Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-08 / 159. szám
1989. JÚLIUS 8., SZOMBAT %?£Man 3 Indul-e új párt a váci mezőnyben ? Következnek az üzemi akciók Vácott, a Madách Imre Művelődési Központ iegszebb termében ülünk. A gyakorlatban szeretnénk választ kapni arra a kérdésre, hogy lesz-e a városban az MSZMP mellett, még egy baloldali párt. A már szárnyat bontott Magyar Demokrata Fórum, a Kisgazda Párt, a Szabaddemokraták Szövetsége, a Demisz politikai versenytársaként számba vehető ifjúsági szervezet, a Fidesz mellett még ott vannak a nem párt, hanem klub jelleggel működő, de politizáló társaságok. A művelődési palota most valóban agóra szerepet tölt be azzal, hogy helyet ad az Erdélyi Kör, a Madách Kör és a Városszépítők Egyesülete összejöveteleihez. Százados hagyományok A nagy múltú, a magyar munkásság, a szocialista értelmiség és parasztság egykor legnagyobb legálisan működni tudó pártjának mindig erős volt a tábora Vácott is. Sokan tisztelik azt az , örökséget, amely mint tudjuk, még a múlt században teremtődött meg. Az I. Internacionálé 1872-es határozata alapján a pártjukat megalakító magyar munkások még nem használhatják a szocialista nevet. A Nemválasztók Pártja 1880-ban is csak Magyar Általános Munkáspárt néven alakulhat át. E fontos történelmi körülményben irányító szerepe van annak az Óbudán született Frankel Leónak, aki az 1871- es párizsi kommün munka- és kereskedelmi bizottságának vezetője. Eszméiért egy ideig Vácott is raboskodik. A szocialista név azon az 1890-es kongresszuson válik nyíltan a program kifejezőjévé, melyet Fridrich Engels is levélben üdvözölt. Nem árt időznünk -itt néhány sor terjedelemig arra figyelve, hogy ekkor már a tőkés társadalom megdöntését, a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét tűzik ki célul. Kimondják, hogy ez a történelmi feladat a munkásosztályra vár. Hangsúlyozzák a párt nemzetközi jellegét. Síkraszállnak a polgári szabadságjogokért, a föld köztulajdonba vételéért. A váci polgármester 1898- ban tesz először jelentést a főispánnak arról, hogy iparossegédek és földmívelő napszámosok közt szocialista eszmék terjesztését tapasztalta. Az első sztrájkot 1903-ban a koszttal és hetibérrel elégedetlen péksegédek tartják. 1905 januárjában 50 résztvevővel gyűlést tartanak a szocialista vasmunkások. A szónok az az Újpesten született Rády Sándor, szakmája szerint vasesztergályos, aki az MSZDP vezetőségi tagjaként kezdeményezője a vas- és fémmunkások szervezkedéseinek. 1925- ben pedig szövetségük titkára. Az 1905-ös választásokon Pelczéder Ágoston személyében már jelöltet állít a váci SZDP, s ettől kezdve a szocialista mozgalom meghatározó szerepet játszik a város újkori történelmében. Népszerű volt Somlai Rezső, aki a mai MSZDP-től kapott megbízás alapján második alkalommal tartja, vagy tartaná a toborzó estet, szintén régi szociáldemokratának vallja magát. A párt egykori népszerűségét bizonyítja szerinte az is, hogy amikor 1947-ben utoljára indult a választásokon, s emlékezete szerint Vácott a Baran- kovits párt kapta a legtöbb szavazatot, ebből az MSZDP 23 százalékkal részesedett. Most, délután öt órára hirdették a tagtoborzás kezdetét. A terem még hatkor is csendes. Van aki benéz, bólint. — No igen. — s elmegy. Jön egy idős úr. Kiderül, a városszépí- tőket kereste, de, ha már itt jár, érdeklődik. Tegező viszonyban mondja a szervezőnek: Hiszen én tagja vagyok a pártnak; mert sohasem léptem ki. Még 1945-ben iratkoztam be. Aztán szimpátiája jeléül vesz egy Munkás című lapot és elmegy. — Mi lehet az érdektelenség oka? — találgatjuk. — A Névtelen levelek Már megmondani sem tudom idejét, helyét, mikor, hol, jegyezte meg egy kollégám — a sajtótájékoztató kétes kimenetelű