megjegyezné a tisztelt olvasó, hogy lám, újabb ok egy kis nyugati kirándulásra, el­mondom: nem kell elhagyni az or­szágot, hogy az ember korszerű kom- munálishulladék-íeldolgozó módsze­rekkel találkozzon. Csupán a Bala­ton legtávolabbi csücskéig, Keszthe­lyig kell menni. Itt működik — az országban máig egyetlenként — egy osztrák mintára készült háztartási- hulladék-komposztáló üzem. Az elv nagyszerű. A telepre érkező szeme­tet egy hatalmas — huszonhét méter hosszú, három méter átmérőjű — forgó hengerbe rakják. Az anyag két-három napot tölt a dobban, mi­közben aerobiológiai folyamatok mennek végbe. A fémtárgyakat elektromágnes választja ki, az üveg, a műanyag apróra törik és többszöri rostálás után szintén kikerül. Marad egy sötétszürke, porszerű szerves anyag, amelyet 6-7 héten át tárolnak a szabadban, s ez az idő elég arra, hogy jó minőségű komposzttá érjen. Igaz, a MÉM csak nagyüzemi táblá­kon engedi ennek az anyagnak a felhasználását, pedig a szakemberek állítják: kertészeti kultúrák trágyá­zására is alkalmas lenne. Ám, ez egy szocialista mű. Ezt nem én állapítottam meg. A keszt­helyi üzem egyik vezetője fogalma­zott így a hat éve működő komposz- tálóval kapcsolatban. Annak idején 120 millió forintba került a beruhá­zás. A költségek jelentős részét az épület emésztette fel. Kivitelében akár egy irodaház. Talán emiatt fu­tottak ki a pénzből, s úgy akartak takarékoskodni — jó magyar módra —, hogy a fémkiválasztó elektro­mágnest. nem építették be. A néhány millió forintos megtakarításért so­kat fizettek. A hatalmas henger egyes fődarabjai, amelyeket nem a vas rágására, darálására terveztek, idő előtt tönkrementek. Ennél is kel­lemetlenebb volt, hogy a nagy ne­hézfémtartalom miatt használhatat­lan komposzthoz jutottak. Igaz, az egész eljárásnak nem ez a legjelentősebb része, hanem, hogy az ilyen módon feldolgozott háztar­tási hulladéknak csak töredékét, ne- gyedét-ötödét kell deponálni, sze­méttelepre szállítani. S hogy miért szocialista mű a keszthelyi? Például, mert teljesen rendezetlen a nyere­séget nem termelő üzem finanszíro­zásának módja. Együtt üzemel a szennyvíztisztító teleppel, s emiatt nem tudják kimutatni (talán jobb is, ha nem), hogy mennyi energia fel- használásával, azaz milyen áron tudnak egy tonna szemetet kom­posztálni. A telepet egyébként nem is a vá­rosgazdálkodási vállalat, hanem a csatornamű vállalat üzemelteti. A Balaton védelme érdekében épült komposztálóüzem megnyitása után a Keszthelyi Tanács első dolga volt, hogy bezáratta a városi szeméttele­pet. Csak akkor vannak bajban, amikor a komposztálómű műszaki hiba vagy karbantartás miatt nem tudja fogadni a kommunális hulla­dékot. Az Ausztriában jól bevált feldol­gozórendszert Keszthelyen nemcsak a lakossági szemét, hanem a nagy gondot okozó szennyvíziszap feldol­gozására is alkalmazzák. Ezért ke­rült a tisztítómű szomszédságába. Az elmélet szerint a napi száz ton­na kapacitású komposztálórendszer 76 tonna szemetet és 24 tonna isza­pot tud feldolgozni. A valóság azon­ban az, hogy legföljebb a téli hóna­pokban működik így az üzem, ami­kor szárazabb a háztartási szemét. Nyáron a rengeteg gyümölcsmara­déktól szinte folyik, s lehetetlen iszapot adagolni hozzá. Ezt már nyil­ván a tervezés során tudták, ám mintha nem tulajdonítottak volna különösebb jelentőséget neki. Mára bebizonyosodott: vagy száz kilomé­teres körzetből az összes szemetet ebben az üzemben kellene feldolgoz­ni ahhoz, hogy a város szennyvíz- iszapját adalékanyagként hasznosí­tani tudják. Igaz, minden hiányos­sága ellenére a keszthelyi telep je­lentősen hozzájárul a Balaton víz­Arról, hogy miként is kell működ­nie valójában egy hulladékfeldolgo­zónak, másnap a burgenlandi Ober- pullendorfban győződhettünk meg. A burgenlandi dombok, takaros kis városkák között autózva nehéz el- hinhi, hogy a hetvenes években ha­sonló szemételhelyezési gondokkal küszködtek e tájon, mint például a főváros és Pest megye napjainkban. Akkor egy súlyos vízszennyezés ráz­ta fel a szomszédokat, hogy gyöke­res változásra van szükség a szemét­elhelyezésben, az ivóvizek védelmé­ben. Ekkor lett állami feladat ennek megoldása. E program jegyében dolgozták ki Burgenland hulladék­elhelyezési tervét. A hosszú, keskeny tartományban egy helyen építettek komposztálóüzemet, de több lerakót alakítottak ki, ahová a már alapo­san átrostált és semmire nem hasz­nálható hulladékot viszik. Ezek a bányák is egyméteres, tömörített agyagágyra kerülnek, vastag fóliával bélelik a gödröt, hatalmas csöveket állítanak bele, hogy a bomlás során keletkező biogázokat kivezessék. A csapadékvizet hasonlóan bélelt cisz­ternában gyűjtik és csatornán át ve­zetik a szennyvíztisztító telepre. Az oberpullendorfi üzemben a ve­zető és a biológus tájékoztatta a szakembereket. A szakmai kérdése­ket értették és gyors válaszokat ad­tak rájuk. Annál értetlenebbül áll­tak a mieink gyakorlati, adminiszt­ratív ügyekkel kapcsolatos tudako­zódása felett. Hiszen a Pest megyei településtisztasági szakemberek az­iránt érdeklődtek, mi történik, ha valaki nem fizeti a borsos szemét- szállítási díjat? Vagy, mi van, ha valaki tönkreteszi, összetöri a 120 literes kukásedényt? Olvasóink nvil- ván értik a kérdéseket, a derék osztrákok azonban nem. Hiszen, miért ne fizetné az állampolgár a szemétszállítási díjat, ha az nagy gondot vesz le a válláról? S miért tenné tönkre a szemetesedényt? A komposztálóüzem előtt az első gondolatom az volt, vajon mennyit utazik a szemét, amíg a feldolgozó- helyre ér. Hiszen csak a városból hozzák a nálunk is ismert, MUT ku­káskocsik a hulladékot. A szemét java kamion hosszúságú vörös tar­tályokban, ahogy találóan nevezik, szivarokban érkezik' Mégpedig át­rakó telepekről. Több ilyet is mű­ködtetnek. Itt gyűjtik össze a kukás­kocsik tartalmát, és a szivarokat megtöltve innen szállítják a feldol­gozókba. Meglátogattunk egy ilyen telepet Kismarton határában. Dombok kö­zött, gondozott szőlőültetvények mellett vitt az út. Hirtelen betonozott udvarra kanyarodott az aszfaltcsík. A telep gyakorlatilag két épületből állt, egy hatalmas, teleszkópkapus csarnokból — itt történik az átrakás — ’es égy" tóhtinííar, szociális helyi'1 ségekkel, telexszel felszerelt, irodá­val ellátott épületből. Talán egy tu­catnyi ember munkahelye ez az át­rakó. A betonút a kerítésen belül még fölfelé vitt. Nyilván rendkívüli esetekben a szabadban is tudnak tá­rolni hulladékot. A burgenlandi szemétszállítási rend hazai viszonyok között