riposztja ürügyén —, ja, kérem, piszká- lódni saját büdzsére — azaz pénztárcára, költségre — kell! S-mily igaza volt. Kezdem felismerni, látva a szerkesztőségbe özönlő névtelen leveleket, fénymásolatokat, hitük hagyott, akarom mondani fejlécüktől egy nyisz- szantással megfosztott, elegáns levélpapírokat. Levelezünk, fénymásolgatunk, no nem a saját, hanem a vállalat, a köz költségére. Miért is ne? Mert számon kérni csak az MSZMP-n lehet, mikor, milyen rossz fát tett a tűzre, hogyan herdálta el a köz pénzét. Ám mi ártatlanok vagyunk. Csak a másológépet használjuk névtelen leveleink kísérőjéül, csak a köz, azaz a munkahely költségére adjuk postára, hiszen fillérekbe kerül. Ezzel nem károsítjuk meg a közösséget? Dehogy károsítjuk, dehogy éljük ki alantas ösztöneinket, amikor késlekedve ébredünk fel, s a sajtótörvényt meghaladó harminc napon túl kérjük számon a nyilatkozók mondatában fellelhető ellentmondást. Mert itt van a másológép, az állami olló, az állami írógép, mellyel méretre lehet szabni, piros-fekete megjegyzéssel ellátni a fénymásolt újságcikket. S persze a vállalati postázóból ingyen és bérmentve útjára is lehet bocsátani a soros piszkálódást. Miért is ne? Fizeti a magyar állam, a magyar társadalom — akarom mondani, ön, meg én! Hát ehhez a fizetséghez nem járulok hozzá. Tiltakozom az ellen, hogy akinek mondanivalója van, az ne saját költségére indítsa útnak fullánkjait. Mint ahogy tiltakozom ama gyakorlat ellen, mégpedig a társadalom demokratizálódása, pluralizmusa jegyében is, hogy akinek véleménye van, anonim maradjon. Mert ha most sem képes véleményt nyilvánítani, csak ködszurkálóként a sötétből támadni, akkor milyen is volt ő, amikor állítólag nyelvfékkel közlekedett a magyar társadalomban? Milyen pecsenyét, kinek akar sütögetni a névtelenség homályában megbújva? Amikor nemcsak A munkád mellé add a neved! mozgalom dívik, hanem kitágítva a határt, szélsőséges, fület sértő, indulatoktól fűtött véleményekért is vállalják emberek a felelősséget. Mit is akar az anonim ember? Holnap kit is támad majd? Nem tudom, de úgy vélem, mindenki sorra kerül logikája, ködszurkáló volta miatt. Mert az állami másológép-, papír-, olló-, boríték-, bélyeghasználó holnap sem pihen. Legfeljebb más lesz a célpont, ám az indíttatás marad. Hisz nem a megfélemlítettség miatt húzódik homályba — jelleme készteti, kényszeríti erre. S ama felismerés abszolút hiánya, hogy sokszor, nagyon sokszor kell leírni bármily előjellel, címkézéssel nevünket ahhoz — hogy nevünk legyen. Varga Edit depolitizált társadalom? — ahogy Somlai Rezső mondja. — A hallgataggá vált tömeg? És miért hallgatag a tömeg? — kérdezgetjük önmagunktól, s nem nagyon különbözik a nézetünk abban, hogy talán azért is, mert leszoktatták arról, hogy saját ügyeire figyeljen Ez pedig nem jó. — Nincs rosszabb, nincs veszélyesebb egy társadalomra nézve annál, mint amikor az emberek hallgatnak — vallja a szociáldemokrata mozgalom régi embere. Nem nosztalgia No persze, az érdektelenségnek oka lehet az esős délután, oka, hogy a sok és program nélküli párt között nehezen igazodnak el az emberek. Meg aztán nem is nagyon hisznek a programokban, amikből volt itt már épp elég, csak éppen valósággá nem vált a felük sem. Nagyon mélyen kellene elemezni, vizsgálni az ok és okozati összefüggéseket. Sok időbe telik még az, amíg mindent biztosan megtudhatunk. A taglétszám személyes beszélgetések eredményeként vagy tíz fő. Talán gyenge volt a propaganda is. Ám a szervező nem adja fel. Következnek az üzemi akciók. Régi módszer szerint oda indulnak a már munkára fogható aktivisták. Pereg az óramutató, telik az idő. Beszélhetünk még a szervező indítékairól is, amely szerinte nem nosztalgikus. Inkább* a munkásmozgalomban szerzett emberi töltés, a sorsot mozdítani, változtatni akarás. Mondjuk úgy, a humánum, saját meggyőződés szerint. Az ember életútját meghatározó múlt, amelynek szomorú emléke a kazánrobbanás következtében meghalt mozdonyvezető édesapa. A küzdelmes gimnáziumi évek, amikor a ruhára, tandíjra, könyvekre valót építőmunkásként kell megkeresni, hogy aztán évtizedek múltán is megmozduljon az emberben valami. Akkor, ha ott megy el, ahol serdülőként a maga keze munkált, s most épület áll, a város azon pontján. Aztán a régi hajógyár, majd a váci’Bé- lésárugyár következik, ahol már művezető, s megszerzi a textiltechnikusi oklevelet. Hatvanöt éves," de a nyugdíja után ismét vissza hívják utolsó munkahelyére a 204-es Szakmunkásképző Intézetbe ahol a gyakorlati oktatás vezetője. Ezzel együtt veszi vállára a pártszervezés gondját, a siker reményében. Talán lehet alapja, hisz ahogy iskolaváros. úgy munkásváros is Vác. Sőt, elsősorban az. Kovács T. István Tárgyalások a KISZ-vagyonról Tovább folytatódik a gyermek- és ifjúsági szervezetek képviselőinek egyeztető tárgyalása a Magyar Úttörők Szövetsége és a volt KISZ tulajdonában, kezelésében és hasznosításában lévő ingatlanvagyon társadalmasításáról, mivel péntek délelőtti megbeszélésükön sem jutottak közös nevezőre az ebben érdekeltek. A tárgyalás résztvevői — a DEMISZ, a FIDESZ, a Magyar Cserkészek Szövetsége, a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége, az MDF Ifjúsági Bizottsága, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Magyar Természet- barát Szövetség, a Népi Ifjúsági Szövetség és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom tagjai — megbeszélésük szünetében sajtótájékoztatón ismertették a 3 milliárd forintot érő mintegy 70 ingatlan — táborok, üdülők és megyei székházak — sorsára vonatkozó szándékaikat s tárgyalásuk eddigi eredményeit. A tárgyalássorozat alapvető célja — miként azt a résztvevők korábban szándéknyilatkozatban is leszögezték — az, hogy a gyermek- és ifjúsági szervezetek működését szolgáló, a DEMISZ szervezeteitől független, önálló vagyonkezelő rendszer létrehozásával elérjék a szóban forgó ingatlanok társadalmasítását, s azok a jövőben is a társadalmi vagyon részeként gyermek- és ifjúsági célokat szolgáljanak. A vagyonból .az azt igénylő ifjúsági és gyermekszervezetek kielégíthetik majd alapvető infrastrukturális igényeiket. A pénteki tárgyalás legnagyobb eredménye az volt, hogy a résztvevők közül a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége és a Magyar Cserkészek Szövetsége képviselői elfogadták a DEMISZ^ indítványát. Ennek értelmében őszig három helyiséget kapnak a DEMISZ- székházban, s akkor a DE- MlSZ-szel együtt költöznek új épületbe.. A DEMISZ és az úttörőszövetség kezdeményezésére indult tárgyalások legnagyobb vitát kiváltó pontja a DE- MlSZ-székház sorsa. Ezt az objektumot a DEMISZ kivonta a társadalmasítás alól, ugyanis a házat eladta a Magyar Hitelbanknak, amely korábban is bérelte annak két szintjét. A székházért és a hozzá tartozó telekért a DEMISZ 700 millió forintot kap. Ebből 100 milliót kíván felajánlani a gyermek- és politikai ifjúsági szervezetek alap-infrastruktúrájának megteremtésére, a fennmaradó összeget pedig saját irodák bérlésére, illetve vásárlására fordítaná. A FIDESZ nem ért egyet az összeg ilyen felosztásával, sokallja ugyanis a DEMISZ-nek jutó pénzt. Ä HÉT HIRE CANTOR • Szeged volt a helyszíne a Magyar Biofizikai Társaság XV. vándorgyűlésének. O Szekszárd adott otthont a XVII. országos honismereti akadémia rendezvényeinek. • Kiállítás nyílt Kapuváron, Magyarok az olimpiai játékokon címmel. O Békésen a határainkon túli magyar néprajzi gyűjtők számára rendezett néprajzi szeminárium kezdte meg munkáját. O A hét híre az is, hogy Budapest fogadta a kántor művészek nemzetközi hangversenyének résztvevőit. Egyszerű szóátalakulás ez a cantor—kántor. A latin con- torja, azaz énekese úgy vált édes anyanyelvűnkben kántorrá, hogy egyszerre jelölt szerepet és foglalkozást. A szerep az előéneklés, énekvezetés, a foglalkozás pedig egyházi tiszt, a szertartások fontos résztvevője, hiszen akár a templomban, akár azon kívül — például a temetéseknél — a kántornak meghatározott, más által nem teljesíthető feladatai vannak. Tág értelmezésben sokféle énekvezető bukkan fel múltunkban, jellemzően mégis kimondottan az egyházaknál levők kapták a kántor elnevezést. S amikor már a kisebb városok, a falvak templomaiban sem számított különlegességnek az orgona, akkor a kántornak ahhoz isj orgonaszó és énekdallam összeíőnásához, s vele a szertartáson résztvevők énekének irányításához is értenie kellett. Volt idő, amikor a katolikus iskolákban a tanítói állással kötötték össze a kántori feladatokat, s a kántortanítónak sem az iskolában, sem a templom karzatán nem volt szabad zavarba jönnie: itt is, ott is értenie kellett a dolgát. Tegyünk persze különbséget — amiként eleink is tettek — a cantor per usum és a cantor per artem között! Előbbiek azok a külön nem képzett, feladataikat a gyakorlatban elsajátító énekes zenészek voltak, akik legtöbbször az egyház helyi híveinek, csoportjából emelkedtek ki, míg utóbbiak tanult, elméletileg is felkészült — mai kifejezéssel élve — szakemberek voltak, akik állást vállaltak. Igen, állást. S nem akármilyet! A megyében az egyházi iratok között fellelhetők olyan, több száz esztendős szerződések. amelyekben a felek megállapodtak: a kántornak létre kell hoznia a kántust, azaz a válogatott hangú személyekből álló kórust, annak vezetése mellett kötelessége alkalmi zenéknek az összeállítása (különböző helyi ünnepségekre), ott kell lennie a fiúkórussal az esküvőkön és a temetéseken ... A kötelezettség sok volt, a fizetségre ugyanezt nem lehet elmondani. Talán-talán az alkalmazók arra ■ számítottak, majd pótolják a víg vagy szomorú alkalmakkor a hívők azt, amit szűk marokkal mér a hivatalos felsőbbség ... Több, mint ezer esztendővel korábbról, a 9. századból már feltalálhatok írásos és tárgyi emlékek arra, a liturgia miként különítette el a cantor és a musicus feladatait, szerepkörét, s miként emelte egy bizonyos időszakban tiszteletet parancsoló méltósággá a kántor státusát. El nem feledhetjük ugyanis, a kántorok hírnévlistájának élén nem kisebb személyiség áll, mint Johann Sebastian Bach, a lipcsei Tamás-templom halhatatlan „alkalmazottja” ... Az egyházi és a polgári zene elkülönülése, az egyházzenei felfogás megváltozása, később pedig a liturgikus instrumentumok köznapivá válása — például a falusi templomok egyszerűbb orgonáinak a megépítése — az egyházi méltóságból ismét foglalkozást, feladatkört formált. Mostanában pedig a megyében sok helyen — már némely városi templomban is — rákényszerülnek a succentorra, azaz a kántort helyettesítő személyre is, mert nincsen más jelentkező. Amiben talán, gyökérként része van annak is, hogy a családokban a gyermek már csak elvétve hall énekszót; a gépzene kora ez. S aki nem tanul meg énekelni — amiben sajnos, az iskolai énektanításnak a kritikája is benne van —, az a legtermészetesebb kifejezésmódtól fosztja meg magát. Az ókori Róma világi daV nokaitól, a kora középkor vándorénekeseitől éppúgy elszakíthatatlan a kántor fogalma, mint attól a nagykőrösi kollégiumi többszólamú diákkartól, amely 1803-ban alakult, s amely — amint a fennmaradt iratok tanúsítják — a Goudi- mel-féle zsoltárletétekből merítette dalkincsét. Igaz, ehhez az kellett, hogy ezeket a négyszólamú kórusfeldolgozásokat egy magyar, Maróthi György, nyelvünkre ültesse át, s 1743- ban Debrecenben kiadja... Igen, kapcsok, évtizedeken, évszázadokon át. Kapcsok azok között, akik bölcsen rájöttek: végső soron minden öröm vagy fájdalom közös, mert az énekkel a szívünk szólal meg. Mészáros Ottó ÜLÉST TARTOTTA PEST MEGYEI TANÁCS V. B. A sor végére szorulva A betelepülésből eredő népességnövekedés a főváros környéki agglomerációs övezetben az országos átlagnak a tizenháromszorosa. A megye területének alig negyedét kitevő agglomerációban történik a Pest megyei bűncselekmények fele. Pátriánkban negyvenezer család nem rendelkezik önálló lakással, s az otthonra várók közül öt-hatezren szociális bérlakásra lennének jogosultak. Míg a fővárosban száz lakosra 37 telefonvonal jut, a megyében csupán 5,7. Ezzel az adattal Szabolcs-Szatmár megyével osztozunk az országos rangsor utolsó helyén. Csak néhány adatot soroltunk fel azok közül, amelyek a Pest Megyei Tanács V. B. tegnapi rendkívüli ülésén hangzottak el, ahol a Minisztertanácsnak készülő, Pest megye agglomerációs, infrastrukturális és környezetvédelmi problémáiról szóló tájékoztatót vitatták meg a végrehajtó bizottság tagjai. Az előzményekről annyit feltétlenül érdemes ■ szólni, hogy amikor a megyei tanács- vb tavaly decemberben a kormány előtt beszámolt irányító tevékenységéről, arról is döntött, hogy a megyét, a speciális helyzetéből adódó hátrányok miatt, elmaradott területként kell kezelni. Ennek ellenére januárban megyénk nem került az elmaradott térségek kategóriájába és kimaradtunk a június elején kiadott listából. A végrehajtó bizottság tagjai elé került tájékoztató foglalkozik a megye népességfejlődésével és foglalkoztatottságával. Kiderült belőle, hogy 1960 és 1987 között kétszázhúszezerrel, egy Nógrád me- gyényivel nőtt a lélekszám Pest megyében. Szorosan kapcsolódik az előbbiekhez az infrastrukturális ellátottág, illetve annak hiányosságai. A jelentés végén található táblázatokból egyértelműen kiderül, hogy ha gazdaságilag nem is, infrastrukturálisan ugyancsak rászolgált e tájék az elmaradott jelzőre. Hosszan lehetne sorolni a jelentés megállapításait, ám olvasóink ezeket naponta a bőrükön tapasztalják. A vitában hozzászóló végrehajtó bizottsági tagok, illetve a meghívottak sem a megállapításokkal vitatkoztak, hanem új szempontokkal egészítették ki az anyagot. Elhangzott, hogy vitatható az a meghatározás, amely még 1971-ben született az agglomerációs övezetről. Az élet ezt túlhaladta. Így lehetséges, hogy Gödöllő vagy Vác és a köztes települések nem számítanak hivatalosan ebbe a kategóriába. A lényegre tapintottak azok, akik feltették a kérdést, vajon milyen eredményeket várhatunk egy ilyen vizsgálattól, milyen anyagi előnyöket remélhet az elmaradott megye ebben a gazdasági helyzetben a gondokkal küzdő kormánytól. Ehhez kapcsolódva felvetődött, hogy nem bővíteni, hanem szűkíteni kellene a jelentést és azokban a témákban kérni, követelni a segítséget, amelyek a legsúlyosabbak. Mert a globális hátrányok felszámolása a mai helyzetben illúzió. Valkai György, a jelentés előterjesztője vetette fel, hogy a főváros és Pest megye kapcsolatának összehangolására kormánybiztost vagy kormánymeghatalmazottat kellene kérni. Utalva azokra a kérdésekre, amelyek — vízellátás, környezetvédelem, hulladékelhelyezés, közlekedés — gondot, érdekellentétet jelentenek. Azoknak is válaszolt összefoglalójában Balogh László, a megyei tanács elnöke, akik a jelentés célját, értelmét feszegették, amikor arról beszélt, hogy az is eredmény lehet, ha a lemaradásunk más megyékhez képest nem növekszik tovább. A megye agglomerációs, infrastrukturális és környezet- védelmi problémáiról szóló jelentés egy későbbi időpontban kerül a Minisztertanács elé. M. K.