bizo­nyosan általános lakossági felzúdu­láshoz vezetne, ha egyáltalán a ha­tóságok engedélyeznék. Itt ugyanis a háztartásokban rendszeresített 120 literes hulladéktároló edényeket kéthetenként ürítik. A magyar szak­emberek elképedésére a biológus azt válaszolta, hogy a hulladékban a baktériumképződés már három nap után eléri a maximumot, tehát mindegy, hogy háromnaponta vagy kéthetente ürítik az edényeket. Ter­mészetesen igény szerint gyakrab­ban is elszállítják, ez azonban több­letköltséget jelent az állampolgár­nak. Az igazsághoz tartozik, hogy a komposztálóüzemben igazat kellett adnunk a biológusnak. Míg Keszthe­lyen, ahol hetente kétszer gyűjtik a szemetet, a torkomba szaladt a gyomrom, amikor beléptem a feldol­gozóba. Oberpullendorfban lényege­sen elviselhetőbb volt a levegő. Pe­dig, ha az átrakótelepeken töltött időt is számolom, legalább háromhe­tes hulladék került az óriási kom­posztálótartályokba. Vegyes érzelmekkel indultunk ha­zafelé. A burgenlandi példa valóban követésre méltó, a jövő útja csak a szemét feldolgozása lehet. Hiszen egyre kevesebb a szemétlerakásra alkalmas terület. A fővárosban gya­korlatilag már nincs is hely, S az egyszerű lerakás rendkívüli veszé­lyekkel jár. A talajvizet, százezrek, milliók éltetőjét mérgezheti el. Ausztriában viszont az állam vál­lalta magára az óriási kiadásokkal járó beruházások finanszírozását, s jelentős szubvenciókat biztosít azok­nak, akik a vízbázis védelmében dolgoznak. így képes a támogatások segítségével, a komposzt és a hulla­dékból kitermelt használható anya­gok értékesítéséből megélni a kom­munális hulladékot feldolgozó üzem. Pest megye önmagában kevés, és még a fővárossal együtt sem elég tő­keerős egv ilyen rendszer kiépítésé­hez. Elsősorban a szemléletnek kel­lene megváltoznia ahhoz, hogy ezek a környezetvédő beruházások meg­valósuljanak A hetvenes években* Burgenlandban százezer ember ivó­vizét fertőzte el a szemét. A főváros körül hárommillió ember vize ke­rülhet veszélybe. Móza Katalin LAKÁS NÉLKÜL MARADT A PEDAGÓGUS Isten malmai lassan Griilnek — tartja a népi bölcsesség, s nekünk nincs okunk ebben kételkedni. A magam részéről talán csak annyit fűznék hozzá, hogy a mon­dás némi kiegészítésre szorul. Nem érdektelen ugyanis, hogy mik a késlekedés okai, s főleg következményei. Lássuk tehát a lassú őrlés egy konkrét, s igen elszo­morító esetét! egész település életét. Ámbátor az itt élők talán jnár megszokták a vil­longásokat, hiszen nem ez az első nagy harc Hévízgyörkön. Nem is olyan régen, az előző orvos és asz- szisztensei háborúztak, több pártra osztva ezzel a lakosságot is. Végül az orvos visszament dolgozni a hat­vani kórházba, a falunak pedig új orvos után kellett néznie. S tulaj­donképpen ide nyúlnak vissza Szé­nási Ágnes viszontagságai is: a ré­gi orvosnak háza volt a községben, az újnak viszont szolgálati lakást kellett biztosítani. Furdal a lelkiismeret Dr. Bazan István, Hévízgyörk nemrég visszahívott elöljárója, az iskola igazgatója ezt mondja a tör­téntekről : — Három évvel ezelőtt egyike voltam azoknak, akik segítettek Szénási Ágnest rábeszélni, hogy köl­tözzön ki a lakásából. Most nagyon furdal a lelkiismeret, hogy — ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom